Search Results

You are looking at 51 - 60 of 66 items for

  • Author or Editor: László Pál x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Valentina Kutyifa, Béla Merkely, Zoltán Pozsonyi, Krisztina Hosszú, Szabolcs Szilágyi, György Balázs, Attila Tóth, Pál Sármán, and László Gellér

A primer cardialis tumorok ritka kórképek, amelyek sokszor sokáig tünetmentesek maradhatnak. Az áttétet még nem adó tumor kuratív terápiája a reszekció és a kombinált célzott kemoterápiás kezelés. A legtöbb olyan esetben azonban, amikor a terime már nem reszekálható, szükséges lehet a biopszia elvégzése a pontos szövettani diagnózis felállításához, valamint a terápiás terv kidolgozásához. A következőkben egy 56 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél ismétlődő pericardialis fluidum kivizsgálása során derült fény az intracardialis tumormassza jelenlétére. Az elváltozás nonreszekábilisnak bizonyult, így biopsziát és célzott kemoterápiás kezelést terveztünk. A beteg kisebb megterhelése érdekében a tumormassza-biopsziát nem thoracotomiából, hanem percutan katéteres módszerrel végeztük el. A biopszia pontosságát egy új módszer, az intracardialis ultrahang biztosította. Esetünk jól mutatja, hogy az intracardialis ultrahang vezérelte biopszia hatékony, biztonságos módszer, amely segíti a pontos mintavételt, és a beavatkozás biztonságosságát is növelheti.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Váróczy, Árpád Illés, Emese Kiss, Zoltán Szekanecz, Pál Soltész, Sándor Sipka, Attila Kiss, Miklós Udvardy, Gyula Szegedi, and Margit Zeher

A súlyos, terápiarefrakter poliszisztémás autoimmun kórképek kezelésében alternatíva lehet a nagy dózisú kemoterápia autológ őssejt-szupportációval. A szerzők saját kezdeti tapasztalataik ismertetését tűzték ki célul. Eredmények: A szerzők intézményükben 2006. augusztus és 2007. november között összesen 7 autoimmun beteg őssejt-transzplantációját végezték el: közülük kettő szisztémás lupus erythematosusban, négy rheumatoid arthritisben, egy pedig szisztémás sclerosisban szenvedett. Az őssejt-mobilizálás során cyclophosphamid + kolóniastimuláló faktor terápiát alkalmaztak, a kondicionáló kezelés nagy dózisú cyclophosphamid (200 mg/ttkg) + antithymocyta-globulin (9 mg/ttkg) protokoll szerint történt. A beadott őssejtek valamennyi betegnél sikeresen megtapadtak. Az egyik szisztémás lupus erythematosus miatt gondozott beteget a 46. napon fulmináns cytomegalovirus-infekció miatt elveszítették, a többieknél súlyos szövődmény nem lépett fel. Átlagosan 10 hónapos követésük során az alapbetegségük tartós remisszióba került, és az életminőségükben jelentős javulás következett be. Következtetések: Az autológ őssejtterápia biztonságosan és eredményesen alkalmazható a súlyos autoimmun betegségek válogatott eseteinek kezelésében is.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Mátrai, Gusztáv Gulyás, László Tóth, Ákos Sávolt, Mária Bidlek, Éva Szabó, Pál Pesthy, Csaba Kunos, Alexandra Bartal, and Miklós Kásler

Az összes emlőtumor 5–20%-a centrális elhelyezkedésű. Évtizedeken át, tradicionálisan ezen daganatok sebészi kezelése a mastectomiát jelentette. Az emlőbimbó nagy arányú tumoros érintettsége az emlőbimbó-komplexum radikális sebészi eltávolítását teszi szükségessé. Az onkoplasztikus sebészi technikák jól szelektált esetekben lehetővé teszik, hogy az emlőbimbóval együtt történő radikális centrális quadrantectomiát követően megfelelő esztétikai eredményt érjünk el. Közleményünkben összefoglaljuk a centrális tumorok emlőmegtartó műtéteinek indikációit, technikáit és eredményeit. Orv. Hetil., 151, 2105–2112.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Katalin Lőrinczy, Péter László Lakatos, Miklós Tóth, Ágnes Salamon, Adrienn Nemes, Ágnes Anna Csontos, Bálint Fekete, Orsolya Terjék, László Herszényi, Márk Juhász, Zsolt Tulassay, and Pál Miheller

