Search Results

You are looking at 11 - 20 of 62 items for :

  • "waiting list" x
  • All content x
Clear All

The prevalence of hepatitis C virus infection among patients on hemodialysis is about ten times higher than in the normal population. The infection can induce chronic glomerulonephritis, as an extrahepatic manifestation, which can lead to end-stage renal disease. However, in the majority of patients hepatitis C virus is acquired as a nosocomial infection during hemodialysis. Most of the infected patients have usually normal liver enzymes and need regular screening for hepatitis C antibody to detect the infection. Despite the normal liver enzymes, the liver disease may progress to cirrhosis. Some of the patients are on the renal transplantation waiting list. The immunosuppressive treatment after renal transplantation results in a significantly increased viral replication which might induce further progression of the liver disease. Interferon treatment given after transplantation can induce rejection and graft failure. Therefore the antiviral treatment should be administered during or before the hemodialysis period. Only limited data are available about the treatment of patients with impaired renal function. Alfa-interferon was used mostly in these patients. Due to its impaired renal clearance and higher serum concentration interferon seems to be more effective, but less tolerable in patients with end-stage renal disease than in other groups of patients. Ribavirin is also excreted exclusively by the kidney with anemia being even more pronounced in these patients, and as such is contraindicated in patients on hemodialysis. The pharmacokinetics of the pegylated interferon alfa-2a is very advantageous for patients with end-stage renal disease. The safety and efficacy of peginterferon alfa-2a is now being confirmed in many publications.

Restricted access

Despite intensive therapy, the mortality of acute hepatic failure is 60 to 90% without liver transplantation. Due to the limited number of transplantable organs, however, a significant percentage of patients die while on the waiting list. In order to reduce mortality, several attempts have been made to remove the albumin-bound and water-soluble toxic substances accumulated in hepatic failure, aimed at supporting spontaneous regeneration of the liver and maintaining patients alive until liver transplantation. Prometheus® treatment is a relatively new technique combining Fractionated Plasma Separation and Adsorption (FPSA) with high-flux dialysis. During the procedure the patient’s own separated albumin-rich plasma flows through special adsorbers, allowing elimination of toxins bound to albumin, while the water-soluble toxins are removed by haemodialysis. Objective: The authors’ intention was to demonstrate the efficacy of Prometheus® treatment in patients with acute hepatic failure due to intoxication. Patients and Method: Prometheus® treatment was administered in three patients with acute hepatic failure due to severe intoxication caused by paracetamol, potassium permanganate and Amanita phalloides , respectively, that could not be controlled by conservative therapy. Results: Ten treatments were performed in the three female patients. No serious complication was observed. Significant reduction of albumin-bound toxins (unconjugated bilirubin p = 0.048; bile acid p = 0.001) and water-soluble toxins (conjugated bilirubin p = 0.002; creatinine p = 0.007) was observed. Ammonia, urea, fibrinogen and antithrombin III levels showed no significant change. All three patients recovered without liver transplantation. Conclusion: Toxins accumulated in acute hepatic failure can be removed efficiently by Prometheus® treatment. The procedure is safe. In cases not controllable by conservative therapy it allows patients survive until their liver regenerates spontaneously or liver transplantation becomes feasible.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Dániel Wettstein, Mátyás Hamar, Orsolya Cseprekál, Szabolcs József Tóth, Balázs Rózsa, Ádám Remport, and Zoltán Máthé

Absztrakt:

A modern transzplantációban a marginális szervek gépi perfúziója jelenthet egy lehetséges választ a várólistán lévő betegek növekvő halálozása és morbiditása miatt világszerte fokozódó szervigényre. A szervek beültetését megelőző aktív szervkonzerválás, a tárolás körülményeinek optimalizálása az utóbbi évek transzplantációs kutatásainak középpontjába került. A gépi perfúzió lehetőséget teremthet a szervek prezervációs károsodásának csökkentésére, rekondicionálására, a funkcionális paraméterek és biomarkerek beültetést megelőző értékelésére, a konzerválás időtartamának növelésére, valamint további terápiás eljárások egyidejű alkalmazására. Az új technológiák célja a transzplantációt követő szervfunkció javítása és a biztonsággal beültethető donorszervek számának növelése. A gépi perfúzió rövid és hosszú távú eredményeit multicentrikus vizsgálatok kutatják, a különböző módszerek előnyeiről számos kérdés maradt még megválaszolatlan. Közleményünkben összegezzük a gépi szervkonzerválás eddigi vívmányait, a közelmúlt legfontosabb preklinikai és klinikai kutatási eredményeit, melyek alapján a gépi perfúziót a transzplantáció újabb mérföldkövének tekinthetjük. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1882–1890.

