A „büntetés helyett kezelés” elve a szakirodalomban élénken vitatott kérdés. Kábítószer-bűncselekményekben ezt a lehetőséget Magyarországon az 1993. évi büntető törvénykönyv módosítása teremtette meg. 2003-ban jelentősen kibővült ez a jogi lehetőség. Célkitűzés: Bemutatni, hogyan érvényesül egy fővárosi, drogbetegekkel foglalkozó kezelőintézmény gyakorlatában ez az elv 2001–2005 között; valóban kezelésre szoruló drogbetegek kerülnek-e ilyen módon a kezelőrendszerbe, illetve eléri-e ez a jogintézmény a kezelésre szoruló célcsoportokat. Módszer: A szerzők egy fővárosi drogambulancia 2001 és 2005 között kezelésre jelentkező betegeinek addikciós súlyossági index interjú alapján nyert adatait elemezték ( n = 628). A „büntetés helyett kezelés”-t választók és a többi drogbeteg súlyossági indexének összehasonlítása klaszterelemzéssel és kétmintás statisztikai T-próbával történt. Eredmények: 2003-at követően a „büntetés helyett kezelésben” részt vevők aránya 24%-ról 72,6%-ra nőtt (szignifikáns eltérés). Jól elkülöníthető egy betegcsoport (a vizsgálati minta fele), amely nem bír kezelést igénylő problémával. 2003-tól ebben a „problémamentes” betegpopulációban magas azoknak az aránya (60%), akik a „büntetés helyett kezelést” választották. Következtetések: A szerzők indokoltnak tartják a „büntetés helyett kezelés” elvének pszichiátriai-addiktológiai átgondolását.

Absztrakt:

Bevezetés: A csecsemőkori B₁₂-vitamin-hiány súlyos neurodegeneratív betegségként jelenhet meg, és rendszerint vegetáriánus étrend vagy anaemia perniciosa következtében létrejövő anyai hiány okozza. Korai felismerésével és kezelésével a potenciálisan súlyos és irreverzibilis neurológiai károsodás megelőzhető. Biokémiailag a B₁₂-vitamin-hiány metil-malonsav-, homocisztein- és propionil-karnitin-felhalmozódáshoz vezet. A tandem tömegspektrometriás kiterjesztett újszülöttkori szűrés azonosíthatja az újszülöttkori és anyai B₁₂-vitamin-hiányt, a propionil-karnitinnek és egyéb metabolitoknak az újszülöttek beszárított vércseppmintájában történő mérésével. Célkitűzés: A B₁₂-vitamin-hiány szűrésével nyert tapasztalataink összefoglalása. Módszer: Retrospektív módon elemeztük a Szegedi Szűrőközpontban diagnosztizált B₁₂-vitamin-hiányos csecsemők klinikai és laboratóriumi adatait. Eredmények: Magyarországon a kiterjesztett újszülöttkori szűrés 2007-ben került bevezetésre. Központunkban azóta körülbelül 395 000 újszülött szűrése történt, és közülük négy újszülöttet azonosítottunk B₁₂-vitamin-hiánnyal a szűrési eredményeik alapján. Három esetben emelkedett propionil-karnitin-szint és a negyedikben alacsony metioninszint utalt B₁₂-vitamin-hiányra. Egy további B₁₂-vitamin-hiányos, neurológiai tüneteket mutató csecsemő is észlelésre került négy hónapos életkorban, normális újszülöttkori szűrést követően, a vizelet-metil-malonsav-koncentráció emelkedése alapján. A B₁₂-vitamin-hiány mind az öt csecsemőben anyai autoimmun anaemia perniciosa miatt másodlagosan jelentkezett. A felismert esetekből következően a csecsemőkori B₁₂-vitamin-hiány incidenciája a kelet-magyarországi régióban 1,26/100 000 születés volt, de a valós gyakoriság feltehetően magasabb. Következtetések: A B₁₂-vitamin-hiány felismerési aránya a jelenleg használt szűrési paraméterek határértékeinek optimalizálásával és a beszárított vércseppmintában másodlagos vizsgálatként a metil-malonsav és/vagy homocisztein mérésével javítható. Orv Hetil. 2017; 158(48): 1909–1918.

