Search Results

You are looking at 31 - 40 of 52 items for

  • Author or Editor: Zsolt Horváth x
Clear All Modify Search
Authors: Ferenc Tamás Nagy, Tamás Horváth, Tamás Ungi, Viktor Sasi, Zsolt Zimmermann, Anita Kalapos, Tamás Forster, Imre Ungi and Attila Nemes

Az aortabillentyű-szűkület anginiform panaszokkal járhat együtt szignifikáns koszorúér-szűkület hiányában is, amelynek hátterében microvascularis eltérések állhatnak. Célkitűzés: Jelen tanulmány célja koronarográfiás felvételeken denzitometriás mérések segítségével meghatározott myocardialis perfúziós paraméterek számítása volt aortabillentyű-szűkületben szenvedő betegekben. Módszerek: A vizsgálatba 20, aortabillentyű-szűkületben szenvedő beteget vontak be (átlagos transaorticus gradiens: 47,4±15,2 Hgmm) és az eredményeiket 30 kontrollesethez hasonlították. A koronarográfia során a szignifikáns coronariaszűkületet valamennyi esetben kizárták. A koronarográfiás felvételeken a koszorúereknek megfelelően kijelölt régiókban, az idő-denzitás görbékből a myocardialis perfúziót jellemző kvantitatív paramétert számítottak a maximális denzitás (Gmax) és a maximális denzitás eléréséhez szükséges idő (Tmax) hányadosaként. Eredmények: Az aortabillentyű-szűkületben szenvedők csoportjában a háromér-átlag Gmax/Tmax érték szignifikánsan alacsonyabb volt a kontrollcsoport értékéhez képest (2,55±1,02 1/s vs. 3,39±1,09 1/s, p<0,01). Következtetések: A denzitometria során koronarográfiás felvételeken meghatározott myocardialis perfúziót jellemző Gmax/Tmax értéke csökkent aortabillentyű-szűkületben szenvedő betegekben a kontrollesetekhez képest. Orv. Hetil., 2012, 153, 1256–1262.

Restricted access
Authors: Zsolt Horváth, Péter Farkas, Erna Ganofszky, Erika Hitre, Éva Juhos, Tünde Nagy, Gábor Rubovszky, Eszter Szabó and István Láng

Absztrakt

A biszfoszfonát-kezeléssel kapcsolatos vesefunkció-csökkenés e gyógyszercsoport ismert, de viszonylag ritka mellékhatása. Vizsgálatunkban 97 emlőrákos, kimutatható csontáttéttel rendelkező betegen a biszfoszfonát-kezelés megkezdését követő egy éves követés során vizsgáltuk, hogy (1) milyen gyakorisággal kezdődik el a kezelés beszűkült vesefunkció mellett; (2) milyen gyakoriságú a vesefunkció romlása a kezelés alatt; és (3) milyen összefüggéseket mutatnak a napi gyakorlatban alkalmazott (mért, számított) változók egymással és a kiinduláskor mért vesefunkciós paraméterekkel (szérum-kreatinin és kreatinin-clearence). A vizsgált betegcsoportban meglepően magas arányban, 26,80%-ban találtunk a biszfoszfonát-kezelés kezdetén – a Cockcroft-Gault képlettel számolt – alacsonyabb kreatinin-clearence értéket. A kezelés során legalább 32,99%-ban csökkent legkevesebb egy alkalommal a normális határ alá, és 13,40%-ban maradt alacsony a kiinduláskor alacsony clearence érték. A vesefunkció várható normális határon belül való maradását a kiinduláskor mért szérumkreatinin- és kálciumszintek előre jelzik. A vizsgált betegeknél sem a biszfoszfonát-kezelés alkalmazásának módja (per os, intravénás), sem a gyógyszer generációja, sem a gyógyszer fajtája, sem a korábbi platina-kezelés, valamint a további vizsgált változók nem mutattak szignifikáns összefüggést a vesefunkció romlásával. Vizsgálatunk megerősíti azt a tényt, hogy a biszfoszfonát-kezelés megkezdésekor és annak során indokolt a rendszeres kreatinin-ellenőrzés, a normális tartomány felső negyedébe eső értékeknél a clearence kiszámítása mindenképpen szükséges. Beszűkült vesefunkció észlelése esetén az adott gyógyszer alkalmazási előiratában foglaltak szerint kell eljárni, illetve kevésbé vesetoxikus biszfoszfonátot választani. Mivel eredményeink nincsenek összhangban az ismert irodalmi adatokkal, prospektív, nagyobb betegcsoportot felölelő vizsgálatban szükséges a meg nem válaszolt kérdések elemzése.

