Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for :

  • Author or Editor: Anita Illes x
  • Medical and Health Sciences x
Clear All Modify Search

Az összefoglaló közleményben a szerzők áttekintést nyújtanak a neuromyelitis optica (NMO) epidemiológiájáról, klinikai jellegzetességeiről. A közelmúltban leírt anti-aquaporin-4 (AQP-4) antitest a betegséget az ellenanyag-mediált csatornabetegségek közé sorolja, és kimutatása a diagnosztika fontos elemét képezi. A szerzők hangsúlyozzák a betegség multidiszciplináris jellegét: az NMO spektrumbetegségként definiált relapszáló látóideg-gyulladás (RION) az NMO-hoz hasonló terápiát igényelhet és szemészeti diagnózisa alapvető, míg a szisztémás autoimmun kórképekhez társuló myelitisek és az NMO-val gyakran asszociálódó szisztémás autoimmun betegségek a klinikai immunológusok és reumatológusok figyelmét igénylik. Alapvető a sclerosis multiplextől való elkülönítés az eltérő terápiás protokollok miatt. A kritériumrendszer változása, az NMO-spektrum-betegségek definiálása, az NMO-specifikus IgG (anti-AQP-4) azonosítása, valamint megbízható diagnosztikus tesztek a betegség korai diagnózisát és így adekvát terápiát eredményezhetnek, amely létfontosságú a tartós remisszió és az életminőség fenntartásában. A szerzők esetek ismertetésével szemléltetik a diagnosztikai gondolkozást.

Restricted access
Authors: Ádám Jóna, Ráhel Réka Bicskó, Anita Tresó, Bence Farkas, Árpád Illés and Lajos Gergely

Absztrakt:

Bevezetés: A primer központi idegrendszeri diffúz nagy B-sejtes lymphoma ritka betegség. Az első vonalbeli autológ transzplantációval elért bíztató eredmények ellenére a relabáló betegek prognózisa kedvezőtlen. Esetismertetés: A negyven éves férfi bal felső végtagi zsibbadás és konvulziók miatt jelentkezett 2013 végén. A beteg kivizsgálása során primer központi idegrendszeri multilokuláris diffúz nagy B-sejtes lymphoma igazolódott. Először 4 ciklus rituximab, metotrexát, cytarabin tartalmú kezelést kapott, majd további progresszió miatt összesen 27 Gy teljes agyi irradiációban is részesült. Tizenhat hónap remissziót követően súlyos neurológiai tünetekkel jelentkezett 2015 novemberében. Koponya-MRI az alapbetegség relapszusát igazolta. Dehidrációt követően rituximab, metotrexát, vincristin, procarbazin tartalmú kezelést kezdtünk. Prompt javulást követően összesen 5 ciklus kezelést kapott. Az őssejtgyűjtéssel kapcsolatos nehézségek miatt plerixafort kapott és egy második mobilizálásra is szükség volt cytarabin és cyclophosphamid segítségével. A beteg autológ őssejt-transzplantációjára közel komplett remisszióban került sor 2016 márciusában. Tiotepa, busulfan és cyclophophamid tartalmú kondicionálásban részesült. A korábbi mobilizációs nehézségek miatt a legyűjtött őssejteket két egymást követő napon kapta meg. A cytopénia időszaka elfogadható toxicitás mellett telt. Azóta a beteget rendszeresen követjük, továbbra is komplett remisszióban van. Megbeszélés: A primer központi idegrendszeri diffúz nagy B‑sejtes lymphoma relapszusának kezelése nehéz. A rituximab, metotrexát, vincristin, procarbazin (R-MPV) protokoll sikeres elsővonalbeli kezelésnek tekinthető, azonban mentőkezelésként való alkalmazásáról nincs adat. Esetünk jól példázza, hogy az autológ transzplantáció előtt is sikeres mentőkezelésként való alkalmazása lehetséges.

