Search Results

You are looking at 31 - 40 of 93 items for

  • Author or Editor: János Fehér x
Clear All Modify Search

A cardiovascularis halálozás világszerte növekszik. A halálos kimenetelnek egyik legfontosabb kóroki tényezője a diabetes mellitus. E megbetegedés kezelésére alkalmazható gyógyszerek közé tartoznak az inzulin kiválasztását fokozó szerek (insulinsecretagog készítmények), az inzulin hatását növelő (inzulinszenzitizálók) és glükózfelszívódást gátló készítmények. Mindezek alkalmazhatók monoterápiában és különféle kombinációban is. A gyakorlatban nagyon hasznosnak tűnik a roziglitazon és a glimepirid kombinációja. Mivel alkotóik különböző támadáspontokon fejtik ki hatásukat, jól kiegészítik egymást. A glimepirid a béta-sejtek inzulinszekrécióját fokozza, csökkenti a vércukorszintet, a roziglitazon pedig az így megtermelt inzulin iránti érzékenységet fokozza a célszervekben. A két szer additív módon jelentősen javítja a vércukorszintet. A glimepirid és roziglitazon kombinációját a betegek általában jól tolerálják, és a fix kombináció javítja a terápiás adherenciát is.

Restricted access

Napjainkban egyre több adat van a neuroendokrin és az immunrendszer közötti kapcsolatra. A molekuláris genetikai kutatások eredményei bizonyították, hogy a neurotranszmitterek, a hormonok és a citokinek az alapjai ennek a közös nyelvnek. Bebizonyosodott, hogy az immunrendszer képes neurotranszmitterek, hormonok, az endokrin rendszer pedig citokinek termelésére. Ez az integratív (holisztikus) szemlélet teszi lehetővé a pszicho-neuro-endokrin-immun rendszer élettani és kóros működésének megismerését. Az autoimmun kórképek társulásai és az autoimmun poliendokrin szindrómák heterogén betegségcsoportot képeznek, amelyeknek lényege a saját antigénnel szemben csökkent vagy megszűnt tolerancia. A molekuláris genetikai kutatások a szervspecifikusnak nevezett kórképek társulásainak mechanizmusát tárták fel. Az 1-es típusú autoimmun poliendokrin szindróma jellemzője, hogy legalább kettő jelen van a három kardinális betegségből: Addison-kór, autoimmun hypoparathyreosis és mucocutan candidiasis. Ennek a ritka, autoszomális szindrómának az oka az autoimmun regulátor gén (AIRE) mutációja. A 2-es típusú autoimmun poliendokrin szindrómában az Addison-kór, az autoimmun pajzsmirigybetegségek egyike és/vagy 1-es típusú diabetes mellitus társul egymással. A 3-as típusú poliendokrin szindrómát az autoimmun pajzsmirigybetegség, az 1-es típusú diabetes mellitus jellemzi. Az 1-es típusú poliendokrin szindrómától eltérően a 2-es és a 3-as típusúakat egyes HLA-antigének társulásai jellemzik. Az egyes betegségekre hajlamosító genetikai faktorok megismerése lehetővé teszi, hogy jobban megértsük a közös autoimmun mechanizmust, és lehetőséget nyújt a korai kezeléshez és megelőzéshez egyaránt.

Open access

Idült C-vírus-hepatitisben a túlsúly/elhízás a zsírmáj kialakulásának független kóroki tényezője. A kombinált pegilált interferon + ribavirin kezelés hatástalansága hepatitis C-vírus 1-es genotípusa esetében a derékkörfogattal, a testtömegindexszel (BMI), a szénhidrát-anyagcsere zavarával, a steatosissal, a fibrosis súlyosságával áll összefüggésben. Az elhízás a kezelésre adott elégtelen válasz önálló negatív prediktív tényezője. Esetismertetés: A szerzők egy 59 éves, elhízott (BMI = 46,47 kg/m 2 ), krónikus HCV-fertőzött férfi beteg esetét ismertetik, akinél a testsúlycsökkenés – kétszeri sikertelen kombinált antivirális kezelés után – a peginterferon-alfa-2a + ribavirin kezelésre adott biokémiai és virológiai választ segítette. A beteg a korszerű interferon és ribavirin kombinált kezelések között amantadin- és szilimarinterápiában részesült. Megbeszélés: A szerzők esetükkel összefüggésben áttekintik a zsírmáj, illetve az inzulinrezisztencia jelentőségét idült HCV-hepatitisben, valamint ismertetik a testsúlycsökkentés és az inzulinrezisztencia csökkentésének jelentőségét. Következtetés: A testsúlycsökkentés és a hepatoprotectiv szerek elősegíthették a peginterferon és ribavirin kombinált kezelés antivirális hatásának növelését és így a tartós immunválasz kialakítását.

