Search Results

You are looking at 21 - 30 of 34 items for

  • Author or Editor: Krisztina Kovács x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Kalincsák, Péter Gőcze, Noémi Bohonyi, Nikoletta Bárdos, Miklós Koppán, Krisztina Kovács, Gábor Lénárd Toller, Melinda Csima and Szilárd Papp

Absztrakt:

Bevezetés: A méhtestrák a fejlett országokban a leggyakoribb invazív nőgyógyászati daganat. A legjobb túlélési eredmények a tumor műtéti eltávolítása után várhatók, ezért a komplex ellátás célja a lokálisan és lokoregionálisan előrehaladott betegség reszekábilissé tétele. Célkitűzés: A jelen közleményben azt vizsgáljuk, hogy a neoadjuváns kemoterápiával kezelt és műtéten átesett betegek teljes túlélése jobb-e a csak sugárkezelést kapott páciensekéhez képest. Módszer: 2015. január és 2018. december között 28, lokálisan, illetve lokoregionálisan előrehaladott, primeren irreszekábilis, magas kockázatú méhtesttumoros betegnél végeztünk neoadjuváns szisztémás kezelést paklitaxel-karboplatin alkalmazásával. Ezt követően radikális hysterectomia, kétoldali petefészek-eltávolítás történt lymphadenectomiával. Eredmények: A 6 ciklus kemoterápia után készült kontroll-MR-vizsgálat minden esetben méretbeli csökkenést igazolt. Minden betegnél véghez vihető volt a teljes tumoreltávolítás. A szövettani leletek alapján 4 páciens esetében igazolódott maradék tumor az eltávolított nyirokcsomókban. A 2 éves túlélési arány 65,5%, a 2 éves progressziómentesség 66,1% volt. A medián teljes túlélés 16,5 hónap volt. Mindegyik érték jobbnak bizonyult a csak sugárkezelést kapó csoportnál. Következtetés: A neoadjuváns kezelés hatékony módja lehet a reszekabilitás feltételeinek megteremtésében, ami túlélésbeli előnnyel járhat. A komplex ellátás ellenére a betegek túlélése továbbra is szerény. Orv Hetil. 2020; 161(11): 425–433.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Kálmán Havasi, Anita Kalapos, Krisztina Berek, Péter Domsik, Mária Kohári, Gábor Kovács, Gábor Bogáts, István Hartyánszky, Tamás Forster and Attila Nemes

Absztrakt

Bevezetés: A teljes nagyér-transzpozíció az egyik leggyakoribb, cyanosissal járó veleszületett szívfejlődési rendellenesség. Célkitűzés: A szerzők célja a teljes nagyér-transzpozíció miatt Senning- és Mustard-féle műtéten átesett betegeik hosszú távú túlélésének, funkcionális stádiumának, aritmológiai kontrolljának és életminőségének elemzése és összehasonlítása volt. Módszer: A vizsgálatban 85, teljes nagyér-transzpozíció miatt operált beteg vett részt, közülük 37 esetben Senning-műtét, míg 48 esetben Mustard-műtét történt. Valamennyi esetben utánkövetéses vizsgálatot végeztek. Eredmények: A több évtizedes utánkövetés sikeraránya 74%-nak bizonyult. A 31 utánkövetett Senning-műtött közül 12-en hunytak el a követés során (39%), míg a 32 Mustard-műtött közül 16-an haláloztak el (50%) (p = 0,45). Nem volt különbség a szívelégtelenség és az aritmiák jellemzői között sem a két betegcsoportban. Az életminőséget és a funkcionális kapacitást jellemző paraméterek kedvezőbbnek bizonyultak a Senning-műtött betegekben. Következtetések: A Mustard- és Senning-műtött TGA-betegek mortalitásában és morbiditásában szignifikáns különbség nem volt igazolható. A Senning-műtött betegek életminősége és funkcionális kapacitása a hosszú távú követés eredményei alapján kedvezőbb. Orv. Hetil., 2016, 157(3), 104–110.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors: György Heltai, Attila Anton, Sándor Hoffmann, Tibor Szili-Kovács, Katalin Berecz, Györgyi Kampfl, Krisztina Kristóf, Erik Molnár, Márk Horváth and Ágnes Bálint

