Search Results

You are looking at 81 - 90 of 95 items for

  • Author or Editor: Gábor Tóth x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Valcz, Tibor Krenács, Ferenc Sipos, Barnabás Wichmann, Kinga Tóth, Katalin Leiszter, Zsófia Balogh, Annamária Csizmadia, Krisztina Hagymási, Györgyi Műzes, Tamás Masszi, Béla Molnár, and Zsolt Tulassay

A vastagbél gyulladásos folyamataiban kialakuló regenerációban csontvelői eredetű mesenchymalis őssejtek (MSC) is részt vehetnek. Ezek a sejtek a vastagbél hámrétegébe vándorolnak, ahol hámsejtté érnek, vagy megtartva őssejttulajdonságaikat, utódsejteket hoznak létre. Az MSC-sejtek feltehetően a lymphoid aggregátumok területén lépnek ki az erekből, majd innen vándorolnak a környező cryptákba. Vándorlásuk során a szöveti mikrokörnyezet hatására megváltoznak. Célkitűzés: Munkánkban a csontvelői őssejtek vastagbélhámba épülésének jellegzetességeit vizsgáltuk egészséges és gyulladásos mintákban. Megvizsgáltuk a lymphoid aggregátumok szerepét is a hámréteg regenerációjában. Anyagok és módszerek: Tanulmányunkhoz férfi donor csontvelővel átültetett nők vastagbeléből származó biopsziás mintákat használtunk fel. A mintákon először nemi kromoszómákat mutattunk ki fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH), majd a metszeteket digitálisan archiváltuk, ez után CD45 és cytokeratin (CK) kettős fluoreszcens immunhisztokémiai (IF) jelölést végeztünk. A metszeteket ismételten digitalizáltuk, a mintákat virtuális mikroszkóp (Mirax Viewer) segítségével párhuzamosan értékeltük. Eredmények: A crypták hámrétegébe beépülő Y-FISH-pozitív, CD45-negatív potenciális MSC-sejtek száma lényegességi szintet meghaladó (szignifikáns) emelkedést (p = 0,002; p = 0,003) mutatott (1,075%) a lymphoid aggregátumok környezetében, mind a normális vastagbélszövet (0,027%), mind az enyhe gyulladásos (0,045%) mintákhoz képest. Következtetés: Adataink arra utalnak, hogy a szöveti őssejtek kapacitása elégséges a kisfokú gyulladásos folyamatok regenerációjához. Az aspecifikus gyulladás esetében azonban a hámrétegbe beépülő MSC-sejtek száma megnő, ezek funkcionáló hámsejtté érése gyakoribb, mint az utódsejtek létrehozása. Eredményeink azt mutatják, hogy a lymphoid aggregátumok részt vesznek a hám regenerációs folyamataiban.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Géza Fontos, Zsolt Piróth, Sándor Szőke, Gábor Tóth, Dóra Vincze, Margit Szegedi, Krisztina Szüts, András Temesvári, Gabriella Hódi, László Székely, Luha Olev, and Péter Andréka

Panaszos aortabillentyű-szűkületben szenvedő betegek számára a billentyűcsere felbecsülhetetlen prognosztikai előnyt jelent. A thoracotomia, az aortotomia és a szívmotor alkalmazásából adódó morbiditás és mortalitás alternatív megoldások kereséséhez vezetett. A transzkatéteres endovascularis aortabillentyű-beültetéssel szerzett kezdeti tapasztalatok igazolták az eljárás megvalósíthatóságát és hatékonyságát, az akkori eszközökkel azonban a beavatkozás meglehetősen nehézkes volt. Időközben az eszközök és a beültetés technikája látványos fejlődésnek indultak, az operatőrök is egyre gyakorlottabbakká váltak. Megjelentek a ballonnal kinyitható és az önmaguktól kinyíló endoprotézisek, a perkután transfemoralis és a transapicalis megközelítés is megtalálni látszik a helyét előnyös és kedvezőtlen tulajdonságaiknak köszönhetően. A beavatkozás sikeraránya és klinikai kimenete folyamatosan javul. A közelmúltban zárult tanulmányok azt mutatják, hogy a magas kockázatú, idős betegeknél, a perkután módszer morbiditása és mortalitása a hagyományos sebészi technikáénál lényegesen kedvezőbb. Több mint egy év alapos előkészületeit követően, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben 2008. november 11-én, Kelet-Közép-Európában először sikeres perkután aortabillentyű-beültetést végeztünk két idős, kritikus aortabillentyű-szűkületes betegnél. A betegek hétnapos kezelés után, nagyon jó általános állapotban hagyták el az intézetet.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: András Dávid Tóth, Gergely Varga, Nikolett Wohner, Péter Farkas, Laura Horváth, Gergely Szombath, Andrea Ceglédi, András Kozma, Péter Reményi, Tamás Masszi, and Gábor Mikala

