Search Results

You are looking at 11 - 20 of 26 items for :

  • "transzfúzió" x
  • User-accessible content x
Clear All

Absztrakt:

Az 5q (del) genetikai eltéréssel bíró myelodysplasiás szindróma lenalidomid adásával hatékonyan kezelhető. Az L‑leucin az mTOR szignálút gátlásával fokozza a haploinszufficiens riboszómális gének transzlációját és így szintén kedvező hatású lehet. Szerzők két betegük kórlefolyását ismertetik, akiket a két szer együttes adásával kezeltek. Első betegükben lenalidomidkezelés a transzfúziós igényt megszüntette, de az anaemia továbbra is fennállt, a gyógyszer adása súlyos leukopeniát és thrombocytopeniát okozott. A terápia L-leucinnal történő kiegészítése után a beteg vérképe gyorsan normalizálódott, előbb a lenalidomid, majd az L-leucin is elhagyhatóvá vált, továbbiakban már az 5q (del) genetikai eltérés sem volt kimutatható, évek óta tartósan remisszióban van. Második betegükben az első szerként adott L‑leucin szintén megszüntette a transzfúziós igényt, de az anaemiát nem. A terápia lenalidomiddal történő kiegészítése után a beteg vérképe gyorsan normalizálódott. A lenalidomid és L‑leucin kombinációja – a két szer eltérő hatásmechanizmusa révén – egymás hatását fokozhatja és a terápiás eredményt tovább javíthatja. A kis esetszámú klinikai megfigyelések miatt még további vizsgálatok szükségesek.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A tranexámsav (TXA) napjainkban rutinszerűen használt gyógyszer elektív ízületi protetizálás esetében, a műtét során kialakuló vérveszteség, illetve transzfúziós igény csökkentése céljából. Célkitűzés: A dolgozat célja, hogy értékelje a tranexámsav kis vérzési szövődményekre kifejtett hatását cementes csípőprotézis beültetése során, amikor rivaroxabant használunk antikoagulánsként, melynél az elmúlt időszakban több vizsgálat is nagyobb arányban előforduló sebgyógyulási zavart igazolt. Módszer: Retrospektív módon vizsgáltuk a csípőprotézis-beültetésen átesett betegeket. Azok a betegek, akiket 2014. január és november között perioperatív tranexámsavval kezeltek, a TXA-csoportba kerültek. Ezt a csoportot a 2012 februárja és decembere között, a tranexámsav bevezetése előtt hasonló beavatkozáson átesett betegek adataival hasonlítottuk össze (kontrollcsoport). Vizsgáltuk a tranexámsavnak a műtéti seb vérzésére és váladékozására, a seb körül látható bőrfelszíni haematoma méretére, a combtérfogat-változásra és a számított perioperatív vérveszteségre kifejtett hatását. Eredmények: Összesen 168 beteget vontunk be a vizsgálatunkba, 81 beteget a TXA-csoportba és 87 beteget a kontrollcsoportba. A posztoperatív combtérfogat-növekedés kisebb mértékű, mindössze 270,3 ml (129,1–449) volt a TXA-csoportban, míg 539,8 ml (350–864,8) a kontrollcsoportban (p<0,001). A számított perioperatív vérveszteség kisebb volt a TXA-csoportban (1150 ml [780–1496]), mint a másik csoportban (1579 ml [1313–2074]) (p<0,001). A tranexámsavval kezelteknél a transzfúziós igény több mint a felére csökkent, itt a betegek 15%-a, míg a kontrollcsoportban a 39%-uk kapott vért. Következtetések: A tranexámsav csökkentette a posztoperatív combtérfogat-növekedés, a műtéti sebvérzés és a bőrfelszínen látható haematoma mértékét akkor is, amikor rivaroxabant használtunk antikoagulánsként. További nagy esetszámú kutatások szükségesek, hogy vizsgálják a tranexámsavnak a kis vérzési szövődményekre és azok potenciális szövődményeire (posztoperatív fertőzés) kifejtett hosszú távú hatását. Orv Hetil. 2019; 160(12): 456–463.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Fanni Gelley, Eszter Dabasi, György Gámán, Imre Fehérvári, Dénes Görög, László Kóbori, János Fazakas, Eszter Vitális, Attila Doros, Zsuzsanna Gálffy, and Zoltán Máthé

