Search Results

You are looking at 1 - 10 of 33 items for

  • Author or Editor: Péter Molnár x
  • User-accessible content x
Clear All Modify Search
Agrokémia és Talajtan
Authors: Péter Ragályi, Botond Bernhardt, Márk Rékási, Eszter Draskovits, Sándor Molnár, Mónika Molnár, József Kutasi and Nikolett Uzinger

Összefoglalás

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézetének kísérleti állomásain nyírlugosi savanyú és őrbottyáni karbonátos homoktalajon szabadföldi kísérletben vizsgáltuk bioszén, bioszénre oltott és bioszénhez kevert saját hordozóján lévő baktérium oltóanyagos kezelés, valamint önmagában alkalmazott oltóanyag hatását kukorica elemösszetételére és elemfelvételére. A 4 kezelés 4 szinttel lett beállítva: 0, 3, 15 és 30 t ha-1 bioszén, valamint kombinációnként változóan 0-tól 2,1x1011–1x1013 CFU ha-1 oltóanyaggal. A kísérlet 4 ismétléssel 64 parcellát eredményezett mindkét helyen ismétlésenként véletlen blokk elrendezésben. A 20 m2-es (4x5 m) parcellák szélén körben 1 m szegélyt hagytunk, így a nettó parcella 6 m2 (2x3 m) területű volt. A műtrágyázás az ajánlott NPK ásványi műtrágya dózisának felével történt. A vegetációs időszak csapadékellátottsága messze elmaradt az 50-éves átlagtól és a kukorica tesztnövény optimális vízellátottságától, így a terméshozamok is alacsonyak maradtak, különösen a nyírlugosi talajon.

A növényminták vizsgálatokhoz való előkészítését, valamint elemösszetételét a hatályos Magyar Szabványok alapján határoztuk meg.

A növényi N és Mg koncentrációkban a kezelések nem okoztak változást. Az emelkedő bioszenes kezelések hatására a foszfortartalom a savanyú talajon enyhén nőtt a kukorica földfeletti részeiben, míg a karbonátoson alapvetően csökkent a szár+levélben, mely a bioszén+oltóanyag kezelésben szignifikáns volt. A K-tartalom látványosan, a nyírlugosi talajon átlagosan 61%-kal, az őrbottyánin 87%-kal nőtt a szár+levélben a legmagasabb dózisú bioszenes kezelések hatására. A növényi Ca-tartalom az őrbottyáni talajon eleve magasabb volt, ami a bioszenes kezelések hatására enyhén csökkent, a nyírlugosin viszont nőtt. A Zn-tartalom a szár+levélben mindkét termőhelyen csökkent az emelkedő bioszenes kezelések hatására. Az önmagában alkalmazott oltóanyag emelkedő adagjai nem okoztak változást a növényi összetételben.

A bioszenes kezelési dózisokkal többnyire emelkedő terméshozam miatt az elemhozamban markánsabb különbségek adódtak. A nyírlugosi talajon a kontrollhoz képesti növekmény a legmagasabb bioszenes kezelési szinteken N és K felvétel esetében 2-szerest meghaladó, a P, Ca és Mg felvételnél átlagosan sorrendben 67%, 73% és 57% a szár+levélben, a szemben pedig 2-3-szoros. Ez utóbbi a Zn hozamára is igaz volt, míg a szár+levélben csak enyhe növekedést mutatott. Az őrbottyáni talajon a szár+levélben 40% körüli N növekményt mértünk, a P, K, Ca felvételben elsősorban a szem esetében enyhe csökkenést tapasztaltunk, míg a Mg és Zn esetében gyakorlatilag nem volt hatása a bioszenet tartalamzó kezeléseknek.

