Search Results

You are looking at 21 - 30 of 47 items for :

  • "transzfúzió" x
  • All content x
Clear All
Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A tranexámsav (TXA) napjainkban rutinszerűen használt gyógyszer elektív ízületi protetizálás esetében, a műtét során kialakuló vérveszteség, illetve transzfúziós igény csökkentése céljából. Célkitűzés: A dolgozat célja, hogy értékelje a tranexámsav kis vérzési szövődményekre kifejtett hatását cementes csípőprotézis beültetése során, amikor rivaroxabant használunk antikoagulánsként, melynél az elmúlt időszakban több vizsgálat is nagyobb arányban előforduló sebgyógyulási zavart igazolt. Módszer: Retrospektív módon vizsgáltuk a csípőprotézis-beültetésen átesett betegeket. Azok a betegek, akiket 2014. január és november között perioperatív tranexámsavval kezeltek, a TXA-csoportba kerültek. Ezt a csoportot a 2012 februárja és decembere között, a tranexámsav bevezetése előtt hasonló beavatkozáson átesett betegek adataival hasonlítottuk össze (kontrollcsoport). Vizsgáltuk a tranexámsavnak a műtéti seb vérzésére és váladékozására, a seb körül látható bőrfelszíni haematoma méretére, a combtérfogat-változásra és a számított perioperatív vérveszteségre kifejtett hatását. Eredmények: Összesen 168 beteget vontunk be a vizsgálatunkba, 81 beteget a TXA-csoportba és 87 beteget a kontrollcsoportba. A posztoperatív combtérfogat-növekedés kisebb mértékű, mindössze 270,3 ml (129,1–449) volt a TXA-csoportban, míg 539,8 ml (350–864,8) a kontrollcsoportban (p<0,001). A számított perioperatív vérveszteség kisebb volt a TXA-csoportban (1150 ml [780–1496]), mint a másik csoportban (1579 ml [1313–2074]) (p<0,001). A tranexámsavval kezelteknél a transzfúziós igény több mint a felére csökkent, itt a betegek 15%-a, míg a kontrollcsoportban a 39%-uk kapott vért. Következtetések: A tranexámsav csökkentette a posztoperatív combtérfogat-növekedés, a műtéti sebvérzés és a bőrfelszínen látható haematoma mértékét akkor is, amikor rivaroxabant használtunk antikoagulánsként. További nagy esetszámú kutatások szükségesek, hogy vizsgálják a tranexámsavnak a kis vérzési szövődményekre és azok potenciális szövődményeire (posztoperatív fertőzés) kifejtett hosszú távú hatását. Orv Hetil. 2019; 160(12): 456–463.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Sztipits, Péter Mészáros, Zsolt Dubóczki, Gergely Oláh, Andreas Mózer, Tamás Strausz, and Tamás Mersich

Absztrakt:

Bevezetés: A laparoszkópos technika a máj malignus daganatainak sebészetében egyre szélesebb körben elfogadott. A minimálinvazív technika előnyei mellett több nemzetközi tanulmány alapján a laparoszkópia nem jelent onkológiai kompromisszumot. Célkitűzés: Célunk az Intézetünkben végzett laparoszkópos és nyitott májreszekciók összehasonlítása a laparoszkópos tanulási fázis lezárultával. Módszer: Az osztályunkon 2013. 01. 01. és 2017. 03. 31. között végzett minor májreszekciók adatait retrospektív módon vizsgáltuk. Minor reszekciónak a maximum 2 szegmentumot érintő műtétet tekintettük. Elemeztük az eltávolított szegmentumok számát, a műtéti időt, a 30 napos morbiditást és mortalitást, a posztoperatív transzfúzió szükségességét, a kórházi ápolás hosszát, az R1-reszekciók arányát és reszekciósszél-távolságát. Eredmények: 2013. 01. 01. és 2017. 03. 31. között 178 minor májreszekciót végeztünk malignus májdaganat miatt, ebből 123 nyitott és 55 laparoszkópos beavatkozás volt. A kísérő betegségek, az életkor és a nemek tekintetében a betegcsoportok homogének voltak. A nyitott műtéti csoportban szignifikánsan több volt a bisegmentectomiák aránya (p<0,0001). A műtéti időtartam (p = 0,91) és a perioperatív transzfúzió (p = 0,102) tekintetében nem találtunk szignifikáns eltérést a hagyományos és a laparoszkópos csoport között. A posztoperatív szövődmények aránya nem mutatott szignifikáns különbséget (p = 0,50), a mortalitás is megegyezett (p = 0,34). Az R1-reszekciók és az átlagos reszekciós távolság tekintetében sem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport tekintetében (p = 0,447; p = 0,263). A laparoszkópos csoport tagjai szignifikánsan kevesebb időt töltöttek kórházban (p = 0,0001), mint a hagyományos technikával operált betegek. Következtetés: Eredményeink alapján a laparoszkópos technika onkológiai-sebészeti kompromisszum nélkül, szignifikáns mértékben csökkentette az ápolási napok számát; a 30 napos morbiditás és mortalitás tekintetében nem találtunk különbséget. Alkalmazását vizsgálatunk alapján biztonságosnak tartjuk malignus májdaganatok esetében. Orv Hetil. 2019; 160(3): 104–111.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Fanni Gelley, Eszter Dabasi, György Gámán, Imre Fehérvári, Dénes Görög, László Kóbori, János Fazakas, Eszter Vitális, Attila Doros, Zsuzsanna Gálffy, and Zoltán Máthé

