Search Results

You are looking at 11 - 19 of 19 items for

  • Author or Editor: József Furák x
  • All content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: József Furák, Ervin Bács, Radek Grochulski, Antal Wolfárd, Tamás Szőke, Imre Troján, Edina Csernay, and György Lázár

Absztrakt

Retrospektív tanulmányunkban az osztályunkon 2006-ban bevezetett, videoasszisztált minithoracotomiából (VAMT) végzett lobectomiákkal szerzett tapasztalatainkról számolunk be. 2006 első félévében 10 betegnél végeztünk minimálisan invazív technikával lobectomiát. A 8 nő- és 2 férfibeteg átlagéletkora 61,4 év (47–68) volt. A műtéti indikációt 3 betegnél jóindulatú daganat, 6 betegnél igazolt T1N0 laphámcarcinoma, 1 esetben a CT-kép alapján feltételezett, T1N0 stádiumú malignus folyamat képezte. Izolált intubálást követően történt a videothoracoscopos exploratio, majd a lapocka csúcsa alatt egy 6–8 cm-es minithoracotomiát végzünk. A bordák 2 cm-es felterpesztését követően végezzük el a tüdő áttapintását, a resectiót és malignus esetekben a mediastinalis blokkdissectiót. 5 alsólebeny-, 4 felsőlebeny-lobectomiát és 1 felső bilobectomiát végeztünk. Műtéti mortalitás vagy lényeges morbiditás nem volt. Az átlagos műtéti idő 130 perc (80–200) volt. A 3 benignoma hamartochondromának bizonyult. A szövettani vizsgálat 4 esetben T1N0, 2 esetben T2N2 laphámcarcinomát és 1 esetben T1N2 kissejtes tüdőrákot (műtét előtt laphámráknak diagnosztizálták) igazolt. A videoasszisztált minithoracotomiából végzett lobectomia biztonsággal alkalmazható műtéti eljárás. A tüdőállomány áttapintása és resectiója, valamint a mediastinalis blokkdissectio a nyitott műtétekhez hasonlóan kivitelezhető.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anita Sejben, László Tiszlavicz, József Furák, Krisztina Boros, Zoltán Sápi, and Tamás Zombori

Absztrakt:

