Search Results

You are looking at 1 - 10 of 18 items for :

  • "etiológia" x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: Content accessible to me x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: László Herszényi, Márk Juhász, Emese Mihály, and Zsolt Tulassay

Absztrakt

Az a felismerés, hogy a Helicobacter pylori-fertőzés a peptikus fekélybetegség legfontosabb kiváltó tényezője, forradalmasította a betegség etiológiájával és kezelésével kapcsolatos nézeteinket. Ez a felfedezés háttérbe szorította a pszichológiai tényezők és különösen a stressz betegséget kiváltó szerepét. A Helicobacter pylori-fertőzés önmagában azonban nem magyarázza a peptikus fekélybetegség incidenciáját és prevalenciáját. Igazolták, hogy a stressz, a Helicobacter pylori-fertőzés jelenléte nélkül is, peptikus fekélybetegséget okozhat, amely megerősíti a peptikus fekélybetegség többtényezős etiológiai modelljét. A pszichológiai stressz, egyéb kockázati tényezőkkel együtt, a Helicobacter pylori-fertőzés mellett a peptikus fekélybetegség kialakulásának egyik kiváltó tényezője lehet. Orv. Hetil., 2015, 156(35), 1426–1429.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Noémi Nyolczas, Krisztina Heltai, Attila Borbély, Tamás Habon, Zoltán Járai, Erzsébet Sziliczei, Péter Stadler, Réka Faludi, Béla Herczeg, Előd Papp, Ferenc Lakatos, Katalin Nagy, András Katona, Imre Kovács, János Tomcsányi, András Nagy, and Róbert Sepp

Absztrakt:

A szívelégtelenség az elmúlt évtizedek jelentős terápiás fejlődése ellenére is rossz prognózisú és különösen a nagyszámú kórházi felvétel miatt igen magas költségigényű kórkép. Mindezek miatt a magas szakmai színvonalú ellátás alapvető érdeke a betegeknek, az ellátóknak és a finanszírozóknak egyaránt. Egy adott kórkép vonatkozásában az ellátási színvonal értékelésének legjobb módszerét a betegségspecifikus regiszterek jelentik. Mind ez ideig Magyarországon a szívelégtelenségben szenvedő betegek jellemzőit, ellátását értékelő regiszter nem volt. E hiány pótlására hozta létre a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Szívelégtelenség Regisztert. Jelen közlemény célja a regiszter céljainak, módszertanának, működésének és első éves eredményeinek bemutatása. A regiszter célja egy korszerű, internetalapú adatbázis kialakítása, ami nagyszámú, aktuálisan vagy korábban szívelégtelenség miatt kórházi felvételre került, illetve aktuálisan vagy korábban súlyos szívelégtelenség (NYHA III–IV.) miatt ambuláns ellátásban részesült beteg adatait összegzi. A regiszter kialakításában jelenleg 17 kardiológiai osztály vesz részt. A tervezett betegszám 2000. A betegeket első lépésben egy évig tervezzük követni (pilot vizsgálat), majd ezt követően, a megfelelő tapasztalatok értékelése után, hosszú távú követést tervezünk. A regiszterben adatokat gyűjtünk a szívelégtelenség típusára (csökkent – LVEF≤45% – vs. megtartott ejekciós – LVEF>45% – frakciójú szívelégtelenség), etiológiájára, a komorbiditásokra, a diagnózishoz felhasznált vizsgálatokra, a kezelés során alkalmazott terápiás módszerekre, valamint a hospitalizációra és a mortalitásra vonatkozóan. Az első év során a regiszterbe bevont 698 beteg kiindulási adatait értékelve azt láttuk, hogy a betegek többsége (87,8%) csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenségben szenved, 39,8%-ban a szívelégtelenség hátterében coronariabetegség áll, a társbetegségek közül leggyakoribb a hypertonia, ezt követik a diabetes mellitus, a veseelégtelenség és a COPD. A betegek 94,4%-a kapott ACE-gátlót vagy angiotenzinreceptor-blokkolót, 95,9%-a béta-receptor-blokkolót és 73,9%-a mineralokortikoidreceptor-antagonistát. A neurohormonális antagonista készítmények átlagos dózisa minden szer esetében meghaladta az irányelvekben meghatározott céldózisok felét. A kardiális reszinkronizációs kezelés alkalmazása 11,7%-os, az implantálható cardioverter defibrillátorral élők aránya 25,8% volt. A Magyar Szívelégtelenség Regiszterbe eddig bevont betegek gyógyszeres és eszközös kezelése megfelel az aktuális irányelvek előírásainak. Ez azonban minden bizonnyal nem azt jelenti, hogy hazánkban a szívelégtelenség-ellátással nincs probléma, hanem azt, hogy a szívelégtelenség kezelése iránt elkötelezett kardiológiai osztályokon az irányelveknek megfelelő szívelégtelenség-gondozással magas színvonalú betegellátás érhető el. Orv. Hetil., 2017, 158(3), 94–100.

