Search Results

You are looking at 21 - 30 of 45 items for :

  • "autoimmun betegségek" x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Ábel Decmann, Pál Perge, Zoltán Nagy, Henriett Butz, Attila Patócs, and Péter Igaz

Absztrakt:

A mikroRNS-ek (miRNS, miR) rövid – 19–25 nukleotidból álló – érett formájukban egyszálú, nem kódoló RNS-molekulák, amelyek a génexpressziót főként poszttranszkripcionális szinten befolyásolják. A mikroRNS-ek szerepet játszanak élettani folyamatokban, például a sejtdifferenciálódás és -proliferáció szabályozásában, egyedfejlődésben, vérképzésben, sejthalálban, míg aberráns expressziójuk számos betegség, köztük autoimmun betegségek, gyulladások, vascularis betegségek vagy daganatok kialakulása során megfigyelhető. A mikroRNS-ek szövetspecifikus módon fejeződnek ki. Szöveti megjelenésük mellett különböző testfolyadékokban is megtalálhatóak. Így például a vérben, az anyatejben, az ondóban, nyálban, vizeletben stb. A testfolyadékokban megjelenő mikroRNS-ek, így különösen a vér keringő mikroRNS-ei, a daganatok kórisméjében mint minimálisan invazív diagnosztikai eszközök jöhetnek szóba. Az endokrin daganatokra jellemző leírt keringő mikroRNS-kifejeződések száma eddig alacsony, főként a papillaris pajzsmirigy-carcinomára, mellékvesekéreg-carcinomára, petefészekrákra, illetve egyes neuroendokrin tumorokra szorítkozik. Tekintettel arra, hogy e daganatok egy részének szövettani diagnózisa, a malignitás megállapítása nehéz, a keringő mikroRNS-ek kutatásában jelentős távlatok rejlenek. Orv. Hetil., 2017, 158(13), 483–490.

Open access

Absztrakt:

A daganatterápiát forradalmasította az immuncheckpointgátlók, elsősorban a CTLA4-, PD1- és PDL1-gátlók bevezetése. Alkalmazásuk igazi nyertesei a malignus daganatos betegek: bizonyos tumorlokalizációk esetén ezek a kezelések a legnehezebben uralható rosszindulatú betegségeket is hosszú remisszióban tudják tartani. A kezelések különböző fajtáinak hatásmechanizmusában megnyilvánuló különbségek eltérő mellékhatásprofilban nyilvánulnak meg. A szervspecifikus mellékhatások mellett manifeszt autoimmun betegségek is jelentkezhetnek. A mellékhatás-management terén szemléletváltás szükséges: a szövődmények elhárítását célzó tevékenységeink során nem szabad megfeledkezni arról, hogy az immuncheckpointgátló kezelések mellékhatásai mennyire eltérnek a klasszikus gyógyszeres onkoterápiáknál megszokottól. Ezen tünetek pontos differenciálása esetleges infekciótól vagy a daganatos betegség progressziójától nélkülözhetetlen, de nem egyszerű differenciáldiagnosztikai feladat. Szerencsére számos ajánlás jelent meg az immuncheckpointgátló kezelés mellékhatásainak elhárításával, kezelésével kapcsolatban. Orv Hetil. 2019; 160(23): 887–895.

Open access

Absztrakt:

