Search Results

You are looking at 21 - 30 of 45 items for :

  • "veseelégtelenség" x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Mariann Berhés, Ákos Fábián, István László, Tamás Végh, Csilla Molnár, Béla Fülesdi, and György Koszta

Absztrakt:

A COVID–19-fertőzéses, kritikus állapotba került betegek körében a cardiorespiratoricus rendszer összeomlása a következő mechanizmusok útján történhet: (1) citokinvihar, haemophagocytosis – szeptikus sokk, (2) uralhatatlan hypoxaemia, (3) specifikus szervelégtelenségek, illetve többszervi elégtelenség részjelenségeként. Ebben az összefoglalóban a fenti állapotok ellátásának és megelőzésének jelenleg rendelkezésre álló terápiás opcióit tekintjük át. A szeptikus sokk kezelésére az utóbbi években egyre gyakrabban és biztató sikerességgel kerül alkalmazásra a citokinek eltávolítása CytoSorb-haemoperfusióval. A konvencionális, mechanikus lélegeztetéssel már nem kezelhető hypoxaemia esetén szóba jön az inhalált nitrogén-oxid (iNO), az inhalációs formában bejuttatott epoprosztenol és a venovenosus extracorporalis membránoxigenizáció (VV-ECMO). A többnyire késői fázisban fellépő szervelégtelenségek gyakori komponense az akut veseelégtelenség, amely a rendelkezésre álló folyamatos vesepótló kezelések valamelyikének indítását igényli. Orv Hetil. 2020; 161(17): 704–709.

Open access

A szelén az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen nyomelem, jelentős antioxidáns hatással rendelkezik. A szelénhiány és -többlet egyaránt károsan befolyásolja a szervezet működését. A szelénhiány és az akut vagy krónikus vesebetegség, illetve a szövődmények kapcsolata kevésbé intenzíven kutatott terület. Az eddigi eredmények alapján ismertté vált, hogy a szelénhiány és a veseelégtelenség fokozza a koszorúér-betegség okozta és az összhalálozás kockázatát. További megfigyelések szerint a szelénhiány az immunrendszer működési zavarán keresztül fokozza az infekció okozta halálozás kockázatát hemodializált betegekben. Jelenleg azonban nincs tudomásunk arról, hogy a szelénháztartás zavara, elsősorban a szelén hiánya, krónikus vesebetegséget vagy veseelégtelenséget okozna. Ugyanakkor elégséges ismerettel rendelkezünk arról, hogy a fehérjevesztés és a vesepótló kezelés csökkentheti a szelénszintet. A szelénhiány és a krónikus vesebetegség kapcsolatával foglalkozó vizsgálatok gyakran ellentmondó eredményei ellenére úgy tűnik, hogy súlyos vagy végállapotú, vesepótló kezelésre szoruló dializált betegekben a szelénszupplementáció számos esetben kedvező lehet. Orv. Hetil., 2013, 154, 1641–1647.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka Urbancsek, Ildikó Noémi Forgács, Tímea Bianka Papp, Judit Boczán, Judit Barta, István Édes, Zoltán Csanádi, and László Rudas

Absztrakt:

A szívelégtelenség napjaink egyik fontos népbetegsége. Zajlása során a neurohumoralis szabályzás kórossá válik. A cardiovascularis autonóm regulációt a csökkenő paraszimpatikus aktivitás és a fokozott szimpatikus aktivitás jellemzi. A paraszimpatikus (cardiovagalis) hatásokat jól tükrözi a pulzusszám, a szimpatikus aktivitás azonban nehezen vizsgálható. A vázizomzathoz haladó vazomotorrostokat tartalmazó perifériás idegek mikroneurográfiás vizsgálata az „izom szimpatikus idegaktivitásról” (MSNA) szolgáltat közvetlen információt. Az MSNA jól tükrözi a szív felé irányuló szimpatikus aktivitást, s jól korrelál a keringő katecholaminszintekkel is. Az utóbbival szemben azonban a rövid távú, pillanatszerűen zajló szimpatikus válaszok tanulmányozását is lehetővé teszi. Számos kórképben (hypertensio, obesitas, szívizom-ischaemia, veseelégtelenség) figyeltek meg fokozott MSNA-t. Szívelégtelenségben szoros kapcsolatot mutat a klinikai súlyossággal, és erős prognosztikus értékkel bír. Közleményünkben az MSNA-vizsgálat történetét, élettani hátterét és klinikai jelentőségét mutatjuk be. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1190–1199.

