Search Results
You are looking at 1 - 10 of 14 items for
- Author or Editor: Balázs Járay x
- Refine by Access: All Content x
Absztrakt
Bevezetés/célkitűzés: A végbél alsó és középső harmadának daganatai hagyományosan jelentős sebésztechnikai problémát jelentenek. A minimálisan invazív sebészeti technikai fejlesztések a korábban „senki földjének” nevezett régiót biztonsággal feltárhatóvá, kezelhetővé tették. Cikkünkben a legújabb műtéttechnikai fejlesztések egyikét, a transanalis minimálisan invazív sebészet (TAMIS) eljárását ismertetjük. Betegek és módszerek: Három év alatt 19 TAMIS-műtétet végeztünk (14 benignus, három malignitásra gyanús, egy semimalignus és egy igazoltan malignus tumor esetén). Utóbbi esetben extrém magas rizikójú betegen palliatív célú műtétre került sor. Végül beszámolunk az egy esetben azonos műtéti eszköztárral végzett transanalis teljes mesorectum-excisióról (TaTME). Eredmények: Az elvégzett 19 TAMIS-műtét mindegyike alsó és középső harmadi rectumpolip széles lokális, teljes falvastagságú excisiója volt. R1 reszekció két esetben történt. Lokális recidíva miatt egy betegnél 14 hónap után második TAMIS-műtétet végeztünk. Postoperativ mortalitás nem volt, peritoneummegnyílás miatt két műtétet konvertáltunk laparotomiára, illetve laparoszkópiára. Tranziens székletinkontinencia egy betegnél alakult ki. Szubklinikus rectalis varratszétválást betegeink harmadánál észleltünk. Következtetés: A transanalis minimálisan invazív sebészet biztonságos és technikailag kivitelezhető eljárás a rectum alsó és középső harmadi polipjainak sebészi eltávolítására. Szorosan kontrollált indikációs körrel a TAMIS-műtétnek helye lehet a hazai rectumsebészet egyre bővülő eszköztárában.
Az élő donoros májtranszplantáció donorjelöltjeinek komplex kivizsgálási protokollja transzplantációs centrumonként némileg eltérő lehet, de a fő komponensek világszerte megegyeznek. A protokollok anamnézisfelvételt, fizikális vizsgálatot, általános laboratóriumi teszteket, valamint specifikus alvadási, vírusszerológiai, radiológiai vizsgálatokat és pszichoszociális felmérést is tartalmaznak. A donorjelölteket képalkotó vizsgálatok szempontjából először a belszervi állapotra vonatkozó általános kivizsgálásnak vetjük alá, elsősorban hagyományos röntgen- és ultrahangvizsgálatokkal. Ezután (az előbbitől nem élesen elválaszthatóan) a májspecifikus képalkotás következik, döntően UH, CT és MR segítségével, egyrészt a májparenchyma állapotának megítélésére, másrészt a térfogat meghatározására, harmadrészt pedig az érképletek és az epeutak pontos anatómiájának ábrázolására. Invazív beavatkozásokra is szükség lehet, pl. angiográfiára, májbiopsziára. A donorműtét kezdetén rutinszerűen intraoperatív vizsgálatok is történnek: cholangiographia az eperendszer anatómiájának közvetlen feltérképezésére és ultrahangvizsgálat a vena hepatica-ágak és a vena portae-rendszer lefutásának pontosítására a reszekció vonalának meghatározásához. A donorok vizsgálatai a korai posztoperatív szakban az esetleges szövődmények felderítéséhez járulnak hozzá: speciálisan a megmaradó májállomány keringésének ellenőrzésére és a műtéti területen folyadékgyülemek kimutatására UH vagy CT történhet, a mellkas kontrollálására elsősorban hagyományos röntgenvizsgálatot végzünk. A későbbi időszakban indokolt a donorok szűrő jellegű, rendszeres követése. – Intézetünk kivizsgálási protokolljának képalkotó részét foglaljuk össze.
