Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for

  • Author or Editor: Tibor Major x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Major, András Bikov, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek, Bernadett Bakos, Miklós Szendrői, and Gábor Skaliczki

Absztrakt

Bevezetés: Az utóbbi időben több tanulmány látott napvilágot, amelyek megkérdőjelezték a szívódrén használatának szükségességét elektív csípőprotézis-beültetés során. Célkitűzés: Prospektív tanulmányban azt vizsgálták, hogy a perioperatív vérveszteséget és a vérzéssel kapcsolatos szövődményeket a szívódrén használata hogyan befolyásolja. Módszer: 86, csípőprotézis-beültetésre érkező beteget két csoportra osztottak. A „dréncsoportban” (54 beteg) a műtétet követően szívódrént helyeztek be, míg a „drén nélküli (kontroll)csoportban” (32 beteg) nem használtak szívódrént. Perioperatív vérveszteséget számoltak és feljegyezték a tranexámsav használatát, a trombózisprofilaxis módját, a transzfúzióigényt, az esetlegesen kialakuló posztoperatív vérzéseket, szeptikus komplikációkat, illetve minden egyéb posztoperatív szövődményt. Eredmények: A perioperatív vérvesztést a tranexámsav használata igen, míg a drénhasználat nem befolyásolta szignifikánsan (p = 0,94). A drén nélküli csoportban ugyanakkor tendenciózusan kisebb volt a transzfúzióigény (p = 0,08). A műtétek kapcsán kialakult szövődmények nem mutattak összefüggést a drénválasztással. Következtetés: Az irodalomban közölt eredményekkel összhangban, az elektív csípőprotézis-beültetés során a szívódrén rutinszerű alkalmazása nem feltétlenül szükséges. Orv. Hetil., 2016, 157(29), 1171–1176.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Lipiodollal jelölt tumorágy alapján végzett képvezérelt sugárkezelés, illetve szimultán integrált boost technika bevezetése izominvazív hólyagdaganatok radiokemoterápiájában. Módszer: Izominvazív tranziciocelluláris hólyagcarcinoma miatt 2016. április óta három férfi betegünknél végeztünk radiokemoterápiát. A radiokemoterápia megkezdése előtt mindegyiküknél tumorágy-reszekciót végeztünk, amely során a daganatágyba submucosalisan 10 ml lipiodolos oldatot fecskendeztünk be, így jelölve a tumor helyét az emelt dózisú besugárzáshoz. A radiokemoterápia során 30 frakcióban a kismedencére 51 Gy-t (napi 1,7 Gy), a teljes hólyagra 57 Gy-t (napi 1,9 Gy), a lipiodollal megjelölt tumorágyra 63 Gy-t (napi 2,1 Gy) adtunk szimultán integrált boost formájában, forgóíves, intenzitásmodulált technikával. A besugárzás pontosságát napi kilovoltos CT-vel biztosítottuk. A radiokemoterápia alatt jelentkező korai radiogén urogenitalis és gastrointestinalis mellékhatásokat a Radiation Therapy Oncology Group beosztása szerint osztályoztuk. Eredmények: A lipiodol beadása során és azt követően érdemi perioperatív mellékhatást, toxicitást nem észleltünk. Betegeinknél az előírt dózist leadtuk. A sugárkezelés időtartama hat hét volt (heti öt frakció). A SIB-kezeléshez kialakított dózis–térfogati megszorításokat minden betegünknél teljesítettük. A kilovoltos CT-ellenőrzések során a lipiodollal megjelölt tumorágy jól látható volt. A kezelés alatt egy betegnél grade II cystitist és grade II proctitist, egy betegnél grade I cystitist észleltünk, amelyek tüneti, gyógyszeres kezeléssel javultak. A harmadik betegnél akut radiogén mellékhatás nem alakult ki. Következtetések: A lipiodol hólyagfali injektálása biztonságos volt, perioperatív toxicitást nem okozott. A tumorágy lipiodolos jelöléssel jól látható volt a sugárkezelés előtt végzett kilovoltos CT-n. A teljes kezelési idő négy nappal megrövidült, a tumorágyra leadott biológiai összdózis emelése mellett. A korai radiogén mellékhatások mérsékeltek voltak. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2041–2047.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Viktor Smanykó, Norbert Mészáros, Mihály Újhelyi, Georgina Fröhlich, Gábor Stelczer, Tibor Major, Zoltán Mátrai, and Csaba Polgár