A bélflóra és a különböző betegségek (elhízás, diabetes mellitus, metabolikus kórképek, allergiás és autoimmun betegségek, gyulladásos bélbetegségek, májelégtelenség, infekciók, egyes neuropszichiátriai kórképek, daganatok) közötti összefüggés vizsgálata az utóbbi években előtérbe került. A mikrobióta depléciója gátolja a csontvelői vérképzést. Az infekciók és azok antibiotikumkezelése szintén hatással lehet a vérképzésre. A bélflóra a graft-versus-host betegség súlyosságát is befolyásolhatja és a T-regulátor sejteken keresztül szerepet játszhat az immunthrombocytopenia patogenezisében is. A dolgozat összefoglalja a bélflóra jellemzőit, a mikrobiótának a csontvelői vérképzésre, az infekciók lefolyására, az allogén csontvelő-transzplantációra, a graft-versus-host betegségre, a lymphomák kialakulására gyakorolt hatását, az ezzel kapcsolatos kutatások eredményeit és a terápiás lehetőségeket. Röviden tárgyalja a bélflóra és az immunthrombocytopenia, valamint a daganatok immunterápiájának eredményessége közötti lehetséges kapcsolatot és hatását a von Willebrand-faktor-szintézisre. Felhívja a figyelmet a mikrobiótadiverzitás fenntartásának fontosságára. Orv Hetil. 2019; 160(20): 774–779.

Open access

Az autoimmun kórképek általában a ritka kórképek közé tartoznak, de vannak népbetegségnek számító kórformák is. Jelen munkában a szerzők azt elemzik, hogy növekszik-e az autoimmun betegek száma és az autoimmun betegségek előfordulási gyakorisága. Adott kórképen belül a betegek száma növekszik részben az incidencia valós növekedése következtében, amelyet főként az epigenetikus tényezők határoznak meg. Másrészről az incidencia növekedését eredményezi a diagnosztikai lehetőségek javulása, a pontosabb klasszifikációs rendszerek kidolgozása és a labordiagnosztikai lehetőségek finomabbá válása. Ezáltal az enyhébb és atípusos kórformák is felismerésre kerülnek. A prevalencia növekedése is nyomon követhető az immunszuppresszív kezelési lehetőségek bővülése és ennek következtében a túlélés javulása révén. Az egyedi betegségeken túl egyre több kórképről derül ki, hogy autoimmun folyamatok állnak a hátterében, és egyre több új autoimmun kórkép került leírásra. Ennek következtében az autoimmun betegségek száma nő, ezáltal az autoimmun betegek száma is tovább emelkedik. Emiatt és e betegségek krónikus, általában rokkantságot vagy csökkent munkaképességet eredményező volta miatt is mind nagyobb szakmai és társadalmi odafigyelést tesznek szükségessé az autoimmun betegségek és igényelnek az autoimmun betegek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Levente Bodoki, Melinda Vincze, Tibor Hortobágyi, Zoltán Griger, Karolina Cseri, Lászlóné Szőllősi, and Katalin Dankó

Az idiopathiás inflammatoricus myopathiák szisztémás, a proximalis végtagizmok szimmetrikus gyengeségével jellemezhető autoimmun betegségek. Közéjük tartozik a nekrotizáló autoimmun myopathia alcsoport, amit nemrégiben ismertek fel különálló entitásként. A jellegzetes proximalis izomgyengeség mellett igen magas kreatinkinázszintek, elektromiográfián a jellegzetes myopathiás triász jelenléte, szövettanilag pedig izomsejtnekrózis jelentős gyulladás nélkül jellemzőek rá. Az összefoglaló közlemény célja, hogy általános áttekintést adjon erről a ritka entitásról, amelyet azonban minden esetben gyorsan kell diagnosztizálni és kezelni. Orv. Hetil., 2012, 153, 1502–1507.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Levente Bodoki, Melinda Vincze, Zoltán Griger, and Katalin Dankó

Az idiopathiás gyulladásos myopathiák krónikus, szisztémás autoimmun betegségek, amelyek a végtagizmok szimmetrikus, progresszív gyengeségével járnak. A betegség kezelése nagy gyakorlatot igénylő, összetett feladat. A közleményben a szerzők áttekintik a jelenleg rendelkezésre álló kezelési lehetőségeket idiopathiás gyulladásos myopathiákban, majd részletesen foglalkozunk az intravénás immunglobulin alkalmazhatóságával a terápiarefrakter esetekben. A szerzők célja, hogy minél több irodalmi példával, nemzetközi tapasztalattal támasszák alá a módszer hatékonyságát, figyelve előnyeire és esetleges hátrányaira is. Orv. Hetil., 2013, 154, 723–728.

