Search Results

You are looking at 111 - 120 of 294 items for

  • Author or Editor: László Péter x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Dzsinich, László Entz, Péter Berek, Gábor Vallus, László Barta, Gabriella Nagy, and Gabriella Nyiri

Absztrakt

Bevezetés: Az aortacoarctatio a leggyakoribb congenitalis cardiovascularis elváltozások egyike, azok 5–8%-ában fordul elő. Típusos előfordulási helye az isthmicus szakasz. Atípusos helyen kialakuló coarctatio az esetek mintegy 1%-ában fordul elő és többnyire súlyos hypertoniával szövődik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a kórkép sebészi kezelési lehetőségeinek és azok hosszú távú eredményeinek ismertetését 27 beteg műtéti kezelésével szerzett tapasztalataik alapján. Módszer: A 35 évet felölelő utánkövetés során a diagnosztika és a kezelési módszerek változtak. Napjainkban a morfológiai diagnózis legáltalánosabb módszerei a komputertomográfiás angiográfia és a mágneses rezonanciás angiográfia. Az aortarekonstrukció lehetőségei az endovascularis technikák bevezetésével gazdagodtak, de atípusos aortacoartatio esetében a szerzők ma is túlnyomóan változatos sebészi megoldásokat alkalmaznak. Eredmények: A műtétek után nem veszítettek el beteget. A hypertonia minden esetben jelentősen csökkent. Gyermekkorban operált esetekben a növekedés okozta testméretváltozások 3 esetben újabb rekonstrukciós műtétet indokoltak. Következtetések: Az atípusos aortacoarctatio individuális sebészi módszerekkel eredményesen kezelhető. Gyermekkorban operált esetekben a testméret-növekedés a rekonstruált aortaszakasz revízióját teheti szükségessé. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1043–1051.

Open access
Agrokémia és Talajtan
Authors: Erzsébet Osztoics, Péter Csathó, Krisztina László, Julianna Csillag, Gyöngyi Baczó, and László Radimszky
Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Szoldán, Zsófia Egyed, Endre Szabó, János Somogyi, György Hangody, and László Hangody

Összefoglaló. Bevezetés: A térdízületnek ultrafriss osteochondralis allograft segítségével történő részleges ortopédiai rekonstrukciója képalkotó vizsgálatokon alapuló pontos tervezést igényel, mely folyamatban a morfológia felismerésére képes mesterséges intelligencia nagy segítséget jelenthet. Célkitűzés: Jelen kutatásunk célja a porc morfológiájának MR-felvételen történő felismerésére alkalmas mesterséges intelligencia kifejlesztése volt. Módszer: A feladatra legalkalmasabb MR-szekvencia meghatározása és 180 térd-MR-felvétel elkészítése után a mesterséges intelligencia tanításához manuálisan és félautomata szegmentálási módszerrel bejelölt porckontúrokkal tréninghalmazt hoztunk létre. A mély convolutiós neuralis hálózaton alapuló mesterséges intelligenciát ezekkel az adatokkal tanítottuk be. Eredmények: Munkánk eredménye, hogy a mesterséges intelligencia képes a meghatározott szekvenciájú MR-felvételen a porcnak a műtéti tervezéshez szükséges pontosságú bejelölésére, mely az első lépés a gép által végzett műtéti tervezés felé. Következtetés: A választott technológia – a mesterséges intelligencia – alkalmasnak tűnik a porc geometriájával kapcsolatos feladatok megoldására, ami széles körű alkalmazási lehetőséget teremt az ízületi terápiában. Orv Hetil. 2021; 162(9): 352–360.

Summary. Introduction: The partial orthopedic reconstruction of the knee joint with an osteochondral allograft requires precise planning based on medical imaging reliant; an artificial intelligence capable of determining the morphology of the cartilage tissue can be of great help in such a planning. Objective: We aimed to develop and train an artificial intelligence capable of determining the cartilage morphology in a knee joint based on an MR image. Method: After having determined the most appropriate MR sequence to use for this project and having acquired 180 knee MR images, we created the training set for the artificial intelligence by manually and semi-automatically segmenting the contours of the cartilage in the images. We then trained the neural network with this dataset. Results: As a result of our work, the artificial intelligence is capable to determine the morphology of the cartilage tissue in the MR image to a level of accuracy that is sufficient for surgery planning, therefore we have made the first step towards machine-planned surgeries. Conclusion: The selected technology – artificial intelligence – seems capable of solving tasks related to cartilage geometry, creating a wide range of application opportunities in joint therapy. Orv Hetil. 2021; 162(9): 352–360.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Zsolt Káposztás, Katalin Kalmár, László Cseke, László Illényi, Dezső Kelemen, and Örs Péter Horváth

Abstract

Background: In spite of the increase in radicality and extended resections, the prognosis of gastric cancer is very poor. Surgical resection is the only effective therapy. The morbidity and mortality of surgical interventions decreased during the last years.

