Search Results

You are looking at 11 - 18 of 18 items for

  • Author or Editor: Gergely Horváth x
  • All content x
Clear All Modify Search
Biologia Futura
Authors: Gergely Sámuel Bartha, Gergő Tóth, Péter Horváth, Eszter Kiss, Nóra Papp, and Monika Kerényi

Introduction

Several Aristolochia species were used as medicinal herb across Europe and in recent years, their antimicrobial activity has also been investigated.

Materials and methods

In this study, A. clematitis was selected to evaluate the aristolochic acids I and II (AA I and AA II) concentrations and the antimicrobial activity of methanol, hexane, butanol, and ethyl acetate extracts of the root, stem, leaf, root, and fruit. AA I and AA II contents were measured by a validated high-performance liquid chromatography–ultraviolet method.

Results

Each fraction of the plant contained AA I and AA II and the root was found to have the highest contents of AA I (1.09%) and AA II (0.7454%). The minimum inhibitory concentrations of all extracts were determined by standard microdilution method. The fruit’s extracts showed the most efficient antimicrobial effect against both methicillin sensitive and resistant Staphylococcus aureus strains.

Conclusion

Correlation between the AA I and AA II concentrations and the antimicrobial effect was not found.

Open access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: András Dávid Tóth, Gergely Varga, Nikolett Wohner, Péter Farkas, Laura Horváth, Gergely Szombath, Andrea Ceglédi, András Kozma, Péter Reményi, Tamás Masszi, and Gábor Mikala

Absztrakt:

A bortezomib-thalidomid-dexametazon- (VTD-) alapú rezsim az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll a myeloma multiplex első vonalbeli kezelésében Magyarországon. A válaszarány jelentős, de előfordulnak refrakter esetek is. Sokszor ekkor is hatásosak lehetnek az új, de jelentős költségű másodvonalbeli szerek, ezért a VTD-refrakteritás mihamarabbi felismerése fontos feladat. Nem ismert, hogy mely esetekben számíthatunk VTD-terápiára elégtelen válaszra. Ennek vizsgálatára 16, a Dél-pesti Centrum Kórházban és a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 2009 és 2019 között kezelt VTD-refrakter beteg adatait elemeztük retrospektíven. Meglepő módon a refrakter betegek többsége nem rendelkezett az ismert kedvezőtlen prognosztikai faktorokkal. A szérum β2-mikroglobulin-, albumin-, LDH-szintekben a kiugró eltérések nem voltak jellemzőek, továbbá csak két esetben találtunk magas kockázattal járó citogenetikai (del(17p), illetve t(4;14)) elváltozást. A másodvonalbeli kezelésig medián 89 nap telt el, és amennyiben lehetséges volt, a terápia során törekedtünk autológ őssejt-transzplantáció végzésére. A másodvonalbeli kezelésre a betegek többsége már jól reagált, 16-ból 10 esetben nagyon jó részleges válasz vagy komplett remisszió lépett fel. A VTD-refrakter betegek medián túlélése 47 hónap volt, ami összevethető a nem VTD-refrakterek túlélési adataival.

Következtetésként elmondható, hogy az eddig használt prognosztikai faktorok nem alkalmasak a VTD-refrakteritás előrejelzésére myeloma multiplexben. Az adatok felhívják a figyelmet új markerek szükségességére, melyek segítségével korábban juthatna ez a betegpopuláció hatékony terápiához, valamint a kezelés során végzett szoros kontroll fontosságára, hogy mielőbb felismerjük a terápiaváltás szükségességét.

