Search Results

You are looking at 101 - 110 of 185 items for :

  • "gyógyszerek" x
  • All content x
Clear All

Absztrakt

Bevezetés: A EuroHOPE kutatás az ellátás elemzésének standardizált módszereit fejlesztette ki. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a hazai akut myocardialis infarctus ellátásának elemzését és a közreműködő országok adataival való összevetését. Módszer: A korai és kései invazív kardiológiai beavatkozások alkalmazását, a gyógyszerek kiváltását és a halálozást elemezték. Az eredményeket finn, norvég, olasz, skót és svéd adatokkal vetették össze. Eredmények: Nemzetközileg is kedvező eredmény, hogy az időszak végére a betegek közel fele részesült korai intervencióban, 90% körüli volt a statinok, az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók és angiotenzinreceptor-blokkolók kiváltása. Nem magyarázhatóan csökkent a béta-blokkolók alkalmazása. A halálozás javult, de a többi országénál lényegesen kedvezőtlenebb volt. Az egyéves halálozás a korai intervenciós csoportban másfélszerese, a késeiben több mint kétszerese volt az utána következő legrosszabb értéknek. Következtetések: Javasolt az okok vizsgálata a teljes követési időszakban a szakmai tevékenységre és a működési gyakorlatra, illetve a betegek szerepére vonatkozóan. Szükséges a trendek követése és az ST- és nem ST-elevációs myocardialis infarctus kórformák elkülönítő kódolása a mélyebb elemzések elősegítésére. Orv. Hetil., 2016, 157(41), 1626–1634.

Open access

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access

Absztrakt:

Az elektronikus cigaretták és/vagy vaporizálással összefüggő tüdősérülés (electronic cigarette and vaping associated lung injury, EVALI) szindrómát először az Amerikai Egyesült Államokban (USA) írták le, és összefüggésbe hozták a kannabinoidok használatával (e-szívás) és az E-vitamin-acetát-expozícióval (amely egy [a kannabinoidok hígítására] szolgáló olajos adalékanyag). Mivel az esetszámok epidemiológiai szempontból nem voltak túl magasak, illetve a rendelkezésre álló adatok sem voltak konzisztensek, több feltételezés is napvilágot látott a jelenség magyarázatára. A mintavétel standardizáltságának hiánya, az önbevalláson alapuló, inhomogén felhasználói szokások, a rendkívül sok tényezős lehetséges kóroki, illetve a szabályozatlanságból származó kereskedelmi és jogi kiskapuk (mint például az online terjeszthetőség, a feketepiac térnyerése vagy a hatóanyagok/vivőanyagok mennyiségének és minőségének önkényes változtatása) közrejátszhatnak az adatok kétséges validitásában. Továbbá érdekes, de semmiképpen nem elhanyagolható kérdésként merült fel az is, hogy miért nem regisztráltak EVALI-eseteket az USA-n kívül, amikor az elektronikus cigaretták világszerte óriási népszerűségnek örvendenek? Jelen összefoglalónkban arra keressük a választ, hogy valóban az E-vitamin-acetát-e az oka ennek a komplex szindrómának, hogy milyen esetleges nem egészségügyi tényezők járulhattak hozzá az EVALI gyors növekedéséhez, valamint az esetszámok ugyanolyan gyors hanyatlásához, illetve az elektronikus cigaretták biztonságos, standardizált használata rejt-e lehetőségeket egyes gyógyszerek, például a kannabinoidok biztonságos módon történő szervezetbe juttatásában. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1281–1285.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gyöngyi Kirschner, Bernadett Balla, János Kósa, Péter Horváth, Andrea Kövesdi, Gergely Lakatos, István Takács, Zsolt Nagy, Bálint Tóbiás, Kristóf Árvai, and Péter Lakatos

