Search Results

You are looking at 151 - 160 of 188 items for :

  • "gyógyszerek" x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Blázovics, Péter Sipos, Ibolya Kocsis, Hedvig Fébel, Dénes Kleiner, Klára Szentmihályi, and Erzsébet Fehér

Absztrakt:

Bevezetés: A zsírmáj kialakulhat betegségek, műtétek, gyógyszerek, éhezés vagy túlzott mértékű alkoholfogyasztás következtében, de a helytelen táplálkozást, a zsírbő és rostszegény étkezést tartják az elsődleges oknak. A nem alkoholos zsírmájbetegség a lakosság 20–30%-át érintheti. A táplálkozási eredetű zsírmájat korai stádiumban általában szövődménymentes májkárosodásnak írják le. Célkitűzés: Kutatásaink célja a zsírdús táplálkozás bél–máj tengelyre gyakorolt hatásának a feltérképezése volt. Módszerek: Rutinlaboratóriumi, analitikai és szövettani módszerekkel patkányokban vizsgáltuk a bél és a máj redoxparamétereit, valamint a máj zsírsavösszetételét és elemtartalmát. Eredmények: A máj elzsírosodása során a vérszérumban mérhető májenzim- és metabolitértékek eltérései mellett a redox-homeosztázis mutatóiban is szignifikáns változások igazolódtak. Változás volt kimutatható a májban, a vérben és a belekben. A máj elzsírosodásának folyamata együtt jár a transzmetiláló képesség csökkenésével. Megváltozott a zsírsavösszetétel és a fémion-homeosztázis is a májban. Szövettani vizsgálatoknál a májlobulusok centrális részén a hepatocyták megduzzadtak, bennük zsírcseppek láthatók, piknotikus sejtmagok alakultak ki, ami a zsíros elfajulásra jellemző. A vékony- és vastagbél enterocytái sérültek, helyenként lelökődtek a felszínről, és gyulladásos reakciók figyelhetők meg a nyálkahártyában. Következtetés: Eredményeink alapján leszögezhető, hogy a zsírdús diéta okozta steatosis már korai stádiumban sem tekinthető egyszerűen reverzibilis változásnak, mert a változások kedvezőtlenül befolyásolják az egész szervezet redox-homeosztázisát, és egyben alapját képezhetik súlyos szív- és metabolikus betegségeknek, valamint siettethetik a gastrointestinalis tumorok kialakulását. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1456–1465.

Open access

Egyre több adat szól amellett, hogy a depresszió patomechanizmusában a gyulladásnak, más faktorokkal összhangban, meghatározó szerepe lehet. Klinikai megfigyelések alapján írták le a depresszió társulását egy sor nyilvánvalóan gyulladásos betegséggel, mint a gyomor-bél rendszer gyulladásai és az autoimmun betegségek. A depresszió ugyancsak társulhat cardiovascularis betegségekkel, diabetesszel, neurodegeneratív betegségekkel és daganatokkal, amelyeknek a kialakulásában szubklinikus gyulladás játszik szerepet. Mindez azt sugallja, hogy a depresszió egy krónikus gyulladásos szindróma neuropszichiátriai megnyilvánulása lehet. Számos megfigyelés utal arra, miszerint ezek a gyulladások a nyálkahártyáról, leggyakrabban a gyomor-bél rendszerből indulnak ki. A gyulladás oka a baktériumflóra és a nyálkahártya szimbiózisának felborulása rendszerint a nyálkahártyát károsító életmódfaktorok miatt. Ez a helyi gyulladás citokinek, neuropeptidek és eicosanoidok termelődése révén általános hatást fejthet ki, és ezáltal befolyásolja az egyes szervek, így az agy működését is. A gyulladás mind helyileg, mind általánosan a mitokondriális anyagcsere fokozódását, majd kimerülését okozhatja. Ez egy további új elem a depresszió patomechanizmusában. Végül, ugyancsak klinikai tapasztalatok szerint, a bélgyulladások helyi kezelése megfelelő probiotikumok és vitaminok, valamint az ómega-3 zsírsavak rendszeres bevitelével kikapcsolja azokat a gyulladásos ingereket is, amelyek az agy kóros aktivitását okozzák. A baktériumflóra és a bélnyálkahártya kölcsönhatásának helyreállítása, ezáltal a gyulladás megszüntetése egy új lehetőséget jelenthet a depresszió és a társuló betegségek kezelésében. Ez a kombináció gyorsíthatja, illetve fokozhatja a jelenleg alkalmazott antidepresszáns gyógyszerek és pszichoterápia hatásosságát. További vizsgálatok szükségesek mind a gyulladás patogenetikai szerepéről, mind a gyulladáscsökkentés terápiás hatásának igazolására. Orv. Hetil., 2011, 152, 1477–1485.

