Search Results

You are looking at 11 - 19 of 19 items for

  • Author or Editor: Judit Papp x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Kalincsák, Péter Gőcze, József Bódis, Krisztina Kovács, Ágnes Stefanovits, Noémi Bohonyi, Sándor Péntek, and Szilárd Papp

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A közlemény célja ismertetni a méhdaganatok egy meglehetősen ritka, klinikailag igen agresszív típusának, a malignus kevert Müller-cső-eredetű daganatnak, más néven carcinosarcomának a jellegzetes prognosztikai faktorait, kezelésének lehetőségeit. Módszer: 2009 és 2017 között 29 beteget kezeltünk malignus Müller-cső-eredetű tumor miatt. I. stádium esetén műtétet és posztoperatív sugárkezelést végeztünk. II–IV. stádium esetén trimodális kezelés történt (műtét, kemoterápia és sugárkezelés). Eredmények: A betegek átlagéletkora 68,51 (49–90) év, átlagos BMI: 30,22 (20,90–37,22). Komplett reszekció utáni recidívát 6 esetben diagnosztizáltunk (ebből 4 beteg nem fogadta el a sugárkezelést), átlagosan 15,52 (6–36) hónap elteltével, távoli metasztázist 5 esetben, átlagosan 19,2 (8–32) hónap múlva. A teljes túlélés átlag 11,92 hónap (1–75). Hat beteg jelenleg is daganatmentes. Következtetések: Jelenleg nincs egységes konszenzus a daganat terápiás ellátására vonatkozóan. A kezelésben standard a műtéti eljárás, mely teljes hasi méheltávolítást és kétoldali adnexectomiát jelent, azonban a helyi recidívák és távoli metasztázisok nagy előfordulási aránya miatt felmerült a regionális nyirokcsomó-eltávolítás és posztoperatív kezelés szükségessége. Bár a posztoperatív sugárkezelés a lokoregionális kontrollt javítja, túlélésre vonatkoztatott előnye továbbra sem bizonyított. Az adjuváns kemoterápia mind a kismedencei, mind az extrapelvicus recidívák arányát csökkenti, azonban továbbra sincs egyértelmű ajánlás a leghatékonyabb kemoterápiás szerre vonatkozóan. A teljes túlélést kombinált citosztatikus kezeléssel sem sikerült javítani az elmúlt évtizedekben, ezért azt gondoljuk, hogy a multimodális kezeléstől várhatók jobb eredmények. A hatékonyabb ellátás céljából – az onkológia más területeihez hasonlóan – biológiai terápiával és target kezeléssel kapcsolatban is folynak vizsgálatok; az alacsony betegszám miatt releváns következtetés csak hosszú évek múlva vonható le. Orv Hetil. 2018; 159(19): 741–747.

Restricted access

Extracellular β-glucosidase activity of 94 strains, representing 24 species of the genera Gilbertella, Mucor, Rhizomucor , and Rhizopus was evaluated in submerged culture and under solid state fermentation on wheat bran. Gilbertella persicaria G1 isolate showed the highest activity (70.9 U ml −1 ) followed by other Gilbertella (58.6–59.0 U ml −1 ) and Rhizomucor miehei isolates (29.2–42.0 U ml −1 ). Optimum temperature for enzyme production was 25 °C for Gilbertella and Mucor , and 30 °C for Rhizomucor and Rhizopus strains. Enzymes of R. miehei strains proved to be thermotolerant preserving up to 92.8% residual activity after heating to 75 °C in the presence of cellobiose substrate. Enzymes of Mucor racemosus f. chibinensis, R. miehei and Rhizopus microsporus var. oligosporus strains were activated at acidic condition (pH 4). Glucose was a strong inhibitor for each fungal β-glucosidase tested but some of them showed ethanol tolerance up to 20% (v/v). Ethanol also activated the enzyme in these strains suggesting glycosyl transferase activity.

