Search Results

You are looking at 51 - 60 of 75 items for

  • Author or Editor: Attila Tóth x
  • All content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: Orsolya Huszár, József Baracs, Mariann Tóth, László Damjanovich, Róbert Kotán, György Lázár, Eszter Mán, Gellért Baradnai, Attila Oláh, Zoltán Benedek-Tóth, Sándor Bogdán-Rajcs, Péter Zemanek, Tibor Oláh, Krisztián Somodi, Mihály Svébis, Tamás Molnár, and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A sebészeti sebgyógyulási zavar (Surgical Site Infection, SSI) a harmadik leggyakoribb nosocomialis fertőzés, az összes infekciót tekintve megközelíti a 14–16%-ot. A jelentős költségvonzattal is járó magas infekciós ráta javítása, valamint a triclosannal bevont varrófonalakról szóló pozitív nemzetközi tanulmányok arra ösztönöztek, hogy randomizált vizsgálat keretében győződjünk meg a triclosan hatásosságáról – a magas infekciós rátájú – colorectalis műtétek kapcsán. Módszer: Hét sebészeti osztály bevonásával indítottuk prospektív, randomizált, multicentrikus vizs-gálatunkat, mely során triclosannal bevont (PDS plus®), valamint azonos anyagból készült, nem bevont varróanyag (PDS II®) hasfali varratként való összehasonlítását végeztük a sebfertőzés gyakoriságát illetően elektív colorectalis műtéteket követően. A vizsgálat alapvető célja a posztoperatív sebinfekció jelenlétének, az azt kiváltó kórokozók törzseinek, valamint az SSI okozta többletköltségeknek a meghatározása volt. Eredmények: 485 beteget randomizáltunk, ebből 47 (12,5%) esetben fordult elő SSI, 23 (12,23%) beteg a triclosanos csoportból (n = 188), 24 (12,18%) beteg pedig a nem bevont csoportból (n = 197) került ki (p = 0,982). 13 (27,66%) betegnél alakult ki késői sebgyógyulási zavar, ebből 4 (8,51%) esetben a triclosanos fonalat és 9 (19,15%) esetben a nem bevont fonalat (p = 0,041) alkalmaztuk. Nem találtunk különbséget a colon- és a rectumműtéteket követő SSI aránya között. Következtetések: A triclosan Gram-pozitív baktériumok elleni, korábbi tanulmányokban bizonyított hatását – a kis esetszám miatt – nem tudtuk bizonyítani. Szintén nem tudtunk igazolni a triclosan hatékonyságát a Gram-negatív colonflóra esetében sem. A retrospektív vizs-gálatunkhoz viszonyítva sebinfekciós eredményeink 50%-os javulást mutattak, függetlenül attól, hogy a PDS loop be volt-e vonva triclosannal, vagy sem. Az SSI előfordulásának szempontjából az operatív faktorok lényegesebbnek bizonyultak, mint a beteg rizikófaktorai/kísérőbetegségei. Tanulmányunk igazolta, hogy az SSI megnyújtja a hospitalizációt, és jelentősen növeli a kezelési költségeket.

Restricted access
Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae
Authors: Szabolcs Czifra, Attila Kreiter, Éva Kovács-Széles, Mária Tóth, Orsolya Viktorik, and Beáta Tugya

This paper deals with the archaeological material of a Scythian Age settlement excavated near Nagytarcsa in 2007. Located on the higher terrace of a stream, the site represents a characteristic lowland, hamlet-like settlement of the Vekerzug culture, where animal husbandry played an important role in subsistence. Based on diagnostic ceramic finds and radiocarbon dating the settlement can be assigned to the Ha D2 period. The archaeological description, as well as the evaluation of settlement features and finds, is supplemented with a detailed petrographic analysis with an emphasis on wheel-thrown and Hallstatt type ceramics. The petrographic and geochemical analysis of the sherds and sediments collected on the site aim to confirm archaeological interpretations in order to determine the provenance of the ceramics and to assess whether their technological characteristics suggest specialization in production.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Virág Somogyi, Tamás L. Horváth, István Tóth, Tibor Bartha, László Vilmos Frenyó, Dávid Sándor Kiss, Gergely Jócsák, Annamária Kerti, Frederick Naftolin, and Attila Zsarnovszky

