Search Results

You are looking at 1 - 10 of 16 items for :

  • "respiratory insufficiency" x
  • Medical and Health Sciences x
  • All content x
Clear All
Orvosi Hetilap
Authors: Éva Zöllei, Gábor Bari, Ivett Blaskovics, Kinga Bodó, Zsófia Csorba, Péter Hankovszky, Anita Korsós, András Lovas, Antal Szabó-Biczók, Barna Babik, Zsolt Molnár, and László Rudas

Összefoglaló. Az extracorporalis membránoxigenizációt egyre gyakrabban alkalmazzák világszerte refrakter légzési és/vagy keringési elégtelenség kezelésében. Intézetünkben 2015-ben kezdtük meg a program előkészítését és felépítését. Célunk az extracorporalis membránoxigenizációs kezelés élettani alapjainak rövid ismertetése, különös tekintettel a venovenosus konfigurációra, és az eddig kezelt eseteink eredményeinek összefoglalása. Az irodalom szisztematikus áttekintése és a kezelt esetek adatainak retrospektív értékelése voltak a módszereink. 2016 óta összesen 14 beteg esetében használtunk extracorporalis membránoxigenizációt (8 férfi, 6 nő, életkor 51 ± 15 év, APACHE II. score 24 ± 7). Az indikáció 9 esetben súlyos refrakter hypoxaemiás légzési elégtelenség, 1 esetben tracheooesophagealis fistula és légzési elégtelenség, 1 esetben műtét alatti támogatás tervezett trachearekonstrukció során és 3 beteg esetében refrakter cardiogen shock volt. Az extracorporalis membránoxigenizáció 11 betegben a légzés, 3 betegben a keringés támogatását szolgálta, 13 venovenosus, 1 venoarteriosus konfigurációban. Az extracorporalis támogatás ideje légzéstámogatás esetében 14 ± 6 nap, a cardialis támogatások esetében 5 ± 4 nap volt. Az intenzív osztályos ápolási idő 27 ± 13, illetve 21 ± 17 nap volt a két betegcsoportban. 9 beteget jó funkcionális állapotban bocsátottunk el, 5 beteg halt meg osztályunkon, további 3 később a kórházi bennfekvés során. Az extracorporalis membránoxigenizációs program regionális centrumokban Magyarországon is megvalósítható. A nemzetközi ajánlások, oktatási módszerek alkalmazásával a nemzetközi irodalomban közölt túlélési eredményekhez hasonló eredmények érhetők el hazánkban is. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Summary. Extracorporeal membrane oxygenisation is commonly used worldwide for refractory respiratory and circulatory failure. We started to organise the introduction of this therapeutic modality in 2015. Our aim is to give a short review about extracorporeal life support, especially veno-venous extracorporeal membrane oxygenation, and to present our first results. We provide a systematic review of the currently available literature and a summary of our first treatments. As of 2016, we supported 14 patients with extracorporeal membrane oxygenisation (8 men, age 51 ± 15 years, APACHE II score 24 ± 7). The indications were refractory hypoxaemic respiratory failure in 9, tracheo-oesophageal fistula and respiratory failure in 1, support during surgery for planned tracheal reconstruction in 1, and refractory cardiogenic shock in 3 patients. We provided respiratory support in 11, circulatory support in 3 cases, with 13 veno-venous and 1 veno-arterial configuration. The support lasted for 14 ± 6 days in respiratory, and for 5 ± 4 days in cardiac cases. Intensive care length of stay was 27 ± 13 and 21 ± 17 days in the two patient groups. We discharged 9 patients in good functional state, 5 patients died during intensive care and further 3 later, during the hospital stay. Our results show that the implementation of an extracoporeal membrane oxygenation program is feasible in Hungarian tertiary centers. In line with international recommendations and adapting international training courses, the survival is very similar to that reported in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Luca Valkó, Szabolcs Baglyas, Eszter Tamáska, András Lorx, and János Gál

Absztrakt:

Bevezetés: A nem invazív lélegeztetés alkalmazása világszerte terjed. Számos kórkép esetén bizonyították mortalitásbeli előnyét az invazív lélegeztetéssel szemben. A technika leggyakoribb ellenérvei a nagy eszköz- és ellátó személyzeti igény, valamint a sikertelen kezeléssel járó fokozott mortalitás. Célkitűzés: Jelen munkánk célja az volt, hogy bemutassuk az intenzív osztályon alkalmazott nem invazív lélegeztetéssel nyert tapasztalatainkat. Módszer: A Semmelweis Egyetemen 2014 és 2016 között működő Légzési Intenzív Osztály nem invazív lélegeztetéssel kezelt betegeinek adatait dolgoztuk fel retrospektív módon. A statisztikai elemzést Mann–Whitney-féle U-teszttel, illetve Z-teszttel, a rizikóarány-számítást χ-négyzet-próbával végeztük. Eredmények: A vizsgált 301 beteg közül 147 részesült iniciális nem invazív lélegeztetésben. A konverziós arány 24,5% volt. A legnagyobb sikertelenségi arány az immundeficientiához kapcsolt tüdőgyulladás, az interszticiális tüdőbetegség és a tüdőgyulladásos kórképekhez volt köthető (71,4%, 33,3%, illetve 31,6%), míg a nem invazív lélegeztetés cardialis tüdőödémában és hypercapniás légzési elégtelenségben volt a legsikeresebb (0%-os, illetve 16,7%-os konverziós igény). A konverzióra szoruló betegcsoport mortalitása (33,3%) szignifikánsan magasabb volt mind az iniciálisan invazívan lélegeztetett (24,5%), mind a sikeresen nem invazívan lélegeztetett betegcsoporténál (3,6%); az iniciális invazív lélegeztetési igény 2,65-szörös mortalitásemelkedést (OR = 2,65, 95% CI = 1,305–5,374, p = 0,009), a lélegeztetés konverziójának szükségessége 13,33-szoros mortalitásemelkedést (OR = 13,33; 95% CI 3,278–54,238; p<0,001) jelentett. Az intenzíves mortalitást számoló pontrendszerek nem jelezték előre a sikertelen nem invazív lélegeztetést. Következtetés: A nem invazív lélegeztetés magyar viszonylatban is széles körű indikációval, sikeresen alkalmazható kezelési mód, mely bizonyos kórképekben javítja a túlélést az invazív lélegeztetéssel szemben. A nem megfelelő indikációval végzett nem invazív lélegeztetés sikertelensége és várható mortalitása fokozott lehet. Orv Hetil. 2018; 159(45): 1831–1837.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Alfred Blalock 80 éve közölt első műtéte óta a thymectomia a myasthenia gravis kezelésének fontos részévé vált. A külföldön már elfogadott többféle műtéti eljárás ellenére itthon 2006-ig a szegycsonti feltárás szinte kizárólagos módszer volt a csecsemőmirigy eltávolításában. Közleményünkben ennek a módszernek a közvetlen sebészi következményeit, szövődményeit elemezzük. Módszerek: A Budai MÁV Kórház Sebészeti Osztályán 34 év alatt 1002 transsternalis thymectomia történt myasthenia gravis (MG) diagnózisú betegeken. A műtéteket neurológiai javallatra végeztük el, alapos kivizsgálás és ideggyógyászati-belgyógyászati előkészítés után. A thymomával társult betegségben a thymus és a tumor eltávolítása kettős indikációjú volt. A 34 év alatt egyaránt jelentősen módosult a neurológiai javallat és az előkészítés, a perioperatív kezelés és a műtéti technika is. Az eredményeket a legjellemzőbb műtéti technika (egyszerű és kiterjesztett thymectomia) alapján két korszakra tagolva, a thymomás és a reoperáción átesett betegek adatait pedig elkülönítve jelenítjük meg, elsősorban a légzéssel összefüggő szövődményekre koncentrálva. Eredmények: A betegek életkora 8 és 73 év között volt, átlagosan 32 év. Nő/férfi arány: 3,5:1. Az MG thymomával társult a betegek 12,7%-ában. Tizenegy betegnél rethymectomia, további két betegnél pedig szívműtét után resternotomia történt. Az első, 19 éves periódus először operált, csak myastheniás 525 betegéből 21,3%-ban következett be légzési elégtelenség a műtét után, sürgős reintubáció 12,8%-ban, tracheostomia 11,2%-ban történt. A második, 15 éves periódus 338 betegénél 12,7%-ban volt posztoperatív légzési elégtelenség, 7,1%-ban sürgős reintubációval, mindössze 1,2%‑ban légcsőmetszéssel kiegészítve. A 126 thymomás betegnél 19,1%-ban következett be légzési elégtelenség, 12,8%-os reintubációval és 20,6%-os tracheostomia aránnyal. A 13 reoperált betegnél 46,1%-ban lépett fel légzési elégtelenség, 15,4%-os reintubációval és 46,1%-os tracheostomia aránnyal. Súlyos sebészi szövődmény a teljes anyagban is kevés volt: 2 szegycsonti vérzés reoperációt igényelve, 1 további reoperáció drénbeszakadás miatt, 4 mediastinitis az első periódusban, két szívsérülés és egy szegycsont szétválás a második időszakban. A teljes műtéti halálozás 1,4% volt: első periódus (1,3%), második periódus (0,3%), thymomás csoport (4%) és a reoperációk után (7,7%). Következtetések: Történeti áttekintésben jelentősen csökkent a transsternalis thymectomia súlyos légzési és légúti szövődményeinek, valamint halálozásának aránya, de a műtétet követő légzési elégtelenség és a szegycsontátvágás sebészi kockázata továbbra is reális veszélynek tekinthető.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Végh, István László, Marianna Juhász, Mariann Berhés, Ákos Fábián, György Koszta, Csilla Molnár, and Béla Fülesdi

