Search Results

You are looking at 1 - 10 of 13 items for :

  • Author or Editor: Eszter Horváth x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica
Authors: Krisztina Laub, Adrienn Tóthpál, Eszter Kovács, Judit Sahin-Tóth, Andrea Horváth, Szilvia Kardos, and Orsolya Dobay

We collected nasal samples from 1,390 healthy 3–7 years old children in Szolnok city, Hungary, in 2012. We detected 476 Staphylococcus aureus isolates from 474 children. In two occasions, two different S. aureus were isolated, based on hemolysis type and pulsed-field gel electrophoresis pattern. S. aureus carriage rate was calculated to be 34.1% similar to others studies. Male gender was found to be a risk factor for carriage by statistical analysis. Altogether, four methicillin-resistant S. aureus (MRSA) strains were detected by mecA polymerase chain reaction, which means 0.8% community-acquired MRSA prevalence among the S. aureus isolates. All MRSA strains harbored the SCCmec type IV cassette (typical for CA-MRSA) and belonged to ST45 by multilocus sequence typing. During antibiotic susceptibility testing, we measured the following resistance rates: 0.0% for mupirocin, 0.2% for ciprofloxacin, 0.6% for gentamicin and oxacillin, 3.4% for tetracycline, 9.5% for clindamycin, 10.3% for erythromycin, and 91.4% for penicillin, which are generally lower compared with Hungarian clinical isolates.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Eszter Patakiné Várkonyi, Gabriella Horváth, Nikoletta Sztán, Éva VÁradi, and Judit Barna

Although cryopreservation of avian semen is only applicable for singlegene traits, cryopreservation of avian blastodermal cells could facilitate preservation of the entire genome of endangered or rare-breed poultry. Slow freezing methods result in acceptable survival rates; however, there are apparently no reports regarding the use of vitrification. The aim of the study was to establish methods for chicken embryonic cell vitrification, including development of a container which supported cryopreservation of large numbers of cells (to increase the probability of chimera production). Based on a preliminary study, vitrification seemed to be practical for avian blastodermal cell preservation. Pieces of mosquito net as carrier increased live cell rates compared to pellet form in media containing two macromolecules. Furthermore, we concluded that fetal calf serum in the vitrification medium could be replaced by polyvinylpyrrolidone, a chemically defined substance free of unwanted growth factors and potential pathogens.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Zoltán József Biró, Károly Kalmár Nagy, Eszter Fehér, Éva Gömöri, and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Esetismertetés: Ismertetjük egy fiatal nőbeteg rendkívül ritka retroperitonealis daganatának, a vena cava inferior primer leiomyosarcomájának (VCI-LMS) tünettanát, diagnosztikáját, valamint sebészi kezelését. Műtét során derült fény a VCI középső szegmensének falából kiinduló, jelentős méretű malignitásra, amelyet cavaresectióval és szintetikusgraft-pótlással lehetett rekonstruálni. 8 évvel később recidíva miatt újabb műtétre került sor, azonban a bal v. renalis érintettsége komoly műtéttechnikai problémákat vetett fel. Újabb cavaresectio és graftpótlásos v. renalis reimplantáció történt. A beteg szövődménymentesen távozott otthonába. Megbeszélés: A VCI-LMS egy rendkívül ritka sebész-patológiai entitás, mely a vénafal mediájából kiindulva terjedhet intraluminalisan, extraluminalisan vagy mindkét irányba egyaránt. Lokalizációjától függően, amennyiben az 1. szegmensben (vv. hepaticae fölött), a 2. szegmensben (vv. renales és vv. hepaticae között) vagy a 3. szegmensben (vv. renales és v. iliaca között) található, kapcsolatban lehet a máj, illetve a vese venáival, azokat infiltrálva. Tünettanilag a felső szegmens tumora a Budd–Chiari-tünetegyüttes (hepatomegalia, hasi fájdalom, sárgaság, ascites) mellett rendkívül rossz prognózisú, míg a középső lokalizációjú jobb felhasi fájdalom mellett epeúti megbetegedés képét utánozza, és jelentősen jobb hosszú távú kimenetellel bír. A tapasztalat azt mutatja, hogy a radio-kemoterápia ezen daganat kezelésében nem járható út. A radikális ‘en bloc’-resectio tumormentes szélek biztosításával, majd az érintett szakasz rekonstrukciója jelenti az egyetlen adekvát kezelési módot.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Mária Horváth, Rita Mágenheim, Beatrix Annamária Domján, Viktória Ferencz, Tímea Tänczer, Eszter Szabó, Rita Benkő, Csaba Szabó, Ádám Tabák, and Anikó Somogyi