A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma ritka, magas mortalitású daganat, mely lokalizációja miatt a pulmonalis embolia, valamint a tüdőgyulladás tünettanát utánozhatja. A diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés kiválasztása körül számos kérdés merülhet fel. Egy 46 éves, korábban hereseminoma, pulmonalis embolia, asztma, valamint pollenallergia miatt kezelés alatt álló férfi kontroll mellkasi CT-felvételén bal oldalon a mediastinalis pleurát infiltráló, az arteria pulmonalist teljesen elzáró, összességében 7–8 cm-es térfoglaló folyamatot írtak le. A hörgőbiopsziás mintából orsósejtes tumor diagnózisa született, illetve leiomyoma, leiomyomatosus hyperplasia, illetve leiomyosarcoma lehetőségét vetették fel. A fennálló obstrukció miatt a beteg bal oldali tüdőeltávolításon esett át. A szövettani vizsgálat a pulmonalis artériákban terjedő, orsósejtes daganatot kórismézett, immunhisztokémiailag diffúz SMA- és fokális MDM2-pozitivitással, valamint magas proliferációs aktivitással. A h-caldesmon, az S100 protein, az ERG, valamint a pancitokeratin-immunfestések negatívnak bizonyultak. Fluoreszcens in situ hibridizációval a tumorsejtek mintegy 10%-ában polysomiát, illetve MDM2-amplifikációt lehetett igazolni, aminek alapján a „high-grade” pulmonalis arterialis intimalis sarcoma diagnózisa megerősítésre került. Féléves követés alatt a betegség nem újult ki. A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma pontos incidenciája nem ismert. Egyes források szerint a krónikus pulmonalis hypertoniás betegek 1–4%-ánál fordul elő. A tünetek közül a fogyás kelti fel a leginkább a daganatos betegség gyanúját. A képalkotó és a kórszövettani vizsgálatoknak kulcsszerepük van a diagnózis felállításában. A daganat rossz kórjóslata miatt a minél korábbi felismerés és a kemoterápiával kombinált sebészi kezelés javíthatja a túlélési lehetőségeket. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Aurél Ottlakán, Balázs Pécsy, Edit Csada, Gábor Ádám, Anikó Maráz, Bernadett Borda, György Lázár, and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: Hazánkban a tüdőrák a vezető daganatos halálok. Gyógyítása összetett, sebészi és onkológiai kezelést igényel. Célkitűzés: Munkánkban a tüdőrák miatt operált betegek posztoperatív kemoterápiájának tolerabilitását befolyásoló tényezőket vizsgáltuk, a teljes/tervezett és nem teljes kemoterápiáknál. Módszer: 6 év alatt (2011. január 1.–2016. december 31.) 72, tüdőrákkal (adenocarcinoma és laphámrák) operált beteg adatait elemeztük, teljes (4 ciklus), illetve nem teljes (<4 ciklus) posztoperatív kemoterápia kapcsán. A csoportokban [teljes: n = 53; nem teljes: n = 19] a következő tényezőket vizsgáltuk: nemek megoszlása, átlagéletkor, testtömegindex, Malnutrition Universal Screening Tool, Charlson-féle komorbiditási index, második malignus tumor, pitvarfibrilláció, terhelés után 1 másodperc alatt kilégzett levegő, teljesítménystátusz, nyitott/videoasszisztált torakoszkópos sebészet (VATS) lobectomia, műtéti idő, posztoperatív láz, transzfúzióigény, tartós levegőkilépés, reoperáció, szövettan, tumorstádium. Eredmények: Az összes beteget tekintve, az egyváltozós logisztikus regressziós értékek közül jelentősen magasabb volt a tervezett/teljes kemoterápia aránya VATS-lobectomiák után [n = 26 (83,87%)], mint nyitott eseteket követően [n = 27 (65,85%)]; (p = 0,092; OR = 0,356), azonban szignifikáns különbség nem igazolódott. Multivariáns analízisnél (nyitott/VATS lobectomia, felső-, középső-, alsólebeny-eltávolítás, diabetes, tartós levegőkilépés, posztoperatív láz) a teljes kemoterápia felvételét a VATS-lobectomiák szignifikánsan pozitívan befolyásolták (p = 0,0495), míg a felső-, középsőlebeny-lobectomiák (p = 0,0678), valamint a diabetes hiánya (p = 0,0971) esetén jelentős, bár nem szignifikánsan pozitív hatást találtunk. Következtetés: A teljes tervezett, műtét utáni kemoterápiás kezelést a betegek 26%-a nem tudta felvenni. A VATS-lobectomián átesett betegek szignifikánsan több teljes posztoperatív kemoterápiás ciklust voltak képesek felvenni. A cukorbetegség és az alsó lebeny eltávolítása hátrányosan befolyásolta a posztoperatív kemoterápia tolerálhatóságát. Orv Hetil. 2018; 159(19): 748–755.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Zombori, Gréta Juhász-Nagy, László Tiszlavicz, Gábor Cserni, József Furák, Klára Szalontai, and Regina Pálföldi

Absztrakt:

A rosszul differenciált neuroendocrin tumorok közé tartozik a jól ismert kissejtes carcinoma, valamint a ritka nagysejtes neuroendocrin carcinoma. A két daganat hasonló morfológiai képe, a betegség agresszív viselkedése, illetve a vitatott kezelési ajánlások miatt a diagnózis felállítása és a terápia megválasztása multidiszciplináris megközelítést igényel. Bal oldali fejfájás, hányinger, homályos látás miatt került felvételre az 52 éves nőbeteg. A képalkotó vizsgálat bal occipitalisan, illetve a kisagyban metasztázisra gyanús képletet ábrázolt. Az idegsebészeten mindkét tumort eltávolították. A szövettani vizsgálat neuroendocrin carcinoma agyi áttétét igazolta. A mellkas CT-vizsgálata a bal tüdőben kontrasztanyagot halmozó képletet igazolt. A bronchoszkópos biopsziás minta nagysejtes neuroendocrin carcinomát kórismézett. Posztoperatív koponyabesugárzást és a kissejtes tüdőrák protokollja szerinti kemoterápiát alkalmaztak. Rövidesen progresszió és atelectasia miatt mellkasbesugárzás kezdődött, amelyet ismételt agyi áttétek miatt meg kellett szakítani. A kemoterápiát a nem kissejtes tüdőrák protokollja alapján folytatták. Három hónap után mellkasi progresszió, kisagyi és csontáttétek jelentkeztek. A beteg 14 hónap kezelés után elhunyt. A nagysejtes neuroendocrin carcinoma rossz prognózisú, az esetek 25–50%-ában agyi áttétet adó tüdődaganat. A korai stádiumú nagysejtes neuroendocrin carcinoma esetében a sebészeti kezelés szerepe elsődleges, az adjuváns kemoterápia mérlegelendő. A kemoterápia során a nem kissejtes tüdőrák protokollja az elfogadott, de az irodalmi adatok alapján a kissejtes carcinoma kezelési sémája is mérlegelhető. Orv Hetil. 2020; 161(8): 313–319.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Aurél Ottlakán, Tibor Géczi, Balázs Pécsy, Bernadett Borda, Judit Lantos, György Lázár, László Tiszlavicz, Péter Klivényi, and József Furák

