1999 Use of endoscopic trocar-cannula for chest drain insertion in trauma patients and others J Trauma 46 941 943 . 15
Bevezetés: A tumornekrózis-faktor-alfa-gátlókat egyre gyakrabban alkalmazzák a súlyos Crohn-betegség kezelésében. Célkitűzés: A szerzők retrospektív módon értékelték a perianalis fisztulázó Crohn-betegség miatt indított anti-TNF-alfa terápia rövid és hosszú távú hatékonyságát. Módszer: Tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelésben részesült 68 betegnél meghatározták a luminaris és perianalis aktivitás változását, a komplett fisztulazáródás arányát és a műtéti beavatkozások szükségességét. Eredmények: A kezelés megkezdése után 12 héttel a betegek több mint 80%-ánál a perianalis aktivitás csökkent, 60%-ukban komplett remissziót láttak. Egyéves kezelés alatt a betegek harmadánál a fisztulák záródtak, de a biológiai szer elhagyását követően minden második személynél a sipolyok recidiváltak. Legtöbb esetben a tumornekrózis-faktor-alfa-gátló mellett szükség volt immunszuppresszív kezelésre. A befejezett egyéves terápia alatt a betegek 45%-ánál legalább egy alkalommal végeztek sebészi beavatkozást, többségében ismételt seton-drenázst vagy tályogfeltárást. Következtetések: A tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelés hatékony a perianalis Crohn-betegség kezelésében. Az immunszuppresszív szerek sok esetben nem hagyhatók el, és nagy arányban van szükség rectummegtartó sebészi beavatkozásokra. A terápia elhagyása utáni magas sipolyrecidíva-arány miatt mérlegelendő a folyamatos tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelés. Orv. Hetil., 2013, 154(49), 1943–1948.
Absztrakt:
A tracheobronchialis sérülések ritkák, de életveszélyes állapotot jelenthetnek. Leggyakoribb okaik a nyaki vagy mellkasi, nagy energiájú tompa trauma, a nehéz intubálás vagy az intratrachealis tubus és gyomorszonda együttes viselése. A korai diagnózis és a megfelelő kezelés életmentő lehet, e sérülések felismerése azonban az atípusos tünetek és a súlyos társsérülések miatt gyakran elhúzódik. Típusos esetekben a fizikális vizsgálat során progresszív, kiterjedt subcutan emphysema hívhatja fel rájuk a figyelmet. További nehézséget jelent, hogy a radiológiai jelek nem elég specifikusak, a komputertomográfiás felvételeken pedig a leggyakrabban csupán subcutan emphysema, pneumomediastinum vagy esetenként pneumothorax látható. Cikkünkben három eset kapcsán mutatjuk be a tracheobronchialis sérüléseket – egy baleseti, egy nehéz intubációs légúti sérülés, illetve egy tracheooesophagealis fistula kialakulása során. Az endotrachealis tubus ballonja a tracheafal rupturája mentén mindegyik esetben túlfújhatóvá vált, így a légút falán kívülre terjedt – ez a képalkotó vizsgálatokon láthatóvá is vált. Ez egy ritka, de direkt és egyértelmű jele a légúti sérüléseknek, mely alapján a trachea teljes falvastagságának szakadására lehet számítani. Cikkünkben a túlfújt ballon diagnosztikus jelentőségére szeretnénk rávilágítani. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1063–1068.
Absztrakt:
A percutan nervus tibialis stimuláció (PTNS) a legegyszerűbb, legkevésbé invazív és jól tolerálható neuromodulációs eljárás az alsó húgyutak és a székletürítés működését befolyásoló terápiás elektrofiziológiai technikák között. A PTNS során a medencefenéki izmok és a húgyhólyag afferens idegeinek stimulációja történik a sacralis plexuson keresztül (S2–4) a nervus tibialis posterior felől egyszer használatos vékony tűelektróda és többször használatos stimulátor segítségével. A széles körű klinikai használat ellenére hatásmechanizmusa nem pontosan ismert. Hatásosnak tekinthető túlműködő hólyag szindróma kezelése során, alkalmazása az Európai Urológiai Társaság vizeletincontinentia-irányelvének megfelelően javasolt antimuszkarinterápiára refrakter nőbetegek esetében. Túlműködő hólyagszindrómában kezelési hatékonysága a sacralis ideg neuromudulációjához hasonló. 2003 óta alkalmazzák székletincontinentia terápiájaként, szerepe azonban a megfelelő vizsgálatok hiánya miatt egyelőre kérdéses. A hagyományos kezelési lépések hatástalansága esetén a krónikus kismedencei fájdalom terápiájában szintén szerephez jut a PTNS. Jelentős mellékhatás a PTNS használata során nem került leírásra. Orv Hetil. 2018; 159(43): 1735–1740.