Absztrakt:

A bortezomib-thalidomid-dexametazon- (VTD-) alapú rezsim az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll a myeloma multiplex első vonalbeli kezelésében Magyarországon. A válaszarány jelentős, de előfordulnak refrakter esetek is. Sokszor ekkor is hatásosak lehetnek az új, de jelentős költségű másodvonalbeli szerek, ezért a VTD-refrakteritás mihamarabbi felismerése fontos feladat. Nem ismert, hogy mely esetekben számíthatunk VTD-terápiára elégtelen válaszra. Ennek vizsgálatára 16, a Dél-pesti Centrum Kórházban és a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 2009 és 2019 között kezelt VTD-refrakter beteg adatait elemeztük retrospektíven. Meglepő módon a refrakter betegek többsége nem rendelkezett az ismert kedvezőtlen prognosztikai faktorokkal. A szérum β2-mikroglobulin-, albumin-, LDH-szintekben a kiugró eltérések nem voltak jellemzőek, továbbá csak két esetben találtunk magas kockázattal járó citogenetikai (del(17p), illetve t(4;14)) elváltozást. A másodvonalbeli kezelésig medián 89 nap telt el, és amennyiben lehetséges volt, a terápia során törekedtünk autológ őssejt-transzplantáció végzésére. A másodvonalbeli kezelésre a betegek többsége már jól reagált, 16-ból 10 esetben nagyon jó részleges válasz vagy komplett remisszió lépett fel. A VTD-refrakter betegek medián túlélése 47 hónap volt, ami összevethető a nem VTD-refrakterek túlélési adataival.

Következtetésként elmondható, hogy az eddig használt prognosztikai faktorok nem alkalmasak a VTD-refrakteritás előrejelzésére myeloma multiplexben. Az adatok felhívják a figyelmet új markerek szükségességére, melyek segítségével korábban juthatna ez a betegpopuláció hatékony terápiához, valamint a kezelés során végzett szoros kontroll fontosságára, hogy mielőbb felismerjük a terápiaváltás szükségességét.

Open access
Magyar Pszichológiai Szemle
Authors: Somoskeöy Szabolcs, Kovács Ildikó, Mezei Márton, Hoffmann Ildikó, Tóth László, Gosztolya Gábor, Imre Nóra, Balogh Réka, Pákáski Magdolna, Kálmán János, and Fehér András

Háttér és célkitűzések

A szakkádikus szemmozgási paraméterek biomarkerként történő önálló használata egyes degeneratív neuropszhichiátriai kórképek felismerésében egyelőre kérdéses. Jelen vizsgálatunk célkitűzése egy olyan szakkádikus szemmozgásvizsgálati protokoll megvalósítása, amely a nemzetközi klinikai kutatásoknak megfelelően kialakított vizsgálati paraméterekkel jellemezhető. Továbbá egészséges vizsgált személyek szakkádparamétereinek a nemzetközileg publikált adatokkal való összehasonlítása, illetve a Boston Sütilopás feladatban használt kép vizuális tesztkörnyezetbe történő beépítésének disztraktor-hatásvizsgálata a szakkádikus paraméterekre.