Absztrakt

Bevezetés: A szerzők a májátültetést követően kialakult mikrobás fertőzéseket, a mintavételek eredményeit, a multidrug-rezisztencia incidenciáját vizsgálták a hazai betegek körében. Célkitűzés: Tanulmányozták a bakteriális fertőzés kialakulásának kockázati tényezőit, az infekciókhoz kapcsolódó szövődmények előfordulását, lefolyását, és részletes kórokozó-spektrumelemzést végeztek. Módszer: 2003–2012 között májátültetett 408 beteg adatait (281 bakteriológiai tenyésztést) vizsgálták. Eredmények: A 408 beteg közül 70 betegnél (17%) észleltek klinikai tünetekkel járó fertőzést. A tenyésztési lelet 58 betegnél (14,2%) pozitív, 12 betegnél (2,9%) negatív volt. Hét esetben (12,1%) alakult ki cholangitis, 17 esetben (29,3%) fordult elő hasűri és 28 esetben (48,3%) pulmonalis eredetű fertőzés. Posztoperatív fertőzés gyakrabban lépett fel kezdeti csökkent graftműködés, akut veseelégtelenség, epeúti szövődmény és hasűri vérzés mellett. Infekció kialakulása esetén az 1, 3 és 5 éves betegtúlélés 70%, 56% és 56% volt, míg infekció nélkül ez 94%, 87%, 85% volt (p<0,001). A kitenyészett baktériumok 56%-ánál találtak multidrug-rezisztenciát, viszont nem volt szignifikáns különbség a multidrug-rezisztencia pozitív és negatív baktériummal fertőzött csoportok egyéves betegtúlélése között (70,2% mindkettő). Következtetések: Az infekciókontroll, a multidrug-rezisztens kórokozók menedzselése a preventív, higiéniai, izolációs elvek kialakítását, betartását, valamint műtéttechnikai, transzfúziós, antibiotikus stratégiák, folyamatok fejlesztését kell, hogy megcélozza, szakmai csapatmunka keretén belül. Orv. Hetil., 2015, 156(34), 1366–1382.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Barna Babik, János Fazakas, Andrea Matusovits, János Gál, and Béla Fülesdi

Absztrakt:

Az emberi vörösvértest-koncentrátum és thrombocytaszuszpenzió labilis készítmények, ezért biológiai és gazdasági okokból nem szereplői a nemzetközi (gyógyszer)piacnak, így nem is pótolhatók külső forrásból. A humán allogén vörösvértest- és thrombocytakészítményeket a fentiek alapján a közös nemzeti vagyon részének kell tekintenünk. Újratermelésük, optimális felhasználásuk rendszerszintű gondolkodást, az esetleges hiányukból fakadó közös kockázatok közös feladatokat és közös felelősséget jelenítenek meg a betegellátás gyakorló résztvevői és irányítói számára egyaránt. A transzfúzióra került vörösvérsejt-koncentrátum mennyisége a fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban az utóbbi években csökken. A változások mögött kezdetben a megengedő (liberális) és megszorító (restriktív) transzfúziós határérték (trigger) fogalmának és gyakorlatának terjedése állt, később megjelent a perioperatív vérfelhasználás komplex, átgondolt rendszere, a Patient Blood Management, illetve Nemzeti Véradó és Vérmentő Program, és paradigmaváltás jelentkezett az életveszélyes perioperatív vérzések ellátásában is. A biztonságos és elégséges vérellátás ezzel párhuzamos, erőteljes kihívása, hogy világszerte csökken a véradási hajlandóság. Az emberi vörösvértest-koncentrátum és thrombocytaszuszpenzió felhasználásának észszerűsítése elengedhetetlen Magyarországon. Egészséggazdasági intézkedésként segíthetné a vérmegtakarítást, ha az életveszélyes vérzések ellátása során a haemostasis helyreállítására használt allogén készítményekre, illetve stabil faktorkoncentrátumokra fordítható, jelenleg mereven elkülönített pénzügyi források az intézmények számára átjárhatóvá válnának. A perioperatív felhasználást klinikai eszközökkel csökkentené a Nemzeti Véradó és Vérmentő Program széles körű terjesztése, mely összetett és összehangolt oktatási, interdiszciplináris szervező és logisztikai, irányítói munkát kíván. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1545–1553.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Hunyady, Margit Abonyi, Klára Csefkó, Judit Gervain, Attila Haragh, Gábor Horváth, Viktor Jancsik, Erzsébet Makkai, Zsófia Müller, Pál Ribiczey, Béla Sipos, Olga Szabó, Ferenc Szalay, László Szentgyörgyi, István Tornai, Eszter Újhelyi, Márta Varga, György Weisz, and Mihály Makara