Absztrakt

A tirozinkináz-gátlók bizonyos onkohematológiai betegségek kezelésében elterjedten használt gyógyszerek. Több klinikai tanulmány igazolta, hogy a BCR-ABL specifikus tirozinkináz-gátlók alkalmazása komplex és még nem egyértelműen azonosított módon változtatja meg a csontszövet élettani folyamatait. Mivel a kezelések egyre több beteget érintenek, illetve hosszú évtizedekig vagy akár élethosszig is tarthatnak, indokolt ezen mechanizmusok molekuláris hátterének részletesebb megismerése. A szerzők összefoglalják az imatinibbel és a nilotinibbel végzett, csontanyagcseréhez kapcsolódó alapkutatási eredményeket, humán klinikai megfigyeléseket, kiegészítve in vitro osteoblast-sejtkultúrákon végzett saját kísérleteik eredményeivel. Az összefoglalt kutatási eredmények alapján az imatinib és a nilotinib csontsejtekre gyakorolt hatása függ az alkalmazott hatóanyag-koncentrációtól, a sejtek érettségi állapotától, illetve az általuk kötött receptor-tirozinkináz útvonalak megoszlási arányától. Jelen közleményben elsőként készítettek a hazai szakirodalomban hiánypótló, átfogó irodalmi áttekintést a tirozinkináz-gátlók csontanyagcserét befolyásoló hatásaival kapcsolatban és végeztek teljes transzkriptom-analízist osteoblastokon a sejtszintű hatásmechanizmus jobb megértését szolgálva. Orv. Hetil., 2016, 157(36), 1429–1437.

Open access

Absztrakt:

A szulfonamidszármazékok („sulpha drugs”) széles körben és változatos indikációval alkalmazott gyógyszerek hatóanyagát képezik. Az elmúlt néhány évtizedben számos közlemény jelent meg a fenti szerek, különösen az acetazolamid általános alkalmazása mellett, szemészeti idioszinkráziás hatásként jelentkező sugártest- és érhártyaleválásról, amit minden publikált esetben tranzitórikus myopia és/vagy akut szemnyomás-emelkedés megjelenése kapcsán diagnosztizáltak. Jelen közleményben két olyan esetet ismertetünk, ahol a gyógyszermellékhatásként jelentkező chorioidealeválás véletlen lelet volt, és ahhoz sem a refrakció változása, sem a szemnyomás kiugrása nem társult. Tudomásunk szerint ez az első közlemény, amely az acetazolamid okozta chorioideaablatio ezen speciális, „néma” formájáról számol be. Tekintve, hogy az érhártya érintettsége változó mértékű lehet, és – eseteink alapján – nem feltétlenül jár együtt akut glaucomával és rövidlátással, feltételezzük, hogy az acetazolamid szemészeti mellékhatásainak egy része felfedezetlen marad. Cikkünkkel szeretnénk felhívni a társszakmák figyelmét a szemészeti vizsgálat fontosságára szulfonamidtartalmú gyógyszert szedő és látásromlást panaszoló betegeik esetében. Orv Hetil. 2017; 158(50): 1998–2002.

Open access

Az elmúlt két évtizedben a cukorbetegségben szenvedő betegek számának robbanásszerű növekedése figyelhető meg. Az International Diabetes Federation 2012-es adatai alapján több mint 371 millió ember szenved diabetes mellitusban, amely évente 4,8 millió ember haláláért felelős. A diabeteses nephropathia a végstádiumú veseelégtelenség leggyakoribb oka. Kialakulásának első jele a microalbuminuria. Hatékony kezelés nélkül a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő microalbuminuriás betegek 20–40%-a válik klinikailag nephropathiássá, de csak 20%-uk lesz uraemiás, mert a többségük már előtte meghal, elsősorban cardiovascularis betegség miatt. A diabeteses nephropathia kialakulásában a renin-angiotenzin rendszernek – amely többek között a vérnyomás és só-víz háztartás szabályozásának egyik legfontosabb eleme – is szerepe van. Ennek működését befolyásoló gyógyszerek ma a magas vérnyomás betegség kezelésében központi jelentőséggel bírnak. A szerző a jelentősebb tanulmányokat és számos állatkísérlet eredményét áttekintve bemutatja, hogy az angiotenzinkonvertáló enzim inhibitor családba tartozó ramipril hol helyezkedik el ma a diabeteses nephropathia terápiájában. A szerző megállapítja, hogy a ramipril egyike a legtöbb evidence based eredménnyel rendelkező angiotenzinkonvertáló enzim gátlóknak, amely többek között a vérnyomáscsökkentő hatáson túlmutató célszervvédelem miatt a nagy nemzetközi, multicentrikus vizsgálatok alapján a diabeteses nephropathia kezelésénél is bizonyítottan kedvező hatású. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 263–269.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Viktória Fésüs, Dóra Marosvári, Béla Kajtár, Péter Attila Király, Judit Demeter, Tímea Gurbity Pálfi, Miklós Egyed, Márk Plander, Péter Farkas, Zoltán Mátrai, András Matolcsy, and Csaba Bödör

