Search Results

You are looking at 31 - 40 of 47 items for :

  • "transzfúzió" x
  • All content x
Clear All

A vastagbél-diverticulosis sebészi kezelése

Javallati dilemmák, kezelési lehetőségek, műtéti megoldások

Orvosi Hetilap
Authors: Alpár György, Bianka Barok, and Péter Lukovich

Összefoglaló. Bevezetés: A vastagbél-diverticulosis a lakosság kb. 60%-át érinti, incidenciája folyamatosan növekszik. A betegek 6%-ánál van szükség sebészi beavatkozásra. Jelenleg nincs egységes irányelv, mikor indokolt elektív műtétet végezni. Módszer: Retrospektív módszerrel elemeztük az osztályunkon 2017. július 17. és 2020. április 30. között vastagbél-diverticulosis miatt operált betegek demográfiai és műtéti adatait, emellett a szövődmények arányát. Összehasonlítottuk az elektív (EM) és a sürgős műtétek (SM), illetve a nyitott és a laparoszkópos műtétek adatait. Eredmények: 38 operált beteg közül 19-nél történt EM, illetve 19 betegnél SM. A betegek átlagéletkora az EM-eknél 64 év, az SM-ek esetében 67 év volt. EM-nél az indikáció 12 esetben recidiváló diverticulitis, 5 esetben colovesicalis, 2 esetben colovaginalis sipoly volt. SM-nél az indikáció 17 esetben perforáció, 2 esetben hasüregi tályog volt. Az EM-ek 89%-a laparoszkópos módon került elvégzésre; az átlagos műtéti idő EM/SM esetében 96 perc/89 perc, az átlagos ápolási napok száma 17/14 volt. Az EM-csoportból 1 beteg, míg az SM-csoportból 5 beteg meghalt. Szignifikáns különbség volt a műtét típusa, a stomaképzés és a transzfúziós igény tekintetében. Nem találtunk szignifikáns eltérést a posztoperatív ápolási napok és a mortalitás tekintetében. Következtetés: Az elektív műtétek alacsonyabb morbiditása és mortalitása, illetve a laparoszkópos technika alkalmazhatósága miatt törekedni kell a tervezett műtétre. Nincs egységes irányelv a relatív műtéti indikáció felállításában: gasztroenterológus és sebész által felállított, személyre szabott kezelési stratégia szükséges. Véleményünk szerint indokolt a műtét, amennyiben igazolt diverticulosis esetében szigorú diéta mellett kiújul a gyulladás. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2146–2152.

Summary. Introduction: Colonic diverticulosis affects 60% of the population, incidence of the disease grows progressively. During its course, 6% of patients with diverticulosis will need surgical intervention. There is no current guideline when to carry out elective operation. Method: We analyzed demographics, surgical patient data and also post-operative complications of patients operated in our department due to colonic diverticulosis between 17-07-2017 and 30-04-2020 retrospectively. We compared the results of elective (ES) and acute surgeries (AS), also laparotomies versus laparoscopies. Results: 19 out of 38 patients underwent ES and 19 AS. ES group average age was 64 years, and 67 in the AS group. Indications of ES were recurring diverticulitis in 12, colovesical fistula in 5 and colovaginal fistula in 2 cases. Indications of AS were perforations in 17 and intraabdominal abscesses in 2 cases. 89% of all ES were operated laparoscopically; average operation time in ES/AS was 96/89 minutes, average hospital stay was 17/14 days. 1 patient after ES and 5 after AS died. Significant difference was found between the groups with regard to the type of operation, frequency of colostomy creation and the need of blood transfusion but no significant difference was demonstrated in average hospital stay and mortality. Conclusion: Due to the lower morbidity and mortality rate as well as the benefits of laparoscopic approach, we should always opt for ES. No guideline for relative surgical indication exists: gastroenterologist and surgeon should make a personalized surgical plan. In our opinion, operation should be carried out if diverticulitis reoccurs while the patient is on strict diet. Orv Hetil. 2020; 161(51): 2146–2152.

