Search Results
You are looking at 1 - 9 of 9 items for :
- Author or Editor: Anna Szilágyi x
- Medical and Health Sciences x
- Refine by Access: All Content x
A cutan lymphomák a non-Hodgkin-lymphomák közé tartozó megbetegedések. Időben felállított diagnózis és adekvát kezelés mellett a betegség prognózisa kifejezetten jónak mondható. A korrekt diagnózishoz azonban rögös út vezet, számos bőrgyógyászati kórkép jelent ugyanis differenciáldiagnosztikai problémát. Esetismertetés: A szerzők egy 53 éves nőbeteg kórtörténetét ismertetik, aki válltájékon elhelyezkedő bőrelváltozás miatt került bőrgyógyászati kivizsgálásra. Mycosis gyanúja miatt konzervatív kezelést kezdtek. Ennek eredménytelenségét követően sebészi excisio történt. A posztoperatív szövettani vizsgálat cutan B-sejtes lymphomát igazolt. Megbeszélés: A cutan B-sejtes lymphomák a non-Hodgkin-lymphomák azon csoportjába tartoznak, ahol a malignus proliferatio primeren a bőrben keletkezik, és a betegség diagnózisát követő 6 hónapon belül nem lehet extracutan érintettséget kimutatni. A nemzetközi szakirodalomban számos tanulmánnyal találkozunk, mely a betegség tüneteinek észlelése és a diagnózis felállítása között eltelt hosszú időtartamról számol be. Ez a differenciáldiagnosztikai problémák jelentőségére hívja fel a figyelmet. A primer cutan lymphomák kezelése során meg kell határozni az elváltozás típusát, a betegség cutan kiterjedését, illetve az extracutan érintettséget. E vizsgálatok eredményeit elemezve állítható fel a terápiás terv. Esetünk az irodalmi adatokkal összhangban jól példázza, hogy az in toto sebészi kimetszés a korrekt diagnózis felállításán túl még napjainkban is terápiás alternatívát jelenthet.
A mellékvese adenomatoid tumora igen ritka, benignus, aszimptomatikus, általában véletlenül felfedezett elváltozás. A szerzők esetismertetésükben egy 32 éves férfi kórtörténetét mutatják be, akit láz és deréktáji fájdalmak miatt vizsgáltak. A kivizsgálás részét képező hasi UH-, majd az ezt követő hasi CT-vizsgálat igazolta a jobb mellékvese térfoglaló elváltozását. A betegnél adrenalectomiát végeztek, a szövettani vizsgálat a jobb mellékvese adenomatoid tumorát véleményezte. Az eset kapcsán áttekintik – az irodalmi adatok alapján – az adenomatoid tumorok előfordulási gyakoriságát, tünettanát, a diagnosztika-differenciáldiagnosztika buktatóit, a kezelési lehetőségeket és a prognózist.
Absztrakt
A szerzők egy elhanyagolt cc. planocellulare ani esetét ismertetik, amely környezetét beszűrve székletinkontinenciát, kifejezett végbéltáji fájdalmat, kifekélyesedést, vérzést okozott. Az elváltozás neoadjuváns radioterápia hatására vált operálhatóvá. Abdominoperinealis rectum exstirpatiót végeztünk, a jelentős méretű végbél- és gáttáji lágyrész-hiányt kétoldali m. gluteus maximus musculocutan lebenyplasztikával, a kismedence izomzatának hiányát és a megmaradt gáttáji bőrhiányt jobb oldali m. gracilis musculocutan lebenyplasztikával pótoltuk. A beteget 36 napos ápolás után bocsátottuk otthonába. Lebenyelhalás nem következett be. A műtét során kialakult proximalis húgycsősérülés direkt varrattal gyógyult. A beteg a posztoperatív második hónaptól kezdve fekhetett rövid ideig a lebenyre, három hónapos rehabilitáció után tudott ülni rajta. Hat hónappal a műtét után a jobb lágyéktájékon környezetével kapaszkodó, majd kifekélyesedő nyirokcsomó-metastasis jelent meg, amely már inoperábilis volt. A beteg a műtét után 10 hónappal exitált. Az eset kapcsán úgy gondoljuk, hogy az olyan analis tumorok esetében, amelyek eltávolítása után direkt varrattal nem zárható lágyrész-hiány keletkezik, a tumor eltávolításával és a hiány jó vérellátású musculocutan lebennyel való fedésével jelentős életminőségbeli javulást érhetünk el.
