Search Results
] ISO 834-10 ( 2014 ), Fire resistance tests – Elements of building construction . [5] Hurley M. J. ( 2016 ), SFPE
, 928 – 935 . Bergman , P. J. ( 2000 ): Multidrug resistance . In: Kirk , R. W. (ed.) Current Veterinary Therapy XIII . W. B. Saunders , Philadelphia, PA. pp. 479
Absztrakt
Extracelluláris vesiculák minden szervezetben képződnek. Három legintenzívebben vizsgált csoportjuk az apoptotikus testek, a microvesiculák és az exosomák. A sejtek közötti kommunikációban, immunreakciókban, angiogenezisben betöltött szerepük csak néhány az eddig megismertek közül. A fiziológiás folyamatok mellett sokféle betegségben leírták változásaikat; a patomechanizmusban betöltött szerepük mellett felvetődik potenciális használatuk biomarkerekként. A szerzők betekintést kívánnak nyújtani az extracelluláris vesiculák kutatásába, kiemelve azt a néhány tanulmányt, amely a hematológiai malignitásokra fókuszált. A microvesiculák és exosomák vérplazmában mért mennyisége, a terápia során megfigyelt minőségi változása miatt felmerült, hogy a diagnosztikában, prognosztikában, illetve a minimális residualis betegség monitorozásában is használhatók lehetnek. Akut myeloid leukaemiában a természetes ölősejtek aktivitásának szupresszálásában bizonyított a blasteredetű exosomák szerepe. Krónikus lymphoid leukaemiában a microvesiculák közreműködése valószínű a gyógyszer-rezisztencia kialakulásában is. Orv. Hetil., 2016, 157(35), 1379–1384.
Absztrakt:
Az elmúlt évtizedek felsőoktatási reformjainak egyik kiemelt célja az eredményesebb intézményi működés elérése volt, amelyet a menedzsment megerősítésével kívántak elérni. A menedzserizmus azonban az egyetem diszfunkcionális működését is eredményezte. A tanulmány alapkérdése, hogy milyen alternatívái fogalmazódnak meg a menedzserizmusnak azokban az országokban, ahol ez vált az uralkodó egyetemszervezési megközelítéssé. A cikk áttekinti a menedzserizmus kialakulásának okait és kritikáját, néhány ellenállási és reformstratégiát, valamint illusztrációként bemutat egy egyedi irányítási gyakorlattal rendelkező egyetemet, a szövetkezeti elvekre épülő Mondragon Egyetemet.
A reformjavaslatok egyike sem vágyódik vissza az elefántcsonttoronyba, és egyik sem vitatja a hatékonyság és eredményesség fontosságát. Mindegyik úgy véli azonban, hogy a menedzserizmusnál vannak jobb módok, amelyek a hatékonyság elérése mellett a közösség és az érintettek érdekeit teljesebben meg tudják jeleníteni és jobban ki tudják egyensúlyozni. Mindegyik javaslat kiemeli a döntéshozási folyamatok demokratizálásának szükségességét, ami elengedhetetlen feltétele az egyetem megújulásának
Bevezetés: A leggyakoribb gombás megbetegedés a vulvovaginitis candidosa, de kevés információ áll rendelkezésre a kórokozók antimikrobiális érzékenységéről. Célkitűzés: A szerzők összehasonlítják a vulvovaginitis candidosából kitenyésztett sarjadzógomba-speciesek hagyományos, „gold standard” módszerrel és a Semmelweis Egyetemen bevezetésre került új molekuláris eljárással történő azonosítását. Módszer: Vulvovaginitis candidosából izolált 370 sarjadzógomba-tenyészet fenotipikus és Matrix Assisted Laser Desorption Ionization Time of Flight (MALDITOF) -módszerrel történő azonosítása. Eredmények: Leggyakoribb kórokozó a Candida albicans volt (85%), utána a Candida glabrata, majd egyéb Candida speciesek következtek. A MALDITOF-módszer segítségével azonosítható volt a hazánkban csak néhány esetben leírt flukonazolrezisztens Candida dubliniensis, és jól elkülöníthető volt a flukonazolérzékeny Candida albicanstól. Következtetések: Jelenleg nincs ajánlás a vulvovaginitisben előforduló patogén sarjadzó gombák antifungális érzékenységének értékelésére, csak a különböző speciesek természetes rezisztenciája ismert. Ezért lényeges a ritkább Candida speciesek felismerése és azonosítása is, amelyre elsősorban a MALDITOF-módszer alkalmas. Orv. Hetil., 2015, 156(1), 28–31.