Open access

.: Chronikus veseelégtelenség. Medicina, Budapest. 1973. Pintér J. Chronikus veseelégtelenség 1973

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: György Gámán, Fanni Gelley, Zsuzsa Gerlei, Eszter Dabasi, Dénes Görög, Imre Fehérvári, László Kóbori, Gabriella Lengyel, Gergely Zádori, János Fazakas, Attila Doros, Enikő Sárváry, and Balázs Nemes

Bevezetés: Májcirrhosisban a vesefunkció is romlik. Ennek hátterében leggyakrabban hepatorenalis szindróma áll, de primer vesebetegség, diabetes mellitus, valamint egyes alapbetegségek is okozhatják (például hepatitis C-vírus-fertőzés). Májtranszplantáció során számos további esemény (teljes vena cava kirekesztés, politranszfúzió, immunszuppresszió) is eredményezheti a veseműködés romlását. Célkitűzés: A veseműködés változásának vizsgálata májtranszplantációt követően a posztoperatív első év alatt. Módszer: Primer májátültetésen átesett betegek (n = 319) adatait dolgozták fel retrospektív adatelemzéssel. Eredmények: Ha a veseműködés már preoperatív beszűkült volt, egyes posztoperatív szövődmények gyakrabban alakultak ki, és rosszabb volt az egyéves kumulatív betegtúlélés (91,7% vs. 69,9%; p<0,001). Ha az első év után a glomerulusfiltrációs ráta 60 ml/perc/1,73 m2 fölé emelkedett, javult a betegtúlélés. Függetlenül a vese preoperatív állapotától, az első év végig a betegek nagyobb részének (76%) romlott a veseműködése. Ebben a betegcsoportban gyakrabban alakult ki de novo diabetes mellitus (22,5% vs. 9,5%; p = 0,023). Következtetések: A veseelégtelenség kialakulásában jelentős szerepet játszó kockázati tényezők közül leginkább a személyre szabott immunszuppressziós terápia megválasztásán keresztül érhető el kedvező hatás. Orv. Hetil., 2013, 154, 1018–1025.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Győrffy, László Rosivall, Zoltán Prohászka, András Falus, György Füst, Gyöngyi Munkácsy, and Tivadar Tulassay

Az öregedő lakosság ellátása egyre nagyobb kihívást jelent Európában. Az eredményesebb gyógyítás és megelőzés érdekében javítani kell a rendelkezésre álló technológiai eszközök felhasználását, hogy felgyorsuljon a betegségasszociált rizikófaktorok és gének azonosítása. E feladat megvalósításának azonban előfeltétele egy ellenőrzött minőségű, jól osztályozott és elegendően nagy betegminta-gyűjtemény/bank létrehozása, amelyben a DNS/szérum/plazma/sejtek/szövetek/RNS/fehérje fizikai tárolása egy információ alapú infrastruktúrával kombinálva garantálja a kutatók számára a minták és adatok széles körű hozzáférését. A Danubian Biobank egy olyan kezdeményezés, mely egyetemeket, oktató kórházakat és rehabilitációs klinikákat kapcsol össze a Duna mentén lévő, illetve az ezzel szomszédos államokban. A tudományos program fő célja a vascularis betegségek (pl. myocardialis infarktus, stroke, szívelégtelenség, artériás trombózis, veseelégtelenség), a metabolikus betegségek (pl. obesitas, diabétesz, metabolikus szindróma) és a neurodegeneratív betegségek (pl. demenciaszindrómák, Parkinson-kór) vizsgálata. A biobankprojekt egyes részfeladatainak megoldására munkacsoportok jöttek létre, hogy segítsék a betegek bevonásának, minták és adatok kezelésének, népegészségügyi, epidemiológiai, genetikai technológiai alkalmazásoknak és a kutatási stratégiáknak az összehangolását. A folyamatosság, illetve belső fejlesztés, optimalizálása érdekében a konzorcium, illetve az egyes munkacsoportok önmagukban is rendszeresen konferenciákat szerveznek, valamint az együttműködést finanszírozó pályázatokat készítenek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Fanni Gelley, Eszter Dabasi, György Gámán, Imre Fehérvári, Dénes Görög, László Kóbori, János Fazakas, Eszter Vitális, Attila Doros, Zsuzsanna Gálffy, and Zoltán Máthé

