Search Results

You are looking at 21 - 30 of 47 items for

  • Author or Editor: Béla Merkely x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: 2020. március végén a SARS-CoV-2-vírusfertőzöttség (COVID–19-betegség) diagnosztizálására megjelentek Magyarországon a vírussal szembeni specifikus antitestek jelenlétét kimutató gyorstesztek. Célkitűzés: Munkánkban két gyorsteszt, az Anhui és a Clungene teszt diagnosztikai teljesítményét értékeltük a fertőzés kimutatásában arany standardnak számító ’real-time’ (valós idejű) PCR (a továbbiakban: PCR) vizsgálati eredmények alapján. Módszer: 2020. március 16. és április 14. között intézetünk 20 120, COVID–19-fertőzéssel kapcsolatos rekordot küldött be az országos adatszolgáltató rendszeren keresztül. Ebben 4140 személynél csak IgM és IgG jelenlétét kimutató gyorstesztvizsgálat történt; 3210 személynél csak PCR-teszt, 1654 személynél pedig PCR- és gyorstesztvizsgálat (Anhui: 625, Clungene: 1029) végzésére maximum 3 nap eltéréssel is sor került. PCR-pozitívnak azt a személyt tekintettük, akinél bármikor PCR-pozitivitás fordult elő, illetve antitestpozitívnak azt, akinél IgM- és/vagy IgG-pozitivitást észleltünk. (Megjegyzés: a Clungene tesztet Lungene néven is forgalmazzák.) Eredmények: A 4864, PCR-rel vizsgált személy közül 308 volt PCR-pozitív (a PCR-pozitivitás prevalenciája 6,3% volt). A PCR alapján az Anhui gyorsteszt szenzitivitása 33,3%, specificitása 72,85%; a Clungene gyorsteszt szenzitivitása 35,48%, specificitása 85,02% volt. 6%-os PCR-pozitivitási prevalencia esetén a pozitív és a negatív prediktív érték az Anhui gyorsteszt esetében 7,28%, illetve 94,48%, míg a Clungene gyorsteszt esetében 13,13%, illetve 95,38% volt. Következtetés: Az aktuális fertőzöttségi prevalencia melletti alacsony pozitív prediktív értékek alapján az általunk értékelt gyorstesztek jelenleg nem alkalmasak a SARS-CoV-2-vírusfertőzöttség (PCR-pozitivitás) kimutatására az általános populációban. Az Anhui és a Clungene gyorstesztek negatív eredményei a jelenlegi 6%-os prevalencia mellett mintegy 95%-os valószínűséggel jelzik a SARS-CoV-2-vírusexpozíció hiányát. Az Anhui és a Clungene – SARS-CoV-2 vírus elleni IgM- és IgG-antitesteket kimutató – gyorstesztek alkalmazása a COVID–19-fertőzés differenciáldiagnosztikájában szakmailag vállalhatatlan. Orv Hetil. 2020; 161(20): 807–812.

Open access
Authors: Eszter Mária Végh, Gábor Széplaki, Szabolcs Szilágyi, István Osztheimer, Tamás Tahin, Béla Merkely and László Gellér

A 29 éves férfi beteg több alkalommal jelentkező és EKG-val is dokumentált palpitáció miatt kereste fel az ambulanciát. A szerzők az EKG alapján supraventricularis tachycardiát véleményeztek, elektrofiziológiai vizsgálatot és a ritmuszavar katéteres ablatióját javasolták. A vizsgálat során a katéterek pozicionálásakor a ritmuszavar spontán elindult. A sinus coronarius elektródán a ritmuszavar alatt distalistól proximalis irányba történő ingerületterjedést észleltek. A jobb pitvari entrainment ingerlése során hosszú return cycle-t kaptak, a sinus coronarius distalistól pacelve a return cycle a ritmuszavar ciklushosszánál 15 ms-mal volt hosszabb. Ezek alapján a ritmuszavar eredetét bal pitvarinak tartották és kettős transseptalis punctiót végeztek. Lasso diagnosztikus és hűtött fejű ablatiós katétert juttattak a bal pitvarba, majd elektroanatómiai és aktivációs térképezést végeztek CARTO3 rendszerrel. Az aktivációs térkép a tachycardia fókuszát a bal felső vena pulmonalisban proximalisan lokalizálta, a vénaszájadéktól distalisan. Rádiófrekvenciás ablatiót végeztek a legkorábbi aktiváció helyén, amelynek hatására kezdeti akceleráció után a ritmuszavar megszűnt. Ezt követően elvégezték az adott véna elektromos izolációját és bidirekcionális blokkot igazoltak a véna és a bal pitvar között. A ritmuszavar 30 perc várakozás után sem volt kiváltható. Három hónappal később a kontroll-Holter-vizsgálat sem mutatott ritmuszavart, a beteg az ablatio óta panaszmentes. A vena pulmonalis tachycardia a supraventricularis ritmuszavarok azon fajtája, amely minden életkorban előfordulhat, az EKG alapján a diagnózis nem mindig egyszerű. Az elektroanatómiai térképezőrendszerek használata az ilyen ritmuszavarok diagnosztikájában és terápiájában rendkívül hasznos lehet, bár ez konvencionális elektrofiziológiai módszerekkel is kivitelezhető. A fokális vena pulmonalis ritmuszavaroknál a fókusz ablatiója elegendő lehet, azonban a ritmuszavar kiújulása teljes vénaizoláció esetén ritkább. Orv. Hetil., 2011, 152, 1374–1378.