Restricted access
Authors: Tamara Horváth, András Papp, Mónika Kiricsi, Nóra Igaz, Vivien Trenka, Gábor Kozma, László Tiszlavicz, Zsolt Rázga and Tünde Vezér

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban a nanotechnológia intenzív terjedésével nő a munkahelyi és lakossági nanorészecske-expozíció veszélye. Jelenleg azonban kevés tudományosan megalapozott, ellentmondásmentes ismeret áll rendelkezésre a nehézfém nanorészecskék toxicitásáról és potenciális egészségkárosító hatásairól. Célkitűzés: Szubakut, intratrachealisan instillált, pálcika alakú titán-dioxid (TiO2)-nanorészecskék indukálta tüdőszövet-károsodás vizsgálata morfológiai, kémiai és biokémiai módszerekkel, patkánymodellben. Módszer: Az általános toxicitást (test- és szervtömegváltozás), a lokális (alveolaris üregekben/epithelben, hilusi nyirokcsomóban zajló) akut és krónikus celluláris toxicitást (gyulladás, sejtpusztulás), továbbá az oxidatív stresszt fény- és elektronmikroszkópiával, valamint biokémiai (lipidperoxidáció, reaktívoxigén-gyök, proinflammatoricus citokin expressziója) úton mértük. Eredmények: A kezelt csoportok testtömegében dózis- és időfüggő eltérés nem volt, azonban a tüdők tömege és Ti-tartalma a dózissal arányosan nőtt. A tüdőszövet fény- és elektronmikroszkópos vizsgálata igazolta a nanorészecskék jelenlétét az alveolaris térben szabadon és az alveolaris epitheltől független macrophagok phagosomáiban. A lokális akut alveolitis krónikussá válását alátámasztotta az alveolaris régió macrophagszámának dózisfüggő növekedése, az interstitium ödémája és megvastagodása, valamint egyes proinflammatoricus citokinek (interleukin-1a, LIX, L-szelektin, vascularis endothelialis növekedési faktor) fokozott expressziója. A kezelt állatok tüdőszövetében az oxidatív stressz és a lipidperoxidáció jelentősen fokozódott. A kezelt tüdők tömege, Ti-tartalma és a lipidperoxidáció mértéke között korrelációt találtunk. Az alveolaris epithel-capillaris endothel barrier elégtelenségére utaltak a nanorészecskékkel telt falósejtek a hilusi nyirokcsomóban, ami felveti a nanorészecskék szisztémás keringésbe és távolabbi szervekbe jutásának és akut szisztémás gyulladás kialakulásának lehetőségét. Következtetés: Az alsó légutakba jutott TiO2-nanorészecskék etiológiai tényezőként szerepelhetnek az akut, illetve idült légúti gyulladással és/vagy progrediáló fibrosissal és obstrukcióval járó légzőszervi betegségek (például idült obstruktív tüdőbetegség, asztma) kialakulásában és/vagy progressziójában, melyben jelentősége lehet az autophagiának és az immunválasz (lymphocytaműködés) károsodásának. Orv Hetil. 2019; 160(2): 57–66.

Open access
Authors: Tamás Fekecs, Zsolt Kádár, Zita Battyáni, Károly Kalmár-Nagy, Péter Szakály, György Wéber, Örs Péter Horváth and Andrea Ferencz

Absztrakt

Bevezetés: Transzplantációt követően kialakuló leggyakoribb tumorok a non-melanoma bőrtumorok (Non-Melanoma Skin Cancer, NMSC). Klinikai kollaboráció keretein belül – Magyarországon elsőként – bevezettük a transzplantált betegek rendszeres bőrgyógyászati szűrővizsgálatát, valamint vizsgáltuk kialakulásuk gyakoriságát és kiváltó tényezőit. Betegek és módszerek: A pécsi Sebészeti Klinika gondozásában álló vese- és hasnyálmirigy-vese transzplantáción átesett betegek közül 2008 szeptemberétől 116 beteget (70 férfi, 46 nő) vontunk be. Ez a beteg teljes testfelületének bőrgyógyászati vizsgálatából és a rizikófaktorokat felmérő kérdőív kitöltéséből állt. Eredmények: A szűrővizsgálat során 11 betegnél 16 NMSC-t találtunk (13,8%, átlagéletkor: 49,3 év, férfi : nő = 1 : 1), melyek kialakulásának átlagideje a transzplantációt követően 4,1 év volt. A szövettani vizsgálat 13 basocellularis carcinomát (BCC) és 3 squamocellularis carcinomát (SCC) igazolt. A tumorok BCC : SCC aránya 4 : 1 volt. A NMSC-ok előfordulása szignifikánsan magasabb volt azoknál a betegeknél, akik cyclosporint szedtek, valamint akiknek életük során 2-nél több napégésük volt, vagy tartósan kültéri munkát végeztek (p < 0,05). Következtetések: Eddigi adataink igazolják a transzplantált betegek rendszeres bőrgyógyászati szűrésének jelentőségét, valamint a szorosabb együttműködés fontosságát a transzplantációs sebészek és bőrgyógyászok között. Eredményeink a nemzetközi adatoknak megfelelnek, kivéve a BCC : SCC arányt. Ennek a különbségnek a tisztázásához további vizsgálatokat tervezünk.