Absztrakt

Bevezetés: Gestatiós diabetes mellitusban emelkedett oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció van jelen, amely szerepet játszhat a későbbi élet során tapasztalt magasabb cardiovascularis kockázat kialakulásában. Célkitűzés: A szerzők azt vizsgálták, hogy 3 évvel a szülés után a megelőző gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja-e az anyák érrendszerének állapotát, valamint milyen összefüggés mutatható ki az érfunkció romlása és az oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció között. Módszer: Korábban súlyos (inzulinnal kezelt) vagy enyhe (diétával kezelt) gestatiós diabetesen átesett 40 nő nagyartériáinak funkcióját applanációs tonometriával, a mikrokeringést provokációs tesztek elvégzése során lézer-Doppler-módszerrel vizsgálták. A véralkotókban mérhető oxidatív-nitratív stresszt és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktivációt kolorimetrás, valamint immunhisztokémiai technikával határozták meg. Eredmények: Inzulinnal kezelt gestatiós diabetesben a mikrokeringés zavarát, valamint az oxidatív stressz emelkedését mutatták ki. Következtetések: Az eredmények alapján az előzetesen igazolt gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja a kialakuló microvascularis diszfunkció mértékét, amelyet emelkedett oxidatív stressz kísér. A nitratív stressz és a poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció összefüggést mutat egyes vascularis paraméterekkel, bár ezek mértékét a betegség súlyossága nem befolyásolja. Orv. Hetil., 2015, 156(47), 1932–1936.

Open access
Magyar Onkológia
Authors: Zsolt Horváth, Péter Farkas, Erna Ganofszky, Erika Hitre, Éva Juhos, Tünde Nagy, Gábor Rubovszky, Eszter Szabó, and István Láng

Absztrakt

A biszfoszfonát-kezeléssel kapcsolatos vesefunkció-csökkenés e gyógyszercsoport ismert, de viszonylag ritka mellékhatása. Vizsgálatunkban 97 emlőrákos, kimutatható csontáttéttel rendelkező betegen a biszfoszfonát-kezelés megkezdését követő egy éves követés során vizsgáltuk, hogy (1) milyen gyakorisággal kezdődik el a kezelés beszűkült vesefunkció mellett; (2) milyen gyakoriságú a vesefunkció romlása a kezelés alatt; és (3) milyen összefüggéseket mutatnak a napi gyakorlatban alkalmazott (mért, számított) változók egymással és a kiinduláskor mért vesefunkciós paraméterekkel (szérum-kreatinin és kreatinin-clearence). A vizsgált betegcsoportban meglepően magas arányban, 26,80%-ban találtunk a biszfoszfonát-kezelés kezdetén – a Cockcroft-Gault képlettel számolt – alacsonyabb kreatinin-clearence értéket. A kezelés során legalább 32,99%-ban csökkent legkevesebb egy alkalommal a normális határ alá, és 13,40%-ban maradt alacsony a kiinduláskor alacsony clearence érték. A vesefunkció várható normális határon belül való maradását a kiinduláskor mért szérumkreatinin- és kálciumszintek előre jelzik. A vizsgált betegeknél sem a biszfoszfonát-kezelés alkalmazásának módja (per os, intravénás), sem a gyógyszer generációja, sem a gyógyszer fajtája, sem a korábbi platina-kezelés, valamint a további vizsgált változók nem mutattak szignifikáns összefüggést a vesefunkció romlásával. Vizsgálatunk megerősíti azt a tényt, hogy a biszfoszfonát-kezelés megkezdésekor és annak során indokolt a rendszeres kreatinin-ellenőrzés, a normális tartomány felső negyedébe eső értékeknél a clearence kiszámítása mindenképpen szükséges. Beszűkült vesefunkció észlelése esetén az adott gyógyszer alkalmazási előiratában foglaltak szerint kell eljárni, illetve kevésbé vesetoxikus biszfoszfonátot választani. Mivel eredményeink nincsenek összhangban az ismert irodalmi adatokkal, prospektív, nagyobb betegcsoportot felölelő vizsgálatban szükséges a meg nem válaszolt kérdések elemzése.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Szabó, Miklós Szűcs, András Horváth, Eszter Székely, Gitta Pánczél, Gabriella Liszkay, Péter Holló, Norbert Wikonkál, and Péter Nyirády