Absztrakt:

Bevezetés: Az elmúlt években jelentős előrelépések történtek a krónikus lymphocytás leukaemia kezelésében, ugyanis az új innovatív gyógyszerek a TP53-defektust hordozó csoportban is hatékonynak bizonyultak. Ezen betegek maradéktalan azonosításához elengedhetetlen a TP53-defektus mindkét formájának (17p-deletio és TP53-mutációk) vizsgálata. A TP53-mutációk vizsgálata ma a nemzetközi ajánlások részét képezi, segítséget nyújtva az optimális terápiás stratégia megalkotásában. Célkitűzés: Jelen tanulmány célja a TP53-mutációk előfordulásának és a 17p-deletióhoz való viszonyának meghatározása, valamint a mutációk rutindiagnosztikus kimutatására alkalmas szekvenálási eljárás beállítása volt. Módszer: A mutációanalízist Sanger-szekvenálással végeztük el 196, krónikus lymphocytás leukaemiában szenvedő beteg esetében. Eredmények: A betegek 15,8%-ában azonosítottunk TP53-mutációt, ami az esetek felében 17p-deletio nélkül fordult elő. A TP53-defektus mindkét formájának vizsgálatával összesen a betegek 25,4%-ánál azonosítottunk TP53-defektust. Következtetések: A mutációanalízis elvégzésével további 10% magas rizikójú beteg azonosítható, akik számára a legjobb választást az ebben a betegcsoportban is hatékony új célzott terápiák jelentik. Orv. Hetil., 2017, 158(6), 220–228.

Open access

Absztrakt

A daganatos betegek kezelésében a hányinger és hányás – a megítélés némi javulása ellenére – még mindig a betegek által rettegett mellékhatások közé tartozik. A szerzők a hányinger és hányás szabályozásának bemutatása után kitérnek az ezeket befolyásoló legfontosabb tényezőkre (az alkalmazott készítmények emetogenitási szintek szerinti táblázatos bemutatásával), a betegek jellegzetességeire és a hányáscsillapító gyógyszerekre. A korai próbálkozások rövid felsorolása után a metoclopramid és a kortikoszteroidok bemutatását követően részletesebben foglalkoznak – az elsősorban az akut hányinger és hányás kezelésére kiváló, s elterjedten alkalmazott – szerotoninreceptor-antagonistákkal. A hányáscsillapításban a következő jelentős előrelépés a neurokininreceptorok antagonistáinak kifejlesztése volt; jelenleg hazánkban az aprepitant férhető hozzá, mely (kortikoszteroiddal és ondanszetronnal kombinálva) az erősen és mérsékelten emetogén kemoterápiás szerek és ezek kombinációi esetén indikált. Vizsgálatok igazolták, hogy ez az első vegyület, mely az akut hányinger- és hányáscsillapítás mellett az elhúzódó hányinger és hányás kezelésére is alkalmas. Jelenleg az aprepitant az 50 mg/m2 ciszplatin-tartalmú protokollokban kiemelt támogatással rendelhető a szerotoninantagonisták sikertelensége után. A szerzők a legújabb ajánlások adaptálásával adnak javaslatot a különböző mértékben hányást keltő gyógyszerek antiemetikus profilaxisára. A sugárkezeléssel kapcsolatban kialakuló hányinger és hányás mechanizmusa kissé eltérő, kockázati tényezői is mások; kezelésükben a metoclopramid és (finanszírozási szabályok miatt) az ondanszetron alkalmazhatók, míg a radiokemoterápia citosztatikus elemeit a megfelelő protokollok szerint szükséges ellátni.