Method: The aim of this study was to evaluate the prognostic effect of different factors on survival of gastric cancer. A retrospective study of 483 patients with gastric cancer was performed. Data were collected from January 1993 to December 2002. There were 380 resections, 267 (70,2%) total gastrectomies, 93 (24.8%) distal resections and 20 (5.2%) proximal resections. Epidemiological factors, tumour and treatment related parameters were analysed. Kaplan-Meier method was used to assess survival and Cox regression analysis to evaluate the effect of prognostic factors on survival.

Results: The rate of R0 resections was 73.4% for total gastrectomy, and 73% for distal gastrectomy. The five-year overall survival of the entire population was 26.08%, 36.2% of the resected patients and 69.05% of curative resections. In concordance with literature findings, radicality of resection, depth of tumour invasion and lymph node metastases proved to be the most powerful independent prognostic factors.

Conclusion: Prognosis of gastric cancer can be remarkably improved by a complete resection of the tumour and its lymphatic drainage, even if extension of the resection is needed.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Károly Gábor Szabó, Zsolt Szentkereszty, László András Tóth, László Damjanovich, and Péter Sápy

Absztrakt

Esetismertetés: A vesetumorok áttétet általában a májba és a tüdőbe adnak. Más hasüregi szervben (duodenum, másik oldali vese, mellékvese, colon-transversum) való előfordulásuk ritka, a pancreasba történő áttétképződés irodalmi ritkaságnak számít. A szerzők sikeresen operált 82 éves férfi beteg esetét ismertetik, akinek világos sejtes vesetumor pancreas-metastasisát távolították el. A beteg anamnaesisében 8 évvel korábban bal oldali vesetumor miatt nephrectomia szerepel. Magas subileusra utaló tünetek miatt kezelt és kivizsgált betegnél a hasi CT-vizsgálat a pancreasfarok területén térfoglalást igazolt. Az elváltozást splenectomiával kiegészített distalis pancreasresectióval távolították el. A szövettani vizsgálat a világos sejtes vesetumor metastasisát igazolta. Megbeszélés: A pancreas szekunder daganata ritka. Bár a vesetumorok túlnyomórészt máj- és tüdőáttétet képeznek, a világos sejtes vesetumor a pancreasba is adhat áttétet, ezért a hasnyálmirigyben megjelenő térfoglalás esetén gondolni kell az áttétképződésre.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: László Sikorszki, Örs Péter Horváth, András Papp, László Cseke, and Gábor Pavlovics

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők a PTE KK Sebészeti Klinikán korrozív nyelőcsősérülés után 44 évvel a bőrcső-colon anastomosis területén, a nyakon kialakult vastagbél-adenocarcinoma operatív megoldását ismertetik. Megbeszélés: Betegüknél ezen műtétet megelőzően 44 évvel sósav ivását követően kialakult középsúlyos nyelőcső-, gyomor- és gégesérülés után sorozatos gégeplasztikák, majd végleges tracheostomia, illetve nyelőcső-eltávolítás történt, pylorus plasztikával, két ülésben végzett ileocolon transzpozíciójával. A műtét során antethoracalis nyelőcsőképzést végeztek ileocolonnal és bőrcső-kiegészítéssel. A felvitt colonban 44 évvel később kifekélyesedett adenocarcinoma igazolódott, melyet resecáltak és mikro-éranastomosisok alkalmazásával izolált jejunumszegmentum átültetésével állították helyre a beteg nyelésképességét.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Wagner, István Wittmann, László Piros, Réka P. Szabó, and Péter Szakály

Absztrakt:

