Search Results

You are looking at 161 - 170 of 188 items for :

  • "gyógyszerek" x
  • All content x
Clear All

Absztrakt:

Bevezetés: A nyugtatószer-függőség az egész világban, így Magyarországon is egyre aggasztóbb méreteket ölt. Az egyéb függőségben is szenvedők, valamint a pszichiátriai betegek különösen veszélyeztetettek a gyógyszerfüggőség szempontjából. A probléma valós nagyságáról azonban kevés tudományos adattal rendelkezünk. Célkitűzés: Benzodiazepin hatóanyagú gyógyszerek használatának vizsgálata egy budapesti kórház pszichiátriai rehabilitációs és addiktológiai rehabilitációs osztályán kezelt betegei fogyasztási szokásainak felmérésével és összehasonlításával. Módszer: A vizsgálat alapjául a két osztály 103 betege által anonim módon, önkéntesen, interjú során kitöltött, a nyugtatószer-használati szokásokra, illetve az ezzel kapcsolatos viselkedésekre vonatkozó, 19 kérdésből álló kérdőív szolgált. Statisztikai analízis: A demográfiai adatok leírása az átlaggal és a szórással vagy százalékos arányok megadásával történt. A csoportok összehasonlítására a minta eloszlásának megfelelően t-próbát, Mann–Whitney-féle U-tesztet vagy khi-négyzet-próbát alkalmaztunk. Eredmények: A gyógyszerfüggőségre utaló tünetek, a többféle nyugtató együttes használata, valamint a nyugtatószedés alkoholfogyasztással történő kombinálása is nagyon gyakori volt mindkét osztály betegei között. Az eredmények ugyanakkor számos kérdésnél szignifikáns különbséget mutattak a két mintában. A gyógyszerabúzus szignifikánsan gyakrabban fordult elő az addiktológiai betegek között, valamint az illegális csatornákon történő gyógyszerbeszerzés is ehhez a betegcsoporthoz köthető. A szociális státuszra vonatkozó demográfiai jellemzők, közülük is kiemelkedő módon a lakhatás, jelentősen befolyásolja a nem orvosi rendelésre történő gyógyszerfogyasztást. Következtetések: Az eredmények a gyógyszerfüggőség gyakoriságára hívják fel a figyelmet az addiktológiai és pszichiátriai betegek között, jelezve, hogy sürgős lépések szükségesek a probléma visszaszorítása érdekében. Orv Hetil. 2020; 161(15): 594–600.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az étel adverz reakciók gyakorisága egyre nő; a felnőtt populáció 10–20%-a tapasztal ilyen jellegű panaszokat, melyeket a legtöbbször ételallergiának hisznek, annak ellenére, hogy a nem immunmediált ételintoleranciák és az egyéb szerveket érintő (például gasztroenterológiai) kórfolyamatok nagyobb eséllyel okozzák ezeket. Célkitűzés: Célunk volt, hogy részleteiben megismerjük az étel adverz reakciókkal jelentkező felnőtt betegcsoportot és az ételallergiának vélt tünetek, tünetegyüttesek valós hátterét. Emellett, a kérdéskör kapcsán, az interdiszciplinaritás tükrében szeretnénk hangsúlyozni a differenciáldiagnosztika és a társszakmákkal történő együttműködés jelentőségét. Módszer: 406 felnőtt (>18) beteg allergodermatológiai vizsgálatára került sor élelmiszerekhez kapcsolódó tünetek felmérése, azonosítása és elkülönítése céljából. A páciensek változatos tünetekkel jelentkeztek, melyek mindegyikét „ételallergia” jeleként azonosították. Alapos anamnézisfelvétel és orvosi vizsgálat után, amennyiben indokoltnak bizonyult, specifikus-IgE-tesztek elvégzése történt. Szükség esetén a pácienseket társszakmák képviselőihez irányítottuk a kivizsgálás komplettálásához. Eredmények: 307 (75,6%) nő és 99 (24,4%) férfi vizsgálatára került sor. A betegcsoport átlagéletkora 43,6 év volt. A leggyakoribb objektivizálható bőrgyógyászati diagnózis az urticaria (44,1%) volt. Releváns IgE-mediált ételallergiát a 406 eset közül 6 betegnél (1,5%) tudtunk igazolni. Oralisallergia-szindrómát 35 (8,6%) esetben diagnosztizáltunk. Biogénamin-intolerancia 50,2%-ban, valamint egyéb társbetegségek (gasztroenterológiai: 62,1%, krónikus gyulladás: 22,2%) merültek fel provokáló faktorként a tünetek hátterében. A betegek által szedett és étkezéssel egyidejűleg bevett gyógyszerek mellékhatásait azonosítottuk 20 esetben. Következtetés: Adataink szerint a betegek által ételekhez kötött reakciók hátterében a biogénamin-intolerancia nagyon gyakori, viszont az ételallergiák száma túlbecsült. Az egészségügyben dolgozók és a betegek felé is fontos hangsúlyozni az adverz ételreakciók mögött meghúzódó változatos kóroktant. A differenciáció alapja mindig alapos anamnézisfelvétel, orvosi vizsgálat és személyre szabott kivizsgálás kell, hogy legyen. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1042–1049.