Absztrakt

Bevezetés: A malignus gastroduodenalis obstrukció palliatív kezelése enteralis stentekkel hatékony és biztonságos módszer, a palliatív céllal elkészített gastroenterostomia reális alternatívája. Célkitűzés: A szerzők ismertetik a malignus gastroduodenalis obstrukció hátterében fennálló leggyakoribb daganatos betegségeket, a stent kiválasztásának szempontjait, behelyezési technikáját, valamint elemzik a kezelés technikai és klinikai sikerességét, megemlítve a lehetséges komplikációkat. Módszer: 2013. március 1. és 2015. április 9. között 19 esetben történt fedetlen, öntágulós enteralis stentbehelyezés. A 19 beteg közül 6 nő, 13 férfi, átlagéletkoruk 67 év volt. A stentelés indikációját 5 esetben peripyloricus gyomortumor, 1-1 esetben a duodenum, gastroenteralis anastomosis, Vater-papilla és az epehólyag malignus folyamata, 7 esetben pancreas, 3 esetben az epeút tumora képezte. Eredmények: A stentbehelyezés technikai sikeressége 100%-os volt. A klinikai siker objektivizálása a Gastric Outlet Obstruction Scoring System alapján történt. Következtetések: Az enteralis stentek alkalmazása malignus gastroduodenalis obstrukcióban technikailag jól kivitelezhető, biztonságos módszer, amely látványosan csökkenti a betegség tüneteit, javítja az életminőséget. Orv. Hetil., 2015, 156(44), 1778–1781.

Absztrakt:

Bevezetés: A szívműtéteket követő súlyos vérzés és transzfúzió jelentősen növeli a szövődményrátát és a mortalitást. A vérző beteg hatékony kezelésének feltétele a ’sebészi’ és a coagulopathiás vérzés korai diagnosztikája. Rotációs thromboelastometria alkalmazása segíthet a reoperáció indikációjának felállításában, és célvezérelt haemostasisterápiával csökkentheti a vérveszteséget, a transzfúziót és a költségeket. Célkitűzés: Korábbi betegeink vérzéses adataiból származtatott intézeti vérzéses-reoperációs protokoll kidolgozását és a módszer hatékonyságának vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: Az osztályunkon korábban operált 1011 beteg (kontrollcsoport) adataiból a coagulopathiás és a ’sebészi’ vérzés megkülönböztetésére statisztikai algoritmust hoztunk létre. Vérzéses-reoperációs protokollunkban az algoritmust viszkoelasztikus koagulációs teszttel és rizikóbesorolással együttesen alkalmaztuk. Egymást követő 112 operált betegünknél megvizsgáltuk a reoperációk gyakoriságát, indikációit, valamint a protokollnak a transzfúziókra és a direkt költségekre kifejtett hatását, korábbi gyakorlatunkkal összehasonlítva. Eredmények: A vérzés miatt végzett reoperáció gyakorisága nem különbözött a vizsgált és a kontrollcsoport között (6,2% vs. 5,4%; p = 0,584). A reoperált betegeknél a vérzés-protokollcsoportban coagulopathiás vérzés önmagában nem, míg a kontrollcsoportban 12,7%-ban fordult elő. A vérzéses-reoperációs protokoll alkalmazása mellett csökkent a vérzés (p = 0,026), több betegnél alkalmaztunk fibrinogént (p<0,001), protrombinkomplex-koncentrátumot (p<0,001), tranexámsavat (p<0,001); a vörösvérsejt-transzfúziók száma 30%-kal csökkent (1,7 ± 2,6 E vs. 2,3 ± 3,3 E; p = 0,012); a friss fagyasztott plazma vagy thrombocytatranszfúziók esetén a különbség nem volt szignifikáns. A módszer alkalmazásával betegenként –20 333 Ft, aktivitásalapú költséggel számolva –38 200 Ft költségmegtakarítást értünk el. Következtetés: Vérzéses-reoperációs protokollunk alkalmazásával csak ’sebészi’ vérzés miatt végeztünk reoperációt, több esetben alkalmaztunk faktorkészítményt, antifibrinolitikumot, csökkent a vérveszteség, a vörvösvérsejt-transzfúziók száma, és költségmegtakarítást értünk el. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1414–1422.