Bevezetés: A D-vitamin nemcsak a kalciumháztartásban játszik fontos szerepet, hanem immunológiai és sejtanyagcserét befolyásoló hatásokkal is bír. Gyulladásos bélbetegekben gyakrabban fordul elő D-vitamin-hiány, erről azonban hazai adat nem áll rendelkezésre. Célkitűzés: A szerzők gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek D-vitamin-szintjének felmérését tűzték ki célul. Módszer: 169 betegben az alapbetegség aktivitását, a csontanyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereket és a D-vitamin szérumszintjét határozták meg. Eredmények: A betegek átlag-D-vitamin-szérumszintje 22,7±10,6 ng/ml volt. A betegek 20%-ában volt megfelelő a D-vitamin-ellátottság (>30 ng/ml), 52%-uknál D-vitamin-hiány (15–30 ng/ml), 28%-ánál pedig súlyos (<15 ng/ml) D-hipovitaminózis volt igazolható. Nem volt korreláció sem a klinikai aktivitási indexek (parciális Mayo-score: –0,143; Crohn-betegség-aktivitási index: –0,253), sem a laboratóriumi gyulladásos paraméterek (C-reaktív fehérje: r = 0,008; süllyedés: r = 0,012) és a D-vitamin-szint között. Következtetések: Gyulladásos bélbetegek D-vitamin-ellátottsága nem megfelelő. Bár a klinikai aktivitás és a D-vitamin-szint között nem találtak összefüggést, ajánlott a D-vitamin-szérumszint ellenőrzése, és szükség esetén pótlása. Orv. Hetil., 2013, 154(46), 1821–1828.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: László Andrássy, Gyula Maros, István János Kovács, Ágnes Horváth, Katalin Gulyás, Éva Bertalan, Anikó Besnyi, Judit Füri, Tamás Fancsik, Zoltán Szekanecz, and Harjit Pal Bhattoa

A csontszövet és a geológiai képződmények szerkezeti felépítése közötti hasonlóság lehetővé teszi, hogy a csontszövet szervetlen részét matematikai modellekkel közelítsük. Az elemi összetétel ellenőrizhető a lézerindukált plazmaspektroszkópiai és induktív csatolású plazmaoptikai emissziós spektrometriás mérésekből meghatározott elemoxidkoncentráció-értékekkel. A számításokból és a laboratóriumi mérésekből egyértelműen következik, hogy a csontszövet tulajdonságait elsősorban a hidroxiapatit határozza meg. A szervetlen csontszerkezet igen jól tanulmányozható a lézerindukált plazmaspektroszkópiai technikával megbízhatóan mérhető kalcium-oxid-koncentrációértékek eloszlásainak segítségével. Jelen tanulmányban a szerzők hím szarvasmarha lábszárcsontjaiból készült vékonycsiszolatokon szelvény menti, lézerindukált plazmaspektroszkópiai mérésekből számított kalcium-oxid-koncentráció eloszlásai mutatják be. A kalcium-oxid-koncentrációértékek felületi eloszlásait, „gyakorisági eloszlási” görbék támasztják alá. A több csoportba sorolt kalcium-oxid-koncentrációértékek alapján a corticalis és trabecularis csontszerkezet élesen megkülönböztethető. A szerzők a csontokon elvégzett kvantitatív komputertomográfiái mérésekből számított attenuációs együttható (összsűrűség) és geológiában használt „ρ”-sűrűség között szignifikáns pozitív korrelációt találtak. Továbbá a kiszámított „ρ”-sűrűség és a meghatározott átlag-kalcium-oxid-koncentrációértékek inverz korrelációt mutattak. Orv. Hetil., 2014, 155(45), 1783–1793.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László József Barkai, Emese Sipter, Dorottya Csuka, Tímea Baló, Zsuzsa Nébenführer, András Máthé, István Karádi, Pál Pánczél, Zoltán Prohászka, and Nóra Hosszúfalusi