Open access

Absztrakt:

A nem alkoholos zsírmáj korunk leggyakoribb nem fertőző idült májbetegsége, spektruma mindazon kórképeknek, amelyek a májsejtekben fokozott zsírakkumulációval járnak. Kialakulását elősegíti a rest életmód, a túltáplálás és genetikus prediszpozíció. Prevalenciája a felnőtt lakosságban hazánkban is ~30%. E kórkép az esetek egy részében átmehet steatohepatitisbe, később cirrhosisba, ritkán májcarcinomába. A zsírmáj szoros kétirányú kapcsolatban van a metabolikus szindrómával és a 2-es típusú diabetesszel, és mára általános konszenzus van abban, hogy a zsírmáj a metabolikus szindróma hepaticus megjelenési formája. A zsírmáj jelentősége, progresszióján túlmenően, azóta értékelődött fel, amióta fény derült kauzális kapcsolataira számos extrahepaticus kórképpel. Tanulmányunkban foglalkozunk a kórkép epidemiológiájával, patomechanizmusával, tárgyaljuk a diagnózis lehetőségeit, kapcsolatát a bélmikrobiótával, újabban megismert összefüggéseit az epesavakkal és receptoraikkal, feltételezett összefüggéseit a cirkadián CLOCK-rendszerrel. A továbbiakban azon anyagcsere- és egyéb, extrahepaticus betegségekkel foglalkozunk, amelyeknek igazolódott kauzális kapcsolata a nem alkoholos zsírmájjal. Kiemeljük a metabolikus szindrómát és 2-es típusú diabetest, a szív- és érrendszeri kórképeket, az idült vesekárosodást, az alvási apnoét/hypoventilatiós szindrómát, a gyulladásos bélbetegséget, az Alzheimer-kórt, az öregedő társadalom szempontjából egyre fontosabb osteoporosist, továbbá a psoriasist. A fentiek alapján megállapítható, hogy szisztémás, rendszerszintű gondozást igénylő állapotról van szó, ahol a többszörös kockázatú egyénben az egyik komponens észlelésekor a feltehetőleg hozzá társuló egyéb kóros eltéréseket is keresni kell. Bár jelenleg specifikus terápiája a kórképnek még nem ismeretes, életmódi változtatások, a rendelkezésre álló gyógyszerek adekvát alkalmazása megelőzheti a betegség progresszióját. Reményt keltő kutatások vannak folyamatban, egyebek mellett a bélflóra manipulálásával, bariátrikus sebészettel vagy az epesavreceptorok terápiás alkalmazásának lehetőségével kapcsolatban. Orv Hetil. 2017; 158(52): 2051–2061.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Lakatos, Zsófia Czeglédi, Gyula Dávid, Zsófi Kispál, Lajos S. Kiss, Károly Palatka, Tünde Kristóf, Tamás Molnár, Ágnes Salamon, Pál Demeter, Pál Miheller, Tamás Szamosi, János Banai, Mária Papp, László Bene, Ágota Kovács, István Rácz, and Péter László Lakatos

