Search Results

You are looking at 41 - 50 of 192 items for :

  • "protective factors" x
  • All content x
Clear All

. 8. Dekovih , M. ( 1999 ): Risk and protective factors in the development of problem behavior during adolescence . Journal of Youth and Adolescence , 28 , 667 – 685 . 9

Restricted access

(1), 1–16. [Hungarian] 3 Kovács, E., Pikó, B., Fitzpatrick, K. M.: Religiosity as a protective factor against substance use among Hungarian high school students

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A kiégésszindróma vizsgálata a különböző egészségügyi szakterületeken kiemelten fontos és elengedhetetlen a tünetegyüttes átfogó megértéséhez, a megfelelő preventív és intervenciós program kialakításához. A sebészeten dolgozók rizikócsoportot jelentenek az egészségügyi dolgozók körében, így a jelen vizsgálattal igyekszünk tovább bővíteni a hazai ismereteket, továbbá fényt deríteni a kiégésszindróma jellemzőire a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján dolgozók körében. Az ott kapott vizsgálati eredményeket összehasonlítjuk a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályának eredményeivel. Célkitűzés: Célunk a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján dolgozók kiégésének felmérése és különböző változókkal való összefüggésének elemzése, továbbá az adatok összehasonlítása a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályának korábban már publikált adataival. Módszer: Kérdőíves vizsgálat, amellyel a demográfiai adatok, a társas támogatottság, a szomatikus panaszok adatfelvétele mellett Oláh-féle Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőívvel felmértük a pszichológiai immunrendszert, míg a kiégésszindrómát a Maslach Kiégés Kérdőívvel vizsgáltuk. Eredmények: Statisztikai elemzésünk alapján a kiégés mértéke szignifikánsan magasabb minél több munkaórát vállal a vizsgálati személy, illetve minél több szomatikus tünetről számol be. Szignifikánsan alacsonyabb a kiégés azon dolgozóknál, akiknek nagyobb számú, jó minőségű társas kapcsolatuk van, és akiknek erősebb a pszichológiai immunrendszerük. A Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának és Sürgősségi Osztályának mintáját összehasonlítva különbséget találtunk az életkornak és az egészségügyben töltött évek számának vonatkozásában, ahogy a társas támogatás érzésének megélésében és a kiégésnek a deperszonalizációskálán elért pontszámában. Következtetés: A kapott eredmények további összefüggéseket mutatnak, és fényt derítenek protektív és rizikófaktorokra, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek a kiégésszindróma leküzdésére tervezett preventív és intervenciós programokban. Orv Hetil. 2019; 160(20): 784–791.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az orvostudomány fejlődésének eredményeként az 1000 gramm alatti születési súlyú koraszülöttek túlélése egyre magasabb, fejlődésük hosszú távú következményeiről azonban ellentmondásosak a kutatási eredmények. Célkitűzés: Súlyos idegrendszeri károsodástól mentes, extrém kis születési súlyú koraszülötteknek az iskoláskor eléréséig tartó követése során gyűjtött adataink segítségével ennek a jelentős rizikócsoportnak a fejlődési mechanizmusához igyekeztünk közelebb jutni. Munkánkkal a fejlődés rizikótényezőinek megértéséhez és a fejlődés előrejelzését szolgáló modell kidolgozásához szeretnénk hozzájárulni. Módszer: Súlyos idegrendszeri károsodástól mentes, extrém kis születési súlyú koraszülöttek (n = 34) longitudinális vizsgálata történt, 1 és 2 éves korban pszichomotoros fejlődési skálával, majd 5 és 6 éves kor között intelligenciateszttel. A fejlődés háttértényezőinek elemzése kiterjedt a perinatalis szövődményekre és az anya iskolai végzettségére is. Eredmények: Az extrém kis születési súlyú koraszülöttek csoportszinten egyik életkori mérésnél sem mutattak fejlődési elmaradást: a fejlődési hányados átlaga 1 és 2 éves korban 98,6, illetve 106,6, az 5–6 éves kori verbális és performációs IQ 101,4, illetve 92,9. A szórás és a szélső értékek azonban nagy egyéni különbségekre utalnak. A kisgyermekkori fejlődésre a születési súly, a bronchopulmonalis dysplasia, a méhen belüli növekedési retardáció, a nem és az anya iskolai végzettsége volt a leginkább hatással. A lányok jobban teljesítettek a nyelvi fejlődést mérő skálában, mint a fiúk. A verbális intelligenciát az agykamrai vérzés, míg a performációs képességeket az intrauterin retardáció befolyásolta hátrányosan. Következtetések: Vizsgálataink szerint az extrém kis születési súlyú koraszülötteknek jó esélyük van a megfelelő értelmi fejlődésre, azonban az egyéni fejlődési perspektívákat sok tényező befolyásolja, melyek hatása területfüggő. A kisgyermekkori fejlődés szignifikáns előrejelzője a későbbi intelligenciának; ez az összefüggés közepes mértékű, a fejlődés üteme bármikor megváltozhat. A „mozgó rizikó” jelensége felhívja a figyelmet a koraszülöttek hosszú távú követésének jelentőségére. Orv Hetil. 2018; 159(41): 1672–1679.

