Search Results

You are looking at 111 - 120 of 211 items for :

  • "aggressiveness" x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All
Magyar Sebészet
Authors: Ákos Kocsis, Zsolt Markóczy, László Agócs, Miklós Molnár, János Fillinger, Bernadett Lévay, and Pál Vadász

Absztrakt

Bevezetés: A pseudomyxoma peritonei (PMP) egy nagyon ritkán előforduló sebészeti kórkép, amely a hasüreget vagy mellüreget érinti. Jellemzője a mucinosus ascites, valamint a leggyakrabban a vastagbélből vagy a féregnyúlványból kiinduló low-grade carcinoma. Pleuralis érintettség többnyire akkor jelentkezik, ha a hasi sebészeti beavatkozáskor a rekeszizmon lyuk keletkezik, vagy a tumor progrediál, vagy fejlődési rendellenesség kapcsán a has- és mellüreg között összeköttetés van. Esetismertetés: 44 éves nőbetegnél kezelt peritonealis érintettség után bal oldali pleuralis manifesztáció jelentkezett. Tekintettel a pulmo és pleura érintettségének kiterjedtségére, a radikális műtét esélyét elvetettük, cytoreductióra törekedtünk, és intraoperatív kemoterápiát alkalmaztunk. Megbeszélés: A pleuralis érintettség extrém ritkaságnak számít, kedvezőtlen prognózisú. Kezelése megegyezik az intraabdominalis kezeléssel, amennyiben arra lehetőség van, kiterjesztett cytoreductio, valamint helyi vagy szisztémás kemoterápia javasolt. Következtetés: A PMP egy nagyon ritka és rossz prognózisú kórkép. Extraabdominalis manifesztációja ritkán fordul elő. Kezelésében sokat segíthet a korai felismerés.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Mátrai, László Tóth, Zoltán Szentirmay, János Papp, Imre Antal, Pál Vadász, Alexandra Bartal, and Miklós Kásler

Janinis, J., Patriki, M., Vini, L. és mtsai: The pharmacological treatment of aggressive fibromatosis: a systemic review. Ann. Oncol., 2003, 14 , 181–190. Vini L. The pharmacological

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Lukács Veres, Sándor Sz. Kiss, Regina Kiss, Attila Enyedi, Tamás Végh, László Damjanovich, and István Takács

TD Martin PL Abbitt 2005 Esophageal perforation in adults: aggressive, conservative treatment lowers morbidity and mortality

Restricted access

JM Kiely SC Pitt 2005 Neuroendocrin hepatic metastases: does aggressive management improve survival Ann Surg

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Orsolya Kiss, Anna-Mária Tőkés, Sándor Spisák, Anna Szilágyi, Norbert Lippai, A. Marcell Szász, and Janina Kulka

Bevezetés: Az adenoid cysticus carcinoma a nyálmirigyeket érintő rosszindulatú daganat, ritkán azonban az emlő mirigyeiből is kiindulhat. A nyálmirigyből kiinduló forma nagyon agresszív kimenetelt mutat, az emlőmirigy adenoid cysticus tumora azonban általában igen kedvező prognózissal bír. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az emlőmirigyből és nyálmirigyből kiinduló adenoid cysticus carcinoma esetek miRNS-mintázatának összehasonlítását. Módszer: Két-két, emlőből és nyálmirigyből származó adenoid cysticus carcinoma és egy-egy normális emlő- és nyálmirigyszövetet vizsgáltak. A miRNS-profilt Affymetrix® Gene Chip segítségével határozták meg. Eredmények: Egyes miRNS-ek expressziója emlő- és nyálmirigy-eredetű tumorokban eltért a normális kontrolljukhoz képest: a let-7b expressziója a nyálmirigy-eredetű tumorokban fokozott, míg emlőmirigyből származó adenoid cysticus carcinoma szövetekben csökkent volt, a miR-24 expressziója pedig ezzel ellentétesen változott: emlőeredetű adenoid cysticus carcinoma szövetekben emelkedést mutatott, míg a nyálmirigy tumoraiban csökkent mértékben expresszálódott. A miR-181a-2* kizárólag a nyálmirigy-eredetű adenoid cysticus carcinoma esetekben volt detektálható. Következtetések: A gének poszttranszkripcionális szabályozása révén egyes miRNS-ek eltérő expressziója részleges magyarázatot adhat a két szerv adenoid cysticus tumorainak eltérő klinikai lefolyására. Orv. Hetil., 2013, 154, 963–968.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Mátrai, Gabriella Liszkay, Vanda Plotár, Zsolt Orosz, Judit Székely, Erika Hitre, Alexandra Bartal, Zoltán Langmár, Katalin Bőcs, Ferenc Rényi Vámos, Ákos Sávolt, and László Tóth