Az utóbbi évek tanulmányai a komplementer és alternatív gyógymódok (CAM) egyre gyakoribb alkalmazásáról tudósítanak gyulladásos bélbetegségben (IBD). Ugyanakkor az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a betegek jelentős hányada nem tartja be az orvos előírásait. A tanulmány célja a terápiás nonadherencia és a CAM-alkalmazás gyakoriságának felmérése volt hazai IBD-betegekben. Módszer: multicentrikus vizsgálatban 655 IBD-beteg [Crohn-beteg (CD): 344, átlagos életkor: 38,2 (SD 12,9) év; colitis ulcerosa (UC): 311, átlagos életkor: 44,9 (SD 15,3) év] töltött ki a szokásos szakorvosi vizit során a demográfiai adatokra, gyógyszer-adherenciára és CAM-ra vonatkozó kérdőívet. A klinikai adatokat a kezelőorvos egészítette ki a betegdokumentáció alapján. Amennyiben a beteg az előírt gyógyszerek több mint 80%-át bevette, adherensnek tekintettük. Eredmények: a betegek által önként jelzett nonadherencia (CD: 20,9%, UC: 20,6%) és CAM (CD: 31,7%, UC: 30,9%) használata CD-ben és UC-ben nem tért el. A nonadherencia leggyakoribb okai: feledékenység (47,8%), túl sok/feleslegesnek gondolt gyógyszer (39,7%), mellékhatásoktól való félelem (27,9%), túl gyakori adagolás. A CAM leggyakoribb formája a gyógytea (47,3%), a homeopátia (14,6%), a speciális diéta (12,2%) és az akupunktúra (5,8%) volt. CD-ben a betegségtartam, az utolsó vizittől eltelt idő, az alacsonyabb iskolázottsági szint és a megelőző műtétek voltak a nonadherenciára hajlamosító tényezők. Az alternatív módszerek használata fiatalabb életkorban, magasabb iskolázottsági szint és immunszuppresszív szer szedése esetén volt jellemző. UC-ben ezenfelül a CAM igénybevétele gyakoribb volt nők és pszichiátriai/pszichológiai kezelés alatt állók körében. Következtetés: a nonadherencia és az alternatív gyógymódok igénybevétele gyakori IBD-ben. Az ellenőrző vizitek során különös figyelmet kell fordítani a hajlamosító tényezők feltárására, a betegek együttműködésének és az orvos–beteg kapcsolatnak a javítására.

Open access

Absztrakt

A diabetes mellitus gyakorisága és ezzel együtt népegészségügyi jelentősége is folyamatosan nő. Az utóbbi években tapasztalt javulások ellenére a cardiovascularis betegségek a cukorbetegek morbiditásának és mortalitásának vezető okai. A cukorbetegség fennállása önmagában olyan cardiovascularis veszélyeztetettséget jelent, mintha ismert érbetegsége lenne a betegnek. A diabeteses dyslipidaemia jellemzői a magas éhgyomri és postprandialis triglicerid-, alacsony HDL-koleszterin-szint, valamint a kissé emelkedett LDL-koleszterin-szint mellett az atherogen kicsi-sűrű, azaz a small-dense LDL nagy aránya. Az atherogen dyslipidaemiának ezen komponensei nem egymástól független eltérések, hanem egymással szorosan összefüggnek. Az utóbbi évek kutatási eredményei a small-dense LDL és az alacsony HDL káros hatásának elismerése mellett igazolták a trigliceridben gazdag lipoproteinek és azok remnantjainak atherogenitását, továbbá kimutatták, hogy a kulcs a trigliceridben gazdag lipoproteinek májban történő túltermelése és késleltetett lebontása. Ennek metabolizmusában meghatározó szerepe van a lipoproteinlipáznak, amelynek működését az ApoA5 fokozza, az ApoC3 pedig gátolja. Ez utóbbi funkciócsökkenését okozó mutáció a szívinfarktus kockázatát csökkenti, míg az ApoA5 funkciócsökkenéssel járó mutációja a trigliceridben gazdag lipoproteinszintet 60%-kal emeli és a szívinfarktus kockázatát 2,2-szeresére fokozza. Diabetes mellitus, inzulinrezisztencia, elhízás, metabolikus szindróma esetén az LDL-koleszterinnél a veszélyeztetettségnek jobb markere a non-HDL-koleszterin. Ezt úgy számolhatjuk ki, hogy az összkoleszterinből kivonjuk a HDL-koleszterin értékét. A non-HDL-koleszterin célértékeit úgy kapjuk meg, hogy az LDL-koleszterin-célértékekhez 0,8-et hozzáadunk, azaz nagy cardiovascularis kockázat esetén 3,3 mmol/l, igen nagy kockázat fennállásakor 2,6 mmol/l az elérendő szint. Diabeteses dyslipidaemia kezelésében is a statinok az elsőnek választandó gyógyszerek. Ugyanakkor ismert, hogy optimális (vagy célértékre történő) statinterápia esetén is jelentős a residualis(lipid)-kockázat. Ennek mérséklésére a magas trigliceridszint és az alacsony HDL-koleszterin-szint kezelése kézenfekvő, amire a fibrátok adása kedvező hatású lehet. Statin mellé kombinációra a fenofibrát ajánlható. Orv. Hetil., 2016, 157(19), 746–752.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Czuriga, Attila Borbély, Dániel Czuriga, Zoltán Papp, and István Édes

