Search Results

Bevezetés: Az osteoporosis fő következménye a csonttörés. A csonttörés esélyét a csont mennyiségén kívül számos tényező befolyásolja. A kockázati tényezők egy csoportja egyszerű kérdőívekkel vizsgálható. Célkitűzés: A jelen vizsgálat (Score-HU) célja volt, hogy felmérje az osteoporosisban szenvedő, oszteológiai szakrendelésre irányított postmenopausás nőknél (n = 11 221) az ismert kockázati tényezők előfordulási gyakoriságát. Módszer: A kockázati tényezőket minden beteg esetében egyszerű kérdőív segítségével rögzítették. Eredmények: A csonttörés legfontosabb kockázati tényezői gyakorisági sorrendben a következők voltak: korábbi csonttörés (79,4%), nem antiporotikus gyógyszerek szedése (vérnyomáscsökkentők 67,9%, altatók 36%, antidepresszánsok 26,5%, kortikoszteroidok 13,5%), mozgásképesség csökkenése (44,6%), korai menopausa (31,9%), dohányzás (31,2%), gyakori elesés (29,1%), rossz egészségi állapot (legalább 3 krónikus betegség előfordulása 24,1%). Következtetések: Az említett kockázati tényezők egyszerű klinikai felmérése alapján az osteoporoticus betegek csonttörési kockázatát pontosabban adhatjuk meg, mint ha csupán az oszteodenzitometriás mérési eredményre hagyatkozunk a törési kockázatbecslés során. Orv. Hetil., 2015, 156(4), 146–153.

Bevezetés: Az acromioclavicularis ízület operatívan kezelendő ficamainak megoldására osztályunkon korábban alkalmazott technikák eredményeinek vizsgálata módszerváltásra késztette a szerzőket. Célkitűzés: Egy olyan módszert kerestek, mely stabilan úgy rögzíti a sérült acromioclavicularis ízületet, hogy annak fiziológiás mozgásai is megmaradjanak. Módszer: Ezen a területen napjainkban is útkeresés folyik, melynek kapcsán a rigid rögzítést adó technikák helyett a kulcscsont fiziológiás mozgásait meghagyó dinamikus rögzítések kerültek előtérbe. Az alkalmazható modern technikák közül a szerzők a MINAR- (Minimally INvasive Acromioclavicular Joint Reconstruction) technikát választották és vezették be osztályuk gyakorlatába. A módszer előnye, hogy jó stabilitást ad, gyors rehabilitációt tesz lehetővé, minimalizáltan invazív eljárás mindamellett, hogy könnyen elsajátítható, biztonságosan elvégezhető műtét. Fontos tényező, hogy a stabilitás mellett biomechanikai szempontból is előnyös, mivel lehetővé teszi, meghagyja a kulcscsont fiziológiás mozgásait. A technikát 2012-ben kezdték alkalmazni a szerzők. Magyarországon a legtöbb ilyen műtétet ők végezték kórházukban, ami által referenciahelynek tekinthetők országos viszonylatban. A szerzők bemutatják a műtéti technikát, az indikációkat, a kontraindikációkat és a műtétet követő rehabilitáció lépéseit. Eredmények: Eredményeiket a szerzők radiológiai vizsgálatokkal, illetve 7 éves időszak retrospektív utánvizsgálatával a Constant- és DASH-score-ok segítségével elemezték, melyek alátámasztották azt, hogy jó megoldást választottak. Megbeszélés: A nemzetközi irodalmi adatokkal egybehangzó eredményeket találtak. Elemezték azokat a szempontokat, amelyek még jobb eredményességre vezethetnek, valamint elemzik a módszer további vizsgálatának, más módszerrel való összehasonlíthatóságának lehetőségeit. Következtetések: A módszer az előnyei alapján elsődlegesen választandó jó megoldásnak tekinthető, mely korrelál az Európai Vállsebészeti Társaság (European Shoulder Associates) álláspontjával. Orv Hetil. 2022; 163(50): 1992–1999.