Open access
Authors: László Gulácsi, István Májer, Imre Boncz, Valentin Brodszky, Béla Merkely, Pál Maurovich Horvath and Krisztián Kárpáti

Magyarországon jelentős az akut myocardialis infarctust szenvedett betegek száma, ezért elengedhetetlen a betegségteher (disease burden) pontosabb megismerése. Célkitűzés: Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy mekkora a finanszírozót érintő teher a hospitalizált, szívinfarktust szenvedett betegek esetén, az aktív és a krónikus kórházi ellátásban, valamint a járóbeteg- és az alapellátás területén, illetve felbecsüljük, hogy mekkora a társadalmat érintő indirekt költség. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa alapján elemeztük az „új” infarktust szenvedett betegek aktív és krónikus kórházi ellátásának költségeit a 25 évnél idősebb populáció körében a 2003. májusi megbetegedést követő 12 és 24 hónapban. A betegeket nemek szerinti, és 25–44, 45–64, 65+ éves alcsoportokba osztottuk. Egyéb költségelemként figyelembe vettük a házi-, szakorvosi vizitek, betegszállítás, valamint a munkából való kiesés átlagköltségeit. Eredmények: Az akut myocardialis infarctus aktív kórházi ellátásának átlagos egészségbiztosítási költsége a megbetegedést követő 12 hónapban a nőknél általában magasabb, mint a férfiaknál: 476,3 ezer Ft vs 391,1 ezer Ft (65+ év); 429,1 Ft vs 389,4 ezer Ft (45–64 év) és 229,5 ezer Ft vs 240,6 ezer Ft (25–44 év). A krónikus ellátás terhe betegenként 15–40 ezer Ft az első évben, és az aktív ellátás költsége is hasonló nagyságrendű (22–54 ezer Ft/fő) az infarktus után 13–24 hónappal. Következtetések: Becslésünk szerint az évente közel 12 ezer hospitalizált infarktust szenvedett beteg direkt egészségügyi költségeire a biztosító 4,4 Mrd Ft-ot költött a betegséget követő első 12 hónapban, 3,6 Mrd Ft-ot aktív és 370 millió Ft-ot a krónikus kórházi ellátásban. Egy AMI elkerülésével 345–565 ezer Ft (kor és nem szerint különbözően) direkt egészségügyi költség takarítható meg az első 12 hónapban. Becslésünk szerint az AMI indirekt költsége a munkaképes korúak körében meghaladja a 840 millió Ft-ot egy évben (177 829 Ft/fő).

Restricted access
Authors: László Gellér, Szabolcs Szilágyi, Katalin Solymossy, Marianna Srej, Endre Zima, Tamás Tahin and Béla Merkely

Az idiopathiás fascicularis kamrai tachycardia fontos és nem nagyon ritka szívritmuszavar specifikus EKG-jelekkel és terápiás lehetőségekkel. A kamrai tachycardia EKG-képe relatíve keskeny QRS-morfológiát mutat a jobb-Tawara-szár-blokk morfológiájával. A QRS-tengelyállás attól függ, hogy melyik fasciculus része a reentry körnek. Baltengely-deviáció van jelen bal posterior fascicularis tachycardia, jobbtengely-deviáció bal anterior fascicularis tachycardia esetén. Bal septalis fascicularis tachycardia együtt járhat normális tengelyállással is. A fascicularis tachycardiák általában strukturális szívbetegség nélkül alakulnak ki. A fascicularis tachycardiák egyik fontos ismérve, hogy verapamilkezelésre jól reagálnak. Néhány esetben intravénás adenozin is hatékony lehet a ritmuszavar terminálásában. A fascicularis tachycardiában szenvedő betegek nagy részében sinusrhythmusban és a kamrai tachycardia alatt is a QRS-t megelőző preszisztolés vagy diasztolés potenciál regisztrálható, amely feltehetően a Purkinje-rostokból ered. Ez az úgynevezett P-potenciál szolgál segítségül a leghatékonyabb terápia, a katéterablatio során. A ritmuszavar azonnali felismerése és megfelelő helyre történő irányítása azért fontos, mert a ritmuszavar kitűnően ablálható, és az ablatio kuratív. Áttekintésünkben három fiatal idiopathiás fascicularis tachycardiában szenvedő betegünk kórtörténetét és sikeres ablatióját írjuk le, és az esetek kapcsán foglaljuk össze a speciális ritmuszavarral kapcsolatos jelenlegi ismereteinket.

