Search Results

You are looking at 1 - 10 of 11 items for

  • Author or Editor: Zoltán Mátrai x
  • User-accessible content x
Clear All Modify Search
Authors: Judit Csomor, Tamás Györke, Richárd Kiss and Zoltán Mátrai
Open access
Authors: Alexandra Bartal, Zoltán Mátrai, Attila Szűcs, Galina Belinszkaja, Zoltán Langmár and András Rosta

Az orálisan alkalmazott daganatellenes gyógyszerek elterjedése az onkológiai ellátás minden területére hatással van, és fontos kérdéseket vet fel a biztonságos gyógyszerfelhasználás és az adherencia (a beteg alkalmazkodásának mértéke a gyógyszer szedésével kapcsolatos orvosi előírásokhoz) témakörökben is. Az elmúlt 10 évben számos új célzott terápiás készítmény került forgalomba, paradigmaváltást idézve elő a gyógyszeres onkológiában. A kezelőorvossal részletesen egyeztett terápia pontos követése, az adherencia fokozása, valamint a mellékhatások időbeli észlelése és adekvát ellátása céljából a rendszeres orvos–beteg találkozás és a megfelelő betegoktatás alapvető. Mivel viszonylag kevés ismeret áll rendelkezésre magyar nyelven az új gyógyszerekről, a szerzők szándéka volt, hogy áttekintést adjanak az ezekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókról, betegbiztonsági kérdésekről, mellékhatásokról és interakciókról. Az áttekintés alapjául a hazánkban is forgalmazott, felnőttek kezelésében alkalmazott, orális bevételre formulált daganatellenes készítmények alkalmazási előiratai és a szakirodalomban publikált farmakokinetikai, interakciós, valamint mellékhatásprofilt felmérő vizsgálatok adatai szolgáltak. Orv. Hetil., 2012, 153, 66–78.

Open access
Authors: Zoltán Langmár, Miklós Németh, László Róbert Kolozsvári, József Gábor Joó and Zoltán Mátrai
Open access
Authors: Zoltán Mátrai, László Tóth, Zoltán Szentirmay, János Papp, Imre Antal, Pál Vadász, Alexandra Bartal and Miklós Kásler

A mellkasi desmoid tumorok ritka, borderline daganatok. A tumor elsődleges kezelése a radikális sebészi eltávolítás. A mikroszkóposan ép sebészi szél elérése gyakran komoly műtéttechnikai kihívást jelent, mivel a tumor infiltrálhatja a csontos mellkasfalat, a vállöv csontjait, a tüdőparenchymát, a plexus brachialist, valamint a mediastinum vitális képleteit. A mellkas stabilitásának megőrzése, az optimális funkcionális és esztétikai eredmény elérése szintetikus hálók beültetését, illetve autológ szövettel történő plasztikai rekonstrukciókat tehet szükségessé. A multidiszciplináris műtétek még speciális centrumokban is magas morbiditással járhatnak. A szerzők közleményükben multicentrikus retrospektív feldolgozás keretében sporadikus mellkasfali, illetve intrathoracalis desmoid tumorok sebészi ellátásának technikáját elemzik, illetve irodalmi összehasonlítást folytatnak. Orv. Hetil., 2011, 152, 3–13.

Open access
Authors: Antal Salamon, Balázs Hepp, Ákos Mátrai, Csaba Biró, Katalin Ágota, Emőke Fata, Zoltán Lőcsei and Erzsébet Toldy