Restricted access

The plant hormone ethylene or the gaseous signalling molecule nitric oxide (NO) may enhance salt stress tolerance by maintaining ion homeostasis, first of all K+/Na+ ratio of tissues. Ethylene and NO accumulation increased in the root apices and suspension culture cells of tomato at sublethal salt stress caused by 100 mM NaCl, however, the induction phase of programmed cell death (PCD) was different at lethal salt concentration. The production of ethylene by root apices and the accumulation of NO in the cells of suspension culture did not increase during the initiation of PCD after 250 mM NaCl treatment. Moreover, cells in suspension culture accumulated higher amount of reactive oxygen species which, along with NO deficiency contributed to cell death induction. The absence of ethylene in the apical root segments and the absence of NO accumulation in the cell suspension resulted in similar ion disequilibrium, namely K+/Na+ ratio of 1.41 ± 0.1 and 1.68 ± 0.3 in intact plant tissues and suspension culture cells, respectively that was not tolerated by tomato.

Restricted access

Cellulolytic, lipolytic and proteolytic enzyme production of zygomycetes Mucor corticolus, Rhizomucor miehei, Gilbertella persicaria and Rhizopus niveus were investigated using agro-industrial wastes as substrates. Solid-state cultures were carried out on untreated corn residues (stalk and leaf) as single substrate (SSF1) or corn residues and wheat bran in mixed fermentation (SSF2). Rapid production of endoglucanase (CMCase) was observed with maximal activity reaching after about 48-h fermentation, while cellobiohydrolase (CBH) and β-glucosidase enzymes generally had their peak after 72-h incubation. Highest filter paper degrading (FPase), CMCase, CBH and β-glucosidase activities obtained were (U g−1 dss) 17.3, 74.1, 12.2 and 158.3, for R. miehei, G. persicaria, M. corticolus and Rh. niveus, respectively. M. corticolus proved to be the best lipolytic enzyme producer in SSF1 presenting 447.6 U g−1 dss yield, while R. miehei showed 517.7 U g−1 dss activity in SSF2. Rh. niveus exhibited significantly greater protease production than the other strains. Suc-AAPF-pNA hydrolyzing activities of this strain were 1.1 and 1.96 U g−1 dss in SSF1 and SSF2, respectively. We conclude that the used corn stalk and leaf residues could potentially be applicable as strong inducers for cellulase and lipase production by Mucoromycotina fungi.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka Urbancsek, Ildikó Noémi Forgács, Tímea Bianka Papp, Judit Boczán, Judit Barta, István Édes, Zoltán Csanádi, and László Rudas

Összefoglaló. Bevezetés: Az artériás baroreflex-érzékenységi (BRS-) indexek egységnyi nyomásváltozásra adott élettani válaszokat írnak le. Az RR-intervallum gyors válaszait a cardiovagalis BRS-indexekkel, a vasomotorválaszokat az izom szimpatikus idegi aktivitás (MSNA) válaszain alapuló szimpatikus-BRS-indexekkel jellemezzük. Szívelégtelenségben kórosan csökkent értékeik kedvezőtlen kimenetelt jeleznek. Betegek és módszerek: A BRS-indexek meghatározhatóságát 52, szívelégtelenségben szenvedő betegben (kor: 59 ± 10 év; EF: 37 ± 11%) és 11, kor szerint illesztett egészséges önkéntesben vizsgáltuk. EKG- és vérnyomásfelvételekből három cardiovagalis BRS-indexet számítottunk; a növekvő, illetve csökkenő spontán szekvenciák módszerén alapuló up-BRS-t és down-BRS-t, továbbá az alacsony frekvenciatartomány-beli ’cross-spectralis ’ indexet, az LF-alfát. Egy perifériás ideg (nervus peroneus) perkután punkciójával detektáltuk az MSNA szimpatikus csúcs incidenciáját (csúcs/100 szívciklus), s ezt korreláltattuk a diastolés nyomás 3 Hgmm sávokba rendezett értékeivel. Így nyertük a szimpatikus BRS jellemzőit, a BRS SY-incidencia-értékeket. Eredmények: Az up- és down-BRS-szekvenciák csak a betegek 19%-ában voltak meghatározhatók, az LF-alfa a 69%-ukban. Azok, akiknél cardiovagalis BRS nem volt meghatározható, szignifikánsan csökkent RR-intervallum-ingadozást és magasabb NT-proBNP-értékeket mutattak. A meghatározható cardiovagalis BRS-indexek nem különítették el a betegeket és a kontrollszemélyeket. A BRSSY-incidencia-érték 58%-ban állt rendelkezésre, s csakúgy, mint maga a „csúcs” incidencia, jól elkülönítette a betegeket és az önkénteseket. A hiányzó baroreflexérték a magas „csúcs” incidenciával állt összefüggésben. Következtetés: A cardiovagalis BRS-értékek csak korlátozottan alkalmasak egészséges önkéntesek és szívelégtelen betegek elkülönítésére, a meghatározhatatlan értékek súlyosabb betegségre utalnak. A BRSSY-incidencia elkülöníti az egészséges és a beteg csoportokat; a hiányzó érték a fokozott szimpatikus aktivitással áll összefüggésben. Orv Hetil. 2021; 162(3): 91–98.