A dermatofibrosarcoma protuberans alacsony vagy közepes malignitású, ritka, rosszindulatú daganat. A tumort a lassú, de agresszív lokális növekedés, az alacsony áttétképzési és a magas helyi kiújulási arány jellemzi. Az elsődleges kezelés a radikális sebészi eltávolítás hagyományos kimetszéssel vagy Mohs-féle sebészi technikával. Pozitív sebészi szél, recidív tumor esetén radio-, kemoterápia, illetve újabban imatinib mesylat alkalmazható. Célkitűzés: A szerzők 26, dermatofibrosarcoma protuberans miatt onkológiai centrumban multidiszciplinárisan kezelt beteg hosszú távú klinikopatológiai utánkövetését végezték. Módszer és eredmények: A betegek átlagéletkora 44,7 év volt. Az utánkövetés átlagideje 60,57 hónap volt. Tizenöt betegnél (57,7%) sikerült R0 eltávolítást végezni, míg 11 betegnél (42,3%) csak R1 reszekciót. Az R0 reszekciók eléréséhez átlagosan 1,87 kimetszésre volt szükség. Adjuváns kezelésként a primer tumor eltávolítását követően 6 beteg (23%) részesült radioterápiában és 2 (7,6%) beteg kemoterápiában. Tizenhat betegnél nem észleltünk kiújulást. Tíz betegnél (38,4%) alakult ki recidíva, amely miatt további kezeléseket folytattunk. Egy beteg távoli áttétek miatt elhunyt. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk az irodalomban prognosztikai faktornak számító 50 év feletti életkor és a sebészi radikalitás hatását a helyi kiújulásra. Következtetések: A dermatofibrosarcoma protuberans multidiszciplináris kezeléssel eredményesen kezelhető daganat. Pontosabb következtetések levonásához nagyobb esetszám és multicentrikus randomizált vizsgálatok szükségesek.

Open access

Az emlőrák IV. stádiuma gyógyíthatatlan, de kezelhető állapot, amelyben elsősorban szisztémás és tüneti kezelések szükségesek, míg a sebészet szerepe alárendelt. Az átlagos teljes túlélés 18–24 hónap, az 5 éves túlélés 5–20%. A szoliter, illetve oligometasztatikus szelektált esetekben mind a primer daganatnak, mind a visceralis áttéteknek az agresszív sebészi eltávolítása túlélési előnyt eredményezhet. A műtéti indikációt biológiai szemlélettel, multidiszciplináris megközelítésben kell felállítani. További sebészi indikációt képezhetnek a kifekélyesedett, vérző, az emberi léthez méltatlan higiéniás állapotok, a központi idegrendszeri áttétek, akut neurológiai tünetek, a hydro-, pneumothorax vagy a fenyegető törések. A sebészi beavatkozások a mellűri drenázst, a minimálisan invazív technikákat, a testüregi műtéteket, a kiterjedt lágyrész-, mellkasfali reszekciókat és plasztikai rekonstrukciót is magukban foglalják. A IV. stádiumban végzett sebészet pontos onkológiai értékének felmérése további multicentrikus, prospektív összehasonlító vizsgálatokat szükségeltet. Jelen közlemény áttekinti a távoli áttétet adó emlőrákok eseteiben végezhető sebészi beavatkozásokat és ezek eredményeit, valamint a helyileg kiújuló tumorok műtéti lehetőségeit. Orv. Hetil., 2014, 155(37), 1461–1468.

Restricted access

A reumatológiában, elsősorban arthritisekben, elsődleges a korai diagnosztika és az agresszív terápia, mert ennek révén az elvárások újabb dimenziói (a fájdalomcsillapításon túl az ízületi struktúra, funkció, életminőség) nyílhatnak meg. A célzott (biológiai) terápia igen költséges kezelési mód, megjelenésével különösen fontossá vált az egyénre szabott terápia bevezetése. Számos klinikai, immunológiai és genetikai biomarker áll rendelkezésre, amelyek előre jósolhatják a hagyományos vagy biológiai betegségmódosító szerek hatékonyságát, esetleg kockázatait. A klinikai markerek közül a férfi nem, fiatalabb kor, a kezdeti alacsonyabb vagy éppen magasabb betegségaktivitás, a kombinációs kezelés, a dohányzásról leszokás jobb terápiás eredményeket adhat. Az immunológiai-gyulladásos markerek közül a C-reaktív fehérje, a szeropozitivitás, a perifériás vér és a synovium sejtösszetétele függhet össze a kezelés eredményességével. Végül, számos olyan gén vagy géncsoport ismert, amely az immunszuppresszív szerek hatékonyságát vagy biztonságosságát jelezheti. Sok esetben még kevés a vizsgálat, ellentmondóak lehetnek az eredmények, de vannak konzekvensen validált biomarkerek is. Ez optimizmussal tölthet el bennünket, hogy a reumatológiában is teret nyer a személyre szabott medicina. Orv. Hetil., 2013, 154, 483–496.