Absztrakt

Bevezetés: A szerzők a májátültetést követően kialakult mikrobás fertőzéseket, a mintavételek eredményeit, a multidrug-rezisztencia incidenciáját vizsgálták a hazai betegek körében. Célkitűzés: Tanulmányozták a bakteriális fertőzés kialakulásának kockázati tényezőit, az infekciókhoz kapcsolódó szövődmények előfordulását, lefolyását, és részletes kórokozó-spektrumelemzést végeztek. Módszer: 2003–2012 között májátültetett 408 beteg adatait (281 bakteriológiai tenyésztést) vizsgálták. Eredmények: A 408 beteg közül 70 betegnél (17%) észleltek klinikai tünetekkel járó fertőzést. A tenyésztési lelet 58 betegnél (14,2%) pozitív, 12 betegnél (2,9%) negatív volt. Hét esetben (12,1%) alakult ki cholangitis, 17 esetben (29,3%) fordult elő hasűri és 28 esetben (48,3%) pulmonalis eredetű fertőzés. Posztoperatív fertőzés gyakrabban lépett fel kezdeti csökkent graftműködés, akut veseelégtelenség, epeúti szövődmény és hasűri vérzés mellett. Infekció kialakulása esetén az 1, 3 és 5 éves betegtúlélés 70%, 56% és 56% volt, míg infekció nélkül ez 94%, 87%, 85% volt (p<0,001). A kitenyészett baktériumok 56%-ánál találtak multidrug-rezisztenciát, viszont nem volt szignifikáns különbség a multidrug-rezisztencia pozitív és negatív baktériummal fertőzött csoportok egyéves betegtúlélése között (70,2% mindkettő). Következtetések: Az infekciókontroll, a multidrug-rezisztens kórokozók menedzselése a preventív, higiéniai, izolációs elvek kialakítását, betartását, valamint műtéttechnikai, transzfúziós, antibiotikus stratégiák, folyamatok fejlesztését kell, hogy megcélozza, szakmai csapatmunka keretén belül. Orv. Hetil., 2015, 156(34), 1366–1382.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: János Tajti jr., Zsolt Simonka, Attila Paszt, Szabolcs Ábrahám, Klaudia Farkas, Zoltán Szepes, Tamás Molnár, Ferenc Nagy, and György Lázár