Összefoglaló. Bevezetés: A 2019 végén Vuhanból kiinduló, SARS-CoV-2 okozta koronavírus-járvány jelentős hatást gyakorolt életünkre. Specifikus terápia hiányában az emberek egy része alternatív gyógymódokhoz fordult. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak feltárása volt, milyen hatást gyakorolt a koronavírus-járvány a betegek komplementer gyógymódokhoz való viszonyulására elektív sebészeti műtétek előtt. Módszer: Egy magyarországi klinika és egy városi kórház elektív sebészeti műtétre váró betegei körében végeztünk anonim kérdőíves felmérést 2020. augusztus 3. és december 18. között. 279 kérdőívet dolgoztunk fel, a válaszadási arány 69,7% volt. Eredmények: A koronavírus-járvány hatására a válaszadók 91,4%-ának nem változott meg a véleménye a nem konvencionális kezelésekről, 8,2%-a bizakodóbban tekintett ezekre. A komplementer terápia betegségmegelőző hatása iránt a kitöltők 16,8%-a volt bizakodó, 25,4%-a elutasító, 57,7%-a nem formált véleményt. A válaszadók 24,7%-a vett igénybe élete során alternatív módszereket, a koronavírus-fertőzés megelőzésére csak a nyilatkozók 10%-a alkalmazna ilyen gyógymódokat. Kizárólag a pandémia hatására senki nem kezdett el komplementer gyógymódokat használni. A kérdőívet kitöltők 55,6%-a használt gyógynövénykészítményt élete során. A járvány ideje alatt a válaszadók 27,5%-a vett igénybe gyógynövénykészítményeket; a gyógymód alkalmazása és a vizsgált szociodemográfiai tényezők között nem találtunk összefüggést. A gyógynövények alkalmazása alacsonyabb mértékű volt a daganatos és a thromboemboliás betegek között. Következtetés: Vizsgálatunk alapján a komplementer gyógymódok használata feltehetően a járvány miatt elrendelt korlátozásokból adódóan csökkent, a gyógynövények alkalmazása azonban nem változott lényegesen. A válaszadók tizede használt komplementer gyógymódot a koronavírus-fertőzés megelőzésére. Orv Hetil. 2021; 162(42): 1678–1686.

Summary. Introduction: The coronavirus epidemic caused by SARS-CoV-2 from Wuhan at the end of 2019 had considerable impact on our lives. In the absence of specific therapy, some people have resorted to alternative therapies. Objective: The aim of our study was to explore the effect of the coronavirus epidemic on the patients’ attitudes toward complementary and alternative medicine. Method: We have performed anonymous questionnaire survey among patients of a Hungarian university hospital and a city hospital waiting for elective surgery between August 3, 2020 and December 18, 2020. We received 279 questionnaires, the response rate was 69.7%. Results: As a result of the coronavirus epidemic, 91.4% of the respondents did not change their opinion about complementary and alternative treatments, 8.2% were more optimistic about them. 16.8% of respondents were optimistic, 25.4% rejected, and 57.7% did not form an opinion about the disease-preventing effect of complementary therapy. A quarter of respondents (24.7%) had used complementary therapies in their lifetime, with only 10% of respondents using such therapies to prevent coronavirus infection. As a result of the pandemic, no one started using complementary therapies. 55.6% of the respondents used a herbal preparation during their lifetime. In the course of the epidemic, a high proportion of respondents (27.5%) used herbal preparations; no correlation was found between the use of the treatment and the socio-demographic factors examined. The use of herbs was lower among cancer and thromboembolic patients. Conclusion: Based on our study, the use of complementary therapies presumably decreased due to the restrictions imposed in the epidemic, however, the use of herbs did not change significantly. One-tenth of the respondents used naturopathic cure to prevent coronavirus infection. Orv Hetil. 2021; 162(42): 1678–1686.

Absztrakt:

A hasi aortaaneurysmák kezelése vesetranszplantált betegek esetén összetett feladat. Az endovascularis aneurysmarekonstrukció (EVAR) elterjedésével, arra alkalmas esetekben, hatékony megoldást jelent transzplantációt követően is. Esettanulmányunkban vesetranszplantált beteg infrarenalis aortaaneurysmájának terápiáját prezentáljuk. 50 éves vesetranszplantált férfi beteg infrarenalis aortaaneurysmájának endovascularis ellátása közben fellépő technikai nehézség miatt konverzióra kényszerültünk. Nyitott műtét során az aorta kirekesztésének ideje alatt a transzplantált vese keringését extraanatomikus áthidalással biztosítottuk. Átmeneti vesefunkció-romlást követően a graftvese működése évekig megfelelő volt. Saját esetünk kapcsán bemutatjuk az EVAR és a nyitott műtét nehézségeit, a graftvese funkciójának megőrzése érdekében alkalmazott módszereket. Áttekintjük a kapcsolódó szakirodalmat a transzplantált szerv ischaemiás károsodásának megelőzéséhez használható alternatívák tekintetében. Orv Hetil. 2019; 160(37): 1471–1475.

