Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for :

  • "mikrobiális biomassza" x
  • Chemistry and Chemical Engineering x
  • All content x
Clear All

Tenyészedény-kísérletben vizsgáltuk két savanyú homoktalaj (Kisvárda és Nyírlugos) szubsztrát indukált respirációját (SIR) és mikrobiális biomasszá-jának C-tartalmát (MBC) a mészkezelések függvényében. Jelzőnövényként zabot (Avena sativa L.) alkalmaztunk. A kezelések a következők voltak: kont-roll, a számított mészadag fele, a számított mészadag, a számított mészadag másfélszerese. Összesen két tenyészidőn keresztül vizsgáltuk a kezelés-hatásokat, úgy, hogy mindkét tenyészidőben 3-3 alkalommal talajmintát vettünk, és meghatároztuk a minták respirációját, majd ebből a mikrobiális biomassza-C értékeit. Megállapítottuk, hogy a meszezés növelte a talaj respirációját és ezzel a mikrobiális biomassza-C-t (MBC) is, azonban a maximális mészadagoknál sok esetben tapasztaltuk az értékek stagnálását, visszaesését. A jelenség oka az, hogy nagy mészadagoknál a mikroorganizmusok N-ellátottsága nem kielégítő annak következtében, hogy a talaj viszonylag kis mennyiségű gyorsan mineralizálható szerves anyagot tartalmaz.

Restricted access

A talaj mikrobiális biomassza mennyiségének ismerete a növényi tápelemek transzformációja, és a talajállapot minőségének jellemzése miatt fontos. Meghatározását leggyakrabban kloroform fumigációs módszerrel végzik. A kloroformkezelés hatására bekövetkező tömeges mikrobapusztulás arányos az összes biomassza mennyiségével, amely a többlet CO 2 -képződés, vagy a talajból kivonható megnövekedett szerves anyag alapján mérhető. Tárgyaljuk az inkubációs és extrakciós módszereket, összehasonlítva más eljárásokkal. A méréseket befolyásoló tényezőket és a különböző sterilizálási eljárásokat is összehasonlítjuk.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors: Tibor Szili-Kovács, Ágnes Zsuposné Oláh, János Kátai, Ilona Villányi, and Tünde Takács

–1261. Szegi J., 1979. Talajmikrobiológiai vizsgálati módszerek. Mezőgazd. Kiadó. Budapest. Szili-Kovács , T. & Szegi , J., 1992. Néhány magyarországi talaj mikrobiális biomassza-C tartalmának meghatározása kloroform

Restricted access

Homokpusztagyepek természetvédelmi restaurációja a talaj-nitrogén immobilizációjával. 

3. Mikrobiális biomassza C és N, ásványi N értékek alakulása a 2000-2002. évek között

Agrokémia és Talajtan
Authors: Tibor Szili-Kovács, Rebeka Szabó, Melinda Halassy, and Katalin Török

Felhagyott homoki szántók természetes regenerációjának felgyorsítása érdekében különböző szénforrásokat alkalmaztunk a talaj-nitrogén mikrobiális immobilizációjának elősegítésére. Azt vizsgáltuk, hogy a kezelések hatással vannak-e a talajok mikrobiális biomasszájára és a talaj felvehető N-tartalmának alakulására. A Kiskunsági Nemzeti Park te__