A bioszénnel együtt alkalmazott oltóanyag egyes esetekben a legmagasabb növényi N, P és K felvételt eredményezte, így a két anyag kölcsönös pozitív hatása feltételezhető. Az önmagában alkalmazott oltóanyag szintén segítette a N felvételét.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Sándor Rácz, Péter Molnár, László Héra, Piroska Újhelyi, István Páll, Andrea Sebők and Péter Sahin

Absztrakt:

Bevezetés: A nyelőcső-varixruptura a portalis hypertensio életet veszélyeztető szövődménye. A 6 hetes mortalitás kb. 20%. Célkitűzés: Annak elemzése, hogy a varixeredetű gastrointestinalis vérzés ellátásában a 2015-ben osztályunkon bevezetett változások hatással voltak-e ezen betegek kórházi halálozására. Módszer: Retrospektív módszerrel hasonlítottuk össze a 2014-ben és 2015-ben ellátott varixvérző betegek adatait. 2015-ben a varixvérző betegek ellátásában két változtatás történt: szubintenzív ellátóegységben láttunk el minden beteget, és minden, varixvérzésre gyanús betegnél alkalmaztunk terlipresszint. A vérzéscsillapítás sclerotherapiával és/vagy ligatióval történt. A szignifikanciát Student-féle t-próbával számoltuk. A betegek adatai 2014 vs. 2015: betegszám: 24 vs. 30, átlagéletkor: 59,8 vs. 57,6 év, férfi (%): 70,8 vs. 66,7. A Child–Pugh-stádiumokban nem volt szignifikáns különbség a két év között, p = 0,53. A betegeket úgy is csoportosítottuk az elemzéskor, hogy az ellátás évétől függetlenül kaptak-e terlipresszint vagy sem. Ekkor az adatok: betegszám: 22 vs. 32, átlagéletkor: 60,4 vs. 57,4, férfi (%): 63,6 vs. 70,6. Eredmények: A mortalitás 2015-ben 23%, 2014-ben 33% volt! A terlipresszint kapó és nem kapó betegek halálozása: 18,2% vs. 34,4%, p = 0,09. A kórházi mortalitást a legerősebben befolyásoló tényező a beteg felvételkori Child–Pugh-stádiuma (A- vs. B-stádium p = 0,05, A- vs. C-stádium p = 0,02). A Child–Pugh-féle C-stádiumú betegeknél alkalmazott terlipresszinterápia mortalitáscsökkentő hatása a szignifikancia határán volt (p = 0,055). Következtetés: Osztályunkon az elmúlt évben a varixeredetű gastrointestinalis vérzések ellátásában bevezetett változások a viszonylag kis esetszámok mellett is lényeges mortalitáscsökkenéshez vezettek. Orv Hetil. 2020; 161(15): 583–587.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Anett Illés, Péter Balicza, Anikó Gál, Klára Pentelényi, Dóra Csabán, András Gézsi, Viktor Molnár and Mária Judit Molnár

Absztrakt:

A nukleárisan kódolt POLG-gén fehérjeterméke kulcsszerepet játszik a mitokondriális DNS replikációjának fenntartásában, és hibája különböző súlyosságú, több szervrendszert érintő betegségeket okoz. A klinikai spektrum rendkívül tág, a leggyakrabban előforduló tünetek közé tartozik többek között a ptosis, a myoclonus, az epilepszia, a myopathia, a szenzoros ataxia, a parkinsonizmus, a kognitív hanyatlás és az infertilitás is. Ma már ismert, hogy a Parkinson-kór kialakulása során a mitokondriális diszfunkció is nagy jelentőséggel bír a substantia nigra dopaminerg sejtjeinek elhalásában. Ezért a POLG-génben bekövetkező változások befolyásolhatják a különböző örökletes neurodegeneratív betegségeknek, így a monogénes parkinsonizmusnak a kialakulását is. A Parkinson-kór és a POLG kapcsolatáról azonban még kevés az elérhető információ, és ez idáig a magyar populációra vonatkozó adatok sem álltak rendelkezésünkre. Vizsgálatunk során 67 magyar, a parkinsonizmus tüneteit mutató páciens esetében újgenerációs szekvenálást végeztünk, és a POLG-génben található, potenciálisan káros variánsokat elemeztük. 3 beteg esetében azonosítottunk potenciálisan kóroki eltérést. Közleményünkkel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a parkinsonizmus differenciáldiagnózisa során az esetleges POLG genetikai érintettségét is figyelembe kell venni. Különösen olyan plusztünetek jelenlétekor, mint az ophthalmoparesis, a nem vascularis típusú fehérállományi laesiók, a pszichiátriai komorbiditás és a tünetek viszonylag korai indulása. Korábbi irodalmi adatok és saját tapasztalataink alapján összefoglaltuk a POLG-asszociált parkinsonizmus lehetséges diagnosztikai megközelítését is. Orv Hetil. 2020; 161(20): 821–828.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Beáta Csiszár, Álmos Németh, Zsolt Márton, János Riba, Péter Csécsei, Tihamér Molnár, László Deres, Róbert Halmosi, Kálmán Tóth and Péter Kenyeres

