Search Results

A környezetpszichológia az 1960-70-es években az USA-ban és Kanadában alakult ki. A területnek Magyarországon - a jelen összefoglaló írásának idején - mintegy két és fél évtizedes múltja van. A hazai környezetpszichológia alapés alkalmazott kutatásokkal indult az 1990-es évek közepén a téma transzdiszciplináris, ember-környezet kölcsönhatást hangsúlyozó szemléletéből adódóan folyamatosan szorosan együttműködve az építészettel, illetve a környezettervezéssel és -alakítással, a geográfiával, illetve később a tájépítészettel. Az itthoni környezetpszichológia - a nemzetközi viszonyokhoz hasonlóan - részben önálló pszichológiai terület, részben az építészet és a környezettervező tudományok társtudománya, illetve mediátorként működik a laikus környezethasználók és a tervezők között. Az elmúlt két és fél évtized a terület térnyerésének és megerősödésének folyamata volt Magyarországon, amit az intézményesülés lépései is tükröznek. 2021-ben alakult meg az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán az Ember-Környezet Tranzakció Intézet (EKTI), amely feladatának tekinti a magyarországi - immár ember-környezet tranzakció tudománnyá szélesedett - környezetpszichológia oktatását, kutatását és az ezen a területen zajló projektek kezdeményezését, koordinálását a fenntarthatóság, az épített/természeti/virtuális környezetek pszichológiája és az ember és környezete kölcsönkapcsolat mediálása terén. A tanulmányban áttekintjük a hazai környezetpszichológia kialakulásának történetét és néhány kutatási területét (környezeti egészségpszichológia, laikusok és szakértők környezeti kompetenciája, helyjelentés, mentális térképezés, helykötődés és helyveszteség, helyidentitás, pro-environmentális megközelítés a környezetpszichológiában).

Environmental psychology developed in the United States and Canada in the 1960s and 1970s. The area in Hungary - at the time of writing this summary - has a history ofabout two and a half decades. Hungarian environmental psychology started with basic and applied research in the mid-1990s. Due to the transdisciplinary approach of environmental psychology, emphasizing human-environment interaction, it works in continuous cooperation with architecture, environmental design, geography and later with landscape architecture. On one hand, Hungarian environmental psychology, similarly to international situation, is an independent field of psychology. On the other hand, it is a co-science ofarchitecture and environmental design and acts as a mediator in interactions between lay users and designers. The last two and a half decades have been a process of gaining and strengthening of the area in Hungary, which is also reflected in the steps of institutionalization. In 2021, the Institute of Human-Environmental Transaction (EKTI) was established at the Eötvös Loránd University, Budapest, which considers its main tasks and missions to teach environmental psychology and doing people-environment transaction research in Hungary. Working on environmental psychological projects, science ofenvironmental psychology has now expanded into the science ofhuman-environment transactions with important aims and tasks to initiate and coordinate projects in the fields ofsustainability, the psychology of built / natural / virtual environments and human-environment interactions. In this review, the history of the development of environmental psychology in Hungary and some of its research areas (environmental health psychology, environmental competence of lay people vs. experts, mental mapping, place attachment and loss of place, place identity, and pro-environmental approach) are presented.

While the reasons that lead to the current crisis of the heritage preservation sector in Hungary are manifold, it is worth looking into what might be done to draw attention to some issues that may help consolidate the ground of common values; the foundation, upon which a meaningful dialogue can be constructed, leading to the appreciation of and willingness to care for the historic environment by all actors. There seems to be a hidden conflict between the values of conservation experts and those of laypeople. Possessing thorough knowledge about the nature of historical and architectural values and trained to easily identify these, we are bound to focus more on people, their meanings and values. Much can be learned from pervious, human-centred architectural theory and practice, some of which are reviewed in the study, with special attention to the work of Gyula Hajnóczi. Referring to his space theory and ideas about the perception of space, we are especially grateful for his term homo aedificator suggesting that architecture satisfies material and spiritual needs universal to all human beings. Recognizing the challenges that stem from the differences between architects and non-architects, and likewise, heritage professionals and laypeople, the concepts of environmental psychology can help us show the way to universal values. We look into the method of the semantic differential scale to identify the affective meanings of built historic environments. The first steps of an empirical psychological research allow us to see into the minds and hearts of heritage professionals by assessing how they qualify the subject of their daily expertise. While these preliminary results are definitely intriguing, shedding light on how professionals tend to give meaning, our research continues with the aim to reveal the attitudes and meanings people associate with built historic heritage and find viable tools to mitigate the discrepancies between the profession and the general public.

Miközben a magyarországi műemlékvédelem jelenlegi válságának számos oka lehet, érdemes figyelmet fordítanunk arra, hogy mit tehetünk azért, hogy megerősítsük a közös értékek talaját; azt az alapot, amire olyan értelmes párbeszédeket építhetünk, melyek a történeti környezet értékelése és törődése iránti hajlandósághoz vezetnek. Egyre gyakrabban üti fel a fejét az a rejtett ellentét, ami a műemlékes szakértők és a laikusok értékei között feszül. Szakértőként, átfogó ismerettel a történeti és építészeti értékekről, melyeket megtanultunk könnyen azonosítani, hasznos lehet a figyelmünket az emberekre, az ő jelentésadásaikra és értékeikre fordítanunk. Sokat okulhatunk a korábbi, ember- központú építészetelméleti és gyakorlati példákból, melyek közül néhányat tanulmányunkban átte- kintünk, kiemelve Hajnóczi Gyula munkásságát. Térelméletére és térészlelési gondolataira hivat- kozva, különösen hálásak vagyunk a homo aedificator fogalmáért, utalva arra, hogy az építészet minden emberi lény anyagi és szellemi igényeit kielégíti. Felismerve az építész–nemépítész és ehhez hasonlóan a műemlékes szakember–laikus közötti különbözőségek kihívásait, a környezetpszicholó- gia segíthet az univerzális értékek felé vezető út megtalálásában. A szemantikus differenciál módsze- rét hívjuk segítségül az épített történeti környezet érzelmi jelentésének feltárására. Empirikus kutatá- sunk első lépéseivel betekintést nyerünk a műemlékes szakemberek vélekedéseibe, pontosabban abba, hogy hogyan minősítik szakértelmük tárgyát. Bár már ezek az előzetes eredmények is – melyek rávilágítanak arra, hogy a szakemberek hogyan értelmezik a műemlékeket – érdekesek lehetnek, kuta- tásunk azzal a céllal folytatódik, hogy általánosságban feltárjuk az emberek vélekedéseit és a történeti épületeknek tulajdonított jelentéseket. Eredményeinkkel használható eszközöket kívánunk nyújtani a szakmabeliek és a laikusok közötti ellentétek feloldására.

A helyidentitás környezetpszichológiai fogalmát új megközelítésként személyiségpszichológiai szinten vizsgáló kutatássorozatunk második lépésében azt feltételeztük, hogy az egyetemista vizsgálati személyekkel elvégzett első mérés eredményeire (Berze és Dúll, 2018) alapozva létrehozott kérdőívünkkel felnőtt mintán is megbízhatóan mérhető a helyidentitás identitásorientációként (tehát az egyéni különbségek abban, hogy a helyekkel kiépített kapcsolat milyen mértékben fontos a személyek számára önmaguk meghatározásában), továbbá hogy az új kérdőívünk a korábbi változatnál megbízhatóbban méri az eredeti angol nyelvű kérdőívben (AIQ-IV, Cheek, Smith és Tropp, 2002) szereplő négy (személyes, társas/nyilvános, kollektív és kapcsolati) identitásorientációt is.