Open access

Absztrakt

A pszichogén, nem epilepsziás roham a pszichiátria és neurológia határterületén lévő, nehezen behatárolható tünetegyüttes, amely tünetmintázatában hasonlít az epilepsziára, de azt nem epilepsziás aktivitás váltja ki. Jellemzően fiatal felnőttkorban alakul ki, a betegek körében a nők aránya jóval magasabb. A pszichogén, nem epilepsziás roham diagnosztikája elsősorban video-elektroencefalográfiás vizsgálattal történhet, amely az esetek 90%-ában a helyes diagnózis megállapításához vezethet. A kórképet mégis gyakran diagnosztizálják tévesen epilepsziának, és kezelik évekig ennek megfelelően, ami a betegekre és az egészségügyi ellátórendszerre egyaránt nagy terhet ró. A kórkép etiológiájában – az anamnézisben szereplő traumatikus életesemények gyakorisága miatt – kiemelt szerepet tulajdonítanak a pszichológiai faktoroknak. Emellett a pszichogén nem epilepsziás roham kialakulásában neurobiológiai tényezők is közrejátszanak, amelyre a betegek egy részénél talált kognitív, strukturális és funkcionális agyi eltérések utalnak. A kezelés pszichoszociális – elsősorban kognitív viselkedésterápiás – intervenciókat és kiegészítő farmakoterápiát foglal magába. A tanulmányban a szerzők a pszichogén nem epilepsziás roham tünettanával, diagnosztikájával, etiológiájával és kezelésével kapcsolatos irodalmat és az újabb kutatási eredményeket tekintik át. Orv. Hetil., 2016, 157(20), 767–775.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Anna Csontos, Bálint Fekete, Katalin Lőrinczy, Orsolya Terjék, Lajos Berczi, Márk Juhász, Pál Miheller, and Zsolt Tulassay

Bevezetés: A gyomor polypoid elváltozásainak hazai előfordulási gyakorisága nem ismert. Cél: A szerzők célul tűzték ki a Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika endoszkópos centrumában a gyomorpolip gyakoriságának és az azt befolyásoló kóroki tényezőknek a vizsgálatát. Módszerek: 16 hónap alatt végzett felső panendoszkópiák egységes szövettani és klinikai adatait értékelték. Eredmények: 4174 gasztroszkópia során 193 (4,62%) polipot észleltek. A betegek átlagéletkora a diagnóziskor 65,9±12,7 év volt. A polipok 33,67%-a hyperplasticus, 31,09%-a fundusmirigypolip, 2,07%-a malignus volt. A fundusmirigypolipos betegek körében gyakoribb volt a protonpumpagátló-használat (p = 0,007), míg a hyperplasticus polipos csoportban gyakrabban találtunk idült gastritist (p = 0,032). A Helicobacter pylori-fertőzöttség egyik szövettanú polip jelenlétével sem függött össze. Következtetés: Hazai betegek körében gyakoribb a gyomorpolip, mint az az irodalmi adatok alapján várható lenne. A fundusmirigypolipok gyakoribbak tartós protonpumpagátló-használó betegekben, a hyperplasticus polipok előfordulása pedig az idült gastritisek gyakoriságával mutat összefüggést. Orv. Hetil., 2013, 154, 770–774.