A diasztolés szívelégtelenség, amelyet megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenségnek is neveznek, egy olyan klinikai szindróma, amelyben a szívelégtelenségre jellemző tünetek és panaszok normális vagy közel normális bal kamrai ejekciós frakció (≥50%) és a diasztolés diszfunkció objektív jelei mellett észlelhetőek. Az újabb epidemiológiai vizsgálatok igazolták, hogy a szívelégtelenségben szenvedő betegek több mint felénél diasztolés szívelégtelenség áll fenn. A betegség, amelynek prevalenciája az életkorral növekszik, gyakoribb nőkben, mint férfiakban. A diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegek egy nagyon heterogén csoportot alkotnak, összetett kórélettani mechanizmusokkal. A betegség gyakran társul más betegségekkel, mint például magas vérnyomással, diabetes mellitussal vagy obesitassal. A diasztolés szívelégtelenség diagnosztizálására alkalmazott legjobb módszer a kétdimenziós, valamint a Doppler-echokardiográfia, amellyel detektálható a rendellenes myocardialis relaxáció, a csökkent bal kamrai tágulékonyság és a megnövekedett bal kamrai töltőnyomás normális bal kamrai dimenziók és ejekciós frakció mellett. A csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenséggel ellentétben a megőrzött ejekciós frakciójú szívelégtelenség kezelésére nem áll rendelkezésre olyan bizonyítékokon alapuló terápia, amely a klinikai kimenetelt javítaná. A diasztolés szívelégtelenség gyógyszeres kezelése így legfőképpen az empirikus tapasztalatokon alapszik, és a vérnyomás normalizálására, a balkamra-hypertrophia regressziójának elősegítésére, a tachycardia megelőzésére, a normális pitvari kontrakció fenntartására és a pangásos tünetek csökkentésére irányul. Ennek során kihasználható az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlók és az angiotenzinreceptor-blokkolók vélhetően kedvező hatása a diasztolés diszfunkcióra nézve, különösen magas vérnyomásos betegekben. A béta-blokkolók a gyors szívfrekvencia kivédésére és a bal kamrai diasztolés telődési idő megnyújtására, míg a vízhajtó gyógyszerek a pulmonalis pangás kezelésére alkalmasak. Mindemellett fontos a háttérben meghúzódó alapbetegségek kezelése is a diasztolés szívelégtelenség terápiájában. Jelen közlemény a mai tudásunk alapján összegzi a diasztolés szívelégtelenségre vonatkozó ismereteket. Orv. Hetil., 2012, 153, 2030–2040.

Restricted access

). Alternatívák a biohasonló gyógyszerek fenntartható közfinanszírozási rendszerére [Alternatives for Sustainable Public Financing of Biosimilars] http://www.generikusegyesulet.hu/contents/uploads/documents/document_ 1328444930_700.pdf, accessed 29 March 2016

Restricted access

(c)acridines. Anticancer Res 12 135 140 Molnár, J., Földeák, S.: Rezisztencia elleni gyógyszerek tervezése. Gyógyszerészet 38

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Gergely Zádori, Erika Hartmann, Andrea Németh, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zoltán Máthé, Andrea Dávid, Katalin Jakab, Enikő Sárváry, László Piros, Szabolcs Tóth, János Fazakas, Zsuzsa Gerlei, Jenő Járay, and Attila Doros

890 893 Vereczkey L., Jemnitz K., Monostory K.: A gyógyszer-metabolizáló enzimek szerepe a gyógyszerek hatásában és mellékhatásában. Orv. Hetil., 2005, 146

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Enikő Sárváry, Balázs Nemes, Zsuzsa Gerlei, Ibolya Gaál, Anna Blázovics, Dénes Görög, Gábor Czabai, Elek Dinya, Zoltán Máthé, Marina Varga, Imre Fehérvári, Ferenc Perner, Balázsné Sulyok, Zsolt Pallai, and Jenő Járay

Vereczkey L., Jemnitz K., Monostory K. és mtsai: A gyógyszer-metabolizáló enzimrendszerek szerepe a gyógyszerek hatásában, illetve mellékhatásában. Orv. Hetil., 2005, 146 , 947–952. Monostory K

Restricted access