Thyroid hormones (THs) and oestrogens are crucial in the regulation of cerebellar development. TH receptors (TRs) mediate these hormone effects and are regulated by both hormone families. We reported earlier that THs and oestradiol (E2) determine TR levels in cerebellar cell culture. Here we demonstrate the effects of low concentrations (10–10 M) of the endocrine disruptor (ED) bisphenol A (BPA) on the hormonal (THs, E2) regulation of TRα,β in rat cerebellar cell culture. Primary cerebellar cell cultures, glia-containing and glia-destroyed, were treated with BPA or a combination of BPA and E2 and/or THs. Oestrogen receptor and TH receptor mRNA and protein levels were determined by real-time qPCR and Western blot techniques. The results show that BPA alone decreases, while BPA in combination with THs and/or E2 increases TR mRNA expression. In contrast, BPA alone increased receptor protein expressions, but did not further increase them in combination with THs and/or E2. The modulatory effects of BPA were mediated by the glia; however, the degree of changes also depended on the specific hormone ligand used. The results signify the importance of the regulatory mechanisms interposed between transcription and translation and raise the possibility that BPA could act to influence nuclear hormone receptor levels independently of ligand–receptor interaction.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Bajzik, Anett Tóth, Tamás Donkó, Péter Kovács, Dávid Sipos, Attila András Pandur, Mariann Moizs, Janaki Hadjiev, Imre Repa, and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az ionizáló sugárzást használó keresztmetszeti képalkotó modalitások alkalmazása során kiemelt szerepe van a pácienseket érő sugárdózis mennyiségének. A betegeket érő sugárterhelés csökkentésére fókuszálva fontos felmérni a különböző dóziscsökkentő technikák adta lehetőségeket a sugárvédelem optimális megvalósítása céljából a képminőség minél magasabb szinten tartása mellett. Módszer: Kutatásunk során az intézetünkben használt iteratív képrekonstrukciót (SAFIRE) és a szűrt visszavetítéses rekonstrukciót (FBP) alkalmazó CT-berendezések sugárterhelését és képminőségét hasonlítottuk össze. Vizsgálatunkban prospektív módon 2017. február–április intervallumban 105 beteg képanyagával dolgoztunk. A CT-vizsgálatok során a beteget érő effektív dózis került meghatározásra a dózis-hossz szorzat (DLP) és a dóziskonverziós együttható szorzataként. A képminőség értékeléséhez manuális terület kijelölés (ROI-) alapú adatfelvételt követően jel-zaj arányt (SNR) számoltunk. A statisztikai elemzést egymintás t-próbával és Wilcoxon-teszttel végeztük el. Eredmények: Az effektív dózis iteratív rekonstrukciót alkalmazva szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) volt natív és kontrasztanyagos hasi, illetve kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálat esetén, továbbá a betegeket ért összes effektív dózis tekintetében is. A felvételek zajtartalma natív és kontrasztanyagos hasi CT-vizsgálat során szignifikánsan alacsonyabb (p<0,001) értékeket mutatott az iteratív rekonstrukcióval készült képek esetén. A kontrasztanyagos mellkasi CT-vizsgálatok során szignifikáns eltérés nem mutatkozott a kétféle eljárással készült képek zajtartalma között (p>0,05). Következtetés: Az ismételt CT-vizsgálaton átesett betegek körében szignifikáns dóziscsökkentés vált lehetővé az iteratív képrekonstrukció alkalmazásával, a képminőség megtartása mellett. A képek zajtartalma egy régió vizsgálatánál sem volt szignifikánsan magasabb az iteratív rekonstrukció alkalmazásakor a szűrt visszavetítéses rekonstrukcióhoz képest, így felmerül a további dóziscsökkentés lehetősége optimális képminőség megőrzése mellett. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1387–1394.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Árpád Kovács, Dávid Sipos, Gábor Lukács, Zoltán Tóth, Tímea Vecsera, András Kedves, Zsolt Cselik, Attila András Pandur, Gábor Bajzik, Imre Repa, and Janaki Hadjiev

