Search Results

You are looking at 121 - 128 of 128 items for

  • Author or Editor: Gábor Kovács x
Clear All Modify Search
Authors: Tamás Tahin, Szilvia Herczeg, László Gellér, András Mihály Boros, Orsolya Mária Kovács, Nándor Szegedi, Éva Fórizs, Szabolcs Szilágyi, István Osztheimer, Béla Merkely and Gábor Széplaki

Absztrakt:

Bevezetés: Ismert, hogy katéteres ablatio által okozott szívizom-károsodás következtében megnő a szívizom-specifikus nekroenzimek koncentrációja. Célkitűzés: A magas érzékenységű troponin T (hsTnT) és a szívizom-specifikus kreatin-kináz (CKMB) szintje középtávú változásának elemzése pitvarfibrilláció (PF), pitvari flutter (PFlu), AV-csomó reentry tachycardia (AVNRT) rádiófrekvenciás katéteres ablatióját követően, illetve elektrofiziológiai vizsgálat után. Módszer: Rádiófrekvenciás ablatión, illetve elektrofiziológiai vizsgálaton átesett betegeket vontunk be konszekutívan prospektív vizsgálatunkba. Sorozatvérmintákból meghatároztuk a hsTnT- és a CKMB-szinteket a procedúra előtt és után közvetlenül, majd 4 és 20 órával és 3 hónappal később. Eredmények: Negyvenhét, 55 ± 13 év átlagéletkorú beteget (10 elektrofiziológiai vizsgálat, 12 AVNRT, 13 PFlu és 12 PF) vontunk be vizsgálatunkba. A hsTnT-szintek minden csoportban szignifikánsan megemelkedtek a beavatkozást követően, a CKMB csak a PF-csoportban változott. A hsTnT-szint négy órával a beavatkozást követően az összes ablatión átesett betegnél és az elektrofiziológiai vizsgálaton átesett betegek 80%-ánál meghaladta a referenciatartományt. A legmagasabb átlagos hsTnT-koncentrációk EFV, AVNRT, PFlu esetén 24 ± 11, 260 ± 218 és 541 ± 233 ng/l-nek bizonyultak. A legmagasabb hsTnT-szint a PF-ablatiós csoportban volt kimutatható 20 órával az ablatio után (799 ± 433 ng/l). Pozitív korrelációt találtunk a rádiófrekvenciás ablatiót követő hsTnT-szint és az ablatio ideje között. Következtetések: A hsTnT alkalmas a rádiófrekvenciás ablatio és az elektrofiziológiai vizsgálat utáni myocardialis necrosis vizsgálatára, az ablatión átesett betegek mindegyikénél; elektrofiziológiai vizsgálat után 80%-ban pozitív a hsTnT. A necrosis mértéke jelentősen függ a beavatkozás típusától, és korrelál az ablatio kiterjedtségével. A fentiekben leírt megfigyelések iránymutatásként szolgálnak a rádiófrekvenciás ablatio utáni hsTnT-szint megfelelő értelmezéséhez. Orv Hetil. 2019; 160(14): 540–548.