Absztrakt:
A malignus hematológiai betegségek kialakulását, progresszióját, illetve terápiával szemben mutatott rezisztenciáját kísérő genetikai eltéréseket ma már egyre alaposabban ismerjük. A klinikailag releváns abnormalitásoknak a mindennapi diagnosztika keretein belül való célzott kimutatása gyors, megbízható és költséghatékony módszereket igényel. A multiplex ligatiofüggő szondaamplifikáció a genomikus kópiaszám-eltérések vizsgálatának hatékony eszköze, mellyel 55–60 lókusz egyidejűleg analizálható. Az eljárás lehetőséget nyújt prognosztikai és prediktív markerek átfogó felderítésére, így alkalmazása hatékonyan kombinálható a kariotipizálással és fluoreszcencia in situ hibridizációval, melyek jelenleg a legelterjedtebb diagnosztikus technikák citogenetikai aberrációk kimutatására. Ezenkívül a módszer képes a metilációs státusz célzott meghatározására és specifikus mutációk detektálására is, 24 órán belül eredményt szolgáltatva. Az alábbiakban bemutatjuk a multiplex ligatiofüggő szondaamplifikáció technikai hátterét, összefoglaljuk előnyeit és korlátait, valamint megbeszéljük az onkohematológiai kutatásban és diagnosztikában betöltött szerepét. Végezetül, az új generációs szekvenáláshoz kapcsolódó, közelmúltbeli technológiai újítások fényében tárgyaljuk a módszerben rejlő jövőbeli lehetőségeket. Orv Hetil. 2018; 159(15): 583–592.
A 2-es típusú diabetes az összes cukorbetegesetek mintegy 90%-át teszi ki. Patogenezisében – az inzulinrezisztencia mellett – kiemelt fontosságú az elégtelen béta-sejt-működés. A béta-sejtek elégtelen inzulintermelését és -szekrécióját az úgynevezett szekretagóg gyógyszerek fokozzák, két fő csoportjukat a szulfanilureák és az inkretin hatású vegyületek képezik. Az utóbbi években a béta-sejtek egyre több olyan genetikai eltérésére derült fény, amelyek befolyásolják e szekretagóg gyógyszerek hatékonyságát. E génpolimorfizmusok egy része a KATP-csatornát kódoló géneken (KCNJ11 és ABCC8) van, s a mutáció egyaránt előidézheti az inzulinszekréció csökkenését vagy fokozódását, befolyásolja a szulfanilureára adott inzulinválaszt. Más polimorfizmusok különböző enzimek vagy transzkripciós faktorok génjein találhatók. Közülük az utóbbi időben legtöbbet a TCF7L2 gén varianciáját és annak klinikai jelentőségét tanulmányozták. A szerzők a dolgozatban áttekintik az említett génpolimorfizmusokat és szerepüket az inzulinszekrécióban. Orv. Hetil., 2011, 152, 1651–1660.
Absztrakt
Az idiopathiás pulmonalis artériás hypertonia ismeretlen eredetű kórkép, amelyet a pulmonalis erek progresszív obstrukciója következtében kialakuló emelkedett pulmonalis rezisztencia és következményes jobbszívfél-elégtelenség jellemez. Idiopathiás pulmonalis artériás hypertonia mellett kialakult terhesség során az anyai és magzati halálozás rendkívül magas, ezért az ebben a kórképben szenvedő betegeknél a terhesség vállalása kontraindikált. A szerzők az első, Magyarországon gondozott, idiopathiás pulmonalis artériás hypertoniában szenvedő beteg sikeres terhességének esetét ismertetik. Az esetbemutatás arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy idiopathiás pulmonalis artériás hypertoniával szövődött graviditás monitorozása és ellátása multidiszciplináris feladat. Szülész-nőgyógyász, belgyógyász-kardiológus és aneszteziológus együttműködése szükséges a terhesség, a szülés és a post partum időszak folyamán. Azokat a betegeket, akik a magas kockázat ellenére vállalják a terhesség kihordását, multidiszciplináris háttérrel rendelkező szülészeti centrumokba javasolt irányítani. Orv. Hetil., 2016, 157(15), 593–595.
