Search Results

You are looking at 131 - 140 of 227 items for :

  • Author or Editor: László Péter x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All Modify Search
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Ádám Kellner, Péter Rajnics, Balázs Kollár, Éva Karádi, Ibolya Ercsei, Anett Pavlovics, Zsolt Káposztás, László Ternyik, Béla Kajtár, László Kereskai, and Miklós Egyed

Összefoglaló. Az acut myeloid leukemia a csontvelői eredetű hemopoetikus őssejtek malignus klonális betegsége. A betegség lefolyása, különösen a nagy dózisú kemoterápiára és allogén csontvelő-transzplantációra alkalmatlan betegek számára, a legutóbbi időkig szinte kivétel nélkül fatális volt. Az idős és/vagy leromlott állapotú acut myeloid leukemiás betegek kezelésében óriási áttörést hozott a Bcl2- (B-cell lymphoma 2) inhibitor – venetoclax és a hypomethyláló azacitidin kombinációja.

Ötvenéves nőbetegünkön a normál karyotípusú, nucleophosmin 1 mutációval járó acut myeloid leukemia diagnózisa előtt szeptikus állapotot okozó végbéltályog miatt tehermentesítő colostomaképzést végeztünk.

A széles spektrumú kombinált antibiotikus kezelés mellett is súlyosan elesett, szeptikus állapotú betegen a nagy dózisú, kuratív indukciós kezelést nem tartottuk kivitelezhetőnek, ezért venetoclax–azacitidin kombinációt alkalmaztunk. A beteg az első ciklus alatt az antibiotikus, antimycoticus kezelés mellett masszív hemoszupportációra szorult. A második ciklus alatt lényeges szövődményt már nem észleltünk, a ciklus végén elvégzett csontvelővizsgálat pedig komplett hematológiai remissziót igazolt. A páciens önellátóvá vált, a végbéltályog jelentősen javult. Az új kezelési lehetőség mellett elért remisszió, a beteg javuló általános állapota korábban ismeretlen problémát vet fel. Egy 50 éves beteg jó prognózisú eltéréssel járó acut myeloid leukemiájának ellátása a nagy dózisú kemoterápiával elért első remisszióban nem igényel allogén csontvelő-transzplantációt. „Nem kuratív” kezeléssel elért remisszióban hogyan folytassuk a kezelést?

Summary. Acute myeloid leukemia is a clonal malignancy of bone marrow haemopoietic stem cells. Until recently the outcome of the disease has been almost without exemption fatal, especially in cases ineligible for high dose induction chemotherapy and bone marrow transplantation. The Bcl-2 inhibitor venetoclax-azacitidine combination is a breakthrough therapy for the elderly and frail AML patient.

Prior to the diagnosis of normal karyotype NPM 1 mutant AML of our 50-year-old female patient a colostomy had been performed due to anal abscess leading to sepsis.

The septic patient being extremely frail in spite of wide spectrum antibiotic treatment was deemed ineligible for high dose curative induction treatment, hence venetoclax-azacitidine combined treatment was used. During cycle 1 the patient needed massive transfusion support beside concomitant antibiotic and antimycotic medication. On course of cycle 2 no major complications were detected, BM evaluation at the end of cycle confirmed complete haemotologic remission. The abscess significantly improved, the patient’s self-care capability was restored. The remission induced by this new option and the improvement of the performance status of the patient raised hitherto unasked questions. In case of a patient aged 50, a favourable prognosis AML in remission following high dose induction does not mandate HSCT as a next step. How shall we follow the course of treatment in remission elicited by a ‘non-curative’ option?

