Search Results

You are looking at 11 - 19 of 19 items for

  • Author or Editor: Zoltán Máthé x
Clear All Modify Search
Authors: Zoltán Máthé, László Kóbori, Dénes Görög, Imre Fehérvári, Balázs Nemes, Zsuzsa Gerlei, Attila Doros, Andrea Németh, Tamás Mándli, János Fazakas and Jenő Járay

A világszerte fennálló szervdonorhiány csökkentésének egyik lehetősége az élő donoros májtranszplantáció. A szerzők beszámolnak a Magyarországon először végzett felnőttkori élő donoros májtranszplantációval szerzett tapasztalataikról. Az átültetés testvérek között történt, 2007. november 19-én. A 33 éves egészséges férfi donor májának jobb lebenye (V–VIII. szegmentum) került eltávolításra és beültetésre az autoimmun hepatitis talaján kialakult cirrhosisban szenvedő, egy éve májtranszplantációs várólistán levő, 23 éves nőbetegbe. A jobb májlebeny beültetése saját hepatectomia után orthotopicus helyzetben történt. A májfunkció gyorsan javult a transzplantációt követően. A donort szövődménymentes posztoperatív szak után, stabil májfunkciós paraméterekkel, a 10. napon otthonába bocsátottuk. Dolgozik, aktív életet él, a kontrollvizsgálatok a máj jelentős regenerációját mutatták. A recipiens két évvel a májátültetés után, kompenzált májfunkcióval szintén aktív életet él és rendszeres ellenőrzés alatt áll. A felnőttkori élő donoros májtranszplantáció előnye a lerövidíthető várakozási idő és a tervezhető műtét. Az eljárás a donor biztonságának maximális előtérbe helyezésével, jól szelektált esetekben, alkalmas lehet a szervhiány csökkentésére.

Open access
Authors: László József Barkai, Emese Sipter, Dorottya Csuka, Tímea Baló, Zsuzsa Nébenführer, András Máthé, István Karádi, Pál Pánczél, Zoltán Prohászka and Nóra Hosszúfalusi

Absztrakt:

Bevezetés: Korábban azt gondoltuk, hogy a bakteriális fertőzések cukorbetegségben gyakoribbak, súlyosabbak, nagyobb halálozással járnak, mint a nem cukorbetegek körében. Az újabb megfigyelések azonban ellentmondásosak. Célkitűzés: Prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az volt, hogy összehasonlítsuk 2-es típusú cukorbetegek (T2DM) és nem cukorbetegek (K) területen szerzett, belgyógyászati osztályos felvételt igénylő bakteriális infekcióit: 1) lokalizáció, 2) kórokozóspektrum, 3) 3 hónapos halálozás alapján. Módszer: Vizsgálatunkba konszekutív módon vontuk be a betegeket (T2DM: n = 205, K: n = 202). Jellemeztük a két csoport infekcióit, klinikai paramétereit, mortalitásukat, és összevetettük azokat a nemzetközi adatokkal. Eredmények: A glikémiát jellemző paramétereket és a BMI-t kivéve nem volt különbség a két csoport klinikai jellemzőiben. T2DM-ben a bőr- és lágyrész-fertőzés (37,1%), a K csoportban a légúti infekció volt a leggyakoribb (37,1%), melyeket a húgyúti infekciók követték (31,2%; 31,7%). A bőr- és lágyrész-infekció előfordulása T2DM-ben vizsgálatunkban meghaladja a nemzetközi adatokat (37,1% vs. 16%). T2DM-ben, a K csoporthoz viszonyítva, ezen infekciótípusban többször találtuk Gram-pozitív és Gram-negatív kórokozók együttes jelenlétét (23/76 vs. 5/46, p = 0,0149), a húgyúti fertőzésekben polimikrobás infekciókat (34,0% vs. 15,1%, p = 0,0335). Mortalitásbeli különbséget nem találtunk a két csoport között. T2DM-ben a bőr- és lágyrész-fertőzések, a nem cukorbetegeknél a légúti infekciók okozták a legtöbb halált. Következtetés: Területen szerzett, bakteriális infekció miatt belgyógyászati osztályra került 2-es típusú cukorbetegeinknél a nemzetközi adatokhoz képest nagyobb arányban találtunk bőr- és lágyrész-fertőzést; kórokozóként a leggyakrabban Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumok együttes jelenlétét tudtuk kimutatni. Összességében nem találtunk különbséget a T2DM- és a nem cukorbeteg csoport között a 3 hónapos halálozásban. Eredményeink felhívják a figyelmet a primer prevenció fontosságára és hazai elégtelenségére a bőr- és lágyrész-fertőzés megelőzésében 2-es típusú cukorbetegségben. Orv Hetil. 2019; 160(41): 1623–1632.