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Jelen kutatásunk célja a komplex onkológiai ellátás keretében PET/CT alapú 3D-sugárkezelésben részesült betegek klinikai staging N és M változásainak vizsgálata volt a konvencionális keresztmetszeti képalkotó staging információkhoz viszonyítva. Vizsgáltuk a PET/CT detektálta második tumorok jelenlétét, illetve a többletinformációk terápiás döntésekre gyakorolt hatását is. Módszer: 2015. 01. 01. és 2016. 11. 30. között a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központjának Onkoradiológiai Intézetében, onkológiai indikáció szerint 192, PET/CT alapú besugárzástervezésre került beteg anyagát dolgoztuk fel retrospektív módon. Minden beteg hagyományos keresztmetszeti, valamint tervezési PET/CT vizsgálatban részesült. A betegek klinikai N- és M-staging-besorolását az American Joint Committee on Cancer (AJCC) és a Union of International Cancer Control (UICC) rendszere alapján végeztük el. Eredmények: Az N- és M-stádiumokat külön elemezve azt tapasztaltuk, hogy a PET/CT alapján a kiindulási képalkotón alapuló N-stádium 77 esetben, az M-stádium pedig 31 esetben változott meg. Összességében a PET/CT vizsgálat 68 betegnél eredményezte a magasabb klinikai stádiumba sorolást, és 14 esetben alacsonyabb klinikai stádium került megállapításra. A kezelési tervben a betegek 9%-ánál történt változás, és az esetek 20%-ában az N-status változása a sugárkezelés kezelési céltérfogatának kiterjesztését vonta maga után. 15 betegnél addig fel nem ismert másodlagos tumor került leírásra. Következtetés: Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a konvencionális keresztmetszeti staging képalkotásnak az indikált lokalizációkban PET/CT-vel történő kiegészítése pontosabb klinikai N- és M-stádium-besorolást tesz lehetővé, és jelentős mértékben képes befolyásolni a terápiás döntéseket. A PET/CT adta információ ugyancsak komoly segítséget nyújt az okkult második tumorok felismerésében. Intézetünk eredményei harmonizálnak az irodalomban fellelhető nemzetközi adatokkal. Orv Hetil. 2018; 159(39): 1593–1601.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Márton Doleschall, Dóra Török, Katalin Mészáros, Andrea Luczay, Zita Halász, Krisztina Németh, Nikolette Szücs, Róbert Kiss, Judit Tőke, János Sólyom, György Fekete, Attila Patócs, Péter Igaz, and Miklós Tóth

Absztrakt:

A congenitalis adrenalis hyperplasiát 7 monogénes genetikai betegség összességének tekintjük, melyekből az egyik a szteroid-21-hidroxiláz-deficientia. A congenitalis adrenalis hyperplasia összes kóroki génje a mellékvese szteroidogenezisében vesz részt. A szteroid-21-hidroxiláz-deficientia autoszomális recesszív betegség, amelyért a szteroid-21-hidroxilázt kódoló gén mutációi a felelősek. A szteroid-21-hidroxiláz gén mutációi a congenitalis adrenalis hyperplasiás esetek 95%-át okozzák. Bár az enyhe tünetekkel együtt járó nem-klasszikus szteroid-21-hidroxiláz-deficientiát ritkán diagnosztizálják, a klasszikus szteroid-21-hidroxiláz-deficientia az aldoszteron- és a kortizolelválasztás elégtelensége miatt életveszélyes sóvesztő és adrenalis krízissel járhat együtt. A klasszikus típus élethosszig tartó szteroidpótlást igényel, amely cushingoid mellékhatásokkal járhat együtt, illetve a betegség talaján jellemző komorbiditások szintén kialakulhatnak. A betegek életminősége csökkent, mortalitásuk többszöröse a betegségben nem szenvedő populációnak. A betegség diagnosztikája, következményei és a betegek egész életét végigkísérő klinikai ellátás multidiszciplináris megközelítést kíván: a gyermekgyógyászat, a belgyógyászat, az endokrinológia, a laboratóriumi medicina, a genetikai diagnosztika, a sebészet, a szülészet-nőgyógyászat és a pszichológia szakembereinek együttes munkáját igényli. Orv Hetil. 2018; 159(7): 269–277.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Beatrice Balog, Judit Tőke, Kálmán Róna, Nikolette Szücs, Péter Igaz, Péter Pusztai, Beatrix Sármán, Edit Gláz, Róbert Kiss, Attila Patócs, Károly Rácz, and Miklós Tóth

