Search Results

You are looking at 151 - 160 of 182 items for :

  • All content x
Clear All

References Balababa , S.I. , Zake , A.Y. & Elshamy , A.M. ( 1974 ): Total flavonol and rutin content of the different organs of

Restricted access

. Z hang , R. , Z hang , B.L. , X ie , T. , L i , G.C. , T uo , Y. & X iang , Y.T. ( 2015 ): Biotransformation of rutin to isoquercitrin using recombinant α-L-rhamnosidase from Bifidobacterium breve . Biotechnol. Lett. , 37 , 1257

Open access
Progress in Agricultural Engineering Sciences
Authors: Judit Perjéssy, Ferenc Hegyi, Magdolna Nagy-Gasztonyi, Rita Tömösközi-Farkas, and Zsolt Zalán

. The flow rate was 0.7 mL/min and the injected volume was 10 µL. Anthocyanins were determined at 520 nm while phenolic compounds were measured at 320, and 355 nm. Standards were used to identify components. Calibration was performed with a rutin

Open access

.25 MΩ) used in the present work was purified on a UPT-I-10 L system (Chengdu Ultrapure Technology Co., Ltd., Chengdu, China). Ninety-six-well plates (costal 3590, corning, USA) were used in the antioxidant activity experiments. Rutin (Must

Open access

Chengdu Kanghong Pharmaceutical Co. Ltd. (Chengdu, China). The reference standards of rutin, hyperoside, quercetin, isofraxidin, epicatechin, chlorogenic acid, and eleutheroside E were purchased from National Institutes for Food and Drug Control (Beijing

Open access

Az utolsó évtizedben számos multicentrikus, randomizált vizsgálat bizonyította az előrehaladást a krónikus vírushepatitisek kezelésében. Ugyanakkor csak korlátozott számú és ellentmondásos adatokat közöltek az antivirális terápia reális értékéről a mindennapos rutin klinikai gyakorlatában. Cél: Retrospektív felmérést végeztünk a terápia hatékonyságának megállapítására krónikus B- és C-hepatitisben, egy 7 éves periódus alatt kezelt országos populációban. Emellett bemutatjuk még egy hazai prospektív vizsgálat néhány adatát is. Módszerek: 220 krónikus B-hepatitises beteget kezeltünk, közülük 112 standard interferon-, 23 pegilált interferon-, 85 lamivudin-terápiában részesült, akikben a HbeAg-szerokonverzió és/vagy HBV-DNS-negatívvá válás arányát vizsgáltuk. A retrospektív elemzésben szereplő 2442 krónikus C-hepatitises közül 333 standard interferon-monoterápiát, 1122 standard interferon + ribavirin kombinációt és 987 pegilált interferon + ribavirin-kezelést kapott. A prospektív vizsgálatban 69 HCV1-beteg pegilált interferon α-2a + ribavirin terápiában részesült 6–12 hónapon át. A tartós virológiai válasz mellett vizsgáltuk a kedvező kimenetel prediktorait és a mellékhatások előfordulását. Eredmények: Krónikus B-hepatitisben a standard interferon 31%-os, a pegilált interferon 30%-os, a lamivudin 31–33%-os tartós vírusnegativitáshoz vezetett. Krónikus C-hepatitisben a tartós virológiai válasz aránya az interferon-monoterápiával észlelt 13%-ról a pegilált interferon + ribavirin mellett 31%-ra nőtt, a prospektív vizsgálatban ez 48% volt. A jó prognózis prediktora a rapid (4 hetes) és a korai (12 hetes) virológiai válasz, a női nem, az életkor, BMI és az adherencia volt. A betegek 9%-ában fordult elő mellékhatás, leggyakrabban cytopenia, haemolysis és depresszió. Következtetés: A krónikus B-hepatitisszel ellentétben, a hepatitis C-vírusinfekció kezelésének effektivitása hazánkban is fokozatosan javult. A mindennapi gyakorlat országos adatai azonban elmaradnak a prospektív vizsgálat sikerességétől. A jövőben hatékonyabb terápiás stratégiák szükségesek, beleértve az individualizált dozírozást és az új antivirális szerek alkalmazását.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Furák, Balázs Pécsy, Aurél Ottlakán, Tibor Németh, Tibor Géczi, László Tiszlavicz, Anna Lakatos, and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: Munkánkban bemutatjuk az elmúlt öt évben osztályunkon, minimálisan invazív módszerrel (video-assisted thoracic surgery – VATS) elvégzett tüdőlobectomiák sebészi vonatkozásait és korai posztoperatív eredményeit. Betegek és módszerek: 2011. január 1. és 2015. december 31. között három mellkassebész és egy rezidens 197 VATS-lobectomiát végzett, 176 esetben malignus és 21 betegnél jóindulatú folyamat miatt. A betegek demográfiai adatai a következők: 119 nő és 78 férfi; átlagéletkor 62,4 (41–82) év. 2011-ben három VATS-lobectomia történt, ami az összlobectomiák 2,2%-a volt, 2012-ben hét (7,3%), 2013-ban 13 (12%), 2014-ben 59 (34,5%) és 2015-ben 119 (68,5%). 153 esetben multiportal (78%) és 44 alkalommal uniportal (22%) elülső feltárást alkalmaztunk. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő: jobb felső 85, középső öt, jobb alsó 28, bal felső 44, bal alsó 34, egy felső bilobectomia. Két alkalommal sleeve lobectomia történt. Nyolc betegnél (4%) kényszerültünk thoracotomiára történő konverzióra, és a 46 uniportal esetből öt alkalommal történt váltás biportal feltárásra (11%). Eredmények: Műtéti vagy perioperatív halálozás nem volt. Az átlagos műtéti idő 123 (60–315) perc, az átlagos mellkascsövezési időszak 4,3 (1–27) nap volt. A hét napnál tovább tartó levegőkilépés 11,7% volt. Négy betegnél (2%) végeztünk reoperációt: két alkalommal vérzés, két esetben kiterjedt subcutan emphysemával járó expanziós probléma miatt. A 176 rosszindulatú folyamat miatti VATS-lobectomia során 169 tüdőrákot és hét tüdőáttétet távolítottunk el. A tüdőrákok stádium és szövettan szerinti megoszlása a következő volt: IA 100, IB 28, IIA 17, IIB 3, IIIA 16, IIIB 1 és IV 4; adenocarcinoma 128, laphámrák 26, nagy sejtes carcinoma 3, kis sejtes carcinoma 1, típusos carcinoid 10 és atípusos carcinoid 1. Következtetés: Klinikánkon a VATS-lobectomia rutinműtétté vált. Napjainkban a lebenyeltávolítások több mint kétharmada minimálisan invazív módszerrel történik. A négy mellkassebész tanulóidőszakát is figyelembe véve, eredményeink az irodalmi adatoknak felelnek meg.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ákos Sávolt, Patrick Musonda, Zoltán Mátrai, Csaba Polgár, Ferenc Rényi-Vámos, Gábor Rubovszky, Eszter Kovács, István Sinkovics, Nóra Udvarhelyi, Klára Török, Miklós Kásler, and Gábor Péley

