Search Results

You are looking at 151 - 160 of 188 items for :

  • "gyógyszerek" x
  • All content x
Clear All

Jóllehet, az élő szervezetek működésének napszaki és évszaki változása ősidők óta ismert volt, a cirkadián ritmus alaposabb ismerete és kölcsönhatásainak feltárása az utóbbi évtizedek kutatásainak eredménye. Kiderült, hogy a hypothalamus speciális régióiban, a suprachiasmaticus fotoszenzitív magcsoportban helyezkedik el a központi, „master” CLOCK, amely a fény–sötétség ~24 órás periódusa szerint működik, és a legtöbb perifériás szervben elhelyezkedő „slave CLOCK”-okhoz továbbítja utasításait. A perifériás Clockok autonóm működésű magokkal is rendelkeznek, így például a pancreas β-sejtjeiben is. A CLOCK-rendszer két esszenciális komponense a CLOCK és a BMAL1. A CLOCK-gének szoros kölcsönhatásban vannak az endonukleáris receptorcsaládokkal (Rev-erb-α és peroxiszómaproliferátor aktiválta receptorok), valamint a hypothalamus-hypophysis-mellékvese tengellyel, így szabályozva a stresszhez való alkalmazkodást, energiaellátást, a metabolikus folyamatokat, a szervezet immunitását. A CLOCK-rendszer működésében meghatározó szerepe van a tobozmirigyben termelődő melatoninnak. A CLOCK-szisztéma működésének feltárása a klinikum számos területén megváltoztatja a kórképek kialakulásának és terápiájának eddigi ismereteit. A legjobban feltárt területek közé tartoznak a hypertonia, a diabétesz, az onkológiai betegségek, a cardiovascularis katasztrófaállapotok, az alvási apnoe, a mozgásszervi kórképek, a mentális betegségek. A CLOCK-rendszernek szerepe van az öregedésben is. A biológiai folyamatok periodicitásának megismerése lehetővé teszi a gyógyszerek adagolásának optimális időzítését. A CLOCK-szisztéma működésének, kölcsönhatásainak további feltárása javíthatja számos kórkép terápiáját és megelőzését is. Orv. Hetil., 2012, 153, 1370–1379.