Absztrakt

Bevezetés: A szerzők a májátültetést követően kialakult mikrobás fertőzéseket, a mintavételek eredményeit, a multidrug-rezisztencia incidenciáját vizsgálták a hazai betegek körében. Célkitűzés: Tanulmányozták a bakteriális fertőzés kialakulásának kockázati tényezőit, az infekciókhoz kapcsolódó szövődmények előfordulását, lefolyását, és részletes kórokozó-spektrumelemzést végeztek. Módszer: 2003–2012 között májátültetett 408 beteg adatait (281 bakteriológiai tenyésztést) vizsgálták. Eredmények: A 408 beteg közül 70 betegnél (17%) észleltek klinikai tünetekkel járó fertőzést. A tenyésztési lelet 58 betegnél (14,2%) pozitív, 12 betegnél (2,9%) negatív volt. Hét esetben (12,1%) alakult ki cholangitis, 17 esetben (29,3%) fordult elő hasűri és 28 esetben (48,3%) pulmonalis eredetű fertőzés. Posztoperatív fertőzés gyakrabban lépett fel kezdeti csökkent graftműködés, akut veseelégtelenség, epeúti szövődmény és hasűri vérzés mellett. Infekció kialakulása esetén az 1, 3 és 5 éves betegtúlélés 70%, 56% és 56% volt, míg infekció nélkül ez 94%, 87%, 85% volt (p<0,001). A kitenyészett baktériumok 56%-ánál találtak multidrug-rezisztenciát, viszont nem volt szignifikáns különbség a multidrug-rezisztencia pozitív és negatív baktériummal fertőzött csoportok egyéves betegtúlélése között (70,2% mindkettő). Következtetések: Az infekciókontroll, a multidrug-rezisztens kórokozók menedzselése a preventív, higiéniai, izolációs elvek kialakítását, betartását, valamint műtéttechnikai, transzfúziós, antibiotikus stratégiák, folyamatok fejlesztését kell, hogy megcélozza, szakmai csapatmunka keretén belül. Orv. Hetil., 2015, 156(34), 1366–1382.

Open access

Az elmúlt két évtizedben a cukorbetegségben szenvedő betegek számának robbanásszerű növekedése figyelhető meg. Az International Diabetes Federation 2012-es adatai alapján több mint 371 millió ember szenved diabetes mellitusban, amely évente 4,8 millió ember haláláért felelős. A diabeteses nephropathia a végstádiumú veseelégtelenség leggyakoribb oka. Kialakulásának első jele a microalbuminuria. Hatékony kezelés nélkül a 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő microalbuminuriás betegek 20–40%-a válik klinikailag nephropathiássá, de csak 20%-uk lesz uraemiás, mert a többségük már előtte meghal, elsősorban cardiovascularis betegség miatt. A diabeteses nephropathia kialakulásában a renin-angiotenzin rendszernek – amely többek között a vérnyomás és só-víz háztartás szabályozásának egyik legfontosabb eleme – is szerepe van. Ennek működését befolyásoló gyógyszerek ma a magas vérnyomás betegség kezelésében központi jelentőséggel bírnak. A szerző a jelentősebb tanulmányokat és számos állatkísérlet eredményét áttekintve bemutatja, hogy az angiotenzinkonvertáló enzim inhibitor családba tartozó ramipril hol helyezkedik el ma a diabeteses nephropathia terápiájában. A szerző megállapítja, hogy a ramipril egyike a legtöbb evidence based eredménnyel rendelkező angiotenzinkonvertáló enzim gátlóknak, amely többek között a vérnyomáscsökkentő hatáson túlmutató célszervvédelem miatt a nagy nemzetközi, multicentrikus vizsgálatok alapján a diabeteses nephropathia kezelésénél is bizonyítottan kedvező hatású. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 263–269.