Summary. Introduction: Arterial baroreflex sensitivity (BRS) is characterized by the magnitude of physiological responses to arterial pressure changes. Rapid RR interval responses are quantified by cardiovagal BRS parameters, sympathetic responses could be assessed by changes in muscle sympathetic nerve activity (MSNA). Abnormal indices in heart failure are associated with poor outcome. Patients and methods: 52, heart failure patients (age 59 ± 10 years, EF 37 ± 11%), and 11, age-matched healthy volunteers were studied. From ECG and arterial pressure recordings up-BRS and down-BRS values were determined using the method of spontaneous sequences. The low frequency cross-spectral gain, the LF alpha was also determined. Percutaneous puncture of the peroneal nerves allowed determination of MSNA burst incidence (burst/100 cycles), which was correlated to corresponding diastolic pressure bins of 3 mmHg, yielding a sympathetic BRS, the BRS SY-incidence. Results: Up- and down-BRS could be calculated in 19% of the patients, LF alpha was determined in 69%. Those with missing cardiovagal BRS values showed diminished RR interval variation, and higher levels of NT-proBNP. The measurable cardiovagal BRS indices did not separate patients and healthy volunteers. BRSSY-incidence could be determined in 58% of the patients. The sympathetic gain as well as the burst incidence differed significantly between patients and healthy volunteers. Missing BRSSY-incidence was associated with higher burst incidence. Conclusion: Cardiovagal BRS indices have limited value in differentiating healthy and heart failure subjects. Incalculable values among patients indicate more severe disease state. BRSSY-incidence does separate healthy and diseased population, the missing BRSSY-incidence values are related to increased sympathetic activity. Orv Hetil. 2021; 162(3): 91–98.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Kalincsák, Péter Gőcze, Noémi Bohonyi, Nikoletta Bárdos, Miklós Koppán, Krisztina Kovács, Gábor Lénárd Toller, Melinda Csima, and Szilárd Papp

Absztrakt:

Bevezetés: A méhtestrák a fejlett országokban a leggyakoribb invazív nőgyógyászati daganat. A legjobb túlélési eredmények a tumor műtéti eltávolítása után várhatók, ezért a komplex ellátás célja a lokálisan és lokoregionálisan előrehaladott betegség reszekábilissé tétele. Célkitűzés: A jelen közleményben azt vizsgáljuk, hogy a neoadjuváns kemoterápiával kezelt és műtéten átesett betegek teljes túlélése jobb-e a csak sugárkezelést kapott páciensekéhez képest. Módszer: 2015. január és 2018. december között 28, lokálisan, illetve lokoregionálisan előrehaladott, primeren irreszekábilis, magas kockázatú méhtesttumoros betegnél végeztünk neoadjuváns szisztémás kezelést paklitaxel-karboplatin alkalmazásával. Ezt követően radikális hysterectomia, kétoldali petefészek-eltávolítás történt lymphadenectomiával. Eredmények: A 6 ciklus kemoterápia után készült kontroll-MR-vizsgálat minden esetben méretbeli csökkenést igazolt. Minden betegnél véghez vihető volt a teljes tumoreltávolítás. A szövettani leletek alapján 4 páciens esetében igazolódott maradék tumor az eltávolított nyirokcsomókban. A 2 éves túlélési arány 65,5%, a 2 éves progressziómentesség 66,1% volt. A medián teljes túlélés 16,5 hónap volt. Mindegyik érték jobbnak bizonyult a csak sugárkezelést kapó csoportnál. Következtetés: A neoadjuváns kezelés hatékony módja lehet a reszekabilitás feltételeinek megteremtésében, ami túlélésbeli előnnyel járhat. A komplex ellátás ellenére a betegek túlélése továbbra is szerény. Orv Hetil. 2020; 161(11): 425–433.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Zoltán Mátrai, János Papp, Csaba Polgár, Erika Hitre, István Köves, Edit Oláh, Judit Andi, Andrea Kiss, István Vámosi Nagy, László Tóth, and Zsolt Orosz