Restricted access

Absztrakt

A fejlődési rendellenesség klasszikus fogalma a születéskor észlelhető morfológiai rendellenességekre vonatkozott. Később a funkcionális teratogenitás is felismerésre és elfogadásra került, ami a születéssel záruló egyedfejlődés alatti ártalmak általi funkciókárosodásban nyilvánul meg és az élet bármely szakaszában jelentkezhet. Az egyedfejlődés azonban a születéssel nem zárul le, egyes szervrendszereink vagy szerveink a születés után hosszú ideig fejlődési állapotban vannak, és így különböző teratogén faktorok által befolyásolhatók. Különösen lényeges ebből a szempontból a perinatalis időszak, amikor a hormon- és receptorrendszer egymáshoz való beállítódása történik meg és létrejön a hormonális imprinting. Ha ez hibásan történik meg, életre szólóan befolyásolja a receptorok általi hormonkötést és mindazt, ami ennek következménye. A hibás hormonális imprinting tehát funkcionális teratogén és következménye egy fejlődési rendellenességgel egyenértékű zavar azzal súlyosbítva, hogy a hiba az utódgenerációkra is átöröklődik. Hibás imprintinget váltanak ki (állatkísérletekben és az emberi alkalmazáshoz arányosított dózisban is) a receptorszinten ható gyógyszerek, mint az oxitocin, a szteroidhormonok és analógjaik (terhességvédők, fogamzásgátlók, szurfaktánsok), a D- és A-vitamin, a környezetszennyező endokrin diszruptorok (benzpirén, bisphenol A, peszticidek, herbicidek) és egyes szójakomponensek stb. Ebben az értelmezésben mindezek (funkcionális) teratogének, amelyek elkerülése mind a prevenció, mind a terápia szempontjából alapvető jelentőségű. A fejlődési rendellenesség fogalmát tehát ki kell bővíteni azzal, hogy 1. keletkezése nemcsak születés előtt történhet, de perinatalisan, sőt annál később is; 2. az élet bármely időpontjában manifesztálódhat; 3. latens formában is jelen lehet, amit belső vagy külső környezeti faktorok aktiválhatnak; 4. a hibás hormonális imprinting teratogén tényező. Orv. Hetil., 2015, 156(28), 1120–1127.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A szívelégtelenség magas mortalitású, nagy betegpopulációt érintő, cardiovascularis betegség. A mortalitási adatok és azok változásai fontos információt jelentenek a kezelés hatékonyságának céljából. Célkitűzés: A szívelégtelenség miatti halálozás alakulásának és változásának tanulmányozása a 2010 előtti időszakhoz képest. Módszer: A 2017-ben szívelégtelenség miatt kezelt betegek számát, illetve mortalitási adatait elemeztem, a kórházi halálozást, valamint az 1–6–12 hónapos halálozást figyelembe véve. Az I50 és I42 BNO-kódokat vettem figyelembe, függetlenül attól, hogy az ápolást indokló fő- vagy mellékdiagnózisként szerepeltek. A mortalitásnál csak az összhalálozást értékeltem. Eredmények: A 2017. évben szívelégtelenség miatt szakorvosi ellátásban részesülők száma 1,1%-os prevalenciát adott. Ezen betegek kórházi halálozása 3,9% volt, míg az 1–6–12 hónapos halálozás 5,2–12–17%-nak adódott. Következtetések: A szívelégtelenség prevalenciája kisebb, mint a 2009-ben megadott 1,6%. Ez annak köszönhető, hogy most csak egy évet néztem, míg 2009-ben figyelembe vettük az előző 5 évben diagnosztizált szívbetegeket is, akik adott évben nem voltak szakorvosi ellátáson. A mortalitási adatok is jelentős javulást mutatnak 2009-hez képest, de még mindig a nyugat-európai értékek felett vannak. A javulás nagy valószínűséggel a túlélést nyújtó gyógyszerek jobb feltitrálásával, illetve a jobb adherenciával magyarázható. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1012–1014.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Blázovics, Péter Sipos, Ibolya Kocsis, Hedvig Fébel, Dénes Kleiner, Klára Szentmihályi, and Erzsébet Fehér

Absztrakt:

Bevezetés: A zsírmáj kialakulhat betegségek, műtétek, gyógyszerek, éhezés vagy túlzott mértékű alkoholfogyasztás következtében, de a helytelen táplálkozást, a zsírbő és rostszegény étkezést tartják az elsődleges oknak. A nem alkoholos zsírmájbetegség a lakosság 20–30%-át érintheti. A táplálkozási eredetű zsírmájat korai stádiumban általában szövődménymentes májkárosodásnak írják le. Célkitűzés: Kutatásaink célja a zsírdús táplálkozás bél–máj tengelyre gyakorolt hatásának a feltérképezése volt. Módszerek: Rutinlaboratóriumi, analitikai és szövettani módszerekkel patkányokban vizsgáltuk a bél és a máj redoxparamétereit, valamint a máj zsírsavösszetételét és elemtartalmát. Eredmények: A máj elzsírosodása során a vérszérumban mérhető májenzim- és metabolitértékek eltérései mellett a redox-homeosztázis mutatóiban is szignifikáns változások igazolódtak. Változás volt kimutatható a májban, a vérben és a belekben. A máj elzsírosodásának folyamata együtt jár a transzmetiláló képesség csökkenésével. Megváltozott a zsírsavösszetétel és a fémion-homeosztázis is a májban. Szövettani vizsgálatoknál a májlobulusok centrális részén a hepatocyták megduzzadtak, bennük zsírcseppek láthatók, piknotikus sejtmagok alakultak ki, ami a zsíros elfajulásra jellemző. A vékony- és vastagbél enterocytái sérültek, helyenként lelökődtek a felszínről, és gyulladásos reakciók figyelhetők meg a nyálkahártyában. Következtetés: Eredményeink alapján leszögezhető, hogy a zsírdús diéta okozta steatosis már korai stádiumban sem tekinthető egyszerűen reverzibilis változásnak, mert a változások kedvezőtlenül befolyásolják az egész szervezet redox-homeosztázisát, és egyben alapját képezhetik súlyos szív- és metabolikus betegségeknek, valamint siettethetik a gastrointestinalis tumorok kialakulását. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1456–1465.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Pordány, György Herczeg, and Miklós Máté