Open access

Absztrakt

A fejlődési rendellenesség klasszikus fogalma a születéskor észlelhető morfológiai rendellenességekre vonatkozott. Később a funkcionális teratogenitás is felismerésre és elfogadásra került, ami a születéssel záruló egyedfejlődés alatti ártalmak általi funkciókárosodásban nyilvánul meg és az élet bármely szakaszában jelentkezhet. Az egyedfejlődés azonban a születéssel nem zárul le, egyes szervrendszereink vagy szerveink a születés után hosszú ideig fejlődési állapotban vannak, és így különböző teratogén faktorok által befolyásolhatók. Különösen lényeges ebből a szempontból a perinatalis időszak, amikor a hormon- és receptorrendszer egymáshoz való beállítódása történik meg és létrejön a hormonális imprinting. Ha ez hibásan történik meg, életre szólóan befolyásolja a receptorok általi hormonkötést és mindazt, ami ennek következménye. A hibás hormonális imprinting tehát funkcionális teratogén és következménye egy fejlődési rendellenességgel egyenértékű zavar azzal súlyosbítva, hogy a hiba az utódgenerációkra is átöröklődik. Hibás imprintinget váltanak ki (állatkísérletekben és az emberi alkalmazáshoz arányosított dózisban is) a receptorszinten ható gyógyszerek, mint az oxitocin, a szteroidhormonok és analógjaik (terhességvédők, fogamzásgátlók, szurfaktánsok), a D- és A-vitamin, a környezetszennyező endokrin diszruptorok (benzpirén, bisphenol A, peszticidek, herbicidek) és egyes szójakomponensek stb. Ebben az értelmezésben mindezek (funkcionális) teratogének, amelyek elkerülése mind a prevenció, mind a terápia szempontjából alapvető jelentőségű. A fejlődési rendellenesség fogalmát tehát ki kell bővíteni azzal, hogy 1. keletkezése nemcsak születés előtt történhet, de perinatalisan, sőt annál később is; 2. az élet bármely időpontjában manifesztálódhat; 3. latens formában is jelen lehet, amit belső vagy külső környezeti faktorok aktiválhatnak; 4. a hibás hormonális imprinting teratogén tényező. Orv. Hetil., 2015, 156(28), 1120–1127.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A nyugtatószer-függőség az egész világban, így Magyarországon is egyre aggasztóbb méreteket ölt. Az egyéb függőségben is szenvedők, valamint a pszichiátriai betegek különösen veszélyeztetettek a gyógyszerfüggőség szempontjából. A probléma valós nagyságáról azonban kevés tudományos adattal rendelkezünk. Célkitűzés: Benzodiazepin hatóanyagú gyógyszerek használatának vizsgálata egy budapesti kórház pszichiátriai rehabilitációs és addiktológiai rehabilitációs osztályán kezelt betegei fogyasztási szokásainak felmérésével és összehasonlításával. Módszer: A vizsgálat alapjául a két osztály 103 betege által anonim módon, önkéntesen, interjú során kitöltött, a nyugtatószer-használati szokásokra, illetve az ezzel kapcsolatos viselkedésekre vonatkozó, 19 kérdésből álló kérdőív szolgált. Statisztikai analízis: A demográfiai adatok leírása az átlaggal és a szórással vagy százalékos arányok megadásával történt. A csoportok összehasonlítására a minta eloszlásának megfelelően t-próbát, Mann–Whitney-féle U-tesztet vagy khi-négyzet-próbát alkalmaztunk. Eredmények: A gyógyszerfüggőségre utaló tünetek, a többféle nyugtató együttes használata, valamint a nyugtatószedés alkoholfogyasztással történő kombinálása is nagyon gyakori volt mindkét osztály betegei között. Az eredmények ugyanakkor számos kérdésnél szignifikáns különbséget mutattak a két mintában. A gyógyszerabúzus szignifikánsan gyakrabban fordult elő az addiktológiai betegek között, valamint az illegális csatornákon történő gyógyszerbeszerzés is ehhez a betegcsoporthoz köthető. A szociális státuszra vonatkozó demográfiai jellemzők, közülük is kiemelkedő módon a lakhatás, jelentősen befolyásolja a nem orvosi rendelésre történő gyógyszerfogyasztást. Következtetések: Az eredmények a gyógyszerfüggőség gyakoriságára hívják fel a figyelmet az addiktológiai és pszichiátriai betegek között, jelezve, hogy sürgős lépések szükségesek a probléma visszaszorítása érdekében. Orv Hetil. 2020; 161(15): 594–600.