Absztrakt

Bevezetés: A világszerte növekvő arányú elhízás Magyarországon is észlelhető, populációs előfordulásáról az első nagyszabású felmérés 1988-ban történt. Célkitűzés: A szerzők az eddigi legnagyobb esetszámú hazai elhízásprevalencia-vizsgálataik eredményeit mutatják be, amelyet háziorvosok és foglalkozás-egészségügyi orvosok részvételével bonyolítottak le. Módszer: A 18 év fölötti magyar lakosság 0,55%-ának, 43 287 fő (17 901 férfi és 25 386 nő) regisztrált adatait elemezték, országosan reprezentatív megoszlásban. Összehasonlították a korábbi hazai vizsgálatokkal, elemezték a testtömegindex, haskörfogat, iskolázottság, hypertonia és/vagy diabetes jelenléte és az életkor közötti kapcsolatot. Eredmények: Összességében férfiaknál a túlsúly 40%, az elhízás 32%-ban van jelen, míg nőknél mindkét kategória közel 32%-ban. A 18–34 év közötti életkori csoportban a férfiak 32,7%-a túlsúlyos, míg 18,2%-uk elhízott, 35–59 év között 40,1% és 34,4%, 60 év fölött 43,5%, illetve 38,8%. Ugyanezen korosztályi adatok nőknél: 19,6 és 15,7%, 36,8 és 38,7%, 36,5 és 39,7%. A testtömegindex-eloszlásokat és a hasi elhízás (férfiaknál >102 cm, nőknél >88 cm) adatait évtizedes életkori csoportokban és településtípusok szerint is bemutatják. A legnagyobb arányú túlsúly a felsőfokú végzettségű férfiaknál, a legtöbb elhízott a legalacsonyabb végzettségű nőknél volt. A testtömegindex szerinti és hasi elhízás a falvakban volt a legnagyobb arányú, különösen nőknél. A metabolikus betegségek jelenléte erősen korrelált a testtömegindexszel, és inverz módon az urbanizáció mértékével. Következtetések: Az elmúlt évtizedekben a túlsúly és főleg az elhízás aránya jelentősen megnőtt, különösen látványosan férfiaknál, szembetűnően a fiatalabbaknál. Ez nemcsak orvosi, de komoly népegészségügyi és gazdasági problémát is jelent, kezelése össztársadalmi figyelmet, a jelenleginél nagyobb szakmapolitikai támogatást igényel. Orv. Hetil., 2016, 157(31), 1248–1255.

Absztrakt

Bevezetés: A cornea törőerejének excimer lézerrel történő módosítása közben a termikus viszonyok alakulása fontos tényező lehet a sebgyógyulás és a hosszú távú eredmények szempontjából. Célkitűzés: A tanulmány célja a refraktív műtét során a szaruhártya felszíni hőmérsékletének vizsgálata három különböző lézerplatformnál Módszer: A vizsgálatot 90 beteg egyik kezelt szemén végezték, amelyeken Carl Zeiss MEL 70 és MEL 80, illetve Wavelight Allegretto típusú lézerrel történt photorefractiv keratectomia kezelés. EBRO TLC 730 infravörös hőmérővel végeztek mérést közvetlenül a hámeltávolítás előtt, valamint közvetlenül a kezelés előtt és után. A betegek átlagéletkora 25,5 ± 3 év volt. Minden fénytörési hiba myopiás vagy myop astigmiás volt, átlaguk –3,2 ± 0,8 Dpt volt. Eredmények: A felszíni cornea hőmérsékletének alakulásában statisztikailag szignifikáns különbség volt a MEL 80 és a másik két típusú lézer között. Következtetések: A lézerkészülékek szöveti gőzök eltávolítására szolgáló elszívórendszere által okozott különböző mértékű légáramlási viszonyok befolyásolhatják a hőmérsékleti viszonyainak alakulását. Ez a refraktív eredményeket nem befolyásolta. Orv. Hetil., 2016, 157(43), 1717–1721.