Absztrakt:

2019 decemberében egy új típusú pneumoniajárvány kitöréséről számoltak be a kínai Wuhan városából, melynek kórokozója egy új koronavírus volt. A kezdetben állatról emberre terjedő betegség később emberről emberre is terjedt, világjárványt okozva. A vírus okozta betegség (COVID–19) a tünetmentestől az enyhe tünetekkel járón keresztül a súlyos, légzési elégtelenséggel, intenzív osztályos ellátást igénylő spektrumon keresztül változatos formában megjelenhet. Ez utóbbi betegcsoport ellátása jelentős terhet ró az egészségügyre. Ezen összefoglaló célja az intenzív ellátást és légzéstámogatást/gépi lélegeztetést igénylő betegek ellátásának gyakorlati aspektusait hivatott bemutatni. Orv Hetil. 2020; 161(17): 678–684.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Benjamin Bereznai, Anita Trauninger, Ilona György, Katalin Szakszon, Zsuzsanna Almássy, Endre Pál, Ágnes Herczegfalvi, Katalin Várdi Visy, Zsolt Illés, and Mária Judit Molnár

Pellegrini, N., Laforet, P., Orlikowski, D. és mtsai: Respiratory insufficiency and limb muscle weakness in adults with Pompe’s disease. Eur. Respir. J., 2005, 26 , 1024–1031. Orlikowski D

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: István László, Csilla Molnár, György Koszta, Tamás Végh, Ákos Fábián, Mariann Berhés, Marianna Juhász, and Béla Fülesdi

Absztrakt:

A világunkon végigvonuló koronavírus-járvány számos kihívással szembesíti az egészségügyben dolgozókat. A vírus cseppfertőzéssel terjed, és magas a virulenciája, ezért minden olyan beavatkozás, mely légúti aeroszolképződést generál, potenciálisan veszélyezteti az ellátásban részt vevők egészségét. A koronavírus-fertőzés súlyos formája progresszív légzési elégtelenséggel jár, melynek ellátásában a korai endotrachealis intubáció és invazív gépi lélegeztetés elengedhetetlen. Az intubáció során fokozott a légúti aeroszolképződés veszélye, így magas az ellátó személyzet fertőződésének veszélye. Az előzőeken túl ezen betegeknél relatíve gyakori a nehéz légútbiztosítás is. Cikkünk célja, hogy gyakorlatorientált áttekintést adjon a koronavírussal fertőzött betegek légútbiztosításának specialitásairól, különös tekintettel az infekciókontroll és a betegbiztonság szempontjaira. Orv Hetil. 2020; 161(17): 696–703.