Open access

A vér magas húgysav-koncentrációja több megbetegedés (veseelégtelenség, köszvény, tumorlízis- és metabolikus szindrómák) patomechanizmusában játszik szerepet. A tumorlízis-szindróma a tumoros betegeknél spontán vagy kezelés következtében alakul ki, egyik markere a hyperurikaemia. A különböző megbetegedésekben kialakuló hyperurikaemia prevenciójára, illetve terápiájára ma már egyre gyakrabban alkalmazzák a rekombináns húgysavoxidáz- (rasburicas-) terápiát, amely hatékonyan csökkenti a szérumhúgysav-koncentrációt. A terápia során a rasburicas a húgysavat jól oldódó allantoinná alakítja, amely a vese révén eliminálódik. A reakcióban keletkező nagy koncentrációjú hidrogén-peroxid a vörösvértestek oxidatív hemolízisét okozhatja, ha a hidrogén-peroxid-elimináló enzimek (glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz, kataláz) aktivitása jelentősen csökken. Ezért ezen enzimek aktivitásának mérése ajánlható a terápia megkezdése előtt. A rasburicasterápia monitorozása a szérumhúgysav-koncentráció mérésével történhet. A Magyarországon végzett húgysav-meghatározások több mint 95%-a szintén az urikázeljárást alkalmazza, és a keletkező hidrogén-peroxidot méri, ezért a monitorozáskor a preanalitikai tényezőket, valamint az aszkorbinsav- és a rasburicasterápia során keletkezett hidrogén-peroxid-interferenciát figyelembe kell venni.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Réka P. Szabó, Attila Kertész, Tamás Szerafin, Imre Fehérvári, Lajos Zsom, József Balla, and Balázs Nemes

Absztrakt

Az infektív endocarditis a szervtranszplantált betegek körében aluldiagnosztizált kórkép. A kórokozók spektruma különbözik az átlagpopulációt érintőtől. A szerzők az 58 éves nőbetegben atípusos kórokozó által okozott, atípusos megjelenésű infektív endocarditis eredményes kezeléséről számolnak be. A betegnél alkoholos májcirrhosis talaján kialakult májelégtelenség miatt 2000. februárban májátültetést végeztek. Egy évvel a májátültetést követően krónikus hepatitis B-vírus-fertőzést állapítottak meg, és a beteg antivirális kezelésben részesült. Kalcineurintoxicitás miatt veseelégtelenség alakult ki, ezt követően a beteg 2007 júliusában vesepótló kezelésre szorult. 2013 novemberében rövid ideig tartó afázia jelentkezett. A transoesophagealis echokardiográfia az aortabillentyűn vegetációt talált, a mágneses rezonanciás vizsgálat agyi embolisatiót mutatott ki. A laboratóriumi vizsgálatok enyhén emelkedett C-reaktív protein- és normális prokalcitoninszinteket igazoltak, vérképében leukopenia volt látható. Kezdeti antibiotikus terápiaként naponta 2 g ceftiraxont és 60 mg gentamycint iv. alkalmaztak a dialízisek után. A hemokultúravizsgálatok negatívak voltak, a szerológiai vizsgálat Chlamydia pneumoniae-fertőzést igazolt. Moxifloxacinnal kiegészített kezelést követően a neurológiai tünetei visszatértek, ezért műtétre került sor (koronarográfiát követően valvulotomia és coronariabypass-műtét). A beteg állapota a műtét után javult, a neurológiai tünetek nem ismétlődtek. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 896–900.

Open access