Open access

Cronkhite–Canada-szindróma

Cronkhite–Canada syndrome

Orvosi Hetilap
Authors: Anita Nagy, Levente Tóth, János Theisz, Nándor Bajkó, Zsófia Zolnai, Mária Varga, and Iván Igaz

Összefoglaló. A Cronkhite–Canada-szindróma egy extrém ritka, nem öröklődő, gyomor-bél rendszeri polyposissal, fehérjevesztő enteropathiával és ectodermalis elváltozásokkal járó megbetegedés. A világon eddig összesen körülbelül 500 esetet jegyeztek fel. Az etiológia pontosan nem tisztázott, hátterében elsősorban autoimmun folyamatot feltételeznek. A diagnózis a páciens kórtörténetén, a fizikális vizsgálaton, az endoszkópos képen és a szövettani leleten alapul. A jelen közleményben egy 71 éves férfi beteg esetét mutatjuk be. A klinikai kép és az elvégzett vizsgálatok alapján a tünetek hátterében Cronkhite–Canada-szindrómát igazoltunk, majd a szakirodalomban leggyakrabban alkalmazott kombinált protonpumpagátló, kortikoszteroid és meszalazin adását vezettük be, illetve táplálásterápiát alkalmaztunk. Tudomásunk szerint Cronkhite–Canada-szindrómás beteg esete Magyarországon elsőként kerül ismertetésre. Orv Hetil. 2021; 162(11): 432–438.

Summary. Cronkhite–Canada syndrome is an extremely rare, noninherited disease, characterized by gastrointestinal polyposis, protein-losing enteropathy and ectodermal abnormalities. Approximately 500 cases have been reported worldwide. The aetiology is unknown, most probably autoimmune mechanisms may be involved. The diagnosis is based on patient history, physical examination, endoscopic findings and histology. Here we report the case of a 71-year-old male, diagnosed with Cronkhite–Canada syndrome. The treatment consisted of proton-pump inhibitor, corticosteroids, mesalazin and nutritional therapy. To the best of our knowledge, this is the first report of Cronkhite–Canada syndrome in Hungary. Orv Hetil. 2021; 162(11): 432–438.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Kitti Sólya, Csilla Dézsi, Melinda Vanya, János Szabó, János Sikovanyecz, Zoltán Kozinszky, and Károly Szili

Absztrakt

Az ajak- és szájpadhasadék a veleszületett rendellenességek egyik leggyakoribb típusa. A szerzők célja, hogy összefoglaló irodalmi ismereteket nyújtsanak a kórképről. A nemzetközi szakirodalom áttekintésén és megvitatásán túl kiemelik a megelőzés lehetőségeit, a genetikai és környezeti tényezők szerepét, az anatómiai és embriológiai jellemzőket, a prae- és a postnatalis diagnózis és kezelés lehetőségeit. Az etiológia multifaktoriális, mind genetikai, mind környezeti faktorok együttes hatása sokszínű fenotípusos és klinikai jellemzőkhöz vezet. A praenatalis diagnosztikában, megelőzésben, genetikai tanácsadás során és a sebészi kezelési stratégiával kapcsolatban a megfelelő multidiszciplináris ismeretek hiánya komoly diagnosztikai hibákhoz vagy tévedésekhez vezethet, ezért kiemelten fontos a klinikai csapatmunka ezekkel az állapotokkal kapcsolatban. A professzionális csapatmunka és multidiszciplináris együttműködés garantálja az optimális ellátást és jobb életminőséget biztosít a betegek és családjuk számára. Orv. Hetil., 2015, 156(37), 1483–1490.

Open access

Az anaemiák epidemiológiája

Epidemiology of anemia

Orvosi Hetilap
Authors: Imelda Marton, Szilvia Agócs, and Barna Babik

Absztrakt:

Világszerte magas az anaemia prevalenciája, a vashiányos anaemia az ötödik leggyakoribb eltérés a Globális betegségteher című tanulmány szerint. Hátterében számos tényező, összetett patomechanizmus állhat, az etiológia nagy változatosságot mutat életkor, nem és földrajzi eloszlás szerint. Az anaemia prevalenciája emelkedik az életkorral. A demográfiai változások, a népesség idősödése jelenleg nagyobb léptékű, mint a korábbi évtizedekben, és ez jelentős kihívás elé állítja a társadalmakat és az egészségügyi rendszereket. Az időskori anaemia átlagos prevalenciája 17%, de ennél lényegesen magasabb az ápolási otthonokban élő (47%) és a hospitalizációra került idősek (40%) között. Oka általában multifaktoriális, és gyakran a komorbiditások miatt egyidejűleg több mechanizmus is szerepet játszik a kialakulásában. A preoperatív anaemia prevalenciája magasabb (35%), mint az anaemia gyakorisága az átlagpopulációban, és evidenciák igazolták kedvezőtlen hatását a posztoperatív morbiditásra és mortalitásra. Időben történő felismerése és korrekciója multidiszciplináris feladat és közös felelősség mind a vértakarékos betegellátás, mind a betegek életkilátásainak javítása szempontjából. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1569–1573.

