Search Results

You are looking at 1 - 10 of 12 items for :

  • Author or Editor: Gergely Horváth x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Szendrői, Ákos Tordé, Judit Vargha, Gergely Bánfi, András Horváth, Csaba Horváth, and Péter Nyirády

Absztrakt:

A húgyúti kövesség a fejlett országokban a metabolikus és endokrin okok mellett egyre gyakrabban fordul elő a helytelen táplálkozási szokások, az elhízás és a mozgásszegény életmód miatt. Ezért az urológusok és az alapellátásban dolgozók mindennapi munkájában kiemelt szerepet kellene, hogy kapjon az elsődleges és másodlagos prevenció. A megelőzés a testsúlykontrollon, a testmozgáson és a gyógyszeres kezelésen túl a megfelelő diétán alapul. Az étrend különböző alkotóelemei megváltoztathatják a vizelet összetételét és ezáltal annak túltelítettségét fokozhatják, amely alapja a kőképződésnek. Az étrendi összetevők vagy elősegítik a kövesség megelőzését (fokozott folyadékbevitel, citrát, magnézium, gyümölcsök és zöldségek), vagy hajlamosítóan hatnak annak kialakulására (kevés folyadékbevitel, fehérjében, szénhidrátban, zsírban, oxalátban, sóban, kalciumban gazdag étrend, aszkorbinsav stb.). Összefoglalónkban bizonyítékokkal alátámasztott étrendi javaslatokat fogalmaztunk meg, amelyek a húgyúti kövesség elsődleges és másodlagos megelőzésében gyakorlati haszonnal bírnak. Orv Hetil. 2017; 158(22): 851–855.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Nikolett Wohner, Gergely Varga, Péter Szloboda, Péter Farkas, András Masszi, Laura Horváth, Gergely Szombath, Judit Várkonyi, Szabolcs Benedek, and Tamás Masszi

Absztrakt:

A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb malignus lymphomatípus, amely a non-Hodgkin-lymphomák (NHL) 31%-át teszi ki. A standard kemoterápiás protokollok jelentős toxicitásuk miatt nem vagy nehezen alkalmazhatóak az idősebb betegpopulációban, különösen a relabált esetekben, ahol kuratív lehetőséget leginkább a nagy dózisú kezelés és a vér-őssejtátültetés jelenthetne. Egyre több adat lát napvilágot a thalidomid és az újabb IMiD-ek (lenalidomid, pomalidomid) kedvező hatásairól az NHL kezelésében, amelyek részei a standard kezelésnek myeloma multiplexben és myelodysplasiás szindrómában. Az IMiD-ek kiterjedt anti-angiogenetikus, immunmoduláns és gyulladásellenes hatásuknak köszönhetik az egyre széleskörűbb alkalmazást. 2010-ben azonosították az E3-ubiquitin-ligáz-komplex egyik komponensét, a cereblont, amely a thalidomid molekuláris támadási pontja. Az irodalomban közölt eredmények alapján thalidomidkezelést indítottunk három relabált, idős DLBCL-es betegünknél. Két esetben központi idegrendszeri, egy esetben abdominalis érintettség volt jelen. A betegek napi 100 mg thalidomidterápiában részesültek kortikoszteroidkezeléssel kiegészítve. Két beteg kiválóan reagált a kezelésre, tartós remisszióba került, amit képalkotó vizsgálattal is igazoltunk, és ezek a betegek 12, illetve 20 hónappal a kezelés elindítása után is remisszióban vannak. Egy beteg KIR-érintettséggel a kezelés ellenére progrediált és elhunyt. Az irodalmi adatoknak megfelelően a thalidomid és analógjai szignifikáns aktivitást mutatnak relabált DLBCL-ben. Esettanulmányunk egy olyan betegpopulációban elért ígéretes eredményeket mutat be, amelyben a túlélési esély igen alacsony. Emiatt, valamint költséghatékonysága és alacsony toxicitása miatt a thalidomidkezelést érdemes idős betegeknél terápiarefrakter és relabált malignus DLBCL esetében megfontolni. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1642–1648.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Cecília Czakó, Róbert Gergely, Hajnalka Horváth, Judit Dohán, Illés Kovács, Zoltán Zsolt Nagy, and Zsuzsanna Szepessy