Open access
Authors: Cecília Czakó, Gábor László Sándor, Mónika Ecsedy, Zsuzsanna Szepessy, Ágnes Borbándy, Miklós Resch, András Papp, Zsuzsa Récsán, Hajnalka Horváth, Zoltán Zsolt Nagy and Illés Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: Az optikai koherencia tomográfián alapuló angiográfia új noninvazív eszköz, amely lehetővé teszi a retinalis érhálózat vizsgálatát, és segítséget nyújthat a microangiopathiával járó szemfenéki betegségek nyomon követésében. Célkitűzés: Diabeteses betegek mindkét szemén optikai koherencia tomográfiás angiográfiával meghatározni a retinalis kisér-károsodás mértékét az általános rizikófaktorok függvényében. Módszer: Optikai koherencia tomográfiás angiográfia során 36 diabeteses, valamint 45 kontrollszemély mindkét szemén meghatároztuk a retinalis érhálózat sűrűségét. Rögzítettük a magas vérnyomást, a diabetes fennállási idejét, az inzulinkezelést, a HbA1c-szintet, a dyslipidaemia és a diabeteses retinopathia jelenlétét, továbbá a szem tengelyhosszát. A rizikófaktoroknak az érhálózat-sűrűségre és a két szem közötti aszimmetriára kifejtett hatását többváltozós regressziós modellekben vizsgáltuk. Eredmények: Diabeteses betegekben a retinalis érhálózat sűrűsége szignifikánsan alacsonyabb volt, mint kontrollszemélyekben (p<0,05), és ugyanazon beteg két szemének adatai között mért különbség szignifikánsan magasabb volt, mint a kontroll egészséges személyek két szeme között mért különbség (p<0,05). Mind a retinalis érsűrűség, mind a két szem közötti aszimmetria korrelált a diabetes fennállási idejével (p<0,05), kontroll alatt tartva az általános rizikófaktorok hatását. A kontrollcsoporttal összehasonlítva a két szem közötti aszimmetria mértéke szignifikánsan magasabb volt olyan diabeteses betegek két szeme között is, akiknél a diabeteses retinopathia szemfenéki jelei nem voltak láthatók (p<0,001). Következtetések: Diabeteses betegekben csökkent az érhálózat sűrűsége egészséges személyekkel összehasonlítva, továbbá fokozott a két szem közötti aszimmetria. A csökkent érhálózat-sűrűség és a két szem közötti fokozott aszimmetria a betegség fennállási idejével arányos, és alkalmas lehet a diabeteses retinopathia igen korai, szemfenékvizsgálattal még nem látható formáinak kiszűrésére, így segítve a terápia mielőbbi megkezdését. Orv Hetil. 2018; 159(8): 320–326.

Open access
Authors: Krisztián Kállay, Judit Csomor, Emma Ádám, Csaba Bödör, Csaba Kassa, Réka Simon, Gábor Kovács, György Péter, Gábor Ottóffy, Katalin Bartyik, Csongor Kiss, Péter Masát, Marienn Réti, Blanka Tóth and Gergely Kriván

Absztrakt:

Bevezetés: A gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek ritka, kezelés nélkül halálos betegségek. Egységes diagnosztikájukat és terápiájukat európai munkacsoport felügyeli. A munkacsoport bevezette a hypocellularis gyermekkori refrakter cytopenia entitást, melyet csökkentett intenzitású kondicionálással transzplantálva lényegesen jobb túlélési eredményeket kaptak. Célkitűzés: A protokollhoz csatlakozás előtt és az azóta eltelt 5 évben kezelt betegek eredményeinek ismertetése. Módszer: A 2013 és 2017 között eltelt 5 évben a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat 8 központjában 55 gyermeket kezeltünk (súlyos aplasticus anaemia: 9, myelodysplasticus szindróma: 41, juvenilis myelomonocyter leukaemia: 5). Súlyos aplasticus anaemiában 7 esetben végeztünk őssejt-transzplantációt, egy esetben antithymocytaglobulin-kezelést, egy beteg a diagnózis előtt meghalt. Myelodysplasiában 37 esetben végeztünk transzplantációt, 4 esetben a szoros megfigyelést választhattuk. E transzplantációk 54%-a (20 eset) csökkentett intenzitású kondicionálással történt. A juvenilis myelomonocyter leukaemiában szenvedő 5 betegnél transzplantáció történt. Eredmények: A diagnózis és a kuratív kezelés között eltelt idő medián 92 (3–393) nap volt, súlyos aplasticus anaemia esetén 28 (3–327) nap. Akut graft versus host betegség II–IV. fokozatú súlyossággal 22,6%, III–IV. fokozatú súlyossággal 6,8%-ban jelentkezett, míg betegeink 11,2%-a krónikus graft versus host betegségben szenvedett. A súlyos aplasticus anaemiával kezelt 8 beteg mindegyike teljes remisszióban él (100%). A myelodysplasia miatt transzplantált betegek becsült túlélése 85,1%, juvenilis myelomonocyter leukaemiában 75%. A medián követési idő 30,4 (1,1–62,5) hónap volt. Jelen eredményeinket összevetettük az 1992 és 2012 között kezelt betegek eredményeivel. A túlélés az új szemlélet nyomán jelentősen javult, súlyos aplasticus anaemiában trendszerűen 70%-ról 100%-ra (p = 0,133), myelodysplasticus szindrómában szignifikánsan 31,3%-ról 85,1%-ra (p = 0,000026). Következtetés: Paradigmaváltás történt a gyermekkori szerzett csontvelő-elégtelenségek kezelésében, a betegcsoport túlélése szignifikánsan növekedett. Orv Hetil. 2018; 159(42): 1710–1719.