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Második emlőmegtartó műtét és nagy dózisteljesítményű szövetközi sugárkezelés eredményeinek bemutatása azonos oldali emlődaganat kiújulása miatt kezelt betegeknél. Módszer: Korai invazív emlőrák előzetes emlőmegtartó kezelése után jelentkező helyi daganatkiújulás miatt 1999 és 2015 között 33 betegnél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szövetközi sugárkezeléssel. A második emlőmegtartó műtét során a tumorágyba átlagosan 8 (tartomány: 4–24) darab flexibilis katétert ültettünk be. A perioperatív időszakban a tumorágy és annak 1–2 cm-es biztonsági zónájának területére adott összdózis 22 Gy volt (5 × 4,4 Gy, 3 nap alatt). Adjuváns szisztémás kezelésként 24 beteg (73%) egyedüli endokrin kezelésben, 6 beteg (18%) pedig kemoterápiában részesült. A túlélési eredményeket a Kaplan–Meier-módszerrel elemeztük. A késői mellékhatásokat és a kozmetikai eredményeket feljegyeztük. Eredmények: A második emlőmegtartó kezeléstől számított követési idő középértéke 61 hónap (tartomány: 26–189 hónap) volt. A követési idő alatt 4 betegnél (12,1%) alakult ki második lokális recidíva. A második helyi daganatkiújulás, a regionális daganatkiújulás és a távoli áttétképződés ötéves valószínűsége 6,3%, 6,1% és 14,9% volt, azonos sorrendben. Az ötéves betegségmentes, daganatspecifikus és teljes túlélés 76,2%, 92,4% és 89,2% volt. Kiváló, jó, megfelelő és rossz kozmetikai eredményt 4 (12%), 19 (58%), 4 (12%) és 6 (18%) betegnél állapítottunk meg. Grade 2-es és 3-as fibrosis 9 (27%) és 1 (3%) betegnél alakult ki. Tünetmentes zsírnekrózist 7 (21%) betegnél figyeltünk meg. Következtetés: A második emlőmegtartó műtét perioperatív szövetközi sugárkezeléssel biztonságos lehetőség az emlődaganat helyi kiújulásának kezelésére. A szövetközi sugárkezelés elfogadható kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett csökkentheti a második lokális kiújulás valószínűségét, így válogatott esetekben a standard mastectomiát helyettesítheti. Orv Hetil. 2018; 159(11): 430–438.

Open access

A vértranszfúzió gyakorisága primer csípőprotézis-beültetés után

Prevalence of blood transfusion after primary total hip arthroplasty

Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Skaliczki, Attila Szatmári, Imre Sallai, Imre Antal, Balázs Kiss, Zoltán Bejek, Gergely Holnapy, Tibor Major, Gábor Czirók, and Tamás Terebessy

Absztrakt:

Bevezetés: Csípőprotézis-beültetés után gyakran van szükség vértranszfúzióra, mely esetenként komoly mellékhatásokkal járhat, nehezen hozzáférhető és költséges. Célkitűzés: Munkánk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, saját gyakorlatunkban milyen gyakran van szükség primer csípőprotézis-beültetés során vérátömlesztésre, és ennek gyakoriságát mely tényezők befolyásolják. Módszer: Vizsgálatunkban 210, csípőprotézis-beültetésen átesett beteg anyagát dolgoztuk fel. Feljegyeztük a műtét előtti hemoglobin- és hematokritértékeket, a betegek életkorát, nemét, testtömegindexét, a beültetett protézis típusát, a drénhasználatot, valamint a perioperatív időszakban használt véralvadásgátló és a műtét során alkalmazott vérzéscsökkentő szereket. Az adatokat összevetettük az alkalmazott transzfúzió mennyiségével és típusával. Eredmények: Összesen a betegek 41%-a kapott vérkészítményt, az allogén transzfúzió aránya 8,6% volt. Az autotranszfúziós betegek nem igényeltek allogénvér-átömlesztést. A transzfúziós igény függött a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékektől, a protézis típusától, a drénhasználattól és a vérzéscsillapító szerek használatától. A vérátömlesztés mennyisége nem mutatott összefüggést a betegek nemével és testtömegindexével. Következtetés: Vizsgálatunk alapján allogén vér transzfúziójára az esetek kevesebb mint 10%-ában van szükség primer csípőprotézis-beültetés során. A vérátömlesztést a leginkább a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékek, valamint az alkalmazott, fibrinolízist gátló szerek befolyásolják. Az autotranszfúzió alkalmas módszer az allogénvér-átömlesztés elkerülésére. Orv Hetil. 2020; 161(8): 290–294.

Open access