Restricted access

Absztrakt:

A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program célja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazásának támogatása és az irracionális transzfúziós gyakorlat megszüntetése, ezáltal a betegbiztonság növelése. Az általános elvek mellett a programnak vannak speciális szülészeti vonatkozásai is. A szülészeti, különösen a postpartum vérzések ugyanis világszerte az anyai halálozás vezető okai közé tartoznak, előfordulásuk pedig a fejlett országokban emelkedő tendenciát mutat. A szülésre való felkészülés fontos elemei a vérkép rendezése, a rutinszerű profilaktikus vagy terápiás vaspótlás és a szülészeti vérzés tekintetében nagy rizikóval rendelkező gravidák időben történő kiszűrése, gondozása. A peripartum vérzések legfőbb okai az abruptio placentae, placenta praevia, uterusatonia, szövetretenció a méh üregében, sérülés, a haemostasisrendszer zavarai és ezek kombinációi. A postpartum vérzés megelőzése érdekében a szülés során fontos a lepényi szak aktív vezetése, melynek alapvető eleme az uterotonikumok profilaktikus alkalmazása. A vérmentő technikák használata – megfelelő indikációval – császármetszés és postpartum vérzés során is megfontolandó. A szülészeti vérzések kezelése során a legfőbb prioritás a lumenes, sebészi vérzés szülész által történő ellátása. A masszív vérzéshez társuló szekunder coagulopathia megszüntetése érdekében a faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, egyénre szabott kezelési mód preferált, de ilyenkor a terhesség során érvényes – és a nem terhes állapottól eltérő – referencia- és célértékeket kell alkalmaznunk. A szülészeti vérzések részben a megelőzhető halálokok közé tartoznak. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program szülészeti alkalmazásával reményeink szerint tovább javíthatók a szülészeti vérzésekből származó morbiditási és mortalitásai adatok. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1588–1598.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az irányelvek és a képzések hatására hazánkban az elmúlt évtizedben mind a betegágy melletti haemostasismonitorozás, mind a faktorkészítmények elérhetősége, alkalmazása megnőtt, illetve a vérkészítmény-felhasználás csökkent. A felmérés célja az intenzív osztályok (ITO) protokolljainak, személyi, tárgyi feltételeinek vizsgálata volt az ellátás és a betegbiztonság további fejlesztéséhez. Módszer: Az aktív betegellátó intézetek aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályainak e-mailben elküldött kérdőívvel 2019 tavaszán vizsgáltuk az irányelv és a helyi protokollok alkalmazását, a képzettség mértékét, a haemostasissal kapcsolatos elérhető diagnosztikai lehetőségeket, valamint a transzfúziós, illetve a haemostasis helyreállítására szolgáló stabil faktor- és gyógyszerkészítmények elérhetőségét. Eredmények: Az ITO-k 49%-a 46 kérdőívet küldött vissza. 91,3%-uk alkalmaz irányelvet, 43,5%-uk helyi protokollt is. 6 ITO a haemostasisról, 17 pedig a Patient Blood Management (PBM-) programról szóló továbbképzés hiányát jelezte. A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) szakmai irányelvét alkalmazók 65,1%-a számolt be arról, hogy a vörösvérsejtkoncentrátum-felhasználás csökkent, ez az arány friss fagyasztott plazma (FFP) esetén 67,4%, míg thrombocyta esetén 30,2% volt. A vérkép, az INR, az APTI és a fibrinogén kivételével a laboratóriumi vizsgálatok és a viszkoelasztikus tesztek elérhetősége korlátozott. Ahol a viszkoelasztikus tesztek elérhetők, és csökkent a vörösvérsejt-felhasználás, ITO-ágyanként 2,9-szer több orvos vett részt haemostasisképzésen. A FFP és a thrombocyta esetében ez az arány 1,7–2,5-szeres volt. Egy beteg masszív vérzésének ellátásához szükséges faktorkészítmény-mennyiséggel az ITO-k 32%-a rendelkezett. Következtetés: A haemostasis- és a PBM-képzések megfelelő eszköz-, faktorkészítmény- és gyógyszer-elérhetőségek mellett javítják a betegellátást. A PBM-program térnyerése és a betegbiztonság javítása érdekében a perioperatív szakmák és a háziorvosok képzésével, a társszakmákkal való egyeztetéssel párhuzamosan az ellátás és a finanszírozási háttér újrastrukturálása szükséges. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1606–1616.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: György Lázár, János Tajti Jr., Melinda Látos, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Kornél Kovách, Klaudia Farkas, and Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Lukovich, Balázs Pőcze, Jenő Nagy, Tamás Szpiszár, Alpár György, Adrienn Boga, Emese Merza, Huba Szabó, Gábor Tamás Tóth, Gyula Demeter, and György Bodoky

Absztrakt:

