Search Results

You are looking at 61 - 70 of 110 items for

  • Author or Editor: Zoltán Tóth x
Clear All Modify Search
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Livia Vida, Gábor Ottóffy, Barnabás Rózsai, József Stankovics, Beáta Tóth, Zoltán Nyúl and Béla Kajtár

Absztrakt:

Az X kromoszómához kötött limfoproliferatív betegség (XLP) ritka immundeficienciával járó szindróma, melyet az SH2D1A gén mutációja okoz. A betegséget az Epstein–Barr-vírusfertőzés aktiválja, melynek következtében súlyos immundiszfunkció alakul ki. A klinikai kép heterogén és a fatális kimenetel nem ritka. Az új, 2017-es s WHO klasszifikáció az XLP-t a limfoproliferációval társuló primer immundeficienciák között tárgyalja.

Az XLP általában fiatal férfiakat érintő betegség, mely elsősorban az Epstein–Barr-vírussal (EBV) való első találkozás következtében manifesztálódik. Az SH2D1A gén által kódolt SAP fehérje elkerülhetetlenül szükséges a megfelelően hatékony antivirális immunválasz, illetve a T-, B- és NK-sejtpopulációk közötti hatékony kommunikáció kialakulásához, ezért az XLP betegekben kontrollálatlan és progresszív immunrendszer túlaktiválás alakul ki, melyből hiányoznak a regulatorikus mechanizmusok, így aztán potenciálisan halálos kimenetel mellett számos egyéb komplikáció is felléphet, mint például a hemofagocitás limfohisztiocitózis, a limfómagenezis vagy a diszgammaglobulinémia.

Esetbemutatásunkban egy 17 éves fiatalember történetét prezentáljuk, aki súlyos és komplikált mononukleózissal került felvételre. Betegsége gyorsan progrediált, diffúz ARDS, hepatosplenomegalia, majd végül fatális, fulmináns májelégtelenség alakult ki, 1 nappal az SH2D1A génmutáció jelenlétének igazolása után elhunyt.

Az XLP diagnózisa és kezelése kihívást jelent mind a klinikusok, mind a patológus számára, mivel a betegség igen ritka, leggyakrabban negatív anamnézisű fiúgyerekekben és kamaszokban manifesztálódik. Esetbemutatásunk célja felhívni a figyelmet erre a potenciálisan fatális ritka betegségre.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Mátrai, Gusztáv Gulyás, László Tóth, Ákos Sávolt, Csaba Kunos, Pál Pesthy, Alexandra Bartal and Miklós Kásler

Napjainkban egyre több klinikai tapasztalat kerül ismertetésre az emlőbimbó-megtartó mastectomiákról. A műtét a tumorosan nem érintett bőr és emlőbimbó-areola komplex megőrzésével nagyban elősegíti az azonnali rekonstrukciót és az esztétikai eredményességet. A beavatkozás azonban komoly onkológiai aggályokat is felvet az emlőbimbóban és retroareolarisan visszamaradó parenchyma esetleges okkult vagy új primer tumoros rizikójával kapcsolatosan. A módszer egyre fokozódó népszerűsége ellenére nem áll rendelkezésre bizonyítékon alapuló igazolás. Az irodalmi adatok alapján az emlőbimbó-megtartó mastectomia onkológiai megbízhatóságáról egyértelmű következtetést nem lehet levonni, így az eljárás jelenleg általánosan nem képezi alternatíváját a standard mastectomiának. A kockázatcsökkentő indikációkban a beavatkozás létjogosultsága megalapozottnak tűnik és várhatóan elősegíti, hogy a nagy kockázatú betegek nagyobb arányban elfogadják a sebészi profilaxist. Az eljárás jól szelektált betegeknél, megfelelő pre- és intraoperatív vizsgálatokkal, precíz technikával a beteg adekvát felvilágosítása mellett, a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően, lehetőség szerint klinikai vizsgálatok kereteiben folytatandó. Az érdemi véleményalkotáshoz további hosszú távú eredmények szükségesek. A szerzők közleményükben magyar nyelven elsőként ismertetik részletesen a műtét technikáját és adnak széles körű irodalmi áttekintést. Orv. Hetil., 2011, 152, 1233–1249.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tünde Fischer, Márta Tiboly, Péter Tóth, Mária Szenes, Zoltán Völgyi, Otília Bali and Beáta Gasztonyi

