Search Results

You are looking at 31 - 40 of 75 items for

  • Author or Editor: Attila Tóth x
  • All content x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Bevezetés: A végstádiumú vesebetegségben szenvedők kezelésében a veseátültetés hosszabb túlélést biztosít, mint a vesepótló kezelések egyéb formái. A recipiens várható túlélését leginkább a magasabb szív-ér rendszeri eredetű halálozás befolyásolja. A transzplantált vese károsodásának leggyakoribb oka az idült allograft-nephropathia. Célkitűzés: A szerzők a recipiens és a beültetett vese hosszú távú túlélésével egyértelmű összefüggést mutató biomarkerek azonosítását tűzték ki célul. Módszer: A retrospektív vizsgálatba 72 beteget vontak be. Meghatározták az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmusát, az enzim aktivitását, a vesefunkciót, valamint a szív morfológiai jellemzőit. Eredmények: Az angiotenzinkonvertálóenzim-gén DD genotípusa egyaránt összefüggést mutatott az idült allograft-nephropathia és a súlyos fokú bal kamrai hypertrophia előfordulásával. A vesefunkció és a szívizom-hypertrophia mértéke között szoros összefüggést találtak. Következtetések: Eredményeik szerint az angiotenzinkonvertálóenzim-gén I/D polimorfizmus ismerete lehetőséget ad a recipiens és a transzplantált vese túlélésének becslésére, a veszélyeztetett betegek azonosítására. Ezeknek a betegeknek a körében szükségesnek tűnik a renin-angiotenzin rendszert gátló gyógyszerek alkalmazása, együttműködésük fenntartása a gyógyszerszedés vonatkozásában. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 938–845.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Hartyánszky, Barna Babik, Krisztina Kádár, Attila Tóth, László Göbölös, and Gábor Bogáts

Absztrakt:

A 30 éves, komplex pulmonalis atresiás betegnél csecsemőkorban az unifokalizálás eldönthetősége miatt exploratio, 10 éves korban rekonstrukciós műtét (kamrai sövényhiány zárása, unifokalizáció, jobb kamra–arteria pulmonalis folytonosságának kialakítása homografttal) történt. A mindkét kamra csökkent működését okozó aortabillentyű-elégtelenség és ascendenstágulat, illetve homograftelégtelenség miatt az aortabillentyű plasztikája, a pulmonalis billentyű, illetve az aorta ascendens és arteria pulmonalis törzs cseréje vált szükségessé. Magyarországon betegünk az első, akinél ilyen redoműtét történt. A műtét sikere igazolja, hogy megfelelő gondozás, diagnosztika (echokardiográfia, MR, CT) mellett az időben történt műtét jó korai és késői eredményt biztosíthat a komplex szívhibás, felnőttkorú betegek számára. Orv. Hetil., 2017, 158(14), 546–549.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: Egy új, számítógép által segített betegminta-asszociációs analízis eredménye szerint a COVID–19 tüneteinek kialakításában kiemelt tényezőként jelenik meg a bradikinin. Eszerint a bradikinin lebontása lelassul az angiotenzinkonvertáló enzim aktivitásának csökkenése miatt, ami jelentősen megemelkedő bradikininszinthez vezet a tüdőben. Nem merült fel azonban a véralvadási faktorok lehetséges szerepe a „bradikininviharban”, annak ellenére, hogy az idősebb cardiovascularis betegekben aktiválódó XII-es faktor és a C1-észteráz-inhibitor (C1INH) alacsony szintje nagy mennyiségű bradikinin képződéséhez vezethet. Módszer: Átfogó irodalmi áttekintés. Eredmények: 1) A vírus által fertőzött, sérült endotheliumsejtek felülete az a hely, amellyel érintkezve elindulhat a XII-es véralvadási faktor aktivációja – ez serkenti a prekallikrein/kallikrein/kinin rendszert, és bradikininképződést okoz. Ez a folyamat megtörténik a súlyos vese- és tüdőkárosodást okozó hantavírus-fertőzésekben. 2) Idős betegekben az atherosclerosis miatt többszörösen sérült, merev, „stiff” erek endotheliumfelszínein jóval magasabb lehet a XII-es faktor kontakt úton történő aktivációja, mint a fiatal egyének ereiben. Ez a tény egyik oka lehet az idős, cardiovascularis betegek körében tapasztalt magasabb halálozásnak. Következtetés: Az aktivált XII-es véralvadási faktor célzott gátlása újabb gyógyítási lehetőség lehet a SARS-CoV-2-fertőzött idős betegekben. Jelenleg már hatásosnak bizonyult a bradikininképzést gátló C1INH-nak, továbbá a bradikininreceptor-gátlóknak az adása is. Orv Hetil. 2020; 161(50): 2099–2103.