Open access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Orsolya Horváth, Judit Nyirő, Krisztián Kállay, Blanka Mező, Csaba Kassa, Lídia Hau, Gabriella Kertész, Máté Horváth, János Sinkó, Zoltán Prohászka, and Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: Az allogén vérképző őssejt-transzplantáció (tx) indikációja gyermekkorban a magas szövődményráta és a nem elhanyagolható halálozás miatt csak az életet veszélyeztető betegségekre korlátozódik. A csökkentett toxicitású kondícionáló kezelések bevezetése után célul tűztük ki az egyes a transzplantációs szövődmények, mint graft-versus-host betegség (GVHD), vírusreaktiváció és transzplantációhoz társult thromboticus microangiopathia (TA-TMA) időbeli és egymáshoz viszonyított előfordulásának és a különböző kondícionáló kezelések és a fenti transzplantációs szövődmények összefüggéseinek feltárását. Betegek és módszer: Prospektíven száz (8,5 ± 4,9 év) gyermeket vizsgáltunk, akik malignus (n = 54) és nem malignus alapbetegség (n = 46) miatt részesültek allogén tx-ban. A kondícionáló kezelés megkezdésétől monitoroztuk a korai szövődmények, így az akut GVHD, a vírusreaktivációk, a TA-TMA felléptét, illetve relapszus jelentkezését. Eredmények: A gyerekek kétharmadánál (67%) észleltünk legalább egy korai szövődményt a felsoroltak közül. A leggyakoribb transzplantációs szövődmény a vírusreaktiváció volt (50%). Akut GVHD a betegek 26%-ánál, a medián 31. (10.–174.) napon alakult ki. Az akut GVHD-s esetek 27%-a (7/26) zajlott súlyos (Grade III–IV) formában. A TA-TMA döntően enyhe volt, kizárólag ciclosporin adása során, más transzplantációs szövődményekhez társultan jelentkezett. A TA-TMA kialakulását 5/20 esetben GVHD, 5/20 esetben vírusreaktiváció, és 4/20 esetben vírusreaktiváció és GVHD is megelőzte. A súlyos szövődmények alacsony számával ellentétben a relapszusráta (22/54; 41%) magas volt. A vizsgált betegcsoport összesített túlélése medián 3,8 (1,3–6,5) év követési idő múltán 74%. A nem malignus betegség miatt transzplantált gyermekek összesített túlélése kiváló (43/46; 93,5%). Ezzel szemben a malignus csoportban a halálozási arány – a magas relapszusrátának megfelelően – (17/54, 31,5%) magas. Következtetés: A csökkentett toxicitású kondícionáló kezelések bevezetése óta a súlyos korai transzplantációs szövődmények száma alacsony. A TA-TMA döntően enyhe formában, vírusreaktivációhoz vagy GVHD-hoz társultan jelentkezett. A malignus alapbetegség esetén a halálozás fő oka a relapszusok magas száma.

Open access

In this paper, the effect of soldering technique and thermal shock test were investigated on SAC 305 solder joints, produced by 2 different solder methods, which are the most common solder materials used for through-hole reflow soldering (THRS) and multiwave soldering techniques. The solder joints were subjected to different cycle numbers up to 5000 thermal shock tests with 2 different thermal profiles of −30/+110 °C and −40/+125 °C. Microstructural properties of the tested joints were examined with the focus on intermetallic layer thickness and crack formation/propagation. The thickness of the scallop-shaped Cu6Sn5 intermetallic layer was increased with increasing cycle number for both THRS and multiwave joints, but the thickening was more effective for the THRS joints. Cracks typically formed at the solder alloy–plated-through-hole (PTH) barrel and the solder alloy–pin interfaces and propagated along grain boundaries and precipitations of an intermetallic compound.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gyöngyi Kirschner, Bernadett Balla, János Kósa, Péter Horváth, Andrea Kövesdi, Gergely Lakatos, István Takács, Zsolt Nagy, Bálint Tóbiás, Kristóf Árvai, and Péter Lakatos

Absztrakt

A tirozinkináz-gátlók bizonyos onkohematológiai betegségek kezelésében elterjedten használt gyógyszerek. Több klinikai tanulmány igazolta, hogy a BCR-ABL specifikus tirozinkináz-gátlók alkalmazása komplex és még nem egyértelműen azonosított módon változtatja meg a csontszövet élettani folyamatait. Mivel a kezelések egyre több beteget érintenek, illetve hosszú évtizedekig vagy akár élethosszig is tarthatnak, indokolt ezen mechanizmusok molekuláris hátterének részletesebb megismerése. A szerzők összefoglalják az imatinibbel és a nilotinibbel végzett, csontanyagcseréhez kapcsolódó alapkutatási eredményeket, humán klinikai megfigyeléseket, kiegészítve in vitro osteoblast-sejtkultúrákon végzett saját kísérleteik eredményeivel. Az összefoglalt kutatási eredmények alapján az imatinib és a nilotinib csontsejtekre gyakorolt hatása függ az alkalmazott hatóanyag-koncentrációtól, a sejtek érettségi állapotától, illetve az általuk kötött receptor-tirozinkináz útvonalak megoszlási arányától. Jelen közleményben elsőként készítettek a hazai szakirodalomban hiánypótló, átfogó irodalmi áttekintést a tirozinkináz-gátlók csontanyagcserét befolyásoló hatásaival kapcsolatban és végeztek teljes transzkriptom-analízist osteoblastokon a sejtszintű hatásmechanizmus jobb megértését szolgálva. Orv. Hetil., 2016, 157(36), 1429–1437.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Virág Somogyi, Tamás L. Horváth, István Tóth, Tibor Bartha, László Vilmos Frenyó, Dávid Sándor Kiss, Gergely Jócsák, Annamária Kerti, Frederick Naftolin, and Attila Zsarnovszky