Absztrakt

Célkitűzés: A myasthenia gravis (MG) kezelésében számos nyitott, illetve minimálisan invazív thymectomia ismert. A tanulmány ugyanazon intézeten belül a transsternalis (TS), illetve kétféle minimálisan invazív thymectomia (video-assisted thoracoscopic extended thymectomy – VATET; unilateral video-assisted thoracoscopic surgery – UL-VATS) eredményeit hasonlítja össze. Anyag és módszerek: Három különböző időintervallumban 71 betegnél történt thymectomia MG miatt (60 nő, 11 férfi): 23 transsternalis thymectomia (1995. január–2004. szeptember), 22 VATET (2004. szeptember – 2009. augusztus) és 26 UL-VATS thymectomia (2009. szeptember – 2011. december). Az eredmények értékelésénél a műtéti idő, MG-hez társuló neurológiai és a műtét utáni sebészi szövődmények, valamint az MG státuszában az egyéves utánkövetéskor észlelt neurológiai változások szerepeltek. Eredmények: Perioperatív mortalitás nem fordult elő. A műtéti idő 112, 211, 116 perc (p = 0,001), a kórházi napok száma: 8,9, 5,6 és 4 nap (p = 0,001) volt a TS-, VATET- és UL-VATS-csoportban. Az MG-hez kapcsolódó postoperativ neurológiai szövődmények 21,7%, 18,2% és 7,7% (p = 0,365) értékeket mutattak. A sebészi szövődmény 4,3%, 13,7%, 0% (p = 0,118) volt. Az MG tüneteinek javulása 91,3%, 94,7%, 87,5% (p = 0,712), míg komplett remisszió 13%, 10,5%, 11,5% (p = 0,917) volt a TS-, VATET- és UL-VATS-csoportokban. Következtetések: A műtéti idő, valamint a kórházban eltöltött napok száma UL-VATS esetében volt a legrövidebb. A kisebb sebészi beavatkozáshoz alacsonyabb sebészi, illetve MG-s neurológiai szövődmények társultak. Az MG-tünetek javulásában mindhárom módszernél kiváló eredményt értek el.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Furák, Zsolt Szabó, Theodor Horváth, Tibor Géczi, Balázs Pécsy, Tibor Németh, Aurél Ottlakán, Zsolt Molnár, and György Lázár

Absztrakt

Célkitűzés: A VATS-lobectomiákkal szerzett tapasztalatok növekedésével egyes centrumokban egyre gyakoribbá váltak az úgynevezett nem intubált VATS-lobectomiák (non-intubated thoracic surgery – NITS), amelynek során a beteget nem intubálják, nem relaxálják, hanem a műtét a beteg spontán légzése mellett történik. Munkánkban az egy metszésből elvégzett NITS-VATS lobectomiával szerzett tapasztalatainkat ismertetjük. Betegek, módszer: 2017. január 24. és 2017. március 10. között 16 betegnél (nyolc nő és nyolc férfi) végeztünk NITS-VATS uniportal lobectomiát tüdőrák indikációval. Átlagéletkor 59,6 év (42–73). Átlagos FEV1 87,7% (62–109). Átlagos body mass index 27,1 (18,8–32,8). A betegek a beavatkozást megelőzően benzodiazepinpremedikációt, a metszéshez helyi érzéstelenítést (lidokain), majd bupivakain intercostalis és vagusblokádot kapnak. Rutinmonitorozás mellett bispectral index (BIS-) vezérelt célkontrollált intravénás (TCI) propofolszedációt végzünk, laringealis maszk segítségével. A bőr- és lágyrész-metszés az axillaris vonalban, az ötödik bordaközben történik. Ezen keresztül végezzük a kamera bevezetését, a reszekcióhoz szükséges manipulációt, a lebeny eltávolítását és a mellkasi drén behelyezését is. A műtét során teljes atelectasia érhető el. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő: hét jobb felső, kettő középső, egy jobb alsó, egy jobb alsó + felső lebeny gépi ékreszekció, öt bal alsó. A reszekciót követően kiterjesztett mediastinalis sampling vagy blokkdissectio történik. Eredmények: Perioperatív mortalitás nem volt. Egy esetben sem kellett a beteget a műtét során intubálni. Átlagos műtét idő 96,5 perc (80–120), az átlagos drenálási idő 2,9 nap (2–8) volt. Tartós átszívás 1/16 (6,25%). A műtét utáni időszakban egy betegnél lázat, egy betegnél subcutan emphysemát és egy esetben tüdőgyulladást észleltünk. Egy betegnél kellett recidív légmell miatt mellkascsövezést végeznünk. Az eltávolított laesiók szövettani megoszlása a következő: egy bal alsó lebenyi teljes atelectasiát okozó endobronchialis hamartochondroma, egy gyulladás, illetve 10 adenocarcinoma, két laphámrák, egy carcinosarcoma és egy típusos carcinoid. A 14 malignus daganat stádiummegoszlása a következő: nyolc IA, kettő IB, egy IIA, kettő IIB, egy IIIA. Az eltávolított mediastinalis nyirokcsomók átlagos száma 12 (7–20). Következtetés: A nem intubált (NITS) VATS-lobectomia biztonsággal elvégezhető beavatkozás, amely során az onkológiai elveket teljes egészében érvényesíteni lehet. A műtét utáni mellkasdrenálási idő rövidebb, ami a műtét során elérhető teljes atelectasiának tudható be.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anita Sejben, László Tiszlavicz, Kornélia Polyák, László Kovács, Anikó Maráz, Dóra Török, Ádám Leprán, Aurél Ottlakán, and József Furák