Bevezetés: Az emlőrákok regionális nyirokcsomóstátuszának meghatározásában az őrszemnyirokcsomó-biopszia mára rutin emlősebészeti eljárássá vált. A magas szintű bizonyítékon alapuló, minimál invazív sebészi módszer a klinikailag negatív hónalji nyirokcsomók esetén sikerrel váltja ki a diagnosztikus axillaris lymphadenectomiát. Az eljárás fontossága abban rejlik, hogy negatív nyirokcsomóstátusz esetén elkerüli az akár 70%-os morbiditással járó (hónalji fájdalom, vállmerevség, lymphoedema és paraesthesia) teljes hónaljárki lymphadenectomiát. Célkitűzés: Jelenleg az elfogadott eljárás pozitív őrszemnyirokcsomó esetén a teljes komplettáló axillaris blokkdisszekció. Eközben több randomizált klinikai vizsgálat bizonyította, hogy a hónalji nyirokcsomók besugárzása és az elektív axillaris blokkdisszekció között nincs különbség a túlélés tekintetében az emlőrákos betegeknél. Az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti Osztálya ebben a témában kezdett előretekintő, randomizált, kétkarú összehasonlító klinikai vizsgálatot. Az OTOASOR vizsgálat (Optimal Treatment of The Axilla – Surgery or Radiotherapy) célja korai emlőrákos esetekben, pozitív hónalji őrszemnyirokcsomó-státusz esetén az axilla két különböző kezelési lehetőségének, a hagyományos axillaris lymphadenectomiának és a régió további műtét nélküli célzott besugárzásának hosszú távú eredményeinek összehasonlítása volt. Módszer: A tanulmányba korai stádiumú primer, invazív emlőrákos nőbetegeket vontak be, akiknél a tumor 3 cm-nél kisebb volt és a műtét előtt nem volt klinikai gyanújel axillaris nyirokcsomó-propagációra. A betegeket a műtét előtt két karra randomizálták, vagy hagyományos komplettáló axillaris blokkdisszekció („A” kar – hagyományos kezeléses kar), vagy hónalji nyirokcsomó-besugárzás („B” kar – vizsgálati kar). Az őrszemnyirokcsomó-biopszia izotóp segítségével történt, a kék festék használata opcionális volt. Az eltávolított őrszemnyirokcsomók végleges szövettani vizsgálata 0,5 mm-es szinteken hematoxin-eozin festéssel történt. A vizsgálati karon a komplettáló sebészeti beavatkozás elmaradt, és a betegek 50 Gy (2 Gy/nap) irradiációban részesültek további axillaris műtét helyett. A műtét utáni adjuváns kezelés és a betegek utánkövetése az aktuális intézeti protokollnak megfelelően történt. Eredmények: A vizsgálatba 2002. augusztus és 2009. június között összesen 2109, korai emlőrákban szenvedő beteg került besorolásra, a komplettáló axillaris blokkdisszekció karra 1054 beteg, míg a sugárterápiás karra 1052 beteg került. A 2 követéses karon a betegek egyenletesen oszlottak el a legjelentősebb prognosztikai faktorokat tekintetbe véve. Az őrszemnyirokcsomó-biopszia 2073 betegnél volt sikeres (98,4%), és ezek közül 526 betegnél lett pozitív az őrszemnyirokcsomó (25,4%). Ötvenkét beteg került kizárásra a vizsgálatokból különböző okok miatt. A fennmaradó 474 beteg közül a hagyományos komplettáló axillaris lymphadenectomia karra 244 beteg („A” kar), míg a sugárterápiás karra 230 beteg („B” kar) került besorolásra. A korai utánkövetési idő jelenleg 41,9, illetve 43,3 hónap a két karon, és ezalatt nem jelentkezett szignifikáns különbség a két kar betegei között. A hónalji kiújulásban sem találtak eddig lényeges különbséget, 0,82%-nak bizonyult az „A” karon, míg 1,3% volt a vizsgálati „B” karon. Ugyancsak nem találtak szignifikáns különbséget a betegek teljes túlélésében sem eddig a korai utánkövetési időpontig. Következtetések: A 3,5 éves medián utánkövetési idő után vizsgált kezdeti eredmények a felvetett hipotézis helyességét tűnnek alátámasztani, miszerint az axillaris blokkdisszekció a regionális sugárkezeléshez képest nem javítja az őrszemnyirokcsomó-pozitív betegek regionális kontrollját és a betegek teljes túlélési mutatóit. Orv. Hetil., 2013, 154(49), 1934–1942.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Szilvia Krizsán, Zsófia Dénes, Ambrus Gángó, Bence Gerecs, Judit Demeter, Zsolt Nagy, Ilona Tárkányi, Tamás Masszi, Péter Farkas, András Masszi, Gergely Szombath, Szabolcs Benedek, Judit Várkonyi, Laura Horváth, Zsolt Nagy, Gáspár Radványi, István Takács, Aryan Hamed, Zsolt Lázár, Erzsébet Süveges, Ágnes Kárpáti, Márk Plander, Tamás Szendrei, Katalin Pál, Mihály Gurzó, János Jakucs, Miklós Egyed, and Csaba Bödör