Open access

A neurogén húgyhólyag klinikuma és terápiás lehetőségei

Clinical aspects and therapeutic possibilities of neurogenic bladder

Orvosi Hetilap
Authors: Péter Járomi, Tamás Banyó, Mihály Boros, Ferenc Papp, and Andrea Szabó

Összefoglaló. Az alsó húgyutak fő funkciója a vizelet tárolása és ürítése, amely működések zavara az úgynevezett alsó húgyúti tünetegyüttes kialakulásához vezet, ami a kiváltó októl függően vizeletürítési zavarral és vizeletretencióval is járhat. Kezeletlen esetekben a felső húgyutak károsodása következik be a magas hólyagnyomás által kiváltott vesicoureteralis reflux következtében, amely ureter- és veseüregrendszeri tágulat kialakulására, illetve fertőzésekre és kőképződésre hajlamosít. A vizelettárolási/vizeletürítési zavarokat három fő csoportba sorolhatjuk, úgymint stressz- (terheléses) inkontinencia , hiperaktív hólyag (nedves/száraz) és neurogén hólyag. A jelen összefoglaló közlemény tárgyát képező neurogén hólyag egy gyűjtőfogalom, mely magában foglal minden, releváns neurológiai kórkép talaján kialakult vizelettárolási és vizeletürítési zavart. Mivel a húgyhólyag mellett a záróizomzat és a hátsó húgycső is érintett, ezt a kórképet napjainkban „neurogén alsó húgyúti diszfunkció” elnevezéssel is szokás illetni. A kórállapotot a neurológiai diszfunkciók széles spektruma okozhatja, kezdve a helyi funkcionális zavartól a helyi idegi sérülésen át a felső és alsó motoneuron-sérülésig vagy a centrális degeneratív folyamatokig. Az eltérő etiológia ellenére a klinikai tünetek rendszerint két alapvető klinikai típusban manifesztálódhatnak: túlműködő (fokozott detrusorkontraktilitást okozó automata) hólyag vagy alulműködő hólyag formájában. Tekintettel a neurogén alsó húgyúti diszfunkció következtében létrejövő felső húgyúti komplikációkra, a közlemény egyik célja a betegség diagnózisát segítő algoritmus bemutatása a legújabb nemzetközi szakirodalmi ismeretek alapján. A neurogén hólyag kezelése jobbára nem terjedhet ki a kiváltó ok kezelésére, ezért a jelen összefoglaló másik célja azon gyógyszeres és invazív terápiás beavatkozások összefoglalása, melyek a felső húgyutak védelmét szolgálják az alacsony hólyagnyomás fenntartása révén. Orv Hetil. 2021; 162(4): 135–143.

Summary. Storage and urination are the main functions of the lower urinary tract and its lesions lead to the so-called lower urinary tract syndrome causing either urinary incontinence or retention. In untreated cases, the upper urinary tract becomes injured via a vesicoureteral reflux resulting from increased bladder pressure and resultant dilations of the ureter and the renal pelvis which predispose to infection and stone formation. Lower urinary tract storage/urination disorders can be classified as stress incontinence, hyperactive bladder (wet/dry) and neurogenic bladder. Neurogenic bladder which is the subject of this review, is a collective term that encompasses all urinary storage and emptying disorders which develop on the basis of neurological diseases. Being not only the bladder, but also the sphincter and posterior urethra (generally termed as the “bladder outlet”) affected, nowadays this condition is referred to as “neurogenic lower urinary tract dysfunction”. A wide range of neurological dysfunctions could contribute to the development of this condition, ranging from local dysfunction (autonomic dysreflexia) or local nerve injury to upper/lower motoneuron injury or central degenerative processes. Regardless of the diverse etiology, the clinical symptoms eventually manifest in two major forms, i.e., overacting (automatic bladder with increased detrusor contractility) and underactive bladder. Considering the severity of complication occurring in the upper urinary tract in response to the pathophysiological changes in the lower urinary tract, one of the aims of this paper was to present an algorithm aiming to build up a state of the art diagnosis of the disease based on current international literature data. Since treatment of the neurogenic bladder usually can not target elimination of the underlying cause, the other goal of the present paper is to summarize the pharmacological treatment regimen and invasive therapeutic interventions that protect the upper urinary tract by maintaining low pressure values in the bladder. Orv Hetil. 2021; 162(4): 135–143.

