Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for :

  • Author or Editor: Ferenc Simon x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Szabó, Bernadett Falkus, Éva Simon, Szilveszter Brünner, and Ferenc Baranyay

Az invazív lobularis emlőcarcinomát – amely az emlőcarcinomák mintegy 10%-át teszi ki – szövettanilag, molekuláris genetikailag, klinikumát, metasztatizálási sajátságait tekintve különálló emlőcarcinoma-entitásnak tartják. Szemben a ductalis invazív emlőcarcinomával, késői metasztázisai főként a gyomor-bél traktust érintik. Emlőcarcinoma ritkán metasztatizál a gastrointestinumba. Általában 3–20 évvel a primer tumor felismerése után jelentkeznek a gyulladásos megbetegedést, második malignoma gyanúját keltő hasi tünetek. Az 53 éves korában meghalt emlőcarcinomás nőbeteg esetét mutatjuk be, akinél 8 évi tumormentesség után felhasi görcsös fájdalmak léptek fel, amelyek körkörös jelleggel a hátba sugároztak. A radiológiai vizsgálat Crohn-betegséget véleményezett. Az elvégzett ileumbiopszia negatív volt, a beteg ex juvantibus szteroidterápiában részesült. Mechanikus ileus lépett fel és a terminális ileum, valamint a felszálló vastagbél részleges eltávolítására került sor. Három héttel a műtét után úgynevezett késői varratelégtelenségben, peritonitis szövődményeiben meghalt. A terminalis ileum metszeteiben a beszűkült, megvastagodott bél fali rétegeit kiterjedten infiltráló kis sejtes diffúz carcinomás szövetburjánzás volt megfigyelhető. A metasztatikus carcinomás sejtek immunhisztokémiai vizsgálatokkal breast carcinoma antigénnel (BCA-1) és CA-15-3 savóval reagáltak. A beteg vörösvértest-fenotípusa alapján AB vércsoportú volt, és a carcinomás sejtek ABH vércsoport-specifikus lektinekkel és monoklonális antitestekkel intenzíven reagáltak. Orv. Hetil., 2010, 40, 1666–1671.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Árpád Illés, Zsófia Simon, Miklós Udvardy, Ferenc Magyari, Ádám Jóna, and Zsófia Miltényi

Absztrakt:

Az elsődleges kezelés után a Hodgkin-lymphomás betegek 10–30%-a relabál vagy refrakter. Jelenleg elsőként autológ haemopoeticus őssejt-transzplantáció javasolt ezekben az esetekben, bár ezt követően csak a betegek fele gyógyul meg, a medián teljes túlélés is mindössze 2–2,5 év. Számos prognosztikai tényező határozza meg az autológ haemopoeticus őssejt-transzplantáció sikerességét, amelyek figyelembevételével, szükség esetén konszolidációs kezelés alkalmazásával az eredmények javíthatók. Az autológ őssejt-transzplantáció után relabáló betegeknek még kedvezőtlenebb a túlélése, és ennek a betegcsoportnak a kezelése jelenti a legnagyobb kihívást a Hodgkin-lymphoma terápiája során. Szerencsére az utóbbi években számos új kezelési mód vált elérhetővé, így a brentuximab vedotin és az immuncheckpoint-gátlók, amelyektől a túlélési és gyógyulási eredmények javulását reméljük. Az allogén transzplantáció eredményei is javulhatnak a haploidentikus transzplantáció alkalmazásával. Összefoglalónkban ezeket az új lehetőségeket mutatjuk be. Orv Hetil. 2017; 158(34): 1338–1345.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Magyari, Judit Bedekovics, Judit Décsy, Péter Ilonczai, Árpád Illés, and Zsófia Simon

Absztrakt:

Mérsékelt thrombocytosis számos kórképhez társulhat (vérzés, gyulladás, vashiány, autoimmun betegségek stb.), de tartós, 450 G/l fölötti vérlemezkeszám esetén a beteg hematológiai kivizsgálása javasolt, ha a thrombocytosist egyéb, gyakoribb ok nem magyarázza. Egy 47 éves nő anamnézisében hypertonia, asthma bronchiale, endometriosis szerepel. Kivizsgálása 2015 márciusában fogyás, étvágytalanság miatt indult. Laboratóriumi vizsgálatai közül kiemelhető az emelkedett thrombocytaszám (617 G/l), vashiánya nem volt. 2015. április 7-én jelentkezett bal bordaív alatti akut fájdalom miatt, amelynek hátterében egyszerű képalkotó vizsgálatok eltérést nem mutattak. A hasi CT-vizsgálat az aorta abdominalis szakaszán 4,5 cm-es thrombust írt le, amely beterjedt a bal arteria renalisba, és elzárta azt. Az APTI-hez (aktivált parciális thromboplastinidő) igazított folyamatos nátrium-heparin kezelést indítottunk. A később megérkezett JAK2V617F-mutáció-analízis pozitív lett, majd a csontvelővizsgálat korai/praefibroticus myelofibrosist igazolt, így hidroxiureakezelést is kezdtünk. Az alkalmazott kezelések hatására a beteg panaszai megszűntek, thrombocytaszáma fokozatosan normalizálódott. Bár a mérsékelt thrombocytosis gyakran másodlagos jelenség, ha tartósan fennáll, és főként ha thromboemboliás események is kísérik, vérképző rendszeri betegség, elsősorban Philadelphia-kromoszóma-negatív krónikus myeloproliferativ kórkép lehetőségére is gondolni kell. Klinikailag az essentialis thrombocythaemia és a primer myelofibrosis korai, praefibroticus fázisa nagyon hasonló lehet, így a differenciáldiagnózis csak a csontvelő szövettani vizsgálatával lehetséges, mely az eltérő prognózis és kezelési lehetőségek miatt elengedhetetlenül szükséges. Orv Hetil. 2018; 159(15): 603–609.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsófia Simon, Árpád Illés, Zsófia Miltényi, Ferenc Magyari, László Váróczy, Nikolett Péter, and Lajos Gergely

Bevezetés: A rituximabkezelés hatására elhúzódó B-sejt-depléció alakulhat ki, amely fokozott fertőzési kockázattal járhat. Célkitűzés: A fehérvérsejtszám, a CD19+ B- és a CD4+ T-lymphocyták számának, valamint az immunglobulin G-, A-, M-szintek változásának vizsgálata rituximabtartalmú kemoterápiában részesülő betegeknél, valamint a fertőzéses szövődmények felmérése és a vonatkozó irodalom áttekintése. Betegek és módszerek: Összesen 35 diffúz nagy B-sejtes lymphomás beteget vizsgáltak rituximab-cyclophosphamid-vincristin-doxorubicin-prednisolon (R-CHOP) terápia mellett. A perifériás vérben a B- és T-sejt-populációkat áramlási citometriával, az immunglobulin-szinteket szérum nefelometriával mérték. Eredmények: A kezelés hatására a CD19+ B-lymphocyták nem voltak kimutathatók a perifériás vérből, számuk a kezelést követő 12. hónaptól növekedett. Infekció a vizsgált betegcsoportban nem fordult elő. Következtetések: A rituximab hatására kialakuló B-sejt-depléció ebben a betegcsoportban is igazolható volt, súlyos vagy nem várt fertőzést nem tapasztaltak. Fokozott fertőzési kockázattal elsősorban (hosszabb) fenntartó rituximabkezelés mellett kell számolni. Orv. Hetil., 2012, 153, 1658–1666.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: András Jánosi, Péter Ofner, Béla Merkely, Péter Polgár, Péter Andréka, Károly Zámolyi, Róbert Gábor Kiss, János Tomcsányi, Zoltán László, András Vértes, Imre Varjú, Ferenc Juhász, János Simon, and Sándor Bajkó