Absztrakt:

Az új koronavírus által okozott COVID–19 tüdőgyulladással, heveny légzési elégtelenséggel vagy akár szepszissel járhat. Azoknál a betegeknél alakul ki gyakrabban súlyos állapot, akik valamilyen krónikus alapbetegségben szenvednek. Cikkünk célja felhívni a figyelmet azon esetekre, amelyek elemzése segíthet a COVID–19-tüdőgyulladás lefolyását és mortalitását befolyásoló faktorok felderítésében. Idős betegünk anamnézisében rectumexstirpatio szerepel intraoperatív reanimációval. 2020 januárjában egy időben igazolódott colon ascendens adenocarcinoma, illetve pulmonalis embolia. Hathetes, terápiás dózisú, kis molekulatömegű heparinos (LMWH-) kezelést követően elvégeztük a daganatos szegment reszekcióját. Intraoperatív sikeres reanimáció történt. A műtét után 15 nappal endoszkóposan nem csillapítható, spriccelő anastomosisvérzés miatt akut jobb oldali hemicolectomiát végeztünk. Ezt követően a lázas állapot hátterében COVID–19 igazolódott; tüneti kezelés mellett a beteg láztalanná vált. A továbbiakban anastomosisinsufficientia alakult ki, mely konzervatív terápia alkalmazása mellett szintén gyógyult. Három negatív SARS-CoV-2-vizsgálat után betegünket emittáltuk. Figyelemre méltó, hogy betegünk preoperatív tartós LMWH-kezelésben részesült; az aktív vérzés miatt gyógyszereléséből az angiotenzinkonvertálóenzim (ACE)-gátló elhagyásra került, majd ezt követően SARS-CoV-infekció alakult ki, de multimorbiditása ellenére is meggyógyult. A colorectalis carcinomák a lassan növekvő malignomák közé tartoznak ugyan, ám fontosnak tartjuk ezek megfelelő időben történő kezelését, még súlyos járványügyi helyzetben is. Nagy kihívás elé állít minden orvost a pandémia alatt a betegek megfelelő ellátása, de – mint esetünk is példázza – sikeres lehet a multimorbid betegek sebészeti ellátása is. További következtetésünk, hogy érdemes lenne vizsgálni a társbetegségek kezelésére használt gyógyszerek és a SARS-CoV-2 közötti azon interakciókat, amelyek befolyásolhatják a COVID–19-tüdőgyulladás kimenetelét. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1059–1062.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Valentin Brodszky, László Czirják, Pál Géher, László Hodinka, Krisztián Kárpáti, Márta Péntek, Gyula Poór, Zoltán Szekanecz, and László Gulácsi