Open access

Jóllehet, az élő szervezetek működésének napszaki és évszaki változása ősidők óta ismert volt, a cirkadián ritmus alaposabb ismerete és kölcsönhatásainak feltárása az utóbbi évtizedek kutatásainak eredménye. Kiderült, hogy a hypothalamus speciális régióiban, a suprachiasmaticus fotoszenzitív magcsoportban helyezkedik el a központi, „master” CLOCK, amely a fény–sötétség ~24 órás periódusa szerint működik, és a legtöbb perifériás szervben elhelyezkedő „slave CLOCK”-okhoz továbbítja utasításait. A perifériás Clockok autonóm működésű magokkal is rendelkeznek, így például a pancreas β-sejtjeiben is. A CLOCK-rendszer két esszenciális komponense a CLOCK és a BMAL1. A CLOCK-gének szoros kölcsönhatásban vannak az endonukleáris receptorcsaládokkal (Rev-erb-α és peroxiszómaproliferátor aktiválta receptorok), valamint a hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengellyel, így szabályozva a stresszhez való alkalmazkodást, energiaellátást, a metabolikus folyamatokat, a szervezet immunitását. A CLOCK-rendszer működésében meghatározó szerepe van a tobozmirigyben termelődő melatoninnak. A CLOCK-szisztéma működésének feltárása a klinikum számos területén megváltoztatja a kórképek kialakulásának és terápiájának eddigi ismereteit. A legjobban feltárt területek közé tartoznak a hypertonia, a diabétesz, az onkológiai betegségek, a cardiovascularis katasztrófaállapotok, az alvási apnoe, a mozgásszervi kórképek, a mentális betegségek. A CLOCK-rendszernek szerepe van az öregedésben is. A biológiai folyamatok periodicitásának megismerése lehetővé teszi a gyógyszerek adagolásának optimális időzítését. A CLOCK-szisztéma működésének, kölcsönhatásainak további feltárása javíthatja számos kórkép terápiáját és megelőzését is. Orv. Hetil., 2012, 153, 1370–1379.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tímea Csákvári, Diána Elmer, Noémi Németh, Zsuzsanna Kívés, István Wittmann, József Janszky, and Imre Boncz