A Keszthelyen 1963-ban beállított „Szerves- és műtrágyák hatását összehasonlító tartamkísérlet” kiválasztott kezeléseiből vett talajokkal beállított tenyészedénykísérletben és ezzel párhuzamosan a szegélyparcellákból kiemelt bolygatatlan talajoszlopokban vizsgáltuk az ásványi- és istállótrágyák, valamint a talajba bedolgozott növényi szerves anyag hatását a talajlevegőben a tenyészidő folyamán felhalmozódó CO2 és N2O gázok képződésének dinamikájára.A CO2-koncentráció a tenyészidő folyamán a kezdeti stagnálás után egy, vagy több maximum elérése után a kezdeti szintre csökkent mindkét kísérleti rendszerben, s a változás jó korrelációt mutatott a napi középhőmérséklet változásával.A N2O képződésének időbeli változása a talajoszlopokban nem mutatott egyértelmű tendenciát, míg a tenyészedényekben csak a vetést követő 6. napig mértünk koncentrációnövekedést.A bolygatatlan talajoszlopokban a felszíntől 40 cm mélységig a CO2-koncentráció szignifikánsan növekedett, 40–60 cm között már nem változott számottevően. Ugyanez a tendencia mutatkozott a N2O-koncentráció mélység szerinti változásában, de a nagyobb mérési bizonytalanság miatt kevésbé egyértelműen. A tenyészedényekben a 20 cm mélyen elhelyezett csapdákban mért CO2-koncentráció értékek nagyságrendileg megegyeztek a talajoszlopban 20 cm mélyen mért értékekkel. A trágyázatlan kezelésekben a növények jelenléte mind a talajoszlopban, mind a tenyészedényekben növelte a CO2- és a N2O-produkciót. A trágyázási kezelések hatására a talajoszlopokban csökkent mindkét gáz produkciója. Szerves trágya alkalmazásakor növény jelenlétében ez a csökkenés kisebb mértékű volt, mint ásványi trágya esetében. A trágyázási kezelések hatására a tenyészedényekben növények jelenlétében növekedett a talajban a CO2 és N2O produkciója. A növekedés a trágyakezelések termésnövelő hatása sorrendjében istállótrágya < ásványi trágya < (istállótrágya+ásványi trágya) fokozódott.Összegezve megállapítható, hogy a CO2 és N2O gázképződés és a talajból történő kilépés feltételei a bolygatatlan és a művelt talajban eltérnek, s e folyamatra jelentős hatással van a növények jelenléte és anyagcseréje. Kísérleteink eredményeként létrehoztunk egy olyan adatbázist, amelyre alapozva megfelelő matematikai modellek alkalmazásával reálisan becsülhető a mezőgazdasági talajok CO2 és N2O emissziója különböző tápanyagellátási és művelési módok esetén.

Restricted access
Interventional Medicine and Applied Science
Authors: Dávid Ágoston Kovács, László Szabó, Katalin Jenei, Roland Fedor, Gergely Zádori, Lajos Zsom, Krisztina Kabai, Anita Záhonyi, László Asztalos and Balázs Nemes