Módszer

Vizsgálatainkat egészséges önkéntes alanyokon végeztük Tobii Pro X3-120 berendezéssel, két eltérő vizuális környezetet tartalmazó, egyéb tekintetben teljesen megegyező felépítésű, proszakkád és antiszakkád tesztek gap és overlap feladataiban. Az egyik csoport vizuális tesztkörnyezete standard szürke háttérből és fekete stimulusokból állt (STD tesztcsoport), a másiké a Boston Afázia Teszt Sütilopás képleírási feladatban használt képet és zöld-piros színű stimulusokat tartalmazott (BSL tesztcsoport).

Eredmények

A proszakkád és antiszakkád overlap latencia mindkét csoportban nagyobb volt, mint a gap feladatban. A vizsgálati alanyok életkora közepes erősségű módon korrelált az STD csoport proszakkád gap latenciájával, illetve a BSL csoport proszakkád overlap latencia, antiszakkád gap/overlap latencia és overlap időtartam értékével. A csoportok közötti életkori eltérés statisztikai kontrollja mellett nem találtunk különbséget a proszakkád és antiszakkád latencia, illetve csúcssebesség tekintetében. A szakkád időtartamok szignifi kánsan rövidebbek voltak a BSL csoportban. Az iránytévesztési ráta a proszakkád tesztben megegyezett; az antiszakkád gap időtartam, az overlap időtartam, illetve a gap iránytévesztési ráta szignifi káns csoportkülönbséget mutatott.

Következtetések

A nemzetközi sztenderdeknek megfelelő újszerű vizsgálati protokoll alkalmasnak látszik hagyományos neuropszichológiai tesztekkel és kutatócsoportunk közelmúltban kidolgozott automatikus beszédfelismerő algoritmusokat alkalmazó tesztjeivel kombinálva egészséges és demencia szindrómával élő személyek multimodális klinikai vizsgálatában történő felhasználásra.

Background and aims

The use of saccadic parameters as specifi c biomarkers in the diagnosis of degenerative neuropsychiatric disorders is still problematic. The aim of the current study was to 1) establish a protocol for saccadic eye movement measurements that is concordant with international clinical investigations; 2) compare saccadic parameters of healthy subjects with internationally published data, and 3) integrate the picture from Boston Cookie Theft test into the visual test environment and evaluate its distractor effects on saccadic parameters.

Methods

Healthy volunteers were assessed with Tobii Pro X3-120 eye tracker in two distinct visual settings, but otherwise identical test environment evaluating prosaccades and antisaccades in gap and overlap conditions. One group was assessed in a visual test environment based on a traditional uniform grey background with black stimuli (STD test group), while the visual test environment of the other group contained the Cookie Theft picture of the Boston Diagnostic Aphasia Examination with green and red stimuli (BSL group).

Results

Prosaccade and antisaccade latencies were signifi cantly longer in the overlap condition both in the BSL and STD groups. After controlling for age, the STD and BSL group did not differ in terms of prosaccade latency, antisaccade latency or peak velocity; only saccade durations were shorter in the BSL group. Saccadic direction error rate in the prosaccade task was identical in both groups, while the antisaccade gap duration, overlap duration and gap direction error rates showed signifi cant group differences.