Summary. Introduction: Bradykinin was implicated in a new complex model of pathomechanism leading to the symptoms of COVID-19 created by a computer-assisted association analysis. According to this model, the decrease in angiotensin-converting enzyme expression leads to impaired bradykinin elimination and subsequent enrichment in the lungs. However, there is no mentioning of the importance of blood coagulation factor XII in increased bradykinin production, in spite of its age-dependent activation and the lower level of C1-esterase inhibitor (C1INH). Activated factor XII may be an important contributor to the “bradykinin storm” in elder cardiovascular patients. Method: Literature review. Results: 1) Activation of the coagulation factor XII on the surface of SARS-CoV-2 infected endothelial cells may trigger the prekallikrein/kallikrein/kinin system producing bradykinin. Such process is taking place in hantavirus infections causing severe lung and kidney damages. 2) The endothelial system is dysregulated in elderly patients, resulting in potentially higher factor XII activities on the surface of damaged endothelial cells in the stiffened arteries. This can contribute to the higher mortality rates in the elderly. Conclusion: The targeted inhibition of activated blood coagulation factor XII may represent a new therapeutic target for COVID-19, especially for elder patients. Recently, beneficial results have already been observed by the clinical applications of recombinant C1INH and bradykinin receptor antagonists. Orv Hetil. 2020; 161(50): 2099–2103.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztina Kádár, Erzsébet Nagy, Krisztina Gál, Valéria Oprea, István Hartyánszky, Georgina Gyarmati, Attila Tóth, and Zita Sikos

A natriuretikus peptid mérés kamra diszfunkciót jelző szerepe már bizonyítást nyert, felnőttkori alkalmazásáról már hazánkban is beszámoltak. Célunk volt a gyermekkori BNP vizsgálataink klinikai szerepének felmérése, melyet 107 gyermekben történt 157 mérés adatai alapján értékeltünk, szisztémás jobb kamra, illetve bal kamra funkció megítélésére. Célunk volt továbbá a BNP és az MRI vizsgálattal és echocardiographiás módszerrel mért kamra funkció paraméterek összevetése. Betegek: életkor 4 hó-20 év, átl.: 12,5 év. Betegcsoportok: I. Senning műtött nagyértranspositiós, II. dilatatív és III. hypertrophiás cardiomyopathiás és IV. aorta insufficientiában szenvedő betegek. Módszerek: BNP mérés elektrokemilumineszcenciás (Elecsys-10 Roche) módszerrel, a kamra volumeneket és EF értéket MRI volumetriás (MASS–Medis software) meghatározással értékeltük, echocardiographiával a standard M-mode mérések mellett totál ejectiós izovolumetriás (TEI) index indexet határoztunk meg. Eredmények: a BNP érték szignifikánsan magasabb volt az összes betegségcsoportban a normál értékhez képest: I. csoport: 318 ± 285 pg/ml, p < 0,01, II. csoport: 7262 ± 10970 pg/ml, p < 0,001, III. csoport: 1558 ± 2765 pg/ml, p < 0,01, IV. csoport: 1076 ± 2791 pg/ml, p < 0,001, vs 58 ± 31 pg/ml. A BNP korrelált az MRI JK EF értékkel (r: –0,51, p < 0,05) és TEI index-szel (0,43 ± 0,18) p < 0,05. Sebészi vagy 3 hetes gyógyszeres kezelés után a BNP szignifikáns csökkenését igazoltuk. 4 beteg halt meg a vizsgálati időszak alatt, mindegyiknek az adott betegségcsoportban a legmagasabb értékű volt a BNP szintje. Konklúzió: A BNP mérés egy hasznos, prognosztikai értékű biomarker a kamra funkció monitorizálásában gyermekekben. A BNP tükrözi a szisztémás jobb kamra funkció károsodását Senning műtött nagyértranspositiós betegekben, ahol a komplex jobbkamrai geometria miatt különösen nehéz a jobb kamra funkció megítélése. Emiatt ajánljuk a BNP sorozatos mérését ezen betegcsoportokban.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Szabolcs, Gábor Veres, Tivadar Hüttl, Gábor Bíró, Attila Tóth, Zoltán Szeberin, Mária Windisch, and György Acsády