Restricted access
Authors: Ivett Hegedűs, Barna Bogner, Nándor Faluhelyi, András Macygan, Anita Illés and Dezső Kelemen

Absztrakt:

A paraduodenalis, vagy groove pancreatitis egy kevéssé ismert krónikus hasnyálmirigygyulladás-típus, mely malignitást utánozva sokszor differenciáldiagnosztikai nehézségeket okoz. Közleményünkben két esetet mutatunk be: mindkét esetben műtéti reszekcióra volt szükség a biztos diagnózishoz, az inadekvát preoperatív szövettani mintavétel és a klinikai kép miatt. A képalkotó vizsgálatok az első esetben malignitás gyanúját vetették fel, a második esetben gyomorürülési zavar indikálta a reszekciót. Irodalmi áttekintést adunk az elváltozás klinikopatológiájáról, beleértve annak epidemiológiáját, klinikai megjelenését és az alkalmazható diagnosztikus módszereket, a betegség makroszkópos és mikroszkópos patomorfológiáját. Kialakulásának háttere összetett: az alkohol patogenetikai szerepe mellett a pancreaticus ductalis rendszer anatómiai variációi, a dorsalis pancreas inkomplett involúciójából származó duodenumfali pancreasszigetek vagy az elváltozás részeként gyakran megfigyelt Brunner-mirigy-hyperplasia is szerepet játszhat a minor papilla területén jelentkező pancreasnedv-elfolyási zavarban, mely a jellegzetes lokalizációjú gyulladáshoz vezet. A legfrissebb kutatások génpolimorfizmusok hajlamosító szerepét is kimutatták a hasnyálmirigy gyulladásos folyamataiban. A paraduodenalis pancreatitis differenciáldiagnosztikájának kérdése mellett a terápiás lehetőségekről is szót ejtünk, kiemelve a sikeres elkülönítés esetén jó hatásfokkal alkalmazható konzervatív kezelés lehetőségét. Orv Hetil. 2019; 160(22): 873–879.

Open access
Authors: Katalin Kalmár, József Baracs, Anita Illés, József Czimmer, Csaba Weninger and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A Pécsi Tudományegyetemen kb. 15 éve vezették be a funkcionális proktológiai vizsgálatokat, és alakították meg a Medencefenék Multidiszciplináris Csoportot, mely több év szünetelés után másfél éve újraalakult. Ennek tárgykörében a szerzők elsősorban a székletinkontinencia és a kimeneti obstructiós székrekedés gyógyításával kapcsolatos tapasztalataikról számolnak be. Beteganyag: Az elmúlt három évben inkontinencia tárgykörében sebészi kezelésre 9 beteg került. Az elmúlt másfél évben 31 olyan beteget kezeltünk, akinél constipatio miatt sebészi kezelés merült fel. Részletes kivizsgálás után 10 beteg került műtétre, a többiek konzervatív kezelésben részesültek. Hét betegnél perinealis rekonstrukció történt hálóbeültetéssel. Három betegnél laparoscopos anterior recto- és levatoropexiát végeztünk. Eredmények: Az inkontinencia miatt operált betegek 78%-a teljes kontinenciáról számol be, 88%-uk javulásról. A kimeneti obstructiós székrekedésben szenvedő betegeink panaszainak objektivizálására egy új funkcionális pontrendszert alkottunk. A maximálisan 20 pontos score-t a műtét előtt és után kikérdezve a 7 perinealis rekonstrukción átesett betegünknél preoperatíve 14 ± 2,83, posztoperatíve 5,4 ± 4,62 pontot találtunk. A különbség szignifikáns (p = 0,0075). Konklúzió: A funkcionális proktológiai betegek szakértelmet igényelnek az anamnaesis felvételétől kezdve a speciális műszeres vizsgálatokon keresztül a kezelésig. A betegek túlnyomó része kellően profitál a konzervatív kezelésből. A sikeres sebészi kezelés fontos előfeltétele a megfelelő betegszelekció. Tüneti pontrendszerek alkalmazásával, megfelelő betegválasztással jó eredmények érhetők el.