A rheumatoid arthritis terápiájában legújabban alkalmazott gyógyszerek a biológiai szerek. Legutóbb a B-lymphocyta-gátló rituximabot törzskönyvezték rheumatoid arthritis indikációjában. A rituximabot eddig a non-Hodgkin-lymphoma kezelésében alkalmazták. Európai és a magyar reumatológusok ajánlása szerint a rituximab rheumatoid arthritisben azoknak a betegeknek javasolható, akiknél a kórtörténetben eredménytelenség vagy toxicitás miatt sikertelen TNF-α-gátló kezelés szerepel. Célkitűzés: A rituximabkezelés klinikai hatásosságáról rheumatoid arthritisben rendelkezésre álló szakirodalom áttekintése. A rituximabkezelés hatásosságának és biztonságának értékelése. Módszer: A szerzők a MEDLINE- és Cochrane-adatbázisokban megkeresték az összes randomizált, kontrollált rituximabvizsgálatot rheumatoid arthritisben. Elvégezték az adatok metaanalízisét. Eredmények: Az irodalomkeresés során 3 randomizált kontrollált klinikai vizsgálatot azonosítottak a szerzők, amelyekben összesen 1145 beteget követtek. A TNF-α-gátló kezelésre nem reagáló, súlyos gyulladásos tüneteket mutató betegeknél rituximabkezelés mellett 33%-kal több betegnek (95%; KI: 25–41%) javulnak a tünetei az American College of Rheumatology 20 kritérium szerint, mint ha nem kezelnék őket. Majdnem 5-ször nagyobb (relatív kockázat = 4,77; 95%; KI, 3,12–7,31) esélyük van a javulásra, mint kezelés nélkül. A funkcionális állapotot jelző Health Assessment Questionnaire pontszám is szignifikánsan nagyobb mértékben ( p < 0,001) javult a rituximabcsoportban (–0,4 pont), mint a kontrollcsoportban (–0,1 pont). Rituximabkezelés hatására a mérsékelt vagy jó választ adó betegek aránya 38%-kal nagyobb (95% KI, 32–44%) a rituximabkezelési ágon, mint a kontrollcsoportban, a különbség szignifikáns ( p < 0,00001). A rituximab a radiológiai progressziót is javítja a TNF-α-gátló kezelésre nem reagáló betegek között. Következtetések: A rituximab új, hatásos terápiás lehetőség a rheumatoid arthritis terápiájában. A TNF-α-gátló kezelésre nem reagáló vagy azt nem toleráló betegeknél is javulás érhető el.

Restricted access

A hajas sejtes leukémia korszerű diagnosztikája és kezelése

Hairy cell leukemia: diagnosis and treatment

Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Gabriella Illyés, Botond Timár, Csaba Bödör, Judit Demeter, and Noémi Nagy

Összefoglaló. A hajas sejtes leukémia (HCL) egy indolens lefolyású ritka B-sejtes lymphoma. Diagnosztikájában jellegzetes morfológiai képén túlmenően a sejtek felszínén megtalálható markerek azonosítása áramlási citometriával, valamint a betegségben előforduló specifikus fehérjék immunhisztokémiai detektálása jelenti a rutineljárást. Kiemelt szerepet tölt be a differenciáldiagnosztikában a BRAF V600E mutációjának a kimutatása, melyre ma már számos módszer áll rendelkezésre, mint például az immunhisztokémia, pyroszekvenálás, allélspecifikus PCR vagy a droplet digitalis PCR. A tumorsejtek jelátviteli rendszerében és szabályozásában azonban a BRAF mutációjának következtében kialakuló folyamatos aktivitása mellett egyéb mechanizmusok is szerepet játszhatnak, többek között növekedési faktorok, interleukinek, adhéziós fehérjék vagy éppen mikro-RNS-ek. A patomechanizmus egyre részletesebb megismerése érdekében egyéb daganatokhoz hasonlóan a HCL-ben is aktív kutatások folynak a genetikai háttér feltérképezésére új generációs szekvenálás segítségével. Leírtak már nagy százalékban előforduló mutációkat a CDKN1B-, KLF2- és KMT2C-gének esetében, továbbá egyéb génekben is alacsonyabb előfordulási aránnyal. Genetikailag, sőt klinikai manifesztáció és terápiás válasz alapján is jelentős eltérések láthatóak a klasszikus és variáns HCL-es betegek között, elkülönítésük épp ezért rendkívül fontos. Míg a klasszikus esetben első vonalban alkalmazott purin nukleozid analógok kiemelkedő válaszreakciót képesek kiváltani, a variáns HCL-es betegek gyakran refrakterek a kezelésre, és esetükben a célzott BRAF-gátlók szintén hatástalanok. Számos klinikai kutatás zajlik a jelenleg is alkalmazott terápiás szerek optimalizálása, kombinációban történő alkalmazása, valamint egyéb lymphoid daganatokban alkalmazott gyógyszerek és új támadáspontok ellen tervezett molekuláknak a HCL kezelésébe történő bevonása céljából.