Absztrakt:

Bevezetés: Korábban azt gondoltuk, hogy a bakteriális fertőzések cukorbetegségben gyakoribbak, súlyosabbak, nagyobb halálozással járnak, mint a nem cukorbetegek körében. Az újabb megfigyelések azonban ellentmondásosak. Célkitűzés: Prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az volt, hogy összehasonlítsuk 2-es típusú cukorbetegek (T2DM) és nem cukorbetegek (K) területen szerzett, belgyógyászati osztályos felvételt igénylő bakteriális infekcióit: 1) lokalizáció, 2) kórokozóspektrum, 3) 3 hónapos halálozás alapján. Módszer: Vizsgálatunkba konszekutív módon vontuk be a betegeket (T2DM: n = 205, K: n = 202). Jellemeztük a két csoport infekcióit, klinikai paramétereit, mortalitásukat, és összevetettük azokat a nemzetközi adatokkal. Eredmények: A glikémiát jellemző paramétereket és a BMI-t kivéve nem volt különbség a két csoport klinikai jellemzőiben. T2DM-ben a bőr- és lágyrész-fertőzés (37,1%), a K csoportban a légúti infekció volt a leggyakoribb (37,1%), melyeket a húgyúti infekciók követték (31,2%; 31,7%). A bőr- és lágyrész-infekció előfordulása T2DM-ben vizsgálatunkban meghaladja a nemzetközi adatokat (37,1% vs. 16%). T2DM-ben, a K csoporthoz viszonyítva, ezen infekciótípusban többször találtuk Gram-pozitív és Gram-negatív kórokozók együttes jelenlétét (23/76 vs. 5/46, p = 0,0149), a húgyúti fertőzésekben polimikrobás infekciókat (34,0% vs. 15,1%, p = 0,0335). Mortalitásbeli különbséget nem találtunk a két csoport között. T2DM-ben a bőr- és lágyrész-fertőzések, a nem cukorbetegeknél a légúti infekciók okozták a legtöbb halált. Következtetés: Területen szerzett, bakteriális infekció miatt belgyógyászati osztályra került 2-es típusú cukorbetegeinknél a nemzetközi adatokhoz képest nagyobb arányban találtunk bőr- és lágyrész-fertőzést; kórokozóként a leggyakrabban Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok együttes jelenlétét tudtuk kimutatni. Összességében nem találtunk különbséget a T2DM- és a nem cukorbeteg csoport között a 3 hónapos halálozásban. Eredményeink felhívják a figyelmet a primer prevenció fontosságára és hazai elégtelenségére a bőr- és lágyrész-fertőzés megelőzésében 2-es típusú cukorbetegségben. Orv Hetil. 2019; 160(41): 1623–1632.

Open access
Interventional Medicine and Applied Science
Authors: Attila Doros, Pál Ákos Deák, Erika Hartmann, Andrea Németh, Zsuzsa Gerlei, János Fazakas, Dénes Görög, Balázs Nemes, Imre Fehérvári, and László Kóbori