Bevezetés: A csonttörések fontos kockázati tényezője a D-vitamin-hiány. A 25-hidroxi-D-vitamin-szintek és gyógyulási, túlélési kilátások közötti kapcsolatról még kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: A D-vitamin-ellátottság tanulmányozása csípőtáji törésekben. Módszer: 2013. februártól szeptemberig 203, csípőtáji törés miatt műtött beteg (74,8±11,5 év; férfi:nő: 67:136) adatai kerültek feldolgozásra a 25-hidroxi-D-vitamin- és a parathormonszintek vizsgálatával. Kontrollként szolgált 74 személy. Eredmények: A D-vitamin-hiány és a szekunder hyperparathyreosis szignifikánsan gyakoribb volt a csípőtáji törést szenvedettekben, mint a kontrollokban (72% vs. 45% és 33% vs. 17%). A műtét után jobb állapotúak 25-hidroxi-D-vitamin-szintje magasabbnak (p<0,001) bizonyult a rosszabb állapotú betegekéhez képest. Az elhunyt (medián túlélés: 19 [5–52] nap) 31 betegnek szignifikánsan alacsonyabb volt a 25-hidroxi-D-vitamin-szintje, mint a túlélőké (22,6 [9,5–45,0] vs. 33,0 [16,5–56,6] nmol/l). Következtetések: Csípőtáji törött betegekben a D-vitamin-hiány, valamint a műtét utáni állapot és a 25-hidroxi-D-vitamin-szintek közötti pozitív korreláció megerősíti a D-vitamin-pótlás fontosságát mind a törésmegelőzésben, mind a törésgyógyulásban, sőt a túlélés esélyének növelésében is. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 659–668.

Open access
Authors: Zoltán Mátrai, Ferenc Bánhidy, Melinda Téglás, Eszter Kovács, Ákos Sávolt, Nóra Udvarhelyi, Alexandra Bartal and Miklós Kásler

A terhességi emlőrák incidenciája növekszik. Klinikailag nyirokcsomó-negatív esetekben az őrszemnyirokcsomó-biopszia lenne az indikált minimál-invazív regionális staging eljárás. A nyirokelvezetés leképezéséhez szükséges radioizotóp, valamint kék festék teratogén hatásáról a múltban számos vélt és valós megállapítás vált általános érvényűvé, ami a közelmúltig az eljárás kontraindikációját képezte. Napjainkra az irodalomban az alacsony dózisú 99mTc-jelölt humán albumin nanokolloid alkalmazásával sikeres beavatkozásokról számolnak be, a dozimetriamodellezések által igazolt, a magzatot érő elhanyagolható sugárexpozíció alapján. Az eredményeknek köszönhetően mára az őrszemnyirokcsomó-biopszia terhességben biztonságosan és eredményesen végezhetőnek látszik, bár az axillaris lymphadenectomia általános érvényű kiváltására, biztos bizonyítékok hiányában, még nem képes. Az őrszemnyirokcsomó-biopszia lehetőségét korai emlőrákban szenvedő, klinikailag negatív axillával bíró kismamák számára fel kell ajánlani, és átfogó felvilágosítást követően a betegeket szükséges bevonni a döntésbe. Jelen közleményben a szerzők két terhesség során alacsony dózisú tracerrel sikeresen végzett őrszemnyirokcsomó-biopszia esetét mutatják be, és magyar nyelven elsőként tekintik át a téma szakirodalmát. Orv. Hetil., 2013, 154(50), 1991–1997.

Open access
Authors: Viktor Smanykó, Norbert Mészáros, Mihály Újhelyi, Georgina Fröhlich, Gábor Stelczer, Tibor Major, Zoltán Mátrai and Csaba Polgár