Restricted access
Authors: Katalin Nóra Lőrincz, Beáta Bóné, Márton Tóth, Réka Horváth, Norbert Kovács, Sámuel Komoly, Kázmér Karádi, Péter Barsi, Hajnalka Ábrahám, László Seress, Zsolt Horváth, Tamás Dóczi, József Janszky and Csilla Gyimesi

Absztrakt:

Bevezetés: Az epilepszia krónikus, súlyos neurológiai betegség, mely jelentősen befolyásolja az életminőséget. A megfelelő indikációval végzett epilepsziasebészeti beavatkozás rohammentességet eredményezhet, mely önmagában vagy rehabilitációt követően jelentősen javíthatja az életminőséget. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célkitűzése a Pécsi Epilepszia Centrumban 2005 és 2016 között epilepsziasebészeti beavatkozáson átesett betegek posztoperatív eredményeinek felmérése. Módszer: Az adatgyűjtés a betegek klinikai anyagának áttekintésén túlmenően kérdőívek alkalmazásával történt, a rohamállapot értékelésén kívül a foglalkoztatottsági státuszra mint az életminőség egyik fontos indikátorára is fókuszálva. Eredmények: Reszektív epilepsziasebészeti beavatkozás 72 esetben történt. A betegek 76%-a tartósan rohammentessé vált. A betegek 10%-ánál műtét után csak igen ritkán lépett fel roham, 7%-uknak jelentősen csökkent a rohamszáma, míg 7%-ban nem változott érdemben a rohamállapot. A rohammentes és a nem rohammentes betegek csoportjainak foglalkoztatottsági adatait vizsgálva azt találtuk, hogy a rohammentesség befolyásolja a páciensek elhelyezkedési lehetőségeit. A rohammentes betegek 67%-a állt foglalkoztatottság alatt, míg a nem rohammenteseknek mindössze a 19%-a (p<0,01, Fisher-féle egzakt teszt). Következtetés: Eredményeink a nemzetközi adatoknak megfelelve alátámasztják az epilepszia reszektív sebészi kezelésének klinikai és szociális eredményességét. Orv Hetil. 2019; 160(7): 270–278.

Open access
Authors: Pál Miheller, Ferenc Nagy, Károly Palatka, István Altorjay, Gábor Horváth, Katalin Lőrinczy, László Újszászy, Zsolt Virányi, Attila Szepes, Tamás Molnár, Klaudia Farkas, Zoltán Szepes, Tibor Nyári, Tibor Wittmann and Zsolt Tulassay

A gyulladásos bélbetegségben érintett betegek növekvő száma és az új terápiás lehetőségek miatt jelentősen megnőtt az igény a standardizált adatok vizsgálatára. Magyarországon évek óta működik olyan betegregiszter, amelyben lehetőség van a gyulladásos bélbetegek adatainak prospektív gyűjtésére. Cél: Jelen dolgozatban a szerzők colitis ulcerosában szenvedő betegek jellemző adatait ismertetik. Módszerek: A regiszter a Microsoft Access adatbázis-kezelő programján működik. Az adatokat központi szerveren tárolják. Eredmények: Hazánkban is nő a gyulladásos bélbetegség gyakorisága – egyelőre az alacsony előfordulási gyakoriságú országok közé tartozunk. Míg az immunszupprimáló kezelésben nem részesülő betegek aktivitásának megbecslésében szerepe lehet a laboratóriumi paramétereknek és a C-reaktív fehérjének, addig az immunszupprimáló kezelés az aktivitás becslését rontja. Következtetések: 1. Hasznos lenne, ha az ország összes jelentős, gyulladásos bélbeteget gondozó munkahelye csatlakozna az adatközösséghez, és a folyamatos regisztrálással országos képet kaphatnánk. 2. A laboratóriumi paraméterek értékelésekor figyelembe kell venni a beteg aktuális kezelését. Orv. Hetil., 2012, 153, 702–712.