Absztrakt:

Bevezetés: Az urogenitalis lokalizációban előforduló mucosamelanomáknak mind a primer, mind az áttétes esetei ritka daganatok. A primer melanomás esetek mindössze 4–5%-a extracutan eredetű, melyek általában későn kerülnek felismerésre, ezért prognózisuk rossz. Betegek és módszer: Intézetünkben az elmúlt években húgy-ivar szervi melanomát 7 esetben észleltünk. Egy amelanoticus húgycső, egy húgyhólyag, két hímvessző melanomás esetet és három metasztatikus daganatot. A megjelenésről, a kezelésről és a klinikai kimenetelről rendelkezésre álló adatokat retrospektív módon értékeltük. Eredmények: Három inoperábilis áttétes esetben palliatív, urológiai-sebészeti beavatkozás és szisztémás daganatellenes terápia történt. Négy primer urogenitalis tumorból kettő lokalizálódott a péniszre. Az egyik esetben helyi recidíva alakult ki műtéti ellátás után, azonban radikális, ismételt műtéttel a beteg másfél éve tünetmentes. A másik, igen elhanyagolt hímvessző-melanoma radikális műtét és inguinalis blokkdissectio után két évvel disszeminálódott. A nőbeteg primer húgycsőmelanomájánál az első szövettani vizsgálat primer mesenchymalis tumort írt le, a másfél évvel később kialakult recidív tumorból igazolódott a melanoma diagnózisa. A húgycsőérintettség miatt elvégzett radikális műtét 5 év tünetmentességet eredményezett, ezt követően alakult ki helyi recidíva és távoli áttét. A negyedik, először primer húgyhólyag eredetű melanomának tartott esetben a rapid progressziót mutató kórlefolyás és a tumor BRAF-pozitivitása alapján felmerült, hogy nem az elsőként húgyhólyagban diagnosztizált melanoma volt a primer tumor. Következtetés: A húgy-ivar szervi melanoma előfordulása igen ritka. Felfedezése sokszor már disszeminált állapotban történik, ezért az esetek várható prognózisa is rossz. A terápiás hatékonyságot növelő legfontosabb tényezők a korai diagnózis és a radikális műtéti beavatkozás. A cutan melanomához képest prognózisuk rosszabb, aminek hátterében a klinikai és patológiai diagnosztikus nehézség állhat. A legújabb célzott és immunterápiás szerek az áttétes betegek túlélését lényegesen javíthatják. Orv Hetil. 2019; 160(10): 378–385.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Fakan, Eszter Baranyi, Réka Horváth, Endre Kálmán, Janina Kulka, Katalin Tölgyesi, Miklós Török, Nóra Udvarhelyi, Tamás Zombori, and Gábor Cserni

Absztrakt:

Bevezetés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított emlőrákoknál fontos a sebészi szélek állapotának vizsgálata, dokumentálása. Ha az eltávolítás nem az épben történik, általában kiegészítő kezelés (ismételt sebészet, tumorágy-besugárzás) javasolt. Célkitűzés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított női emlőrákok patológiai leleteinek sebészi szélekre vonatkozó információtartalmának elemzése, a nem ép szélek gyakoriságának felmérése és nem ép szélek esetén a további kezelések gyakoriságának becslése. Módszer: Nyolc magyar patológiai részlegből származó, mellrák miatt végzett szervmegtartó műtéthez tartozó patológiai leletek elemzése, nem ép szél esetén további lokális kezelésre vonatkozó adatok gyűjtésével. Eredmények: Kizárások után 386 leletet elemeztünk. Az ép szél korábbi definíciója (<5 mm) alapján 200, az újabb értelmezés (0 mm) alapján 32 lelet dokumentált nem ép széleket. Lobularis carcinoma esetén gyakoribb volt a szélek pozitivitása, mint nem lobularis rákok esetén. Az épben eltávolított tumorok műtéti anyaga nagyobb tömegű volt. Reoperáció 43/180, illetve 12/22 esetben történt a régi és az új definíció szerinti nem ép szélek esetén. A nem reoperált betegek közül csak 75/137 kapott biztosan külön tumorágy-besugárzást; sok esetben a ’boost’ kezelésről nem állt rendelkezésre információ. Reziduális tumor a reoperált betegek közül csak 15/43-nál igazolódott, 9-nél közülük úgy, hogy a festett szélben a primer műtéti anyagban nem írtak le daganatot. Következtetések: A patológiai leletek sebészi szélre vonatkozó információtartalma nem teljes körű. Az új biztonságos szél definíciója csökkentette a nem ép szél előfordulási gyakoriságát, de alkalmazásakor ép szélek mellett is maradhat reziduális daganat az emlőben, amint azt a reoperációs minták igazolják. Nem épben történő tumoreltávolításkor az esetek egy részében nem történik sem további sebészi kezelés, sem külön tumorágy-besugárzás. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1036–1044.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Mihály Makara, Gábor Horváth, Judit Gervain, Alajos Pár, Ferenc Szalay, László Telegdy, István Tornai, Eszter Újhelyi, and Béla Hunyady

Magyarország lakosságának több mint 1%-a fertőzött hepatitis B-, C- vagy D-vírusokkal. A betegek kivizsgálását és kezelését 2006 óta szakmai, míg 2010 óta finanszírozási protokollok alapján centrumokban végzik. A közlemény a 2012. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési ajánlásokat foglalja össze. Az ajánlások hangsúlyozzák a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a májbiopsziát e vonatkozásban helyettesítő tranziens elasztográfia alkalmazhatóságát, csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét. Az idült hepatitis B kezelésében az első választás az egyéves időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavirkezelés, utóbbit a hepatitis B felszíni antigén (HBsAg-) szerokonverzió után még legalább hat hónapig kell folytatni. A tenofovir disoproxil fumarat jelenleg hazánkban még nem OEP-támogatott. Az adefovir dipivoxil leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegiláltinterferon-alapú kezelés szükséges. Az idült hepatitis C-fertőzésben a korábban még nem kezelt betegek kezelését pegilált interferon és ribavirin kombinációval kezdjük. Ennek hatástalansága esetén az igazoltan 1-es genotípussal fertőzötteknél a kezelést a negyedik vagy 12. hét után a két új, direkt ható proteázgátló antivirális szer egyikével (boceprevir vagy telaprevir) egészítjük ki. A kezelés időtartama általában 48 hét; korai perzisztáló vírusnegativitás esetén rövidebb kezelési sémák alkalmazhatók. A korábban sikertelenül kezelt 1-es genotípussal fertőzöttek 48 hétig proteázgátló alapú hármas kombinációval kezelendők. Relabálóknál cirrhosis hiányában és perzisztáló korai vírusválasz mellett rövidebb telapreviralapú séma is elegendő. Külön figyelmet kell fordítani a kölcsönhatásokra és a rezisztencia megjelenésére. A 2-es és 3-as genotípus mellett általában 24 hetes, míg 4-es genotípusban a 24, 48 vagy 72 hetes pegilált interferon plusz ribavirin kezelés javasolt. Jelen ajánlás az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenést követően válik szakmai protokollá. Orv. Hetil., 2012, 153, 375–394.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Hunyady, Margit Abonyi, Klára Csefkó, Judit Gervain, Attila Haragh, Gábor Horváth, Viktor Jancsik, Erzsébet Makkai, Zsófia Müller, Pál Ribiczey, Béla Sipos, Olga Szabó, Ferenc Szalay, László Szentgyörgyi, István Tornai, Eszter Újhelyi, Márta Varga, György Weisz, and Mihály Makara