Summary. Hairy cell leukemia (HCL) is a rare indolent B-cell malignancy. In addition to characteristic morphology of HCL cells, the identification of the cellular surface markers and the expression of specific proteins by flow cytometry and immunohistochemistry are routine procedure in HCL diagnosis. Detection of BRAF V600E mutation plays key role in differential diagnosis of HCL which can be detected by several novel methods, such as immunohistochemistry, pyrosequencing, allele specific PCR or droplet digital PCR. Beside the BRAF mutation there can be other mechanisms causing constitutive activity in the signaling pathway and regulating the tumor cells such as growth factors, interleukins, adhesion proteins and micro-RNAs as well. Like in other malignancies, in order to clarify the pathomechanism, the genetic background of HCL is also actively investigated by next-generation sequencing. Frequent mutations were described in CDKN1B, KLF2 and KMT2C genes, moreover in other genes with lower incidence rate, as well. Genetically, and even in clinical manifestation and therapeutic response, significant differences can be found between patients with classical and variant HCL. While classical type has outstanding response for the first-line treatment with purine analogues, patients with variant HCL are often refractory to the treatment, and the BRAF inhibitors prove to be ineffective. Therefore, it is really important to distinguish these two entities. Several clinical studies are still in progress for the optimization and application of combining the currently applied therapeutic agents, furthermore other drugs that used in lymphoid malignancies are under investigation. New target molecules are also designed as novel therapeutic opportunity in HCL treatment.

Open access

Egyre több adat szól amellett, hogy a depresszió patomechanizmusában a gyulladásnak, más faktorokkal összhangban, meghatározó szerepe lehet. Klinikai megfigyelések alapján írták le a depresszió társulását egy sor nyilvánvalóan gyulladásos betegséggel, mint a gyomor-bél rendszer gyulladásai és az autoimmun betegségek. A depresszió ugyancsak társulhat cardiovascularis betegségekkel, diabetesszel, neurodegeneratív betegségekkel és daganatokkal, amelyeknek a kialakulásában szubklinikus gyulladás játszik szerepet. Mindez azt sugallja, hogy a depresszió egy krónikus gyulladásos szindróma neuropszichiátriai megnyilvánulása lehet. Számos megfigyelés utal arra, miszerint ezek a gyulladások a nyálkahártyáról, leggyakrabban a gyomor-bél rendszerből indulnak ki. A gyulladás oka a baktériumflóra és a nyálkahártya szimbiózisának felborulása rendszerint a nyálkahártyát károsító életmódfaktorok miatt. Ez a helyi gyulladás citokinek, neuropeptidek és eicosanoidok termelődése révén általános hatást fejthet ki, és ezáltal befolyásolja az egyes szervek, így az agy működését is. A gyulladás mind helyileg, mind általánosan a mitokondriális anyagcsere fokozódását, majd kimerülését okozhatja. Ez egy további új elem a depresszió patomechanizmusában. Végül, ugyancsak klinikai tapasztalatok szerint, a bélgyulladások helyi kezelése megfelelő probiotikumok és vitaminok, valamint az ómega-3 zsírsavak rendszeres bevitelével kikapcsolja azokat a gyulladásos ingereket is, amelyek az agy kóros aktivitását okozzák. A baktériumflóra és a bélnyálkahártya kölcsönhatásának helyreállítása, ezáltal a gyulladás megszüntetése egy új lehetőséget jelenthet a depresszió és a társuló betegségek kezelésében. Ez a kombináció gyorsíthatja, illetve fokozhatja a jelenleg alkalmazott antidepresszáns gyógyszerek és pszichoterápia hatásosságát. További vizsgálatok szükségesek mind a gyulladás patogenetikai szerepéről, mind a gyulladáscsökkentés terápiás hatásának igazolására. Orv. Hetil., 2011, 152, 1477–1485.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: András Jánosi, Péter Ofner, Zoltán Kiss, Levente Kiss, Róbert Gábor Kiss, József Dinnyés, Zoltán Járai, Gergely Nagy, Gábor Veress, and Tamás Ferenci