The present, newly developed protocol conforms to international standards, and may be useful for multi-modal clinical studies assessing healthy subjects and people suffering from dementia, combined with traditional neuropsychological tasks and the speech recognition task recently developed by our research group.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztián Kállay, Judit Csomor, Emma Ádám, Csaba Bödör, Csaba Kassa, Réka Simon, Gábor Kovács, György Péter, Gábor Ottóffy, Katalin Bartyik, Csongor Kiss, Péter Masát, Marienn Réti, Blanka Tóth, and Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: A gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek ritka, kezelés nélkül halálos betegségek. Egységes diagnosztikájukat és terápiájukat európai munkacsoport felügyeli. A munkacsoport bevezette a hypocellularis gyermekkori refrakter cytopenia entitást, melyet csökkentett intenzitású kondicionálással transzplantálva lényegesen jobb túlélési eredményeket kaptak. Célkitűzés: A protokollhoz csatlakozás előtt és az azóta eltelt 5 évben kezelt betegek eredményeinek ismertetése. Módszer: A 2013 és 2017 között eltelt 5 évben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 8 központjában 55 gyermeket kezeltünk (súlyos aplasticus anaemia: 9, myelodysplasticus szindróma: 41, juvenilis myelomonocyter leukaemia: 5). Súlyos aplasticus anaemiában 7 esetben végeztünk őssejt-transzplantációt, egy esetben antithymocytaglobulin-kezelést, egy beteg a diagnózis előtt meghalt. Myelodysplasiában 37 esetben végeztünk transzplantációt, 4 esetben a szoros megfigyelést választhattuk. E transzplantációk 54%-a (20 eset) csökkentett intenzitású kondicionálással történt. A juvenilis myelomonocyter leukaemiában szenvedő 5 betegnél transzplantáció történt. Eredmények: A diagnózis és a kuratív kezelés között eltelt idő medián 92 (3–393) nap volt, súlyos aplasticus anaemia esetén 28 (3–327) nap. Akut graft versus host betegség II–IV. fokozatú súlyossággal 22,6%, III–IV. fokozatú súlyossággal 6,8%-ban jelentkezett, míg betegeink 11,2%-a krónikus graft versus host betegségben szenvedett. A súlyos aplasticus anaemiával kezelt 8 beteg mindegyike teljes remisszióban él (100%). A myelodysplasia miatt transzplantált betegek becsült túlélése 85,1%, juvenilis myelomonocyter leukaemiában 75%. A medián követési idő 30,4 (1,1–62,5) hónap volt. Jelen eredményeinket összevetettük az 1992 és 2012 között kezelt betegek eredményeivel. A túlélés az új szemlélet nyomán jelentősen javult, súlyos aplasticus anaemiában trendszerűen 70%-ról 100%-ra (p = 0,133), myelodysplasticus szindrómában szignifikánsan 31,3%-ról 85,1%-ra (p = 0,000026). Következtetés: Paradigmaváltás történt a gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek kezelésében, a betegcsoport túlélése szignifikánsan növekedett. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1710–1719.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Kajtár, Pál Jáksó, László Kereskai, Ágnes Lacza, Gábor Méhes, Mária Bodnár, Péter Dombi J., Zoltán Gasztonyi, Miklós Egyed, János Iványi, Gábor Kovács, Éva Marton, Aranka Palaczki, Sándor Petz, Péter Tóth, Erzsébet Sziládi, Hajna Losonczy, and László Pajor

Bevezetés: Az utóbbi években felfedezett számos új prognosztikai faktor segítséget nyújthat a várható túlélés meghatározásához krónikus lymphocytás leukémia esetében. Célok: Jelen tanulmány célja e prognosztikai faktorok gyakoriságának, valamint egymással való összefüggésének meghatározása volt 419 beteg mintáin. Módszerek: 160 esetben végezték el az immunglobulin-nehézláncgén mutációs vizsgálatát. Eredmények: Az esetek 62%-ában nem mutált immunglobulin gént találtak, a nehézlánc géncsaládok használata különbözött a mutációs státusz függvényében. A CD38 expresszió 78%-os konkordanciát mutatott a mutációs státusszal, a ZAP-70-expresszió tekintetében korrelációt nem figyeltek meg. Citogenetikai abnormalitást 76%-ban láttak, a leggyakoribb eltérések a del(13q) (57%), a 12-es triszómia (15%), a del(11q) (12%) és a del(17p) (6%) voltak. A del(11q)-t hordozó esetek 95%-a nem mutált, az egyedül del(13q)-t hordozó esetek 74%-a mutált IgH-gént tartalmazott. Következtetések: A vizsgált paraméterek nem függetlenek egymástól, ezért alkalmazásuk a klinikai gyakorlatban gondos tervezést igényel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Lajos Sándor Kiss, Tamás Szamosi, Tamás Molnár, Pál Miheller, László Lakatos, Áron Vincze, Károly Palatka, Zsolt Bartha, Beáta Gasztonyi, Ágnes Salamon, Gábor Horváth, Gábor Tamás Tóth, Klaudia Farkas, János Banai, Zsolt Tulassay, Ferenc Nagy, Mária Szenes, Gábor Veres, Barbara Dorottya Lovász, Zsuzsanna Végh, Petra Anna Golovics, Miklós Szathmári, Mária Papp, and Péter László Lakatos