Absztrakt:

Bevezetés: Citokeratin-18 (CK-18) az újraélesztés kapcsán kialakuló ischaemiás-reperfúziós károsodás kiváltotta teljes sejthalál során kerül a véráramba. Kaszpázok által hasított formája specifikus az apoptózis folyamatára. A markerek számos kórképben prognosztikus értékűnek bizonyultak. Tanulmányunkban elsőként vizsgáltuk prognosztikus értéküket reanimált betegpopulációban. Módszer: 40, sikeresen újraélesztett betegnél határoztuk meg a sejthalálmarkerek szintjét 6 órán belül, 24 és 72 óra múlva. Ezeket összevetettük a 30 napos túléléssel, a neurológiai kimenetellel, a szervfunkciós károsodást jellemző laboratóriumi, fizikális és terápiás jellemzőkkel, valamint a reanimáció körülményeivel. Eredmények: A reanimált betegek CK-18-plazmakoncentrációja a szakirodalomban leírt egészséges, posztoperatív és szeptikus populáció értékeinek a többszöröse volt (3842 vs. 242; 559; 1644 ng/l); a hasított és intakt CK-18 aránya alacsonyabb volt (0,14 vs. 0,58; 0,22; 0,24), ami jelentős sejtkárosodásra és a nekrózis dominanciájára utal. A markerek szintje azonban nem mutatott összefüggést a túléléssel, a neurológiai statusszal és a reanimáció körülményeivel sem. Veseelégtelenség esetén a CK-18 szintjének csökkenése elmaradt. Szignifikáns negatív korrelációt figyeltünk meg a 6 órás hemoglobin- és CK-18-szint között (r = –0,400, p<0,01), a 30 napos túlélésnek mégis az alacsonyabb hemoglobinértékek kedveztek. Következtetés: Várakozásunkkal ellentétben a vizsgált markerek nem bírtak prognosztikus értékkel újraélesztett betegpopulációban. A kimenetelt valószínűleg nem a teljes sejtkárosodás, hanem egy kisebb, a fenti markerekkel szenzitíven nem vizsgálható kritikus szerepű sejtpopuláció károsodása, valamint a beteg tartalékkapacitásai befolyásolják. Orv Hetil. 2020; 161(1): 26–32.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Lea Lénárt, Marcel Taverne, Peter Wolleswinkel, Zoltán Gubik, László Molnár and Ottó Szenci

The aim of this study was to create a fetal heart rate (FHR) reference curve for singleton bovine fetuses in the first trimester of gestation and to determine its possible relationship with the outcome of pregnancy. Forty-eight Holstein-Friesian cows with one fetus and five cows with twins were used. Fetal heart beatings were recorded on videotape during transrectal scanning with a 5 and/or 7.5 MHz linear array transducer on a weekly basis between Days 40 and 95 of gestation. FHR was calculated by averaging the results of five counts of the same record by the same observer. For singleton pregnancies, a reference curve was created using the mean, the standard deviation (SD) and the 5th and 95th percentiles. The FHR increased from Days 40–46 (173 beats/min) to Days 61–67 (183 beats/min). After a peak, the FHR decreased slowly until Days 89–95 (175 beats/min), while the SD increased. There was no significant difference between singleton and twin fetuses. in the aborted and lost fetuses in twin gestation due to fetal reduction, both bradycardia and tachycardia were detected compared to the singleton pregnancy reference curve.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Gerlinger, Krisztián Molnár, Nelli Nepp, István Tóth, Tamás Tóth, István Szanyi, Péter Bakó and István Pap