Restricted access
Restricted access

Az adalimumab humán, rekombináns monoklonális antitest, amely hatékony terápiás lehetőséget biztosít rheumatoid arthritisben, polyarticularis juvenilis idiopathiás arthritisben, psoriasisban, arthritis psoriaticában, spondylitis ankylopoeticában, valamint Crohn-betegségben szenvedő betegek gyógyításában. Az adalimumab magas affinitással kötődik a tumornekrózis-faktor (TNF) -alfához, ezáltal gátolja a TNF és receptorai (szolúbilis és membránasszociált) közötti kapcsolódást. Jól tolerálható és biztonságos, javítja a betegek életminőségét. Az esetleges mellékhatások a betegek gondos megfigyelése és rendszeres ellenőrzése mellett csökkenthetők. A szerzők részletesen tárgyalják a szakirodalomban adalimumabbal kapcsolatos tanulmányokat a fenti kórképekben.

Open access
Authors: János Fehér and Árpád Szállási
Restricted access

Az idült májbetegségek kezelésére csak a kóroki folyamatok ismeretében tudunk célzott terápiát választani. Az oxidatív stressz okozta májkárosodásban (alkoholos és nem alkoholos májbetegség, gyógyszer és vegyszer okozta megbetegedések) az antioxidáns tulajdonságú szerek, mint például a silymarin, a vírusos eredetű krónikus hepatitisekben (hepatitis B- és hepatitis C-vírus-fertőzés) pedig a kombinált peginterferon + nukleozidanalóg kezelés az elsődlegesen választandó szer. A silymarin fő tulajdonságai: membránstabilizáló és antioxidáns hatás, elősegíti a májsejt-regenerációt, csökkenti a gyulladásos aktivitást és gátolja a fibrogenezist. Mindezt kísérletes és klinikai vizsgálatok is igazolták. Nyílt vizsgálatok szerint a silymarin tartós alkalmazása az alkoholos eredetű májcirrhosisban szenvedő betegek túlélési idejét jelentős mértékben növelte. Legújabban kimutatták, hogy nagy dózisú silibinininfúzió hepatitis C-vírus okozta krónikus hepatitisben négyhetes kezelés során jelentős mértékben csökkentette a hepatitis C-vírus-számot. A legújabb molekuláris biológiai vizsgálatok igazolták, hogy a silymarin, a fenti korábban bizonyított hatása mellett, jelentős mértékben képes csökkenteni a daganatossejt-proliferációt, az angiogenezist, valamint az inzulinrezisztenciát. Mindezen tulajdonságok alapján a mai korszerű betegellátásban a silymarinkészítmények alkalmazása a krónikus májbetegségek kezelésében, elsősorban az alkoholos és nem alkoholos steatohepatitisben, helyénvaló és várhatóan a jövőben is az lesz. Bizonyos tumoros betegségekben pedig adjuváns kezelésként kerülhetnek alkalmazásra.

Restricted access

A nem alkoholos zsírmáj az átlagpopulációban 15–25%-ban fordul elő. Az alapvető eltérés a nem alkoholos zsírmáj és a metabolikus szindróma (2-es típusú diabetes mellitus, dyslipidaemia, hypertonia és obesitas) vonatkozásában az inzulinrezisztencia kialakulása. Lefolyása nem minden esetben jóindulatú folyamat, jól ismert a klinikai gyakorlatban idült májbetegséggé és cirrhosissá történő átalakulása, valamint együtt járhat hepatocellularis carcinoma kialakulásával is. A nem alkoholos zsírmáj emelkedett cardiovascularis kockázattal jár, és egyre inkább úgy tűnik, hogy nem pusztán az atherosclerosis markere, hanem korai mediátora is. Kezelése jelenleg a metabolikus szindrómába tartozó betegségek terápiájára irányul, amely a májműködést is javíthatja.

Restricted access

Az interferonok heterogén összetételű glycoproteinek, melyeket a vírusfertőzés hatására, az immunválasz során, az élő sejtek termelnek. Felfedezésük éppen fél évszázaddal ezelőtt történt. Daganatellenes, antivirális és immunmoduláns hatásúak. A terápiában használatos interferonok görög betűkkel jelölt formái utalnak az eredetre: az interferon-alfa leukocita-eredetű, az interferon-béta fibroblastokból származó, az interferon-gamma pedig lymphocyta-eredetű immuninterferon. A humán gyógyászatban a természetes és rekombináns interferonokat egyaránt alkalmazzák. A polietilén-glikollal történő összekapcsolás az interferonkészítmény tartós hatását biztosítja. Jelenleg a klinikumban leginkább hepatitis B és C vírus okozta krónikus hepatitisben a vírus eliminálására, valamint az onkológiában daganatprogresszió gátlására alkalmazzák.

Restricted access
Authors: Tatjána Ábel and János Fehér
Open access