A szerzők primer pajzsmirigy-angiosarcoma rendkívül ritka áttétét mutatják be egy 59 éves nőbeteg kapcsán, aki szurokszéklet és súlyos anaemia miatt jelentkezett kórházukban. Kórelőzményéből 15 éve ismert pajzsmirigy-hideggöb emelendő ki. A vérzésforrást sem a gasztroszkópia, sem a kolonoszkópia nem tudta pontosan kimutatni. A kapszulaendoszkópos vizsgálat a vékonybélben kettős lokalizációjú szövetszaporulatot talált, amelyből a distalis helyzetű aktív vérzés jeleit mutatta és a lument teljesen elzárta. A vérzés miatt a beteget explorálták és az ileumban talált kettős, vérző szövetszaporulatot eltávolították. Mikroszkóposan a vékonybél-nyálkahártyában vérrel telt űröket, valamint immunhisztokémiai reakcióval CD31-pozitív epitheloid sejteket találtak. A szövettan a bélfalban rendkívül szokatlan epitheloid angiosarcomát véleményezett és felvetette áttét gyanúját. A kemoterápia megkezdése előtt total thyreoidectomiát végeztek. Meglepő leletként a szövettan ugyanazt a bevérzésekkel tarkított epitheloid sejtproliferációt találta, mint a vékonybélben. Esetükben az áttét okozta bélvérzés és a következményes műtét kapcsán derült fény a primer pajzsmirigyfolyamatra. A primer pajzsmirigy-angiosarcoma vékonybéláttéte irodalmi ritkaságnak számít. Orv. Hetil., 2014, 155(23), 918–921.
Colorectalis adenocarcinoma implantációs áttéte végbélsipolyban
Implantation metastasis of colorectal adenocarcinoma in an anal fistula
Esetbemutatásunkban a colorectalis adenocarcinoma áttétképzésének egy ritka formáját, tumorsejtek intraluminalis szóródása és implantációja révén kialakuló metasztázisát ismertetjük. 43 éves férfi betegünk anamnézisében periproctalis tályog miatt más intézetben feltárás, majd a tályog helyén kialakult analis sipoly miatt fistulotomia szerepelt. Néhány hónappal később a műtéti területen vérzékeny szövetszaporulat jelent meg, a szövettan adenocarcinomát igazolt. Az elvégzett kolonoszkópia során a colon sigmoideum területén szűkítő szövetszaporulatot találtak. Laparoszkópos rectosigmoidealis reszekciót és per anum tumorexcisiót végeztünk. A részletes szövettani feldolgozás az eltávolított bélszakaszban, illetve a per anum kimetszésben mucinosus adenocarcinomát igazolt. Esetünkben az analis sipoly helyén kialakult szinkrón tumor hátterében implantációs mechanizmus valószínűsíthető. Az ilyen implantációs metasztázis irodalmi ritkaságnak számít, csupán néhány eset közlése történt meg ez idáig a nemzetközi irodalomban. Magyarországról közölt hasonló esetről nincs tudomásunk. Orv Hetil. 2023; 164(3): 110–113.
Absztrakt:
Bevezetés: A Gardner-syndroma a Familiaris Adenomatosus Polyposis klinikai altípusa, egy igen ritka autoszomálisan öröklődő betegség, amelyet a gastrointestinalis traktus polyposisa, valamint extraintestinalis elváltozásként multiplex osteomák, bőr- és lágyrésztumorok jellemeznek.
A szerzők egy férfi betegük kapcsán áttekintik a Gardner-syndroma diagnosztikáját, kezelését, gondozását, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy a ritka betegségcsoportok ismerete az ellátás mindegyik szintjén fontos – kiváltképp a nagy forgalmú osztályokon történő korrekt betegellátás szempontjából.
A valeriána használata már a XX. század elején visszaszorult addiktív és egyéb mellékhatásai miatt. A kelet-európai származású, harmincnyolc éves nő, egy 20 hónapos kisded édesanyja első alkalommal vascularisan dekompenzált cirrhosis és máj parenchyma működési elégtelensége miatt került a szerzők látókörébe. Anamnézisében toxikus ágensként etil-alkohol-, valamint valeriánatartalmú gyógynövénykészítmény-abúzus szerepelt, amelyeket a májbetegség, illetve az akut májelégtelenség etiológiai ágensének tekintettek. Több alkalommal végzett plazmaferezis mellett állapota rendeződött, ambuláns követés alkalmával panaszmentes, kémiai laboratóriumi eredményei a referenciatartományban vannak. Fél év múlva külföldi tartózkodásakor intenzív osztályos kezelést igénylő gyomorvérzés lépett fel. A szerzők kórházában elvégzett endoszkópos vizsgálat szövettani eredménye gastricus sigillocellularis carcinomát igazolt. Totális gastrectomia, omentectomia, lymphadenectomia során a tumor eltávolításra került, majd a páciens citosztatikus kezelésben részesült. Felmerült a valeriána és az etil-alkohol potenciális szerepe a daganat kialakulásában, a toxicitás fokozódásában.