Open access

A vezetői beosztás mint egészségprotektív tényező szellemi munkát végzők körében

Leadership position is protective for health among non-manual workers

Orvosi Hetilap
Authors: Karolina Kósa, Szilvia Vincze, Ilona Veres-Balajti, and Éva Bácsné Bába

Összefoglaló. Bevezetés: A munkavégzés fontos egészségprotektív tényező, de munkahelyi pszichoszociális kockázatokkal jár, amelyeknek az egészségi állapottal való összefüggéseire az elmúlt évtizedekben derült fény. Célkitűzés: A vizsgálat célja a munkahelyi beosztás és az egészségi állapot közti összefüggés vizsgálata volt olyan, viszonylag homogén mintában, amelynek tagjait közintézmények dolgozói adták. Módszer: Kérdőíves egészségfelmérés történt online adatgyűjtéssel, keresztmetszeti elrendezésben, egy megyeszékhely két közintézményében alkalmazottak körében. A kérdőív demográfiai, az egészségi állapotra, az egészségmagatartásra és a munkavégzésre, köztük a munkahelyi beosztásra vonatkozó, validált kérdéseket tartalmazott. Az adatelemzés beosztási kategóriák szerint két (vezető vs. beosztott), illetve három (vezető, diplomás beosztott, nem diplomás beosztott) rétegben történt. Eredmények: A vizsgált mutatók közül a szubjektív egészség, az élettel való elégedettség, a koherenciaérzés, a túlzott mértékű pszichés stressz, a munkahelyi hiányzás, a munkahelyi és magánéleti társas támogatottság a vezető beosztásban dolgozók körében volt a legkedvezőbb. A vizsgált indikátorok közül csak a munkaképesség nem különbözött beosztás szerint, és csak az alvásidő volt szignifikánsan kedvezőtlenebb (rövidebb) a vezetők körében a beosztottakhoz képest. A háromrétegű elemzés szerint a legkedvezőtlenebb mutatók a nem diplomás beosztottakra voltak jellemzőek. Eredményeink szerint a vezető beosztásban dolgozók egészségi állapota és mentális egészsége kedvezőbb, mint a beosztottaké. Következtetés: A munkahelyi beosztás az egyéni társadalmi-gazdasági helyzet mellett a munkahelyi pszichoszociális stressz mértékével is összefüggésben van, ezért a munkahelyi stressz vizsgálata során érdemes beosztás szerinti elemzést is végezni. A munkahelyi pszichoszociális stressz nyomon követése minden munkahelyen ajánlott, amelynek egyszerű módja az alkalmazási idő és a hiányzott napok számának létszámarányos és beosztásra stratifikált, idősoros nyomon követése. Orv Hetil. 2021; 162(29): 1172–1179.

Summary. Introduction: Employment is an important health protective factor but also entails workplace psychosocial risks with multiple impacts on health. Objective: The present study aimed at examining the association between employment position and subjective health in a relatively homogenous sample of public servants with mostly tertiary degrees. Method: Online health survey was conducted among employees of two large public institutes in a large city in Hungary. The questionnaire contained items on demographic data, health status, mental health, health behaviour, and work-related questions including employment position (leadership). Data analysis was carried out by employment position in two (manager, subordinate) and three (manager, subordinate with college degree, subordinate with no college degree) strata. Results: Subjective health, satisfaction with life, sense of coherence, pathological stress, sickness absence, social support in the workplace and private life were most favourable among those in leadership position. Work ability did not differ by employment position, but sleep time was significantly less favourable (shorter) among leaders compared to subordinates. Subordinates with no college degree had the worst measures of health. Conclusion: Employment position is related to individual socioeconomic status and workplace psychosocial stress, therefore research on workplace stress should include employment level as a potential confounder. Psychosocial stress at workplaces should be monitored for which various recommendations are available. The simplest method is to monitor mid- and long-term turnover and sickness absence stratified for employment position and proportionate to the workforce. Orv Hetil. 2021; 162(29): 1172–1179.