Thyroid hormones (THs) and oestrogens are crucial in the regulation of cerebellar development. TH receptors (TRs) mediate these hormone effects and are regulated by both hormone families. We reported earlier that THs and oestradiol (E2) determine TR levels in cerebellar cell culture. Here we demonstrate the effects of low concentrations (10–10 M) of the endocrine disruptor (ED) bisphenol A (BPA) on the hormonal (THs, E2) regulation of TRα,β in rat cerebellar cell culture. Primary cerebellar cell cultures, glia-containing and glia-destroyed, were treated with BPA or a combination of BPA and E2 and/or THs. Oestrogen receptor and TH receptor mRNA and protein levels were determined by real-time qPCR and Western blot techniques. The results show that BPA alone decreases, while BPA in combination with THs and/or E2 increases TR mRNA expression. In contrast, BPA alone increased receptor protein expressions, but did not further increase them in combination with THs and/or E2. The modulatory effects of BPA were mediated by the glia; however, the degree of changes also depended on the specific hormone ligand used. The results signify the importance of the regulatory mechanisms interposed between transcription and translation and raise the possibility that BPA could act to influence nuclear hormone receptor levels independently of ligand–receptor interaction.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: András Vereczkei, Csaba Szalay, Mihály Aradi, Attila Schwarcz, Gergely Orsi, Gábor Perlaki, Zoltán Karádi, Lívia Németh, Sophia Hanna, Gábor Takács, István Szabó, László Bajnok, Elemér Mohos, László Lénárd, Tamás Dóczi, József Janszky, Sámuel Komoly, and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: Az elhízásban számos tényező játszik szerepet, ezek között az agy megváltozott működésének is jelentőséget tulajdonítanak. A kutatások egyik fontos területe a táplálkozás és anyagcsere központi szabályozásának vizsgálata, mivel a kapcsolódó betegségek – elhízás, kóros soványság, diabetes mellitus, metabolikus szindróma – a modern társadalmak egészségügyi ellátására egyre növekvő terhet rónak. Az e megbetegedések hátterében álló patofiziológiai elváltozások, de ma még az egészséges szervezet centrális regulációs mechanizmusai sem ismertek kellő mértékben. E működések jobb megértését szolgálják a manapság egyre szélesebb körben alkalmazott funkcionális MR- (fMRI) vizsgálatok. Jelen kísérleteinkben kövér betegek és egészséges kontrollszemélyek ízingerlés kiváltotta agyi fMRI-aktivitásváltozásait tanulmányoztuk. Módszerek: A vizsgálatban 10 elhízott és 10 egészséges, hasonló kor- és nemi megoszlású önkéntes alany vett részt. Az ízingerek a következők voltak: 0,1 M nádcukor (kellemes), 0,5 mM koncentrációjú kinin-hidroklorid (kellemetlen) és vaníliaízesítésű folyékony tápszer (Nutridrink; magas kalóriatartalmú komplex íz). Az ízoldatokat PVC-csövön, 5–5 ml térfogatban juttattuk az alanyok szájüregébe. Öblítésként és semleges ingerként desztillált víz szolgált. A képalkotás során, 3T térerőn, standard Echo Planar Imaging (EPI) szekvenciát alkalmaztunk. Az adatok utófeldolgozása az FMRIB Software Library (FSL) programcsomaggal történt. Eredmények: Az ízingerlés kiváltotta agyi aktiváció jellemzően különbözött a két csoportban. A kövér betegek több kérgi és kéreg alatti struktúrában mutatkozó nagy jelintenzitásával összehasonlítva a kontrollokban kevesebb agyterület mérsékeltebb aktivációját tapasztaltuk. Következtetés: Jelen fMRI-vizsgálataink a kellemes és kellemetlen ízingerek hatására kövérek és egészségesek számos agyterületén létrejövő eltérő aktivációra világítottak rá. Eredményeink alapján a módszer segíthet az elhízás központi idegrendszeri tényezőinek pontosabb megismerésében, és hosszú távon hozzájárulhat hatékonyabb testsúlycsökkentő terápiák kifejlesztéséhez is.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Szilvia Krizsán, Zsófia Dénes, Ambrus Gángó, Bence Gerecs, Judit Demeter, Zsolt Nagy, Ilona Tárkányi, Tamás Masszi, Péter Farkas, András Masszi, Gergely Szombath, Szabolcs Benedek, Judit Várkonyi, Laura Horváth, Zsolt Nagy, Gáspár Radványi, István Takács, Aryan Hamed, Zsolt Lázár, Erzsébet Süveges, Ágnes Kárpáti, Márk Plander, Tamás Szendrei, Katalin Pál, Mihály Gurzó, János Jakucs, Miklós Egyed, and Csaba Bödör

