Search Results
Absztrakt
Az Egészségügyi Világszervezet nemkívánatos események jelentési és tanulórendszereivel foglalkozó, 2005-ben megjelent irányelve fektette le a betegbiztonsággal foglalkozó jelentési rendszerek kialakításának alapelveit. Mára Magyarországon is egyre több egészségügyi intézményben jelentkezik igény a betegbiztonsági szemlélet és szervezeti kultúra kialakítására. Ebben nyújt segítséget a 2006-ban elindult és a megújult NEVES (NEm Várt ESemények) elnevezésű jelentési és tanulórendszer, valamint a hozzá kapcsolódó Betegbiztonsági Fórum továbbképző és konzultációs sorozat. A program bemutatásának aktualitását az egészségügyi törvény 2016. január 1-jétől hatályos, a betegbiztonság javítását is elváró módosítása adja. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1035–1042.
Smart & Safe – intézményi digitalizációs stratégia a betegbiztonság szemszögéből
Smart & Safe – digitization strategy from a patient safety perspective
1670/2020. (X. 20.) Government resolution. [1670/2020. (X. 20.) Korm. határozat a betegbiztonság növelését célzó és a betegápolási és betegellátási tevékenységhez kapcsolódó adminisztratív feladatok ellátását
A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program helyzete Magyarországon. További lépések szükségesek a betegbiztonság fokozásához
National Blood Donation and Blood Saving Program in Hungary. Further steps are required to improve patient safety
Absztrakt:
Bevezetés és célkitűzés: Az irányelvek és a képzések hatására hazánkban az elmúlt évtizedben mind a betegágy melletti haemostasismonitorozás, mind a faktorkészítmények elérhetősége, alkalmazása megnőtt, illetve a vérkészítmény-felhasználás csökkent. A felmérés célja az intenzív osztályok (ITO) protokolljainak, személyi, tárgyi feltételeinek vizsgálata volt az ellátás és a betegbiztonság további fejlesztéséhez. Módszer: Az aktív betegellátó intézetek aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályainak e-mailben elküldött kérdőívvel 2019 tavaszán vizsgáltuk az irányelv és a helyi protokollok alkalmazását, a képzettség mértékét, a haemostasissal kapcsolatos elérhető diagnosztikai lehetőségeket, valamint a transzfúziós, illetve a haemostasis helyreállítására szolgáló stabil faktor- és gyógyszerkészítmények elérhetőségét. Eredmények: Az ITO-k 49%-a 46 kérdőívet küldött vissza. 91,3%-uk alkalmaz irányelvet, 43,5%-uk helyi protokollt is. 6 ITO a haemostasisról, 17 pedig a Patient Blood Management (PBM-) programról szóló továbbképzés hiányát jelezte. A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) szakmai irányelvét alkalmazók 65,1%-a számolt be arról, hogy a vörösvérsejtkoncentrátum-felhasználás csökkent, ez az arány friss fagyasztott plazma (FFP) esetén 67,4%, míg thrombocyta esetén 30,2% volt. A vérkép, az INR, az APTI és a fibrinogén kivételével a laboratóriumi vizsgálatok és a viszkoelasztikus tesztek elérhetősége korlátozott. Ahol a viszkoelasztikus tesztek elérhetők, és csökkent a vörösvérsejt-felhasználás, ITO-ágyanként 2,9-szer több orvos vett részt haemostasisképzésen. A FFP és a thrombocyta esetében ez az arány 1,7–2,5-szeres volt. Egy beteg masszív vérzésének ellátásához szükséges faktorkészítmény-mennyiséggel az ITO-k 32%-a rendelkezett. Következtetés: A haemostasis- és a PBM-képzések megfelelő eszköz-, faktorkészítmény- és gyógyszer-elérhetőségek mellett javítják a betegellátást. A PBM-program térnyerése és a betegbiztonság javítása érdekében a perioperatív szakmák és a háziorvosok képzésével, a társszakmákkal való egyeztetéssel párhuzamosan az ellátás és a finanszírozási háttér újrastrukturálása szükséges. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1606–1616.