Absztrakt

Bevezetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát, azonban hosszú távú magyarországi eredményekkel eddig még nem rendelkeztünk. Célkitűzés: A szerzők célja a hagyományos és a minimálisan invazív módszerrel operált betegek műtéti és 47,8 hónapos utánkövetési eredményeinek összehasonlítása. Módszer: 2005. január 1. és 2014. december 31. között összesen 56 beteg került műtétre colitis ulcerosa diagnózissal, akik közül 20-at sürgősséggel, 36-ot tervezetten műtöttek. Laparoszkópos technikával 33, nyitottan 23 műtétet végeztek. Eredmények: A perioperatív időszakban az ápolási idő, passzázsmegindulás, az intenzív osztályos és transzfúziós igény és szövődmények terén a csoportok között különbséget nem észleltek. Hosszú távú szövődmények tekintetében az intestinalis obstrukció, a szeptikus állapot és az egyéb komplikációk előfordulása szignifikánsan alacsonyabb volt a laparoszkópos műtéten átesett betegek csoportjában. Mindkét csoport életminőségében szignifikáns javulást tapasztaltak a műtétet követően. Következtetések: A colitis ulcerosa kezelésében a laparoszkópos módszer biztonságosan alkalmazható, amely jó életminőséget, kedvezőbb kozmetikai eredményt biztosít és hosszú távon alacsonyabb a szövődmények aránya a nyitott műtétekkel összehasonlítva. Orv. Hetil., 2015, 156(39), 1585–1592.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Barna Babik, János Fazakas, Andrea Matusovits, János Gál, and Béla Fülesdi

Absztrakt:

Az emberi vörösvértest-koncentrátum és thrombocytaszuszpenzió labilis készítmények, ezért biológiai és gazdasági okokból nem szereplői a nemzetközi (gyógyszer)piacnak, így nem is pótolhatók külső forrásból. A humán allogén vörösvértest- és thrombocytakészítményeket a fentiek alapján a közös nemzeti vagyon részének kell tekintenünk. Újratermelésük, optimális felhasználásuk rendszerszintű gondolkodást, az esetleges hiányukból fakadó közös kockázatok közös feladatokat és közös felelősséget jelenítenek meg a betegellátás gyakorló résztvevői és irányítói számára egyaránt. A transzfúzióra került vörösvérsejt-koncentrátum mennyisége a fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban az utóbbi években csökken. A változások mögött kezdetben a megengedő (liberális) és megszorító (restriktív) transzfúziós határérték (trigger) fogalmának és gyakorlatának terjedése állt, később megjelent a perioperatív vérfelhasználás komplex, átgondolt rendszere, a Patient Blood Management, illetve Nemzeti Véradó és Vérmentő Program, és paradigmaváltás jelentkezett az életveszélyes perioperatív vérzések ellátásában is. A biztonságos és elégséges vérellátás ezzel párhuzamos, erőteljes kihívása, hogy világszerte csökken a véradási hajlandóság. Az emberi vörösvértest-koncentrátum és thrombocytaszuszpenzió felhasználásának észszerűsítése elengedhetetlen Magyarországon. Egészséggazdasági intézkedésként segíthetné a vérmegtakarítást, ha az életveszélyes vérzések ellátása során a haemostasis helyreállítására használt allogén készítményekre, illetve stabil faktorkoncentrátumokra fordítható, jelenleg mereven elkülönített pénzügyi források az intézmények számára átjárhatóvá válnának. A perioperatív felhasználást klinikai eszközökkel csökkentené a Nemzeti Véradó és Vérmentő Program széles körű terjesztése, mely összetett és összehangolt oktatási, interdiszciplináris szervező és logisztikai, irányítói munkát kíván. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1545–1553.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Csenge Szeverényi, Zoltán Csernátony, Ágnes Balogh, Tünde Simon, Zoltán Kekecs, and Katalin Varga