Absztrakt

Bevezetés: Magyarországon 2011 és 2013 között korai hozzáférési program keretében a forgalmazó jóvoltából 155, döntően előrehaladott fibrosis stádiumú, hepatitis C-vírus 1-es genotípussal fertőzött beteg kezdhetett el az akkor számára egyedüli gyógyulási esélyt jelentő boceprevir + pegilált interferon + ribavirin hármas kezelést. Célkitűzés és módszer: A szerzők a terápia eredményességének és biztonságosságának retrospektív értékelését végezték el egyrészt a kezelés alatti és utáni virológiai válasz, másrészt a súlyos nemkívánatos, illetve terápialeállítást eredményező mellékhatások alapján. Eredmények: Intent-to-treat analízis szerint a 155 betegből 61 beteg vált tartósan vírusmentessé (39,4%). A korábbi kettős kezelésre relabáló, parciálisan reagáló, illetve nullreagáló betegek esetében sorrendben 59,5%, 41,4%, illetve 22,9% (p<0,05 a másik két kategóriához képest), míg cirrhosis nélkül 52,5%, cirrhosis esetén 31,3% (p<0,05 a nem cirrhosisosokhoz képest) volt a tartós virológiai válasz. A legnehezebben kezelhető cirrhosisos és korábban nullreagáló 33 betegből 6 vált tartósan vírusmentessé (18,2%). A kezelés idő előtti leállítására elégtelen virológiai válasz miatt a betegek 31,1%-ánál, mellékhatás miatt 10,3%-ánál került sor. A súlyos nemkívánatos események gyakorisága 9,8% volt. Ezek okai: anaemia, hasmenés, depresszió, agranulocytosis, jelentős aminotranszferáz-emelkedés, generalizált dermatitis és súlyos gingivitis fogvesztéssel, QT-szakasz-megnyúlás az EKG-n, generalizált oedemák és fulladás, uroinfekció, Crohn-betegség fellángolása, Campylobacter pylori-fertőzés és a beteg által nem tolerálható gyengeség/fáradékonyság. Nyolc betegnél volt szükséges transzfúzió, 4 beteg eritropoetin-, 1 pedig granulocytakolónia-stimuláló faktor kezelésben részesült. A programban halálesetet nem jelentettek. Következtetések: A 2011–2013-ban hazánkban elérhető, legkorszerűbbek közé tartozó bocepreviralapú hármas kezeléssel a betegek jelentős része ért el véglegesnek tekinthető vírusmentességet. A kezelések a törzskönyvezési vizsgálatokból megismert eredményességgel és – esetenként súlyos – mellékhatásokkal jártak, amely utóbbiak jelentősen korlátozták a terápia sikerességét. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1366–1374.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Veres, Dolóresz Szabó, Ágnes Várkonyi, Beáta Tari, Marianne Polgár, Judit B. Kovács, Ágnes Horváth, Erika Tomsits, István Tokodi, Hedvig Bodánszky, Antal Dezsőfi, Erzsébet Szakos, Noémi Vass, Viktória Ruszinkó, Márta Kovács, Katalin Eszter Müller, and András Arató

A terápiarezisztens, súlyos Crohn-beteg gyermekek kezelésére új lehetőséget nyújt az antitumornekrózis-faktor-α-terápia (infliximab). Jelen vizsgálat célja az infliximabterápia hatékonyságának, mellékhatásainak felmérése hazánkban, a gyógyszer gyermekgyógyászati alkalmazásának engedélyezésétől a 2008. december 31-ig terjedő időszakban. A vizsgált periódusban országosan 23 gyermek részesült infliximabkezelésben. Az indukciós terápia során a betegek 5 mg/ttkg infliximabot kaptak a 0., a 2. és a 6. héten, ahol meghatároztuk a betegség aktivitását jelző mutatót (pediatric Crohn disease activity index). Az infliximabkezelés során kedvező terápiás választ 18 betegnél (81,8%) tapasztaltunk, teljes remisszióba 13 gyermek került (59,1%). A számításokat 22 beteg adatai alapján végeztük. A kezelés 6. hetére a fistulák 70%-a bezárult. A gyógyszerrel összefüggésbe hozható akut infúziós reakció 2 betegnél jelentkezett, egy másik esetben anaphylaxiás reakció alakult ki. Késői mellékhatás három gyermeknél jelentkezett. A vizsgálatunkban részt vett, hagyományos terápiára rezisztens, súlyos Crohn-betegek döntő többségénél az indukciós infliximabterápia hatásosnak bizonyult.

Open access