Közleményünkben egy nagy, az aorta ascendesben elhelyezkedő – szisztémás embolizációt okozó – lebegő thrombus sikeres eltávolításáról számolunk be. Diagnózisához felhasználtuk az echokardiográfiát, a komputertomográfiát (CT), az angiográfiát és a kardiális mágneses rezonancia (CMR) vizsgálatot. Szokatlan, az adott helyzetre kidolgozott sebésztechnikai megoldással távolíthattuk el a bal coronaria szájadéktól 2 cm-re disztálisan elhelyezkedő, nagy méretű, szabadon lebegő thrombust. A normotermiában elvégzett rövid keringésmegállítás biztonságát az izolált agyi perfúzió biztosította. A beteget a műtétet követő hetedik napon, eseménytelen posztoperatív szak után bocsátottuk el.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Tőke, Attila Patócs, Péter Gergics, Rita Bertalan, Miklós Tóth, Károly Rácz, and Zsolt Tulassay

Régóta ismert, hogy az ionos kalcium fontos sejten belüli másodlagos hírvivő szerepet tölt be. Az utóbbi 15 évben megismert kísérletes vizsgálatok és klinikai tanulmányok eredményei alapján az is egyértelművé vált, hogy az ionos kalcium elsődleges jelként is működik: az extracelluláris kalciumion egy G-fehérjéhez kapcsolódó sejtfelszíni receptort aktivál, amit kalciumérzékelő receptornak neveztek el. A szerzők összefoglalják a kalciumérzékelő receptor szerepét a kalciumhomeosztázis fenntartásában, ismertetik a receptor működésének szövetspecifikus sajátosságait és azokat a kórképeket, amelyek a kalciumérzékelés zavarával járnak. A kalciumérzékelő receptor génjének funkcióvesztést vagy fokozott működést okozó csírasejtes mutációi hyper- vagy hypocalcaemiával járó öröklődő betegségeket váltanak ki. Az inaktiváló hatású mutációk heterozigóta formában familiáris hypocalciuriás hypercalcaemiát, míg homozigóta formában a gyakran életet veszélyeztető újszülöttkori hyperparathyreosist okozzák. Az autoszomális domináns hypocalcaemia hátterében aktiváló mutációk állnak. A szerzők összefoglalják ezeknek a betegségeknek a klinikai és laboratóriumi jellemzőit és a kezelés lehetőségeit. Áttekintik azokat a molekuláris folyamatokat, amelyek primer és szekunder hyperparathyreosisos betegekben hibás kalciumérzékelést váltanak ki, valamint azokat a klinikai vizsgálatokat, amelyek a kalciumérzékelő receptorgén genetikai variációinak funkcionális következményeiről számolnak be.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Miklós Tóth, Nikolette Szücs, Zsuzsa Jakab, Attila Doros, Zoltán Nemes, and Károly Rácz

A szerzők 56 éves férfi kórtörténetét ismertetik, aki visszatérő epigastrialis fájdalom miatt fordult orvoshoz. A klinikai vizsgálatok 4 cm átmérőjű pancreasfej-daganatot és szoliter májáttétet igazoltak. A sebészileg eltávolított daganat szövettani vizsgálata közepesen differenciált neuroendokrin carcinomát igazolt, a Ki-67-index közepes fokú proliferatív aktivitást jelzett. Rövid ideig tartó kemoterápia, valamint interferon- és szomatosztatinanalóg-kezelés ellenére a daganatos betegség gyorsan haladt előre. Octreotid-szcintigráfia bőséges szomatosztatinreceptor-expresszióra utalt, a primer és az intrahepaticus áttéti daganatokban is. Külföldi gyógyintézetben 9 hónapon belül 3 alkalommal történt 90Y-DOTATOC kezelés (3×200 mCi), amelyek után úgynevezett kevert terápiás választ tapasztaltak. A betegség első 33 hónapjában hormonális aktivitásra utaló tünetet nem tapasztaltak. A rosszindulatú daganatos betegség kórismézését követően 34 hónappal a képalkotó vizsgálatok és a kromogranin-A-meghatározás a betegség gyors progresszióját jelezte. Gyakori és súlyos hypoglykaemiás rosszullétek jelentkeztek, a széruminzulin- és C-peptid-meghatározás hyperinsulinismust igazolt. Ekkor a szomatosztatinanalóg-kezelést diazoxid adásával egészítettük ki, ezt azonban fokozódó vízvisszatartás miatt fel kellett függeszteni. A hypoglykaemiát bőséges szénhidráttartalmú étrend és folyamatos intravénás glükózbevitellel lehetett uralni. További terápiás beavatkozásként az intrahepaticus tumor ismételt kemoembolizációs kezelésére is sor került, ez azonban csak rövid ideig tartó eredményt hozott, és a beteg elhunyt. A boncolást követő szövettani és immunhisztokémiai vizsgálat megerősítette az inzulintermelő metasztatikus neuroendokrin carcinoma diagnózisát. Orv. Hetil., 2011, 152, 398–402.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zita Pánczél, Levente Sára, Péter Tóth, Márta Hubay, Éva Keller, Zoltán Langmár, and Attila Pajor