Bevezetés: A phaeochromocytoma-paraganglioma szindróma laboratóriumi kórismézése jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi két évtizedben. Célkitűzés: Jelen vizsgálat célja, hogy retrospektív elemzéssel bemutassa és értékelje a Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinikán 1993–2013 között diagnosztizált phaeochromocytomás/paragangliomás betegek klinikai és laboratóriumi adatait. Módszer: A vizeletkatecholaminokat és metabolitjaikat nagy felbontású folyadékkromatográfiát követő elektrokémiai detektálással mérték 155 phaeochromocytoma-paraganglioma szindrómás (28,4%-uk örökletes hátterű) betegben és 170 nem phaeochromocytomás egyénben. A szérum-chromogranin-A-t immunradiometriás módszerrel vizsgálták. Eredmények: A 24 órás gyűjtött vizeletben a frakcionált metanephrinek szenzitivitása (93,2%) és specificitása (87,0%) meghaladta a katecholaminok (90,9% és 85,7%) és a szérum-chromogranin-A-meghatározás (88,7%, illetve 77,5%) hasonló értékeit. A vizeletnormetanephrin, illetve a szérum-chromogranin-A pozitív összefüggést mutatott a daganatátmérővel (r = 0,552, p<0,0001, illetve r = 0,618, p<0,0001). Következtetések: Az eredmények a vizelettel ürülő katecholaminmetabolitok meghatározásának jelentőségét igazolják a phaeochromocytoma-paraganglioma diagnosztikájában. A vizeletnormetanephrin és a szérum-chromogranin-A segíthet a tumortömeg és a progresszió megítélésében. Orv. Hetil., 2015, 156(16), 626–635.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Doros, Balázs Nemes, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zsuzsa Gerlei, Andrea Németh, Erika Hartmann, Pál Deák, János Fazakas, Szabolcs Tóth, and László Kóbori

A májátültetés rutinszerűen, jó eredménnyel alkalmazott eljárás a végstádiumú májelégtelenség kezelésében. A transzplantáció után kialakuló éreredetű szövődmények közül a legritkább a májkapuér-szűkület. Ennek intervenciós radiológiai megoldását mutatjuk be három eset kapcsán. Célkitűzés: A portalis véna szűkületének sebészi kezelése kockázatos, különösen a korai poszttranszplantációs időszakban. Az intervenciós radiológiai beavatkozások általában kis megterheléssel, kevés szövődménnyel alkalmazhatók. Célunk bemutatni a percutan transhepaticus fémstentbehelyezés biztonságosságát, eredményességét. Módszer: Háromszázkilencvenhat májátültetés után összesen három esetben (0,07%) észleltük az anasztomózis korai beszűkülését. Ezekben az esetekben ultrahangvezérelt percutan transhepaticus venaportae-punkciót végeztünk vékony tűvel, majd koaxiális tágítókatétert alkalmazva stent behelyezésére alkalmas introducert vezettünk át a májszöveten. A szűk anasztomózisba nitinol (2 esetben), illetve acél (1 esetben) öntáguló fémstentet helyeztünk. Az introducer eltávolítása közben a parenchymás járatot egy alkalommal embolizációs spirállal, egyszer pedig sebészi szivacsrészecskékkel embolizáltuk. A harmadik esetben embolizáció nem történt. Eredmények: A kezelés mindhárom esetben sikeres volt. A beavatkozással kapcsolatban szövődményt nem észleltünk. Két esetben az indikációt jelentő hasi folyadék mennyiségének csökkenése, egy esetben a nyelőcső-varicositas visszafejlődése jelentette a klinikai kép javulását. Mindhárom esetben ultrahangos és komputeres rétegvizsgálat is igazolta a szűkületek sikeres kezelését. Két beteg a beavatkozás után 10, illetve 39 hónappal jól van. Egy beteget a beavatkozás után egy hónappal többszervi elégtelenség miatt elvesztettünk. Következtetés: A venaportae-anasztomózis szűkületeinek kezelésére a percutan transhepaticus kanülálás és öntáguló fémstent behelyezése biztonságosan és sikeresen alkalmazható.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Mondok, Miklós Tóth, Attila Patócs, Nikolette Szücs, Péter Igaz, Péter Pusztai, Sándor Czirják, Gabriella Bekő, Edit Gláz, Károly Rácz, and Zsolt Tulassay