Women with renal disease, besides many dysfunctions, face increasing infertility and high-risk pregnancy due to uremia and changes of the hormonal functions. After renal transplantation, sexual dysfunction improves, providing the possibility of successful pregnancy for women of childbearing age. However, kidney transplanted patients are high-risk pregnant patients with increased maternal and fetal risks, and the graft also may be compromised during pregnancy; most studies report on several successive deliveries due to multidisciplinary team management. In clinical practice, the graft is rarely affected during the period of gestation. Fetal development disorders are also rare although preterm delivery and intrauterine growth retardation are common. For now, several studies and clinical investigations proved that, under multidisciplinary control, kidney transplanted female patients are also possible to have safe pregnancy and successful delivery. There are conflicting data in the literature about the prevention of complications and the timing of pregnancy. Herein, we would like to present some experience of our centre. A total of 847 kidney transplantations have been performed between June 1993 and December 2013 with 163 childbearing aged females (18–45 years) in our center. We report on three kidney transplanted patients who have given birth to healthy newborns. In our practice, severe complications have not been observed.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Kálmán Havasi, Anita Kalapos, Krisztina Berek, Péter Domsik, Gábor Kovács, Gábor Bogáts, István Hartyánszky, Erzsébet Kertész, Márta Katona, Katalin Rácz, Miklós Csanády, Tamás Forster and Attila Nemes

Absztrakt

Köszönhetően az egyre tökéletesedő műtéti technikáknak és a technikai fejlődésnek, ma már sok, congenitalis szívbetegségben szenvedő egyén éri meg a felnőttkort. Ezeknek a betegeknek a jobb ellátása céljából egy regiszter összeállítása mellett döntöttek, amely jelenleg 2770 beteg 3043 műtéti beavatkozásának adatait tartalmazza, amelyeket közel 30-féle diagnózis miatt végeztek. Jelen tanulmány célja a regiszter-összeállítás okainak és alapjainak bemutatása. Orv. Hetil., 2015, 156(20), 794–800.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Pilecky, Gábor Szudi, Enikő Kovács, Zsigmond Jenei, László Gellér, Krisztina Heltai, Levente Molnár, György Bárczi, Dávid Becker, Béla Merkely and Endre Zima

Absztrakt

Az enyhe terápiás hypothermia az utóbbi évtizedben elfogadott és elterjedt intenzív terápiás módszerré vált a hirtelen szívhalált elszenvedett és sikeresen resuscitált betegek kezelésében. Bár a rendelkezésre álló evidenciák alapján a terápiás hypothermia a resuscitatiós irányelvek részét alkotja, terápiás alkalmazása számos ponton csupán tapasztalati tényekre alapszik. Különösen intenzív szakmai vita tárgyát képezi az ideális célhőmérséklet és a nem sokkolandó ritmussal feltalált betegek hűtésének kérdése. A hypothermia szinte az összes szervrendszer működését befolyásolja, ezért ezek ismerete elengedhetetlen a mellékhatások korai felismerésében és kezelésében. A szerzők célja, hogy a rendelkezésre álló vizsgálati eredmények és saját gyakorlati tapasztalataik alapján összegezzék a terápiás hypothermia klinikai szerepét a resuscitatión átesett betegek kezelésében. Orv. Hetil., 2016, 157(16), 611–617.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Zoltán Jánó, Elemér Mohos, György Réti, Tamás Kovács, József Mohay, Csaba Berki, Sándor Horváth, Krisztina Bene, Myroslav Horzov, Gábor Bognár, Gábor Sándor, Péter Szenkovits, Petra Mohos, Gábor Tornai and Attila Nagy

