Absztrakt

A modern onkológiai sebészetben elengedhetetlen a lokoregionális nyirokcsomók műtéti eltávolítása szövettani vizsgálatra stádiummeghatározás végett, mely a pTNM besorolás egyik feltétele is. Az egyes nyirokcsomók eltávolításának terápiás és/vagy prognosztikus értéke ellentmondásokkal teli, a protokollok pedig szervenként, szubspecialitásonként különböznek. Nemzetközi jelenség, hogy a műtéti területről a mikroszkópig vezető út számos csapdával terhes, az információvesztés veszélye nagy, melynek kiküszöbölése közös érdek. A felhasi, retroperitonealis (urológiai, nőgyógyászati), emlő- és nyaki dissectio során eltávolítandó nyirokcsomók azonosítására dolgoztunk ki egy közös elvű integrált rendszert, az adott régiók anatómiai jellegzetességeinek figyelembevételével.

The potential effect of doxycycline on the microbial activity was investigated in three types of soil. Soil samples were spiked with doxycycline, incubated at 25°C and tested at 0, 2, 4 and 6 days after treatment. The microbiological activity of the soil was characterized by the viable count determined by plate pouring and by the time necessary to reach a defined rate of the redox-potential decrease termed as time to detection (TTD).The viable count of the samples was not changed during the storage. The TTD values, however exhibited a significant increase in the 0.2–1.6 mg/kg doxycycline concentration range compared to the untreated samples indicating concentration-dependent inhibitory effect on microbial activity. The potency of the effect was different in the 3 soil types. To describe the combined effect of the doxycycline concentration and time on the biological activity of one type of soil a mathematical model was constructed and applied.The change of microbial metabolic rate could be measured also without (detectable) change of microbial count when the traditional microbiological methods are not applicable. The applied new redox potential measurement-based method is a simple and useful procedure for the examination of microbial activity of soil and its potential inhibition by antibiotics.

Absztrakt

Esetismertetés: 75 éves, nagyméretű, többgócú colorectalis májmetastasisban szenvedő nőbeteg esetét ismertetjük. Májsebészeti konzíliumát megelőzően többféle protokoll szerint több széria kemoterápiában részesült. A kezelések ellenére a korábban pár centiméteres metastasis mérete 5 hónap alatt mintegy háromszorosára nőtt. Az áttét kiterjesztett jobb oldali hemihepatectomiával technikailag eltávolítható lett volna, azonban a maradék májtömeg (FLR) kevésnek bizonyult. Az FLR indukált hypertrophizálása céljából portalis occlusiós eljárásra volt szükség. Az onkológiai kezelés ellenére tapasztalt rendkívül gyors tumorprogressziós tendencia miatt időnyerés céljából egy Magyarországon eddig nem alkalmazott, kétlépcsős eljárást (ALPPS: PVL + in situ split) választottunk. A gyors ütemű (9 nap) és jelentős (94%) hypertrophia után a májresectio elvégezhetővé vált. A beteg gyógyultan távozott.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az otosclerosisban szenvedők vezetéses halláscsökkenésének hátterében legnagyobbrészt a kengyel (stapes) talpának a környezetéhez való fixációja áll. Az elváltozás terápiája általában műtéti, amelynek során a stapest részlegesen (stapedotomia) vagy teljesen (stapedectomia) eltávolítjuk. Stapedotomia során a stapes talpán lézer és mikrofúró segítségével egy 0,8 mm átmérőjű nyílást készítünk, stapedectomia során viszont a teljes talpat távolítjuk el, majd hallócsont-láncolati rekonstrukciót végzünk. A korai posztoperatív időszakban gyakran jelentkezik átmenetileg szédülés, amely a lábadozást nagyban befolyásolja. Módszer: A Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán 2010. február 1. és 2012. március 15. között műtéti megoldásként stapedotomiát, valamint stapedectomiát is alkalmaztunk. Vizsgálatunk a két különböző módszerrel operált betegek posztoperatív szédülésének összehasonlítására irányult. Feltételezésünk az volt, hogy a stapedotomia kapcsán készített kisebb nyílás kisebb traumát okoz a belső fülben, így enyhébb fokú és rövidebb időtartamú szédülés jelentkezik a posztoperatív időszakban. A betegek szubjektív szédülésérzetét retrospektív kérdőíves módszerrel mértük fel, emellett statikus poszturográfiás vizsgálatot is végeztünk. Eredmények: A kérdőíves felmérés alapján az első posztoperatív napon a stapedotomiával operált betegek közül szignifikánsan kevesebben és enyhébb mértékben éltek meg szédülést. A későbbi posztoperatív időszakra vonatkozóan azonban már nem találtunk szignifikáns különbséget a két műtéttípus között az adott válaszok alapján. Az objektív poszturográfiás vizsgálatok alapján nem találtunk szignifikáns különbséget a betegek stabilitásában a két műtéti csoport között. A kérdőíven adott válaszok, valamint a poszturográfiás vizsgálat eredményei nem mutattak összefüggést, a szédülés megélésének mértékét a poszturográfiás vizsgálatok eredményei nem támasztották alá. Következtetés: A stapesműtétek kapcsán jelentkező posztoperatív szédülés kialakulásában feltehetőleg számos faktor játszik szerepet, amelyet a műtéti típus lényegesen nem befolyásol. Orv Hetil. 2017; 158(38): 1503–1511.