Bevezetés: A onkoterápia ígéretes gyógyszerei ellenére a primer és áttéti májtumorok kuratív kezelését egyelőre még mindig a műtét jelenti. A májdaganatok sebészetében ma már nem a reszekálandó májszövet mennyisége jelenti a kihívást, hanem a máj nagy ereit infiltráló tumorok. Betegek és módszer: Retrospektív vizsgálat során felmértük a Szent János Kórház Sebészeti Osztályán 2017. május 1. és 2019. május 1. között májreszekción átesett 33 beteg adatait. Vizsgáltuk a demográfiai, műtéti, szövettani adatokat és a posztoperatív szakot. Adataikat összehasonlítottuk a két vena cava reszekciót is igénylő betegünk adataival. Eredmények: A májreszekált betegek (LR) műtéti ideje 91,7 perc volt, míg a cavareszekált betegeknél (CR) 250 perc. Az átlagos transzfúziós igény 1,2 E volt az LR-csoportban és 5 E a CR-csoportban. R0-reszekciót elérni 23 esetben sikerült, 8 esetben R1-, míg 2 esetben csak R2-reszekciót sikerült végezni az LR-betegeknél, a CR-csoportban mindkét esetben R1-reszekciót. A posztoperatív intenzív osztályos kezelés hossza és az ápolási napok száma is nagyobb volt a CR-csoportban (5,0 versus 0,91 nap, illetve 10,5 versus 8,84 nap). Öt, colorectalis metasztázissal operált beteg adjuváns kemoterápia után került műtétre. Két esetben laparoszkópos reszekció történt, illetve két esetben a colorectalis tumorral egy ülésben került eltávolításra a májmetasztázis, ebből egy esetben mindkét beavatkozás laparoszkóposan történt. Következtetés: A nagy ereket (vena cava, vena hepatica) infiltráló tumorok során végzett érreszekciók jelenleg a májsebészet legtechnikásabb beavatkozásának számítanak. Az eseteink kapcsán áttekintett szakirodalom megerősíti, hogy a vena cava reszekcióját és rekonstrukcióját szükségessé tevő onkológiai májműtéteknek van létjogosultságuk. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1304–1310.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Oszkár Hahn, Dávid Bárdos, Péter Kupcsulik, Attila Szijártó, András Fülöp, Bálint Kokas, Damján Pekli, Attila Zsirka-Klein, Ibolyka Dudás, Péter Pajor, and László Harsányi

Absztrakt:

Bevezetés: A májtumorok reszekálhatóságának egyetlen biológiai feltétele a májreszekció után megmaradó, a májműködést még biztosítani képes elégséges májszövetmennyiség (FLR). A műtét után visszamaradó májszövet tömege még a műtét előtt megnöveszthető vena portae okklúziós eljárásokkal. A legújabb ilyen eljárás az Associating Liver Partition and Portal vein ligation for Staged hepatectomy (ALPPS), mely a legrövidebb idő alatt a legjelentősebb indukált hipertrófiát biztosítja. A műtét morbiditása és mortalitása az eljárás bevezetése idején azonban elfogadhatatlanul magas volt. Célkitűzés: A szövődmények csökkentése a betegszelekció pontosításával és a műtéti technika módosításával. Módszer: Műtéttechnikai módosításként a ’teljes mobilizálás’ technika helyett klinikánkon ún. ’no touch’ technikát dolgoztunk ki. Klinikánk betegadatait nemzetközi regiszterbe kapcsoltuk, melyben gyűjtjük a demográfiai adatok mellett az alapbetegség, a májműtét, illetve a szövettani jellemzőket, vizsgáljuk a morbiditást (Clavien–Dindo) és a mortalitást. A májtérfogat és -funkció mérésére CT-volumetriát, valamint 99mtechnécium-mebrofenin SPECT/CT-t alkalmazunk. Az adatokat multivarianciaanalízissel vizsgáltuk. Eredmények: A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának I. Sebészeti Klinikáján 2012 és 2018 között 20 ALPPS-műtétet végeztünk. A relatív térfogatnövekmény, illetve a reszekabilitás 96% vs. 86%, illetve 95% vs. 98% volt klinikánk és a regiszter 320 betegét vizsgálva. ’No touch’ technika alkalmazásakor a Clavien–Dindo III–IV. morbiditás és a mortalitás (22%–0%) szignifikánsan alacsonyabb volt, mint ’complete mobilization’ technika esetén (63%–36%; p<0,05). A regiszter betegadatainak multivarianciaanalízise alapján mortalitást fokozó független tényező volt a 60 év feletti kor, a máj macrosteatosisa, a nem colorectalis májtumor, a 300 percnél hosszabb műtét, a több, mint 2 egység vörösvértest-transzfúzió, illetve az elégtelen FLR-funkció a stage 2 előtt (p<0,05). Következtetés: Az ALPPS-műtét morbiditása és mortalitása helyes betegkiválasztással és ’no touch’ műtéttechnikával csökkenthető. Orv Hetil. 2019; 160(32): 1260–1269.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Gyökeres, Eszter Schäfer, Attila †Szepes, Zsuzsanna Vitális, Mária Papp, István Altorjay, László Czakó, Áron Vincze, Attila Bursics, Péter Kanizsai, and Tamás Berényi

regulations. Methodology letter. [Transzfúziós szabályzat. Módszertani levél.] Országos Vérellátó Szolgálat, Budapest, 2008. Available from: http://www.ovsz.hu/sites/ovsz.hu/files/kepzes/szakmai_anyagok/transzfuzios