Open access

A hepatocellularis carcinoma intervenciós radiológiai kezelésében forradalmi változások zajlanak le. Az alkoholos infiltrációt részben felváltják a hőablatiós kezelések, elsősorban a rádiófrekvenciás ablatio. Fontos pont a hűtött végű elektródák, illetve a volumetriásan tervezett kezelések megjelenése. Az embolisatiós beavatkozások területén a precízebb és jobban tervezhető embolisatiót lehetővé tevő embolisatiós gyöngyök megjelenése érdemel említést. Az embolisatiós gyöngyök speciális változata képes a felületén meghatározott mennyiségű kemoterápiás anyagot megkötni, amelyet az embolisatio megtörténte után koncentráltan ad le a daganaton belül. Ígéretes a radioembolisatiós kezelés, amely perifériásabb szintű embolisatiót követően lokális sugárterápiás hatást vált ki a daganatszövetre. Az ablatiós és embolisatiós kezelések szerepe jelentős a májátültetésre váró tumoros betegek „downstaging” és progressziót gátló ellátásában. A fenti módszerek többségének helye a terápiás protokollokban, főképp a világszerte használt „barcelonai” (BCLC) táblázatban megalapozott. Izgalmas kutatási terület a fenti kezelési módszerek kombinációja egymással, sebészi reszekcióval, illetve a sorafenibkezeléssel.

Open access

Abstract

The main indication for liver transplantation is the final stage of hepatic cirrhosis developed due to hepatitis C virus (HCV) infection. The recurrence of HCV infection after transplantation is a common situation. Recurrent hepatitis C is a progressive disease; in 20% of patients it produces liver cirrhosis without treatment beside immunosuppression within 5 years. Treatment of recurrent HCV infection is the most important factor of survival in patients with transplantation. Based on literary data and their observations, the authors review the factors influencing the progression of recurrent HCV infection. They discuss in details the effect of immunosuppressive therapy, the importance of selecting appropriate immunosuppressive drugs. They review the key points in the diagnosis of recurrent hepatitis C; underline the decisive role of liver biopsy carried out according to protocol in the diagnosis, as well as the hard consultation between specialists of pathology, hepatology and surgery. They demonstrate their observations with the treatment of patients on the waiting list, the results of early pre-emptive treatment of recurrent chronic hepatitis, furthermore treatment modalities and results in patients with histologically proven chronic hepatitis C. The drug of choice for chronic hepatitis C after transplantation is combined therapy with pegylated interferon and ribavirin. This therapy is able to assure sustained virological negativity in 20–50% of patients. In virus-free patients the inflammatory activity in the liver significantly decreases, and the histologic activity index improves. There are data showing a fibrosis-inhibiting effect of the treatment, however, multicentric studies are required for their confirmation. No advantage of early antiviral treatment without histologic alteration has been confirmed by most of the trials. In this group of patients common side effects of the treatment include anaemia and neutropenia, and therefore administration of erythropoietin and granulocyte stimulating factor is recommended. Further research and clinical studies are required in order to establish optimal treatment of patients with recurrent hepatitis C, to determine the dosage of pegylated interferon and ribavirin, to decrease duration of therapy, to reduce side effects and finally to achieve the healing phase in a greater percentage of patients.