Open access
Authors: Béla Kajtár, Pál Jáksó, László Kereskai, Ágnes Lacza, Gábor Méhes, Mária Bodnár, Péter Dombi J., Zoltán Gasztonyi, Miklós Egyed, János Iványi, Gábor Kovács, Éva Marton, Aranka Palaczki, Sándor Petz, Péter Tóth, Erzsébet Sziládi, Hajna Losonczy and László Pajor

Bevezetés: Az utóbbi években felfedezett számos új prognosztikai faktor segítséget nyújthat a várható túlélés meghatározásához krónikus lymphocytás leukémia esetében. Célok: Jelen tanulmány célja e prognosztikai faktorok gyakoriságának, valamint egymással való összefüggésének meghatározása volt 419 beteg mintáin. Módszerek: 160 esetben végezték el az immunglobulin-nehézláncgén mutációs vizsgálatát. Eredmények: Az esetek 62%-ában nem mutált immunglobulin gént találtak, a nehézlánc géncsaládok használata különbözött a mutációs státusz függvényében. A CD38 expresszió 78%-os konkordanciát mutatott a mutációs státusszal, a ZAP-70-expresszió tekintetében korrelációt nem figyeltek meg. Citogenetikai abnormalitást 76%-ban láttak, a leggyakoribb eltérések a del(13q) (57%), a 12-es triszómia (15%), a del(11q) (12%) és a del(17p) (6%) voltak. A del(11q)-t hordozó esetek 95%-a nem mutált, az egyedül del(13q)-t hordozó esetek 74%-a mutált IgH-gént tartalmazott. Következtetések: A vizsgált paraméterek nem függetlenek egymástól, ezért alkalmazásuk a klinikai gyakorlatban gondos tervezést igényel.

Restricted access
Authors: Elemér Mohos, Attila Nagy, György Szabados, Lóránt Szabó, László Szabó, Béla Gál, Miklós Kiss, György Réti, Tamás Kovács, Zoltán Jánó, Csaba Berki, József Mohay, Krisztina Bene, Gábor Bognár, Myroslav Horzov, Petra Mohos, Gábor Sándor, Gábor Tornai, Péter Szenkovits, Tibor Nagy, Csaba Orbán and Vivien Herpai

Absztrakt

Bevezetés: A kóros elhízás és az okozott társbetegségek, elsősorban a 2-es típusú diabetes prevalenciája az elmúlt évtizedekben rohamos növekedésnek indult. Miután a konzervatív kezelési módszerek (diéta, tréning) legtöbbször nem hoznak megoldást, egyre nagyobb az igény a metabolikus sebészeti beavatkozásokra. Módszer: Osztályunkon az elmúlt hat és fél évben 514 laparoszkópos Roux Y gyomorbypassműtétet (LRYGB) és 54 laparoszkópos gyomorsleeve-reszekciót (LGSR) végeztünk. Random kiválasztott 40, gyomorbypassműtéten és 15 sleeve-reszekción átesett beteg adatait dolgoztuk fel. Ismertetésre kerülnek az alkalmazott indikációs kritériumok, a pre- és posztoperatív rutineljárások, az elért eredmények, illetve a komplikációk típusa és aránya. Eredmények: Tapasztalataink alapján mindkét műtéti beavatkozás relatív alacsony szövődményráta mellett végezhető és hosszú távon is hatékony mind a testsúlycsökkenés, mind a társbetegségek javulásának vonatkozásában. Gyomorbypass után nagyobb mértékű fogyást (testsúlyfelesleg-csökkenés 88% vs. 68%) és a 2-es típusú diabetes, a hypertonia és a gastrooesophagealis reflux magasabb arányú javulását tapasztaltuk a sleeve-reszekcióhoz viszonyítva. Konklúzió: Eredményeink alapján az LRYGB-t részesítjük előnyben, sleeve-reszekciót akkor indikálunk, amikor bypass végzésére nincs, illetve csak magas rizikó mellett volna lehetőség, természetesen figyelembe véve a beteg ez irányú, egyénre szabott igényeit is.