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors: Edit Rápolti, András Szigeti, Róbert Farkas, Szabolcs Bellyei, Árpád Boronkai, András Papp, Éva Gömöri, Örs Péter Horváth, and László Mangel

Neoadjuváns, szimultán radiokemoterápiával elérhető terápiás választ és a kezelési mellékhatásokat vizsgáltuk lokoregionálisan előrehaladott rectumtumoros betegeknél. A pécsi Onkoterápiás Intézetben 2005 és 2007 között 112 klinikailag II–III. stádiumú rectumtumoros beteg részesült neoadjuváns radiokemoterápiában. A kezelést megelőző staging részeként hasi-kismedencei CT (112), transzrektális UH (49), kismedencei MR (10), és PET-CT (1) vizsgálat történt. A sugárkezelés hason fekvő pozícióban, belly-board vékonybél-védelemmel, 18 MV fotonenergiával, 3D-CRT technikával, 45 Gy összdózissal (napi 1,8 Gy) történt, az irradiáció 1. és 5. hetében 5-FU és Ca-folinát kezeléssel. A radiokemoterápiát követő negyedik héten készült CT-t a RECIST-kritériumok alapján értékeltük. A radiokemoterápia után 6–9 héttel sebészeti beavatkozás történt, és a szövettant a Mandard-féle regressziós beosztás szerint értékeltük. Mellékhatásokat CTCAE v 3,0 szerint rögzítettük. Akut grade 1, 2 és 3-as gasztrointesztinális mellékhatás a betegek 12%-ánál, hematológiai toxicitás 9,5%-ban jelentkezett. A kontroll CT-vizsgálatok 64,85%-os válaszrátát mutattak. A Mandard-féle grádus 15%-ban TRG1, 30,4%-ban TRG2, 28%-ban TRG3, 24%-ban TRG4 volt, míg TRG5 2,6%-ban fordult elő. Műtéti megoldásra 89 betegnél került sor, 72 esetben R0 reszekcióval. Szövettanilag 46%-ban T, 34,5%-ban N kategóriában tapasztaltunk downstaginget. Fokozott műtéti szövődményrátáról nincs tudomásunk. A neoadjuváns kezelést követően 86 beteg követését végeztük el. 2009 márciusáig követett betegeink közül 48-an jelenleg is progressziómentesek (55,8%). Lokális recidíva 3 esetben fordult elő, 25 esetben pedig távoli áttét miatt progrediált a betegség, bár a lokális kontroll megtartott volt. 10 esetben lokális recidívát és távoli áttétet is diagnosztizáltunk. A betegek közül 17 hunyt el. A II–III. stádiumú rectumtumoros betegek neoadjuváns radiokemoterápiája alacsony toxicitású kezelés, mely eredményes és magas R0 reszekciós arányt tesz lehetővé.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Lukovich, Noémi Csibi, Réka Brubel, Krisztina Tari, Szilvia Csuka, László Harsányi, János Rigó Jr., and Attila Bokor

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A colorectalis rendszert érintő endometriosis ellátása multidiszciplináris laparoszkópos teammel javasolt. A bélinfiltráció preoperatív felismerése ehhez elengedhetetlen. Betegek és módszer: 2009–2015 között prospektíven 383, endometriosissal diagnosztizált betegnél történt sigmoideoscopia. Intraluminalis endometriosis, fali infiltrációra jellemző másodlagos jelek (falmerevség, benyomat, megtöretés, vizsgálat alatti fájdalom, suffusio) kerültek feldolgozásra. Műtéti indikáció esetén a pozitív esetek multidiszciplináris, a negatív esetek nőgyógyász által végzett műtéten estek át. Eredmények: 224 (58,49%) pozitívnak talált beteg közül 108-nál multidiszciplináris műtét történt, a negatívnak bizonyult esetek közül 135 ginekológiai műtéten esett át. 108-ból 103 betegnél a műtét során is igazolódott a bél érintettsége, míg a negatív esetek közül nyolc esetben volt jelentős bélinfiltráció. Teljes sigmoideoscopiás vizsgálat 43,4%-ban volt kivitelezhető. Intraluminalis endometriosis 4,91%-ban, fali merevség 38,39%-ban, benyomat 45,54%-ban, megtöretés 57,14%-ban, fájdalom (narkózis nélkül végzett vizsgálatoknál) 26,06%-ban, suffusio 3,82%-ban fordult elő. A sigmoideoscopia szenzitivitása: 92,8%, specificitása: 96,2% volt. Következtetés: A sigmoideoscopia – tapasztalt endoszkópos esetében – kiemelkedő szenzitivitású eszköz a belet infiltráló endometriosis igazolásában. Orv. Hetil., 2017, 158(7), 264–269.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Viktor Jurkovich, Barbara Bognár, Krisztián Balogh, Mária Kovács-Weber, Kinga Fornyos, Rubina Tünde Szabó, Péter Kovács, László Könyves, and Miklós Mézes