Absztrakt

Bevezetés: Magyarországon 2011 és 2013 között korai hozzáférési program keretében a forgalmazó jóvoltából 155, döntően előrehaladott fibrosis stádiumú, hepatitis C-vírus 1-es genotípussal fertőzött beteg kezdhetett el az akkor számára egyedüli gyógyulási esélyt jelentő boceprevir + pegilált interferon + ribavirin hármas kezelést. Célkitűzés és módszer: A szerzők a terápia eredményességének és biztonságosságának retrospektív értékelését végezték el egyrészt a kezelés alatti és utáni virológiai válasz, másrészt a súlyos nemkívánatos, illetve terápialeállítást eredményező mellékhatások alapján. Eredmények: Intent-to-treat analízis szerint a 155 betegből 61 beteg vált tartósan vírusmentessé (39,4%). A korábbi kettős kezelésre relabáló, parciálisan reagáló, illetve nullreagáló betegek esetében sorrendben 59,5%, 41,4%, illetve 22,9% (p<0,05 a másik két kategóriához képest), míg cirrhosis nélkül 52,5%, cirrhosis esetén 31,3% (p<0,05 a nem cirrhosisosokhoz képest) volt a tartós virológiai válasz. A legnehezebben kezelhető cirrhosisos és korábban nullreagáló 33 betegből 6 vált tartósan vírusmentessé (18,2%). A kezelés idő előtti leállítására elégtelen virológiai válasz miatt a betegek 31,1%-ánál, mellékhatás miatt 10,3%-ánál került sor. A súlyos nemkívánatos események gyakorisága 9,8% volt. Ezek okai: anaemia, hasmenés, depresszió, agranulocytosis, jelentős aminotranszferáz-emelkedés, generalizált dermatitis és súlyos gingivitis fogvesztéssel, QT-szakasz-megnyúlás az EKG-n, generalizált oedemák és fulladás, uroinfekció, Crohn-betegség fellángolása, Campylobacter pylori-fertőzés és a beteg által nem tolerálható gyengeség/fáradékonyság. Nyolc betegnél volt szükséges transzfúzió, 4 beteg eritropoetin-, 1 pedig granulocytakolónia-stimuláló faktor kezelésben részesült. A programban halálesetet nem jelentettek. Következtetések: A 2011–2013-ban hazánkban elérhető, legkorszerűbbek közé tartozó bocepreviralapú hármas kezeléssel a betegek jelentős része ért el véglegesnek tekinthető vírusmentességet. A kezelések a törzskönyvezési vizsgálatokból megismert eredményességgel és – esetenként súlyos – mellékhatásokkal jártak, amely utóbbiak jelentősen korlátozták a terápia sikerességét. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1366–1374.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Garbaisz, András Boros, Péter Legeza, and Zoltán Szeberin