Open access
Authors: Zoltan Vizvari, Tibor Kiss, Csaba Ver, Kalman Mathe, Bojan Kuljic, Ferenc Henezi and Peter Odry

Abstract

The presented multichannel measuring system working on various frequencies is suitable either for electrical impedance spectroscopy or tomography. The authors of this paper have developed the complete measurement system and a graphical user interface platform. The accuracy of impedance amplitude and phase are 1 ppm and 0.01°, respectively. The basic instrument works with 8 channels and can be expanded to 64 channels with the application of multiplexing or multiple parallel connected instruments in the same system.

Open access
Authors: Enikő Sárváry, Balázs Nemes, Zsuzsa Gerlei, Ibolya Gaál, Anna Blázovics, Dénes Görög, Gábor Czabai, Elek Dinya, Zoltán Máthé, Marina Varga, Imre Fehérvári, Ferenc Perner, Balázsné Sulyok, Zsolt Pallai and Jenő Járay

A szerzők a szabadgyök-reakciók dinamikáját vizsgálják a transzplantált betegekben. A szervtranszplantáció előtt álló betegek szervezetében a kóros metabolizmus következtében szabadgyök-felszaporodás figyelhető meg, ezért antioxidáns-kapacitásuk csökken. Amennyiben a beültetett szerv megfelelően működik, a homeostasis szabadgyök-antioxidáns egyensúlya helyreáll. A korai posztoperatív időszakban kialakuló szövődmények (akut rejectio, infekció, akut tubularis necrosis, cholestasis) következtében a szabadgyök-reakciók száma szaporodik. A szerzők részletezik, hogy melyek azok a szabadgyök-folyamatokban részt vevő mediátorok (interleukin-6, C-reaktív protein, szérumamiloid-A, neopterin) és enzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz, mieloperoxidáz), amelyek változását érdemes vizsgálni a perioperatív szakban, mert jelzi a szabad gyökök felszaporodását. E paraméterek korai posztoperatív monitorozása alkalmas az akut rejectio előjelzésére, az antirejectiós terápia effektivitásának nyomon követésére. A legtöbb, általunk vizsgált paraméter mennyisége szignifikánsan növekszik akut rejectióban és infekcióban a kontrollhoz képest. Az immunrendszer aktiválódását igazolják, de differenciáldiagnózis felállítására nem alkalmasak. Ezek közül kivétel az interleukin-6 szintje, mert infekcióban szignifikánsan nagyobb értéket mértünk, mint akut rejectióban. A veseszövet-károsodás mértékének meghatározását vizeletenzim-meghatározással a beültetendő graftfunkció előjelzésére használtuk. A reaktív oxigén intermedierek károsító hatását a kóros mennyiségben felszabaduló máj- és vizeletenzimek (dipeptidil-aminopeptidáz, glutation-S-transzferáz) is alátámasztják. Megfelelő tesztek kiválasztásával monitorozni lehet a transzplantált betegek műtét utáni szabad gyökös státuszát, illetve antioxidáns szerek adagolásával csökkenteni és ellenőrizni lehet a reaktív oxigén-intermedierek kontrollálatlan felszaporodását.

Restricted access
Authors: Tímea Rengeiné Kiss, Anikó Smudla, Elek Dinya, László Kóbori, László Piros, József Szabó, Zoltán Máthé, Sándor Illés, Tamás Mándli, Tamás Szabó, Mónika Szabó, Szabolcs Tóth, Gellért Tőzsér, Csaba Túri, Balázs Füle, Péter Kanizsai and János Fazakas

Absztrakt:

Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.

Open access
Authors: Balázs Nemes, Enikő Sárváry, Zsuzsa Gerlei, János Fazakas, Attila Doros, Andrea Németh, Dénes Görög, Imre Fehérvári, Zoltán Máthé, Zsuzsa Gálffy, Alajos Pár, János Schuller, László Telegdy, János Fehér, Gábor Lotz, Zsuzsa Schaff, Péter Nagy, Jenő Járay and Gabriella Lengyel