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Második emlőmegtartó műtét és nagy dózisteljesítményű szövetközi sugárkezelés eredményeinek bemutatása azonos oldali emlődaganat kiújulása miatt kezelt betegeknél. Módszer: Korai invazív emlőrák előzetes emlőmegtartó kezelése után jelentkező helyi daganatkiújulás miatt 1999 és 2015 között 33 betegnél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szövetközi sugárkezeléssel. A második emlőmegtartó műtét során a tumorágyba átlagosan 8 (tartomány: 4–24) darab flexibilis katétert ültettünk be. A perioperatív időszakban a tumorágy és annak 1–2 cm-es biztonsági zónájának területére adott összdózis 22 Gy volt (5 × 4,4 Gy, 3 nap alatt). Adjuváns szisztémás kezelésként 24 beteg (73%) egyedüli endokrin kezelésben, 6 beteg (18%) pedig kemoterápiában részesült. A túlélési eredményeket a Kaplan–Meier-módszerrel elemeztük. A késői mellékhatásokat és a kozmetikai eredményeket feljegyeztük. Eredmények: A második emlőmegtartó kezeléstől számított követési idő középértéke 61 hónap (tartomány: 26–189 hónap) volt. A követési idő alatt 4 betegnél (12,1%) alakult ki második lokális recidíva. A második helyi daganatkiújulás, a regionális daganatkiújulás és a távoli áttétképződés ötéves valószínűsége 6,3%, 6,1% és 14,9% volt, azonos sorrendben. Az ötéves betegségmentes, daganatspecifikus és teljes túlélés 76,2%, 92,4% és 89,2% volt. Kiváló, jó, megfelelő és rossz kozmetikai eredményt 4 (12%), 19 (58%), 4 (12%) és 6 (18%) betegnél állapítottunk meg. Grade 2-es és 3-as fibrosis 9 (27%) és 1 (3%) betegnél alakult ki. Tünetmentes zsírnekrózist 7 (21%) betegnél figyeltünk meg. Következtetés: A második emlőmegtartó műtét perioperatív szövetközi sugárkezeléssel biztonságos lehetőség az emlődaganat helyi kiújulásának kezelésére. A szövetközi sugárkezelés elfogadható kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett csökkentheti a második lokális kiújulás valószínűségét, így válogatott esetekben a standard mastectomiát helyettesítheti. Orv Hetil. 2018; 159(11): 430–438.

Open access
Authors: Dóra Aczél, Zoltán Mátrai, Richárd Kiss, Alexandra Balogh, Sarolta Illés, Csaba Bödör and Donát Alpár

Absztrakt:

A krónikus limfocitás leukémia a nyugati világban leggyakrabban előforduló felnőttkori leukémiatípus, mely heterogén klinikai lefolyással és változatos genetikai háttérrel társul. A széles körben alkalmazott kemo-immunoterápiák mellett az elmúlt években új, célzott kezeléseket biztosító kis molekulájú gyógyszerek váltak elérhetővé, mint a kinázgátló ibrutinib, acalabrutinib és idelalisib, valamint a BCL2 antagonista venetoclax. Jelenleg hazánkban a krónikus limfocitás leukémia terápiáját forradalmasító, korszerű kezelések közül az ibrutinib monoterápia nemcsak relabáló vagy refrakter betegeknél, hanem rossz prognózisú, TP53-defektust hordozó betegeknél első vonalban is alkalmazható. A látványos klinikai sikerek ellenére a betegek egy részében rezisztencia alakul ki ibrutinibkezelés mellett, melynek hátterében álló genetikai változásokhoz és molekuláris mechanizmusokhoz kapcsolódóan egyre több adat áll rendelkezésre a nemzetközi irodalomban. Közleményünkben ismertetjük a B-sejt receptor jelátviteli útvonalnak a krónikus limfocitás leukémia patogenezisében betöltött szerepét, mely egyúttal az ibrutinibkezelés célpontjaként is szolgál. Továbbá bemutatjuk az ibrutinibterápia hatásmechanizmusát és sajátosságait, valamint a kezelés során megjelenő, klinikai rezisztenciát kísérő genetikai változásokat. Végül áttekintjük a terápiás rezisztencia molekuláris módszerekkel való monitorozásának és korai kimutatásának lehetőségeit és korlátait, valamint a rezisztencia megjelenését követően alkalmazható kezelési lehetőségeket.