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az arteria iliaca aneurysmák az összes aneurysmák 2%-át teszik ki. Optimális kezelésük nem egyértelmű, sebészi kezelésük eredményeiről alig áll rendelkezésre hazai adat. Célkitűzésünk volt az arteria iliaca aneurysma miatt operált betegek mortalitásának és perioperatív morbiditásának elemzése, valamint az elektív nyitott műtéten és stentgraft-implantáción (EVIAR) átesett betegcsoportok eredményeinek összehasonlítása. Módszer: Egy intézményben 2005. január 1. és 2014. december 31. között arteria iliaca aneurysma miatt műtéten átesett betegek retrospektív vizsgálata. Eredmények: Tíz év alatt 62 betegnél végeztünk elektív műtétet arteria iliaca aneurysma miatt (54 férfi [87,1%]). A betegek átlagéletkora 68,9 év (19–89 év) volt. Tíz esetben végeztünk akut műtétet aneurysma ruptura miatt (13,9%), ezek közül 3 beteg halt meg a perioperatív időszakban (30%). Az anatómiai lokalizációt tekintve többségében az arteria iliaca communison (80,6%) alakult ki értágulat. Elektív beavatkozásként nyitott műtétet 35 esetben (56,5%), EVIAR-t 25 esetben (40,3%), egyéb endovascularis intervenciót 2 esetben (3,2%) végeztünk. A posztoperatív szövődmény (1 fő [4,0%] vs. 17 fő [48,5%]; p<0,001) és az intenzív osztályos kezelés [29 fő (82,8%) vs. 2 fő (8,0%); p<0,001] szignifikánsan ritkább EVIAR-t követően, mint nyitott műtét esetén. Továbbá szignifikánsan kevesebb a posztoperatív kórházi ápolási napok száma (4,7 ± 2,3 nap vs. 11,8 ± 12,2 nap; p = 0,006) és a transzfúziós igény (1 fő [4,0%] vs. 26 fő [74,2%]; p<0,001) EVIAR végzése során. A hosszú távú túlélési arány a két módszer között nem különbözött jelentős mértékben (81,4% vs. 71,4%; p = 0,95). Következtetés: Az arteria iliaca tágulat sebészi kezelésének szükségessége esetén, alacsonyabb szövődményrátája és kórházi ápolásigénye miatt, az endovascularis műtétet ajánljuk elsősorban. Orv Hetil. 2018; 159(13): 520–525.

Open access

Magyarországon a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara elsőként vezette be a páciensszimulátorra épülő gyakorlati oktatást a nem orvos szakemberek képzésében. Korábban csak egyes vizsgálatok és beavatkozások menetét tudták gyakorolni a hallgatók a demonstrációs eszközökön, a szimulátor segítségével azonban a beavatkozások hatásait is figyelemmel kísérhetik. A valósághű felnőtt Human Patient Emergency Care Simulator (HPS-ECS, Medical Education Technologies Incorporation, Sarrasota, Florida, Amerikai Egyesült Államok) főként a sürgősségi helyzetek tanulmányozását segíti. A fantom magassága 180 cm, súlya 34 kg, hanyatt fektetett, ülő és oldalára helyezett állapotban egyaránt működőképes. Szimulált légzéssel és keringéssel rendelkezik, ezek ugyanúgy vizsgálhatók, mint élő emberen. Több különböző életjelenség bemutatására képes: légzés mellkasmozgással, elektromos szívműködés, tapintható pulzus, mérhető vérnyomás. Ezek mellett képes pislogásra, előidézhető a nyelv duzzadása, az egész test remegése, hallgathatóak a bél-, szív- és tüdőhangok. Elvégezhetők rajta a beteg komplex ellátásához szükséges beavatkozások (monitorozás, oxigénterápia, hólyagkatéterezés, gyomorszondázás, injekciózás, infúziós/transzfúziós terápia). Rákapcsolhatók a gyakorlat kivitelezéséhez szükséges vizsgálati műszerek is (EKG, vérnyomásmérő, pulzoximéter), és lehetőség van intubálásra, defibrillálásra, pace-elésre, folyadékpótlásra, transzfúzióra, valamint a gyógyszeres kezelésre bekövetkező változások megfigyelésére. A szerzők a klinikai szimuláció oktatási célú felhasználási lehetőségeiről adnak rövid áttekintést, bemutatva azt is, hogy a páciensszimulátorra épülő gyakorlótermi programokat miként illesztették be a különböző szakok tantervébe. Orv. Hetil., 2011, 152, 27–33.