Restricted access

A szisztémás autoimmun betegségek a klinikai immunológia és reumatológia tárgykörébe tartozó, jól meghatározott, elkülöníthető betegségcsoportot alkotnak, amelyek hasonlóságuk ellenére számos önálló sajátossággal jellemezhetők. Ez a hasonlóság és különbözőség megnyilvánul mind a kóroki tényezőkben (a genetikai és környezeti faktorok arányában), mind a patomechanizmusban (a sejtes vagy humorális immunválasz dominanciájában), a kórlefolyásban (hullámzó vagy krónikusan progresszív jellegben) és a klinikai tünetek sokszínűségében (számos célszerv vagy egy-egy domináns célszerv/szövet érintettségében). A szerzők jelen munkában négy jellegzetes szisztémás autoimmun betegség, a szisztémás lupus erythematosus, a Sjögren-kór, a dermato-polymyositis és a szisztémás sclerosis sajátosságainak leírása révén ismertetik ezen kórképek és általában a szisztémás autoimmun betegségek közös jellemvonásait és egyidejűleg azt a sokszínűséget, egyedi jellegzetességet, amely még egy-egy kórképen belül is megfigyelhető.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Róbert István Agócs, Dániel Sugár, Domonkos Pap, and Attila J. Szabó

Absztrakt:

A magas sófogyasztás általános az iparosodott társadalmakban, és számos civilizációs betegség forrása. A közelmúlt kutatásai hívták fel a figyelmet a nátriumegyensúly fenntartásában szerepet játszó új extrarenalis folyamatokra. Rövid távon a bőrszövet nátriumtárolása pufferként szolgál a nátrium ozmotikus tulajdonsága következtében kialakuló, növekvő volumenterheléssel szemben, valamint elősegíti a fertőzések elleni immunválaszt. Hosszú távon azonban a fokozott szöveti nátriumkoncentráció egy adott mértéket meghaladva patofiziológiás folyamatokat indíthat be gyulladásos válaszreakció provokálásával. A nátrium immunmoduláns hatásának következtében a veleszületett és szerzett immunrendszer effektorsejtjei aktiválódnak, míg egyes szabályozósejtjei gátlás alá kerülnek, ami végeredményben az immunrendszer egyensúlyának megbomlásával, proinflammatoricus állapottal jár. In vivo sóterheléses és sómegvonásos kísérletek eredményei a nátrium betegségkiváltó és -módosító szerepére utaltak. Így a nátrium és az immunrendszer összefüggése magyarázatot adhat olyan, eddig ismeretlen eredetű betegségek patomechanizmusára, mint a magas vérnyomás (elsődleges, sószenzitív) vagy az autoimmun betegségek, melyek növekvő incidenciájuk miatt nagy terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerre. Orv Hetil. 2019; 160(17): 646–653.