Összefoglaló. A cherubismus ritka, autoszomális dominánsan öröklődő megbetegedés. A fibroossealis elváltozások csoportjába tartozik. Jellemzője az állcsontok szimmetrikus duzzanata, a típusos radiológiai elváltozások és az SH3BP2-gén mutációja. Szövettanilag nem különül el az óriássejtes granulomától. A csontelváltozások és a fibroticus szövet felszaporodása pubertás előtt kezdődik, ezután stagnálás vagy visszafejlődés következik be. A magyar orvosi irodalomban a szerzők elsőként tárgyalják három testvér kórtörténete alapján a cherubismust. A diagnózist a hasonló klinikai tünetek, a típusos kórlefolyás, a szinte azonos radiológiai kép, a szövettan és a genetikai elváltozások biztosítják. A testvérek és az anya csíravonalában kimutatott azonos mutáció akkor is megfelel egy dominánsan öröklődő szindrómának (például cherubismusnak), ha a betegség az anyában klinikailag nem manifesztálódott, de genetikailag igen. A szerzők összefoglalják a kórkép kezelési lehetőségeit: a sebészi (excochleatio, ,,decountouring”, esetleg reszekció) és a gyógyszeres (biszfoszfonát, kalcitonin, szteroid stb.) terápiát. Egyezik a véleményük azokéval, akik azon az állásponton vannak, hogy a beavatkozásokkal várni kell, és meg kell figyelni a betegeket a várható regresszió miatt. Saját eseteikben csak a növekvő tumorrész excochleatióját végezték, főleg kozmetikai okok és a szövettan biztosítása érdekében. Orv Hetil. 2022; 163(11): 446–452.

Summary. Cherubism is a rare autosomal, dominant bone disorder, characterised by symmetrical expansion of the jaws along the typical radiological and genetic (SH3BP2 mutation) features. It belongs to the heterogenous group of fibro-osseous lesions. Its histology is the same as that of giant-cell granuloma. The bone lesions and fibrous tissue expansion increase before puberty and regress thereafter. For the first time in Hungarian medical literature, the authors discuss the condition of cherubism in the case of three siblings. The diagnosis of these three siblings is supported by the clinical, radiological, microscopic and genetic data. In all three, the bone lesions and fibrous tissue expansion increased before puberty and stabilized thereafter. The radiological results and the molecular findings were nearly identical. The identical mutation shown in the germ lines of the three siblings and the mother correspond to a dominantly inherited syndrome (e.g., cherubism) even if the condition did not manifest in the mother. The authors summarize the treatment options of the disease: surgical (excochleation, decountouring, in rare case resection) and drug (bisphosphonate, calcitonin, steroid, etc.) therapy. They agree with those who are of the opinion that interventions should wait and the patients should be observed („wait and see”) for the expected regression. In their own cases, only excochleation of the growing tumor was performed, mainly for cosmetic reasons and to secure the tissue. Orv Hetil. 2022; 163(11): 446–452.

Abstract

Two species of the genus Posthodiplostomum (Digenea: Diplostomatidae) (Posthodiplostomum brevicaudatum Nordmann, 1832 and Posthodiplostomum cuticola Nordmann, 1832) are known as parasites of Hungarian native fishes. Metacercariae of P. cuticola are widespread in Europe and cause black spot disease. Several species of Posthodiplostomum were described also from North America but none of them has been isolated in Hungary up to now. Posthodiplostomum centrarchi Hoffman, 1958 has been detected recently in pumpkinseeds (Lepomis gibbosus L., 1758) in several European countries. Posthodiplostomum centrarchi was isolated for the first time in Hungary from pumpkinseeds caught in the Maconka water reservoir in 2015. Thereafter, several natural waters (e.g. the River Danube, Lake Balaton and the Sió channel) were sampled in order to determine its presence and distribution. Only the native species P. cuticola was detected in Lake Balaton on cyprinids but a relatively high infection rate of P. centrarchi was observed in the Sió channel close to the lake. Pathological changes were absent, and metacercariae were mostly attached to the surface of the liver, kidney and heart. The phylogenetic analysis of the ITS and COI sequences of P. centrarchi and P. cuticola clustered into two distinct branches, which was in agreement with the morphological results.

Abstract

Absztrakt:

Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.