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Szisztémás fertőzésekhez társuló placoid chorioretinopathiák két esetének bemutatásán keresztül áttekinteni a szifilisz és a tuberkulózis szemészeti tüneteit, terápiás lehetőségeit, valamint felhívni a figyelmet az interdiszciplináris összefogásra ezen két betegség diagnosztikája és terápiája terén. Módszer: Első esetünkben a 38 éves, második esetünkben a 47 éves nőbeteg bal szem látásromlása miatt jelentkezett intézményünkben. Mindkét betegnél a szemfenéki vizsgálat során macula luteát magában foglaló, a teljes hátsó pólust érintő placoid elváltozás volt látható. Az első betegnél az infektológiai szerológiai vizsgálat során Treponema pallidum-IgM-pozitivitás, a második beteg esetében QuantiFERON-pozitivitás igazolódott. Eredmények: Az anamnesztikus adatok, a jellegzetes klinikai kép, a pozitív laboratóriumi vizsgálatok és a terápiára adott kedvező válasz alapján első esetünkben ocularis szifilisz, második esetünkben ocularis tuberkulózis diagnózisát állapítottuk meg. Mindkét esetben az adekvát terápia hatására a gyulladásos tünetek csökkentek, és a betegek látóélessége javult. Következtetés: A szemfenéki placoid laesiók szisztémás fertőzések első tünetei lehetnek, így a szemészeti panaszok is fontos anamnesztikus adatként szolgálhatnak. A placoid chorioretinopathiák differenciáldiagnosztikája szempontjából döntő a fertőző szisztémás betegségek kimutatása vagy kizárása a betegségek eltérő terápiája miatt, amihez nélkülözhetetlen a szemészek szoros együttműködése a társszakmák orvosaival. Orv Hetil. 2018; 159(22): 863–869.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Orsolya Horváth, Zoltán Prohászka, Krisztián Kállay, Csaba Kassa, Anita Stréhn, Katalin Csordás, János Sinkó, and Gergely Kriván

Absztrakt:

Az őssejt-transzplantációhoz társult thromboticus microangiopathia egy multifaktoriális szövődmény transzplantáció után. Incidenciája a különböző diagnosztikus kritériumrendszerek miatt nagyon eltérő az irodalomban. A thromboticus microangiopathia aktivitását jelző klinikai paraméterek, így a laktátdehidrogenáz-emelkedés, a hematológiai paraméterek és a vesefunkció változásai az őssejt-transzplantáció után nem specifikusak. A patomechanizmusában a klasszikus és az alternatív út diszregulációjának egyaránt szerepe lehet, azonban a komplex patomechanizmus pontosan még nem ismert. A jövőben a komplement paraméterek, köztük a terminális komplement út aktivációs komplex monitorozása segítheti a klinikusokat a gyors és pontos diagnózisban, a kezelésre szoruló betegek optimális kiválasztásában, a terápia várható hatékonyságának előrejelzésében és eredményességének monitorizálásában. A közlemény a thromboticus microangiopathia diagnosztikus kritériumrendszereinek és a terápiás lehetőségeinek változásait, valamint a hazai gyermek betegekben szerzett tapasztalatokat mutatja be. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1043–1050.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Viktor József Horváth, Gy. Ádám Tabák, Gergely Szabó, Zsuzsanna Putz, Csaba Géza Koós, and Péter Lakatos