Open access

Összefoglaló. A Nemzetközi Diabetes Szövetség (International Diabetes Federation, IDF) legutóbbi becslése szerint napjainkban több mint 600 000, 15 év alatti 1-es típusú cukorbeteg gyermek él a világon, az új esetek száma pedig évi 98 200-ra tehető. Az elmúlt évtizedekben az 1-es típusú diabetes incidenciája világszerte jelentősen nőtt ebben a korosztályban: Európában az 1989 és 2013 közötti periódusban átlagosan évi 3,4%-kal, ami 20 éven belül a betegek számának duplázódását vetíti előre a kontinensen. Az epidemiológiai vizsgálatok kezdete óta nyilvánvaló, hogy a gyermekkori kezdetű, 1-es típusú diabetes előfordulási gyakorisága széles határok között ingadozik, amit egyaránt befolyásolnak geográfiai és klímaviszonyok, etnikai és demográfiai hatások. Bár az 1-es típusú cukorbetegség kialakulása során az autoimmunitás primer kockázati tényezője a genetikai háttér, mégsem a genetikai terheltség populációszintű fokozódása okozza az incidencia robbanásszerű növekedését, hanem a környezeti tényezőknek a betegség penetranciáját megváltoztató hatása. A környezeti hatások oki tényezőkként, akcelerátorokként és védőfaktorokként is hozzájárulhatnak mindehhez, sőt akár a betegség patogenezisében egyszerre több ponton, több mechanizmussal is részt vehetnek. Ugyanakkor a nemzetközi kutatások ellenére a legnépszerűbb háttérelméletek (például vírusinfekció, higiéniahipotézis, bélmikrobiom, áteresztő bél, D-vitamin-hiány) máig nem szolgálnak kielégítő magyarázattal az epidemiológiai észlelések többségére (például földrajzi régiónként jelentősen eltérő incidenciaértékek, geográfiai „forrópontok”, az új esetek megjelenésének szezonális ingadozása, az incidenciacsúcsok ciklicitása). Összefoglalónk célja a gyermekkori 1-es típusú diabetes epidemiológiájára vonatkozó aktuális adatok és háttérelméletek áttekintése. Orv Hetil. 2021; 162(1): 13–22.

Summary. According to the latest report of the IDF (International Diabetes Federation), more than 600 000 children under the age of 15 years are living with type 1 diabetes in the world and the number of new cases is estimated to be 98 200 annually. In recent decades, a significant increase in the incidence has been observed globally: during 1989–2013, the annual rate of increase was 3.4% in Europe, suggesting a doubling in the number of patients within approximately 20 years on the continent. The wide variation in incidence has been well documented by epidemiological studies and influenced by geographical and climatic conditions, ethnic and demographic factors. Although the genetic background is the primary risk factor for beta-cell autoimmunity, such dynamic changes in incidence are more likely to be associated with the higher environmental pressure than the increase in genetic load at population level. Environmental factors can also contribute to the pathogenesis of type 1 diabetes as accelerators, causal or protective factors, moreover may even be involved at several points and with several mechanisms at the same time. However, despite the extensive international research on environmental factors, the most popular hypotheses associated with them (e.g., virus infections, hygiene hypothesis, intestinal microbiota, leaky gut, lack of vitamin D) have not yet provided a satisfactory explanation for most epidemiological observations (e.g., geographically significant variability of incidence rates, geographical “hotspots”, seasonal fluctuations in new cases, cyclical trends of incidence peaks). In this article, recent data and hypotheses about the epidemiology of childhood type 1 diabetes are summarized. Orv Hetil. 2021; 162(1): 13–22.

Open access

75 Trowell, H. (1976): Definition of dietary fiber and hypotheses that is a protective factor in certain diseases. Am. J. clin. Nutr. , 29 , 417-427. Definition