Bevezetés: Magyarországon 2012-ben ünnepelte 20 éves évfordulóját a szívtranszplantáció, ám a mechanikus keringéstámogató eszközök ezalatt az idő alatt a végstádiumú szívelégtelenség korszerű terápiájának hiányzó láncszemét alkották. 2012 májusában, a Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján átadott szívtranszplantációs és szívelégtelenség intenzív osztály, valamint az ehhez társuló eszközfejlesztések tették lehetővé a műszívprogram elindulását. Célkitűzés: A szerzők a program tapasztalatairól számolnak be. Módszer: 2012 májusa és 2014 decembere között 72 beteget 89 esetben kezeltek mechanikus keringéstámogató eszközökkel. A támogatás indikációja valamennyi esetben terápiarefrakter végstádiumú szívelégtelenség, illetve akut bal- vagy jobbszívfél-elégtelenség volt. Eredmények: Huszonhét esetben szívtranszplantáció utáni akut graftelégtelenség, 24 esetben súlyos végstádiumú szívelégtelenség, 21 esetben akut infarktus, 14 esetben szívműtét utáni akut balszívfél-elégtelenség, két esetben súlyos légzési elégtelenség, egy esetben gyógyszermérgezés következtében kialakult malignus ritmuszavar miatt kezdték el a terápiát. A teljes program 30 túlélő betege közül 13 került sikeres szívtranszplantációra. Következtetések: A rendelkezésre álló sokoldalú műszerparkkal a ma létező valamennyi lehetséges terápiás modalitás megvalósítható a rövid távú keringéstámogatástól a középtávú támogatáson át a szívtranszplantációig vagy a végleges műszívbeültetésig. Orv. Hetil., 2015, 156(13), 521–527.

Az 1992. január 3-ával elindult hazai felnőttszív-átültetési program számos fejlődési stádiumon ment át az elmúlt 20 évben. A kezdetben szinte társadalmi munkában beindult tevékenység működési kerete lassan vált szervezetté. Az elmúlt két évtized állandó velejárója volt az alacsony donációs aktivitás és a várólistás betegek alacsony száma, mindez azt eredményezte, hogy a lassan emelkedő műtéti számok ellenére a transzplantációs aktivitás folyamatosan elmaradt a kívánalmaktól. Az Eurotransplanthoz történő részleges csatlakozásunk azonban új kihívást jelentett a hazai felnőttszív-átültetési program számára. Ezen új kihívásoknak és elvárásoknak történő megfelelési szándék azonban kikényszerítette a teljes felnőttszív-átültetési program átszervezését, új alapokra helyezését. A Semmelweis Egyetem Ér- és Szívgyógyászati Klinikáján 2011 ősze és 2012 tavasza közötti fél évben számos olyan strukturális, szemléletmódbeli, képzési változtatást valósítottak meg, amelyek hatására a klinika transzplantációs kapacitása megsokszorozódott, a transzplantációs tevékenység biztonsága sokat javult. Az alapjaiban megújított program eredményeként 2012-ben 131%-kal nőtt a klinikán elvégzett műtétek száma az előző évihez viszonyítva. A 86,63%-os 30 napos túlélési rátájával pedig a húszéves program legeredményesebb évét zárta. Orv. Hetil., 2013, 154, 863–867.