Open access

Absztrakt:

Akut légzési elégtelenség miatt felvett 70 éves férfi betegnél a felvételi EKG pitvari tachycardiát és makro-T-hullám-alternánst mutatott, amely a sinusrhythmus helyreállása után megszűnt. Az EKG-jelenséget sem QT-megnyúlás, sem heveny ischaemia nem kísérte. Az eset arra hívja fel a figyelmet, hogy makro-T-hullám-alternáns jelentkezhet pitvari tachycardia következtében is, amely esetünkben akut respiratoricus insufficientia miatt lépett fel. Orv Hetil. 2020; 161(7): 275–277.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: András Lorx, Dóra Bartusek, György Losonczy, and János Gál

A légzési elégtelen betegek akut és krónikus ellátása továbbra is nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. A légzési elégtelen betegek magas dependenciájú osztályon való kezelése a költséghatékonyságon túl jobb túlélést, gyorsabb gyógyulást, rövidebb kórházi tartózkodást és alacsonyabb intubációs rátát biztosít. A hazai gyakorlatban ezen betegeket mégis az általános osztályok látják el mindaddig, amíg teljes légzési elégtelenség alakul ki, és ekkor kerülnek a betegek az intenzív osztályokra. A szerzők a Semmelweis Egyetemen hazánkban elsőként létrehozott nem invazív légzési osztály elsőéves tapasztalatait, működését és a hazai rendszerbe történő integrációját mutatják be. Orv. Hetil., 2012, 153, 918–921.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Krisztián Kovács S., József Korcsik, Hajnalka Szabó, István Bódi, Márta Katona, Edit Bereg, Emőke Endreffy, Sándor Túri, Tibor Hortobágyi, and László Sztriha

X-kromoszómához kötötten, recesszíven öröklődő myotubularis myopathia első magyar nyelven ismertetett esetét írják le a szerzők. Már megszületéskor súlyos izomhypotoniát, szegényes spontán mozgásokat, arthrogryposist és légzési elégtelenséget észleltek a betegben. Az izombiopszia a congenitalis myopathiák csoportjába tartozó myotubularis myopathia képét mutatta. A diagnózist megerősítette a molekuláris genetikai vizsgálat, amely egy – eddig nem ismert – frameshiftet eredményező mutációt (1314-1315insT) talált a myotubularint kódoló MTM1 -génben.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Attila Csekeő, Miklós Molnár, Attila Vágvölgyi, Zsolt Markóczy, Emese Szabó, Mária Héjja, István Pénzes, Zsolt Rozgonyi, Ibolya Soltész, János Fillinger, and Pál Vadász

Absztrakt

A mellkas nagy részét tömegükkel elfoglaló, gyakran benignus jellegű óriástumorok sebészi kezelése különös kihívást jelent. A feladat nagyságát a műtéttechnikai nehézségek, a narkózis vezetése és a postoperativ intenzív ellátás gondjai együttesen adják. Esetünk további sajátosságát az egyébként magától értetődőnek vélhető műtéti javallat végletes ellentmondásossága adja. A 64 éves férfi másfél éve fokozódó, terhelésre jelentkező fulladása ellenére más okból végzett mellkas-röntgenvizsgálatán derült ki a mellkas jobb felének óriási térfoglaló elváltozása. A pulmonológiai kivizsgálás során végzett vastagtű-biopszia solitaer fibrosus pleuratumort igazolt. Az onkológiai konzílium műtéti megoldás mérlegelését javasolta. A beteg állapota a megelőző vizsgálatok közben rohamosan romlott, majd nyugalmi dyspnoe és pitvari fibrilláció miatt intenzív osztályra került, ahol másnap légzési elégtelenség következett be, és respirátorkezelés vált szükségessé. Az igen magas kockázat ellenére műtét mellett döntöttünk, mert a daganat eltávolítása volt a beteg egyetlen esélye a túlélésre. A műtét sikerült, a beteg szövődményekkel terhes postoperativ szak után gyógyultan hagyta el az intézményt. Munkaképes állapotban egy évvel később recidívamentes.

Restricted access