Restricted access

Kutatásunkban a depresszív-szomatoform tünetek gyakoriságát vizsgáltuk a stressz, a stresszküzdő magatartásformák, valamint az önértékelés és a társas támogatás függvényében, hazai serdülő populációban. Demográfiai tényezőként az életkor és a nem szerepelt. Hipotézisek: Az átélt stressz fokozódása növeli, a magas önbecsülés, a nagyobb társas támogatás, valamint a problémamegoldó coping csökkenti a depresszív-szomatoform tünetek gyakoriságát. Módszerek: egy kisvárosi gimnázium teljes 14–18 év közötti korosztályából (201 fő) 183 fő (91%) töltötte ki az önkéntes, anonim, önkitöltős kérdőívünket (97 lány, 86 fiú). A depresszív-szomatoform tünetek gyakoriságát a Juhász-féle Neurózis Pontozó Skálával (JPNS), az átélt stressz mennyiségét a Rövid Stressz Kérdőívvel (Rahe), az önbecsülést Rosenberg, a társas támogatást Caldwell, a stresszel való megbirkózás típusait pedig Folkmann és Lazarus kérdőívével mértük fel. A függő és független változóink közötti kapcsolatot egy-, illetve többváltozós lineáris regresszióval, a nemi különbségeket F-próbával vizsgáltuk (SPSS 11.5). Eredmények: a depresszív-szomatoform tünetek gyakorisága alapján közepes szintű testi-lelki zavart jelzett a fiúk 22,1%-a, a lányok 32%-a, súlyos zavart pedig a fiúk 19,8%-a, a lányok 36%-a. A fiúk kevesebb panaszt (6,50 vs. 8,58 p<0,01) és magasabb önbecsülést (29,94 vs. 27,09 p<0,01) jeleztek, jellemzőbb volt rájuk az érzelmi indíttatású cselekvés (p<0,05), míg a lányok nagyobb fokban törekedtek külső segítség megszerzésére (p<0,001). Többváltozós elemzésünk alapján a pszichoszomatikus tünetek gyakoriságát az átélt stressz mennyiségén túl (β:0,586 p<0,001), a női nemhez tartozás (β:0,207 p<0,001), az életkor (β:0,116 p<0,05), és a problémaelemző coping magatartás növelte (β:0,183 p<0,01). Az önbecsülés és a társas támogatás nem bizonyult szignifikáns hatásúnak. Vizsgálatunkban egyetlen protektív tényezőt sikerült feltárni, a céltudatos cselekvés, mint a probléma-centrikus megközelítés egyik vállfaja, szignifikánsan csökkentette a depresszív-szomatoform tünetek előfordulási gyakoriságát (β:–0,170 p<0,01). Következtetések: Eredményeink alapján úgy véljük, hogy a serdülő populáció testi–lelki egészségvédelmének egyik kiemelt intervenciós lehetősége az őket ért stressz mennyiségének csökkentése, továbbá az adaptív stresszküzdő mechanizmusok kifejlesztése.

Restricted access

Az „őszülő társadalmakban”, így Magyarországon is a lakosság öregedésével párhuzamosan egyre nagyobb kihívást jelent az idős korú emberek jólétének biztosítása, szomatikus, pszichés és szociális szempontból egyaránt. Az időskor az elmúlás és a bejárt életúttal való szembenézés, „az elszámolás” időszaka. Ezekre az évekre esik az erikson-i értelemben vett utolsó pszichoszociális stádium, melynek központi feladata személyes életutunk saját vállainkon nyugvó „értelmének” fellelése. Ennek a folyamatnak Erik H. Erikson szerint kétféle kimenetele lehet: egyrészt a személyes felelősség és a halandóság elfogadását tükröző, az élettel való megelégedettségben gyökerező én-integritás, másrészt pedig ennek a felhalmozott én-teljességnek a hiányáról illetve elvesztéséről tanúskodó kétségbeesés. Az élet végességének elfogadásában a teljes életutunkat átívelően biztonságot nyújtó kötődéseink tükröződnek. Öregedésünk – és a modern, nyugati társadalmakban ezzel szinte kötelezően együtt járó szerepvesztés/váltás elfogadása – nagyrészt az életnek jelentést és tartalmat adó értelemteljes cél fellelésének, a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep szubjektív megélésének, továbbá az egyéni életúttal, a személyes múlt meghatározó eseményeivel kapcsolatos érzéseink függvénye. Vizsgálatunkban gerontológiai korú (65 éven felüli) személyek három csoportját vizsgáltuk: belgyógyászati osztályon kezelt idős embereket, szociális intézményben, Idősek Házában élő időseket, illetve otthonukban – egyedül vagy családtagjaival – élő, szociálisan aktív, Idősek Klubját rendszeresen látogató embereket (összesen 75 idős embert). Vizsgálati módszerek: az Élet-értelmébe vetett hit skála, ennek kiegészítéseként a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep szubjektív megélését vizsgáló kérdés, és egy általunk összeállított kérdéssor (vizsgálat helyszíne, demográfiai adatok: nem, kor, családi kapcsolatok, személyes élethelyzet szubjektív megítélése, társas aktivitás, szociális veszteségek és az egészségi állapot szubjektív megítélése). A kérdéssorban központi helyet kapott egy, az egyéni életúttal és a múlttal kapcsolatos megbánás meglétét illetve hiányát felmérő félig strukturált interjú. Eredményeink, várakozásainknak megfelelően azt mutatják, hogy a meglévő és „működő” családi, szociális kapcsolat(ok) a legjelentősebb protektív faktor az időskori kétségbeesés megjelenésével szemben. Bár az eltérések nem szignifikánsak, elmondható, hogy a pillanatnyi élethelyzet szubjektív megítélése jelentős, azonos tendenciájú hatást gyakorolt az élet értelmességének megítélésére. A közösségi tevékenységekben, társas összejöveteleken való részvétel és az egészségi állapot pozitív megítélése szignifikánsan emelte az „Élet-értelmébe vetett hit” változó értékeit. Azon személyeknél, akik életútjukra visszatekintve megbánással kapcsolatos érzésekről számoltak be drasztikusan lecsökkent élet értelmébe vetett hit. A vizsgálat helyszíne és a mindennapi szociális környezetben betöltött szerep ugyancsak szignifikáns hatást gyakorolt vizsgált változónkra. Ahogy emelkedik az egyéni fontosság, a „szükség van rám” érzés szintje, úgy növekszik az élet-értelmébe vetett hit is, következésképpen a ritkább szövésű szociális hálóval rendelkező, kedvezőtlenebb életkörülmények között, Idősek Házában élő emberek a legveszélyeztetettebbek.