Open access

Absztrakt:

A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program célja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazásának támogatása és az irracionális transzfúziós gyakorlat megszüntetése, ezáltal a betegbiztonság növelése. Az általános elvek mellett a programnak vannak speciális szülészeti vonatkozásai is. A szülészeti, különösen a postpartum vérzések ugyanis világszerte az anyai halálozás vezető okai közé tartoznak, előfordulásuk pedig a fejlett országokban emelkedő tendenciát mutat. A szülésre való felkészülés fontos elemei a vérkép rendezése, a rutinszerű profilaktikus vagy terápiás vaspótlás és a szülészeti vérzés tekintetében nagy rizikóval rendelkező gravidák időben történő kiszűrése, gondozása. A peripartum vérzések legfőbb okai az abruptio placentae, placenta praevia, uterusatonia, szövetretenció a méh üregében, sérülés, a haemostasisrendszer zavarai és ezek kombinációi. A postpartum vérzés megelőzése érdekében a szülés során fontos a lepényi szak aktív vezetése, melynek alapvető eleme az uterotonikumok profilaktikus alkalmazása. A vérmentő technikák használata – megfelelő indikációval – császármetszés és postpartum vérzés során is megfontolandó. A szülészeti vérzések kezelése során a legfőbb prioritás a lumenes, sebészi vérzés szülész által történő ellátása. A masszív vérzéshez társuló szekunder coagulopathia megszüntetése érdekében a faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, egyénre szabott kezelési mód preferált, de ilyenkor a terhesség során érvényes – és a nem terhes állapottól eltérő – referencia- és célértékeket kell alkalmaznunk. A szülészeti vérzések részben a megelőzhető halálokok közé tartoznak. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program szülészeti alkalmazásával reményeink szerint tovább javíthatók a szülészeti vérzésekből származó morbiditási és mortalitásai adatok. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1588–1598.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az irányelvek és a képzések hatására hazánkban az elmúlt évtizedben mind a betegágy melletti haemostasismonitorozás, mind a faktorkészítmények elérhetősége, alkalmazása megnőtt, illetve a vérkészítmény-felhasználás csökkent. A felmérés célja az intenzív osztályok (ITO) protokolljainak, személyi, tárgyi feltételeinek vizsgálata volt az ellátás és a betegbiztonság további fejlesztéséhez. Módszer: Az aktív betegellátó intézetek aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályainak e-mailben elküldött kérdőívvel 2019 tavaszán vizsgáltuk az irányelv és a helyi protokollok alkalmazását, a képzettség mértékét, a haemostasissal kapcsolatos elérhető diagnosztikai lehetőségeket, valamint a transzfúziós, illetve a haemostasis helyreállítására szolgáló stabil faktor- és gyógyszerkészítmények elérhetőségét. Eredmények: Az ITO-k 49%-a 46 kérdőívet küldött vissza. 91,3%-uk alkalmaz irányelvet, 43,5%-uk helyi protokollt is. 6 ITO a haemostasisról, 17 pedig a Patient Blood Management (PBM-) programról szóló továbbképzés hiányát jelezte. A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) szakmai irányelvét alkalmazók 65,1%-a számolt be arról, hogy a vörösvérsejtkoncentrátum-felhasználás csökkent, ez az arány friss fagyasztott plazma (FFP) esetén 67,4%, míg thrombocyta esetén 30,2% volt. A vérkép, az INR, az APTI és a fibrinogén kivételével a laboratóriumi vizsgálatok és a viszkoelasztikus tesztek elérhetősége korlátozott. Ahol a viszkoelasztikus tesztek elérhetők, és csökkent a vörösvérsejt-felhasználás, ITO-ágyanként 2,9-szer több orvos vett részt haemostasisképzésen. A FFP és a thrombocyta esetében ez az arány 1,7–2,5-szeres volt. Egy beteg masszív vérzésének ellátásához szükséges faktorkészítmény-mennyiséggel az ITO-k 32%-a rendelkezett. Következtetés: A haemostasis- és a PBM-képzések megfelelő eszköz-, faktorkészítmény- és gyógyszer-elérhetőségek mellett javítják a betegellátást. A PBM-program térnyerése és a betegbiztonság javítása érdekében a perioperatív szakmák és a háziorvosok képzésével, a társszakmákkal való egyeztetéssel párhuzamosan az ellátás és a finanszírozási háttér újrastrukturálása szükséges. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1606–1616.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: György Lázár, János Tajti Jr., Melinda Látos, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Kornél Kovách, Klaudia Farkas, and Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access