Az adalimumab a tumornekrózis-faktor-alfát célzó, teljesen humán monoklonális antitest, amely randomizált klinikai vizsgálatokban hatékonynak bizonyult a Crohn-betegség kezelésében. A jelen tanulmányban a szerzők célja a középtávú klinikai hatásosság és a nyálkahártya-gyógyulás prediktorainak meghatározása volt a magyarországi speciális gasztroenterológiai centrumokban adalimumabkezelésben részesülő Crohn-betegekben. Módszer: A tanulmányba 201 Crohn-beteget vontak be. A klinikai adatok prospektíven kerültek rögzítésre, majd később feldogozásra (férfi/nő arány: 112/89; median életkor: 24 év; időtartam: nyolc év). Korábbi infliximabterápiában 97 (48,3%) beteg részesült, párhuzamosan kortikoszteroidot kapott a betegek 41,3%-a és azathioprint a betegek 69,2%-a (mindkettőt: 26,4%). Eredmények: A klinikai javulás és remisszió aránya a 24. héten 78% és 52%, illetve az 52. héten 69,4% és 44,4% volt. Az endoszkópos kép javulása, illetve a nyálkahártya-gyógyulás a betegek 43,1 és 23,6%-ában volt kimutatható. Logisztikus regressziós modellben a 12 hónapos klinikai kimenetel független prediktorai a klinikai válasz és normális C-reaktív fehérje a kezelés 12. hetében, a kombinált immunszuppresszió szükségessége az indukciós kezelés során, a rövidebb betegségtartam és a dohányzás voltak. A kezelés 12. hetében mért normális C-reaktív fehérje, a 24. héten tapasztalt klinikai remisszió, a korábbi relapsusok gyakorisága és a dohányzás állt összefüggésben a nyálkahártya-gyógyulás mértékével. A dózis emelésére a betegek 16,4%-ának volt szüksége. A párhuzamos azathioprinkezelés és a 12. héten tapasztalt klinikai remisszió csökkentette a dózisemelés esélyét. Következtetés: Az adalimumabkezelés során a középtávú klinikai hatékonyság és a nyálkahártya-gyógyulás előrejelzésében meghatározó tényezők a 12. héten tapasztalt klinikai hatékonyság és normális C-reaktív fehérje, a kombinált immunszuppresszió szükségessége, a luminalis betegség és a dohányzás voltak. A párhuzamos azathioprinkezelés csökkentheti a dózisemelés valószínűségét. Orv. Hetil., 2011, 152, 1433–1442.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Helga Judit Feith, Dóra Melicher, Gábor Máthé, Edina Gradvohl, Rita Füzi, Sarolta Darvay, Zsófia Hajdú, Emília Nagyné Horváth, Zsuzsanna Soósné Kiss, Ilona Bihariné Krekó, Katalin Földvári-Nagy Lászlóné Lenti, Edit Molnár, Tünde Szalainé Tóth, Veronika Urbán, Adrienn Kassay, and András Falus