A hipofízis adrenokortikotropin-termelő adenomája okozta Cushing-kór és az ectopiás Cushing-szindróma elkülönítése a hagyományos hormonvizsgálatok és a képalkotó vizsgálatok segítségével nem mindig lehetséges. A két betegség elkülönítésének aranystandardja napjainkban a sinus petrosus inferiorok szelektív katéterezése (IPSS) során nyert vérmintákból történő ACTH-meghatározás. A szerzők 1999 és 2005 között 34 Cushing-szindrómás betegen összesen 41 alkalommal végeztek IPSS-t, akiknél a dinamikus hormonvizsgálatok és a képalkotó vizsgálatok alapján az ACTH-dependens Cushing-szindróma okát nem lehetett egyértelműen megállapítani. A beavatkozás szenzitivitásának meghatározásakor 25 beteg 31 vizsgálatának eredményét értékelték, akiknél a végleges diagnózist sikeres műtéti beavatkozás vagy szövettani vizsgálat erősítette meg (22 ACTH-termelő hipofízisadenoma, 3 ectopiás Cushing-szindróma). Az IPSS eredményét pozitívnak tekintették, ha a kiindulási centrális/perifériás plazma-ACTH-hányados >2,0, vagy kortikotrop releasing hormon (CRH) adása után >3,0 volt. A 31 vizsgálat eredménye 20 esetben valódi pozitív, 3 esetben valódi negatív, 8 esetben álnegatív volt, álpozitív eset nem fordult elő. Az eredmények alapján az IPSS szenzitivitása 71,4%. Az ál-negatív 8 beteg közül 4 esetben a vizsgálatot megismételték, mind a négy betegben pozitív eredménnyel. Cushing-kórban a 20 valódi pozitív vizsgálat közül 14 esetben a diagnózis a 0 perces ACTH-szintek alapján is megállapítható volt, a CRH utáni 5 perces vérminták alapján 19 betegnél lehetett a Cushing-kór diagnózisát megállapítani. Az IPSS vizsgálat itt bemutatott első hazai feldolgozásában a módszer szenzitivitása alacsonyabb, mint a jóval nagyobb betegforgalmú külföldi endokrin centrumokban. A kisebb szenzitivitás technikai okokon túlmenően azzal is magyarázható, hogy a szerzők az IPSS-t csak szigorúan válogatott esetekben, az egyéb vizsgálatokkal nem egyértelműen kórismézhető betegeken végzik.

Absztrakt

Bevezetés: Európában 2012 óta engedélyezett adalimumab alkalmazása terápiarefrakter colitis ulcerosa kezelésére. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy colitis ulcerosás betegek körében országos szinten felmérjék az adalimumab hatásosságát és biztonságosságát. Módszer: Prospektív tanulmányban felmérték a tartós klinikai válasz, a teljes remisszió, illetve elsődleges vagy másodlagos hatásvesztés arányát a kezelés 12., 30. és 52. hetében. Értékelték az 52. héten a nyálkahártya-gyógyulás megoszlását. Eredmények: A vizsgálatba 73 aktív colitis ulcerosás beteget vontak be. Rövid távú klinikai válasz a betegek 75,3%-ában alakult ki a 12. hétre. Az adalimumabkezelés fenntarthatóságának valószínűsége az 52. hétig 48,6% volt, amelyet tartós klinikai válasz kísért a betegek 92%-ánál. Nyálkahártya-gyógyulás a betegek 48,1%-ában volt kimutatható az 52. héten. A betegek 17,6%-ánál terápiamódosításra, 5,4%-ánál colectomia elvégzésére került sor az egyéves időszak alatt. Következtetések: A colitis ulcerosa a kezdetektől hatékony kezelést igényel, ezzel megelőzve a szövődményeket. Az eredmények alapján az adalimumab kedvező rövid és hosszú távú hatást mutat colitis ulcerosás betegeknél. Orv. Hetil., 2016, 157(18), 706–711.