Open access
Authors: László Gellér, Szabolcs Szilágyi, Endre Zima, Marianna Srej, Gábor Szűcs, Levente Molnár and Béla Merkely

Az 55 éves posztinfarktusos, öt évvel korábban gyors monomorf kamrai tachycardia miatt implantálható cardioverter defibrillátor (ICD) implantációján átesett betegnél gyakori, többször csak ICD-sokkra szűnő, 150/perc frekvenciájú monomorf kamrai tachycardia miatt endocardialis rádiófrekvenciás katéterablatiót végeztünk 2005 februárjában. Két hónapos ritmuszavar-mentesség után a korábbinál lassabb, 120/perces, de incessant kamrai tachycardia lépett fel, amelyet újabb endocardialis ablatióval nem tudtunk megszüntetni. Tartós sinusrhythmust elérni kombinált antiarrhythmiás gyógyszeres kezeléssel sem sikerült. 2005 júniusában ismételten sikertelen endocardialis ablatio után ultimum refugiumként epicardialis ablatio mellett döntöttünk. Subxyphoidealis percutan pericardialis punkciót végeztünk, majd az ablatiós katétert a pericardialis térbe vezettük fel, és a legkorábbi aktiváció helyén ablálva a másfél hónapja gyakorlatilag folyamatosan fennálló ritmuszavar 5 másodperc után megszűnt. További három ablatiót követően programozott kamrai extrastimulációval kamrai tachyarrhythmia nem volt indukálható. A hároméves utánkövetés alatt kamrai tachycardia kétszer lépett fel, az ICD mindkét ritmuszavart az első antitachycardia-ingerléssel megszüntette. A beteg NYHA II. stádiumban van. Esetismertetésünkben tudomásunk szerint hazánkban elsőként számolunk be posztinfarktusos incessant kamrai tachycardia sikeres epicardialis ablatiójáról.

Restricted access
Authors: Emin Evren Ozcan, Gábor Széplaki, Tamás Tahin, István Osztheimer, Szabolcs Szilágyi, Béla Merkely and László Gellér

Abstract

Early recognition of ventricular tachycardias (VTs) with epicardial circuits is crucial. Surface electrocardiogram (ECG) suggesting an epicardial origin could guide ablation procedures and increase success rates. A 35-year-old female patient with VT treated by combined epicardial and endocardial ablation approach is presented in this report, and the role of surface electrocardiogram and timing of epicardial access is discussed.

Restricted access
Authors: Zoltán Ruzsa, Károly Tóth, Zoltán Jambrik, Nándor Kovács, Sándor Nardai, Balázs Nemes, Kálmán Hüttl and Béla Merkely

Abstract

Introduction

Percutaneous interventional procedures in the renal arteries are usually performed using a femoral or brachial vascular access. The transradial approach is becoming more popular for peripheral interventions, but limited data exists for renal artery angioplasty and stenting.

Methods

We have analyzed the clinical, angiographic and technical results of renal artery stenting performed from radial artery access between 2012 and 2013. The radial artery anatomy was identified with aortography using 100 cm pig tail catheter. After engagement of the renal artery ostium with a 6F Multipurpose or 6F JR5 guiding catheter, the stenosis was passed with a 0.014″ guidewire followed by angioplasty and stent implantation.

Results

In 27 patients (mean age: 65.4 ± 9.17) with hemodynamically relevant renal artery stenosis (mean diameter stenosis: 77.7 ± 10.6%; right, n = 7; left, n = 20), interventional treatment with angioplasty and stenting was performed using a left (n = 3) or right (n = 24) radial artery access. Direct stenting was successfully performed in 13 (48%) cases, and predilatations were required in ten cases 10 (37%). Primary technical success (residual stenosis <30%) could be achieved in all cases. The mean contrast consumption was 119 ± 65 ml and the mean procedure time was 30 ± 8.2 min. There were no major periprocedural vascular complications and in one patient transient creatinine level elevation was observed (3.7%). In one patient asymptomatic radial artery occlusion was detected (3.7%).

Conclusion

Transradial renal artery angioplasty and stenting is technically feasible and safe procedure.