Absztrakt:

Az akut myeloid leukémia (AML) osztályozásának és rizikóbecslésének alapjául a citogenetikai eltérések szolgálnak, azonban az elmúlt években az új generációs szekvenálásnak (NGS) köszönhetően nagy előrelépések történtek az AML genomszintű feltérképezésében. Az újonnan megismert genetikai eltérések diagnosztikus és prognosztikus jelentőséggel bírnak, így mára a nemzetközi ajánlásokba is felvételre kerültek. Az AML kezelése terén az elmúlt évtizedekben nem következett be jelentős változás, azonban a visszatérő génmutációk azonosítása révén több célzott terápiás gyógyszer került kifejlesztésre.

Jelen tanulmányunk célja a hazai AML-es betegpopulációban előforduló citogenetikai és molekuláris genetikai eltérések gyakoriságának meghatározása, különös tekintettel azokra a mutációkra, melyekkel szemben már léteznek célzott terápiák.

329 AML-es beteg esetében végeztük el az IDH1, IDH2 és FLT3-TKD mutációanalízist hagyományos Sanger-szekvenálással, míg az FLT3-ITD, NPM1 és CEBPA mutációs státusz, valamint a citogenetikai vizsgálatok eredményei rendelkezésünkre álltak, mivel a diagnosztikus rutin részét képezik.