Open access

Absztrakt

Az ösztrogének modulálják az immunválaszt és az autoimmun betegségek kialakulását, lefolyását. Hatásaikat magreceptorok (azaz ösztrogénreceptor-alfa és ösztrogénreceptor-béta) mellett membránreceptorok közvetítik, illetve egyéb hormonokkal való kölcsönhatásaik befolyásolják. A szöveti homeosztázis fenntartásában a lokálisan képződő hormonoknak van elsődleges szerepe. Az immunrendszer a szervezetünk egyik legdinamikusabban változó rendszere. Citokintermelésük révén hatásuk a szervezet minden sejtjét érinti. Ugyanakkor az immunsejtek is szabályozás alatt állnak, a kiváltott hatást az immunsejtek fejlődési stádiuma is meghatározza. Klinikai megfigyelések bizonyítják, hogy a nemi hormonok közül az ösztrogéneknek szerepe lehet a különböző típusú autoimmun betegségekben. A B-sejt-mediált kórképek lefolyását az ösztrogének súlyosbítják. T-sejt-mediált kórképekben a hatás a Th1- vagy Th2-dominanciától függ: az ösztrogén az immunválasz Th2 jellegét erősíti, ezért azok a betegségek, amelyekre Th2-dominancia a jellemző, ösztrogén hatására súlyosbodnak, míg a Th1-domináns betegségek enyhülnek. A gyulladás önmagában is befolyásolhatja az ösztrogének immunsejtekre kifejtett hatásait. A gyulladásos citokinek megváltoztathatják az ösztrogénreceptorok expresszióját, funkcióját, de a perifériás ösztrogénmetabolizmuson keresztül a ligand elérhetősége is fontos tényező. A helyi, szöveti rendszer monitorozása, a rendszerben részt vevő molekulák felismerése, mennyiségük meghatározása döntő jelentőségű a mechanizmusok megismerésében és új diagnosztikai, illetve terápiás eljárások kidolgozásában. Jelenleg a napi, laboratóriumi gyakorlatban mért molekulák korlátozottan alkalmasak az ösztrogének szövetspecifikus hatásainak monitorozására. Jelen összefoglalóban a szerzők áttekintik az ösztrogének immunválaszban betöltött szerepét és összefoglalják azokat az új laboratóriumi módszereket, amelyek segítséget jelentenek a lokális hatások nyomon követésében. Orv. Hetil., 2015, 156(51), 2070–2076.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ferenc Magyari, Judit Bedekovics, Judit Décsy, Péter Ilonczai, Árpád Illés, and Zsófia Simon

Absztrakt:

Mérsékelt thrombocytosis számos kórképhez társulhat (vérzés, gyulladás, vashiány, autoimmun betegségek stb.), de tartós, 450 G/l fölötti vérlemezkeszám esetén a beteg hematológiai kivizsgálása javasolt, ha a thrombocytosist egyéb, gyakoribb ok nem magyarázza. Egy 47 éves nő anamnézisében hypertonia, asthma bronchiale, endometriosis szerepel. Kivizsgálása 2015 márciusában fogyás, étvágytalanság miatt indult. Laboratóriumi vizsgálatai közül kiemelhető az emelkedett thrombocytaszám (617 G/l), vashiánya nem volt. 2015. április 7-én jelentkezett bal bordaív alatti akut fájdalom miatt, amelynek hátterében egyszerű képalkotó vizsgálatok eltérést nem mutattak. A hasi CT-vizsgálat az aorta abdominalis szakaszán 4,5 cm-es thrombust írt le, amely beterjedt a bal arteria renalisba, és elzárta azt. Az APTI-hez (aktivált parciális thromboplastinidő) igazított folyamatos nátrium-heparin kezelést indítottunk. A később megérkezett JAK2V617F-mutáció-analízis pozitív lett, majd a csontvelővizsgálat korai/praefibroticus myelofibrosist igazolt, így hidroxiureakezelést is kezdtünk. Az alkalmazott kezelések hatására a beteg panaszai megszűntek, thrombocytaszáma fokozatosan normalizálódott. Bár a mérsékelt thrombocytosis gyakran másodlagos jelenség, ha tartósan fennáll, és főként ha thromboemboliás események is kísérik, vérképző rendszeri betegség, elsősorban Philadelphia-kromoszóma-negatív krónikus myeloproliferativ kórkép lehetőségére is gondolni kell. Klinikailag az essentialis thrombocythaemia és a primer myelofibrosis korai, praefibroticus fázisa nagyon hasonló lehet, így a differenciáldiagnózis csak a csontvelő szövettani vizsgálatával lehetséges, mely az eltérő prognózis és kezelési lehetőségek miatt elengedhetetlenül szükséges. Orv Hetil. 2018; 159(15): 603–609.

Restricted access