Absztrakt

A Gardner-syndroma a familiaris adenomatosus polyposis klinikai altípusa, autosomalis dominánsan öröklődő betegség, amelyet a gastrointestinalis traktus polyposisa és extraintestinalis elváltozások jellemeznek, mint multiplex osteomák, valamint bőr- és lágyrésztumorok. A Gardner-syndromához társuló desmoid tumorok terápiás kihívást jelenthetnek. A szerzők egy 17 éves nőbeteg esetét mutatják be, akinél a Gardner-syndroma a lumbalis régió agresszív desmoid tumorával jelent meg. A beteget a 80 hónapos utánkövetés során sebészileg, non-steroid gyulladáscsökkentőkkel, tamoxifennel és sugárterápiával kezeltük. Következtetésként elmondhatjuk, hogy familiaris adenomatosus polyposisban vagy Gardner-syndromában a desmoid tumorok megjelenése megelőzheti a betegség gastrointestinalis manifesztációját. Az ilyen betegeknél genetikai vizsgálatot és colonoscopiát kell végezni, megelőzendő a későbbi colorectalis rosszindulatú daganat kialakulását. A desmoid tumor multidisciplinaris kezelést igényel.

Restricted access
Clinical and Experimental Medical Journal
Authors: Alajos Pár, Péter Kisfali, Béla Melegh, István Tornai, Judit Gervain, Ferenc Szalay, Márta Varga, Mária Papp, János Schuller, Anna Tusnádi, János Fehér, Gabriella Lengyel, Zsuzsanna Nemes, Zoltán Péterfi, Béla Hunyady, Áron Vincze, and Gabriella Pár

Abstract

Background

Since the clearance of hepatitis C virus (HCV) infection depends on the cytokines which are under genetic control, we have studied genetic polymorphisms of two pro-inflammatory interleukin-28B (IL-28B) (also named as interferon λ-3) and lymphotoxin-A (LT-A) as well as of one anti-inflammatory cytokine interleukin-10 (IL-10) genes in patients with HCV infection. We examined the allele frequencies of these genes in HCV patients as compared with healthy controls, and determined their association with sustained virological response (SVR) on PEG-IFN α-2a + ribavirin (RBV) (P/R) treatment, to assess the predictive value of these genetic variants. A total of 292 chronic HCV genotype 1 infected patients and 104 healthy controls have been studied. The samples were genotyped using PCR-RFLP and ABI Taqman genotyping assay.

Results

IL-28B — The C/C genotype in HCV patients occurred with lower frequency than in healthy controls (28.11% vs. 51.92%, p = 0.0001, OD 2.76), suggesting a protective role of this variant. At the same time, P/R treated patients with this C/C genotype achieved SVR at a higher rate, than those who have TT genotype (54.34% vs. 29.16%, p = 0.0447, OD 2.86). LT-A A252G — The frequency of A/A genotype did not differ between HCV patients and controls, but G/G homozygosity was found at a reduced rate in non-treated subgroup of HCV patients as compared to controls (2.91% vs. 9.90%, p = 0.041, OR 3.66). The G/G genotype seemed to be a predictor of SVR versus A/A genotype: SVR occurred in G/G pts 54.54% versus 44.94% in AA cases (not significant, NS). IL-10R 1087 — The G/G genotype in HCV patients occurred with lower frequency than in controls (37.15% vs. 52.74%, p = 0.00957, OD 1.89). G/G harboring patients showed higher SVR than patients with A/A genotypes (41.26% vs. 28.57%) (NS).