Az általunk vizsgált betegpopuláció 51,4%-ában mutattunk ki kromoszómaeltérést, melyek közül leggyakrabban a –5/del(5q) (10,6%), 8-as triszómia (7,9%), a t(15;17) (7,9%) valamint a –7/del(7q) (7,5%) fordult elő, míg a betegek fennmaradó 48,6%-a normál kariotípussal rendelkezett. A mutációanalízis eredményeképpen a betegek 7,0%-ában volt kimutatható az IDH1-, 13,4%-ában az IDH2-, 5,8%-ában az FLT3-TKD-, 22,4%-ában FLT3-ITD-, 27,3%-ában NPM1-, valamint 7,1%-ában CEBPA-mutáció. A genetikai eltéréseken alapuló Európai LeukémiaNet (ELN) 2017-es ajánlása szerint elvégzett rizikóbesorolás során szignifikáns különbség volt kimutatható a rizikócsoportok túlélése között: a medián teljes túlélési idő a kedvező rizikócsoportban 34,7 hónap, az intermedier rizikócsoportban 10,0 hónap, míg a kedvezőtlen rizikócsoportban 3,7 hónap volt (p < 0,0001).

Eredményeink azt mutatják, hogy az AML-es betegek közel fele hordoz olyan génmutációt, mellyel szemben már rendelkezünk célzott terápiával. Reményeink szerint a jövőben további támadáspontok is azonosításra kerülnek, és ezáltal az AML-es betegek kezelésében is megvalósulhat a mutációs státuszon alapuló személyre szabott célzott kezelés, ami megnövelheti a betegek várható élettartamát.

Open access

Absztrakt

A tanulmány célja az OEP által finanszírozott hazai PET/CT-vizsgálatok diagnosztikai és földrajzi megoszlásának bemutatása az országos PET/CT-várólista elmúlt 4 évi adatai alapján. A bemutatott adatok elemzése segítheti a hazai onkológiai ellátásban növekvő jelentőségű PET/CT-vizsgálatok racionális felhasználását. Az onkológiai PET-vizsgálatok már több mint 10 éve elkezdődtek Debrecenben. 2005 évben már mintegy 1500 PET-vizsgálat történt. Egy 2006-ban hozott kormányhatározat alapján 2012-ig az OEP három hazai PET/CT-centrum finanszírozását biztosítja, ami 2012-ben 12 000 vizsgálatot jelent. Ugyanakkor a PET/CT-vizsgálatokat igénylő hazai onkológiai beteglétszám különböző becslések alapján mintegy 20-30 ezer főre tehető. A tanulmány statisztikai feldolgozásai összegzik az országos PET/CT-várólista adatai alapján 2006 és 2010 között PET/CT-vizsgálatra először, és ismételten kerülő betegek számát, a diagnózisok változását, a 18F-FDG-vel és 11C-metioninnal végzett vizsgálatszámokat. Megyénként bemutatja a 100 ezer lakosra jutó PET/CT-vizsgálatszámokat, ezzel jellemezve a lakosság PET/CT-hozzáférését. Az onkológiai centrumok éves vizsgálatszámai illusztrálják a PET/CT-vizsgálatok jelenlétét az onkológiai gyakorlatban. A diagnózisok megoszlása 2007-ben még széleskörű, problémaorientált volt. A 2008-ban életbelépett rendelet hatására a paletta jelentősen beszűkült. Korábban PET/CT-vel hatékonyan vizsgált kórképek is kimaradtak az indikációs listából. A vizsgálatszám növekedése mellett a megyénkénti PET/CT-eloszlás egyenetlen maradt. Az ismételt vizsgálatok száma is nő. Az éves PET/CT-vizsgálati keretek folyamatosan felhasználódnak. Látszólag elégségesnek tűnnek, mert számos megyében nem vált az onkológiai rutin részévé a módszer. Bár a jelenlegi indikációs lista tartalmazza a PET/CT-igényes gyakoribb onkológiai kórformákat, a kevésbé gyakoriak elhagyása szűkítette a szakmai mozgásteret, hátrányos az ilyen kórformákban szenvedő betegeknek. A PET/CT-centrumok radiofarmakon-kínálata szűkös, ezért egyes gyakori rákfajtáknál (pl. prosztata) nem képesek korszerű onkológiai diagnosztikai ellátást biztosítani. Hosszabb távon számolni kell az onkológiai szakmai protokollokba beépített ismételt PET/CT-vizsgálatok számának növekedésével is.

Restricted access