Absztrakt:

A szisztémás amyloidosis ritka betegség, amelyben a szívérintettség viszonylag gyakran fordul elő és a túlélést jelentősen befolyásolja. Az alapbetegség és a szervi érintettség szempontjából új diagnosztikus eljárások segítenek a korai diagnózis felállításában és a mihamarabbi kezelés megkezdésében. Szívérintettség inkább a monoklonális immunglobulin-könnyűlánc (AL-amyloidosis) és a transthyretin formában fordul elő. AL-amyloidosis esetén a szívérintettség súlyos következményekhez vezet. A kezdeti súlyosság megítélésében és a kezelésre adott válasz mértékének mérésében a szívfunkcióval kapcsolatos biomarker-vizsgálatok segítenek. Amyloidosis esetén az életkorral nő a szívérintettség, a prevalencia nem ismert pontosan, de feltételezhető, hogy több eset van valójában, mint amennyi felismerésre kerül. A szerzők a klinikai tünetek, diagnosztikus eljárások, kiemelten a kardiológiai vizsgálatok jelentőségét ismertetik. Orv Hetil. 2017; 158(46): 1811–1818.

Absztrakt:

Az elmúlt évtizedben a gastrointestinalis kórképek diagnosztikája sokat változott. Az endoszkópos és képalkotó módszerek mellett előtérbe kerültek a gyorsan elvégezhető laboratóriumi diagnosztikus vizsgálatok is. Külön előnynek számít, ha a vizsgálat könnyen ismételhető, így a krónikus betegségek követésére, az esetleges fellángolások időben történő felismerésére is alkalmas lehet. A székletkalprotektin meghatározása, mely más országokban már a mindennapi diagnosztika része, hazánkban is egyre több helyen hozzáférhető. Összefoglaló közleményünkben bemutatjuk a székletkalprotektin-vizsgálat szerepét és megbízhatóságát a gasztroenterológiai kórképekben, különös tekintettel a gyulladásos bélbetegségekre, a bélrendszeri fertőzésekre, az irritábilisbél-szindrómára és egyes gyermek gasztroenterológiai kórképekre. A különböző betegségekben és helyzetekben használatos határértékeknek és az ezekhez tartozó specificitásnak és szenzitivitásnak a bemutatásával szeretnénk segíteni a klinikai orvosokat a helyes döntéshozatalban. Orv Hetil. 2019; 160(9): 322–328.

Absztrakt:

Bevezetés: A veleszületett csecsemőkori dyspnoe és inspiratorikus stridor leggyakoribb oka a laryngomalacia. Célkitűzés: Jelen összeállításban a szerzők egy új, minimálisan invazív, ultrapulzációs (ultra dream pulse) lézeres gégesebészeti módszert mutatnak be, amely jóval kisebb karbonizációs zónát hoz létre, mint a korábbi CO₂-lézeres beavatkozások, így kisebb az esély a posztoperatív gégeödéma és hegesedés kialakulására. Módszer: A szerzők 2012 és 2015 között 10, egy évnél fiatalabb, súlyos fokú stridort okozó laryngomalaciás betegen végeztek endoszkópos ultrapulzációs-lézeres supraglottoplasticát. Eredmények: A beavatkozás után a stridoros panaszok javultak, a korai posztoperatív időszakban ödéma egy esetben sem jelentkezett, a későbbiek során hegesedés sem alakult ki, tracheotomiát nem kellett végezni, reoperációra nem került sor. Következtetés: A késői utánkövetéses vizsgálatok során visszaesést egy alkalommal sem tapasztaltunk. Orv Hetil. 2017; 158(33): 1288–1292.

