Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for :

  • Author or Editor: Aref Rashed x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Aref Rashed, Károly Gombocz, Magdolna Frenyó, Nasri Alotti, and Zsófia Verzár

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szívműtétek során a sternotomia utáni sebfertőzések komoly aggodalomra adnak okot, ugyanis befolyásolják a morbiditást, a mortalitást és a kórházi költségeket is. A rekonstrukció sikertelensége tovább növeli ezeket a kockázatokat, mert a sebfertőzések súlyos szövődményekkel járhatnak. Azoknak a tényezőknek a feltárása, amelyek jelentősen befolyásolhatják a sebészi kezelés sikerességét. Módszer: Egycentrumos retrospektív vizsgálat történt egymást követő 3177, medián sternotomián átesett beteg adataiból. A poststernotomiás sebfertőzések diagnózisa 60 betegnél (1,9%) volt megállapítható. Az adatok alapos elemzésével olyan tényezőket kerestünk, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a sebészi rekonstrukció sikertelenségéhez. Eredmények: A diagnózis késői felállítása mellett a pozitív sebváladék mikrobiológiai vizsgálata, a radikális sebészi rekonstrukció és a perifériás érbetegség jelentősen befolyásolja a sebészi kezelés eredményességét. A radikális sebészi rekonstrukció szignifikánsan magasabb arányban járt sikerrel, mint a hagyományos kezelés (81,8 vs. 11,1%), p<0,001. Következtetés: Szükséges azonosítani azokat a tényezőket, amelyek prediktív jelentőséggel bírnak a sebészi kezelés szempontjából, ezek segíthetnek a kezelési algoritmusok fejlesztésében és a sebészi rekonstrukciók sikerességében. Orv Hetil. 2018; 159(14): 566–570.

Restricted access

Absztrakt:

A szívműtét utáni pacemaker-terápiát igénylő ritmuszavarok kérdésköre jól ismert és tanulmányozott, problematikája komoly kihívások elé állítja a szakmát. Írásunk célja összefoglalni a jelenleg érvényes nemzetközi ajánlásokat és a jelentős tanulmányok eredményeit, valamint ismertetni kórházunk ez irányú tapasztalatait. Bemutatjuk a lényeges európai és amerikai iránymutatásokat és az eddigi meghatározó tanulmányok főbb eredményeit. Közreadjuk a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2014. 01. 01. és 2018. 12. 31. között operált 2735 beteg közül a műtét utáni egy hónapon belül végleges pacemaker-implantáción átesettek adatait, és összevetjük azokat a nemzetközi eredményekkel. A nemzetközi irodalom adatai alapján a korai posztoperatív időszakban a végleges pacemaker-beültetés aránya átlagosan 1,5–5% körül mozog a szívsebészetben, és ez az arány a későbbiekben tovább nő. Az ingerületvezetési zavarok kialakulásáról részletes információkkal rendelkezünk, számos prediktív tényező került azonosításra, az aktuális guideline-ok mégis csak hozzávetőleges iránymutatást kínálnak a kérdésben. A korai perioperatív időszak (1 hónap) során osztályunkon 15 esetben (0,55%) volt szükség végleges pacemaker implantációjára, és a késői utánkövetés során 6 beteg bírt továbbra is pacemakerdependens ritmuszavarral. A perioperatív ritmuszavarok gyakori és komoly következményekkel járó szövődmények a szívsebészetben, nehezítik a betegek gyors felépülését, terhet rónak a betegellátásra, és költségtöbbletet jelentenek. A végleges pacemaker-beültetés aránya a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban alacsonynak mondható. A késői utánkövetés alapján a betegeknek így is csak töredéke pacemakerdependens. Az eddig rendelkezésre álló információk és egy hazai, nagy esetszámú, prospektív vizsgálat segítségével szükséges lenne standardizált protokoll kialakítása a témában, mely mérvadó lenne a szakma számára. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1271–1280.

Open access

Az ischaemiás szívbetegség gyógyításában meghatározó jelentőségű coronaria-bypassműtétek során a szerzők leggyakrabban vena saphena magna graftot használnak az áthidalásokhoz. Tekintettel a betegek növekvő életkorára, a több társbetegségre, a rosszabb általános állapotra, alapvető jelentőségű a lehető legkisebb sebfelület kialakítása az ilyen műtétek alatt. Célkitűzés: A vizsgálatok célja az endoszkópos saphenakivétel által adott lehetőségek felmérése, illetve az így nyert saphenagraft minőségének megítélése volt. Módszer: A szerzők 24 betegnél használtak endoszkópos technikát a vena saphena kivételére coronaria-bypassműtét vagy kombinált billentyű-coronaria bypassműtét során. A kivett vénából szövettani vizsgálatra 10 alkalommal küldtek mintát a vena-endothel megítélésére. Eredmények: Sebszövődmény a módszer alkalmazása után nem volt. A kivett vénaszakaszokat a műtétek során felhasználták, két esetet kivéve, amikor a véna kis kaliberűnek bizonyult. A szövettani vizsgálat minden esetben a véna ép endothelrétegét igazolta. Következtetés: Az endoszkópos technika jól alkalmazható a vena saphena eltávolítására bypassműtétek során. Alkalmazásának a szerzők jelenlegi gyakorlatában határt szab az egyelőre hosszabb műtéti idő (amely a későbbiekben remélhetőleg rövidülni fog).