A hazai májátültetési programban magas a hepatitis C-vírus (HCV) okozta végstádiumú májbetegség miatt végzett májátültetések aránya. Célkitűzés: A szerzők dolgozatukban elemzik a C-hepatitis miatt májátültetésen átesett betegek adatait. Módszer: Az 1995 óta végzett 295 primer májátültetés adatainak retrospektív elemzése: donor- és recipiens-, valamint perioperatív és túlélési adatok, szérumvírus-RNS-titer, percutan májbiopsziák szövettani eredményei. Eredmények: A műtét 111 betegnél történt HCV-fertőzés miatt, ez az elvégzett májátültetések 37,6%-a. A vizsgált 111 beteg közül 22 beteg (20%) a posztoperatív időszakban, a vírus kiújulásának észlelése előtt, egyéb okból meghalt. A 89 beteg közül 16 esetben (18%) a vírus visszatérését még nem észlelték, 73 betegnél (82%) azonban a vírus kiújulása szövettanilag igazolható volt. Negyven betegnél (56%) a C-vírus okozta hepatitis kiújulását egy éven belül észlelték, közülük 28 esetben (39%) 6 hónapon belül, 12 esetben hat hónapon túl, de 1 éven belül (17%), és 32 betegnél (44%) egy éven túl. A végstádiumú C-cirrhosis miatt májátültetett betegek kumulatív 1, 3, 5 és 10 éves túlélése 73%, 67%, 56% és 49% volt. A HCV-negatív, májátültetett betegeknél ezek az értékek 80%, 74%, 70% és 70%, a különbség szignifikáns. A májgraft kumulatív túlélése HCV-pozitív betegeknél 72%, 66%, 56% és 49% volt, míg HCV-negatív betegeknél 76%, 72%, 68% és 68%, itt nem szignifikáns a különbség. Korai kiújulás esetén szignifikánsan magasabb szérumvírus-RNS-titert mértek az első 6 hónapban májátültetés után. A májátültetés után 6 hónappal vett protokollbiopszia korai kiújulás esetén magasabb Knodell-pontszámot eredményezett, mint késői kiújuláskor. A fibrosisindex esetében ez fordítva volt. A májátültetéstől az első antivirális kezelésig eltelt idő 1995–2002 között átlagosan 20 hónap volt, 2003 óta 8 hónap. Következtetések: Az idősebb donorokból származó, marginális májgraftok magasabb vértranszfúzió-igény mellett történő beültetése előrevetíti a hamarabb bekövetkező vírusrekurrenciát. Ezt a tendenciát erősíti a posztoperatív akut rejectio és az emiatt adott szteroid boluskezelés. A kombinált antivirális kezelés protokollja különbözik az általánosan alkalmazottól: az ún. „stopszabály” nem érvényes. Vírusnegatívvá a betegek csak kevesebb mint 10%-a válik, melynek a fenntartott immunszuppresszió az oka. A májátültetés után korán, akár fél éven belül elkezdett antivirális kezelés a beteg- és grafttúlélést pozitívan befolyásolja, és feltehetően csökkenti a HCV-reinfekció miatti retranszplantációk számát. A második májátültetésnél akkor várhatók jó eredmények, ha időben történik, a recipiens még megfelelő fizikai állapota mellett. Ennek megítélésében a MELD-score segít.

Restricted access
Authors: László Kóbori, Zoltán Máthé, János Fazakas, Zsuzsanna Gerlei, Attila Doros, Imre Fehérvári, Enikő Sárváry, Erika Hartmann, Andrea Németh, Tamás Mándli, Szabolcs Tóth, László Szőnyi, Zsuzsanna Korponay, Mátyás Kiss, Dénes Görög and Jenő Járay

A májátültetés jelenti a gyermekkori végstádiumú májbetegségek egyetlen kezelési módját. A split, majd az ezt követően kifejlesztett élő donoros májátültetés ma már rutinbeavatkozásnak számít, és a gyermekkori átültetések alapját jelentik. Az átlagos Kaplan–Meier-féle meghatározás szerinti 1, illetve 5 éves túlélés 80–90% feletti. A donormáj splittelése során két májbetegen segíthetünk. A bal oldali laterális szegmenteket általában gyermekeknek, a nagyobb jobb oldalt felnőtteknek ültetjük át. Természetesen többféle kombináció jön szóba attól függően, hogy élő donoros vagy split-, vagy redukált májátültetésről van szó. Az átültetéshez szükséges májszövet mennyisége a testsúly minimum 1%-át jelenti. A hazai több mint 340 májátültetés során 27 gyermek (14 parciális graft) májátültetéséről számolhatunk be, és elindult az élődonor-program is. Az alkalmazott technikák eredményeit és szövődményeit is figyelembe véve elmondható, hogy megfelelően szigorú kivizsgálási protokollok betartásával, a sebészi, aneszteziológiai és intenzív osztályos kezelés megfelelő szintű fejlesztésével a hazai átültetések eredményei nemzetközi szintre emelkedtek. Az utolsó 5 év átlagos túlélése 80% feletti volt.