Absztrakt:

A tanulmány szerzői a napi gyakorlatban a leggyakrabban fellépő mozgásszervi panaszok hátterében álló regionális fájdalmi szindrómák leggyakoribb kezelési módjával, a per os és transdermalisan alkalmazott nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel végzett fájdalomcsillapításról rendelkezésre álló bizonyítékokat gyűjtötték össze. Azon szakterületeken működők számára, akik leggyakrabban találkoznak az átmeneti és fájdalmas epizódokkal (háziorvosok, reumatológusok, ortopédek, foglalkozás-egészségügyi és sportorvosok), külön meghatározták a foglalkozási vagy sporttevékenységük (a mozgásszervek ismétlődő vagy nagy energiájú igénybevétele) miatt kockázatnak kitettek körét és ismertetik fájdalmaik patológiai magyarázatát. A fájdalomcsillapítás eszközei között részletezik a nem szteroid gyulladáscsökkentők hatásának módját és farmakológiai sajátosságait. Kiemelik a gyógyszeres kezelés kockázatait és az emiatt veszélyeztettek speciális csoportjait (gyermekkorúak és idősek). Az általános fájdalomcsillapítási alapelvek és stratégiák ismertetésén túlmenően a hazai és nemzetközi irányelvekből a tanulmány tárgyára vonatkozó ajánlásokat adják közre. Orv Hetil. 2017; 158(Suppl. 3): 3–30.

Introduction: It is well known that patients suffering from an autoimmune disease are more prone to develop another one, too. The authors have previously shown frequent occurrence of celiac disease in patients with type 1 diabetes mellitus compared to the background population. Autoimmune thyroid disease, the most common autoimmune disorder, associated with type 1 diabetes mellitus, generally occurs after the manifestation of diabetes, in the second decade of life. The aim of the study was to investigate the prevalence of thyroid autoimmunity as well as the frequency of autoimmune thyroid disease in patients with type 1 diabetes mellitus. Its aim was also to compare the prevalence of autoimmune thyroid disease in patients with type 1 diabetes mellitus and in those with type 1 diabetes mellitus and celiac disease. Methods: Screening was performed in 268 patients with type 1 diabetes mellitus alone and in 48 children with type 1 diabetes mellitus and celiac disease, with the aid of anti-peroxidase and anti-thyroglobulin antibody. In case of autoantibody positivity testing of thyroid function and ultrasonography confirmed the autoimmune thyroid disease. According to the results, the frequency of autoantibody positivity was significantly higher in diabetic patients suffering from celiac disease (type 1 diabetes mellitus: 43 (16%), type 1 diabetes mellitus + celiac disease: 16 (33.3%, p < 0.01). Hypothyroidism due to thyroiditis was also more prevalent in patients with type 1 diabetes mellitus and celiac disease. Conclusions: Due to increased risk, the authors emphasize the need of frequent screening for autoimmune thyroid disorder in patients with type 1 diabetes mellitus and celiac disease.

Absztrakt:

Teljes aortára kiterjedő, A-típusú dissectio miatt Bentall-műtéten, mellkasi aortoaorticus interpositum implantáción és mellkasi sztentgraftbeültetésen átesett 79 éves férfi betegnél perzisztáló állumen miatt kialakult, krónikus, 60 mm-es, thoracoabdominalis postdissectiós aortaaneurysma megoldásaként, hazánkban először, az ún. „candy-plug” technikát alkalmaztuk. Az aortadissectio proximalis berepedésének lefedésével az endovascularis mellkasi aortarekonstrukció (TEVAR) elősegíti az állumen thrombosisát és az aorta remodellálódását, a thrombosis azonban gyakran – az esetek kb. 60%-ában – csak részleges, és az állumen keringése a TEVAR mellett is fennmaradhat. Ezekben az esetekben az aorta további jelentős tágulásával kell számolnunk, amely gyakran csak nagy kockázatú nyitott műtéti vagy endovascularis beavatkozásokkal kezelhető. Ezeknek az eseteknek a biztonságosabb megoldása érdekében fejlesztették ki a standard TEVAR és az állumen zárását szolgáló módszerek kombinációját. Ilyen új eljárás az esetünkben is alkalmazott „candy-plug” technika, amely minimálinvazív úton megszüntetve az állumen keringését és megállítva ezzel az aneurysma progresszióját, hatékony és biztonságos megoldást jelenthet az aortadissectiók késői szövődményeként megjelenő postdissectiós aortaaneurysmák ellátásában. Orv Hetil. 2020; 161(11): 437–439.