A cukorbetegség számos vesebetegség kockázatát növeli. A legjelentősebb a diabeteses nephropathia, de ischaemiás vesebetegséget, krónikus pyelonephritist és papillanecrosist is okozhat. A diabeteses nephropathia prognózisa a ma alkalmazott kezelés mellett sokat javult, ennek ellenére még az egyik leggyakoribb oka a dialízisnek és a veseátültetésnek. A diabetes további szövődményei közül elsősorban a cardiovascularis betegségek határozzák meg a mortalitást, de a cerebrovascularis események és az alsó végtagi amputációt igénylő obstruktív verőérbetegség is megemlítendő. A diabeteses retinopathia szinte mindig fennáll diabeteses nephropathia esetén, de a neuropathia is gyakori, illetve az érkárosodások gyakran kombináltan állnak fenn. Ezek miatt a betegek komplex kivizsgálást, követést és korai kezelést igényelnek. Ha transzplantáció indokolt, akkor érdemesebb azt preemptív módon végezni, illetve a legjobb eredmények az élődonoros veseátültetéstől várhatók. A szénhidrátháztartás zavarának különböző formáival találkozhatunk transzplantáció kapcsán: új keletű poszttranszplantációs diabetes alakulhat ki, de a recipiens diabetese is progrediálhat transzplantációt követően. A veseátültetés mellett hasnyálmirigy-átültetésre 1-es típusú diabetes okozta végstádiumú veseelégtelenségben kerülhet sor, a leggyakrabban szimultán módon, mely normoglykaemiát és inzulinindependenciát is eredményezhet, illetve a diabetes több másodlagos szövődményének progressziója is megállhat. A szervátültetést közvetlenül követő néhány hétben a betegek jelentős részében transzplantációhoz asszociált hyperglykaemia alakul ki, ennek oka sokszor átmeneti, azonban az immunszuppresszív kezelés és a beteg állapotának stabilizálódása ellenére a betegek akár harmadánál megmaradhat. Patogenezisében elsősorban inzulinszekréciós zavar játszik szerepet, de kifejlődéséhez inzulinrezisztencia is kell. Megelőzésében és kezelésében elsősorban inzulinkezelés segíthet, de más antidiabetikumok is szóba jöhetnek. Mind a kadáver, mind a vese-élődonorok esetén fontos a szénhidrát-anyagcsere felmérése. A szerzők a fenti állapotok magyar vonatkozásairól is beszámolnak összefoglalójukban. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1930–1939.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Olivér Koós, Tibor Kovács, András Fülöp, Damján Pekli, Péter Ónody, Péter Lukovich, László Harsányi, Péter Kupcsulik, Oszkár Hahn, and Attila Szijártó

Absztrakt

A máj rendhagyó keringéséért két afferens (arteria hepatica, vena portae) és egy efferens rendszer (venae hepaticae) felelős. Speciális vérellátásának köszönhetően az akut, izolált – szelektíven egy-egy érképletet érintő – vascularis okklúziók eltérő, életet veszélyeztető klinikopatológiai tünetegyütteshez vezethetnek, ezért azonnali felismerésük elengedhetetlen a máj állapota, illetve a beteg túlélésének szempontjából egyaránt. Akut keringészavarok kialakulásával elsősorban májműtétek kapcsán kell számolnunk. Az adekvát terápia mielőbbi megkezdése szempontjából kiemelten fontos a kóros keringési állapotok sajátosságainak pontos ismerete. Jelen tanulmány célja a szelektív posztoperatív keringési anomáliák etiológiájának, illetve tünettanának bemutatása, továbbá javaslat megfogalmazása a diagnosztikai lépések és a lehetséges terápia terén klinikai esetek ismertetése alapján. A szerzők bemutatják a májsebészetben használatos vascularis kirekesztés (Pringle-manőver) okozta ischaemiás-reperfúziós májkárosodást is. Orv. Hetil., 2015, 156(48), 1938–1948.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: István Pregun, László Herszényi, Tamás Bakucz, János Banai, László Molnár, István Altorjay, Péter Orosz, László Csernay, and Zsolt Tulassay

A gastrooesophagealis refluxbetegség (GERD) kialakulásában az alsó nyelőcsősphincter (LES) elernyedése és a csökkent LES-tónus mellett a fokozott hasűri nyomás is szerepet játszhat. Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy az éveken át tartó, foglalkozással járó fokozott hasűri nyomás, hasprés, erőlködés növeli-e a GERD kialakulásának kockázatát. Módszer: A refluxtüneteket kérdőív segítségével kontrollcsoporthoz viszonyítva hivatásos énekesek, fúvós hangszeren játszó művészek és üvegfúvók között értékelték. Eredmények: A hivatásos énekesek között a gyomorégés, a regurgitatio és a rekedtség a lényegességi szintet meghaladóan gyakrabban fordult elő ( p <0,001), mint a kontrollcsoportban. A fúvós hangszeren játszók között a gyomorégés ( p <0,05) és a regurgitatio ( p <0,01), míg az üvegfúvóknál a regurgitatio ( p <0,01) gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban. A refluxos tünetek összefüggtek a foglalkozással eltöltött idővel ( p <0,05). Következtetések: Eredményeik arra utalnak, hogy azon foglalkozások esetén, ahol tartósan fokozott a hasűri nyomás, a refluxtünetek gyakrabban fordulnak elő. Ilyen szempontból a GERD foglalkozási ártalomnak is tekinthető.