Abstract

Introduction: Biliary strictures remain a key problem after liver transplantation. Anastomotic strictures are treated by surgery or interventional therapy. Intrahepatic stenosis requires retransplantation. For bridging, percutaneous and endoscopic interventions are used. The extent of the strictures may have an important role in therapy planning. Methods: Strictures were divided into four zones (1: extrahepatic, not included in this study; 2: hilar; 3: central; 4: peripheral). Twenty patients were treated with balloon dilatation/stent implantation/retransplantation/supportive care (Zone 1: 0/0/0/0; Zone 2: 8/7/2/0; Zone 3: 7/5/2/1; Zone 4: 1/1/3/1). Results: Mean follow-up time was 48 months. In Zone 2, one patient died as a result of recurrent hepatocellular carcinoma (HCC), and seven patients are alive, five after stent placements and two after retransplantation. Four patients are alive in Zone 3: all had stent placements and one later retransplantation. One patient died after retransplantation, two on the waiting list, and one due to chronic liver failure. One patient is alive in Zone 4 after early retransplantation, and three died. Conclusion: Percutaneous therapy is safe and effective in intrahepatic biliary stenosis after liver transplantation. It can provide the cure or bridge retransplantation. Based on zonal classification, we recommend the following treatments: Zone 4: early retransplantation; Zone 2: minimally invasive therapy; Zone 3: individual decisions.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Doros, Balázs Nemes, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zsuzsa Gerlei, Andrea Németh, Erika Hartmann, Pál Deák, János Fazakas, Szabolcs Tóth, and László Kóbori

A májátültetés rutinszerűen, jó eredménnyel alkalmazott eljárás a végstádiumú májelégtelenség kezelésében. A transzplantáció után kialakuló éreredetű szövődmények közül a legritkább a májkapuér-szűkület. Ennek intervenciós radiológiai megoldását mutatjuk be három eset kapcsán. Célkitűzés: A portalis véna szűkületének sebészi kezelése kockázatos, különösen a korai poszttranszplantációs időszakban. Az intervenciós radiológiai beavatkozások általában kis megterheléssel, kevés szövődménnyel alkalmazhatók. Célunk bemutatni a percutan transhepaticus fémstentbehelyezés biztonságosságát, eredményességét. Módszer: Háromszázkilencvenhat májátültetés után összesen három esetben (0,07%) észleltük az anasztomózis korai beszűkülését. Ezekben az esetekben ultrahangvezérelt percutan transhepaticus venaportae-punkciót végeztünk vékony tűvel, majd koaxiális tágítókatétert alkalmazva stent behelyezésére alkalmas introducert vezettünk át a májszöveten. A szűk anasztomózisba nitinol (2 esetben), illetve acél (1 esetben) öntáguló fémstentet helyeztünk. Az introducer eltávolítása közben a parenchymás járatot egy alkalommal embolizációs spirállal, egyszer pedig sebészi szivacsrészecskékkel embolizáltuk. A harmadik esetben embolizáció nem történt. Eredmények: A kezelés mindhárom esetben sikeres volt. A beavatkozással kapcsolatban szövődményt nem észleltünk. Két esetben az indikációt jelentő hasi folyadék mennyiségének csökkenése, egy esetben a nyelőcső-varicositas visszafejlődése jelentette a klinikai kép javulását. Mindhárom esetben ultrahangos és komputeres rétegvizsgálat is igazolta a szűkületek sikeres kezelését. Két beteg a beavatkozás után 10, illetve 39 hónappal jól van. Egy beteget a beavatkozás után egy hónappal többszervi elégtelenség miatt elvesztettünk. Következtetés: A venaportae-anasztomózis szűkületeinek kezelésére a percutan transhepaticus kanülálás és öntáguló fémstent behelyezése biztonságosan és sikeresen alkalmazható.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Kajtár, Pál Jáksó, László Kereskai, Ágnes Lacza, Gábor Méhes, Mária Bodnár, Péter Dombi J., Zoltán Gasztonyi, Miklós Egyed, János Iványi, Gábor Kovács, Éva Marton, Aranka Palaczki, Sándor Petz, Péter Tóth, Erzsébet Sziládi, Hajna Losonczy, and László Pajor