Open access

A 2018/2019. évi légúti szezonban influenzaszerű betegséggel kórházban ellátott felnőtt betegek klinikai és mikrobiológiai jellemzése

Differences in characteristics of adult patients hospitalized with influenza-like illness during the 2018/2019 flu season

Orvosi Hetilap
Authors: Boglárka Laky and Bálint Gergely Szabó

Összefoglaló. Bevezetés, célkitűzés: Az influenzaszezonban fellépő, elsősorban virális megbetegedések jelentős morbiditási és mortalitási teherrel rendelkeznek. Célunk volt az influenzaszerű betegséggel (ILI) és akut légúti betegséggel (ARI) kórházba felvett felnőtt betegek mikrobiológiai és klinikai karakterisztikájának leírása. Módszerek: Egycentrumos, obszervációs kohorszvizsgálatunk során a 2018/2019. évi légúti szezonban a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Infektológiai Osztályára ILI/ARI diagnózissal felvett betegek eseteit dolgoztuk fel a kórház elektronikus adatbázisának segítségével. Bevonásra azon betegek kerültek, akiknél légúti PCR-vizsgálat történt. A bevont betegeket alcsoportokra osztottuk: klinikai ILI/ARI, PCR-pozitív ILI/ARI influezavírussal, PCR-pozitív ILI/ARI más vírussal. Elsődleges kimenetelnek a komplikált betegséglefolyást, másodlagos kimenetelnek a kórházi összhalálozást, az intenzív osztályos (ICU-) felvételt, az osztályos ápolás hosszát (LOS) és az ICU LOS-t választottuk. Statisztikai összehasonlításra a Mann–Whitney-féle U-próbát, a Fisher-féle egzakt tesztet használtuk. Eredmények: A bevont 112 eset 42,8%-ában igazolódott influenza A- vagy B-vírus, 7,1%-ban egyéb légúti vírus, második leggyakrabban az RSV etiológiai szerepe. Megelőző kórházi ellátás szignifikánsan gyakrabban fordult elő PCR-pozitív ILI/ARI esetekben (23,2% vs. 42,8%; p = 0,04); ugyanezen betegek körében a panaszok kezdetétől a diagnózisig eltelt idő kb. 1 nappal rövidebb volt (3,0 ± 4,0 vs. 4,0 ± 5,0 nap; p = 0,02). A komplikációk gyakoriságát hasonló nagyságúnak találtuk (46,4% vs. 51,8%; p = 0,72), a leggyakoribb szövődmény a tüdőgyulladás volt (45,5%). ICU-felvételre az esetek 5,4%-ában volt szükség, a kórházi összhalálozás 3,6%-nak adódott. A medián LOS 8,5 ± 8,0 nap, a medián ICU LOS ideje 20,5 ± 30,5 nap volt. Következtetés: A vizsgált légúti szezonban ILI/ARI diagnózissal felvett betegek jelentős részében influenza-, kisebb hányadban egyéb légúti vírusok voltak felelősek a klinikumért. A leggyakoribb szövődmény a pneumonia volt. A légúti PCR-vizsgálat lehetőséget nyújthat az etiológia tisztázására. Orv Hetil. 2020; 161(52): 2179–2187.