Open access
Authors: E. Zsolt Horváth, A. Antal Koós, Krisztián Kertész, Zofia Vértesy, György Molnár, Mária Ádám, Csaba Dücső, József Gyulai and P. László Biró

Gas sensing properties of different carbon nanotube (mostly multiwall, MWCNT) mats, based on electrical resistance measurement were investigated in a simple arrangement and found that the sensitivity for different gases or vapors highly depends on the pre-treatment and functionalization of nanotubes. The selectivity of the sensing was demonstrated by building a vapor recognition system based on an array of multitube sensors made of differently functionalized MWCNTs.

Restricted access
Authors: Csaba Halászlaki, Henrik Horváth, Lajos Kiss, István Takács, Gábor Speer, Zsolt Nagy, Tamás Winternitz, Gabriella Dabasi, Attila Zalatnai, Attila Patócs and Péter Lakatos

1958-ban Verner és Morrison írta le az elnevezésében a vizes hasmenésre, hypokalaemiára és achlorhydriára utaló szindrómát (watery diarrhea, hypokalaemia, achlorhydria – WDHA). A nagy mennyiségű vazoaktív intestinalis peptidet (VIP) termelő VIPomák rendszerint a hasnyálmirigyből származnak. A tipikus tünetek fontos szerepet játszanak a VIPoma diagnózisában. A hasmenés a diagnózis felismerése előtt évekig perzisztálhat. A kezeletlen WDHA-szindróma a hosszabb ideig fennálló exsiccosis, illetve az elektrolit- és sav-bázis háztartás zavara miatt krónikus veseelégtelenséghez vezethet, ami a betegség lefolyását súlyosbíthatja. Specifikus marker (VIP) meghatározása érzékeny módszer a kórisme felállításához. A felismerésben segítséget nyújt az endoszkópos ultrahang, komputertomográfia, mágneses rezonancia és főleg a szomatosztatinanalógokkal végzett szcintigráfiás vizsgálat. A kezelési lehetőségek közé tartozik a daganat reszekciója, a kemoterápia és a tünetek csökkentése érdekében a szomatosztatinanalógok alkalmazása. A korai diagnózis és kezelés kedvezően hathat a betegek életben maradására. A VIPomák társulhatnak az 1-es típusú multiplex endokrin neoplasia (MEN-1) szindrómához.

Open access
Authors: Viktor Sasi, Anita Kalapos, Henriette Gavallér, Péter Domsik, Tamás Ungi, Zsolt Zimmermann, Ferenc Tamás Nagy, Tamás Horváth, Tamás Forster and Attila Nemes

Bevezetés: Ismert tény, hogy a myocardialis perfúzió és a bal kamra funkciója között összefüggés mutatható ki. Célkitűzés: A szerzők arra a kérdésre keresték a választ, vajon milyen kapcsolat áll fenn az ST-elevatióval járó myocardialis infarctus invazív ellátását követően a koronarográfiás felvételeken videodenzitometria során meghatározott myocardialis reperfúziót jellemző paraméterek és a mágneses rezonanciás képalkotás során vizsgált kései balkamra-funkció között. Módszer: A vizsgálatba 25 ST-elevatióval járó myocardialis infarctuson átesett beteget vontak be. Az invazív ellátást követően a koronarográfiás felvételeken a myocardialis (re)perfúziót jellemző kvantitatív paramétert számítottak a maximális denzitás (Gmax) és a maximális denzitás eléréséhez szükséges idő (Tmax) hányadosaként. Az ST-elevatióval járó myocardialis infarctust követően 387±262 nappal valamennyi esetben mágneses rezonanciás vizsgálat történt a bal kamra funkciójának meghatározása céljából. Eredmények: Szignifikáns korreláció volt igazolható a kései bal kamrai ejekciós frakció és az érmaszkolással mért Gmax (r = 0,40, p = 0,05) és Gmax/Tmax között (r = 0,41, p = 0,04). Következtetések: A denzitometriás Gmax/Tmax szoros összefüggést mutat a kései balkamra-funkció mértékével ST-elevatióval járó myocardialis infarctust követően. Orv. Hetil., 2014. 155(5), 187–193.

Restricted access
Authors: A III. Emlőrák Konszenzuskonferencia munkacsoportjainak és szervezőbizottságának vezetői:, Gábor Forrai, György Lázár, Gábor Cserni, Csaba Polgár, Zsolt Horváth, Zsuzsanna Kahán, Miklós Kásler and Mihály Svébis
Restricted access