A Whipple-kór egy krónikus, szisztémás, relapsusokkal kísért, kezelés nélkül halálos kimenetelű bakteriális megbetegedés, amely jelentős diagnosztikus kihívást jelent mind a klinikusok, mind a patológusok számára. A betegség az esetek 80%-ában a középkorú, fehér, kaukázusi férfiakat érinti. Célkitűzés: A szerzők három eset kapcsán mutatnak rá a kórkép diagnosztikájának nehézségeire, valamint irodalmi áttekintést adnak a betegség etiológiájáról, klinikumáról, feltételezett patomechanizmusáról, valamint a kezelés lehetőségeiről. Következtetés: A kórkép kialakulásában immunológiai tényezők játszanak szerepet, azonban még nem tisztázott azok primer vagy szekunder jellege. Elsősorban a bélrendszer betegsége, azonban az extraintestinalis tünetek gyakran évekkel, évtizedekkel megelőzik az intestinalis tünetek megjelenését és a diagnózis felállítását. A betegség igazolásának klasszikus eszköze a vékonybél-biopsziás minták perjódsav-Schiff festése, valamint a kórokozó polimeráz láncreakcióval történő igazolása. A megfelelő antibiotikum kiválasztása és a terápia időtartama empirikus, azonban a kezelésre a legtöbb esetben azonnali válasz következik be. A relapsusok különösen központi idegrendszeri érintettség esetén gyakoriak.

Restricted access

Elhanyagolt szeptikus kézsérülés következtében nekrotizált kézháti bőr és extensorapparátus miatt a szerzők reverz radiális lebennyel és egy szervezetbe beépülő, mesterséges bőrrel végeztek rekonstrukciót. Esetbemutatás: Az eset bemutatásával beszámolnak az Integra „mesterséges bőr, irha-újraképződési minta” első hazai alkalmazásáról. Az Integra mesterséges bőr a kézhát radiális lebeny által nem fedett területén, illetve az alkari adóterületen került alkalmazásra. Az Integra beépülését követően a külső szilikonréteget eltávolítva rácsplasztikára került sor. Következtetés: Az adóterületen az Integra 100%-ban, a mesh graft 99%-ban, a kézháton mindkettő 90%-ban tapadt meg, jó funkcionális és esztétikai eredményt biztosítva.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Miklós Tóth, Nikolette Szücs, Zsuzsa Jakab, Attila Doros, Zoltán Nemes and Károly Rácz

A szerzők 56 éves férfi kórtörténetét ismertetik, aki visszatérő epigastrialis fájdalom miatt fordult orvoshoz. A klinikai vizsgálatok 4 cm átmérőjű pancreasfej-daganatot és szoliter májáttétet igazoltak. A sebészileg eltávolított daganat szövettani vizsgálata közepesen differenciált neuroendokrin carcinomát igazolt, a Ki-67-index közepes fokú proliferatív aktivitást jelzett. Rövid ideig tartó kemoterápia, valamint interferon- és szomatosztatinanalóg-kezelés ellenére a daganatos betegség gyorsan haladt előre. Octreotid-szcintigráfia bőséges szomatosztatinreceptor-expresszióra utalt, a primer és az intrahepaticus áttéti daganatokban is. Külföldi gyógyintézetben 9 hónapon belül 3 alkalommal történt 90Y-DOTATOC kezelés (3×200 mCi), amelyek után úgynevezett kevert terápiás választ tapasztaltak. A betegség első 33 hónapjában hormonális aktivitásra utaló tünetet nem tapasztaltak. A rosszindulatú daganatos betegség kórismézését követően 34 hónappal a képalkotó vizsgálatok és a kromogranin-A-meghatározás a betegség gyors progresszióját jelezte. Gyakori és súlyos hypoglykaemiás rosszullétek jelentkeztek, a széruminzulin- és C-peptid-meghatározás hyperinsulinismust igazolt. Ekkor a szomatosztatinanalóg-kezelést diazoxid adásával egészítettük ki, ezt azonban fokozódó vízvisszatartás miatt fel kellett függeszteni. A hypoglykaemiát bőséges szénhidráttartalmú étrend és folyamatos intravénás glükózbevitellel lehetett uralni. További terápiás beavatkozásként az intrahepaticus tumor ismételt kemoembolizációs kezelésére is sor került, ez azonban csak rövid ideig tartó eredményt hozott, és a beteg elhunyt. A boncolást követő szövettani és immunhisztokémiai vizsgálat megerősítette az inzulintermelő metasztatikus neuroendokrin carcinoma diagnózisát. Orv. Hetil., 2011, 152, 398–402.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zita Pánczél, Levente Sára, Péter Tóth, Márta Hubay, Éva Keller, Zoltán Langmár and Attila Pajor