Restricted access

Absztrakt

A tanulmány célja az OEP által finanszírozott hazai PET/CT-vizsgálatok diagnosztikai és földrajzi megoszlásának bemutatása az országos PET/CT-várólista elmúlt 4 évi adatai alapján. A bemutatott adatok elemzése segítheti a hazai onkológiai ellátásban növekvő jelentőségű PET/CT-vizsgálatok racionális felhasználását. Az onkológiai PET-vizsgálatok már több mint 10 éve elkezdődtek Debrecenben. 2005 évben már mintegy 1500 PET-vizsgálat történt. Egy 2006-ban hozott kormányhatározat alapján 2012-ig az OEP három hazai PET/CT-centrum finanszírozását biztosítja, ami 2012-ben 12 000 vizsgálatot jelent. Ugyanakkor a PET/CT-vizsgálatokat igénylő hazai onkológiai beteglétszám különböző becslések alapján mintegy 20-30 ezer főre tehető. A tanulmány statisztikai feldolgozásai összegzik az országos PET/CT-várólista adatai alapján 2006 és 2010 között PET/CT-vizsgálatra először, és ismételten kerülő betegek számát, a diagnózisok változását, a 18F-FDG-vel és 11C-metioninnal végzett vizsgálatszámokat. Megyénként bemutatja a 100 ezer lakosra jutó PET/CT-vizsgálatszámokat, ezzel jellemezve a lakosság PET/CT-hozzáférését. Az onkológiai centrumok éves vizsgálatszámai illusztrálják a PET/CT-vizsgálatok jelenlétét az onkológiai gyakorlatban. A diagnózisok megoszlása 2007-ben még széleskörű, problémaorientált volt. A 2008-ban életbelépett rendelet hatására a paletta jelentősen beszűkült. Korábban PET/CT-vel hatékonyan vizsgált kórképek is kimaradtak az indikációs listából. A vizsgálatszám növekedése mellett a megyénkénti PET/CT-eloszlás egyenetlen maradt. Az ismételt vizsgálatok száma is nő. Az éves PET/CT-vizsgálati keretek folyamatosan felhasználódnak. Látszólag elégségesnek tűnnek, mert számos megyében nem vált az onkológiai rutin részévé a módszer. Bár a jelenlegi indikációs lista tartalmazza a PET/CT-igényes gyakoribb onkológiai kórformákat, a kevésbé gyakoriak elhagyása szűkítette a szakmai mozgásteret, hátrányos az ilyen kórformákban szenvedő betegeknek. A PET/CT-centrumok radiofarmakon-kínálata szűkös, ezért egyes gyakori rákfajtáknál (pl. prosztata) nem képesek korszerű onkológiai diagnosztikai ellátást biztosítani. Hosszabb távon számolni kell az onkológiai szakmai protokollokba beépített ismételt PET/CT-vizsgálatok számának növekedésével is.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos, and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, György Lang, Peter Jaksch, and Walter Klepetko

., Miranda, B. és mtsai: International data on organ donation, transplantation, waiting list and family refusals. Year 2006. Newsletter Transplant., 2007, 12 , 23–35. Miranda B

Restricted access

A HLA-antitestek szűrése és specifitásuk vizsgálata a transzplantációra váró vesebetegek körében közismerten fontos a későbbi átültetés sikere szempontjából. A szerzők az észak-kelet-magyarországi régió 133 dialízisre szoruló betegének ugyanazon vérvételből származó szérumát vizsgálták komplement dependens cytotoxicitási (CDC) és szilárd fázisú enzimhez kapcsolt immunoszorbens (ELISA) módszerrel (Biotest Abscreen, Abident class I), a HLA I. osztály antitestjeinek kimutatása céljából. Az eredmények összevetéséből kitűnik, hogy az erős korreláció ( c 2 = 7,23, p < 0,01) ellenére a két módszer némileg különböző ellenanyag-populációkat detektál. Az eltérés oka elsősorban az ELISA-technika nagyobb érzékenysége, amelynek eredményeként több, a CDC-tesztben negatív szérumban jelentkezett antitest (25/106 – 23,6%) annak ellenére, hogy az ELISA csak IgG típusú ellenanyagot mutat ki. Az 56, korábban már transzplantált, de időközben a várólistára visszakerült beteg vizsgálata azt mutatta, hogy az átültetett szervek túlélési ideje rövidebbnek bizonyult az ellenanyaggal rendelkezők csoportjában az alkalmazott módszertől függetlenül, de mégsem azonos mértékben. Az ELISA-tesztben mutatott pozitivitás szerinti csoportbontásban az antitestek jelentléte a CDC-ben tapasztaltakhoz képest a rövidebb túlélési idővel statisztikailag is igazolható szorosabb kapcsolatot mutatott (ELISA: 58,4 vs 111,2 hó – p < 0,001, illetve CDC: 50,5 vs 75,6 hó – p > 0,05, n.s.). Ez a megfigyelés arra utal, hogy az ELISA-módszer fokozott érzékenysége miatt a csak ezzel a technikával kimutatható antitestek klinikai jelentősége nem elhanyagolható. Ezzel összefüggésben a szerzők rámutatnak a HLA I. osztályú antitestek vizsgálatának fontosságára a poszttranszplantációs periódusban.