Restricted access
Authors: H. Vágó, P. Takács, A. Tóth, L. Gellér, Sz. Szilágyi, L. Molnár, V. Kutyifa, T. Simor and Béla Merkely

Abstract

Cardiac electromechanical resynchronisation therapy (CRT) is an effective non-pharmacological treatment of patients suffering from drug refractory heart failure. However, approximately 20–30% of patients are non-responder. Cardiac magnetic resonance imaging (CMR) may play significant role in clarifying many questions in this patient population. Forty-five patients, suffering from severe drug refractory heart failure, underwent CMR before applying CRT. Left ventricular end-diastolic, end-systolic volumes, ejection fraction, myocardial mass, wall motion disturbances, localisation of non-viable myocardium were determined. Left ventricular dyssynchrony was determined by illustrating wall-time thickening in short-axis slices of left ventricle from basis to apex. CMR-proved underlying heart disease were postinfarction heart failure, dilated cardiomyopathy and non-compaction cardiomyopathy in 62, 27 and in 11%, respectively. Mean left ventricular ejection fraction was 24.5±10%, intraventricular dyssynchrony was 200±78 ms. In four patients, requiring surgical revascularisation after unsuccessful coronary sinus electrode implantation, optimal position for epicardial screw-in electrode was selected. According to the results of CMR, biventricular device was not implanted in 7 patients. During the follow-up of the 38 patients, 5 patients (13.16%) were non-responders, despite the approximately 22% non-responder ratio in our whole patient population treated by CRT but without performing previous CMR examination. In this patient population CMR may have a significant role in the selection of responder patient population.

Restricted access
Authors: Valentina Kutyifa, Béla Merkely, Zoltán Pozsonyi, Krisztina Hosszú, Szabolcs Szilágyi, György Balázs, Attila Tóth, Pál Sármán and László Gellér

A primer cardialis tumorok ritka kórképek, amelyek sokszor sokáig tünetmentesek maradhatnak. Az áttétet még nem adó tumor kuratív terápiája a reszekció és a kombinált célzott kemoterápiás kezelés. A legtöbb olyan esetben azonban, amikor a terime már nem reszekálható, szükséges lehet a biopszia elvégzése a pontos szövettani diagnózis felállításához, valamint a terápiás terv kidolgozásához. A következőkben egy 56 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél ismétlődő pericardialis fluidum kivizsgálása során derült fény az intracardialis tumormassza jelenlétére. Az elváltozás nonreszekábilisnak bizonyult, így biopsziát és célzott kemoterápiás kezelést terveztünk. A beteg kisebb megterhelése érdekében a tumormassza-biopsziát nem thoracotomiából, hanem percutan katéteres módszerrel végeztük el. A biopszia pontosságát egy új módszer, az intracardialis ultrahang biztosította. Esetünk jól mutatja, hogy az intracardialis ultrahang vezérelte biopszia hatékony, biztonságos módszer, amely segíti a pontos mintavételt, és a beavatkozás biztonságosságát is növelheti.

Restricted access
Authors: András Mihály Boros, Péter Perge, Klaudia Vivien Nagy, Astrid Apor, Zsolt Bagyura, Endre Zima, Levente Molnár, Tamás Tahin, Dávid Becker, László Gellér, Béla Merkely and Gábor Széplaki

Background

Cardiac resynchronization therapy (CRT) in chronic heart failure has been shown to improve mortality and morbidity. However, comprehensive data are not available as concerns how circulating biomarkers reflecting different organ functions, such as serum uric acid, blood urea nitrogen (BUN), albumin, cholesterol, or various liver enzymes, change over time as a consequence of CRT. The aim of this prospective study was to overview these possible changes.

Methods

A total of 20 routine laboratory parameters were measured in 122 control subjects and in 129 patients with chronic heart failure before CRT, 6 months, and 2 years later.

Results

The levels of serum uric acid [before: 432 (331–516) mmol/L, 6-month: 372 (304–452) mmol/L, 2-year: 340 (290–433) mmol/L; p < 0.001] and BUN [8.3 (6.4–11.5) mmol/L, 8.0 (6.3–11.1) mmol/L, 6.8 (5.0–9.7) mmol/L; p < 0.001) reduced statistically significant. Total bilirubin underwent reduction [16 (11–23) μmol/L, 11 (7–14) μmol/L, 8 (7–13) μmol/L; p < 0.001], while albumin increased [45 (43–48) g/L, 46 (44–48) g/L, 46 (43–48) g/L; p = 0.04]. Cholesterol concentrations elevated [4.3 (3.6–5.0) mmol/L, 4.5 (3.8–5.1) mmol/L, 4.6 (3.8–5.4) mmol/L; p < 0.001] and glucose decreased [6.2 (5.6–7.2) mmol/L, 5.9 (5.1–6.7) mmol/L, 5.7 (5.1–6.8) mmol/L; p < 0.001].

Conclusions

CRT influences the levels of routinely used biomarkers suggesting improvements in renal function, liver capacity, and metabolic changes. These changes could mirror the multiorgan improvement after CRT.

Open access