Subcapsularis haematoma és graftruptura májátültetés után
Subcapsular hematoma and rupture of the liver graft
Absztrakt
Májtranszplantáció után a graft subcapsularis haematomája és/vagy rupturája, mely kialakulhat spontán, sérülés vagy invazív radiológiai beavatkozásokat követően, ritkán előforduló, súlyos szövődmény. Szerzők 350 májátültetés során észlelt négy esetből három ismertetésével illusztrálják a szövődmény súlyosságát. Az első esetben graftbiopszia utáni álaneurysma halálos kimenetelű májrupturát eredményezett. A második esetben a donormáj felszínes sérülésének transzplantáció után mély ruptura lett a következménye, amely miatt májresectiót kellett végezni. A beteg septicus állapotban meghalt. A harmadik beteg műtét során észlelt subcapsularis haematomáját sikeresen kezelték, és a beteg meggyógyult. Eddigi tapasztalataik és az irodalmi ajánlások alapján a szerzők javaslatot fogalmaznak meg a műtét során keletkező májtok alatti vérömlenyek kezelésére, melynek lényegi részét képezi az argon-diathermia és a fibrinogennel és thrombinnal bevont kollagénszivacs alkalmazása.
A rectovaginalis sövény elsődleges adenocarcinomája igen ritka kórkép, amely az esetek jelentős részében endometriosis talaján keletkezik. A szerzők egy 68 éves, sikeresen kezelt páciens esetét ismertetik, akinél a rectovaginalis septum adenocarcinomája nem társult endometriosis egyidejű fennállásával. A diagnosztikában és a kezelésben eddig alkalmazott eljárásokat ismertetik, kiemelve a korai diagnózis nehézségét és az elsődleges sebészi ellátás szerepét.
Absztrakt:
Bevezetés: A colorectalis betegek perioperatív kezelésében mintegy 20 éve új multidiszciplináris gyakorlat jelent meg, az úgynevezett „gyorsított felépülést segítő program”, angol terminológiával az „Enhanced Recovery After Surgery (ERAS)”. Az ERAS evidencián alapuló tevékenységsor, amely a laparoscopos műtéti technikával összekapcsolva a posztoperatív morbiditási mutatók javulását, a kórházi tartózkodás csökkenését és költséghatékony ellátást tesz lehetővé. Célkitűzés: A tatabányai megyei kórház Sebészeti Osztályán 2013-tól vezettük be a laparoscopia mellett az ERAS protokollt. A 2015–2016-os két év vonatkozásában a „hagyományos” és az ERAS szerint vezetett colorectalis perioperatív kezelési módszert hasonlítottuk össze. Betegek és módszerek: Retrospektív, egy centrumban végzett klinikai vizsgálatban a két, demográfiai és betegségjellemzők szerinti homogén betegcsoport kórházi tartózkodási idejét, a posztoperatív morbiditást, mortalitást, valamint a korai funkcionális eredményeket elemeztük. Eredmények: 130 beteget kezeltünk hagyományos, 84 beteget ERAS protokoll szerint. Az átlagos kórházi tartózkodási idő 8 és 6 nap (median) volt. A korai osztályos visszavételi arány az ERAS csoportban nem mutatkozott magasabbnak (3,1% és 1,2%). Posztoperatív morbiditásban az ERAS protokollt találtuk kedvezőbbnek (27,4% hagyományos, 8,3% ERAS), hasonlóan a mortalitási mutatók is enyhe javulást mutattak. Következtetések: Az ERAS protokoll sikeres bevezetéséről számolunk be egy megyei kórház gyakorlatában. A kedvező tapasztalatok alapján a 2017-es évtől egységes protokollként az ERAS-t minden egyes elektív colorectalis műtétes beteg esetére kiterjesztettük.