Összefoglaló. Bevezetés: Az idegrendszeri károsodás az egyik leggyakrabban kialakuló komplikáció a cukorbetegek körében, mely az egyénnek és a finanszírozónak is jelentős terhet jelent. Célkitűzés: Elemzésünk célja volt a diabeteses polyneuropathia okozta epidemiológiai és egészségbiztosítási betegségteher elemzése. Adatok és módszerek: Az adatok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozási adatbázisából származnak, és a 2018. évet fedik le. Meghatároztuk az éves betegszámokat és a 100 000 lakosra jutó igénybevételi prevalenciát, továbbá az éves egészségbiztosítási kiadásokat korcsoportos és nemenkénti bontásban és ellátási típusonként. A vizsgált kórképet a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (10. revízió) szerinti G6320-as kóddal azonosítottuk. Eredmények: A diabeteses polyneuropathia kezelésére a NEAK 6,63 milliárd Ft (24,52 millió USD; 20,78 millió EUR) egészségbiztosítási kiadást fordított 2018-ban. E költségek legnagyobb hányadát a gyógyszerek ártámogatása adta (78,29%). A teljes népességre számolt, 100 000 főre vetített prevalencia 862/100 000 fő volt a férfiak, 981/100 000 fő a nők esetében, együtt 924/100 000 fő a járóbeteg-szakellátásban. A 65–74 évesek jelentek meg a legnagyobb számban az egyes ellátási szinteken. A nemek eloszlása között a legtöbb vizsgált korcsoport tekintetében számottevő különbség nem tapasztalható, 65 év felett azonban már jóval magasabb a nők aránya. Következtetés: A betegség előfordulási gyakorisága a nők esetében 15,6%-kal magasabb. Idősebb korban jelentősen magasabb betegszámot figyeltünk meg. A neuropathiás szövődmények elkerülése érdekében a terápiás kezelésen túl a megelőzésre is sokkal nagyobb figyelmet javasolunk fordítani. Orv Hetil. 2021; 162(Suppl 1): 38–45.

Summary. Introduction: Neurological complications are the most common type of complications among type 2 diabetes mellitus patients, which put a heavy burden on both individuals and health insurance organizations. Objective: The aim of our study was to determine the epidemiological and health insurance disease burden of non-insulin-dependent diabetes with neurological complications. Data and methods: Data were derived from the financial database of the National Health Insurance Fund Administration (NHIFA) of Hungary for the year 2018. Data analysed included annual patient numbers and prevalence of care utilisation per 100 000 population according to age groups and sex. Patients were identified with the following code of the International Classification of Diseases, 10th revision: G6320. Results: In 2018, NHIFA spent 6.63 billion HUF (24.52 million USD; 20.78 million EUR) on treating diabetic polyneuropathy. Reimbursement of pharmaceuticals was the main cost driver (78.29% of total expenditure). Based on patient numbers in outpatient care, prevalence in 100 000 population was 862 men, 981 women, together 924 people based on outpatient-care utilization. Most patients were aged between 65–74 years in all forms of care. Regarding sex, no significant differences were found among most age groups, however, the ratio of women tends to be higher above 65 years of age. Conclusion: Prevalence was found to be by 15.6% higher among women. Significantly higher patient numbers were found in old age. Besides therapeutic interventions, prevention should gain considerably more attention to avoid polyneuropathic complications. Orv Hetil. 2021; 162(Suppl 1): 38–45.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Pordány, György Herczeg, and Miklós Máté

Absztrakt:

Az új koronavírus által okozott COVID–19 tüdőgyulladással, heveny légzési elégtelenséggel vagy akár szepszissel járhat. Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben szenvednek. Cikkünk célja felhívni a figyelmet azon esetekre, amelyek elemzése segíthet a COVID–19-tüdőgyulladás lefolyását és mortalitását befolyásoló faktorok felderítésében. Idős betegünk anamnézisében rectumexstirpatio szerepel intraoperatív reanimációval. 2020 januárjában egy időben igazolódott colon ascendens adenocarcinoma, illetve pulmonalis embolia. Hathetes, terápiás dózisú, kis molekulatömegű heparinos (LMWH-) kezelést követően elvégeztük a daganatos szegment reszekcióját. Intraoperatív sikeres reanimáció történt. A műtét után 15 nappal endoszkóposan nem csillapítható, spriccelő anastomosisvérzés miatt akut jobb oldali hemicolectomiát végeztünk. Ezt követően a lázas állapot hátterében COVID–19 igazolódott; tüneti kezelés mellett a beteg láztalanná vált. A továbbiakban anastomosisinsufficientia alakult ki, mely konzervatív terápia alkalmazása mellett szintén gyógyult. Három negatív SARS-CoV-2-vizsgálat után betegünket emittáltuk. Figyelemre méltó, hogy betegünk preoperatív tartós LMWH-kezelésben részesült; az aktív vérzés miatt gyógyszereléséből az angiotenzinkonvertálóenzim (ACE)-gátló elhagyásra került, majd ezt követően SARS-CoV-infekció alakult ki, de multimorbiditása ellenére is meggyógyult. A colorectalis carcinomák a lassan növekvő malignomák közé tartoznak ugyan, ám fontosnak tartjuk ezek megfelelő időben történő kezelését, még súlyos járványügyi helyzetben is. Nagy kihívás elé állít minden orvost a pandémia alatt a betegek megfelelő ellátása, de – mint esetünk is példázza – sikeres lehet a multimorbid betegek sebészeti ellátása is. További következtetésünk, hogy érdemes lenne vizsgálni a társbetegségek kezelésére használt gyógyszerek és a SARS-CoV-2 közötti azon interakciókat, amelyek befolyásolhatják a COVID–19-tüdőgyulladás kimenetelét. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1059–1062.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A szívelégtelenség magas mortalitású, nagy betegpopulációt érintő, cardiovascularis betegség. A mortalitási adatok és azok változásai fontos információt jelentenek a kezelés hatékonyságának céljából. Célkitűzés: A szívelégtelenség miatti halálozás alakulásának és változásának tanulmányozása a 2010 előtti időszakhoz képest. Módszer: A 2017-ben szívelégtelenség miatt kezelt betegek számát, illetve mortalitási adatait elemeztem, a kórházi halálozást, valamint az 1–6–12 hónapos halálozást figyelembe véve. Az I50 és I42 BNO-kódokat vettem figyelembe, függetlenül attól, hogy az ápolást indokló fő- vagy mellékdiagnózisként szerepeltek. A mortalitásnál csak az összhalálozást értékeltem. Eredmények: A 2017. évben szívelégtelenség miatt szakorvosi ellátásban részesülők száma 1,1%-os prevalenciát adott. Ezen betegek kórházi halálozása 3,9% volt, míg az 1–6–12 hónapos halálozás 5,2–12–17%-nak adódott. Következtetések: A szívelégtelenség prevalenciája kisebb, mint a 2009-ben megadott 1,6%. Ez annak köszönhető, hogy most csak egy évet néztem, míg 2009-ben figyelembe vettük az előző 5 évben diagnosztizált szívbetegeket is, akik adott évben nem voltak szakorvosi ellátáson. A mortalitási adatok is jelentős javulást mutatnak 2009-hez képest, de még mindig a nyugat-európai értékek felett vannak. A javulás nagy valószínűséggel a túlélést nyújtó gyógyszerek jobb feltitrálásával, illetve a jobb adherenciával magyarázható. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1012–1014.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Juhász, Evelin Katona, Éva Csongrádi, and György Paragh