Conclusion

We have found that IL-28B C/C genotype was a protective genetic variant and a predictor of SVR in chronic HCV infection. Furthermore, our data suggest that presumable predictors may also be both IL-10 and LT-A gene polymorphisms; however, that needs to be confirmed by studies with a larger number of HCV patients.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Alajos Pár, Gabriella Pár, István Tornai, Ferenc Szalay, Dalma Várszegi, Edit Fráter, Mária Papp, Gabriella Lengyel, János †Fehér, Márta Varga, Judit Gervain, János Schuller, Zsuzsanna Nemes, Zoltán Péterfi, Anna Tusnádi, Béla Hunyady, Attila Haragh, Zsolt Szinku, László Pálinkás, Tímea Berki, Áron Vincze, Péter Kisfali, and Béla Melegh

Bevezetés: Krónikus hepatitis C-vírus-fertőzésben a citokineket kódoló génvariánsok szerepének kutatása az érdeklődés előterébe került. Célkitűzés: A szerzők krónikus hepatitis C-vírus-fertőzöttekben vizsgálták az IL28B-polimorfizmusok előfordulását és az egyes variánsok hatását az interferonalapú antivirális kezelés kimenetelére. Meghatározták az összefüggést az IL28B genotípusok és a betegek perifériás vérében az aktivált monocyták és lymphocyták Th1/Th2 citokin termelése között. Módszer: A genetikai tanulmányba 748 krónikus hepatitis C-vírus-fertőzött egyént vontak be. Közülük 420 beteget kezeltek pegilált interferon alfa 2a/2b injekcióval és per os ribavirinnel 24–72 héten át. A kezelés utáni követési időszak tartama 24 hét volt. A peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegek közül 195 (46,4%) ért el tartós virológiai választ, vagyis 24 héttel a kezelés befejezése után hepatitis C-vírus-RNS-negativitást. Kontrollként 105 egészséges egyén szolgált, normális májpróbákkal és negatív hepatitis B- és C-vírus, valamint humán immundeficientiavírus-szerológiával. Genotipizáltak még 475 egészséges roma egyént (230 férfi, 245 nő, átlagéletkor 47±8 év). Az IL28B rs12979860 polimorfizmust Custom Taqman SNP Genotyping Assays (Applied Biosystems, Life Technologies, Foster, CA, USA) segítségével határozták meg. A Th1/Th2 citokinszint-vizsgálatokhoz 40 hepatitis C-vírus-fertőzött beteg TLR-4 ligand lipopoliszacharidával aktivált perifériás vér monocytáinak, valamint PMA+Ionomycin stimulált lymphocytáinak tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2-, interferon-γ-, interleukin-2- és interleukin-4-termelését mérték a sejtek felülúszójában FACS-CBA, Becton–Dickinson-teszttel. Eredmények: Az IL28B rs12979860 CC genotípus hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben kisebb gyakorisággal fordult elő, mint a kontrollban (26,1% vs. 51,4%, OR 0,333, p<0,001), míg a T-allél a betegekben volt gyakoribb (73,9% vs. 48,6%, OR 3,003, p<0,001). Az IL28B CC genotípusú peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegekben a tartós virológiai válasz aránya 58,6%, a CT genotípusúakban 40,8% (OR 2,057, p = 0,002), míg a T-allélt hordozókban 41,8% volt (OR 1,976, p = 0,002). Az aktivált monocyták tumornekrózis-faktor-α-termelése magasabb volt IL28B CC genotípusú betegekben, mint a nem CC genotípusúak esetében (p<0,01). Hasonlóképpen, az aktivált lymphocyták tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2- és interferon-γ-termelése is szignifikánsan magasabb volt IL28B CC-hordozó egyénekben (p<0,01). Következtetések: Az IL28B CC protektív hatású krónikus hepatitis C-vírus-fertőzéssel szemben, és pozitív prediktora a tartós virológiai válasznak az interferonalapú antivirális terápia során. Hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben IL28B CC genotípus esetén fokozott Th1 citokin termelése indukálható a perifériás vér monocytáiban és lymphocytáiban, ami szerepet játszhat a vírus gyors immunológiai kontrolljában és a tartós virológiai válasz létrejöttében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1261–1268.

Open access