A nem szteroid gyulladásgátló készítmények jótékony hatásaik mellett számos, az alkalmazott gyógyszer típusától és dózisától is függő mellékhatással rendelkeznek. A leggyakoribb gastrointestinalis mellékhatások a terápia megkezdését követően már rövid időn belül jelentkezhetnek, de más nem kívánt hatások, mint a cardiovascularis események kockázatának fokozódása (amelyek a gastrointestinalis mellékhatásokhoz képest lényegesen ritkábbak) is előfordulhatnak a gyógyszerek alkalmazásának megkezdését követően, latenciaperiódus nélkül. Fontos megemlíteni, hogy fájdalomcsillapítás céljából nem szteroid gyulladásgátló kezelést leggyakrabban az idősebb, cardiovascularis szempontból fokozott kockázatú populáción alkalmazzák hosszabb ideig, ahol más gyógyszerek – például a kis dózisú acetilszalicilsav – kölcsönhatásba léphetnek az alkalmazott fájdalomcsillapító készítményekkel; ebben a tekintetben a diclofenac alkalmazása kevesebb kockázatot rejthet magában. Összefoglaló közleményükben a szerzők a nem szteroid gyulladásgátlók cardiovascularis mellékhatásainak előfordulását, azok kialakulását befolyásoló tényezőket és terápiás konzekvenciáit, valamint e készítmények acetilszalicilsavval történő interakcióit elemzik. Orv. Hetil., 2015, 156(13), 516–520.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: László Szapáry, Beáta Horváth, Zsolt Márton, Gergely Fehér, Kálmán Tóth, and Sámuel Komoly

Cerebrovascularis betegekben gyakoriak a haemorrheologiai és haemostaseologiai paraméterek kóros eltérései. A statinok az ischaemiás stroke prevenciójában hatékonyan alkalmazható szerek, kedvező hatásuk hátterében a lipidszint csökkentése mellett egyéb tényezők is igazolhatók. Célok: Tanulmányukban a szerzők áttekintik az atorvastatin stroke-prevencióval, haemorrheologiai és haemostaseologiai hatásaival kapcsolatos irodalmi adatokat, hivatkozva egy korábbi vizsgálatuk eredményeire, mely kis dózisú atorvastatinkezelés rövid távú haemorrheologiai, valamint endothel-diszfunkcióra és a thrombocytaaggregációra gyakorolt effektusait vizsgálta. Módszerek: 27 krónikus, hyperlipidaemiás agyérbetegnél (átlagéletkor: 61 ± 8 év) meghatározták a szérumlipidszinteket, a haemorrheologiai paramétereket (haematocrit, plazmafibrinogén-koncentráció, plazma- és teljesvér-viszkozitás, vörösvértest-aggregáció és -deformabilitás), a thrombocytaaggregációt kiinduláskor, majd 1 és 3 hónappal napi 10 mg atorvastatinkezelést követően. Az endothel-diszfunkciót jelző von Willebrand-faktor aktivitását a kezelés előtt, majd 1 hónap múlva mérték meg. Eredmények: A plazmakoleszterin-szint átlagos csökkenése 1, illetve 3 hónap múlva egyaránt 28% volt ( p < 0,001), az LDL-koleszterin-szint 40%-kal, illetve 38%-kal ( p < 0,001) csökkent a kiindulási értékhez képest. Az atorvastatinkezelés a teljesvér-viszkozitást a 3. hónap végére, míg a vvt-deformabilitást már az első hónap végére szignifikánsan csökkentette ( p < 0,05). A kollagén indukálta thrombocytaaggregáció a kiindulási értékhez képest szignifikánsan csökkent ( p < 0,001) változatlan antiaggregációs kezelés mellett. Szintén szignifikánsan javult a von Willebrand-faktor-aktivitás már 1 hónapos kezelést követően ( p < 0,05). Következtetések: Mind az irodalmi, mind a szerzők saját eredményei az atorvastatin komplex, kedvező hatására utalnak. A lipidcsökkentő effektus mellett a kis dózisban és rövid ideig alkalmazott atorvastatin javítja a haemorrheologiai paramétereket, a thrombocytaaggregációt és az endothel-diszfunkciót.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: András Dávid Tóth, Gergely Varga, Nikolett Wohner, Péter Farkas, Laura Horváth, Gergely Szombath, Andrea Ceglédi, András Kozma, Péter Reményi, Tamás Masszi, and Gábor Mikala

Absztrakt:

A bortezomib-thalidomid-dexametazon- (VTD-) alapú rezsim az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll a myeloma multiplex első vonalbeli kezelésében Magyarországon. A válaszarány jelentős, de előfordulnak refrakter esetek is. Sokszor ekkor is hatásosak lehetnek az új, de jelentős költségű másodvonalbeli szerek, ezért a VTD-refrakteritás mihamarabbi felismerése fontos feladat. Nem ismert, hogy mely esetekben számíthatunk VTD-terápiára elégtelen válaszra. Ennek vizsgálatára 16, a Dél-pesti Centrum Kórházban és a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 2009 és 2019 között kezelt VTD-refrakter beteg adatait elemeztük retrospektíven. Meglepő módon a refrakter betegek többsége nem rendelkezett az ismert kedvezőtlen prognosztikai faktorokkal. A szérum β2-mikroglobulin-, albumin-, LDH-szintekben a kiugró eltérések nem voltak jellemzőek, továbbá csak két esetben találtunk magas kockázattal járó citogenetikai (del(17p), illetve t(4;14)) elváltozást. A másodvonalbeli kezelésig medián 89 nap telt el, és amennyiben lehetséges volt, a terápia során törekedtünk autológ őssejt-transzplantáció végzésére. A másodvonalbeli kezelésre a betegek többsége már jól reagált, 16-ból 10 esetben nagyon jó részleges válasz vagy komplett remisszió lépett fel. A VTD-refrakter betegek medián túlélése 47 hónap volt, ami összevethető a nem VTD-refrakterek túlélési adataival.

Következtetésként elmondható, hogy az eddig használt prognosztikai faktorok nem alkalmasak a VTD-refrakteritás előrejelzésére myeloma multiplexben. Az adatok felhívják a figyelmet új markerek szükségességére, melyek segítségével korábban juthatna ez a betegpopuláció hatékony terápiához, valamint a kezelés során végzett szoros kontroll fontosságára, hogy mielőbb felismerjük a terápiaváltás szükségességét.

Open access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Orsolya Horváth, Judit Nyirő, Krisztián Kállay, Blanka Mező, Csaba Kassa, Lídia Hau, Gabriella Kertész, Máté Horváth, János Sinkó, Zoltán Prohászka, and Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: Az allogén vérképző őssejt-transzplantáció (tx) indikációja gyermekkorban a magas szövődményráta és a nem elhanyagolható halálozás miatt csak az életet veszélyeztető betegségekre korlátozódik. A csökkentett toxicitású kondícionáló kezelések bevezetése után célul tűztük ki az egyes a transzplantációs szövődmények, mint graft-versus-host betegség (GVHD), vírusreaktiváció és transzplantációhoz társult thromboticus microangiopathia (TA-TMA) időbeli és egymáshoz viszonyított előfordulásának és a különböző kondícionáló kezelések és a fenti transzplantációs szövődmények összefüggéseinek feltárását. Betegek és módszer: Prospektíven száz (8,5 ± 4,9 év) gyermeket vizsgáltunk, akik malignus (n = 54) és nem malignus alapbetegség (n = 46) miatt részesültek allogén tx-ban. A kondícionáló kezelés megkezdésétől monitoroztuk a korai szövődmények, így az akut GVHD, a vírusreaktivációk, a TA-TMA felléptét, illetve relapszus jelentkezését. Eredmények: A gyerekek kétharmadánál (67%) észleltünk legalább egy korai szövődményt a felsoroltak közül. A leggyakoribb transzplantációs szövődmény a vírusreaktiváció volt (50%). Akut GVHD a betegek 26%-ánál, a medián 31. (10.–174.) napon alakult ki. Az akut GVHD-s esetek 27%-a (7/26) zajlott súlyos (Grade III–IV) formában. A TA-TMA döntően enyhe volt, kizárólag ciclosporin adása során, más transzplantációs szövődményekhez társultan jelentkezett. A TA-TMA kialakulását 5/20 esetben GVHD, 5/20 esetben vírusreaktiváció, és 4/20 esetben vírusreaktiváció és GVHD is megelőzte. A súlyos szövődmények alacsony számával ellentétben a relapszusráta (22/54; 41%) magas volt. A vizsgált betegcsoport összesített túlélése medián 3,8 (1,3–6,5) év követési idő múltán 74%. A nem malignus betegség miatt transzplantált gyermekek összesített túlélése kiváló (43/46; 93,5%). Ezzel szemben a malignus csoportban a halálozási arány – a magas relapszusrátának megfelelően – (17/54, 31,5%) magas. Következtetés: A csökkentett toxicitású kondícionáló kezelések bevezetése óta a súlyos korai transzplantációs szövődmények száma alacsony. A TA-TMA döntően enyhe formában, vírusreaktivációhoz vagy GVHD-hoz társultan jelentkezett. A malignus alapbetegség esetén a halálozás fő oka a relapszusok magas száma.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Virág Somogyi, Tamás L. Horváth, István Tóth, Tibor Bartha, László Vilmos Frenyó, Dávid Sándor Kiss, Gergely Jócsák, Annamária Kerti, Frederick Naftolin, and Attila Zsarnovszky