Absztrakt:

Az akut myeloid leukémia (AML) osztályozásának és rizikóbecslésének alapjául a citogenetikai eltérések szolgálnak, azonban az elmúlt években az új generációs szekvenálásnak (NGS) köszönhetően nagy előrelépések történtek az AML genomszintű feltérképezésében. Az újonnan megismert genetikai eltérések diagnosztikus és prognosztikus jelentőséggel bírnak, így mára a nemzetközi ajánlásokba is felvételre kerültek. Az AML kezelése terén az elmúlt évtizedekben nem következett be jelentős változás, azonban a visszatérő génmutációk azonosítása révén több célzott terápiás gyógyszer került kifejlesztésre.

Jelen tanulmányunk célja a hazai AML-es betegpopulációban előforduló citogenetikai és molekuláris genetikai eltérések gyakoriságának meghatározása, különös tekintettel azokra a mutációkra, melyekkel szemben már léteznek célzott terápiák.

329 AML-es beteg esetében végeztük el az IDH1, IDH2 és FLT3-TKD mutációanalízist hagyományos Sanger-szekvenálással, míg az FLT3-ITD, NPM1 és CEBPA mutációs státusz, valamint a citogenetikai vizsgálatok eredményei rendelkezésünkre álltak, mivel a diagnosztikus rutin részét képezik.

Az általunk vizsgált betegpopuláció 51,4%-ában mutattunk ki kromoszómaeltérést, melyek közül leggyakrabban a –5/del(5q) (10,6%), 8-as triszómia (7,9%), a t(15;17) (7,9%) valamint a –7/del(7q) (7,5%) fordult elő, míg a betegek fennmaradó 48,6%-a normál kariotípussal rendelkezett. A mutációanalízis eredményeképpen a betegek 7,0%-ában volt kimutatható az IDH1-, 13,4%-ában az IDH2-, 5,8%-ában az FLT3-TKD-, 22,4%-ában FLT3-ITD-, 27,3%-ában NPM1-, valamint 7,1%-ában CEBPA-mutáció. A genetikai eltéréseken alapuló Európai LeukémiaNet (ELN) 2017-es ajánlása szerint elvégzett rizikóbesorolás során szignifikáns különbség volt kimutatható a rizikócsoportok túlélése között: a medián teljes túlélési idő a kedvező rizikócsoportban 34,7 hónap, az intermedier rizikócsoportban 10,0 hónap, míg a kedvezőtlen rizikócsoportban 3,7 hónap volt (p < 0,0001).

Eredményeink azt mutatják, hogy az AML-es betegek közel fele hordoz olyan génmutációt, mellyel szemben már rendelkezünk célzott terápiával. Reményeink szerint a jövőben további támadáspontok is azonosításra kerülnek, és ezáltal az AML-es betegek kezelésében is megvalósulhat a mutációs státuszon alapuló személyre szabott célzott kezelés, ami megnövelheti a betegek várható élettartamát.

Open access