Az acromegalia kezelésére rendelkezésre álló lehetőségek közül a gyógyszeres, elsősorban szomatosztatinanalógokkal történő kezelés jelentősége az utóbbi évtizedben számottevően megnőtt. Célok: Jelen közlemény a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának, II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján az elmúlt 10 évben acromegalia miatt szomatosztatinanalóg kezelésben részesült betegek kezelési eredményeit foglalja össze. Betegek és módszerek: A szerzők 1–7 éven keresztül (átlag±SE 3,1±0,3 év) szomatosztatinanalóg kezelésben részesülő 32 acromegaliás betegben (26 nő és 6 férfi) a szérum-növekedésihormon (GH) és az inzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1) koncentrációját, valamint MR-vizsgálattal a hypophysisadenoma méretének változását elemezték. Primer szomatosztatinanalóg kezelést 10 beteg (7 nő és 3 férfi) kapott, előzetes műtét után 15 beteg (14 nő és 1 férfi), előzetes műtét és sugárkezelés után 7 beteg (5 nő és 2 férfi) részesült szomatosztatinanalóg kezelésben. Eredmények: A szomatosztatinanalóg kezelés bevezetése után 3 hónappal mind a szérum-GH-, mind a kor és nem szerinti referenciatartomány felső határához viszonyított relatív IGF-1-értékek szignifikánsan csökkentek, majd a kezelés további időtartama alatt kisebb átmeneti változásoktól eltekintve a 3 hónap után elért csökkent szinten maradtak. A szérum-GH 15,7±4,9 ng/ml szintről a kezelés végére 5,5±1,4 ng/ml értékre, a relatív IGF-1 204±14%-ról 135±12%-ra csökkent. A kezelés hatékonyságát nem befolyásolta a szomatosztatinanalóg alkalmazását megelőző műtéti vagy műtéti és sugárkezelés. A kezelés végén a betegek 36,7%-ában észleltek biztonságos (<2,5 ng/ml) szérum-GH-szintet, míg a relatív IGF-1-érték a betegek 41,4%-ában érte el a célértéket (<100%). Az MR-vizsgálat a betegek 46%-ában mutatott ki hypophysisdaganat-regressziót, progressziót egyetlen esetben sem észleltek. Következtetések: A szomatosztatinanalóg kezelés hatékony kezelési lehetőséget jelent azoknál az acromegaliás betegeknél, akiknél primer hypophysisműtét a társuló betegségek, illetve szövődmények miatt nem végezhető, vagy a műtét (és sugárkezelés) ellenére a betegség aktivitása fennmarad, vagy a betegség kiújul.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Miklós Pál Dunay, Zsuzsanna Lipcsey, Attila Arany-Tóth, Tibor Németh, Norbert Solymosi, László Venczel, Enikő Nagy, and József Pap-Szekeres

Abstract

Three electrosurgical tissue-sealing devices (EnSeal ETSDRC-01, LigaSure LS1500 and Thunderbeat TB-0535PC) were compared regarding sealing time (ST), maximum working temperature (WTmax) and the total (MTZtotal) as well as the collateral microscopic thermal injury zone (MTZcollat) using laparoscopic handpieces 5 mm in diameter on four types of tissue (liver, mesentery, cross striated muscle and spleen) in an in vivo porcine model. LigaSure had the lowest mean ST in spleen, mesentery, muscle and liver, followed by Thunderbeat and EnSeal with significant differences between all types of tissues and devices. The significantly lowest mean WTmax was obtained for EnSeal in mesentery, muscle and liver. LigaSure and EnSeal operated at the lowest temperature in spleen without a significant difference between them. Thunderbeat produced significantly higher temperature peaks in all cases. The lowest mean MTZtotal was caused by LigaSure and EnSeal in spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Nevertheless, Thunderbeat produced the significantly lowest mean MTZtotal in the liver. EnSeal produced the lowest mean MTZcollat in the liver, followed by LigaSure and Thunderbeat showing significant differences. EnSeal and LigaSure produced the lowest mean MTZcollat in the spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Based on the results of this study, Thunderbeat seems to be more invasive to tissue integrity (even without the activation of the ultrasonic scissor function) than EnSeal or LigaSure, that operate at lower temperatures and were found to cause negligible collateral thermal damage.

Open access