Absztrakt:

Bevezetés: A subtotalis petrosectomia (STP) évtizedek óta ismert, de túlzott radikalitása és a hallásra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt a közelmúltig szinte feledésbe merült műtét a fülsebészet és az agyalapi sebészet határán. Az elmúlt évtizedben ez a beavatkozás számos előnye, valamint az új hallásrehabilitációs módszerekkel való kombinálhatósága miatt újra előtérbe került, hiszen számos problémás, a középfület érintő megbetegedésre nyújt végleges megoldást. Célkitűzés: Retrospektív klinikai tanulmányunkban a STP eredményességére kívántuk felhívni a figyelmet, hazai beteganyagon első alkalommal elemezve a műtét eredményességét, közreadva eddigi tapasztalainkat. Módszer: 44 betegünkön elvégzett 45 műtét adatait dolgoztuk fel. A sokrétű műtéti indikáció bemutatása mellett áttekintjük a műtét egyes lépéseit, elemezzük az audiológiai eredményeket – kitérve a különféle hallásrehabilitációs módszerekre is –, s elemezzük az előfordult komplikációkat is. Eredményeinket a nemzetközi szakirodalom tükrében is górcső alá vesszük. Eredmények: 44 betegünk közül 23 volt nő, 21 férfi. A betegek átlagéletkora 44,6 ± 20,5 év volt, átlagos követési idejük pedig 23 ± 16 hónap. Betegeink közül 25 (57%) korábban legalább két sikertelen fülműtéten esett át, 6 beteg (14%) a műtétet megelőzően már siket volt. A leggyakoribb indikáció a krónikus cholesteatomás otitis media volt. 13 betegen 14 cochlearis implantációt (23%) végeztünk, ezenfelül 6 alkalommal csontvezetéses implantátumot (BAHA) (14%) helyeztünk be; 2 betegnél (5%) kerekablak-VSB (Vibrant Soundbridge)-implantációra került sor. Komplikáció 11 betegünknél jelentkezett, ezek közül a leggyakrabban a liquorfistula (5 eset, 1%) és a sebszétválás (3 eset, 7%) fordult elő. Az audiológiai eredmények feldolgozására 3 betegünk adatai álltak rendelkezésre. Következtetés: A STP rendkívül hasznos műtéti megoldás számos, korábban jelentős problémát okozó fülészeti kórképben. Egyre növekvő népszerűségének hátterében az áll, hogy kombinálható számos modern, új hallásrehabilitációs módszerrel. Orv Hetil. 2020; 161(14): 544–553.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Barbara Kinga Barták, Zsófia Brigitta Nagy, Sándor Spisák, Zsolt Tulassay, Magdolna Dank, Péter Igaz and Béla Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A sejten kívüli szabad DNS-t már az 1940-es években kimutatták. Eredetéről több elmélet is létezik: lehetséges folyamat a tumoros sejtekből, valamint ezzel párhuzamosan az egészséges sejtekből történő felszabadulás is. Célkitűzés: Munkánk célja a szabad DNS felszabadulási ütemének vizsgálata volt SHO-egér/HT-29 humán colorectalis adenocarcinoma sejtvonal xenograftmodellben, valamint célul tűztük ki egészséges és C38 tumorral oltott C57BL/6-os egerek véráramába juttatott mesterségesen fölszaporított metilált és nem metilált DNS-szakaszok lebomlásának nyomon követését. Módszer: SHO-egerekre HT-29 sejteket oltottunk subcutan, majd vért vettünk 8 héten keresztül. A plazma szeparálása után DNS-t izoláltunk, majd mitokondriális és genomiális RT-PCR-próbákkal megállapítottuk a humán/egér DNS-arányt. A szabad DNS lebomlásának vizsgálatához egészséges és C38 tumorsejttel oltott C57BL/6-os állatok vérébe 3000 bázispár (bp) méretű in vitro metilált és nem metilált DNS-fragmentumot juttattunk. Az amplikonok degradációját 19 valós idejű PCR-próbával mértük, a bomlás ütemére a relatív amplikonkoncentrációk alapján következtettünk. Eredmények: A tumorból származó humán DNS mennyisége a 2. hétig a kimutathatósági határ alatt volt, majd a 3. héttől folyamatos emelkedést tapasztaltunk, amely a 8. hétre 18,26%-ot ért el. A véráramba juttatott DNS-szakaszok lebomlásának sebességében különbséget mutattunk ki a nem metilált és a metilált fragmentumok között. Az egészséges állatokban a nem metilált DNS 6 óra után eltűnt a vérplazmából, míg a metilált fragmentum szakaszai 24 óra múlva is kimutathatók voltak. Tumoros állatokban a degradáció mértéke lelassult, és mindkét forma kimutathatóvá vált 24 óra elteltével. Következtetés: A szabad DNS szerepének és hatásmechanizmusának vizsgálatát egyre nagyobb érdeklődés övezi. Munkánk segítséget nyújthat a DNS felszabadulásának és degradációjának pontosabb megismeréséhez. Orv Hetil. 2018; 159(6): 223–233.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Balicza, Zoltán Grosz, Renáta Bencsik, Anett Illés, Anikó Gál, András Gézsi and Mária Judit Molnár