Absztrakt:

A Li–Fraumeni-szindróma autoszomális dominánsan öröklődő, többszörös daganatokra prediszponáló megbetegedés, melyet a TP53- (vagy CHEK2-) gén csírasejtvonalában bekövetkezett mutáció okoz. Munkánkban egy Li–Fraumeni-szindrómás család esetét mutatjuk be. Egy panaszmentes, 40 éves nőbetegnél bal felső lobectomiával primer pulmonalis leiomyosarcoma (T3N0), jobb felső lebeny 2. segmentectomia során adenocarcinoma (T1aN0), illetve a jobb középlebenyből ékreszekció során gyulladásos myofibroblastos tumor igazolódott. A beteg adjuváns terápiában nem részesült. 20 hónap múlva retroperitonealis liposarcoma eltávolítása történt, melyet adjuváns kemoterápia követett, azonban a kezelés ellenére a beteg rövidesen elhunyt. Időközben a felmerülő Li–Fraumeni-szindróma miatt a betegnél, lány- és fiúgyermekénél, valamint férfitestvérénél perifériás vérből izolált genomi DNS-mintán molekuláris genetikai vizsgálat történt a TP53-gén-mutációk elemzésére, amely az anyánál és fiúgyermekénél misszensz mutációt igazolt heterozigóta formában (c.722C>G p.Ser241Cys). Három évvel az anya halála után a 17 éves fiánál 3,5 cm osteosarcomát távolítottak el a jobb 2. borda elülső ívéről. Adjuváns kemoterápia ellenére a fiú 2 év múlva elhunyt. Négy generációt vizsgálva, a beteg nyolc családtagjánál 10 esetben fordult elő malignus tumor (gyomor-, emlő-, vastagbél-, 2 tüdőcarcinoma, leukaemia, leiomyosarcoma, liposarcoma és 2 osteosarcoma). A családtagok átlagéletkora 43,2 év (13–70 év) volt. A primer pulmonalis leiomyosarcoma, a gyulladásos myofibroblastos tumor, valamint az adenocarcinoma szinkrón megjelenése egy szervben extrém ritka. Amennyiben lehetséges, az elváltozások sebészeti reszekciója a választandó kezelési eljárás. A Li–Fraumeni-szindróma gyanújának megerősítéséhez genetikai vizsgálat – TP53-gén-mutáció-analízis – szükséges, illetve a család genetikai és klinikai szűrése javasolt. A betegség prognózisa rendkívül kedvezőtlen. Orv Hetil. 2019; 160(6): 228–234.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Németh, Zsolt Szabó, Balázs Pécsy, Zsanett Virág Barta, György Lázár, László Torday, Anikó Maráz, Tamás Zombori, and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: Retrospektív munkánkban az elmúlt 12 év alatti két, 5 éves időszakban vizsgáltuk a tüdőmetastasisok szövettan szerinti megoszlásában és a metastasectomiák típusában végbement változásokat. Célkitűzés és módszer: Az első csoportban (2006–2010) 55 beteg volt: férfi 54,5% (n = 30), nő 45,5% (n = 25), átlagos életkor 57,9 év (24–80); a második csoportban (2014–2018) 115 beteg volt: férfi 60% (n = 69), nő 40% (n = 46), átlagos életkor 62,2 év (26–82). Eredmények: Az első időszakban a rectumban 19,3%-ban (n = 11), a colonban 17,5%-ban (n = 10), a vesében 14%-ban (n = 8) volt a primer tumor, a második periódusban a colonban 23,1%-ban (n = 31), a rectumban 15,7%-ban (n = 21), a vesében 9%-ban (n = 12). A műtétek megoszlása: atípusos reszekció: 38,6% (n = 22) és 46,3% (n = 62); lobectomia 31,6% (n = 18) és 26,9% (n = 36); pulmonectomia 10,5% (n = 6) és 1,5% (n = 2); segmentectomia 7% (n = 4) és 9,7% (n = 13); bilobectomia 1,8% (n = 1) és 0,7% (n = 1) az első és a második csoportban, egyenként. Az első periódusban végzett ’video-assisted thoracic surgery’ (VATS) műtétek aránya 5,3%-ról (n = 3) a második periódusban 64,9%-ra (n = 87) növekedett. A primer tumor műtéte és a tüdőáttét eltávolítása közötti betegségmentes időszak az első csoportban átlagosan 45,2 hónap (0–144), a másodikban átlagosan 33,8 hónap (0–180) volt. Az első periódusban észlelt 39 hónapos medián túlélés a második csoportban 59 hónapra emelkedett. Az átlagos 5 éves túlélés mindkét csoportunkban 41% volt. Következtetés: Az elmúlt 12 év alatt a tüdőáttétek eltávolításán átesett betegek száma a kétszeresnél is jobban megemelkedett, és jelentősen nőtt a VATS-metastasectomia aránya (5,3% vs. 64,9%). A primer tumoros megoszlásban nem találtunk jelentős eltérést. A medián túlélés a második csoportban némileg jobbnak bizonyult. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1215–1220.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Németh, Balázs Pécsy, Tibor Géczi, Katalin Sas, László Szpisjak, Anna Rieth, Valéria Kiss, Ferenc Szőnyegi, László Tiszlavicz, Tamás Zombori, György Lázár, and József Furák