Thyroid hormones (THs) and oestrogens are crucial in the regulation of cerebellar development. TH receptors (TRs) mediate these hormone effects and are regulated by both hormone families. We reported earlier that THs and oestradiol (E2) determine TR levels in cerebellar cell culture. Here we demonstrate the effects of low concentrations (10–10 M) of the endocrine disruptor (ED) bisphenol A (BPA) on the hormonal (THs, E2) regulation of TRα,β in rat cerebellar cell culture. Primary cerebellar cell cultures, glia-containing and glia-destroyed, were treated with BPA or a combination of BPA and E2 and/or THs. Oestrogen receptor and TH receptor mRNA and protein levels were determined by real-time qPCR and Western blot techniques. The results show that BPA alone decreases, while BPA in combination with THs and/or E2 increases TR mRNA expression. In contrast, BPA alone increased receptor protein expressions, but did not further increase them in combination with THs and/or E2. The modulatory effects of BPA were mediated by the glia; however, the degree of changes also depended on the specific hormone ligand used. The results signify the importance of the regulatory mechanisms interposed between transcription and translation and raise the possibility that BPA could act to influence nuclear hormone receptor levels independently of ligand–receptor interaction.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gyöngyi Kirschner, Bernadett Balla, János Kósa, Péter Horváth, Andrea Kövesdi, Gergely Lakatos, István Takács, Zsolt Nagy, Bálint Tóbiás, Kristóf Árvai, and Péter Lakatos

Absztrakt

A tirozinkináz-gátlók bizonyos onkohematológiai betegségek kezelésében elterjedten használt gyógyszerek. Több klinikai tanulmány igazolta, hogy a BCR-ABL specifikus tirozinkináz-gátlók alkalmazása komplex és még nem egyértelműen azonosított módon változtatja meg a csontszövet élettani folyamatait. Mivel a kezelések egyre több beteget érintenek, illetve hosszú évtizedekig vagy akár élethosszig is tarthatnak, indokolt ezen mechanizmusok molekuláris hátterének részletesebb megismerése. A szerzők összefoglalják az imatinibbel és a nilotinibbel végzett, csontanyagcseréhez kapcsolódó alapkutatási eredményeket, humán klinikai megfigyeléseket, kiegészítve in vitro osteoblast-sejtkultúrákon végzett saját kísérleteik eredményeivel. Az összefoglalt kutatási eredmények alapján az imatinib és a nilotinib csontsejtekre gyakorolt hatása függ az alkalmazott hatóanyag-koncentrációtól, a sejtek érettségi állapotától, illetve az általuk kötött receptor-tirozinkináz útvonalak megoszlási arányától. Jelen közleményben elsőként készítettek a hazai szakirodalomban hiánypótló, átfogó irodalmi áttekintést a tirozinkináz-gátlók csontanyagcserét befolyásoló hatásaival kapcsolatban és végeztek teljes transzkriptom-analízist osteoblastokon a sejtszintű hatásmechanizmus jobb megértését szolgálva. Orv. Hetil., 2016, 157(36), 1429–1437.

Open access