Az aortadissectio ritka kórkép. A 40 évnél fiatalabb nőkben kialakuló aortadissectiók 50%-a várandósság alatt jelentkezik. A szerzők közleményükben a terhesség harmadik trimeszterében járó multipara esetét ismertetik, akinél hirtelen halál következett be, amelynek hátterében az aorta ascendens rupturáját igazolta a boncolás. Az esetet érdekessé teszi, hogy a beteg családjában már előfordult hasonló megbetegedés. A szerzők ismertetik a tüneteket, a háttérben álló esetleges genetikai eltéréseket és áttekintik a nemzetközi irodalomban előforduló hasonló eseteket is. Orv. Hetil., 2011, 152, 929–933.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Halmy, Katalin Szetei, Zoltán Nádai, Pál Pesthy, Zsuzsanna Juhász, Márta Tóth and András Barta

Az égési sérülés után kialakuló hegesedés gyakran érinti az axillaris régiót. A vállízület mozgását akadályozó hegek eredménytelen konzervatív kezelése esetén műtéti korrekció szükséges. A szerzők az axillaris régió égési sérülése után kialakult mozgáskorlátozottságot okozó instabil hegek miatt korai rekonstrukciót végeztek arteria circumflexa humeri posterior perforátor lebennyel. Véleményük szerint a lebeny, hagyományos szabad lebenyként történő alkalmazása mellett, kiválóan alkalmazható érnyeles szigetlebenyként is az axillaris régió rekonstrukciójában, például hónalji hegkorrekcióban.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Tóth, Dorottya Szabó, Gábor László Sándor, Anita Pék, Irén Szalai, Regina Lukács, Georgina Zsófia Tóth, András Papp, Zoltán Zsolt Nagy, Hans Limburg and János Németh

Absztrakt:

Bevezetés: A cukorbetegség az egyik leggyakoribb oka a vakságnak az 50 éves vagy idősebb korú lakosság körében. Célkitűzés: Tanulmányunk célja a cukorbetegség és a retinopathia diabetica (RD) prevalenciájának meghatározása, illetve a cukorbetegek szemészeti ellátása lefedettségének vizsgálata hazánk különböző részein. Módszer: Százöt lakókörzetben, összesen 3675, 50 éves vagy idősebb korú személyt vontunk be a vizsgálatba. A standardizált rapid assessment of avoidable blindness (RAAB) + diabetic retinopathy module (DRM) segítségével vizsgáltuk a résztvevőket, majd a Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarország közötti különbségeket. Eredmények: A cukorbetegség prevalenciája Kelet-Magyarországon (20,9%) magasabb volt, mint Nyugat- (19,5%) és Közép-Magyarországon (19,5%). Az RD prevalenciája Nyugat-Magyarországon (24,1%) magasabb volt, mint Közép- (17,8%) és Kelet-Magyarországon (19,6%). A közép-magyarországi résztvevők között volt a legkisebb azon páciensek aránya (19,1%), akik még sohasem vettek részt szemfenékvizsgálaton. Következtetések: A cukorbetegség szemészeti szövődményei gyakoriságának csökkentése céljából fontos lenne a szemészeti alapellátás – főleg vidéki településeken való – megerősítése, vagy szemészeti telemedicinális országos szűrés bevezetése és végzése. Orv. Hetil., 2017, 158(10), 362–367.