Restricted access

Felhagyott homoki szántók természetes regenerációjának felgyorsítása érdekében különböző szénforrásokat alkalmaztunk a talaj-nitrogén mikrobiális immobilizációjának elősegítésére. Azt vizsgáltuk, hogy a kezelések hatással vannak-e a talajok mikrobiális aktivitására és biomasszájára.  A mikrobiális biomassza becslés megbízhatóságát három eltérő módszerrel hasonlítottuk össze. A Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi homokbuckása mellett három kísérleti területen - egymáshoz közel, de eltérő térszínen (buckatető, buckaköz és mélyedésben fekvő rét) - a nitrogén immobilizációjának elősegítésére gyorsan (szacharóz) és lassan lebomló (tölgyfa fűrészpor) szénforrásokat alkalmaztunk 100 m²-es parcellákon. A mikrobiális biomassza nagyságát kloroform fumigációs extrakciós (CFE), kloroform fumigációs inkubációval (CFI) és szubsztrát indukált respirációs (SIR) módszerrel becsültük.  A szénforráskezelések hatására a nitrogén hozzáférhetősége, különösen a nitráté erősen lecsökkent a talajanalízisek és az in situ N-mineralizációs vizsgálatok eredményei alapján. A talaj nitrát-N koncentrációja mind a három területen a kezelt parcellákban szignifikánsan kisebbnek mutatkozott a tavaszi szénforrás-kezeléseket követően. A vegetációs időszak alatt a talaj-N felvehetősége lecsökkent a kezelt parcellákban mind a három területen, az in situ ioncserélő teszt alapján. Ez alól csak a nyár elejei másfél hónapos időszak kivétel, feltehetőleg azért, mert akkor alig volt csapadék.  2003 tavaszán (április 17.), csaknem fél évvel a megelőző szénforrás-kezelést követően, az alaprespiráció a buckaközi és rét területen, a SIR mind-három területen, a CFI a buckaközi területen, a CFE a rét területen szignifikánsan nagyobb volt a kezelt parcellák talajában. A másfél hónappal későbbi (május 29-i) mintavétel elemzésekor, miközben egyszer volt fűrészpor- és kétszer cukorkezelés, az alaprespiráció és a SIR mindhárom területen, a CFI és a CFE a buckaközi és a rét területen szignifikánsan nagyobb volt a kezelt parcellákban.  Az eredmények azt mutatják, hogy a szénforráskezelések rövidtávon megnövelik a talaj mikrobiális biomasszáját, és ez a hatás, kisebb mértékben ugyan, de hosszabb időszakon keresztül fennmaradhat. A mikrobiális biomassza növekedése indirekt módon a N-immobilizációt is jelzi. Az alaprespiráció, a SIR, a CFI és CFE között szignifikáns korreláció volt mindkét vizsgált időpontban. A szénforráskezeléssel serkentett N-immobilizáció miatt megváltozott feltételek a természetvédelmi restauráció során segíthetik a jelentős N-igényű fajok visszaszorulását.

Restricted access

A mikrobiális indikációs módszerek potenciálisan alkalmasak a talajminőség értékelésére, mivel a mikroorganizmusok érzékenyen reagálnak a környezeti változásokra. A módszer kiválasztásának fő szempontjai, az érzékenység, megbízhatóság, ökológiai relevancia, standardizálhatóság, egyszerű és gazdaságos kivitelezhetőség. Négy módszercsoportot különíthetünk el, a mikrobiális biomassza, mikrobiális aktivitás, mikrobiális diverzitás és a növény–mikroba kölcsönhatás vizsgálatát. Általános monitoring célokra a talaj fizikai, kémiai és egyes biológiai tényezőit komplex módon kell vizsgálni, mint ahogy az a magyarországi és más európai talajmonitoring rendszerekben a gyakorlat. Speciális esetekben, például eltérő talajhasználat, talajművelési rendszerek, talajszennyezések, továbbá a talajdegradációt helyreállító beavatkozások összehasonlító elemzésére ennél részletesebb vizsgálatokra lehet szükség, kiegészítve a mikrobiális diverzitás elemzésével.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors: Ravi Kumar Gangwar, Marianna Makádi, Márta Fuchs, Ádám Csorba, Erika Michéli, Ibolya Demeter, András Táncsics, and Tamás Szegi

Összefoglalás

A hazánk területének megközelítően 10%-át fedő szikes talajokban zajló talajkémiai folyamatok részletes vizsgálatával ellentétben, a talajmikrobiológiai folyamatokról és állapotokról kevesebb ismerettel rendelkezünk. Munkánkban ezért egy réti szolonyec talaj kémiai, fizikai és mikrobiológiai tulajdonságait vizsgáltuk szántó és rét hasznosítású területen.

Munkánk célja a rét és szántó művelési ág talajkémiai, -fizikai és - mikrobiológiai tulajdonságainak megállapítása, a kémiai és mikrobiológiai tulajdonságok közötti kapcsolatok feltárása réti szolonyec talajon, ahol a korábbi vizsgálatok elsősorban a talajkémiai változásokra koncentráltak.

A szántó és rét művelési ág talaja egyes kémiai és mikrobiológiai paraméterekben szignifikánsan különbözött egymástól. A talaj mikrobiológiai aktivitása, a talajban élő mikrobák mennyisége egyaránt nagyobb volt a rétként hasznosított területen. Eredményeink felhívják a figyelmet a minél hosszabb ideig tartó növényborítás biztosításának fontosságára a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzésében, növelésében, és az ehhez szorosan kapcsolódó aktívabb talajéletfenntartásában.