Restricted access
Authors: Renáta Nyilas, Borbála Székely, László Váróczy, Zsófia Simon, Anita Árokszállási, Árpád Illés and Lajos Gergely

Az autoimmun haemolyticus anaemia viszonylag ritka betegség, amely sokszor nehezen kezelhető és akár fatális következményekkel járhat. Az esetek fele valamilyen alapbetegséghez társuló szekunder forma, a fennmaradó rész pedig idiopathiás vagy más néven primer autoimmun haemolyticus anaemia. A vörösvértestek idő előtti lebomlásáért felelős antitestek viselkedése alapján meleg, illetve hideg típust különböztethetünk meg. A diagnózis alapja a haemolysis klinikai és laboratóriumi jeleinek fennállása és az autoantitestek jelenléte. A betegség kezelése a mai napig sem teljes mértékben megoldott. Még ma is veszítünk el betegeket az uralhatatlan vagy csak nagy dózisú immunszuppresszív szerek alkalmazásával kezelhető anaemia és a következményes infekció miatt. Az elsőként választandó szer a kortikoszteroid, ennek hatástalansága esetén szóba jön cyclophosphamid, azathioprin, cyclosporin, valamint az off-label anti-CD20 rituximab adása, a splenectomia viszont egyre hátrébb szorul a terápiás algoritmusban. A kezelés során gyakran felmerülő problémákra négy eset kapcsán világítanak rá a szerzők. Orv. Hetil., 2015, 156(11), 449–456.

Restricted access
Authors: Eszter Sarkadi Nagy, Márta Bakacs, Éva Illés, Barbara Nagy, Anita Varga, Orsolya Kis, Erzsébet Schreiberné Molnár and Éva Martos

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A vizsgálat célja a magyar felnőtt lakosság táplálkozási szokásainak, tápanyagbevitelének és ezek időbeli változásainak monitorozása. Módszer: A táplálkozási adatfelvétel háromnapos táplálkozási naplóval történt. A minta a 18 éves és a 18 évesnél idősebb lakosságot reprezentálja nem és életkor szerint. Eredmények: A magyar lakosság táplálkozásában kimutatható a túlzott zsírbevitel (38 E% férfiak, 37 E% nők), ezzel szemben a szénhidrátok energiaaránya túl kevés (45 E% férfiak, 47 E% nők), míg a fehérjebevitel megfelelő. Következtetés: Kedvezőtlen változás a 2009-es táplálkozási vizsgálathoz képest a nők zsír és telített zsírsavak energiaarányának növekedése, és mindkét nem esetén a zöldség-, gyümölcsfogyasztás csökkenése, amely utóbbi magyarázza a rostbevitel csökkenését. A hozzáadott cukor energiaaránya a 2009-es vizsgálathoz képest mindkét nem minden korosztályában növekedést mutat. Így a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelésére, a hozzáadott cukor és telített zsírsavak energiaarányának csökkentésére fókuszáló beavatkozások szükségesek a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében. Orv. Hetil., 2017, 158(15), 587–597.

Restricted access
Authors: Gabriella Pár, Andrea Trosits, Ferenc Pakodi, Imre Szabó, József Czimmer, Anita Illés, Szilárd Gódi, Judit Bajor, Patrícia Sarlós, Péter Kenyeres, Attila Miseta, Áron Vincze and Alajos Pár