Restricted access

A vesetranszplantációval kapcsolatos betegedukációs program tapasztalatai a kelet-magyarországi régióban

Experiences of a patient education program related to kidney transplantation in the Eastern Hungary region

Orvosi Hetilap
Authors: Anita Barth, Gergő József Szőllősi, and Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: A tudás mint potenciálisan módosítható faktor a megfelelő döntéshozatal előfeltétele. Célkitűzés: Kutatásunk során a krónikus vesebetegek körében vizsgáltuk az egyes vesepótló kezelési módokkal kapcsolatos ismereteket, elemeztük a tudást befolyásoló tényezőket, annak érdekében, hogy feltérképezzük a betegismeretek e területen megfigyelhető hiányosságait. Egyúttal tájékoztatást és ismeretterjesztést adtunk a vesetranszplantációval kapcsolatosan. Módszer: A betegek ismereteit befolyásoló tényezőket tíz magyarázó változóra korrigált többváltozós lineáris regresszióval értékeltük, melynél a függő változó a tudáspontszám volt. Követéses vizsgálatunk első adatfelvétele során az Eurotransplant-várólistán szereplő, vesetranszplantáció irányában kivizsgálás alatt álló, valamint a veseátültetést elutasító, 18 és 75 év közötti betegeket kerestük fel. Az első körös (alaptudásszintet rögzítő) adatfelvétel összesen 254, az ismeretátadás utáni második pedig 115 vesebeteg bevonásával valósult meg. Eredmények: Eredményeink alapján elmondható, hogy a felsőfokú (β = 1,502, p<0,001) és a középfokú (β = 2,346, p<0,001) iskolai végzettséggel rendelkező betegek egyaránt magasabb tudáspontszámot értek el az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőkhöz képest. A korábban veseátültetésen már átesett betegek 2 ponttal magasabb pontszámot értek el a veseátültetésben még nem részesültekhez viszonyítva (β = 2,024, p<0,001). Szignifikánsan magasabb pontszámot értek el azok a betegek is, akik megfelelő egészségműveltségi szinttel rendelkeztek (β = 1,344, p<0,001). Eredményeink bizonyítják programunk hatékonyságát, mert a részt vevő vesebetegek szignifikánsan magasabb pontszámot értek el a tudásszintfelmérő teszten, több hónappal a betegedukációt követően is (p<0,001). Következtetés: Az általunk azonosított hiányosságok segíthetnek az egészségügyi szakemberek számára abban, hogy melyek azok a területek, amelyekre a betegoktatási és önmegvalósító programok során hangsúlyt kell fektetni a beteg-együttműködés és az eredmények javítása érdekében. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1012–1021.

Summary. Introduction: Knowledge as a potentially modifiable factor is a prerequisite for appropriate decision making. Objective: In our study, we examined the knowledge level related to renal replacement therapies and its influencing factors among chronic kidney disease patients, in order to identify the patients’ knowledge gaps. At the same time, we provided information, education on kidney transplantation. Method: Factors influencing the patients’ knowledge were evaluated using a multivariate linear regression adjusted for ten factors, where the dependent variable was the knowledge score. During the first data collection of our follow-up study, we contacted patients on the Eurotransplant waiting list, patients undergoing medical evaluation, and patients who refuse a kidney transplant, between 18 and 75 years old. A total of 254 patients were involved in the first round of data collection (recording the basic level of knowledge), and 115 in the second one (after the education). Results: Our results show that patients with both tertiary (β = 1.502, p<0.001) and secondary (β = 2.346, p<0.001) educational attainment achieved higher knowledge scores. Patients with previous kidney transplantation scored 2 points higher than those without (β = 2.024, p<0.001). Moreover, patients with adequate health literacy level achieved significantly higher knowledge scores (β = 1.344, p<0.001). Our results prove the effectiveness of our program since the participants achieved significantly higher scores on the knowledge test, even several months after the education (p<0.001). Conclusion: The gaps we have identified can help the healthcare professionals which areas need to be focused in patient education and self-management programs in order to improve patient collaboration and outcomes. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1012–1021.

Open access