Restricted access

A Fallot-tetralógia miatti műtétet követően a hosszú távú túlélést befolyásoló tényezők közé tartozik a kamrai tachycardia és a hirtelen szívhalál. E betegek gondozásában érdemi segítséget jelent az implantálható cardioverter defibrillátor rendszer. A végleges pacemaker és/vagy implantálható cardioverter defibrillátor implantációját követően ritka, ám potenciálisan letális kimenetelű fertőzéses szövődmény az endocarditis. Ez esetben a leghatékonyabb kezelési mód a kombinált terápia, amely a beültetett készülék + elektródák teljes körű eltávolításából és agresszív antibiotikus kezelésből áll. Célkitűzés: Ilyen esetekben a tervezett reimplantáció különös óvatosságot igényel a nagyobb recidívaarány miatt, amelynek rizikója fokozottabb pacemakerdependencia esetén. Célunk olyan módszer alkalmazása volt, amelynek segítségével a recidíva kockázata minimálisra csökkenthető. Módszer: Esetünkben a korábban Fallot-tetralógia miatt többször műtött, pacemaker-, majd implantálható cardioverter defibrillátor beültetéseken átesett betegnél recidív endocarditis miatt készülék- és elektródaeltávolítást végeztünk, standard antibiotikus terápia alkalmazásával. A reimplantációt minithoracotomián keresztül végeztük. Az így elhelyezett sokkelektróda elégtelen működése miatt egy másik sokkelektródát szubkután vezettünk a hátsó mellkasfali régióba; rendszerünk az indukált kamrafibrillációt sikerrel szüntette meg. Megbeszélés: Esetismertetésünk demonstrálja a szubkután defibrillátorrendszer alkalmazhatóságát és előnyeit speciális körülmények fennállásakor. Felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy ezt a technikát gyakrabban is lehetne alkalmazni olyan esetekben, amelyekben a transzvénás implantáció nem optimális.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Madarász, Gyula Tamás, Gy. Ádám Tabák, János Szalay, and Zsuzsa Kerényi

Annak ellenére, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőinek együttes és halmozott előfordulása nem megkérdőjelezhető, napjainkban a metabolikus szindróma mint különálló cardiovascularis rizikófaktor vitatott. A szerzők előző vizsgálatai szerint a gesztációs diabéteszt átlagosan 8 évvel követően gyakori a szénhidrát-anyagcsere zavara, és ehhez az állapothoz gyakran kedvezőtlen metabolikus paraméterek társulnak. A szerzők jelen tanulmányukban 68, előzőleg gesztációs diabétesz miatt gondozott asszony esetében, 4 évvel a szülést követően vizsgálták a metabolikus szindróma prevalenciáját különböző kritériumrendszerek szerint. Az eredményeket 39, terhesség alatt szénhidrát-anyagcsere szempontjából egészséges asszony adataival hasonlították össze. A kontrollasszonyokhoz képest az előzőleg gesztációs diabéteszes csoportban a metabolikus szindróma valamennyi kritériumrendszer alapján jelentősen gyakoribb volt. Korábbi gesztációs diabétesz esetében a glükózintolerancia súlyosbodásával gyakoribbá vált a metabolikus szindróma előfordulása. A túlsúlyos asszonyok körében mind a volt gesztációs diabétesz, mind a metabolikus szindróma prevalenciája tízszeres volt a normál súlyúakhoz hasonlítva. Előző gesztációs diabétesz esetén már a szülést követően 4 évvel számítani kell a cardiovascularis rizikófaktorok gyakori, együttes előfordulására. Ezért ezen asszonyok követése és a „metabolikus szindróma” elemeinek minél korábbi, individuális kezelése, életmód-változtatás és testsúlycsökkentés kívánatos.

Restricted access