Absztrakt:

Az új generációs szekvenálási eljárások alkalmazásának elterjedése lényegesen átalakítja a ritka neurogenetikai betegségek diagnosztikáját. Egyes neurológiai tünetek, úgymint az ataxia hátterében számos szerzett és öröklött tényező is állhat, sőt egy adott gén különböző variációi is számos fenotípussal jelentkezhetnek. Emiatt a hagyományos egygén-szekvenálási vizsgálatok gyakran nem tudják tisztázni a betegség hátterét. Az új generációs szekvenálás lehetőséget nyújt egyszerre akár 50–100 gén szekvenálására is, ezek az úgynevezett panelvizsgálatok, illetve ha a klinikum nem segít a betegség stratifikálásában, a teljesexom-szekvenálási vizsgálatok nyújthatnak lehetőséget az atípusos klinikummal jelentkező genetikai betegségek azonosítására. Esetismertetésünk egy cerebellaris ataxiás beteg teljesexom-szekvenálási eredményét mutatja be. A vizsgálatok egy hereditaer spasticus paraparesissel asszociációban leírt génben, az SPG11-ben találtak olyan ritka variánsokat, amelyek összefüggésbe hozhatók a klinikai tünetekkel. Közleményünkkel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy egyes esetekben a vezető prezentációs tünet variabilitása nagymértékben nehezíti a megfelelő génpanel kiválasztását. A jelen esetben a hereditaer spasticus paraparesishez asszociált gén eltérései primeren cerebellaris ataxiát okoztak, melyet egy kizárólagos ataxia új generációs szekvenálási panelvizsgálat sem derített volna fel. Orv Hetil. 2018; 159(28): 1163–1169.