Restricted access
Authors: Balázs Nemes, Gergely Zádori, Erika Hartmann, Andrea Németh, Imre Fehérvári, Dénes Görög, Zoltán Máthé, Andrea Dávid, Katalin Jakab, Enikő Sárváry, László Piros, Szabolcs Tóth, János Fazakas, Zsuzsa Gerlei, Jenő Járay and Attila Doros

A szerzők összefoglalják a magyar májátültetési program epeúti szövődményeinek jellemzőit. Feltárják az epeúti szövődmények előfordulási gyakoriságát. Elemzik az epeúti szövődmények típusait és azok megoszlását, valamint hatásukat a beteg-, illetve graftvesztésre. Elemzik az irodalomban már ismert rizikófaktorokat a hazai betegpopulációban. Ismertetik az epeúti szövődmények kezelési lehetőségeit. Retrospektív vizsgálat során a betegeket két csoportba osztották aszerint, hogy a májátültetés után kialakult-e epeúti szövődmény, vagy nem, majd a két csoportot összehasonlították számos vizsgált paraméter, valamint a túlélések szempontjából. Az epeúti szövődményes betegeket tovább csoportosították annak alapján, hogy a szövődmény a májátültetés után három hónapon belül vagy később alakult ki. Ezt a két csoportot szintén összehasonlították a fentebb említett kontrollcsoporttal. Egyvariációs összehasonlítások esetén a folytonos adatokat a populáció homogenitásának vizsgálata után (Levene-teszt) kétmintás t -próbával, illetve Mann–Whitney-féle U-teszttel, a kategorikus adatokat χ 2 -próbával, illetve Kaplan–Meier-analízissel vizsgálták. A túlélést Kaplan–Meier-metodikával vizsgálták. Az eredményeket valamennyi statisztikai próbánál akkor tekintették szignifikánsnak, ha a p < 0,05 volt. Eredmények: Epeúti szövődmény a betegek 26%-ában jelent meg, 290 vizsgált beteg közül 76 esetben. A leggyakoribb a szűkület (18%), majd az epecsorgás (9%), a necrosis (6%), végül az ischaemiás típusú epeúti károsodás (3%). Epeúti szövődmények esetén az 5 éves kumulatív túlélés rosszabb (55%), mint ezek hiányában (66%), és a retranszplantációk aránya is magasabb (15%) volt. A leggyakoribb kezelési típusok: intervenciós radiológiai (69%), sebészi (17%), ERCP (14%). Következtetések: Az epeúti szövődmények aránya megfelel a nemzetközi közléseknek, 2002 óta arányuk csökkent. Epeúti szövődmények kialakulásának rizikófaktorai: cholangitis, az arteria hepatica thrombosisa és stenosisa, magas bevitt intraoperatív volumen, valamint az akut rejectio. Korai epeúti szövődmények gyakran társultak a beültetett májgraft kezdeti gyenge működésével (ún. „initial poor function”). A korai epeúti szövődmények felelősek a túlélés csökkenéséért, a késői szövődmények inkább az életminőséget rontják. Az epeúti szövődményes betegeket döntően intervenciós radiológiai módszerekkel kezelték.

Restricted access
Authors: , Budapest, Üllői út 78., 1082, Csilla András, Péter Bartek, István Battyáni, János Bezsilla, György Bodoky, Barna Bogner, Attila Bursics, Tibor Csőszi, László Damjanovich, Magdolna Dank, Zsófia Dankovics, Pál Ákos Deák, Kristóf Dede, Attila Doros, Ibolyka Dudás, Tamás Györke, Oszkár Hahn, Erika Hartmann, Erika Hitre, Zsolt Horváth, Marianna Imre, Károly Kalmár Nagy, Zsolt Káposztás, László Kóbori, Péter Kupcsulik, László Landherr, Zoltán Lóderer, László Mangel, Zoltán Máthé, Tamás Mersich, Klára Mezei, Elemér Mohos, Attila Oláh, Péter Pajor, András Palkó, Zsuzsanna Pápai, András Papp, Mihály Patyánik, András Petri, János Révész, Ágnes Ruzsa, Krisztina Schlachter, László Sikorszki, István Sipőcz, Eszter Székely, Attila Szijártó, László Torday, Lajos Barna Tóth, Edit Dósa, László Harsányi, Gábor István, László Landherr, György Lázár, József Lövey, Zsuzsa Schaff, Ákos Szűcs and András Vereczkei
Open access