Milk yield, milk ingredients, health and other, production-related parameters of subclinically infected, Mycobacterium avium ssp. paratuberculosis (MAP-) shedding (positive faecal PCR, n = 20) and non-shedding (negative faecal PCR, n = 10) dairy cows were compared in the period from 10 days prepartum to 120 days postpartum. Body condition, rumen fill and faeces scores were lower in the MAP-shedding cows. There was no significant difference in plasma or urine metabolic parameters between the groups. Milk yield and lactose content tended to be lower (P = 0.074 and 0.077, respectively), somatic cell count tended to be higher (P = 0.097), while milk fat content was significantly higher (P = 0.006) in MAP-shedding cows than in the controls. Milk protein content did not differ between the groups. All other health and production parameters [number of reproductive tract treatments, number of udder treatments, number of artificial inseminations (AIs), calving interval, and service period] were significantly better in the control group. It is concluded that MAP infection, even in a subclinical form, has a significant impact on some production and health parameters of dairy cows.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: László Z. Reinitz, Gábor Bajzik, Rita Garamvölgyi, Bianka Benedek, Örs Petneházy, András Lassó, Zsolt Abonyi-Tóth, Borbála Lőrincz, and Péter Sótonyi

Despite numerous studies on cerebrospinal fluid (CSF) and its importance during hydrocephalus or myelography, no reliable values exist about its overall volume in dogs. In this study, our aim was to measure the intracranial (IC) volume of CSF in dogs and assess its possible relationship with body size and the symmetry of the lateral ventricles. We ran a 3D magnetic resonance imaging (MRI) sequence on the central nervous system of 12 healthy, male mongrel dogs between 3–5 years of age and 7.5–35.0 kg body weight. A validated semiautomatic segmentation protocol was implemented to segment the CSF and measure its volume. Values for the volume of the ventricular compartment were between 0.97 and 2.94 ml, with 62.1 ± 11.7% in the lateral ventricles, 17.6 ± 4.9% in the third ventricle, 4.9 ± 1.6% in the aqueductus mesencephali and 15.5 ± 6.6% in the fourth ventricle. In 11 cases a significant asymmetry was found between the lateral ventricles. The results suggest that it may be normal for a dog to have one of the lateral ventricles 1.5 times larger than the other. The correlation between body weight and CSF volume was linear, indicating that the current dosage protocols for myelography, based on a hypothetical proportional relationship with body weight, may have to be revised.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Csaba Dzsinich, Lajos Zsíros, Gábor Vallus, Péter Berek, Gabriella Nyiri, Sándor Pellek, János Görög, László Szentpétery, and Tibor Pataki

Absztrakt

A mellkasi aorta sérülése a traumatológia egyik legsúlyosabb fejezetét alkotja. A nyílt és transmuralis aortasérülés helyszíni halált okoz, a mellkasi aorta tompa sérülése azonban gyors szállítással, diagnosztikával és megfelelő kezelési taktikával az esetek egy részében eredményesen kezelhető. Az aorta tompa sérülése politrauma része, a beteg sorsát az aorta sérülésének súlyossága a társsérülésekkel együtt jelentősen befolyásolja. A prioritások meghatározása alapján dönthetünk a kezelés mikéntjéről és ütemezéséről. Az azonnali, a szubakut és a konzervatív kezelés lehetőségei változatosak, alkalmazásuk kiválasztása nagy tapasztalatot és megfelelő, egyénre szabott terápiás terv követését teszi szükségessé. A kórkép változatossága egységes vezérfonal kialakítását nehezíti, ezért fontosnak tartjuk saját tapasztalataink összefoglalását és a vonatkozó irodalom áttekintését.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Aurél Ottlakán, Tibor Géczi, Balázs Pécsy, Bernadett Borda, Judit Lantos, György Lázár, László Tiszlavicz, Péter Klivényi, and József Furák