Az elmúlt években több munkacsoportnak sikerült olyan szomatikus mutációkat (BRAF, NRAS, HRAS, KRAS génekben) és génátrendeződéseket (RET/PTC, PAX8/PPAR-gamma) azonosítani, amelyek összefüggést mutatnak a pajzsmirigydaganatok kialakulásával. Jelen vizsgálatban 11 személy 22 (11 kóros és 11 betegségmentes) intraoperatív pajzsmirigy-szövetmintáit elemezték. A RAS géncsalád és a BRAF gének szomatikus egypontos nukleotid polimorfizmusait LigthCycler olvadáspontanalízis-módszerrel, míg a génátrendeződéseket valós idejű polimeráz láncreakció módszerével vizsgálták. A daganatos mintákban 3 BRAF-, 2 NRAS-, 1 HRAS-mutációt, valamint 1 RET/PTC1 átrendeződést találtak. Az eredmények megerősítik a nemzetközi adatokat, miszerint ezek az egypontos nukleotidpolimorfizmusok és génátrendeződések megtalálhatók a daganatos pajzsmirigyszövetekben. Valószínűsíthető, hogy ezen genetikai vizsgálatokkal kiegészült citológiai vizsgálat segítheti a malignus göbök azonosítását, illetve elképzelhető, hogy prognosztikai faktorként előre jelezhetik a későbbi daganatos átalakulást. Orv. Hetil., 2011, 152, 672–677.
A világszerte fennálló szervdonorhiány csökkentésének egyik lehetősége az élő donoros májtranszplantáció. A szerzők beszámolnak a Magyarországon először végzett felnőttkori élő donoros májtranszplantációval szerzett tapasztalataikról. Az átültetés testvérek között történt, 2007. november 19-én. A 33 éves egészséges férfi donor májának jobb lebenye (V–VIII. szegmentum) került eltávolításra és beültetésre az autoimmun hepatitis talaján kialakult cirrhosisban szenvedő, egy éve májtranszplantációs várólistán levő, 23 éves nőbetegbe. A jobb májlebeny beültetése saját hepatectomia után orthotopicus helyzetben történt. A májfunkció gyorsan javult a transzplantációt követően. A donort szövődménymentes posztoperatív szak után, stabil májfunkciós paraméterekkel, a 10. napon otthonába bocsátottuk. Dolgozik, aktív életet él, a kontrollvizsgálatok a máj jelentős regenerációját mutatták. A recipiens két évvel a májátültetés után, kompenzált májfunkcióval szintén aktív életet él és rendszeres ellenőrzés alatt áll. A felnőttkori élő donoros májtranszplantáció előnye a lerövidíthető várakozási idő és a tervezhető műtét. Az eljárás a donor biztonságának maximális előtérbe helyezésével, jól szelektált esetekben, alkalmas lehet a szervhiány csökkentésére.
Absztrakt:
Bevezetés: Vékonytű-biopsziás pajzsmirigygöbminták 25%-ánál bizonytalan citológiai eredményt kapunk. A göbök genetikai vizsgálata hozzájárulhat a pontos diagnózishoz. Célkitűzés: Európában az első és a legtöbb, 23 releváns pajzsmirigyonkogént (568 mutációval) tartalmazó génpanel kialakítása. Módszer: A biopsziás mintákból izolált DNS vizsgálata Ion Torrent újgenerációs szekvenálással történt. Eredmények: Módszerünk validációját tumorszövetmintákon végeztük, ennek során 127, a pajzsmirigydaganatokban eddig nem ismert eltéréseket azonosítottunk. Az AXIN1 a legpolimorfabb génnek, míg a BRAF c.1799T>A (V600E) a leggyakrabban azonosított mutációnak bizonyult. A vékonytű-biopsziás mintáinkban 36-féle, klinikailag releváns variánst detektáltunk, melyek 75%-a az irodalomban még nincs leírva. A citológiailag malignus nyolc mintánk közül hatban, a bizonytalan citológiájú tizennégy mintánk közül nyolcban, míg a citológiailag benignus huszonnyolc mintánk közül húszban azonosítottunk patogén variánst valamely driver génben (BRAF c.1799T>A, NRAS c.181C>A). Következtetés: Olyan validált, megbízhatóan működő újgenerációs szekvenáláson alapú módszert fejlesztettünk ki, amely nagy pozitív prediktív értékkel (89%) és szenzitivitással (79%) képes a pajzsmirigy rosszindulatú elváltozásainak korai felismerésére. Orv Hetil. 2019; 160(36): 1417–1425.