Absztrakt

Bevezetés: Az egészséggel összefüggő attitűdök leghatékonyabban fiatal életkorokban befolyásolhatók helyes irányba. A fiatal generációk interaktívabb tudásátadási módszertant igényelnének az egészségvédelemmel foglalkozó programokban. Célkitűzés: A szerzők célkitűzése az volt, hogy megismerjék a középiskolás diákok egészségvédő témákkal, programokkal, valamint az iskolai közösségi szolgálattal összefüggő attitűdjeit, tapasztalatait és motiváltságát. Módszer: Az önkitöltős kérdőíves felmérést budapesti és vidéki középiskolások körében végezték (N = 898). Eredmények: A válaszadó középiskolások 44,4%-ának nem volt egészségvédelemmel foglalkozó iskolai tanórája vagy tanórán kívüli programja. A fővárosi diákok pozitívabb tapasztalatokkal, a diáklányok sokkal elfogadóbb attitűdökkel rendelkeznek az egészségvédő programokat illetően. Következtetések: Megállapítható, hogy az egyik legfogékonyabb életszakaszban sok fiatal nem vagy csak a hagyományos oktatási módszereken alapuló iskolai tanóra keretei közötti vagy azon kívüli egészségvédelemmel, tudatos betegségmegelőzéssel foglalkozó programokban vesz részt. Orv. Hetil., 2016, 157(2), 65–69.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Andrea Párniczky, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Gyula Farkas, Péter Hegyi, István Hritz, Dezső Kelemen, Zita Morvay, Attila Oláh, Ákos Pap, Miklós Sahin-Tóth, Flóra Szabó, Zsolt Szentkereszti, Richárd Szmola, Tamás Takács, László Tiszlavicz, Gábor Veres, Ákos Szücs, and Natália Lásztity

A hasnyálmirigy gyulladásos megbetegedése gyermekkorban ritka és etiológiája változatos. Az utóbbi 10–15 évben a gyermekkori pancreatitisek gyakorisága növekedést mutatott világszerte. A betegség korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve a gyermekkori pancreatitis kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 8 témakörben (Diagnózis, Etiológia, Prognózis, Képalkotók, Kezelés, Epeúti beavatkozás, Szövődmények, Krónikus pancreatitis) 50 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate® rendszere alapján határozta meg. Az összeállított irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők minden kérdést teljes (95% feletti) egyetértéssel fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport kezelési irányelvei az első, bizonyíték alapján készült gyermekkori pancreatitis kezelési útmutató hazánkban. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport gyermekkori pancreatitis kezelési irányelvei komoly segítséget nyújtanak a gyermekkori pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért bízunk benne, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként fognak szolgálni Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(8), 308–325.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Richárd Szmola, Gyula Farkas, Péter Hegyi, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, István Hritz, Dezső Kelemen, Natália Lásztity, Zita Morvay, Attila Oláh, Andrea Párniczky, Gábor Rubovszky, Miklós Sahin-Tóth, Zsolt Szentkereszti, Ákos Szücs, Tamás Takács, László Tiszlavicz, and Ákos Pap

A pancreasrák gyakran későn diagnosztizált kórkép, amely a legrosszabb kórlefolyású betegségek csoportjába sorolható, ezért a szűrése, diagnosztikája, kezelése és palliációja korszerű és bizonyítékokon alapuló útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve a pancreasrák kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyíték alapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 10 témakörben (Rizikófaktorok és genetika, Szűrés, Diagnózis, Staging, Sebészi kezelés, Patológiai feldolgozás, Szisztémás kezelés, Sugárterápia, Palliáció és szupportív kezelés, Utánkövetés és rekurrencia) 37 releváns irányelv került összeállításra. Az evidencia osztályozása a National Comprehensive Cancer Network (NCCN) rendszere alapján került meghatározásra. Az összeállított irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők 15 irányelvet teljes (95% feletti) egyetértéssel, míg 22 irányelvet erős (70% feletti) egyetértéssel fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport kezelési irányelvei az első, bizonyíték alapján készült pancreasrák-kezelési útmutató hazánkban. Az irányelv komoly segítséget nyújthat a pancreasrák oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához. Ezért a szerzők bíznak abban, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként fognak szolgálni Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(8), 326–339.

Open access