A művelési ág hatása olyan erőteljes a talaj vizsgált mikrobiológiai változóira, hogy azok statisztikailag elkülönítették a szántó és rét művelési ágakat annak ellenére, hogy a korábbi mintavételi terület két-két, a területekre jellemző mikrobiális biomassza szén szélsőértéket mutató pontjaiból vettük a talajmintákat. Ugyanakkor a vizsgált kémiai, fizikai változók csoportja még nem igazolta a két művelési ág talajmintáinak statisztikai különbségét. Eredményeink tehát igazolják, hogy a talajok mikrobiológiai paraméterei gyorsabban jelezhetik a talajokban bekövetkező, esetleges negatív változásokat, mint a kémiai és/vagy fizikai paraméterek.

Open access

Jelen tanulmányban a Magyarországon jellemzően előforduló nehézfém-szennyezők közé tartozó króm, ólom és cink hatását vizsgáltuk egyes talajmikrobiológiai és -biokémiai mutatókra, valamint összefüggést kerestünk e fémek különböző kivonószerekkel oldható frakciói és a vizsgált biológiai paraméterek között. A kísérletben az egyre elterjedtebben alkalmazott lignitet használtuk stabilizálószerként. A 8 hetes inkubációs modellkísérletet 2006-ban nyírlugosi savanyú homoktalajjal, DISITOBI kísérlettervező és értékelő modellel állítottuk be, mely lehetővé tette a változók lineáris, kvadratikus és párkölcsönhatásainak vizsgálatát. A nehézfémeket és a lignitet 5 különböző dózisban juttattuk az edényekbe. Mértük a Cr, az Pb és a Zn „összes” királyvízzel, illetve desztillált vízzel, acetát-pufferrel, Lakanen-Erviö-féle kivonószerrel oldható fémtartalmat. A talajmikrobiótában bekövetkező változásokat az invertáz enzimaktivitás, az FDA (fluoreszcein-diacetát) hidrolitikus aktivitás (fluoreszcein-diacetát), a mikrobiális biomassza-C (CFE), valamint az „összes” foszfolipid-zsírsav tartalom (PLFA analízis) meghatározásával becsültük. A DISITOBI modellen kívül a változókat főkomponens-analízissel és lineáris korreláció vizsgálattal is értékeltük (StatSoft Statistica 9-es verzió). A vizsgált kivonószerekkel kioldható fémtartalom és az alkalmazott talajmikrobiológiai és -biokémiai mutatók között ugyan tudtuk igazolni a korrelációt, de jelen kivonószerekkel ez egy esetben sem volt szoros. A főkomponens-analízis, illetve a korreláció vizsgálat alapján megállapítható, hogy nem találtunk összefüggést a királyvizes, a desztillált vizes, az acetát-pufferes, a Lakanen-Erviö-féle kivonószerekkel oldható Cr-, Pb- és Zn-tartalmak, illetve a talajmikrobiológiai és -biokémiai mutatók változása között. E szerint ezek a kivonószerek nem jelezték a talajmikrobióta számára hozzáférhető frakciót. A króm talajmikrobiótára gyakorolt egyértelműen negatív hatását közepes és laza korrelációban is tapasztaltuk, kivonószertől függetlenül. Részben igazolható volt az ólom negatív hatása, ez azonban eltérő a vizsgált talajmikrobiológiai és -biokémiai mutatók szerint. A cink esetében szinte egyáltalán nem tudtunk negatív hatást kimutatni. Ennek oka feltételezhetően az, hogy a Zn (mint esszenciális elem) jelentős pozitív szerepet játszik a talajmikrobióta működésében.

Restricted access

. Advanced Materials Research. 20–21. 315–318. Filep T. & Szili-Kovács T., 2005a. A meszezés hatása a talaj mikrobiális biomassza mennyiségére két savanyú homoktalajon. Agrokémia és Talajtan. 54. 139

Restricted access

. 19 209 214 Szili-Kovács T. & Szegi J., 1992. Néhány magyarországi talaj mikrobiális biomassza-C tartalmának meghatározása kloroform fumigációs és

Restricted access