Summary. Introduction, objectives: A significant burden of morbidity and mortality is caused by seasonal outbreaks of respiratory viruses. Our aim was to identify clinical and microbiological differences among adult patients hospitalized with acute respiratory infection (ARI) or influenza-like illness (ILI). Methods: A single-center observational cohort study was conducted at South Pest Central Hospital, National Institute of Hematology and Infectious Diseases during the 2018/2019 influenza season. Patients were identified using the hospital database, and included in the study if respiratory PCR sampling was done during hospital stay. Subgroups were created according to the identified etiology: clinical ILI/ARI (no PCR positivity), PCR positive ILI/ARI with influenza, PCR positive ILI/ARI with other virus(es). Primary outcome was the occurrence of any complication, secondary outcomes were in-hospital all-cause mortality, intensive care unit (ICU) admission, length of stay (LOS) and ICU LOS. For statistical analysis, Mann–Whitney and Fisher’s tests were used. Results: From 112 identified cases, 42.8% were caused by influenza A or B, 7.1% by other viruses, notably RSV. PCR positivity frequently associated with prior hospitalization (23.2% vs. 42.8%; p = 0.04), and shorter time from symptom onset to diagnosis (3.0 ± 4.0 vs. 4.0 ±5.0 days, p = 0.02). Complication rates were similar among subgroups (46.4% vs. 51.8%; p = 0.72), with pneumonia as a leading complication (45.5%). ICU admission was necessary in 5.4%, in-hospital all-cause mortality was 3.6%. Median LOS and ICU LOS were 8.5 ± 8.0 and 20.5 ± 30.5 days, respectively. Conclusion: During the 2018/2019 season, most ILI/ARI cases were caused by influenza, but other respiratory viruses could also be detected in lower rates. Pneumonia was the most common complication. Respiratory PCR sampling might provide a feasible way of etiology identification. Orv Hetil. 2020; 161(52): 2179–2187.

Open access

A perioperatív vérgazdálkodási program alapelvei

Principles of the perioperative Patient Blood Management

Orvosi Hetilap
Authors: Zsolt Oláh, Béla Fülesdi, János Gál, Andrea Matusovits, and Barna Babik

Absztrakt:

A perioperatív Patient Blood Management hazai adaptációja, a Nemzeti Véradó és Vérmentő Program átfogó, komplex megközelítést alkalmazó, multidiszciplináris konszenzuson alapuló és egyénre szabott klinikai gyakorlat, mely támogatja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazását, de megszünteti az irracionális transzfúziós gyakorlatot. A program gyakorlati megvalósítása három pilléren nyugszik: 1) a vérkép rendezése, lehetőleg transzfúzió nélkül; restriktív transzfúziós gyakorlat alkalmazása; 2) a vérvesztés minimalizálása; 3) az anaemiával szembeni tolerancia fokozása. A nagy vérzésveszéllyel járó műtétek előtt az anaemia mihamarabbi észlelése, az etiológia tisztázása és megfelelő kezelése a legfontosabb a vérkép rendezése érdekében. A vérvesztés minimalizálása a veleszületett vagy szerzett vérzékenységben szenvedő betegek kiszűrésével és megfelelő műtéti előkészítésével, az antikoaguláns, illetve thrombocytaaggregáció-gátló készítmények műtét előtti, az aktuális ajánlások szerint történő kihagyásával, szükség esetén hatásuk felfüggesztésével érhető el. Előnyben részesítendők a minimálinvazív eljárások. A műtét alatt a sebész részéről fontos az atraumatikus technika és a gondos lokális vérzéscsillapítás. Az autológ vérmentési technikák és ellenjavallat hiányában a kontrollált hypotensio szintén csökkenti az elvesztett vér mennyiségét. Perioperatív vérzés ellátása során a nemzetközi ajánlásokat tartalmazó, de a helyi viszonyokhoz adaptált kezelési protokoll alkalmazása szükséges, mely ideális esetben faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, célvezérelt és egyénre szabott. A teljes perioperatív időszakban biztosítani kell az oxigén kereslet/kínálat ideális arányát, kerülve az oxigénadósság kialakulását. A homeostasis helyreállítása és fenntartása alapvető jelentőségű a haemostasisrendszer hatékony működéséhez és az oxigénadósság elkerüléséhez is. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program alkalmazása növeli a betegbiztonságot, csökkenti a betegellátás költségeit, és országos szinten elősegíti a vérkészítmény-ellátás biztosítását. Sikeres bevezetése mindannyiunk közös érdeke. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1554–1568.

Open access