Restricted access

A kóros pericardialis folyadékgyülem kialakulásának hátterében számottevő etiológiai faktor szerepelhet. Sok esetben az etiológiai tényező tisztázatlan marad, ami nehezebbé teszi a megfelelő terápiás stratégia kiválasztását. A purulens pericarditishez társuló pericardialis folyadékgyülem kezelése eltér azon folyadékgyülemek kezelésétől, amelyek neoplasma, ill. autoimmun betegség következményeként alakulnak ki. A pontos etiológiai diagnózis felállításában a képalkotó eljárások mellett döntő szerepe van a folyadék citológiai vizsgálatának, ill. a pericardium szövettani vizsgálatának is. Kiújuló kóros pericardialis folyadékgyülem esetén szükség lehet pericardioperitonealis, pericardiopleuralis sönt, ill. pericardialis ablak elkészítésére. Ez sok esetben palliatív megoldást jelent, és a pericardialis tamponád hemodinamikai következményeinek megelőzését szolgálja.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Károly Gombocz, Ágnes Beledi, Ferenc Botos, Győző Wrana, Erzsébet Feiler, Roland Csécs, Zsombor Rácz, and Aref Rashed

Absztrakt:

Bevezetés: A szívműtéteket követő súlyos vérzés és transzfúzió jelentősen növeli a szövődményrátát és a mortalitást. A vérző beteg hatékony kezelésének feltétele a ’sebészi’ és a coagulopathiás vérzés korai diagnosztikája. Rotációs thromboelastometria alkalmazása segíthet a reoperáció indikációjának felállításában, és célvezérelt haemostasisterápiával csökkentheti a vérveszteséget, a transzfúziót és a költségeket. Célkitűzés: Korábbi betegeink vérzéses adataiból származtatott intézeti vérzéses-reoperációs protokoll kidolgozását és a módszer hatékonyságának vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: Az osztályunkon korábban operált 1011 beteg (kontrollcsoport) adataiból a coagulopathiás és a ’sebészi’ vérzés megkülönböztetésére statisztikai algoritmust hoztunk létre. Vérzéses-reoperációs protokollunkban az algoritmust viszkoelasztikus koagulációs teszttel és rizikóbesorolással együttesen alkalmaztuk. Egymást követő 112 operált betegünknél megvizsgáltuk a reoperációk gyakoriságát, indikációit, valamint a protokollnak a transzfúziókra és a direkt költségekre kifejtett hatását, korábbi gyakorlatunkkal összehasonlítva. Eredmények: A vérzés miatt végzett reoperáció gyakorisága nem különbözött a vizsgált és a kontrollcsoport között (6,2% vs. 5,4%; p = 0,584). A reoperált betegeknél a vérzés-protokollcsoportban coagulopathiás vérzés önmagában nem, míg a kontrollcsoportban 12,7%-ban fordult elő. A vérzéses-reoperációs protokoll alkalmazása mellett csökkent a vérzés (p = 0,026), több betegnél alkalmaztunk fibrinogént (p<0,001), protrombinkomplex-koncentrátumot (p<0,001), tranexámsavat (p<0,001); a vörösvérsejt-transzfúziók száma 30%-kal csökkent (1,7 ± 2,6 E vs. 2,3 ± 3,3 E; p = 0,012); a friss fagyasztott plazma vagy thrombocytatranszfúziók esetén a különbség nem volt szignifikáns. A módszer alkalmazásával betegenként –20 333 Ft, aktivitásalapú költséggel számolva –38 200 Ft költségmegtakarítást értünk el. Következtetés: Vérzéses-reoperációs protokollunk alkalmazásával csak ’sebészi’ vérzés miatt végeztünk reoperációt, több esetben alkalmaztunk faktorkészítményt, antifibrinolitikumot, csökkent a vérveszteség, a vörvösvérsejt-transzfúziók száma, és költségmegtakarítást értünk el. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1414–1422.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Aref Rashed, András Vígh, Zoltán Németh, Erzsébet Feiler, Nasri Alotti, and József Simon

A posztinfarktusos kamrai septumruptura az akut myocardialis infarctus szövődményeként alakul ki az esetek 1–2%-ában, és a korai mortalitás 5%-át okozza. Ez a súlyos szövődmény általában két héten belül alakul ki az infarktust követően, és az idősebb betegeket érinti. Beszámolónk egy későn kialakult septumdefektusról szól. Esetismertetés: A 75 éves férfi betegben a kamrai septumruptura több mint 2 hónappal egy kiterjedt inferoseptalis myocardialis infarctus után alakult ki, amely a jobb coronaria elzáródása következtében jött létre. A beteg több mint 2 hónapos tünetmentességet követően az infarktus után ismét kórházi felvételre került jobbszívfél-elégtelenség tünetei miatt. A diagnózist az echokardiográfia, az arteria pulmonalis katéterezése és ventrikulográfia biztosította. Koronarográfia is történt. A beteget intraaortikus ballonpumpa védelmében szállítottuk a műtőbe. A septumdefektust kör alakú politetrafluoroetilén folttal zártuk, amelyet teflon-ellen-teflon öltésekkel varrtunk a defektus pereméhez. A szignifikáns mitralisbillentyű-elégtelenség miatt mitralis pozícióba kétlemezes, mechanikus műbillentyűt implantáltunk a teljes billentyűapparátus megtartásával, a bal elülső leszálló coronariaágat vena saphena felhasználásával revascularizáltuk. Következtetés: Az eset kapcsán fontos hangsúlyoznunk, hogy lezajlott myocardialis infarctus esetén, amennyiben a beteg később jobbszívfél-elégtelenség tüneteivel kerül felvételre, gondolni kell a késői kamrai septumdefektus kialakulásának lehetőségére.

Restricted access