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők szívinfarktust túlélt betegek terápiahűségét (adherencia) vizsgálták a másodlagos prevenció szempontjából szóba jövő gyógyszerek esetén. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben 2013. január 1. és 2014. december 31. között regisztrált szívinfarktusos betegek közül azok kerültek a vizsgált betegcsoportba, akik a heveny myocardialis infarctust túlélték és a kórházi kezelést követően 180 napig nem volt újabb eseményük. Ezen kritériumoknak 14 843 beteg felelt meg, akiket egy évig követtek. Vizsgálták a sztatin, a béta-blokkoló, a thrombocytaaggregáció-gátló, valamint az angiotenzinkonvertáló enzim/angiotenzinreceptor-blokkoló kezeléshez való adherenciát. A „gyógyszerszedést” az Egészségbiztosító Pénztár gyógyszer-finanszírozási adatbázisa alapján követték. Az adherenciát az indexeseménytől a végpontig (vagy a cenzorálásig) eltelt idő és a kiváltott készítményekkel való ellátottsági idő hányadosaként határozták meg. Végpontnak a halált vagy az újabb infarktus előfordulását tekintették. Többváltozós modellel elemezték az adherenciát és a túlélést. Eredmények: Jó adherenciát (\>80%) találtak a klopidogrel, sztatin, béta-blokkoló, aszpirin és ACEI/ARB esetén a betegek 64,9%, 54,4%, 36,5%, 31,7% és 64,0%-ánál. Azoknál a betegeknél, akiknél az infarktus kezelésekor percutan intervenció történt, magasabb terápiahűséget találtak (p<0,01) minden gyógyszer esetén, kivéve a béta-blokkolókat (p = 0,484). A többváltozós elemzés során igazolták, hogy a sztatin, klopidogrel, ACEI/ARB adherencia 25 százalékpontos növekedése a végpontok bekövetkezésének 10,1%-kal (p<0,0001), 10,4%-kal (p = 0,0002), 15,8%-kal (p<0,0001) kisebb kockázatával járt együtt. Az aszpirin- és a béta-blokkoló kezelés esetén az adherencia nem függött össze a végpontok bekövetkezésének kockázatával. Következtetés: A sztatin, klopidogrel, ACEI/ARB kezelés esetén a magasabb adherencia jobb hosszú távú prognózissal járt együtt. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1051–1057.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Juhász, Evelin Katona, Éva Csongrádi, and György Paragh

A testtömeg, ezen belül a zsírtömeg regulálása egy visszacsatolásos rendszerben valósul meg, melyben a zsírtömeg nagyságáról adipositasszignálok (leptin, inzulin, amylin), a pillanatnyi tápláltsági állapotról intestinalis peptidhormonok (ghrelin, PYY, PP, GLP-1, OXM, CCK) és a n. vagus informálják a központi idegrendszert mint központi szabályozót. A hypothalamus nucleus arcuatusának két jól elkülöníthető neuroncsoportja fogadja a zsírtömeg nagyságával arányos mennyiségben termelődő leptin közvetítette afferens információt. A leptinkötődés a sejtek felszínén elhelyezkedő leptinreceptorokhoz intracelluláris szignálmechanizmusokon keresztül a targetgének aktiválódását és anorexigén (POMC, CART) neuropeptidek termelését, majd másodlagos központokon keresztül az energiafelvétel és -leadás folyamatainak efferens regulációs mechanizmusait generálja. A testtömeg-szabályozás összetett és redundáns rendszer, számos más neuroendokrin folyamattal (növekedés, mellékvese- és pajzsmirigyműködés, reproduktív funkciók stb.), memória-, valamint jutalmazási és függőségi mechanizmussal áll kapcsolatban, így a szabályozórendszer egyes elemeinek befolyásolása, pl. gyógyszerekkel, más rendszerek működésére is hatással lehet, mellékhatások felléptére lehet számítani. Az obesitas világméretű epidémiája – mely elsősorban a magas energiasűrűségű élelmiszerek bőségével és a mozgásszegény életmóddal áll összefüggésben, melyhez a testtömeg-szabályozó rendszerünk nem tud megfelelően alkalmazkodni – intenzív kutatásokra ösztönzi az akadémiai és gyógyszeripari kutatóközpontokat annak érdekében, hogy új gyógyszerek, hatékony testsúlycsökkentő kezelési eljárások álljanak rendelkezésre az életmód-változtatási stratégiákon (diéta, fizikai aktivitás, magatartásterápia) túlmenően.

Restricted access