Bevezetés: Az adenoid cysticus carcinoma a nyálmirigyeket érintő rosszindulatú daganat, ritkán azonban az emlő mirigyeiből is kiindulhat. A nyálmirigyből kiinduló forma nagyon agresszív kimenetelt mutat, az emlőmirigy adenoid cysticus tumora azonban általában igen kedvező prognózissal bír. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki az emlőmirigyből és nyálmirigyből kiinduló adenoid cysticus carcinoma esetek miRNS-mintázatának összehasonlítását. Módszer: Két-két, emlőből és nyálmirigyből származó adenoid cysticus carcinoma és egy-egy normális emlő- és nyálmirigyszövetet vizsgáltak. A miRNS-profilt Affymetrix® Gene Chip segítségével határozták meg. Eredmények: Egyes miRNS-ek expressziója emlő- és nyálmirigy-eredetű tumorokban eltért a normális kontrolljukhoz képest: a let-7b expressziója a nyálmirigy-eredetű tumorokban fokozott, míg emlőmirigyből származó adenoid cysticus carcinoma szövetekben csökkent volt, a miR-24 expressziója pedig ezzel ellentétesen változott: emlőeredetű adenoid cysticus carcinoma szövetekben emelkedést mutatott, míg a nyálmirigy tumoraiban csökkent mértékben expresszálódott. A miR-181a-2* kizárólag a nyálmirigy-eredetű adenoid cysticus carcinoma esetekben volt detektálható. Következtetések: A gének poszttranszkripcionális szabályozása révén egyes miRNS-ek eltérő expressziója részleges magyarázatot adhat a két szerv adenoid cysticus tumorainak eltérő klinikai lefolyására. Orv. Hetil., 2013, 154, 963–968.
Előfordul, hogy még szubtotális pajzsmirigy-reszekciót követően is az indirekt laringoszkópia rekurrens paresist igazol. Szinte minden sebész kidolgozott már valamilyen egyéni technikát a nervus rekurrens védelmében. A szerzők arra kerestek választ, hogy az idegtapintási eljárás kellően hatékony-e a mindennapi, radikalitásra törekvő sebészi gyakorlatban. Anyag és módszer: 2001. január 1. és 2008. december 31. között 1228 nervus laryngeus rekurrenst preparáltak ki 702 pajzsmirigyműtét során. Minden betegnél megtalálták és a gégébe lépésig követték azokat. A golyva a betegek 38,6%-ában (271/702) substernalis terjedést mutatott, míg tracheakompressziót és diszlokációt 19,5%-ban (137/702) észleltek. 8,4%-ban recidív pajzsmirigy-elváltozás miatt történt a beavatkozás. Lobectomiára 82,2%-ban került sor (1009/1228), near totális reszekciót 15,5%-ban (191/1228), míg szubtotális reszekciót mindössze 2,3%-ban (28/1228) végeztek. Eredmények: Az idegtapintási eljárás 80,7%-ban segítette a rekurrens megtalálását (991/1228), 8,7%-ban azonban fals pozitívnak bizonyult (107/1228), míg 10,6%-ban (130/1228) egyáltalán nem segített helyének pontos tisztázásában. A módszer a jobb és bal oldal vonatkozásában markáns különbséget mutatott. Míg jobb oldalon mindössze 3,4%-ban észleltek fals pozitivitást, addig bal oldalon ez 14,3%-nak bizonyult. Ugyanakkor viszont, míg bal oldalon csak 4,8%-ban volt sikertelen a tapintási kísérlet, jobb oldalon ez 16,2%-nak adódott. Definitív rekurrens paresist 0,8%-ban észleltek (10/1228), míg tranziens paresissel 1,4%-ban (17/1228) szembesültek. Okkult malignitást 5,6%-ban találtak (39/702). Következtetések: Véleményük szerint napjainkban már nem maradt indikációja a szubtotális reszekciónak még benignus multiplex göbös golyva esetében sem, mivel klinikai és patofiziológiai evidenciák vannak arra vonatkozóan, hogy a maradék állomány a recidíva bölcsője, annak összes potenciális veszélyforrásával együtt. Az idegtapintási módszer hasznos eleme a radikális pajzsmirigyműtéteknek, de csak az orientáció szempontjából, a vizualizálást nem helyettesíti.