Absztrakt

Célkitűzés: A myasthenia gravis (MG) kezelésében számos nyitott, illetve minimálisan invazív thymectomia ismert. A tanulmány ugyanazon intézeten belül a transsternalis (TS), illetve kétféle minimálisan invazív thymectomia (video-assisted thoracoscopic extended thymectomy – VATET; unilateral video-assisted thoracoscopic surgery – UL-VATS) eredményeit hasonlítja össze. Anyag és módszerek: Három különböző időintervallumban 71 betegnél történt thymectomia MG miatt (60 nő, 11 férfi): 23 transsternalis thymectomia (1995. január–2004. szeptember), 22 VATET (2004. szeptember – 2009. augusztus) és 26 UL-VATS thymectomia (2009. szeptember – 2011. december). Az eredmények értékelésénél a műtéti idő, MG-hez társuló neurológiai és a műtét utáni sebészi szövődmények, valamint az MG státuszában az egyéves utánkövetéskor észlelt neurológiai változások szerepeltek. Eredmények: Perioperatív mortalitás nem fordult elő. A műtéti idő 112, 211, 116 perc (p = 0,001), a kórházi napok száma: 8,9, 5,6 és 4 nap (p = 0,001) volt a TS-, VATET- és UL-VATS-csoportban. Az MG-hez kapcsolódó postoperativ neurológiai szövődmények 21,7%, 18,2% és 7,7% (p = 0,365) értékeket mutattak. A sebészi szövődmény 4,3%, 13,7%, 0% (p = 0,118) volt. Az MG tüneteinek javulása 91,3%, 94,7%, 87,5% (p = 0,712), míg komplett remisszió 13%, 10,5%, 11,5% (p = 0,917) volt a TS-, VATET- és UL-VATS-csoportokban. Következtetések: A műtéti idő, valamint a kórházban eltöltött napok száma UL-VATS esetében volt a legrövidebb. A kisebb sebészi beavatkozáshoz alacsonyabb sebészi, illetve MG-s neurológiai szövődmények társultak. Az MG-tünetek javulásában mindhárom módszernél kiváló eredményt értek el.

Restricted access
Interventional Medicine and Applied Science
Authors: Fanni Gelley, Gergely Zádori, Dénes Görög, László Kóbori, Imre Fehérvári, György Gámán, Zsuzsanna Gerlei, Péter Nagy, Enikő Sárváry, and Balázs Nemes

Abstract

Introduction

Recurrence of primary sclerosing cholangitis (rPSC) after liver transplantation (OLT) significantly affects longterm graft survival. We aimed to evaluate the incidence of rPSC and clinical data of these patients in Hungary.

Patients and Methods

We retrospectively analyzed data of 511 whole liver transplantations from 1995 to 2011. During the study period, 49 OLTs were performed in 43 adult patients with end-stage PSC (10%).

Results

Out of 49 OLT, 24 cases were excluded, rPSC was diagnosed in six patients (12%). Patients with rPSC had significantly higher mortality (p = 0.009) and graft loss (p = 0.009) in comparison to patients without recurrent disease. Younger recipient age, higher donor BMI was observed in the rPSC group. One patient was diagnosed with de novo IBD, the remaining five patients had worsening IBD activity in the posttransplant period. PreOLT colectomy was performed in 21% of the control and none of the rPSC group. PostOLT colectomy was performed in two rPSC patients due to severe therapy resistant colitis.

Conclusions

Recurrent PSC significantly affects long-term mortality and graft loss. Younger age at OLT, higher donor BMI and severe active IBD may be associated with PSC recurrence. PreOLT total colectomy might have protective effect against rPSC.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Fancsovits, János Urbancsek, László Fónyad, Anna Sebestyén, Gézáné †Csorba, Ádám Lehner, Zita Kaszás, János Rigó jr., and Attila Bokor