Bevezetés: Az utóbbi években felfedezett számos új prognosztikai faktor segítséget nyújthat a várható túlélés meghatározásához krónikus lymphocytás leukémia esetében. Célok: Jelen tanulmány célja e prognosztikai faktorok gyakoriságának, valamint egymással való összefüggésének meghatározása volt 419 beteg mintáin. Módszerek: 160 esetben végezték el az immunglobulin-nehézláncgén mutációs vizsgálatát. Eredmények: Az esetek 62%-ában nem mutált immunglobulin gént találtak, a nehézlánc géncsaládok használata különbözött a mutációs státusz függvényében. A CD38 expresszió 78%-os konkordanciát mutatott a mutációs státusszal, a ZAP-70-expresszió tekintetében korrelációt nem figyeltek meg. Citogenetikai abnormalitást 76%-ban láttak, a leggyakoribb eltérések a del(13q) (57%), a 12-es triszómia (15%), a del(11q) (12%) és a del(17p) (6%) voltak. A del(11q)-t hordozó esetek 95%-a nem mutált, az egyedül del(13q)-t hordozó esetek 74%-a mutált IgH-gént tartalmazott. Következtetések: A vizsgált paraméterek nem függetlenek egymástól, ezért alkalmazásuk a klinikai gyakorlatban gondos tervezést igényel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Hunyady, Margit Abonyi, Klára Csefkó, Judit Gervain, Attila Haragh, Gábor Horváth, Viktor Jancsik, Erzsébet Makkai, Zsófia Müller, Pál Ribiczey, Béla Sipos, Olga Szabó, Ferenc Szalay, László Szentgyörgyi, István Tornai, Eszter Újhelyi, Márta Varga, György Weisz, and Mihály Makara

Absztrakt

Bevezetés: Magyarországon 2011 és 2013 között korai hozzáférési program keretében a forgalmazó jóvoltából 155, döntően előrehaladott fibrosis stádiumú, hepatitis C-vírus 1-es genotípussal fertőzött beteg kezdhetett el az akkor számára egyedüli gyógyulási esélyt jelentő boceprevir + pegilált interferon + ribavirin hármas kezelést. Célkitűzés és módszer: A szerzők a terápia eredményességének és biztonságosságának retrospektív értékelését végezték el egyrészt a kezelés alatti és utáni virológiai válasz, másrészt a súlyos nemkívánatos, illetve terápialeállítást eredményező mellékhatások alapján. Eredmények: Intent-to-treat analízis szerint a 155 betegből 61 beteg vált tartósan vírusmentessé (39,4%). A korábbi kettős kezelésre relabáló, parciálisan reagáló, illetve nullreagáló betegek esetében sorrendben 59,5%, 41,4%, illetve 22,9% (p<0,05 a másik két kategóriához képest), míg cirrhosis nélkül 52,5%, cirrhosis esetén 31,3% (p<0,05 a nem cirrhosisosokhoz képest) volt a tartós virológiai válasz. A legnehezebben kezelhető cirrhosisos és korábban nullreagáló 33 betegből 6 vált tartósan vírusmentessé (18,2%). A kezelés idő előtti leállítására elégtelen virológiai válasz miatt a betegek 31,1%-ánál, mellékhatás miatt 10,3%-ánál került sor. A súlyos nemkívánatos események gyakorisága 9,8% volt. Ezek okai: anaemia, hasmenés, depresszió, agranulocytosis, jelentős aminotranszferáz-emelkedés, generalizált dermatitis és súlyos gingivitis fogvesztéssel, QT-szakasz-megnyúlás az EKG-n, generalizált oedemák és fulladás, uroinfekció, Crohn-betegség fellángolása, Campylobacter pylori-fertőzés és a beteg által nem tolerálható gyengeség/fáradékonyság. Nyolc betegnél volt szükséges transzfúzió, 4 beteg eritropoetin-, 1 pedig granulocytakolónia-stimuláló faktor kezelésben részesült. A programban halálesetet nem jelentettek. Következtetések: A 2011–2013-ban hazánkban elérhető, legkorszerűbbek közé tartozó bocepreviralapú hármas kezeléssel a betegek jelentős része ért el véglegesnek tekinthető vírusmentességet. A kezelések a törzskönyvezési vizsgálatokból megismert eredményességgel és – esetenként súlyos – mellékhatásokkal jártak, amely utóbbiak jelentősen korlátozták a terápia sikerességét. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1366–1374.

Open access