Search Results

You are looking at 21 - 23 of 23 items for

  • Author or Editor: János Farkas x
Clear All Modify Search
Authors: Zoltán Boda, Miklós Udvardy, Katalin Farkas, Judit Tóth, László Jámbor, Pál Soltész, Katalin Rázsó, Zsolt Oláh, Péter Ilonczai, Mariann Szarvas, Krisztina Litauszky, János Hunyadi, Tamás Sipos, János Kappelmayer, Zoltán Veréb and Éva Rajnavölgyi

Súlyos perifériás artériás érbetegségekben a gyógyszeres és/vagy érsebészeti beavatkozások kimerülését követően a tűrhetetlen fájdalom, kiterjedt végtagi fekélyek, gangraenák megszüntetésének egyetlen módja a végtag amputációja. Betegek és módszerek: A szerzők – hazánkban elsőként – 5 előrehaladott perifériás artériás érbetegben (1 arteriosclerosis obliterans és 4 thromboangiitis obliterans) autológ csontvelői eredetű őssejtterápiát végeztek. A csontvelői őssejteket (CD34+ sejtek) crista biopsia végzésével nyerték. Mágneses sejtszeparálással CD34+ sejtszuszpenziót állítottak elő. Meghatározták a CD34+, CD133+ és CD45± sejtek számát és arányát. Az őssejtszuszpenziót intramuscularis injekció formájában a beteg végtagba juttatták vissza. Betegenként 0,37–1,14 × 10 5 /kg őssejt visszaadására került sor. Betegeiket 12 hónapig követték. Vizsgálatok történtek a beavatkozás előtt és után (1, 3, 6, 9 és 12 hónappal). Klinikai vizsgálatok: nyugalmi fájdalom, dysbasiás távolság, ischaemiás fekélyek gyógyhajlama, boka-kar index. Laboratóriumi vizsgálatok: angiográfia (az őssejtterápia előtt és után 1 és 6 hónappal), duplex ultrahang- és lézer-Doppler-scan, transcutan oxigéntenzió mérése, az endothelfunkciók vizsgálata. Eredmények: A nyugalmi fájdalom mind az öt betegük esetében megszűnt. A dysbasiás távolság szignifikánsan nőtt (36/440 m). Három beteg végtagi ischaemiás fekélye begyógyult, egy beteg nagyméretű fekélye lényegesen kisebbé és felületesebbé vált, egy betegben a végtagi fekély nem változott. A kezelt oldalon a boka-kar index szignifikánsan nőtt (0,41/0,83) tizenkét hónappal az őssejtterápiát követően, s nem változott az ellenoldalon. Három betegben tapasztaltak számottevő változást angiográfiával az őssejtterápia után hat hónappal. Csak szerény javulást észleltek color-Doppler- és lézer-Doppler-vizsgálatokkal. Az őssejtterápia előtt és után 1, 6 és 12 hónappal a transcutan oxigéntenzió-értékek a lábháton 18,10/16,78/23,83/37,50 Hgmm-re, míg a lábszáron 36,66/31,25/45,00/37,30 Hgmm-re változtak. A makro- és mikrocirkulációs paraméterek nem mutattak javulást az őssejtterápiát követően 1 hónappal, azonban az őssejtterápia után 3, 6, 9 és 12 hónappal már mérhető javulást tapasztaltak. Szövődményt, mellékhatást nem észleltek. Következtetések: Klinikai eredményeik alapján az autológ csontvelői eredetű őssejtterápiát hatásosnak, tartósnak és biztonságosnak tartják előrehaladott perifériás artériás érbetegségben. Szükség van további klinikai tapasztalatgyűjtésre.

Restricted access
Authors: Szilvia Krizsán, Zsófia Dénes, Ambrus Gángó, Bence Gerecs, Judit Demeter, Zsolt Nagy, Ilona Tárkányi, Tamás Masszi, Péter Farkas, András Masszi, Gergely Szombath, Szabolcs Benedek, Judit Várkonyi, Laura Horváth, Zsolt Nagy, Gáspár Radványi, István Takács, Aryan Hamed, Zsolt Lázár, Erzsébet Süveges, Ágnes Kárpáti, Márk Plander, Tamás Szendrei, Katalin Pál, Mihály Gurzó, János Jakucs, Miklós Egyed and Csaba Bödör

Absztrakt:

Az akut myeloid leukémia (AML) osztályozásának és rizikóbecslésének alapjául a citogenetikai eltérések szolgálnak, azonban az elmúlt években az új generációs szekvenálásnak (NGS) köszönhetően nagy előrelépések történtek az AML genomszintű feltérképezésében. Az újonnan megismert genetikai eltérések diagnosztikus és prognosztikus jelentőséggel bírnak, így mára a nemzetközi ajánlásokba is felvételre kerültek. Az AML kezelése terén az elmúlt évtizedekben nem következett be jelentős változás, azonban a visszatérő génmutációk azonosítása révén több célzott terápiás gyógyszer került kifejlesztésre.

Jelen tanulmányunk célja a hazai AML-es betegpopulációban előforduló citogenetikai és molekuláris genetikai eltérések gyakoriságának meghatározása, különös tekintettel azokra a mutációkra, melyekkel szemben már léteznek célzott terápiák.