A Helsinki Deklaráció egy olyan dokumentum, amelyet közösen hozott létre a két legjelentősebb európai aneszteziológustársaság: a European Board of Anaesthesiology (EBA) és a European Society of Anaesthesiology (ESA). A kezdeményezést 2010 júniusában bocsátották útjára, és egy olyan európai konszenzust jelent, amelyben foglaltak használata igazoltan javítja a betegek biztonságát és a minőségi perioperatív ellátást. A program elemei közül a szerzők négy területet emelnek ki, amelyek kis ráfordítással bevezethetők és egyértelműen előnyösek: a műtéti ellenőrző lista, a műtétekhez társuló fertőzések megelőzése, a célorientált folyadékterápia és a perioperatív táplálás. Az irodalmi áttekintés hangsúlyozza, hogy a jól szervezett perioperatív ellátás kulcsfontosságú szerepet tölt be a betegbiztonság javításában. Orv. Hetil., 2012, 153, 1447–1455.
for the provision of seamless care. J Adv Nurs. 2001; 34: 629–638. 26 Tóth ÁA, Lám J, Pitás E, et al. Patient safety in primary care. [Betegbiztonság a háziorvosi ellátásban
A mellkas és a tüdő ultrahangvizsgálatának szerepe az általános érzéstelenítés során
Use of thoracic and lung ultrasound in general anesthesia
Az ultrahang alkalmazása az aneszteziológiai és intenzív terápiás eszköztár mára elengedhetetlen feltétele mind az invazív beavatkozások pontos kivitelezése, mind az ágy melletti diagnosztika során. A mellkas és a tüdő vizsgálatai a képalkotás nehézségei ellenére gyorsan fejlődő területet jelentenek, a COVID–19-világjárvány kihívásai és a közelmúlt eseményei pedig nagyobb lendületet adtak a terület kutatásának. Az intenzív terápia egyre nagyobb tapasztalattal alkalmazza e módszereket differenciáldiagnosztikára, az állapotsúlyosság felmérésére és a terápia optimalizálására. A műtői anesztézia és a perioperatív ellátás kis módosításokkal, de szintén képes hasznosítani ezeket az eredményeket. A jelen összefoglalóban a szerzők sorra veszik a tüdő ultrahangvizsgálatának diagnosztikus jelentőségű műtermékeit, valamint a kvantitatív vizsgálatok alapjait, illetve azokat az eljárásokat, amelyek általános anesztézia során kellő irodalmi megalapozottsággal bírhatnak a betegbiztonság fokozásában a légútbiztosítás, az intraoperatív lélegeztetés finomhangolása, műtét alatti légzészavarok, posztoperatív prognosztika terén. Irodalmi összefoglalónk célja egyúttal az is, hogy rávilágítsunk azokra a területekre, amelyeken a közeljövőben technológiai vagy tudományos jelentőségű újítások várhatók. Orv Hetil. 2023; 164(22): 864–870.
Absztrakt
Az egészségügy és a gyógyítóeljárások rohamléptékű fejlődése mellett a XXI. században egyre inkább középpontba kerül az ellátás hatékonysága, az intézményi működés és a biztonságos betegellátás kérdésköre. A betegbiztonság növelésének tudományosan is bizonyítottan eredményes eszköze az akkreditáció, amely bár lassan több mint száz éve jelen levő eszköz az egészségügyben, robbanásszerű terjedése csak az 1990-es évektől indult meg. A közeli jövőben Magyarországon is elinduló, hazai fejlesztésű akkreditációs rendszer működtetésében és sikerében meghatározó tényező lesz az egészségügy szereplőinek támogatása és aktív részvétele – ez azonban nem várható el az alapvető célok és jellemzők ismerete nélkül. Bonyolítja az új rendszerben való eligazodást és ahhoz való viszonyulást a magyar ellátók által már jól ismert ISO tanúsítás jelenléte. Jelen összefoglaló rövid áttekintést kíván nyújtani az egészségügyi akkreditáció fejlődéséről, céljairól, működéséről és jelentőségéről, valamint a tanúsítással való hasonlóságokról és eltérésekről. Orv. Hetil., 2016, 157(4), 138–145.
