Search Results

You are looking at 21 - 22 of 22 items for

  • Author or Editor: Ákos Balázs x
Clear All Modify Search
Authors: Janina Kulka, Anna-Mária Tőkés, Adrienn Ildikó Tóth, Attila Marcell Szász, Andrea Farkas, Katalin Borka, Balázs Járay, Eszter Székely, Roland Istók, Gábor Lotz, Lilla Madaras, Anna Korompay, László Harsányi, Zsolt László, Zoltán Rusz, Béla Ákos Molnár, István Arthur Molnár, István Kenessey, Gyöngyvér Szentmártoni, Borbála Székely and Magdolna Dank

A neoadjuváns kemoterápiára adott patológiai választ kívántuk elemezni az emlőtumorok immunhisztokémiai fenotípusai, valamint az alkalmazott kemoterápiás protokollok tükrében. 1998 és 2009 között 92 neoadjuváns kezelésen átesett emlőtumoros nőbeteg klinikai adatait, biopsziás és műtéti anyagát valamint túlélési mutatóit vizsgáltuk. A biopsziás- és műtéti anyagokon hormonreceptor (ER, PgR), Ki-67, p53, HER2 státusz meghatározás történt immunhisztokémiai módszerrel. A patológiai válasz megítélésére a Chevallier-osztályozást használtuk. 88 esetben elemeztük a betegségmentes- és a teljes túlélést a patológiai válasz függvényében. Patológiai komplett remisszió (pCR = Chevallier I és II) volt kimutatható 13/92 esetben (14,1%). A preoperatív daganatjellemzők alapján a patológiai komplett remissziót mutató daganatok a tripla negatív (9/13) valamint az ER-/HER2+ (1/13) és az ER+/HER2+ (3/13) csoportokból kerültek ki. 24 beteg részesült taxán-, 30 antraciklin-, 33 taxán+antraciklin alapú terápiában, 2 CMF típusú neoadjuváns kezelésben, 3 esetben nem állt rendelkezésünkre ez az adat. A taxánnal kezelt betegek 29,1%-ában, az antraciklin-származékkal kezelt betegek 6,6%-ában, a kombinált kezelésben részesült betegek 12,1%-ában volt kimutatható pCR. A pCR-t mutató csoportban kevesebb volt a recidíva és a távoli áttét kialakulása, de nem tudtunk szignifikáns különbséget igazolni. A kezelésre reagáló (Chevallier III) és a nem reagáló (Chevallier IV) csoport között ebben a tekintetben szignifikáns különbséget találtunk (p=0,006). A betegségspecifikus halálozás szignifikánsan alacsonyabb volt a pCR betegcsoportban (p=0,050). Eredményeink alapján a patológiai komplett remissziót mutató esetek a tripla negatív és a HER2-pozitív csoportból kerültek ki. A neoadjuváns kezelés az ER+/HER2- tumorcsoportban volt a legkevésbé hatékony.

Restricted access
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access