A testtömeg, ezen belül a zsírtömeg regulálása egy visszacsatolásos rendszerben valósul meg, melyben a zsírtömeg nagyságáról adipositasszignálok (leptin, inzulin, amylin), a pillanatnyi tápláltsági állapotról intestinalis peptidhormonok (ghrelin, PYY, PP, GLP-1, OXM, CCK) és a n. vagus informálják a központi idegrendszert mint központi szabályozót. A hypothalamus nucleus arcuatusának két jól elkülöníthető neuroncsoportja fogadja a zsírtömeg nagyságával arányos mennyiségben termelődő leptin közvetítette afferens információt. A leptinkötődés a sejtek felszínén elhelyezkedő leptinreceptorokhoz intracelluláris szignálmechanizmusokon keresztül a targetgének aktiválódását és anorexigén (POMC, CART) neuropeptidek termelését, majd másodlagos központokon keresztül az energiafelvétel és -leadás folyamatainak efferens regulációs mechanizmusait generálja. A testtömeg-szabályozás összetett és redundáns rendszer, számos más neuroendokrin folyamattal (növekedés, mellékvese- és pajzsmirigyműködés, reproduktív funkciók stb.), memória-, valamint jutalmazási és függőségi mechanizmussal áll kapcsolatban, így a szabályozórendszer egyes elemeinek befolyásolása, pl. gyógyszerekkel, más rendszerek működésére is hatással lehet, mellékhatások felléptére lehet számítani. Az obesitas világméretű epidémiája – mely elsősorban a magas energiasűrűségű élelmiszerek bőségével és a mozgásszegény életmóddal áll összefüggésben, melyhez a testtömeg-szabályozó rendszerünk nem tud megfelelően alkalmazkodni – intenzív kutatásokra ösztönzi az akadémiai és gyógyszeripari kutatóközpontokat annak érdekében, hogy új gyógyszerek, hatékony testsúlycsökkentő kezelési eljárások álljanak rendelkezésre az életmód-változtatási stratégiákon (diéta, fizikai aktivitás, magatartásterápia) túlmenően.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Valentin Brodszky, László Czirják, Pál Géher, László Hodinka, Krisztián Kárpáti, Márta Péntek, Gyula Poór, Zoltán Szekanecz, and László Gulácsi

A rheumatoid arthritis terápiájában legújabban alkalmazott gyógyszerek a biológiai szerek. Legutóbb a B-lymphocyta-gátló rituximabot törzskönyvezték rheumatoid arthritis indikációjában. A rituximabot eddig a non-Hodgkin-lymphoma kezelésében alkalmazták. Európai és a magyar reumatológusok ajánlása szerint a rituximab rheumatoid arthritisben azoknak a betegeknek javasolható, akiknél a kórtörténetben eredménytelenség vagy toxicitás miatt sikertelen TNF-α-gátló kezelés szerepel. Célkitűzés: A rituximabkezelés klinikai hatásosságáról rheumatoid arthritisben rendelkezésre álló szakirodalom áttekintése. A rituximabkezelés hatásosságának és biztonságának értékelése. Módszer: A szerzők a MEDLINE- és Cochrane-adatbázisokban megkeresték az összes randomizált, kontrollált rituximabvizsgálatot rheumatoid arthritisben. Elvégezték az adatok metaanalízisét. Eredmények: Az irodalomkeresés során 3 randomizált kontrollált klinikai vizsgálatot azonosítottak a szerzők, amelyekben összesen 1145 beteget követtek. A TNF-α-gátló kezelésre nem reagáló, súlyos gyulladásos tüneteket mutató betegeknél rituximabkezelés mellett 33%-kal több betegnek (95%; KI: 25–41%) javulnak a tünetei az American College of Rheumatology 20 kritérium szerint, mint ha nem kezelnék őket. Majdnem 5-ször nagyobb (relatív kockázat = 4,77; 95%; KI, 3,12–7,31) esélyük van a javulásra, mint kezelés nélkül. A funkcionális állapotot jelző Health Assessment Questionnaire pontszám is szignifikánsan nagyobb mértékben ( p < 0,001) javult a rituximabcsoportban (–0,4 pont), mint a kontrollcsoportban (–0,1 pont). Rituximabkezelés hatására a mérsékelt vagy jó választ adó betegek aránya 38%-kal nagyobb (95% KI, 32–44%) a rituximabkezelési ágon, mint a kontrollcsoportban, a különbség szignifikáns ( p < 0,00001). A rituximab a radiológiai progressziót is javítja a TNF-α-gátló kezelésre nem reagáló betegek között. Következtetések: A rituximab új, hatásos terápiás lehetőség a rheumatoid arthritis terápiájában. A TNF-α-gátló kezelésre nem reagáló vagy azt nem toleráló betegeknél is javulás érhető el.

Restricted access