Absztrakt

Bevezetés: Bár a stomaképző műtétek száma napjainkban egyre csökken, azonban amennyiben valamilyen oknál fogva mégis erre kényszerülünk, akkor akár 50%-ot elérő gyakorisággal számolhatunk parastomalis sérv kialakulásával. Az esetek mintegy harmadában ezek műtéti korrekcióra szorulnak, gyakran sürgősséggel, ügyeleti körülmények között. Az alkalmazott műtéttípusok nem egységesek és a nemritkán nagy kihívást jelentő eljárások komplikációrátája magas. Osztályunkon 2003 óta alkalmazunk speciális háromdimenziós hálókat a parastomalis sérvek megelőzésére és megoldására. Betegek és módszerek: 2012. január 1-jétől 2016. június 1-jéig prospektív, kontrollált, randomizált vizsgálat keretében abdominoperinealis exstirpatióval egyidejűleg 38 esetben végeztünk preventív hálóbeültetést, illetve 14 esetben már meglevő parastomalis sérvet korrigáltunk hálóbeültetéssel. A kontrollcsoportokban eddig 46, illetve 18 beteg szerepel a preventív, illetve rekonstrukciós ágon. A bevonást 2017-ig végezzük. A preventív csoportban 22 esetben laparoszkóposan, 62 esetben nyitottan végeztük a Miles-műtétet. A rekonstrukciós csoportban hat esetben laparoszkóposan, 26 esetben nyitottan végeztük a különböző típusú hasfal-rekonstrukciókat. A vizsgált időszakban az átlag utánkövetési idő 19,2 hónap volt a hálós és 22,6 hónap volt a nem hálós alcsoportokban a preventív ágon, és 25,9 hónap, illetve 20,4 hónap volt a hálós, illetve háló nélküli alcsoportokban a rekonstrukciós ágon. Eredmények: Az eredmények részletes statisztikai analízisét a vizsgálat lezárultával fogjuk elvégezni. Az interim eredmények alapján a komplikációarányok nem különböznek számottevően a hálós, illetve a nem hálós csoportok között. Az eddig vizsgált időszakban a preventív vizsgálati ágon parastomalis sérv kialakulását a nem hálós csoportban 18 esetben (39.1%), a hálós csoportban három esetben (7,8%) észleltük. A rekonstrukciós ágon rekurrenciát a nem hálós csoportban nyolc esetben (44%), a hálós csoportban pedig egy esetben (7,1%) észleltünk. Következtetések: Eredményeink korrelálnak az irodalomban egyre szaporodó különböző hálóbeültetéses eljárásokkal. Ezt elsősorban a parastomalis sérvek kialakulási patomechanizmusának megértésén alapuló egyedi hálókonstrukciónak tulajdonítjuk.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Csaba Berki, Elemér Mohos, György Réti, Tamás Kovács, Zoltán Jánó, József Mohay, Sándor Horváth, Gábor Bognár, Krisztina Bene, Myroslav Horzov, Gábor Sándor, Gábor Tornai, Petra Mohos, Péter Szenkovits, Tibor Nagy, Csaba Orbán, Vivien Herpai and Attila Nagy

Absztrakt

Célkitűzés: Akár colitis ulcerosa (CU), akár familiaris poliposis (FAP) miatt történik a J-pouchcsal rekonstruált proctocolectomia, a késői komplikációk vonatkozásában lényeges a colonnyálkahártya teljes eltávolítása, ugyanakkor a hosszú távú funkcionális eredmények érdekében nagy jelentőségű a minél kisebb traumával járó műtéti technika. Mindkét szempontnak megfelelni látszik az általunk 2000 óta alkalmazott, procedure for prolaps and haemorrhoids (PPH) géppel készített ileoanalis anastomosis. Betegek és módszer: 1990. márciustól 2016. szeptemberig 117 beteg került osztályunkon CU vagy FAP miatt J-pouchcsal készített és ileoanalis anastomosissal rekonstruált proctocolectomiára. Az első időszakban kézi anastomosist készítettünk (29 beteg), majd 2000-től használtuk rutinszerűen a PPH-gépet (88 beteg). Tehermentesítő ileostomát többnyire alkalmaztunk. A 117 beteg adatait kórházunk adatbázisából dolgoztuk fel, közülük 45 jelent meg kontrollvizsgálaton és további 31-et telefonon értünk el, így 76 beteg (65%) volt utánkövethető. Detektáltuk a székletürítés gyakoriságát, a loperamidszedést, az inkontinencia fokát (Wexner-score), valamint a perianalis dermatitist. Az átlagos követési idő a kézi varrattal készített anastomosis csoportban 18,6 év, a PPH-géppel készített csoportban 7,6 év volt. Eredmények: A kézzel varrt anastomosis csoportban 4/29 betegnél (13,8%) kényszerültünk a pouch exstirpatiójára és végleges ileostoma készítésére (két pouchitis, egy pouchelhalás és egy recidív rectumtumor), a napi átlagos székletürítés száma: 4,3, a Wexner-score 8,5 volt, 2/15 beteg él (13,3%) inkontinencia miatt ileostomával. A PPH-géppel készített anastomosis csoportban 4/88 betegnél (4,5%) távolítottuk el a pouchot (pouchitis), átlagosan 4,0 alkalommal volt naponta székletük, az inkontinenciascore 7,6 volt, 4/61 betegnél (6,6%) maradt inkontinencia miatt az ileostoma végleges. Konklúzió: Tapasztalataink alapján a PPH-géppel készített anastomosis technikailag jól kivitelezhető, elvi okok miatt a rectumnyálkahártya eltávolításának vonatkozásában hatékony, a funkcionális eredmények szempontjából pedig jobb eredményt észleltünk, mint a kézzel varrt anastomosis esetén. Adataink a kis esetszám miatt további megerősítésre szorulnak.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Elemér Mohos, Attila Nagy, György Szabados, György Réti, Tamás Kovács, Zoltán Jánó, Csaba Berki, József Mohay, Lóránt Szabó, Krisztina Bene, Gábor Bognár, Myroslav Horzov, Petra Mohos, Gábor Sándor, Gábor Tornai, Péter Szenkovits, Tibor Nagy, Csaba Orbán and Vivien Herpai