Restricted access
Authors: Zoltán Döbrönte, Mária Szenes, Beáta Gasztonyi, Lajos Csermely, Márta Kovács, László Lakatos, Lilla Lakner, Gábor Mester, Tünde Pandur, Árpád Patai, Péter Pák, Gyula Pécsi, István Rácz, Krisztina Sarang, Anikó Stöckert, András Székely and Lajos Varga Szabó

Bevezetés: A nemzetközi irányelvek az endoszkópos vizsgálatok végzését rutinszerűen pulzoximetriás monitorozás mellett javasolják, a hazai gyakorlatban azonban ez a vizsgálóhelyek többségében még nem érvényesül. Célkitűzés: A szerzők objektív adatokkal alátámasztva kívánták felhívni a figyelmet a hazai gyakorlat megváltoztatásának szükségességére. Módszer: Multicentrikus, prospektív, 11 vizsgálóhely részvételével végzett vizsgálatban összesen 1249 (közülük 1183 szedációban és 66 a nélkül történt) endoszkópos vizsgálat során végzett pulzoximetriás monitorozás eredményeit értékelték. Eredmények: 239 esetben, az összes eset 19,1%-ában észlelték a vizsgálat során az oxigénszaturáció 90% alá csökkenését, leggyakrabban ERCP (31,2%) és jejunoscopia során (20%). A hypoxaemia vizsgálatfüggő kockázati tényezőjének bizonyult a vizsgálat időtartama, valamint a pethidin (31,31%) és a pethidin és midazolam kombinációban végzett (34,38%) sedoanalgesiás premedikáció, betegfüggő kockázati tényezőnek pedig az időskor, az elhízás, nyugtató-altató hatású szerek szedése, továbbá a súlyos kísérő cardiopulmonalis társbetegség, illetve az Amerikai Anaesthesiologiai Társaság III. és IV. fizikális státus szerinti kockázati fokozata. Következtetés: A betegek biztonsága megköveteli, hogy pulzoximéter és oxigénszupplementáció lehetősége minden endoszkópos laboratóriumban rendelkezésre álljon. A pulzoximetria rutinszerű alkalmazása javasolt endoszkópia során, különös tekintettel a hypoxaemia kockázati tényezőire. Orv. Hetil., 2013, 154, 825–833.

Restricted access
Authors: Miklós Kásler, Nándor Ács, Zsuzsanna Bata, Dávid Dankó, Zoltán Hernádi, Mihály Kálmán, László Kornya, Julianna Kovács, Gyula Mészáros, Márk Péter Molnár, Zoltán Mór, Zoltán Novák, Gábor Sobel, Zoltán Szentirmay, László Takács and Tímea Tisza
Open access
Authors: Ilona Szentmihályi, János Imre Barabás, Ágnes Bali, Gábor Kapus, Csilla Tamás, Balázs Sax, Endre Németh, Miklós Pólos, László Daróczi, Andrea Kőszegi, Chun Cao, Kálmán Benke, Péter Barnabás Kovács, Levente Fazekas, Zoltán Szabolcs, Béla Merkely and István Hartyánszky

Absztrakt

A szívtranszplantáció kiemelt projekt lett a Semmelweis Egyetemen belül. Ennek megfelelően a szívátültetés és a mechanikus keringéstámogatás finanszírozása is rendkívüli jelentőséget kapott. A szerzők a transzplantációs és műszíves betegek költségeinek összehasonlításáról végzett költséghatékonysági számítási modell felépítéséről számolnak be. A modell megalkotásánál direkt allokációs költségszámítást, döntésifa-modellt, inkrementális költséghatékonysági rátát és költséghatékonysági térképmódszert használtak. Módszerükkel össze tudják hasonlítani a műszívbeültetésen átesett és a szívtranszplantációs betegcsoportok kezdeti, perioperatív és utókezelési költségeit. Modelljük alkalmas lehet hosszú távú utánkövetés és kellő elemszámú beteg bevonásával költséghatékonysági elemzések elkészítésére, gazdasági döntéstámogató következtetések meghozatalára.

Restricted access