Restricted access

A cardiovascularis megbetegedések hazánkban is vezetik a morbiditási és mortalitási statisztikákat. Ezen betegségek kialakulásában jelentős szerepet játszik a hyperlipidaemia. A korábbi nagy prospektív multicentrikus tanulmányok azt igazolták, hogy a hatékony lipidcsökkentő kezelés jelentős mértékű cardiovascularis halálozás-összhalálozás csökkenést eredményez. Ez a hatás függ az LDL-C-csökkentés mértékétől, amely gyakran csak a nagy dózisban alkalmazott statinkészítményekkel éri el a kívánt szintet. A nagy dózisban alkalmazott statinok a betegek körülbelül 3%-ában hozhatnak létre májkárosító hatást. A szerzők jelen munkájukban röviden ismertetik a lipidcsökkentő gyógyszerek hatásait, azokat a mechanizmusokat, amelyek a szerek potenciális májkárosító hatásának hátterében állhatnak. Felhívják a figyelmet arra, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, emelkedett transzaminázszintek esetén, sőt, bizonyos májbetegségekben is biztonságosan alkalmazhatóak a lipidcsökkentő készítmények. Természetesen akkor, ha megfelelő dózisban vagy kombinációban alkalmazzuk a gyógyszereket, és figyelemmel vagyunk azon tényezőkre, amelyek fokozhatják a nem kívánt mellékhatásokat. Ezen szempontok betartása mellett magas cardiovascularis rizikójú, egyébként krónikus májbetegségben szenvedők számára is biztosíthatjuk a lipidcsökkentők nyújtotta kedvező hatásokat anélkül, hogy fokoznánk a máj károsodását.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: András Jánosi, Dániel Várnai, Zsófia Ádám, Adrienn Surman, and Katalin Vas

A szerzők 139, nem ST-elevációs infarktus miatt kezelt betegük adatait elemzik. Vizsgálják a betegek kórházi és késői prognózisát, egyes echokardiográfiás adatok prognózissal való összefüggését, valamint a kórházból elbocsátott betegek esetén a szekunder prevenció szempontjából ajánlott gyógyszeres kezelés gyakoriságát. Az utánkövetés a betegek 98%-ában sikeres volt, a bekövetkezett eseményekről, illetve az utánkövetés idején alkalmazott gyógyszeres kezelésről postai kérdőív útján szereztek adatokat. A nők átlagéletkora 78,6, a férfiaké 71,4 év volt. A kezelt betegeknél gyakori volt a társbetegségek (hypertonia, diabetes mellitus, korábbi ischaemiás szívbetegség) előfordulása. A kórházi kezelés időszakában 30 betegnél (22%) történt koronarográfia, és 29 betegnél revascularisatiós beavatkozásra is sor került. A kórházi halálozás 15% volt, az utánkövetés háromnegyed éve alatt 17%-os halálozást észleltek. A kórházban, illetve az utánkövetési idő alatt meghalt betegek szignifikánsan idősebbek voltak azoknál, akik életben maradtak. Egyes echokardiográfiás adatok (ejekciós frakció, végszisztolés átmérő, szegmentális falmozgászavar és a mitralis insufficientia nagysága) prognosztikus jelentőségűnek bizonyultak, mivel szignifikánsan különböztek az életben maradt és a meghalt betegek esetén. A kórházból elbocsátott betegek igen magas arányban részesültek a másodlagos prevenció szempontjából fontosnak ítélt gyógyszeres kezelésben (aszpirin, béta-blokkoló, ACE-gátló, statin). Az utánkövetés idején sem csökkent ezen gyógyszerek használatának aránya, ami a betegek jó compliance-ét igazolja.

Restricted access