Open access

. Haematol., 2005, 129 (3), 293–306. 31 Reti, M.: Apheresis. In: Vezendi, K. (ed.): Transfusion. [Aferezis. In: Vezendi, K. (szerk.): Transzfúzió.] Medicina

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Lívia Varga, Zsuzsanna Nemes Nagy, Andrea Mosonyiné Kőszegi, Sándor Nagy, Judit Jakab, Anikó Szilvási, Zsófia Vilimszky, András Bors, Attila Tordai, Ildikó Zsigmond Soós, and Hajnalka Andrikovics

. Transfus Apher Sci. 2017; 56: 719–722. 20 Vezendi K. Transfusion. [Transzfúzió.] Medicina könyvkiadó, Budapest, 2014; pp. 33–93. [Hungarian] 21 Makroo RN, Kakkar B

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: László Zubek, Balázs Tőkey, Léna Szabó, and Gábor Élő

A korábbi paternalista orvos–beteg viszony a XX. században jelentősen megváltozott, és átadta a helyét egy mellérendelt, jogi elemekkel jelentősen átszőtt kapcsolatnak. Ennek a folyamatnak szükségszerű velejárója volt a beteg orvosi döntésekbe történő bevonása, melynek előfeltétele a tájékozott beleegyezés. A tájékoztatás és beleegyezés hiánya ezért a „műhibák” mellett fokozatosan az orvosi felelősség másik fontos elemévé vált. Bár hazánk széleskörűen biztosítja a betegek tájékozott beleegyezéséhez szükséges jogszabályi feltételeket, azok gyakorlati alkalmazása jelentős kívánnivalót hagy maga után; ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelenlegi kártérítési perek jelentős része a hibás tájékozott beleegyezésen alapul. Célkitűzés: A kutatás célja az aneszteziológiai írásos beleegyező nyilatkozatok tanulmányozásán keresztül a tájékozott beleegyezés első hazai felmérése volt. Módszer: 36 budapesti kórház és klinika aneszteziológiai beleegyező nyilatkozatainak részletes formai és tartalmi elemzése történt. A formai elemek között első helyen szerepelt a külön beleegyező nyilatkozat meglétének vizsgálata, valamint az írásbeliség és az aláírások megléte. A tartalmi elemzésben a tájékozott beleegyezés hagyományos elemeinek vizsgálata történt (az információközlés terjedelme, kockázatok, szövődmények, eljárás kiterjesztése, transzfúzió engedélyezése, tájékoztatásról történő lemondás lehetősége). Eredmények: Mindössze a kórházak 61%-ában (22) létezett külön aneszteziológiai beleegyező nyilatkozat. A többi kórházban a műtéti és az aneszteziológiai beleegyezés valamilyen formában együttesen szerepelt. A nyilatkozatokat minden esetben aláírja a beteg, és két esettől eltekintve (5%) az orvos is. Az egészségügyi beavatkozást és annak alternatíváit mindössze a nyomtatványok 39%-a ismerteti (14), ezek előnyeire, illetve hátrányaira pedig csak 25%-ban (9) térnek ki. Konkrét kockázatokat a nyilatkozatok 28%-a (10) említ meg, ezek valószínűségére azonban csak 19% (7) utal. A beavatkozás kiterjesztésének esetleges szükségességére 24 (67%) nyilatkozatban tesznek utalást. A szükség esetén alkalmazott vértranszfúzió engedélyezéséről 25 intézményben (69%) kell a betegeknek nyilatkozni. Két-két kórházban hívják fel a figyelmet az engedély visszavonhatóságára, illetve a tájékoztatásról való lemondás lehetőségére. Következtetés: Bár minden intézményben létezik a törvényi szabályoknak megfelelő írásos beleegyezés, azok formai és tartalmi szempontból jelentősen elmaradnak a kívánatostól. Különösen szembetűnő, hogy a kockázatokat a nyilatkozatok alig több mint egynegyede nevesíti, így azok ismertetése teljes egészében a szóbeli ismertetésre marad, ami a későbbiekben számos vita forrásává válhat. Ajánlott lenne, hogy a szakmai kollégiumok minden invazív beavatkozáshoz megfelelő tájékoztatási és beleegyezési nyilatkozatmintát dolgozzanak ki, melyeket a kórházak egyéni feladataikra szabva alkalmazhatnának egészségügyi tevékenységük során.

Restricted access