Open access

Az autoszomális domináns öröklődésű facioscapulohumeralis izomdisztrófia (FSHD) betegség hátterében a 4q35-régióban található D4Z4 makroszatellita-ismétlődések kontrakciója áll. A patomechanizmusban számos tényező, így epigenetikai módosító hatások is szerepet játszanak. Célok: Új diagnosztikai panel bevezetése Magyarországon a betegség teljes körű molekuláris genetikai vizsgálatára, amellyel a fenotípus hátterében álló módosító tényezőkről is teljesebb kép adható. Módszerek: Összesen 185, klinikailag FSHD-beteg és 71, tünetmentes hozzátartozó molekuláris genetikai vizsgálata történt meg. A molekuláris diagnosztika a megrövidült 4q35-régió detektálásán alapszik, EcoRI és BlnI restrikciós emésztést követő Southern blot analízissel, p13-E11-próba felhasználásával. Az FSHD-betegséghez kapcsolódó további vizsgálatokhoz a 4qA és 4qB allélasszociációs, a proximalis D4Z4-ismétlődés G/C SNP, valamint a metiláció-szenzitív enzimatikus analízisek járultak hozzá. Eredmények: A vizsgált betegcsoportból 115 betegnél igazolódott a D4Z4-ismétlődés kontrakciója, míg a 71, tünetmentes hozzátartozó közül öt esetben igazolódott a patológiás fragmentumméret öröklődése. Nyolc, FSHD-betegséggel diagnosztizált családnak kellett magzati vizsgálatot felajánlani és négy magzati mintában igazolódott a kóros fragmentumméret. A D4Z4-ismétlődések metilációs vizsgálata 31 igazolt FSHD-betegben történt meg, és minden betegben hipometilált állapot igazolódott. Mind a 115 igazolt FSHD-betegben a 4qA- és a G-polimorfizmust hordozó allél asszociációja volt kimutatható. Ezenfelül a 4q35 és a homológ, de nem patogén 10q26 kromoszomális locus közötti transzlokációs események is detektálásra kerültek. Következtetés: Az FSHD-betegség molekuláris diagnosztikája hazánkban is rutinná vált, a klinikus munkáját, a betegek életvitelét és a családok genetikai tanácsadását segítve. A kutatási eredmények igazolják továbbá, hogy a betegség kialakulásában komplex epigenetikai módosító tényezők kulcsszerepet játszanak. Orv. Hetil., 2011, 152, 1576–1585.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Anita Korsós, Szilvia Kupcsulik, András Lovas, Péter Hankovszky, Tamás Molnár, Zsolt Szabó and Barna Babik

Absztrakt:

2019 decemberében új koronavírus okozta járvány ütötte fel a fejét a kínai Wuhanban. Az azonosított kórokozó egy új koronavírus, melyet „severe acute respiratory syndrome coronavirus 2”-nek, azaz SARS-CoV-2-nek neveztek el, az általa kiváltott légzési tünetegyüttes pedig a „coronavirus disease 2019”, azaz COVID–19 nevet kapta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a járványt 2020 márciusában pandémiává minősítette. Áttekintettük a jelenleg elérhető nemzetközi irodalmat a COVID–19-járvány vonatkozásában. Írásunkban az új koronavírus diagnosztikájára és prognosztikájára vonatkozó releváns információkat összegezzük. Részletezzük a klinikai gyanú felvetéséhez szükséges anamnesztikus tényezőket és kezdeti vizsgálati eredményeket, a mikrobiológiai mintavétel módját, a molekuláris diagnosztikai tesztre – az arany standardnak minősülő ’real-time’ reverztranszkriptáz polimeráz-láncreakcióra (RT-PCR) – vonatkozó alapvető információkat, különös tekintettel a diagnosztikus tesztelést érintő, jelenleg érvényben lévő népegészségügyi szabályozásra. Hangsúlyt fektetünk továbbá a nagy rizikójú betegek paramétereire és felismerésük módjára. A COVID–19-pandémia Magyarországon is jelentős járványügyi és egészségügyi következményekkel járhat. A járvány lassítására irányuló epidemiológiai intézkedéseken túl a már fertőzött személyek időbeli felismerése és megfelelő kórházi ellátása mortalitási szempontból is kulcskérdés. A kritikus állapotú betegek esélyeit csak magas minőségű, körültekintő intenzív terápiás ellátással lehet javítani, s hogy a legjobbat tudjuk nyújtani, hasznos, ha felhasználjuk a már endémiás országokban dolgozó orvoskollégák tapasztalatait. Orv Hetil. 2020; 160(17): 667–671.

Open access