Restricted access

Az életminőség fogalma az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került a krónikus betegek ellátásával kapcsolatban. A jelen tanulmány célja, hogy a fejfájás (tenziós típus), a hangulatzavar (depresszió), a szorongás diagnózisával, valamint a komorbid állapotokkal összefüggésben elemezzük e betegségek életminőségre gyakorolt hatását, bevonva néhány kiemelt pszichológiai jellemzőt, mint például a hosztilitás vagy a társas támogatás. Módszerek: A vizsgálatban 157 beteg vett részt, akik a SZTE ÁOK Pszichiátriai Klinika Neuropszichiátriai Rehabilitációs Osztály ambuláns beteganyagából kerültek ki 2005 első félévében. A minta végső elemszáma 151 személy volt, akiket öt fő betegségcsoportba osztottunk be: hangulatzavar (depresszió); szorongásos kórképek; kevert pszichiátriai diagnózis; fejfájás és komorbiditás (fejfájás és pszichiátriai zavar együtt). Az életminőségi skálák pontértékeit nemenként, betegségcsoportonként vizsgáltuk, valamint elemeztük az életminőség pszichológiai hátterét. A kérdőíves felmérés önkitöltéses formában történt, a válaszadás önkéntes volt. Eredmények: Faktoranalízis segítségével két életminőségi faktort különítettünk el: az ún. „mindennapi élettevékenység” életminőségi faktort (például munka, anyagi helyzet, táplálkozás, szexuális élet vagy önkifejezés), valamint a „társas aktivitások” életminőségi faktort (például a házastárssal, családdal, egyéb személyekkel való, vallásos és közösségi tevékenységek). A betegségcsoportok szerint elsősorban a mindennapi tevékenységek terén mutatkozott különbség: leginkább a hangulatzavarban szenvedők ezzel kapcsolatos életminősége romlott, hozzájuk képest a fejfájásos betegek kevésbé jeleztek változást. Amennyiben komorbid pszichiátriai zavar előfordul a fejfájás mellett, az életminőség-változás számottevőbb. A mindennapi tevékenységeket érintő életminőség-romláshoz elsősorban a hosztilitás (ellenségesség), valamint a pszichoszomatikus/szorongásos tünetek megléte járul hozzá, és az életkor előrehaladtával a betegek az életminőség-romlást is erőteljesebben élik meg. A betegségcsoportból a hangulatzavar megléte rontja leginkább a betegek életminőségét. A szociális aktivitásokat érintő életminőség-faktor esetében a társas támogatás védőfaktor. Következtetések: A jelen tanulmányunkban szeretnénk felhívni a figyelmet a pszichoszomatikus és pszichiátriai zavarok életminőségre gyakorolt hatásaira, amelynek segítségével közelebb juthatunk a betegek viselkedésének mélyebb megértéséhez. Az életminőség-kutatás nemcsak kedvezőtlen hatásokat azonosít, hanem a pozitívakat is feltérképezi. Ez magában foglalja a hatékony alkalmazkodás lehetőségét.

Restricted access