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A csípő- és térdprotézisműtétek jelentős megterheléssel járnak a betegek számára. A műtétek körüli gyógyszeres fájdalomcsillapítás és szorongásoldás mellett a betegek gyógyulása az orvos–beteg kommunikáció során könnyen alkalmazható terápiás szuggesztiókkal is segíthető. Módszer: Prospektív, randomizált, kontrollált tanulmányunkban csípő- és térdprotézisműtéten spinalis anesztéziában átesett betegeken vizsgáltuk a pozitív szuggesztiók hatását. A szuggesztiós csoport tagjai műtét előtti beszélgetés során, valamint műtét alatt hangfelvételről kapták a szuggesztiókat. Eredmények: A kontrollcsoporthoz (n = 50) képest a szuggesztiós csoportban (n = 45) alacsonyabb volt a műtét alatti fájdalomcsillapítók és adjuváns szerek iránti összesített igény (p = 0,037), jobb volt a betegek közérzetének átlagos változása a műtét utáni 2. [1,31 (0,57; 2,04); p<0,001], illetve 4. [0,97 (0,23; 1,7); p = 0,011] napon, és kevesebb transzfúzió adására (OR: 2,37; p = 0,004) volt szükség. Ugyanakkor nem mutatkozott különbség a műtét utáni gyógyszerek iránti igényben, a hospitalizáció időtartamában és a szövődmények gyakoriságában. Következtetés: Eredményeink igazolják, hogy a terápiás szuggesztiók alkalmazása a műtét körüli időszakban kedvezően befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2011–2020.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Béla Hunyady, Margit Abonyi, Klára Csefkó, Judit Gervain, Attila Haragh, Gábor Horváth, Viktor Jancsik, Erzsébet Makkai, Zsófia Müller, Pál Ribiczey, Béla Sipos, Olga Szabó, Ferenc Szalay, László Szentgyörgyi, István Tornai, Eszter Újhelyi, Márta Varga, György Weisz, and Mihály Makara

Absztrakt

Bevezetés: Magyarországon 2011 és 2013 között korai hozzáférési program keretében a forgalmazó jóvoltából 155, döntően előrehaladott fibrosis stádiumú, hepatitis C-vírus 1-es genotípussal fertőzött beteg kezdhetett el az akkor számára egyedüli gyógyulási esélyt jelentő boceprevir + pegilált interferon + ribavirin hármas kezelést. Célkitűzés és módszer: A szerzők a terápia eredményességének és biztonságosságának retrospektív értékelését végezték el egyrészt a kezelés alatti és utáni virológiai válasz, másrészt a súlyos nemkívánatos, illetve terápialeállítást eredményező mellékhatások alapján. Eredmények: Intent-to-treat analízis szerint a 155 betegből 61 beteg vált tartósan vírusmentessé (39,4%). A korábbi kettős kezelésre relabáló, parciálisan reagáló, illetve nullreagáló betegek esetében sorrendben 59,5%, 41,4%, illetve 22,9% (p<0,05 a másik két kategóriához képest), míg cirrhosis nélkül 52,5%, cirrhosis esetén 31,3% (p<0,05 a nem cirrhosisosokhoz képest) volt a tartós virológiai válasz. A legnehezebben kezelhető cirrhosisos és korábban nullreagáló 33 betegből 6 vált tartósan vírusmentessé (18,2%). A kezelés idő előtti leállítására elégtelen virológiai válasz miatt a betegek 31,1%-ánál, mellékhatás miatt 10,3%-ánál került sor. A súlyos nemkívánatos események gyakorisága 9,8% volt. Ezek okai: anaemia, hasmenés, depresszió, agranulocytosis, jelentős aminotranszferáz-emelkedés, generalizált dermatitis és súlyos gingivitis fogvesztéssel, QT-szakasz-megnyúlás az EKG-n, generalizált oedemák és fulladás, uroinfekció, Crohn-betegség fellángolása, Campylobacter pylori-fertőzés és a beteg által nem tolerálható gyengeség/fáradékonyság. Nyolc betegnél volt szükséges transzfúzió, 4 beteg eritropoetin-, 1 pedig granulocytakolónia-stimuláló faktor kezelésben részesült. A programban halálesetet nem jelentettek. Következtetések: A 2011–2013-ban hazánkban elérhető, legkorszerűbbek közé tartozó bocepreviralapú hármas kezeléssel a betegek jelentős része ért el véglegesnek tekinthető vírusmentességet. A kezelések a törzskönyvezési vizsgálatokból megismert eredményességgel és – esetenként súlyos – mellékhatásokkal jártak, amely utóbbiak jelentősen korlátozták a terápia sikerességét. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1366–1374.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Garbaisz, András Boros, Péter Legeza, and Zoltán Szeberin