Absztrakt

Célkitűzés: A nyelőcső-reszekció többnyire rossz állapotú betegeken végzett, két testüreget megnyitó műtét, ennek megfelelően magas mortalitási és morbiditási adatokkal. Ennek javítása érdekében kerültek bevezetésre a kisebb megterhelést jelentő, minimálisan invazív módon végzett beavatkozások. A torakoszkóposan és laparoszkóposan végzett McKeown-műtét közvetlen posztoperatív szakra kifejtett hatását tanulmányoztuk 20 esetünk kapcsán, továbbá közlésre kerül az általunk alkalmazott műtéti technika. Betegek és módszer: Osztályunkon az elmúlt négy évben 20 torakoszkópos oesophagusreszekciót végeztünk laparoszkópos gyomorcsövesítéssel és nyaki anastomosissal. Egy beteg strictura, a másik 19 carcinoma miatt került műtétre, közülük 11 volt T4 stádiumú. 17 betegnél történt neoadjuváns kemoradioterápia előrehaladott stádium miatt. A rendszeres kontrollvizsgálatokat az onkológiai ambulancia végezte. Eredmények: Átlagosan 25 hónapos követési idő után nyolc betegünk van életben, közülük kettő áll kezelés alatt ismert recidív tumor miatt. 19 beteg a műtétet követően 12 órán belül extubálásra került, az intenzív osztályon töltött idő egy-két napra rövidült. A műtéti idő átlagosan 320 perc volt. Nyolc betegnél összeejtett tüdő mellett végeztük a mellkasi dissectiót, közülük három esetében alakult ki pneumonia, míg a ventilált tüdő mellett operált 12 beteg esetében egy alkalommal. Egy betegnél kényszerültünk sürgős konverzióra aortasérülés miatt, amit azonnali thoracotomia után sikerült ellátnunk. Egy beteget veszítettünk el 30 napon belül nyaki anastomosiselégtelenség, mediastinitis, oesophagotrachealis fistula miatt. Két betegnél kellett a posztoperatív szakban retorakoszkópiát és a ductus thoracicus lekötését elvégeznünk chylothorax miatt. Konklúzió: Megfigyelésünk szerint a minimálisan invazív nyelőcső-reszekció lényegesen alacsonyabb mortalitás és morbiditás mellett vezet azonos onkológiai eredményre a nyitottan végzett beavatkozással összehasonlítva. Ventilált tüdő mellett végzett mellkasi dissectio után a légúti komplikációk aránya tovább csökkent. Aorta-, illetve tracheaérintettség esetén mérlegelendő a thoracotomiából végzett exploráció és esetleges reszekció. Tapasztalataink az alacsony betegszám miatt további megerősítésre szorulnak.

Restricted access