Open access
Magyar Onkológia
Authors: Kornélia Szluha, Kornélia Lazányi, Ákos Horváth, János Szántó, Judit Tóth, Zoltán Hernádi, Róbert Póka, László Damjanovich, Zoltán Garami, Balázs Fülöp and Péter Molnár

Absztrakt

Az egészségügyi dolgozóknak mindennapi munkájuk során gyakran meg kell változtatniuk valós érzelmeiket. Ezt a cselekvést a szakirodalom érzelmi munkavégzés névvel illette. A jelen cikkben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum 50 onkológiai szakdolgozója által önkéntesen kitöltött, feleletválasztós kérdéseket tartalmazó kérdőív eredményei alapján mutatja be az érzelmi munkavégzés lehetséges negatív következményeinek leginkább kitett szakdolgozók jellemzőit. Az általunk vizsgált szakdolgozók közel 90%-a megváltoztatja munkája során a valós érzelmeit. Igen nehéz azonban meghatározni azok körét, akiket az érzelmi munka negatív pszichés hatásai fenyegetnek. Vizsgálatunk során érdekes munkamotivációs különbségeket találtunk, melyek szoros kapcsolatban voltak a válaszadók érzelmi munkavégzésével és az észlelt szerep/érzelmi elvárásokkal is. Sikerült három típuscsoportot körülhatárolnunk, melyeknek egyenként meghatároztuk a jellemzőit. A kapott eredmények arra utalnak, hogy a vizsgált szakdolgozók alig több mint fele igazi “segítő foglalkozású”. 45%-uk nem, vagy alig érzékelte a betegek munkájukra vonatkozó elvárásait. Fontosnak tartjuk ezért, hogy a szakdolgozók munkáját a munkahelyi környezet ne csak szakmai, de érzelmi dimenziók mentén is támogassa.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Mátrai, Gabriella Liszkay, Vanda Plotár, Zsolt Orosz, Judit Székely, Erika Hitre, Alexandra Bartal, Zoltán Langmár, Katalin Bőcs, Ferenc Rényi Vámos, Ákos Sávolt and László Tóth

A dermatofibrosarcoma protuberans alacsony vagy közepes malignitású, ritka, rosszindulatú daganat. A tumort a lassú, de agresszív lokális növekedés, az alacsony áttétképzési és a magas helyi kiújulási arány jellemzi. Az elsődleges kezelés a radikális sebészi eltávolítás hagyományos kimetszéssel vagy Mohs-féle sebészi technikával. Pozitív sebészi szél, recidív tumor esetén radio-, kemoterápia, illetve újabban imatinib mesylat alkalmazható. Célkitűzés: A szerzők 26, dermatofibrosarcoma protuberans miatt onkológiai centrumban multidiszciplinárisan kezelt beteg hosszú távú klinikopatológiai utánkövetését végezték. Módszer és eredmények: A betegek átlagéletkora 44,7 év volt. Az utánkövetés átlagideje 60,57 hónap volt. Tizenöt betegnél (57,7%) sikerült R0 eltávolítást végezni, míg 11 betegnél (42,3%) csak R1 reszekciót. Az R0 reszekciók eléréséhez átlagosan 1,87 kimetszésre volt szükség. Adjuváns kezelésként a primer tumor eltávolítását követően 6 beteg (23%) részesült radioterápiában és 2 (7,6%) beteg kemoterápiában. Tizenhat betegnél nem észleltünk kiújulást. Tíz betegnél (38,4%) alakult ki recidíva, amely miatt további kezeléseket folytattunk. Egy beteg távoli áttétek miatt elhunyt. Statisztikai módszerekkel vizsgáltuk az irodalomban prognosztikai faktornak számító 50 év feletti életkor és a sebészi radikalitás hatását a helyi kiújulásra. Következtetések: A dermatofibrosarcoma protuberans multidiszciplináris kezeléssel eredményesen kezelhető daganat. Pontosabb következtetések levonásához nagyobb esetszám és multicentrikus randomizált vizsgálatok szükségesek.

Open access