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az arteria iliaca aneurysmák az összes aneurysmák 2%-át teszik ki. Optimális kezelésük nem egyértelmű, sebészi kezelésük eredményeiről alig áll rendelkezésre hazai adat. Célkitűzésünk volt az arteria iliaca aneurysma miatt operált betegek mortalitásának és perioperatív morbiditásának elemzése, valamint az elektív nyitott műtéten és stentgraft-implantáción (EVIAR) átesett betegcsoportok eredményeinek összehasonlítása. Módszer: Egy intézményben 2005. január 1. és 2014. december 31. között arteria iliaca aneurysma miatt műtéten átesett betegek retrospektív vizsgálata. Eredmények: Tíz év alatt 62 betegnél végeztünk elektív műtétet arteria iliaca aneurysma miatt (54 férfi [87,1%]). A betegek átlagéletkora 68,9 év (19–89 év) volt. Tíz esetben végeztünk akut műtétet aneurysma ruptura miatt (13,9%), ezek közül 3 beteg halt meg a perioperatív időszakban (30%). Az anatómiai lokalizációt tekintve többségében az arteria iliaca communison (80,6%) alakult ki értágulat. Elektív beavatkozásként nyitott műtétet 35 esetben (56,5%), EVIAR-t 25 esetben (40,3%), egyéb endovascularis intervenciót 2 esetben (3,2%) végeztünk. A posztoperatív szövődmény (1 fő [4,0%] vs. 17 fő [48,5%]; p<0,001) és az intenzív osztályos kezelés [29 fő (82,8%) vs. 2 fő (8,0%); p<0,001] szignifikánsan ritkább EVIAR-t követően, mint nyitott műtét esetén. Továbbá szignifikánsan kevesebb a posztoperatív kórházi ápolási napok száma (4,7 ± 2,3 nap vs. 11,8 ± 12,2 nap; p = 0,006) és a transzfúziós igény (1 fő [4,0%] vs. 26 fő [74,2%]; p<0,001) EVIAR végzése során. A hosszú távú túlélési arány a két módszer között nem különbözött jelentős mértékben (81,4% vs. 71,4%; p = 0,95). Következtetés: Az arteria iliaca tágulat sebészi kezelésének szükségessége esetén, alacsonyabb szövődményrátája és kórházi ápolásigénye miatt, az endovascularis műtétet ajánljuk elsősorban. Orv Hetil. 2018; 159(13): 520–525.

Open access

Magyarországon a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara elsőként vezette be a páciensszimulátorra épülő gyakorlati oktatást a nem orvos szakemberek képzésében. Korábban csak egyes vizsgálatok és beavatkozások menetét tudták gyakorolni a hallgatók a demonstrációs eszközökön, a szimulátor segítségével azonban a beavatkozások hatásait is figyelemmel kísérhetik. A valósághű felnőtt Human Patient Emergency Care Simulator (HPS-ECS, Medical Education Technologies Incorporation, Sarrasota, Florida, Amerikai Egyesült Államok) főként a sürgősségi helyzetek tanulmányozását segíti. A fantom magassága 180 cm, súlya 34 kg, hanyatt fektetett, ülő és oldalára helyezett állapotban egyaránt működőképes. Szimulált légzéssel és keringéssel rendelkezik, ezek ugyanúgy vizsgálhatók, mint élő emberen. Több különböző életjelenség bemutatására képes: légzés mellkasmozgással, elektromos szívműködés, tapintható pulzus, mérhető vérnyomás. Ezek mellett képes pislogásra, előidézhető a nyelv duzzadása, az egész test remegése, hallgathatóak a bél-, szív- és tüdőhangok. Elvégezhetők rajta a beteg komplex ellátásához szükséges beavatkozások (monitorozás, oxigénterápia, hólyagkatéterezés, gyomorszondázás, injekciózás, infúziós/transzfúziós terápia). Rákapcsolhatók a gyakorlat kivitelezéséhez szükséges vizsgálati műszerek is (EKG, vérnyomásmérő, pulzoximéter), és lehetőség van intubálásra, defibrillálásra, pace-elésre, folyadékpótlásra, transzfúzióra, valamint a gyógyszeres kezelésre bekövetkező változások megfigyelésére. A szerzők a klinikai szimuláció oktatási célú felhasználási lehetőségeiről adnak rövid áttekintést, bemutatva azt is, hogy a páciensszimulátorra épülő gyakorlótermi programokat miként illesztették be a különböző szakok tantervébe. Orv. Hetil., 2011, 152, 27–33.

Open access