Bevezetés: A májcirrhosis egyik legsúlyosabb szövődményének, a nyelőcsővarix-vérzésnek a prevenciójában a varixok korai felismerése és kezelése alapvető fontosságú. A vérzés kockázata függ a fibrosis/cirrhosis előrehaladásával súlyosbodó portalis hypertoniától és a varixok nagyságától. A varixdiagnosztika eszköze az endoszkópia, amire a kórlefolyás alatt ismételten szükség lehet a varixméret alakulásának követésére. Mivel az ismételt endoszkópos vizsgálatok nemcsak költségesek, hanem gyakran a betegek ellenállásába is ütközhetnek, felvetődött, hogy nem invazív eljárással lehetne-e kiszűrni a vérzés veszélyének különösen kitett, nagy varixokat hordozó betegeket, illetve csökkenteni a feleslegesnek tartható endoszkópiák számát. Célkitűzés: A varixvérzés kockázatának felmérésére a fibrosisstádium megítélésére használt tranziens elasztográfiát is ajánlották, ezért a szerzők célul tűzték ki e módszer prediktív szerepének vizsgálatát oesophagogastrobulboscopiával vizsgált májbetegekben. Módszer: 27 krónikus hepatitises és 47 cirrhosisos beteget vizsgáltak, akik etiológia szerint hepatitis B-vírus- (n = 4), illetve C-vírus-fertőzésben (n = 24), primer biliaris cirrhosisban (n = 12), nem alkoholos steatohepatitisben (n = 12), alkoholos (n = 11), autoimmun hepatitis (n = 9) és cryptogen cirrhosis (n = 2) eredetű kórképekben szenvedtek. Felső endoszkópiával megállapították a nyelőcső-varicositas Paquet szerinti súlyosságát (P0–IV), és párhuzamosan tranziens elasztográfiával a fibrosist jelző májtömöttséget. Vizsgálták a varicositasnak a vérkép, a szérumtranszamináz, gamma-glutamiltranszferáz, albumin és protombin, valamint a fibrosist jelző aszpartát-aminotranszferáz/thrombocyta hányados indexértékekkel való összefüggését is. Eredmények: A májtömöttség korrelált a Paquet-súlyossággal (r = 0,67, p<0,0001). Az adatok alapján 19,2 kPa májtömöttségérték varix jelenlétére vonatkozóan 85%-os szenzitivitású, 86%-os specificitású, míg a PII–PIV súlyosságú varixok kockázatát illetően 95% szenzitivitású és 70% specificitású, pozitív prediktív értéke 54%, negatív prediktív értéke 97%. Következtetések: A tranziens elasztográfia segíti a nyelőcsővarix-vérzés kockázatának kitett betegek kiszűrését, akiknek feltehetően P≥II súlyosságú varicositásuk van, és endoszkópos vizsgálatot igényelnek. 19,2 kP feletti májtömöttség esetén a betegek 85%-ában lehet számítani varix jelenlétére; ilyen esetekben oesophagogastrobulboscopia javasolt. Ugyanakkor a 19,2 kP alatti májtömöttség esetén kicsi a valószínűsége P≥II súlyosságú varicositásnak. A tranziens elasztográfia nem helyettesíti a cirrhosis diagnosztikája során ajánlott endoszkópiát, de a kórlefolyás alatt csökkentheti az ismételt endoszkópiák számát. Orv. Hetil., 2014, 155(7), 270–276.

Restricted access
Authors: Benjamin Bereznai, Anita Trauninger, Ilona György, Katalin Szakszon, Zsuzsanna Almássy, Endre Pál, Ágnes Herczegfalvi, Katalin Várdi Visy, Zsolt Illés and Mária Judit Molnár

A Pompe-kór kialakulásáért az alfa-glikozidáz enzim autoszomális recesszíven öröklődő hiánya, illetve kóros működése felelős. Célok és módszerek: A szerzők tanulmányukban 11, Pompe-kórral diagnosztizált magyar beteg klinikai fenotípusát elemezték, és nyolc esetben az enzimpótló kezelés melletti hosszmetszeti megfigyelés eredményeit értékelték. Eredmények: Egy betegben az első tünet már az újszülöttkorban jelentkezett, kezdeti cardiomyopathia és nagyon enyhe izomhypotonia formájában. A korai kezdet ellenére a progresszió nagyon lassú volt: négyéves korától részesült enzimpótló kezelésben, hatévesen motoros deficit már nem volt észlelhető. Egy beteg 2,5 évesen tünetmentes. A felnőttkori formákban 20 és 50 év között kezdődtek az első tünetek, a végtagövi izomgyengeség spektruma az enyhétől a súlyos érintettségig terjedt. Három esetben légzési elégtelenséget észleltek. Az enzimpótló terápiát a legtöbb esetben szignifikáns izomerő-fokozódás és a légzési működés javulása követte. Következtetések: Hazai Pompe-kóros betegekre a fenotípus széles variabilitása jellemző. Korai enzimpótló kezeléssel egy gyermek esetében teljes tünetmentességet, előrehaladott állapotú légzési elégtelenségben szenvedő betegnél az önálló légzés visszanyerését, és ezáltal jelentős életminőség-nyereséget lehetett elérni. Orv. Hetil., 2011, 152, 1569–1575.

Open access