A hazai májátültetési programban magas a hepatitis C-vírus (HCV) okozta végstádiumú májbetegség miatt végzett májátültetések aránya. Célkitűzés: A szerzők dolgozatukban elemzik a C-hepatitis miatt májátültetésen átesett betegek adatait. Módszer: Az 1995 óta végzett 295 primer májátültetés adatainak retrospektív elemzése: donor- és recipiens-, valamint perioperatív és túlélési adatok, szérumvírus-RNS-titer, percutan májbiopsziák szövettani eredményei. Eredmények: A műtét 111 betegnél történt HCV-fertőzés miatt, ez az elvégzett májátültetések 37,6%-a. A vizsgált 111 beteg közül 22 beteg (20%) a posztoperatív időszakban, a vírus kiújulásának észlelése előtt, egyéb okból meghalt. A 89 beteg közül 16 esetben (18%) a vírus visszatérését még nem észlelték, 73 betegnél (82%) azonban a vírus kiújulása szövettanilag igazolható volt. Negyven betegnél (56%) a C-vírus okozta hepatitis kiújulását egy éven belül észlelték, közülük 28 esetben (39%) 6 hónapon belül, 12 esetben hat hónapon túl, de 1 éven belül (17%), és 32 betegnél (44%) egy éven túl. A végstádiumú C-cirrhosis miatt májátültetett betegek kumulatív 1, 3, 5 és 10 éves túlélése 73%, 67%, 56% és 49% volt. A HCV-negatív, májátültetett betegeknél ezek az értékek 80%, 74%, 70% és 70%, a különbség szignifikáns. A májgraft kumulatív túlélése HCV-pozitív betegeknél 72%, 66%, 56% és 49% volt, míg HCV-negatív betegeknél 76%, 72%, 68% és 68%, itt nem szignifikáns a különbség. Korai kiújulás esetén szignifikánsan magasabb szérumvírus-RNS-titert mértek az első 6 hónapban májátültetés után. A májátültetés után 6 hónappal vett protokollbiopszia korai kiújulás esetén magasabb Knodell-pontszámot eredményezett, mint késői kiújuláskor. A fibrosisindex esetében ez fordítva volt. A májátültetéstől az első antivirális kezelésig eltelt idő 1995–2002 között átlagosan 20 hónap volt, 2003 óta 8 hónap. Következtetések: Az idősebb donorokból származó, marginális májgraftok magasabb vértranszfúzió-igény mellett történő beültetése előrevetíti a hamarabb bekövetkező vírusrekurrenciát. Ezt a tendenciát erősíti a posztoperatív akut rejectio és az emiatt adott szteroid boluskezelés. A kombinált antivirális kezelés protokollja különbözik az általánosan alkalmazottól: az ún. „stopszabály” nem érvényes. Vírusnegatívvá a betegek csak kevesebb mint 10%-a válik, melynek a fenntartott immunszuppresszió az oka. A májátültetés után korán, akár fél éven belül elkezdett antivirális kezelés a beteg- és grafttúlélést pozitívan befolyásolja, és feltehetően csökkenti a HCV-reinfekció miatti retranszplantációk számát. A második májátültetésnél akkor várhatók jó eredmények, ha időben történik, a recipiens még megfelelő fizikai állapota mellett. Ennek megítélésében a MELD-score segít.