Absztrakt

Bevezetés: A nőbetegek onkológiai kezelése a petefészek-működés károsodását okozhatja. Ennek megelőzésére lehetőség van a petefészekszövet mélyfagyasztására, hosszú távú tárolására, majd a petefészek-működést károsító beavatkozások után a szövetminták visszaültetésére. Célkitűzés: Jelen tanulmányban a szerzők azt vizsgálták, hogy a petefészekszövet-fagyasztás módszerei mennyiben befolyásolják a felolvasztott szövetminták életképességét. Módszer: A munka során 10 kutatási célra felajánlott szövetminta fagyasztását-felolvasztását végezték el, majd a szövetminták túlélését vizsgálták. Szövettani vizsgálatokkal hasonlították össze a friss és a fagyasztott-felolvasztott mintákban lévő tüszők állapotát, illetve meghatározták hormontermelésüket. Eredmények: Szövettani vizsgálatokkal igazolták, hogy a fagyasztott-felolvasztott mintákban az életképesnek tűnő tüszők száma 23%-kal csökkent, de még a szövettenyésztést követően is megfigyeltek életképes tüszőket. A felolvasztott szövetminták maximális ösztradioltermelése 908 pg/ml volt, és a hormontermelés mértéke a friss mintákéhoz hasonló értékeket mutatott. A felolvasztott szövetek progeszterontermelésének maximuma 1,95 ng/ml volt, amely elmaradt a friss szövetminták hormonértékeitől. Következtetések: A szerzők által alkalmazott petefészekszövet-fagyasztási módszerrel biztosítható a tüszők fagyasztás-felolvasztás utáni túlélése, így intézetükben megkezdték a módszer kísérleti klinikai alkalmazását daganatos betegek termékenységének megőrzése céljából. Orv. Hetil., 2016, 157(49), 1947–1954.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Major, Réka Gindele, Zsuzsanna Szabó, Natália Jóni, Zsuzsanna Kis, László Bora, Péter Bárdossy, Tamás Rácz, Tamás Karosi, and Zsuzsanna Bereczky

Absztrakt:

Bevezetés: A herediter haemorrhagiás teleangiectasia (HHT) egy 1 : 5000 – 1 : 10 000 prevalenciájú, autoszomális domináns módon öröklődő többszervi vascularis anomália. Diagnózisa a klinikai Curacao-kritériumokra épül. Az esetek körülbelül 85%-ában az ENG- vagy az ACVRL1-génben igazolhatók családspecifikus mutációk heterozigóta formában. Célkitűzés: Jelen tanulmányunkban 23 hazai HHT-család klinikai és genetikai vizsgálatát, családszűrését és az alapító hatások vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: A probandokat részben az intézményünk ellátási területének stratifikált populációs szűrésével, részben a genetikai vizsgálat igényével hozzánk forduló egyének között azonosítottuk. A diagnózis a karakterisztikus teleangiectasia lokalizációkkal kiegészített fül-orr-gégészeti fizikális vizsgálatból, a belszervi arteriovenosus malformatiók képalkotó vizsgálataiból, továbbá az ENG- és az ACVRL1-gén szekvenciaanalíziséből állt. A családszűrés része a családfa-analízis, az elsőfokú rokonok fizikális vizsgálata és családspecifikus mutációra történő genetikai szűrése, valamint a definitív/valószínű HHT-betegek és/vagy a mutációhordozó egyének esetében az arteriovenosus malformatiók képalkotó vizsgálata. Eredmények: Huszonkét családban 63 mutációhordozó egyént találtunk, közülük 48-an definitív, 12-en valószínű HHT-betegek. Hét ENG- és ugyanennyi ACVRL1-mutációt észleltünk, többségük patogén. Három esetben alapító hatás igazolódott. Egy definitív HHT-ban szenvedő proband valamennyi vizsgált HHT-specifikus locuson a vad típusú allélt hordozta. Következtetések: A genetikai teszt jelentős szereppel bír a HHT megerősítésében vagy kizárásában a patogén mutációval rendelkező családok fiatal tünetmentes tagjaiban. Az ENG- és az ACVRL-mutáció által okozott betegség tünettana átfedi egymást, így a genetikai leletnek prognosztikai jelentősége nincs. Az alapító mutációk azonosítása az illető régióból származó új HHT-betegek genetikai diagnosztikáját jelentősen egyszerűsítheti. Orv Hetil. 2019, 160(18): 710–719.

Restricted access