Open access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: László Szerafin, Péter Takács, Gabriella Varjasi, László Rejtő, Péter Ilonczai, Lóránt Varju, Katalin Keresztes, and János Jakó

Összefoglaló. Bevezetés: A krónikus lymphoid leukémia kezelésében jelentős előrelépést eredményezett az ibrutinibterápia bevezetése. A gyógyszer első vonalbeli és többed vonalbeli kezelése is magas remissziós arányt eredményezett, bár a terápia korai bevezetése és a kedvező genetikai eltérések esetén az eredmények jobbak. A progressziómentes túlélést befolyásoló egyéb tényezőkről azonban még kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: Krónikus lymphoid leukémiás betegek ibrutinibkezelése során a teljes hematológiai remisszió elérését és a progressziómentes túlélés időtartamát befolyásoló tényezők vizsgálata. Betegek és módszer: 47 krónikus lymphoid leukémiás beteg (életkor: 39–84 év, férfi 27, nő 20, követési idő 5–58 hónap, medián 15 hónap) klinikai és laboratóriumi adatainak retrospektív elemzése. Eredmények: A teljes hematológiai remisszió elérése független volt a betegek nemétől, életkorától, a betegség stádiumától, az immunglobulin gén nehézlánc-variábilis régió státuszától, a genetikai aberrációktól, az abszolút neutrophilszámtól, az abszolút monocytaszámtól és a vörösvértestnagyság-eloszlási görbe szélességétől. A progressziómentes túlélést a komplett remisszió elérése (p = 0,00073) és a magasabb abszolút neutrophilszám (<4 G/l vs. ≥4 G/l, p = 0,022) befolyásolta szignifikánsan, a vörösvértestnagyság-eloszlási görbe szélességértékével való összefüggés pedig statisztikailag határértéken volt (p = 0,065). A Cox-féle regressziós elemzésbe bevont változók közül csak a teljes hematológiai remisszió elérése mutatott szignifikáns hatást a progressziómentes túlélésre (p = 0,0147). Következtetések: A teljes hematológiai remisszió elérése az egyéb vizsgált tényezőktől független, szignifikáns hatással bír a betegek progressziómentes túlélésére. Az abszolút neutrophilszám és a vörösvértestnagyság-eloszlási görbe szélessége szintén hasznos kiegészítő prognosztikus marker lehet. Az elemzett esetek száma még alacsony a komolyabb következtetések levonására, azonban így is elmondható, hogy az eredmények egy része már a szakirodalom korábbi eredményeit tükrözi.

Summary. Introduction: The introduction of ibrutinib therapy has led to significant advances in the treatment of chronic lymphocytic leukemia. Both first-line and multiple-lines treatments of the drug resulted in high remission rates, although results were better with early initiation of therapy and favorable genetic abnormalities. However, little data are available on other factors influencing progression-free survival. Objective: To investigate factors influencing the achievement of complete hematological remission and progression-free survival with ibrutinib treatment in patients with chronic lymphocytic leukemia. Patients and metods: Retrospective analysis of clinical and laboratory data from 47 chronic lymphoid leukemia patients (age: 39–84 years, male 27, female 20, follow-up 5–58 months, median 15 months). Results: Achieving complete hematologic remission was independent of patient gender, age, disease stage, immunoglobulin heavy chain variable region status, genetic aberrations, absolute neutrophil count, absolute monocyte count, and red blood cell distribution width. Progression-free survival was significantly affected by complete remission (p = 0.00073), and higher absolute neutrophil counts (<4 G/l vs. ≥ 4 G/l, p = 0.022), the red blood cell distribution width was statistically less significant (p = 0.065). Of the variables included in the Cox regression analysis, only the achievement of complete hematologic remission had a significant effect on progression-free survival (p = 0.0147). Conclusions: Achieving complete hematologic remission, independent of the other factors studied, has a significant effect on patients’ progression-free survival. Absolute neutrophil count and red blood cell distribution width can also be a useful additional prognostic marker. The number of analyzed cases is still low to draw more serious conclusions, but it can still be said that some of the results already reflect previous results in the literature.

Open access