A szerzők ismertetik a 2010. január 1-jén megkezdett Infarctus Regiszter Pilóta Vizsgálatot. A nemzetközileg elfogadott diagnosztikus kritériumokat alkalmazó és előre meghatározott adatokra kiterjedő, prospektív, epidemiológiai adatgyűjtés hosszas és széles körű szakmai egyeztetése után indult el Budapest öt kerületében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Budapesten öt szívkatéteres centrumban és három – ilyen lehetőséggel nem rendelkező – kardiológiai osztályon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy szívkatéteres centrumban és három belgyógyászati osztályon kezdődött el a vizsgálat. A lakosok száma a szóban forgó területen 997 324 fő. A vizsgálat megkezdését követően – a program fontosságát felismerve – további 16 centrum csatlakozott a vizsgálathoz. A program indulásától 2011. május 1-jéig 4293 beteg adatait rögzítették. A regisztrált betegek 52,1%-ánál ST-elevációval járó (STEMI), 42,1%-ánál nem ST-elevációval járó myocardialis infarctust (NSTEMI), 3%-ánál instabil angina pectorist, 2,8%-ban egyéb diagnózist állapítottak meg a kórházi elbocsátás idején. A szerzők vizsgálják a programba tartozó STEMI miatt kezelt betegek ellátásának jellemzőit Budapesten és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A 301 budapesti beteg ellátásában öt, a 402 vidéki beteg ellátásában egy szívkatéteres centrum vett részt. A STEMI miatt kórházba került budapesti betegek 79,7%-a szívkatéteres centrumba került, és ezen betegek 84,6%-ánál intervenció történt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a STEMI miatt kezelt betegek 62,9%-a került szívkatéteres centrumba, és a betegek 77%-ánál történt katéterterápiás beavatkozás. A 301 budapesti beteg esetén 8%-os, a 402 vidéki beteg esetén 10%-os kórházi halálozást észleltek. A kórházból eltávozott betegek esetén a szekunder prevenció szempontjából fontos gyógyszereket a Budapesten ellátott beteg esetén javasolták gyakrabban. A szerzők megállapítják, hogy az egységes diagnosztikus kritériumokat alkalmazó, prospektív adatgyűjtésen alapuló Infarctus Regiszter Pilóta Vizsgálat kivihető, az adatok népegészségügyi szempontból fontosak. A program országos bevezetése a finanszírozás során nyert adatoknál pontosabb képet adhatna az infarktusos betegek ellátásának helyzetéről. Orv. Hetil., 2011, 152, 1278–1283.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: András Jánosi, Péter Ofner, Béla Merkely, Péter Polgár, Károly Zámolyi, Róbert Gábor Kiss, István Édes, Kálmán Csapó, Lajos Nagy, Géza Lupkovics, Béla Herceg, János Tomcsányi, Zoltán László, András Vértes, János Simon, András Katona, Ferenc Juhász, Ferenc Bajkó, Imre Varjú, and Elek Dinya

Bevezetés: A heveny szívizominfraktust elszenvedett betegek halálozására vonatkozó hazai adatok hiányosak. Célkitűzés: A szerzők a Magyar Infarctus Regiszterben szereplő 8582 infarktusos beteg (4981 ST-elevációval járó myocardialis infarctus) adatainak elemzésével a kórházi, a 30 napos és az egyéves halálozás vizsgálatát tűzték ki célul. Budapest öt kerületében rögzítették a prehospitális haláleseteket. Módszer: A halálozás kockázati tényezőinek vizsgálatára logisztikus regressziós analízist végeztek, majd ellenőrizték a modell illeszkedését. Eredmények: A kórházi, a 30 napos, illetve az egyéves halálozás az ST-elevációval járó infarktusos betegcsoportban 3,7%, 9,5%, illetve 16,5%, a nem ST-elevációs betegcsoportban 4%, 9,8% és 21,7% volt. A nem ST-elevációval járó infarktus miatt kezelt betegek egyéves halálozása szignifikánsan magasabb volt. A halálozás kockázati tényezőit vizsgálva az életkor, a Killip-stádium, a kórelőzményben szereplő myocardialis infarctus, stroke, valamint a diabetes bizonyult prognosztikus jelentőségűnek. A percutan coronariaintervenció mindkét típusú infarktusban nagyon jelentősen javította a betegek rövid és hosszú távú életkilátásait. Következtetések: A prehospitális halálozás igen jelentős volt, a 30 napon belül bekövetkező események 72,5%-a kórházon kívül történt. Orv. Hetil., 2013, 154, 1297–1302.

Open access