Open access
Authors: Zoltán Mátrai, Gabriella Liszkay, Vanda Plotár, Zsolt Orosz, Judit Székely, Erika Hitre, Alexandra Bartal, Zoltán Langmár, Katalin Bőcs, Ferenc Rényi Vámos, Ákos Sávolt and László Tóth

A dermatofibrosarcoma protuberans alacsony vagy közepes malignitású, ritka, rosszindulatú daganat. A tumort a lassú, de agresszív lokális növekedés, az alacsony áttétképzési és a magas helyi kiújulási arány jellemzi. Az elsődleges kezelés a radikális sebészi eltávolítás hagyományos kimetszéssel vagy Mohs-féle sebészi technikával. Pozitív sebészi szél, recidív tumor esetén radio-, kemoterápia, illetve újabban imatinib mesylat alkalmazható. Célkitűzés: A szerzők 26, dermatofibrosarcoma protuberans miatt onkológiai centrumban multidiszciplinárisan kezelt beteg hosszú távú klinikopatológiai utánkövetését végezték. Módszer és eredmények: A betegek átlagéletkora 44,7 év volt. Az utánkövetés átlagideje 60,57 hónap volt. Tizenöt betegnél (57,7%) sikerült R0 eltávolítást végezni, míg 11 betegnél (42,3%) csak R1 reszekciót. Az R0 reszekciók eléréséhez átlagosan 1,87 kimetszésre volt szükség. Adjuváns kezelésként a primer tumor eltávolítását követően 6 beteg (23%) részesült radioterápiában és 2 (7,6%) beteg kemoterápiában. Tizenhat betegnél nem észleltünk kiújulást. Tíz betegnél (38,4%) alakult ki recidíva, amely miatt további kezeléseket folytattunk. Egy beteg távoli áttétek miatt elhunyt. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk az irodalomban prognosztikai faktornak számító 50 év feletti életkor és a sebészi radikalitás hatását a helyi kiújulásra. Következtetések: A dermatofibrosarcoma protuberans multidiszciplináris kezeléssel eredményesen kezelhető daganat. Pontosabb következtetések levonásához nagyobb esetszám és multicentrikus randomizált vizsgálatok szükségesek.

Open access
Authors: Viktória Fésüs, Dóra Marosvári, Béla Kajtár, Péter Attila Király, Judit Demeter, Tímea Gurbity Pálfi, Miklós Egyed, Márk Plander, Péter Farkas, Zoltán Mátrai, András Matolcsy and Csaba Bödör

Absztrakt:

Bevezetés: Az elmúlt években jelentős előrelépések történtek a krónikus lymphocytás leukaemia kezelésében, ugyanis az új innovatív gyógyszerek a TP53-defektust hordozó csoportban is hatékonynak bizonyultak. Ezen betegek maradéktalan azonosításához elengedhetetlen a TP53-defektus mindkét formájának (17p-deletio és TP53-mutációk) vizsgálata. A TP53-mutációk vizsgálata ma a nemzetközi ajánlások részét képezi, segítséget nyújtva az optimális terápiás stratégia megalkotásában. Célkitűzés: Jelen tanulmány célja a TP53-mutációk előfordulásának és a 17p-deletióhoz való viszonyának meghatározása, valamint a mutációk rutindiagnosztikus kimutatására alkalmas szekvenálási eljárás beállítása volt. Módszer: A mutációanalízist Sanger-szekvenálással végeztük el 196, krónikus lymphocytás leukaemiában szenvedő beteg esetében. Eredmények: A betegek 15,8%-ában azonosítottunk TP53-mutációt, ami az esetek felében 17p-deletio nélkül fordult elő. A TP53-defektus mindkét formájának vizsgálatával összesen a betegek 25,4%-ánál azonosítottunk TP53-defektust. Következtetések: A mutációanalízis elvégzésével további 10% magas rizikójú beteg azonosítható, akik számára a legjobb választást az ebben a betegcsoportban is hatékony új célzott terápiák jelentik. Orv. Hetil., 2017, 158(6), 220–228.

Open access