Absztrakt
A szerzők két vesetuberculosis esetét ismertetik, amelyekben a tényleges diagnózis késett az aspecifikus vagy más betegséget utánzó tünetek miatt. Az első beteget bal oldali derékfájdalom és láz miatt vizsgálták. Komputertomográfia bal oldali zsugorvesét; retrográd pielográfia kaliberingadozó uretert, a vesében margarétajelet igazolt. A vizelettenyésztés Mycobacterium tuberculosist mutatott ki. Az antituberculoticus kezelés indítása után két hónappal a vesét eltávolították. A második beteget antibiotikum-kezelésre nem múló láz miatt vizsgálták. Az ultrahangvizsgálaton bal oldali pyelectasia, pyelonkő és perirenalis abscessus ábrázolódott. A vesét deviálták, a tályogot pungálták és drenálták. A kiürülő gennyből Proteus morganii tenyészett ki. Antibiotikum hatására láza és panaszai megszűntek. Két hónappal később perzisztáló pyelonephritis miatt a dupla J-katétert kicserélték. Egy héttel később intravénás antibiotikum-kezelésre sem szűnő láz miatt végzett komputertomográfia a bal vese tályogos átalakulását mutatta ki, ezért nephrectomiát végeztek. A szövettani vizsgálat igazolta a vesetuberculosist. A két eset kapcsán a szerzők összefoglalják a vesetuberculosis diagnosztikáját és terápiáját. Orv. Hetil., 2016, 157(9), 350–356.
Absztrakt
A chylothorax napjainkban rendszerint műtéti vagy baleseti szövődmény, ritkábban daganat következménye. Prospektív vagy randomizált vizsgálatok hiányában a bizonyítékalapú kezelés személyes tapasztalaton, ideálisan a retrospektív elemzések ismeretében történik. A szerzők célja a chylothorax modern kezelésének áttekintése. A PubMed adatbázist „chylothorax” kulcsszóra szűrték az elmúlt tíz év közleményei között, kiemelve az összehasonlító értékeléseket. A módszerek és ajánlások kritikai elemzésekor a szerzők együttes 39 éves klinikai tapasztalatukra támaszkodtak. A konzervatív kezelés sikere az etiológiától függően nagy szórást mutat (3–90%). A non- és szemi-invazív intervenciós eljárások sikerrátája 50–100% közötti. Eredménytelen konzervatív kezeléskor a sebészi kezelés, elsősorban a ductus thoracicus lekötése jelenti a standard terápiát. Ezen beavatkozások sikerességi aránya 64–100% közötti, a morbiditási/mortalitási mutató elérheti a 25%-ot. A kezelést konzervatívan kell megkezdeni, majd egy lépcsőzetes agresszivitású terápia ajánlott, amelyben a beteg állapota és a drénvolumen irányítják a döntéshozatalt. Az intervenciós radiológiai eljárások biztonságosak, sikeresek és helyet kaptak a konzervatív és műtéti megoldások mellett. Orv. Hetil., 2016, 157(2), 43–51.
Absztrakt
Bevezetés: A malignus gastroduodenalis obstrukció palliatív kezelése enteralis stentekkel hatékony és biztonságos módszer, a palliatív céllal elkészített gastroenterostomia reális alternatívája. Célkitűzés: A szerzők ismertetik a malignus gastroduodenalis obstrukció hátterében fennálló leggyakoribb daganatos betegségeket, a stent kiválasztásának szempontjait, behelyezési technikáját, valamint elemzik a kezelés technikai és klinikai sikerességét, megemlítve a lehetséges komplikációkat. Módszer: 2013. március 1. és 2015. április 9. között 19 esetben történt fedetlen, öntágulós enteralis stentbehelyezés. A 19 beteg közül 6 nő, 13 férfi, átlagéletkoruk 67 év volt. A stentelés indikációját 5 esetben peripyloricus gyomortumor, 1-1 esetben a duodenum, gastroenteralis anastomosis, Vater-papilla és az epehólyag malignus folyamata, 7 esetben pancreas, 3 esetben az epeút tumora képezte. Eredmények: A stentbehelyezés technikai sikeressége 100%-os volt. A klinikai siker objektivizálása a Gastric Outlet Obstruction Scoring System alapján történt. Következtetések: Az enteralis stentek alkalmazása malignus gastroduodenalis obstrukcióban technikailag jól kivitelezhető, biztonságos módszer, amely látványosan csökkenti a betegség tüneteit, javítja az életminőséget. Orv. Hetil., 2015, 156(44), 1778–1781.
Abstract
Two methods are described in order to obtain copper-2,9-dimethyl-1, 10-phenanthroline (dmp) coordination compounds intercalated between the layers of α-Zr(HPO4)2·H2O and ψ-Zr(H2PO4)(PO4)·2H2O: the direct intercalation of Cu-dmp complex species or the formation ‘insitu’ of coordination compounds. With the first exchanger both methods lead to similar products with X-ray diffraction patterns practically identical. They contain Cu(II–I)-dmp complex species that confer to the solids an initially green colour slowly turning to yellow with time or temperature when the reduction of Cu(II) to Cu(I) is complete. With λ-ZrP(H2PO4)(PO4)·2H2O, only the direct insertion is successful. TG/DTA experiments permit a better understanding of what is occurring in the materials during the copper reduction step, in correspondance of which, a strong endothermic peak and a gain in weight can be observed. They also show how the difference in the structure and chemical formula of the two exchangers affect the thermal behaviour of the two series of compounds.
following transjugular intrahepatic portosystemic stent-shunt insertion at a single centre . Eur J Gastroenterol Hepatol 16 , 9 – 18 ( 2004 ) 4. Soares M
on intrauterine device insertion: is the incidence higher than previously reported? Contraception 67 53 56 . 3