Az aortadissectio ritka kórkép. A 40 évnél fiatalabb nőkben kialakuló aortadissectiók 50%-a várandósság alatt jelentkezik. A szerzők közleményükben a terhesség harmadik trimeszterében járó multipara esetét ismertetik, akinél hirtelen halál következett be, amelynek hátterében az aorta ascendens rupturáját igazolta a boncolás. Az esetet érdekessé teszi, hogy a beteg családjában már előfordult hasonló megbetegedés. A szerzők ismertetik a tüneteket, a háttérben álló esetleges genetikai eltéréseket és áttekintik a nemzetközi irodalomban előforduló hasonló eseteket is. Orv. Hetil., 2011, 152, 929–933.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Trudy Scalise, Andrea Győrffy, István Tóth, Dávid Kiss, Virág Somogyi, Gréta Goszleth, Tibor Bartha, László Frenyó, and Attila Zsarnovszky

Oestrogen (E2) and thyroid hormones (THs) are key regulators of cerebellar development. Recent reports implicate a complex mechanism through which E2 and THs influence the expression levels of each other’s receptors (ERs and TRs) to precisely mediate developmental signals and modulate signal strength. We examined the modulating effects of E2 and THs on the expression levels of their receptor mRNAs and proteins in cultured cerebellar cells obtained from 7-day-old rat pups. Cerebellar granule cell cultures were treated with either E2, THs or a combination of these hormones, and resulting receptor expression levels were determined by quantitative PCR and Western blot techniques. The results were compared to non-treated controls and to samples obtained from 14-day-old in situ cerebella. Additionally, we determined the glial effects on the regulation of ER-TR expression levels. The results show that (i) ER and TR expression depends on the combined presence of E2 and THs; (ii) glial cells mediate the hormonal regulation of neuronal ER-TR expression and (iii) loss of tissue integrity results in characteristic changes in ER-TR expression levels. These observations suggest that both E2 and THs, in adequate amounts, are required for the precise orchestration of cerebellar development and that alterations in the ratio of E2/THs may influence signalling mechanisms involved in neurodevelopment. Comparison of data from in vitro and in situ samples revealed a shift in receptor expression levels after loss of tissue integrity, suggesting that such adjusting/regenerative mechanisms may function after cerebellar tissue injury as well.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Péter Csébi, Csaba Jakab, Katalin Jánosi, Boglárka Sellyei, Tamás Ipolyi, Zoltán Szabó, Attila Arany-Tóth, and Tibor Németh

A clinicopathological case study of vertebral osteomyelitis caused by Pasteurella canis in a 2.5-year-old male Jack Russell Terrier is presented. The case was characterised by a chronic course with signs of spinal pain and acute paraplegia. The diagnosis was established by radiography, myelography, post-myelographic CT examination, and laboratory tests including routine blood work and cerebrospinal fluid (CSF) cytology, and confirmed by postmortem pathological and microbiological examinations. Diagnostic imaging showed severe osteolysis, ventral spondylosis and spinal cord compression at the 4th and 5th lumbar vertebrae. The blood tests revealed mild leukocytosis and anaemia, while CSF cytology showed lymphocytic and mononuclear pleocytosis. Necropsy demonstrated severe osteomyelitis and meningomyelitis, but the source of infection could not be established. To the authors’ knowledge, this is the first description of canine vertebral osteomyelitis caused by this organism.

Restricted access