Összefoglaló. A nagy mésztartalmú plakkok által okozott szűkületek percutan intervenciója az esetek egy részében a jelenleg széles körben elérhető megoldások alkalmazásával technikailag nem kivitelezhető. A procedurális sikertelenség vezető oka a meszes laesiók kalciumtartalom miatti fokozott ellenállása a ballonos dilatációkkal szemben, mely lehetetlenné teszi a szükséges sztentek levezetését is. Az ilyen laesiók mésztartalmának csökkentését célzó hagyományos plakkmodifikációs eljárások – mint a rotablatio, a vágó- és ultranagy nyomású ballonok – sem jelentenek megoldást minden esetben, különösen az érfal átmérőjének legalább 50%-át elérő, akár körkörösen jelen lévő meszesedés fennállása esetén. A közelmúltban éppen ezen laesiók mésztartalmának feltördelésére, így a sztentek deponálásának elősegítésére kifejlesztett módszert a szakirodalom intravascularis lithoplastica néven említi. A jelen közleményben a Klinikánkon eddig 4 beteg rendkívül meszes laesióinak jó angiológiai eredményű ellátása során az eszközzel szerzett tapasztalatokat foglaljuk össze. A végeredményt tekintve az intravascularis lithoplastica ígéretes új intervenciós lehetőség a masszívan meszes coronarialaesiók ellátására. Orv Hetil. 2021; 162(2): 69–73.
Summary. Percutaneous intervention of stenoses caused by highly calcified plaques utilizing the currently widely available methods is not possible due to technical difficulties in several cases. Increased resistance of calcified plaques against balloon dilation due to their calcium content plays a leading role in procedural failure, as stent crossing becomes impossible as well. Classical methods of plaque modification for debulking the calcification of such lesions – such as rotablation, cutting and ultra-high pressure non-compliant balloons – do not resolve this issue, especially when calcification exceeds 50% of the vessel diameter. A new method, referred to as intravascular lithoplasty in the literature, has recently been developed to break the calcium and thus promote stent deployment in such lesions. In our current work, we summarize the experience gathered with this method during the treatment of extremely calcified lesions of 4 patients with good angiographic result. As a conclusion, intravascular lithoplasty is a promising new interventional method in the treatment of massively calcified coronary lesions. Orv Hetil. 2021; 162(2): 69–73.
Absztrakt:
A hosszú távú sikeres testsúlykontroll óriási kihívás elé állítja a súlyfelesleggel élőket és az őket kezelő szakembereket az elhízásra hajlamosító (obesogen) környezetben. A klinikailag jelentős (5–10%-os súlycsökkenés) elérése után az elért fogyás megtartása a cél. Ez azonban gyakorlatilag állandóan megköveteli a csábításnak való ellenállást, és tartós erőfeszítéseket igényel az étrendi korlátozás és a fizikai aktivitás tekintetében, amihez jelentős motivációs bázis szükséges. A viselkedés szempontjából a motiváció annak valószínűsége, hogy a páciens belekezd, folytat vagy kitartóan követ valamilyen, a változást előidéző stratégiát, azaz az elhízás esetében elköteleződik a testsúlykontrolláló egészségmagatartások mellett, illetve felhagy a testsúlykontrollt hátráltató egészségkárosító magatartásokkal. A tanulmány ismerteti a viselkedésváltozás transzteoretikus modelljét, és példákat hoz a motiváció, illetve az együttműködés növelésének gyakorlati lehetőségeire a viselkedésváltozás minden stádiumában. Mindez hozzájárulhat az alapellátásban és a szakellátásban dolgozó szakemberek munkájához a súlyfelesleggel élő páciensek testsúlycsökkentésének támogatásában. Orv Hetil. 2019; 160(43): 1687–1697.