Absztrakt:

A Castleman-betegség egy ritka, lymphoproliferativ betegség, melynek pontos oka ismeretlen. Diagnosztikájának alapja az adekvát szövettani vizsgálat. Míg az unilocularis formánál a betegség a leggyakrabban a mellkast érinti, és az épben történő sebészi eltávolítás a tünetek megszűnését eredményezheti, addig a multilocularis formánál egyéb kezelési formák egészíthetik ki vagy válthatják fel a műtéti eltávolítást. Munkánkban egy Castleman-betegség miatt multidiszciplináris kezelésen átesett beteg esetét mutatjuk be. Az 56 éves férfi betegnél kivizsgálása előtt 18 héttel, egy felső légúti infekciót követően beszédnehezítettség, nyelészavar, felső és alsó végtagi progresszív paresis jelentkezett. Plazmaferézisre a beteg panaszai átmenetileg megszűntek ugyan, de a sebészi mintavételek a mellkas-CT-n látott mediastinalis lymphadenomegalia eredetét nem tudták igazolni. Így az 5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó eltávolítása vagy mintavételezése miatt került a beteg osztályunkra. Átvételkor mind a négy végtagon jelentős atrófia, hipotónia, tetraplegia volt látható, és testszerte areflexia igazolódott. Osztályunkon posterolateralis thoracotomiából eltávolítottuk az 5,5 × 3,5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó-konglomerátumot. A szövettani vizsgálat Castleman-betegséget jelzett. 3 nappal a műtét után a végtagok mozgása megindult, a 9. napon már járókerettel járóképessé vált, ezt követően neurológiai rehabilitációs osztályra került. Ekkor a felső végtagokban közel megtartott, míg az alsó végtagokban 4/5-ös izomerőt észleltek. Ezt követően a beteg metilprednizolon-, B1-vitamin-, kalcium-citrát- és famotidinkezelésben részesült; 2 héttel átvétele után otthonába bocsátották, ekkor már járókeret nélkül biztonságosan közlekedett. Tünetei 3 hónappal a műtét után csaknem teljes mértékben megszűntek. A Castleman-betegség diagnosztikája és kezelése multidiszciplináris feladat. Ha a páciens műtéti teherbíró képessége engedi, akkor az unilocularis Castleman-betegség terápiás eszköztárában a sebészeti eltávolításnak kiemelt szerepe kell, hogy legyen. OrvHetil. 2020; 161(1): 33–38.

Open access