Absztrakt
Bevezetés: Magyarországon 2012-ben indult az egészségügyi ellátószervezetek akkreditációs programjának fejlesztése, amelynek célja az egészségügyi ellátás biztonságának növelése, eredményességének, hatékonyságának javítása. Célkitűzés: A vizsgálat célja az akkreditációs standardok hatására történő szervezeti változások felmérése a projekt tesztelésében részt vevő intézményekben. Módszer: Hét önkéntes intézményben vizsgálták a szervezeti kultúra változását nemzetközileg validált kérdőív segítségével. A vizsgálatot két körben, az akkreditációs program bevezetésének kezdete előtt és egy évvel később, standardok megismerése, gyakorlatba ültetésének elkezdése után végezték el. A kérdőíveket leíró statisztikai elemzésekkel és logisztikus regressziós modellekkel vizsgálták. Eredmények: A kórházak körében szignifikáns (p<0,05) pozitív változást mutattak a szervezeti tanulás, folyamatos fejlődés, a nyílt kommunikáció és a csapatmunka a szervezeti egységben dimenziók, az önálló járóbeteg-szakrendelők körében pedig az általános felfogás a betegbiztonságról és a betegbiztonság szervezeti egységen belüli észlelése dimenziók. Következtetések: A vizsgált intézményekben a szervezeti kultúra még fejlesztésre szorul, de az észlelt pozitív változások a betegbiztonságot elősegítő irányba mutatnak. Orv. Hetil., 2016, 157(42), 1667–1673.
A tünetmentes hasiaorta-aneurysma szűrővizsgálata az alapellátásban
Screening of abdominal aortic aneurysm in primary care
Introduction: The prevalence of abdominal aortic aneurysm in Hungary is not precisely known, but given the similar (or slightly worse) prevalence of cardiovascular disease comparing to the Western countries, the estimated prevalence in the population over 65 years of age is expected to be between 1.3–3.3%, with a male predominance of 4 : 1. The gold standard screening method for this condition is the B-mode ‘abdominal’ ultrasound scan. In our country, there is currently no institutionalized screening program for this disease, which is most probably due to the scarce human resources in the outpatient care. Despite the theoretical availability of the skill base and equipment, the nearly 400,000 people in this risk group can not be screened. Objective: Due to the governmental procurement to improve primary care, B-mode ultrasound machines are now available in one-sixth of general practices in Hungary (1,000 ultrasound machines). Hopefully in the near future further 500 machines will be made available resulting in ultrasound machines in one quarter of the practices, or one third of practice groups. Using a prospective observational approach, we aim to investigate whether abdominal aortic aneurysm screening of men over 65 years of age can be safely incorporated into the daily adult care. Our model is based on the premise that the population of over 65 attending at the general practice surgeries has a significant overlap with the risk group for abdominal aneurysm. Method: Based on the consensus of the Hungarian Society of Radiology and the College of General Practitioners, we have prepared/conducted a bedside ultrasound educational course. Following accreditation, we trained 150 general practitioners and organized a skills test for the participants. A two-month pilot project was designed for 10 general practitioners who have passed the proficiency test and have a validated ultrasound machine. Examiners will perform focused abdominal aortic aneurysm screening of patients who meet the inclusion criteria in all morning/afternoon general practice surgeries in a crossover manner. Five practices would perform POCUS scans for one month either on a call-in basis (classical screening model) while in five practices only the ‘drop-in’ patients will be screened. The practices will swap in the next month. As a primary endpoint, we would look at the time spent in care, and thus patient safety, and as a secondary endpoint we would also measure provider’s resilience and patient satisfaction. Given the relatively low number of participants, the secondary endpoints will not include prevalence of the abdominal aortic aneurysm. Results: Our research is novel, no previous studies compared call-in and drop-in screening models of abdominal aneurysm in primary care. Discussion: If in our model the organized screening does not result in significantly higher adherence (higher number of examinations) than the so-called ‘drop-in’ model can easily be incorporated into the routine of practice without compromising patient safety. Furthermore, we can investigate the effects of general practitioners based abdominal aorta screening on provider resilience and patient satisfaction, too. Conclusions: We hope that the national economic gains of the potentially screened/saved lives, the obvious improvement of general practitioner skill sets and the expected positive patient experience can justify the resources invested. Orv Hetil. 2024; 165(34): 1332–1339.
References 1 Vagner, M.: Patient safety in transfusion therapy. [Betegbiztonság a transzfúziós terápiában.] 2011. http://semmelweis.hu/emk/files/2011