329 AML-es beteg esetében végeztük el az IDH1, IDH2 és FLT3-TKD mutációanalízist hagyományos Sanger-szekvenálással, míg az FLT3-ITD, NPM1 és CEBPA mutációs státusz, valamint a citogenetikai vizsgálatok eredményei rendelkezésünkre álltak, mivel a diagnosztikus rutin részét képezik.

Az általunk vizsgált betegpopuláció 51,4%-ában mutattunk ki kromoszómaeltérést, melyek közül leggyakrabban a –5/del(5q) (10,6%), 8-as triszómia (7,9%), a t(15;17) (7,9%) valamint a –7/del(7q) (7,5%) fordult elő, míg a betegek fennmaradó 48,6%-a normál kariotípussal rendelkezett. A mutációanalízis eredményeképpen a betegek 7,0%-ában volt kimutatható az IDH1-, 13,4%-ában az IDH2-, 5,8%-ában az FLT3-TKD-, 22,4%-ában FLT3-ITD-, 27,3%-ában NPM1-, valamint 7,1%-ában CEBPA-mutáció. A genetikai eltéréseken alapuló Európai LeukémiaNet (ELN) 2017-es ajánlása szerint elvégzett rizikóbesorolás során szignifikáns különbség volt kimutatható a rizikócsoportok túlélése között: a medián teljes túlélési idő a kedvező rizikócsoportban 34,7 hónap, az intermedier rizikócsoportban 10,0 hónap, míg a kedvezőtlen rizikócsoportban 3,7 hónap volt (p < 0,0001).

Eredményeink azt mutatják, hogy az AML-es betegek közel fele hordoz olyan génmutációt, mellyel szemben már rendelkezünk célzott terápiával. Reményeink szerint a jövőben további támadáspontok is azonosításra kerülnek, és ezáltal az AML-es betegek kezelésében is megvalósulhat a mutációs státuszon alapuló személyre szabott célzott kezelés, ami megnövelheti a betegek várható élettartamát.

Open access
Authors: Lajos Sándor Kiss, Tamás Szamosi, Tamás Molnár, Pál Miheller, László Lakatos, Áron Vincze, Károly Palatka, Zsolt Bartha, Beáta Gasztonyi, Ágnes Salamon, Gábor Horváth, Gábor Tamás Tóth, Klaudia Farkas, János Banai, Zsolt Tulassay, Ferenc Nagy, Mária Szenes, Gábor Veres, Barbara Dorottya Lovász, Zsuzsanna Végh, Petra Anna Golovics, Miklós Szathmári, Mária Papp and Péter László Lakatos

Az adalimumab a tumornekrózis-faktor-alfát célzó, teljesen humán monoklonális antitest, amely randomizált klinikai vizsgálatokban hatékonynak bizonyult a Crohn-betegség kezelésében. A jelen tanulmányban a szerzők célja a középtávú klinikai hatásosság és a nyálkahártya-gyógyulás prediktorainak meghatározása volt a magyarországi speciális gasztroenterológiai centrumokban adalimumabkezelésben részesülő Crohn-betegekben. Módszer: A tanulmányba 201 Crohn-beteget vontak be. A klinikai adatok prospektíven kerültek rögzítésre, majd később feldogozásra (férfi/nő arány: 112/89; median életkor: 24 év; időtartam: nyolc év). Korábbi infliximabterápiában 97 (48,3%) beteg részesült, párhuzamosan kortikoszteroidot kapott a betegek 41,3%-a és azathioprint a betegek 69,2%-a (mindkettőt: 26,4%). Eredmények: A klinikai javulás és remisszió aránya a 24. héten 78% és 52%, illetve az 52. héten 69,4% és 44,4% volt. Az endoszkópos kép javulása, illetve a nyálkahártya-gyógyulás a betegek 43,1 és 23,6%-ában volt kimutatható. Logisztikus regressziós modellben a 12 hónapos klinikai kimenetel független prediktorai a klinikai válasz és normális C-reaktív fehérje a kezelés 12. hetében, a kombinált immunszuppresszió szükségessége az indukciós kezelés során, a rövidebb betegségtartam és a dohányzás voltak. A kezelés 12. hetében mért normális C-reaktív fehérje, a 24. héten tapasztalt klinikai remisszió, a korábbi relapsusok gyakorisága és a dohányzás állt összefüggésben a nyálkahártya-gyógyulás mértékével. A dózis emelésére a betegek 16,4%-ának volt szüksége. A párhuzamos azathioprinkezelés és a 12. héten tapasztalt klinikai remisszió csökkentette a dózisemelés esélyét. Következtetés: Az adalimumabkezelés során a középtávú klinikai hatékonyság és a nyálkahártya-gyógyulás előrejelzésében meghatározó tényezők a 12. héten tapasztalt klinikai hatékonyság és normális C-reaktív fehérje, a kombinált immunszuppresszió szükségessége, a luminalis betegség és a dohányzás voltak. A párhuzamos azathioprinkezelés csökkentheti a dózisemelés valószínűségét. Orv. Hetil., 2011, 152, 1433–1442.

Open access